Népszava, 1963. március (91. évfolyam, 50–76. szám)
1963-03-12 / 59. szám
Ki mit akar a televíziótól ! 6. telefonáló:jó volt az esti műsor. Iöszont ... 21. telefonáló: ilyen pocsékságot még nem látott, roggyon rá az én a tvre... 34. telefonáló: ki volt a műsor rendezője, és Takács Mari miért nem állva, konferál.. .« Érdekes olvasmány a televízió műsor alatti telefonügyeletének naplója. Kazincbardt A szilveszteri műsor ötvenhárom telefonálóból váltott ki keresetlen szavakat, az ötvennegyedik viszont szépen megköszönte a jó szórakozást. Tréfált-e, vagy komolyan gondolta , nem lehet tudni. A Slágerfotó januári adása közben 136-an méltatlankodtak a hangtechnikai hiba miatt, az Elektra remekül sikerült bemutatójához viszont csak öten gratuláltak. A dicséret persze ritkább, kevesen emelik fel a telefonkagylót azért, hogy elismerésüket fejezzék ki. A 117—777-es telefonszámot nagyobbrészt haragos emberek tárcsázzák. De a harag nem is rossz tanácsadó a tv számára: a spontán bírálatok sokszor jó tanulsággal szolgálnak. Aztán nemcsak bírálatok hangzanak el, hanem figyelmet érdemlő kérések, kérdései, javaslatok is. Nem pusztába (vagy a puszta telefonkagylóba) kiáltott szó a tv-nézők sok észrevétele. Az ügyeletes naplójából készült összesített jelentést minden héten megtárgyalja a műsorülés, leszűrik a tanulságokat és továbbítják az illetékes osztályoknak. Ha valamit sokan szidnak, azzal biztosan baj van, amit dicsérnek, azon is érdemes elgondolkodni: miért tetszett? Ha Kazincbarcikáról másodszor is telefonálnak, hogy Amint a fent idézett példák is mutatják, az ügyeletes híven feljegyzi a nézők észrevételeit, kérdéseit, javaslatait. Leír mindent, ami nem leírhatatlan. Mert a jogos, vagy oktalan indulatok olykor túlcsapnak a magasságos szabadság-hegyi nagyadó tornyán és az illendőség határain. A tv lassan kinövi itt-ott még szorító gyerekcipőit és az egyre igényesebb néző bizony nem elnéző, a jelentkezők szívesen látnák a tv munkatársait, oda illik és hasznos elmenni. A kazincbarcikai Lakótelepen sok előfizető és még több tv-néző van, legfőbb szórakozási és művelődési lehetőségük a televízió, fontos, hogy elmondhassák a műsorral kapcsolatos véleményüket. Sokan telefonáltak, hogy mellőzzék a Telejockey című csacska nyugatnémet revüfilm további részeinek bemutatását. Mellőzték. A népszerű Teli Vilmos azonban megoldhatatlan problémát, okozott a választások vasárnapján. Először egy szavazatszedő bizottság kérte: halasszák későbbre a Teli-filmet, hogy ők is láthassák. Mások méltatlankodtak, hogy miért nem vetítik korábban, hiszen a gyerekek hétfőn reggel iskolába mennek. De az iskoláját — kiabált egy bősz telefonáló —, ne adják a gyerekeknek esti mese helyett a Tell Vilmost, amelyben legalább öt gyilkosság van! Tessék igazságot tenni. A Hegedű utcai általános iskola tanulói az Aranyembert szeretnék látni. Kívánságukat nem könnyű teljesíteni, mert a film szélesvásznú. Többen dicsérik az orosz nyelvleckéket és kérik, hogy más idegen nyelveket is tanítson a televízió. Ha, igénye, kívánsága van. Ebben sok az igazság. A Lányok,asszonyok januári adása közben például méltatlankodva telefonált egy tanár: »Abszurdum, hogy egy félórán át csak a mosásról beszélnek a havi ötven forintomért!« A mosási tanácsadó nem a tanár úrnak szólt, és az ötven 1500 Ös közvélem A televízió a jövőben nemcsak a spontán telefonokra, levelekre és az időnkénti nézőankétokra akar támaszkodni, hanem a rendszeres, tudományosan megalapozott közvéleménykutatásra. A BBC- nél, az angol rádiónál és televíziónál 1500 hivatásos kérdezőbiztos működik. Nálunk ugyanennyi társadalmi munkatárs jelentkezett a Rádió- és TV Újságban közzétett felhívásra az ország minden részéből. Az önkéntes közvéleménykutatók — van közöttük bányász, orvos, szerelő, tanár, gépkocsivezető, pap, kisdiák és nagymama — évenként három-négy alkalommal felkeresnek néhány előfizetőt a kérdőívekkel. A tervek szerint a televíziónál április—májusban kerül sor az első komolyabb közvélemény-kutatásra. A népszámlálás adatait alapul véve (munkás, paraszt, értelmiségi százalékaránya stb.) és forintjáért más, számára érdekes műsort is kapott. De azért, kedves Televízió, a hiba nemcsak az Önök nézőiben van! Mert akadnak bizony olyan műsorszámok, amelyek sem »egy« nézőnek, sem »a« nézőnek nem tetszenek. Ezt egyébként Önök is elismerik. Ikéntes ény kutató egyéb számításokkal megállapítják, hogy hány ember képviseli reálisan az egész nézőtábort. A »rétegminta« körülbelül 3000 előfizető lesz, náluk vizsgálják majd a különböző műsorok »tetszésfokát«. A válaszokat a műsorszerkesztésnek továbbítják. Ugyanakkor értékes szociográfiai adatokat is kapnak például az esti elfoglaltságra, az érdeklődési körre vonatkozóan. Sor kerül majd a tv ifjúsági műsorainak vizsgálatára, a szórakoztatási igények és formák, esetleg a zenei ízlés kutatására és egy falusi felmérésre olyan községben, ahol a televízión kívül más művelődési, szórakozási lehetőség nincs. Ezek még csak újszülött tervek. Ha megvalósulnak, szerény »közvéleményünk« szerint a tv műsora sokkal jobb, magasabb színvonalú lesz. Tegyük hozzá: ráfér. Vajk Vera Hogyan kell ! Egyébként a kérdések tekintélyes része műszaki jellegű. Miért csúszik, ugrál, szalad, vibrál a kép, miért zebracsíkos, mikrofóniás, szellemképes vagy »képtelen« az adás. Két hét óta a GELKA-szerviz embere is ott ül az ügyeletes szobában és igyekszik távdiagnózissal orvosolni a panaszokat. A hét legizgalmasabb »műszaki«kérdései: miért olyan hangos a zene (tessék lehalkítani), melyik bemondóik magasabb. Takács Mari, vagy Tamási Eszter, hogyan kell bekapcsolni az Alba Regiát. Egy nagymama azért te elkapcsolnie lefonált, mert egyedül maradt otthon és nem tudta kikapcsolni. — A legtöbben még nem tudják kikapcsolni a televíziót — bólogatnak a műsorszerkesztők. — A kezdő monoszkóptól a jó éjszakát kívánásig csüggnek a képernyőn, a Cicamicától a lóhere termesztésig és a Telesportig mindent végignéznek. Már pedig olyan műsor nincs, amely mindenkinek tetszene. A rádiót is lecsukják olykor, tegyék ezt a televízióval is. Nem »■egy« nézőnek készül a műsor hanem »a« nézőnek, akinek milliónyi az Pikay István: A tehetség álruhája Húsz évvel ezelőtt egy polgári demokratikus napilapnál esett meg. Azt mondja egy este a szerkesztő: — Pikay úr! Új kollégát kaptunk. Jobban mondva, kolleginét. A gazda akvizíciója. Ő küldte ide voloniennek. Kérem, vegye pártfogásába!... A gazda a laptulajdonos volt, akit azonban évekig nem is láttunk, mivel egy másik nagy lapnál regnált, mint felelős szerkesztő. Nálunk helytartó képviselte. Ami a megbízatást illeti, nem éreztem terhesnek. Mindig is igyekeztem segíteni a fiatal kollégákat, ilyenkor visszagondoltam azokra a sokszor kétségbeejtő napokra, keserves esztendőkre, melyeken át kellett vergődnöm, míg leülhettem egy szerkesztőségi asztalhoz. Legyen nekik könnyebb dolguk! örültem, ha valamelyikben felcsillanni véltem a tehetség jeleit. Még a kétesebb tehetségűeket is gyámolítottam, hadd keressenek néhány pengőt. Vissza is élt vele jó néhány. Az ifjú hölgyről megtudtam még, hogy méltóságos kisasszony, mivel a papája, mint a kormány hivatalos művésze, egyben kormányfőtanácsos is. Nem szép, nem csúnya, olyan kifejezéstelenül tucatarcú lány, kissé slendrián eleganciával és felékszerezve. Egyébként előkelő nevelésben részesült, a sacre coeur-öknél készítették fel az életre. Mégis csupán a nyelvtudását irigyeltem tőle, beszélt németül, franciául, angolul. Hja, ő már a cuclival szívta magába, melyet hol a szájlám, hol a nörsz, hol meg a guvernánt illesztett szájacskájába. Én meg hiába tanultam ifjabb koromban vasakarattal és egy sportprimadonnáét lepipálóan szigorú tréning-rendszer alapján, a később átbakáskodott esztendők és egyéb mostohaságok miatt azóta egyre csak felejtek. De ez, hogy úgy mondjam, olyan plátói irigység volt. Tu mint jutott eszébe, hogy iskolái elvégzése után újságíró akarjon lenni, fogalmam sincs róla. Igaz, ennek a pályának mindig hallatlan csábereje volt. Ám úgy tapasztaltam, nem a sajtó társadalmi hivatása vonzza az önaspiránsokat, inkább a külsőségei, a kordonátlépő, a színházi meghívók, a fogadások, a kávéház, a névaláírás napi százezres kolportálása és — persze — a Bohemia állampolgársága. Nyilván az ifjú kolleginát is ez babonázhatta meg. Szólt tehát a méltóságos papának, hogy ő újságírnok akar lenni, a papa meg az Otthonból ismert tekintélyes szerkesztőnek, a mi gazdánknak, aki szantepityere odavette lapjához — ki tudja, mire jó az ilyen gesztus — az újságírni vágyó méltóságos kisasszonyt. Azután mégis átpasszolta másik lapjához, hozzánk. Hogy miért, később jöttem rá. A kifejezéstelen arcáról már szóltam. De ez nem mond semmit. Állítólag Mátyás király is előszeretettel képviseltette magát diplomáciai ravaszságból bárgyú arcú követekkel az idegen udvaroknál — ha egyébként eszes emberek voltak. Az én méltóságos pártfogoltamnak azonban volt egy kellemetlen tulajdonsága: nagyon szeretett kérdezősködni. S tetejébe még hadart is. Túlzás nélkül mondom, néha anynyira elképesztett egy-egy váratlanul különös kérdésével, hogy alig tudtam eldönteni, én vagyok-e hülye, vagy ő gyermeteg kissé. De a kézirataival, csodálatosképpen, nem volt semmi baj. Színes, eleven, fordulatos írásokat kaptam tőle, úgyhogy nem győztem álmélkodni a kiszámíthatatlan természet különös játékán és tréfáján. Íme, itt van egy egészen hétköznapi küllemű és szellemű fiatal hölgy, aki pláne még szüntelenül oly kérdések ózonét záporozza rám, melyek egy fogyatékos intelligenciájú gyermeknek sem válnának dicsőségére — de ha tollat vesz kezébe, akarom mondani, leül az írógépéhez, akkor megtáltosodik az elméje és frappánsnál frappánsabb, élvezetesnél élvezetesebb írásokat produkál. Ha eddig kételkedtem volna is benne, hogy az írás tehetségének külön rekesze van az emberi agyban — már akinek van —, akkor most megbizonyosodtam felőle. Itt az élő dokumentum! A tán éltem fogytáig meg, maradok ebben a meggyőződésemben, ha nem történik egy kis malőr valamelyik írásával: annyit törölt belőle a cenzor, hogy láttam, újra kell írni az egészet. Érdemes, kitűnő téma. Mondom neki, mi történt, hogy át kell pofoznia a dolgozatot. — Jó, kérlek szépen — helyeselt. — Majd otthon megcsinálom holnapra. Kevés volt azonban a kézirat, szükség lett volna rá. — Nincs semmi értelme — szóltam. — Különben is ma kellene a kézirat. A szomszéd szobában van egy facér gép, még kényelmesen átírhatod. De ötölj ki hozzá valami ügyes új antrét! Azzal otthagytam. Sok dollrogom volt, s annyira belemerültem, hogy mikor már elmenni készültem, csak akkor jutott eszembe: — Hopp! Hisz még nem kaptam meg a kéziratot ... Mély töprengésekbe merülve találtam a gép előtt. — Kész vagy? — kérdeztem. Megrezzent, mint aki álmából riadt fel. — Nem, kérlek szépen — hadart szokása szerint. — Mégis inkább otthon írnám meg ... — Hát mennyi van meg? Hadd lám! — Csak a bevezetés — válaszolt, engedelmesen húzva ki gépéből a flekket, melyen vagy tizenöt sor szerénykedett. Elkezdtem olvasni. S ahogy szóról szóra, mondatról mondatra haladtam előre alkotásában, egyre inkább elfogott a döbbenet. Mi ez, megőrültem volna hirtelen? Hisz ez teljesen primitív irka-firka, se füle se farka, oly kezdetleges, hogy valami szigorúbb tanár elégségest sem adna rá egy alsós gimnazistának. Fantasztikus, hogy ezt a vacakot ugyanaz a valaki írta, mint azokat a színes, fordulatos dolgokat .. . Aztán rá kellett jönnöm, később meg is bizonyosodtam felőle, az utóbbikat nem ugyanaz a valaki írta. Hanem egy profi, aki azzal akart szolgálatokat tenni a kormányfőtanácsos úr lánya őméltóságának, hogy kölcsönadta neki rutinos tollát. Hadd csináljon vele karriert!... Az én gyámságomról azon-ban le kellett mondania ezek után. Mert nincs ugyan épp rossz szívem, mindenkit meg tudok sajnálni, sokszor az érdemtelent is. Csak enget nem, azt a tehetségtelen figurát, aki a tehetség ruháját ölti magára jelmezül — s aztán véletlenül mégis pórul jár. 1963. március 12 A rántott csirke-és a számok A MODERN ÉLET modern táplálkozást is kíván. Ez ma már közügy nálunk, nem csupán azért, mert így divat, hanem az egészség is azt kívánja, hogy az emberek változatossá tegyék étrendjüket. Ennek egyik feltétele a baromfihús fogyasztásának a fokozása is. Az utóbbi tíz év alatt a baromfihús fogyasztás sokszorosára emelkedett a háború előttihez képest, de az igények mindig növekszenek. Hallhattunk olyan megjegyzéseket, hogy régen is ettünk baromfit és nem csináltunk belőle országos gondot. Ez igaz, mert nem is volt érdekelve az egész ország, csak egy szűk réteg. Ehhez pedig nem kellett nagyüzemi baromfitenyészeteket kialakítani. A hétköznapi ember vagy betegágyán, vagy lakodalomban evett tyúkhúslevest, kacsapecsenyét. A különleges ételek közé tartozott a baromfihús, különlegesség volt mindaz, amiért ma az aszszonyok, ha kevés van belőle, még sorba is állnak. A nagyüzemi baromfitenyészeteket először az állami gazdaságokban alakították ki. A leghíresebb, gyárszerű baromfiközpont a Bábolnai Állami Gazdaságban létesült. Később sorban több más gazdaságban és sok tsz-ben is. Eredményeik már eddig is felmérhetőek. A felvásárló apparátus 1962 szeptember közepéig 30 százalékkal több baromfira kötött szerződést, mint egy évvel azelőtt. A múlt évben a felvásárolt baromfimennyiség 63 százalékát már a nagyüzemek adták, míg 1958-ban még csak 31 százalék volt a részesedésük. CSAK A NAGYÜZEMI GAZDÁLKODÁS feltételeinek megteremtése, illetve továbbfejlesztése biztosíthatja a növekvő igények kielégítését, ezért országos ügy ma hazánkban a nagyüzemi baromfitenyészetek kialakítása. Elsősorban természetesen megfelelő törzsállomány kell, s nélkülözhetetlenek a jó szakemberek. Most már nem arról van szó, hogy egy asszony, aki eddig odahaza foglalkozott baromfineveléssel — és remélhetőleg a háztájiban ezután is folytatja —, akkor már tudja, hogy a nagyüzemben, új fajtákkal miként kell foglalkoznia Valóságos tudomány például a barromfitápok etetése. Ha szakszerűen csinálják, gyorsabban, egyenletesebben növekszik az állat és más lesz, az emberi szervezet számára előnyösebb a húsfehérje öszszetétele. Tudományos kísérletek bizonyítják például, hogy bizonyos intenzív baromfifajtáknál a jérce hazékonysága, takarmányhasznosítása előnyösebb, mint a kakasé. Az állami gazdaságok két japán szakembert hívtak meg hazánkba, akik ehhez a kísérlethez nyújtanak segítséget. Napos korban különválasztják a csibéket nemek szerint, tízezrét is egy műszakban, hogy a nagyüzemi hizlalás gazdaságos legyen. Ez azonban csak egy példa a sok hasznosítható tudományos tapasztalatból. SOK MÚLIK AZOKON az asszonyokon, akik a gyakorlatban végrehajtják a kitűzött feladatokat. A nőtanács két évvel ezelőtt védnökséget vállalt a baromfitenyésztés felett azzal a céllal, hogy a tsz-ekben és a háztájiban fellendítsék a baromfitenyésztést. 120 000 asszonnyal beszéltek erről a kérdésről. A baromfitenyésztők részére 508 alkalommal szerveztek üzemlátogatást és tapasztalatcserét és segítették a szaktanfolyamok szervezését is. Ennek a mozgalomnak köszönhető például, hogy a szentesi járásban egy esztendő alatt 13 százalékkal nőtt a tsz-ek baromfi törzsállománya és országos viszonylatban a termelőszövetkezetek a tavalyi baromfihús tervüket 690 vagonnal túlteljesítették. Az eredmények azonban a távlatokat is mutatják. Borsod megyében például — ahol az iparvidék ellátása felelősségteljes feladatot ró a termelőszövetkezetekre — már 200 tsz foglalkozik nagyüzemi baromfitenyésztéssel. Ez év januárjában a megye keltetőállomásaitól a tavalyi egymillió helyett kétmillió naposcsibét igényeltek a termelőszövetkezetek és másfél milliót a háztáji gazdaságok. Szabolcs megyében, ahol a nők foglalkoztatása szempontjából is fontos a baromfitenyésztés fellendítése, valóságos mozgalom indult a nagyüzemi tenyészetek kialakítására. Számos helyen az asszonyok kutattak fel olyan régi istállókat, ahol megindíthatják a nagyüzemi baromfitenyésztést. Nem is régen kaptunk például hírt arról, hogy a rendkívül hideg időjárás miatt Szabolcs-Szatmár megyében miként küzdöttek a baromfitenyésztők, hogy az állomány el ne pusztuljon. Meg is mentettek százezer csibét. AZ IDŐJÁRÁS sok mindenben akadályoz bennünket. Pár héttel ezelőtt torlaszokat állított a baromfihúst, tojást hozó kocsik elé is, s a hideg csökkentette a tojáshozamot. Ez azonban szerencsére átmeneti gond. A mostani kitavaszodás, a belvizek és az elárasztott területek lecsapolása, mindmind drágábbá és nehezebbé teszik a takarmányellátást. De azt is tudják, hogy baromfihúsra szükség van és ezért cselekedni kell. A szakemberek és a termelőszövetkezeti gazdák pontosan látják, hogy rajtuk múlik elsősorban a baromfitenyészeteik kialakítása és tőlük függ, hogy az igényeknek megfelelő mennyiségű baromfihús és tojás álljon a vásárlók rendelkezésére. Meggyőzően bizonyítják ezt évről évre növekvő eredményeik. Lendvai Vera AHOL A RÖNTGENKÉSZÜLÉKEKET ELLENŐRZIK. Az Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézetben sokirányú vizsgálatokkal ellenőrzik az országban forgalomba kerülő készülékeket, röntgencsöveket és filmeket. Első képünk: csontkoponyát készítenek elő röntgenfelvételre, hogy egy új sorozatszámú film érzékenységét és feloldóképességét kipróbálják. Második képünk: magyar gyártmányú képerősítőn keresztül veszik filmre a különböző folyamatos vizsgálatokat (MTI Fotó : Fényes Tamás felvételei) NÉPSZAVA