Népszava, 1963. június (91. évfolyam, 126-151. sz.)
1963-06-13 / 136. szám
Elkészült a gyöngyösi telefonautomata központépülete Szerdán délelőtt átadták a gyöngyösi telefonautomata központ épületét. Megérkeztek a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár munkásai is, akik hozzáláttak a szereléshez. Közülük többet egy héttel ezelőtt még Damaszkuszban szereltek telefonautomatát. A szerelés befejezése után nyomban megkezdi működését az új központ, amelybe kétezer előfizetőt kapcsolhatnak be. JOSEPH HANDLER, az Egészségügyi Világszervezet központi tájékoztatá-l osztályának vezetője szerdán délelőtt látogatást tett a Magyar Sajtó Házában és szívélyes beszélgetést folytatott az Újságíró Szövetség vezető munkatársaival. Sebastian Zapirain, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja szerdán hazánkba érkezett. Részt vesz június 14-én az Építők Székházában a szolidaritási nagygyűlésen. A repülőtéren a szolidaritási bizottság tagjai fogadták. ■ KÖZLEKEDÉSI BALESETEK A Petőfi-híd budai hídfőjénél Paksi József személygépkocsijával elütötte Kontra Sándor 74 éves segédmunkást. Kontra Sándor a helyszínen meghalt. Paksi nem adta meg az elsőbbségi jogot az átkelőhelyen és gyorsan hajtott. Őrizetbe vették. — A VIII., Koltói Anna utca és a Mező Imre út kereszteződésénél a 38-as villamos elütötte Trovera Györgyi 15 éves ipari tanulót, aki súlyos sérülést szenvedett. A baleset oka a kislány figyelmetlensége volt. — A XIV., Ilka utca 43. számú ház előtt egy taxi elütötte az útra szaladó ötéves Takács Ferencet. A gyermeket könnyű sérüléssel a Madarász utcai gyermekkórházba szállították. — A Csárdáskirálynő Olaszországba, Ausztriába és Csehszlovákiába »utazik«. A Fővárosi Operett Színház 160 tagú társulata a Kálmán-operettből augusztusban 12 előadást tart Olaszországban (közülük négyet szabadtéri színpadon). Ezt követően az együttes hat esten lép fel Bécsben, a turné befejezéseként pedig néhány napig Pozsonyban vendégszerepel. A Vevőtanács a Lottó Áruházban Az áruellátás hiányosságainak és a vásárlók igényeinek feltárására vevőtanácsot alakítottak a Lottó Áruházban. Az áruház gyakori vásárlóinak köréből többen, főleg háziasszonyok vállalkoztak arra, hogy alkalmakként tájékoztatják az áruház vezetőit, tapasztalataikról, s elmondják javaslataikat. VILLANÓFÉNY 8—10 éves fiúcska állja el egy jól öltözött idősebb férfi útját. — Bácsi kérem, tessék adni nekem 65 fillért! A férfi tétován néz rá Nem tudja tovább haladjon-e vagy pedig tartson ennek a jóképű gyereknek erkölcsi prédikációt. Mégis a kíváncsisága kerekedik felül: — Mire kell neked? És miért éppen 65 fillér? — Forintos fagyit szeretnék venni, de csak 35 van. . . — feleli a gyerek és már elő is szedi zsebéből a 7 darab ötfilléresé. A férfinak tetszik a játék. Gondolja, egy kicsit ingerkedik a gyerekkel, kitelik a nyugdíjas idejéből. A végén úgysem fog adni neki, ellenkeznék az elveivel. — Sajnos, nem adhatok, mert látod-e, csak egy forintom van ... — és már ott is tenyerén a pénzdarab. — Az nem baj, majd én visszaadok... — feleli a gyerek, s mielőtt a férfi észbe kapna, már be is dobja az ötfilléreseket a zsebébe. Átkozott helyzet! Most mit csináljon? Kaparja elő zsebéből az ötfilléreseket? Ah, legegyszerűbb, ha odaadja a forintost. — Csak azért, mert őszintén megmondtad, hogy mire kéred — mondja restellkedve, mert úgy érzi, hogy ő maradt alul. Utánakiált a fiúnak: — Várj csak, mondani akarok valamit. Te most elvittél tőlem 65 fillért, pedig én egy pohár sört akartam inni, és most ennyi hiányzik az árából. Én hol találok olyan bolondot, aki ad nekem? — Ó, bácsi, ne tessék félni, akad még sok . . Csak érteni kell a módját! HLP : Halálozás. Elhunyt Vincze György elvtárs, az Élelmezésügyi Minisztérium főelőadója a Magyar Partizán Szövetség, a Vasas Asztalos János Munkásőr zászlóaljájának tagja. Temetése június 14-én du. 2 órakor lesz a X. ker. Új Köztemetőben (Bp., X., Kozma u. 6). X Érdekes sportesemény színhelye lesz június 15-én, szombaton délután fél 3 órakor, a Kerepesi úti ügetőpálya. A Bécs—Budapest városok közötti verseny első fordulójára kerül sor, amikor a legjobb osztrák és magyar ügetők állnak starthoz. ■ MADÁRSZÁMLÁLÁS A Madártani Intézet gyűrűző szakemberei országszerte felmérték a hasznos madarak sűrűségét. Megállapították, hogy a kegyetlen tél főleg az énekesek között okozott érzékeny károkat: a cinegék, a pintyek, a nyaktekercsek és a harkályok száma felére-harmadára csökkent. Nemcsak a nálunk telelő fajták, a vándorok is tömegesen pusztultak el, hiszen a tiroli tájakon és Észak-Olaszországban — ahol a legtöbbjük telelt — erős fagyok, hosszú havazások voltak. A Budapesten honos, körülbelül 10 pár vörösvércséből mindössze három pár vészelte át a telet, de erősen megfogyatkoztak országszerte a baglyok és az ölyvek is. Az áttelelt, illetve visszaérkezett madarak fészkelése és az első költése viszont kitűnően sikerült. Remény van arra, hogy az egyes fajoknál már a következő két évben, az énekesek többségénél pedig 5—6 év alatt pótolják a nagy számbeli veszteségeket. ■ KORSZERŰSÍTIK A KISKÖRÚTAT Az Erzsébet-híd és az Astoria aluljáró építésemegbolygatta a Belváros közlekedési rendjét. A mostani adottságokat fel kell használni a környék valamennyi sürgető korszerűsítési munkálatainak elvégzésére. Rendbe kell hozni a közműveket, az utakat és a villamospályát, hogy később évekig, sőt évtizedekig ne bontsák fel az úttesteket, a járdákat. Éppen ezért még az idén, az aluljáró építkezésével egyidőben a Deák tértől a Kálvin térig korszerűsítik, átépítik a Kir.körutat. Elsősorban a víz- és gázvezetékeket kell kicserélni. Hamarosan megjelennek a Kiskörútnak ezen a szakaszán a Posta és az Elektromos Művek szerelői is, s a Fővárosi Csatornázási Művek rendbehozatja a főgyűjtőt. Korszerűsítik a villamosvágányt is. A Deák tértől a Dohány utcáig nagy teherbírású vágányokat fektetnek le. JANINE CHARRAT RÓNA VIKTORRAL LÉPETT ÚJRA A KÖZÖNSÉG ELÉ Janine Charrat, a legkiválóbb francia balettművésznő másfél évi szünet után kedden lépett először színpadra a genfi operában. Charrat-t egy televíziós fellépésnél baleset érte: ruhája tüzet fogott, és a művésznőt rendkívül súlyos állapotban szállították kórházba. Az orvosok még nem voltak biztosak felépülésében, amikor a genfi opera balettmesterévé hívta meg. A művésznőn több plasztikai műtétet hajtottak végre, amelyekhez tanítványai ajánlották fel bőrüket. Charrat félévi kórházi kezelés után kezdett el újra dolgozni. A kiváló francia művésznő a Trisztán és Izolda balettváltozatában mutatkozott be újra a közönség előtt, maga alkotta új koreográfiával. Partneréül Róna Viktort választotta. Az előadás nagy nemzetközi művészi esemény volt. A francia sajtó a legnagyobb elismeréssel ír Janine Charrat teljesítményéről és a dicséretből bőven kijut Róna Viktornak is. A Figaro kritikusa a világ legnagyobb táncosaihoz hasonlítja a fiatal magyar művészt. BALAZSICZ MÁRIA (Budapest): A kérdezett VII., Bajza utca 1. szám alatt épülő öröklakásos társasházban 152 garzon lakás létesül. A lakások eladására, mint arról az OTP szervezési és értékesítési osztálya tájékoztatott, előreláthatóan 1963 IV. negyedében kerül sor. A társasház 1964 második felében készül el, illetve akkor jó tanulásért a megérdemelt jutalom egy szép KARÓRA lesz beköltözhetővé az eddigi tervek szerint. HAJOS LÁSZLÓNÉ (Budapest): Az érvényes rendelet értelmében a személyfelvonót nappal és éjjel (vasárnap is) üzemben kell tartani. Felvonókezelést bérlő részére — indokolt esetben — kizárólag csak a házkezelési igazgatóság vezetője engedélyezhet és csakis olyan bérlő részére, aki az építésügyi hatóság által kiállított arcképes felvonókezelő igazolvánnyal rendelkezik. B. 734: Panaszukat továbbítottuk a vasasszakszervezethez. A választ szívesen közöljük majd önökkel, ha utólag köztik velünk nevüket és címüket. JAKAB BÉLÁNÉ (Verpeléti: A szövőszékhez szükséges acél-nyüstszemet a Könnyűipari Gépalkatrész és Anyagforgalmi Vállalat textilgépalkatrész osztályánál (Budapest VII., Rákóczi út 16) lehet beszerezni. A megrendelést azonban nem a bedolgozónak, hanem a háziipari szövetkezetnek kell feladnia, mellékelve a keresett acél-nyüstszemből egy darab mintát. D. I. (Budapest XIV., Álmás vezér útja): A permetezéshez szükséges mész beszerzése érdekében forduljon az Épületfaértékesítő Vállalat központjához (Budapest V., Nádor utca 26), ahol az ön számára szükséges kis mennyiségű permetezőanyagot a rendelkezésére bocsátják. FORGÓ JÓZSEF (Budapest): A pártoló tagot a mezőgazdasági termelőszövetkezet közös használatba adott földje után földjáradék illeti meg. A földjáradék mértékét aranykoronánként 5—10 kg búza pénzben! értékében a közgyűlés határozza meg. BALOGH DÉNES (Szombathely): Az építőiparban a munka védő- és egyenruhajuttatást a 21 1958. ÉM számú miniszteri utasítás szabályozza. GYÖRKI JÓZSEF (Kakasszék): Az érvényben levő vasúti személydíjszabás szerint egyes üdülő- és kirándulóhelyre hétvégi menettérti kedvezmény vehető igénybe. Ez a 33 százalékos mérséklésű kedvezmény csakis azokra a viszonylatokra szolgáltatható ki, amelyeket a díjszabás megjelöl. Az üdülőhelyhez közelfekvő városok és községek lakóinak biztosít a díjszabás lehetőséget arra, hogy hétvégén a menetkedvezmény igénybevételel utazhassanak kirándulni, üdülni megfelelő kirándulóhelyre. Olyan városokból és községekből, amelyeknek közvetlen közelében is van kirándulóhely, más kirándulóhelyre a hétvégi menettérti kedvezmény nem vehető igénybe. SZABÓ Sándár (Simontornya): A tímáripári szakmunkás bizonyítvány a tímáripar miden ágára kiterjedő szakmunkás képzettséget biztosít. A tímáripari tanulóképzés ideje három év. Ezalatt a tanuló a bőrgyártás minden üzemrészében elsajátítja az előforduló összes munkálatokat, az iskola kerekén belül pedig azok elméleti oktatását. BENYÓ JÓZSEF (Budapest), KOVÁCS DÉNES (Budapest), Duka Károly (Hajdúszoboszló), ÖZVÖSNÉ (Budapest) és FÖLDESI FERENCNÉ (Budapest). Kérjük, közöljék velünk pontos lakcímüket, illetve nevüket, mert kérdéseikre levélben szeretnénk válaszolni. HALÁSZ ANNA (Budapest): A Fővárosi Tanács Vámos Ilona Ápolónőképző iskolájára (Budapest, V., Váci utca 47) kizárólag budapesti lakosú, nyolc általános iskolát végzett 17—32 éves nők jelentkezhetnek. Az ápolónői tanfolyam szeptember hó 5-én kezdődik. A rászorulók igénybe vehetik az iskola kollégiumát, ahol két évig — a tanulás időtartamáig — teljes ellátásban részesülnek. MOLNÁR SÁNDOR (Kecskemét): Az NDK szakiskoláinak nappali tagozatain folytatható tanulmányokra a pályázat benyújtási határideje 1963. június 20. Felvilágosításért forduljon a Művelődésügyi Minisztérium KABALYUK MÁRIA (Kál): (Budapest, V. Szalay utca Érdeklődésére közöljük, 10—14) _ nemzetközi kapcsola- hogy a társastánc-oktatóképzők főosztályának ösztöndíszés — a szakma zsúfoltsága tagcsoportjához miatt — jelenleg szünetel. Úttörők, iskolák! TÁBOROZÁSHOZ, KIRÁNDULÁSHOZ 2 és 4 személyes SÁTOR (ház- és gúlaalakú) BÉRELHETŐ A BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ VÁLLALAT SOLTJAIBAN CÍMEK A TÁVBESZÉLŐ SZAKNÉVSORBAN Erdélyi ételkülönlegességekkel várja a Étterem (X. MARTINOVICS TÉR 2.) * MEGKÖZELÍTHETŐ: 9-es, 17-es autóbusszal és 36-os, 28-as villamossal CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS IS. A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 42 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANTAL nevű kedves olvasóinkat. A nap kérdése: — A Duna ártéri őzbakvadászat remek dolog volt, mert ott nem bírálta senki a baklövéseket? Csütörtöki konferansz ia reggelt kívánok, kedves olvasóink! Olvasom a Népszavában, hogy nyári kacsa volt csupán a tiszalöki baromfi zúzában talált élő csirke. Vajon mit akar ez a csirke, hogy milyen »felhajtást« csinált, amint Pesten mondani szokták? Hamis volt a zúzája, az nem kétséges, de hát mit akart? Nyilván fel akarta magára hívni a figyelmet. Az még a jobbik eset, hogy ezt így próbálja meg, s nem úgy, hogy illetlen hangú verseket ír irodalmi lapokba, hogy Aquincumban megkezdik a római kori üzletek rekonstrukcióját? — Mi volt akkor a köszönésmód? — Ave és vale. — Melyiket mikor használták? — Ha bejött a vevő a boltba, azt felejtették el neki mondani, hogy ave, ha elment, azt mulasztották el mondani, hogy való. — És nem csappant meg ettől a római üzletek forgalma? — Nem. — Nem mentek máshová a vevők? — Nem. — Hogy lehet az? — Úgy, hogy a hangversenyeken kellemesebb volt a hang, de ott nem árultak semmit. KÖNYVSORSJEGYET NÉPSZAVA ■ EGYRE TÖBB A KÖZLEKEDÉSI BALESET — TÖBB MINT 2000 HALÁLOS ÁLDOZAT HÁROM ÉV ALATT A statisztikai adatok tanúsága szerint 1960-ban 8918, 1961- ben 9898, 1962-ben viszont már 12 018 közúti közlekedési baleset történt. S a szomorú tavalyi csúcs a jelek szerint nem lesz hosszú életű, mert míg 1962 első évnegyedében 1869 közúti balesetet jegyeztek fel, az idén ez a szám 2162-re emelkedett. A legveszélyesebb időszak július, augusztus, szeptember, de szorosan után következik a IV. negyed. Az év első három hónapjában viszont — amikor pedig jeges, síkos utak nehezítik a közlekedést — a balesetek száma lényegesen alacsonyabb. A felelőtlenség, a hanyagság, a forgalmi előírások áthágása a közutakon 1960-ban 630, 1961- ben 666, 1962-ben pedig 793 halálos áldozatot követelt. A balesetek következtében három esztendő alatt több mint húszezren szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést, vagy váltak egész életükre rokkanttá. Semmivel sem jobb a helyzet Budapesten, ahol az 1960. évi 3884 közúti balesettel szemben tavaly 5196 volt, s már az idén az első negyedévben is több mint 1100 közlekedési baleset történt. ■ REKORDÁRAK egy londoni Árverésen Kedd este London egyik legnagyobb árverési csarnokában 70 perc leforgása alatt rekordmagasságba feltornászott árakon cserélt gazdát 48 festészeti ritkaság. William Cargill, a múlt évben elhunyt skóciai multimilliomos egyedülálló impresszionista magángyűjteménye került dobra, köztük Van Gogh, Gauguin, Renoir, Monet, Degas, Cézanne és Pissaro alkotásai. Egy amerikai műgyűjtő közvetlen telefonvonalon Kaliforniából licitált, s végül 105 000 font sterlingért vásárolta meg Degas balett-táncosnőket ábrázoló, lepkefinom pasztelljét. Egy Monet-kép 77 000 fontért kelt el. A festő annak idején 300 fontot kapott a képkereskedőtől művéért. A világrekordot megdöntő, szokatlanul heves licitálás után a skót műgyűjtő örökösei 1 043 000 font sterlinggel lettek gazdagabbak, Anglia pedig néhány páratlan műkinccsel szegényebb. Szóvá tesszük A XIII., Váci út 106. számú házban csatornázási munkát végeztetett a házkezelőség, s ezért a csövek lefektetéséhez az udvaron három árkot is ástak. Bár a munkát több hónappal ezelőtt befejezték, az árokásásból maradt földet a lakók többszöri kérése ellenére sem szállították el. A bérlők végül is megelégelték az áldatlan állapotot, s maguk fogtak hozzá a földhordáshoz. Azonban még így is maradt egy két méternyi földdomb, amely viszont a patkányoknak nyújt remek búvóhelyet, a lakók legnagyobb rémületére ... Úgy gondoljuk, a házkezelőség az elmúlt hónapok alatt gondoskodhatott volna a földhalmaz elszállításáról. Vagy talán arra várnak, hogy egy jótét lélek »azt a hegyet a zsebkendője négy sarkában is elhordja?« . . . (s) M RÓZSATÖVEKKEL, ZONGORÁKKAL ÜZÉRKEDETT Szálkai János büntetett előéletű budapesti lakos, régi ismeretségét felhasználva, továbbá újsághirdetés útján kapcsolatot létesített az ország különböző helyein lakó rózsakertészekkel. Nagy mennyiségben rózsatöveket vásárolt, s azokat jelentős haszonnal értékesítette. Ezenkívül saját termésű rózsatövekkel is üzérkedett. Üzleti érdeklődése hangszerekre is kiterjedt. Nyolc zongorát, illetve pianínot vásárolt, s borsos használati díj ellenében bérbeadta. A fővárosi bíróság jogerősen kétévi szabadságvesztésre, 10 000 forint részleges vagyonelkobzásra ítélte. B Utazó házikók A Szombathelyi Építőipari Ktsz-nél elkészült 42 hétvégi házikó. A négyszemélyes, vasvázas, farostlemezből készült házikókat Szigligeten, Fonyód-Bélatelepen, a győri Rába-parton, Városlődön, a bakonyi nyaralótelepen és Harkányfürdőn helyezik el. ■ »HAGYOMÁNYOS« HELYETT IS HALÁLOS FÜRDŐZÉS A MAROSBAN A szegedi Maxim Gorkij Élelmiszeriperi Tanulóotthon 21 lakója tanári felügyelettel a deszki Maros-strandra kirándult. Néhányan — a tanári figyelmeztetés ellenére __ a mély vízbe merészkedtek, s közülük négyen fuldokolni kezdtek. Hármat közülük sikerült kimenteni, Czarka István 17 éves battonyai fiú azonban a Marosba fulladt, s holttestét csak két nappal később találták meg. Franyó Zoltán, a hazánkban tartózkodó kiváló romániai író és műfordító ma délután 4 órakor a Magyar Írók Szövetségének fogadásán találkozik régi és fiatal barátaival. — Szenkár Jenő kölni főzeneigazgató, a világhírű magyar karmester ma, csütörtökön este a Trisztán és Izolda előadását vezényli az Állami Operaházban. Az előadás 6 órakor kezdődik. — Jean Robert, az Utazási Irodák Nemzetközi Szövetségének belga elnöke megérkezett Budapestre. A magyar fővárosban tartózkodik már a világszervezet több igazgatósági tagja, köztük V. M. Ankadinov, a szovjet Inturiszt elnöke is. Az igazgatóság csütörtökön kezdi meg tanácskozását a Gellért Szállóban. A Pécsi Nemzeti Színház június 15-től kezdve három napig Budapesten vendégszerepel. A Bartók Szabadtéri Színpadon szombaton a »Füredi komédiások« című zenés játékot, vasárnap »Hoffmann meséi«-t adják elő, majd június 17-én, hétfőn a balettegyüttes lép fel az Izabella téri színházépületben »Balett 1963« című műsorával. Jó termést várnak kunsági barackosokban A Duna—Tisza közén öt és fél millió fa hoz termést. A fiatal telepítésekből csaknem 1000 hold nagyüzemi almás és barackos terem először. A kajszinál régen volt ilyen kedvező a gyümölcsrakodás. MIKROBARÁZDÁS, SZTEREOFONIKUS HANGLEMEZ A Kultúra Külkereskedelmi Vállalat a napokban közölte a KGM erősáramú iparigazgatóságával, hogy külföldről a vártnál nagyobb rendelések érkeztek a magyar hanglemezekre. Hanglemezgyártási és szállítási ügyben ezúttal másodízben voltak jelentős tárgyalások. Az első megbeszéléseken négy évvel ezelőtt még arról volt szó, hogy a magyar hanglemezgyártásnak egyáltalán van-e jövője. A hazai és a külföldi rendelés egyaránt rendkívül kevés volt, a lemezek nagyrészt raktárakba kerültek. Azóta korszerű gyártási eljárásokat vezettek be, s a szakemberek véleménye szerint a magyar hanglemezgyártás már elérte a nemzetközi színvonalat. Az Egyesült Államoktól az NDK-ig, Angliától Lengyelországig, Franciaországtól Ausztráliáig több tucatnyi országba eljutnak ma már a magyar hanglemezek és hangos képeslapok. E jelentős fordulatot korszerű hanglemeztípusok gyártásának bevezetése tette lehetővé. »Hagyományos« lemez ma már egyáltalán nem készül Magyarországon. Ehelyett háromféle méretű mikrobarázdás, s legújabban térhatású (sztereofonikus) lemezeket készít a Kábel- és Műanyaggyár, évente mintegy kétmilliót. 1963. június 13