Népszava, 1963. december (91. évfolyam, 281–305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
Mit gondolnak a gyerekek — a mai fogalmakról A prémiumcsokoládétól a magánszektáig — Fiacskám, ne nyaggass annyi kérdéssel... És ne légy olyan kíváncsi, mert hamar megöregszel. .. Szülők gyakran ezzel rázzák le minden iránt érdeklődő gyermekeiket. Pedig kérdéseiket örömmel és koruknak megfelelő okc® válasszal kellene viszonozni. Különösen fontos ez a 12—14 éves gyermekeknél, akikben fokozódó érdeklődés él környezetük jelenségei iránt. Annál is inkább, mert mint a Sziget utcai általános iskolában VI— VII-es fiúk, leányok elmesélték: sűrűn beleolvasnak szüleik újságjaiba és igen odafülelnek a rádió s a tv politikai adásaira is. Ha még nem is értenek meg mindent , alapjában véve üdvös dolog ez. Bizonyság rá az az írásos, névtelen közvéleménykutatás is, amelyet az említett iskolások között folytattunk, két észtfőnökük közreműködésével. Megkérdeztük őket, mit tudnak 12 mai fogalomról. A fogalmak túlnyomó részét a gyermekek több mint háromnegyede megválaszolta — és zömében megközelítő helyességgel, ami persze úgy értendő, hogy általában igen leegyszerűsítve és gyakran derűs, kedves, naivitással s tévedéssel is párosulva. De hát így hitelesek és reálisak e 12—13 éves fiuk, lányok válaszai. Nézzük hát a fogalmak jó részének gyermeki jellemzését. Élüzem Azt írja erről egy hetedikes: »ahogy vannak éltanulók, illetve élmunkások, ugyanígy a legjobban dolgozó gyárakat élüzemnek hívják«. Egy zsinórírású hatodikos szerint pedig: »az ilyen élüzemeket a többinek is jobban követni kell, hogy elérjük a kommunizmust«. A közvetlen beszélgetések során a hetedikes Szedresi Erika, egy esztergályos élénk kislánya hozzáfűzte elképzelését: " Az élüzemek munkásai brigádokban dolgoznak, nagyon segítik egymást és gyakran együtt művelődnek, együtt szórakoznak. — De még az is idetartozik — szólt hozzá Horváth Krisztina, egy magas, piros pulóveres lány —, hogy az élüzemet azonos termelésű gyárak közül választják fel, aszerint, melyik ■ munkásai dolgoztak a legfegyelmezettebben. A gyerekek számára különösen nehéz tervgazdálkodás fogalomra csak 11-en nem válaszoltak. Az egyik VII-es viszont ötletesen azt írta: »Kicsit hasonlít a tanulók órarendjéhez, aztán a tanárok tantervéhez, amely azt tartalmazza, hogy mikor mit tanítsanak. Vannak tanulók, akik még nem tudják hasznosan beosztani idejüket, ezért napirendet készítenek.« A nyereségrészesedés fogalmát VII-esek így kommentálták: »Ebből már az én papám is kapott néhányszor ...« »Ismerem az egyik üzemet, ahol április 4-e előtt osztották ki...« Néhány VI- os viszont összetévesztette a tsz-beli zárszámadással, az újítási díjjal, illetve a túlóradíjjal, sőt többen a lottónyereménnyel is. A személyes beszélgetés során a bozontos hajú VI-os Érdi Péter mérnökpapájától szerzett ismeretei alapján így szállt vitába tévedő társaival: — Hogy ti mit ki nem találtok. A nyereségrész, a túlteljesített munka szétosztása ... — Szerintem ez nem pontos — ellenkezett a VII-es Vincs Lajos, egy tímármunkás göndörfürtű fia. — A nyereség az évi többlettermelés bizonyos százaléka, s ezt kapják a dolgozók. Így ők is jobban érdekeltek a többtermelésben... A prémium fogalma körül már kevesebb tévedés volt, s csak 9-en nem tudták, mi fán terem. Ám egy kislányos írású VII-es az irk alapján édes hasonlatot használt: »A prémium olyan a felnőtteknél, mint a csokoládé a gyermekeknél...« Üdülési beutal«» A többség a jó munka jutalmaként fogta fel és jó néhányan mindjárt összefüggésbe hozták egyéni, vagy családi üdülésükkel. De itt többen már kritikai megjegyzésüket is papírra vetették. Egy VII-es, feltehetően kislány, azt írta: »Egyáltalán nem jó, ha valaki a szabadsága alatt elutazás és strandolás helyett otthon befőz, takarít, mos, vasal. Ennek gyakran az is oka, hogy csak az apuka jut beutalóhoz, pedig az anyukáknak is kell egy kis kikapcsolódás ...« Osztálytársa pedig így írt: »Mi még nem kaptunk ilyet, mert az élelmesebbek hamar elkapkodták. ..« Vuncs Lajos, a tímármunkás fia viszont személyesen is elmondta azt a kifogását: — Csak az a baj, hogy a beutalót általában későbbre adják, mint kérik ... Némileg meglepő, hogy a gyerekekkel közvetlen összefüggő családi pótlék fogalmáról 13-an semmit sem tudtak. Sokan pedig összetévesztették az apa által elhagyott anyának járó tartásdíjjal, vagy fizetéskiegészítéssel, vagy távolsági pótlékkal. A félárva Pintér András pedig azt mondta: — Ha valakinek meghal az édesapja, akkor a Nyugdíjintézet bizonyos összeget fizet havonta. A névadó ünnepség fogalmáról a gyerekek még több változatban beszéltek, mint ahogy mi gondoltuk. Mert az újszülött névadásán kívül, gyárak, úttörőcsapatok ünnepélyes névadására is utaltak. Akadtak azonban, akik ezt az eseményt veteránok találkozójával, illetve valamilyen kinevezéssel tévesztették össze. A legeredetibb véleményt az a gyerek írta, aki az anyukák nyaralása mellett is kardoskodott: »Éva már többször is részt vettem névadáson. És ez különösen akkor tetszett, amikor több kisbaba volt a főszereplő. Szerintem ez sokkal szebb, mint a keresztelő". A legellentétesebb vélemények a maszek fogalma körül alakultak ki. Egy VI-os tömören csak ezt írta: »magántulajdon«, egy VII-es pedig »magánszekta«. Védőik így nyilatkoztak: »... még szakszervezetük (?) is van, a KIOSZ«. »Jobb minőségű árut készítenek... Nem szabadna őket a főutakról áthelyeztetni ...« . Bírálóik érvelése: »Az olcsóbb árut drágábban adják el . . .«Olyan emberek, akik különbnek hiszik magukat, de még nem értik, hogy hasznosabb lenne, ha ők is a közösben dolgoznának . . .« A kerületi tanácsról 15-en semmit sem tudtak. A többiek a maguk módján nagyjából helyesen látják szerepét. Egy VI-os felfogása: »...ott minden dolgozó tanácsot kérhet«. Mivel városi gyerekek — elég jó arány, hogy a 75-ből csak 11-en nem tudták, mi a tsz. Kevés azok száma is, akik előtt homályos volt ez a fogalom. Amikor a beszélgetések során a VI-os Érdi Péter azt mondta, hogy »állami szövetkezetek«, a VII-es V. Lajos pedig, hogy »itt mindenki a másik földjét műveli« —, akkor többen vitába szálltak velük. A VI-os Pataki Jancsi, egy pedagógus fia, osztálytársával például így replikázott: — Te összetéveszted a tsz-t a gyárral. Csak a gyár állami. A tsz-t egy falu gazdái csinálták, hogy közösen termeljenek, a fölösleget pedig eladják az államnak. A VII-es Dallos Judit pedig nevetve kérdezte: — Mi az, hogy a másikét művelik? A másikét is, meg a magukét is együtt, mert egyenként nem tudnának gépeket venni és áruikból külföldre is eladni... * A gyermekek e véleményei szülők és tanárok számára lélektanilag és pedagógiailag is egyaránt tanulságosak. Mert többségüknél tükröződik a mi társadalmunk érlelte szellemi fejlődésük, egészséges érdeklődésük és az a jogos igényük is, hogy kérdéseikre mindig helyes és érthető választ kapjanak. Szenes Imre Koroda Miklós: Terka néni az ingesmesterség megszállottja. Nem ám a családi tűzhely hajdani Katuskája, aki kelkáposzta-főzelékben gondolkodott s a bécsi szelet volt tudománya felső határa, hanem az ízek szeretője. Tyúklevese igazi költemény. Csonthússal házasított, jérce-pihéit éppen elhullajtott töltött tyúkocska fő benne, marokbögyörő vagyis sárgarépafi meg a férfiúi erőt ígérgető zeller társaságában. A toroskáposztát I. Rákóczi György sárospataki szakácsának végrendelete szerint fűszerezte, nem feledve a törökborson, magyar paprikán kívül a bővérű nász ízeit szűzi gyengédséggel elegyítő tárkonyt sem. A dagadóról csupán annyit: képzeletszegény sz a kongó kamarája háztartásokban már belőle kikerülköznék az ünnepi lakoma. A fejedelmi udvarok vastag szakácsainak elözvegyült s elvékonyult örököse remekműveiből csek csipegetett, miként a beteg és öreg poéta, ki már csak dalolni — ám azt igen szépen — tud a szerelemről. Terka néni egyidőben a tudósok Duna-menti üdülőjében uralkodott a konyha trónusán. Fő hivatásának vallotta — s ennek szellemében gyakorolta hatalmát —, hogy legalább a fehér asztalnál ébressze létüket az életöröm tudatára s eközben meggömbölyítse a professzorokat és a tudósjelölteket. A falubeliek el is nevezték a kutatók otthonát tudóshizlaldának. Nem tálalhatott mindennap tyúklevest, ám a különféle, egyszerű leveseket is lovaggá avatta szárnyas aprólékkal, zsíros húsú cafatokkal, hogy sárga karikákon át bukdácsoltak a pelyhes kacsákat formázó grízgaluskák vagy májgombóckák. Egyszer pedig, mikoron a híres debreceni geológus leckét tartott az ebédlőben a tengeri rákról, Terka néniben feltámadtak pataki emlékei s egy kosár rákot kerített. Manapság már alig akadnak sütő-főző asszonyok, akik ismernék a rákkészítés különféle módjait, bajlódnának effélével. A rákmeridonnal és maja nézés rokonaival még csak találkozni előkelő vendéglők étlapjain, a töltött rák receptje azonban mélyebbre süppedt a megkövesedett őstengeriherkentyűnél is. Onnan valahonnan vagy az emlékezet tengerfenekéről bányászta elő Terka néni s nekifogott a haladással ellentétes természetű vízilények megtisztogatásához. Az ollóját sütőben megpirította, hogy könnyedén felnyíljék, aztán a húsát, apróra vagdalva, összeadta abábgombával, rizzsel, petrezselyemmel, borssal s a keverékkel megtöltötte a kagylót, azaz pontosabban szólva: a hátpáncélját s imigyen bezárva önmagába, marhahúslevesbe dobta, hadd főjön. A megveresedett üres ollókat megtörte mozsárban, s utána szórta. Olyan színe lett ettől a húslevesnek, akár az aranyportól. A javakorabeli tudósok áhítatos gyönyörrel falták a veres levest és a mandulaízű tölteléket, az aspiránsok gyanakodva, majd mind nagyobb érdeklődéssel, de mire rájöhettek volna az ízére, az öregek felhabzsolták az utolsó páncél bélését is. Szerencsére, jött a vacsora derékhada: töltött borjúszegű, s zárótételű tesifölben fürdő túróscsusza, töpörtyű ékítéssel. A tudósok nekigömbölyödtek, az egyik epehomokot szerzett, a másik kigyógyult gyomor bajából. Marjánszky, az atomfizikus aspirnás felhozatta szobájába a vacsorát, szégyellte, hogy képtelen megbirkózni a hatalmas adagokkal. A felét hol macskának, hol kutyának adta. A nagyszívű szakácsnő legközelebb dupla porcióval kedveskedett. Egy este aztán ugyancsak elcsodálkozott: a csirkepaprikásból egyetlen csont sem maradt a tányéron s olyan tisztára nyalták, mintha az ifjú tudós körül settenkedő tündérlány titkon elmosta volna. — Ez aztán a farkasétvágy! — örvendezett Terka néni. — A kutyamindenségit néki! A gasztronómia Duna-menti fejedelemasszonya évi rendes szabadságát a Balaton környékén töltötte, a tudósok másik üdülőjében. A nyaralást amolyan szomszédvári látogatásnak s némiképp tanulmányútnak tekintette, alaposan körülnézett s felsóhajtott: — Hej! Ha nékünk ilyen nagy házunk lenne! Még csak akkor mutatnám meg, mit tudok! Kívánsága kelleténél korábban teljesült, csak éppen nem kiművelt ínye szerint. Megjött a böjtje a nagy traktálásnak. Számonkérték: miért ürül oly gyorsan az éléskamra? s általában, fölöttébb sokallták a konyhapénzt. — Csak nem hagyhattam éhkoppon kedves vendégeimet! — védekezett Terka néni. — Még hogy úgy járjanak, mint A tudós macskája! — Illendő tudni, hogy a fakanalat jogarként forgató nagyasszony nem csupán az ínyesmesterség világában szerzett jártasságát vitte művészi tökélyre, hanem belekóstolt az irodalom főztjébe is. Ismerte ő Arany Jánost, csak azt sajnálta, hogy nem főzhetett az Akadémia titoknokára, se megénekelt tudósára, akinek nagy lett volna »Az ő tudománya, — De mi haszna, ha kevés volt — A vágott dohánya«. S ilyenképpen a »Kendermagos szegény cica — Nyavalyába esvén, — Fölvette a néhai nevet — Egy szép őszi estvén«. A tudósok táplálójának becsületes szándékát nem vonhatta kétségbe senki, ám tenni kellett valamit. Terka nénit áthelyezték »alacsonyabb beosztásban« az említett másik üdülőbe, a bűvölő mosolyú, ringatózó járású, balatoni sellő, azaz főszakácsnő mellé, második személynek. Tyúkteves költeményről, töltöttkáposzta-balladáról, töltött rákszonettről többé szó sem eshetett, nem fért egyik se a költségvetési keretbe. A konyha trónfosztott fejedelemasszonya azóta pucolja a krumplit, kavarja a rántást, vágja a hagymát, s csak akkor csillan fel bús szeme, amikor valamelyik tudós kosztosa nyitja rá az ajtót, hódolattal üdvözölve. Az új ház szigorú rendje szerint mindennap másik konyhatündér feladata tűzrevalóról gondoskodni. A szebbnél szebb, s fiatalabbnál fiatalabb lányok vidáman, helybeli legényekről s távoli színészekről, ifjú tudósjelöltekről és bozontos szemöldökű professzorokról csevegve, hasogatják a fát si etetik a kemencényi tűzhelyet. Terka néni, szegényke, elszokott efféle aprítástól — művészkézbe nem való a balta, poétaléleknek büntetés a favágás — s így aztán unos-untalan az ujjára csapott. — Ugyan, hogy a ménkűbe csinálják? — dohogott. — Folyvást röhögéseinek, kacarásznak, és mégse ütnek a kezükre! Hallották sóhajait vagy sem, nem tudhatni, annyi bizonyos, hogy senki nem nyúl a szekeredért helyette. S minthogy karját húzza a fejsze, s ujja örökös veszedelemben forog, inkább rőzsét szed a parkban, gallyat az erdőn, s ölében cipeli, meg-megállva, eltűnődve az ízek tüzes tróntermében, mint a konyha száműzött királynője idegen fejedelmi udvarban. 1963. december 1 NÉPSZAVA Egy célzatos visszavágás Valaki nem tesz lakatot a szájára Ebben a pillanatban még minden elsimítható lett volna, hiszen kevésbé szalonképes kijelentések után is elrendeződtek már ellentétek. De Igazi János nem tett lakatot a szájára és így vágott vissza: — Erkölcsi kérdésekről inkább ne beszéljünk ... Csak ennyit mondott, de ez elegendő volt ahhoz, hogy a főosztályvezető-helyettes feje búbjáig elvörösödjék és magából kikelve pofonnal fenyegesse meg beosztottját. Miért váltott ki vajon ez a kétértelmű, de a beavatatlan előtt mégis csak ártatlannak tűnő visszavágás ekkora indulatot? Miért kellett ennek a célzatos mondatnak oda vezetnie, hogy Igazi Jánost a sok évtizedes gyakorlattal rendelkező nyersbőr szakértőt a központból egy telepre helyezzék ki, ahol nem tudja érvényesíteni felkészültségét? A történet szálai egy 1961. március 10-én kelt levélhez vezetnek vissza, amelyben a Könnyűipari Minisztérium felszólítja a vállalatot, hogy gyártsaCsakhogy mindjárt az elején egy kis váratlan kellemetlenség történt. Az akkori főmérnök, Érdi Pál, ráírta az »újításra«, hogy elfogadhatatlan, mert megvalósítása: munkaköri kötelesség. Kezdetét vette tehát a küzdelem, de már igazi nélkül, mert a nyersből szakértő visszalépett. Váratlan fordulat volt ez, hiszen Háy Kornél közgazdász, számszaki ember, aki semmiféle technológiát nem tudott volna kidolgozni még akkor sem, ha akar. De nem is akart. Ugyanis nem volt szükséges. Hiszen a többi gyárakban is a régi technológiával oldották meg sikerrel ezt a feladatot. Hosszas huzavona, fellebbezések. A főmérnök — nem tudni, miért? — meghátrál és megkötik Háy Kornéllal az újítási szerződést. Számítások készülnek a várható nyereségről, amelynek bizonyos százaléka illetné most A Bőripari Vállalat 3-as számú telepén, az újpesti bőrgyárban, nézeteltérés támadt egy vezető és a beosztottja között. Az egyébként jelentéktelen vita hevében Háynak nehezebb súlykategóriájú, jó hazai marhabőrből is felső bőröket, mert a megnövekedett szükségletet egyébként csak külföldi behozatalból tudnák fedezni. Ez a levél nem tartalmazott semmi lehetetlent, mert ebben az időben már valamennyi bőrgyárunk minden különösebb felkérés nélkül eleget tett ennek a kívánalomnak. De Háy Kornél április 10-én kelt válaszlevelében arról értesítette a minisztériumot, hogy a gyár nem tudja vállalni ezt a feladatot. Egy időre ezzel »elaludt« az ügy. De nem sokáig! Még annak az esztendőnek szeptemberében Háy Kornél papírlapot létetett egy írógépbe, fejlécnek lediktálta, hogy »újítás« és a következő szöveget kopogta a gép: »A többlettermelés elősegítése és a gazdaságosság fokozása érdekében javasoljuk, hogy a belföldi és import (30 kg feletti súlyú) marhabőrből gyártson a vállalat box- és labdabőrt.« Ez volt a teljes szöveg, amit a gyár igazgatójának javaslatára aláírt Igazi János is, mint társújító, már egyedül Háy Kornélt. De a közgazdász kevesli a végeredményt és külön bizottság összehívását követeli más gyárak szakembereiből. Azok kimutatnak ugyan magasabb hasznot, de széljegyzetként azt is feltüntetik, hogy saját gyáraikban minden újítás nélkül vezették be az eljárást. Ezen azonban egyelőre senki sem akad fenn és megállapítanak 17 ezer forint újítási díjat... Az újítás kifizetésének napja. Reggeli órák. A szakszervezeti bizottság akkori titkára, Kovács Jánosné, tanulmányozza az üggyel kapcsolatos papírokat és felháborodva nyit be Ignácz János igazgató szobájába:• Ezt a kifizetést azonnal meg kell akadályozni! Az igazgató még ekkor sem rendel el érdemi vizsgálatot, hanem a Bőripari Dolgozók Szakszervezetét kéri fel erre, de Kornél főosztályvezetőhelyettes a következőket mondta Igazi János nyersbőr gazdálkodónak. — Ez jellemző erkölcsi felfogásodra a kifizetést letiltja. A szakszervezet nem látja indokoltnak Háy Kornél számára az újítási díj kifizetését, de a közgazdász, aki semmit sem tett az ügy érdekében azon kívül, hogy lediktált néhány sort (amelyet kis változtatással akár ki is másolhatott volna a minisztérium felkérő leveléből) , nem nyugszik bele a vereségbe és bírósághoz fordul. Az indulatkitörés mélyebb oka Tárgyalások, ítélet, elmarasztalás. Az indoklás a többi között a következőket tartalmazza: »A Könnyűipari Minisztérium 1963. június 21-én kelt .... leiratában azt az álláspontot foglalta el, hogy a felperes javaslata újításnak nem tekinthető, egyrészt azért, mert viszonylagos újdonságot sem tartalmaz és a problémát csak felveti, másrészt azért sem, mert munkaköri kötelesség is fennáll.« Ha a vállalat vezetője már nem tudott helyesen dönteni egy ilyen egyszerű kérdésben, miért nem fordult azonnal a minisztériumhoz tanácsért? Vajon miért a volt főmérnöknek kellett meghátrálnia ebben az ügyben? Miért akartak ilyen magas összeget kifizetni valakinek minden különösebb munka nélkül? Kérdések ezek, amelyekre azóta sem született válasz. Mindenesetre a bíróság pontot tett az ügy végére. Nem forog fenn semmiféle törvénytelenség, csak éppen erkölcsi vonatkozásaiban nem megnyugtató, hogy majdnem kifizettek 17 ezer forintot ellenszolgáltatás nélkül egy vezetőnek (azóta magasabb beosztásba került), aki ma is így nyilatkozik: — Az újítás lehet egyszerűen kereskedelmi ügylet is. Nem tudom, miért kellett volna nekem valamit dolgozni érte... íme, ilyen bonyolult és tanulságos előzményei vannak annak, hogy miért váltott ki akkora indulatot egy főosztályvezető-helyettesből a cikkünk elején idézett replika. Illetékeseknek érdemes lenne ezeknek az összefüggéseknek a figyelembe vételével alaposabb vizsgálatot indítani. Fodor Gábor Váratlan kellemetlenség 3