Népszava, 1964. február (92. évfolyam, 26–50. szám)
1964-02-23 / 45. szám
MAGVETŐ — 1964 Szép kiállítású,fűzött könyv fekszik előtt. Gerincén a cím Magvető. Fedéllapján névsor: Amos Imre, Art Nóra, Bihari Sándor, Galgóczi Erzsébet, Gulya János, Gyöngyössy Im Halas Antal, Lengye József, Mezei András Somlyó György és ZTe Péter írásai. Nem is ingy, inkább almanacidőszakos termék, a bolt alsó sarkában az 1964 jelzés is erre utalt A Magvetőönyvkiadó ezredik kiadója. Ezer kötet fialom. Babits írta, hogy nyibe öszsze tudná vágatni a világirodalom nden remekét — hiántlanul. Igaz, a Magvető úr kiadványa közt nem csán remekművek sorakösik. Értéke azonban felbenthetetlen. Alakulásakor az élő, új magyar irodán szolgálatára esküdött, s az ezer kötet azt biztatja, hogy ebben mind mai napig becsülettel téytállt. Nem vélen, hogy keresztelő apjánt a kiadó Móricz Zsilondot választotta. A nevet vette fel, amelt ő adott annak idején s gyűjteményének, s melyben így köszöntötte a olvasót:A magyar irodalom élő könyvét adjuk a magyar Nép és a magyar Ifjúság kezébe.« Az eddig megjelent ezer kötet — híven a móriczi sorokhoz — elsősorban a közelmúlt élő irodalmának színvonalas könyvtára. A kiadók — a hajósokkal ellentétben — nem vezetnek naplót. Nincs is rá szükség. Minden megjelent kötet egy-egy oldalnyi vallomás életükről. Így a Magvető ezer könyve is hű képet ad arról az útról, amelyet az irodalom Scyllai és Charybdisei közt megtett. Ki győzné számba venni mindazokat a jellemző vonásokat, amelyeket erről a képről leolvashatunk. Többek közt egy sereg kötet fiatal, tehetséges, azóta jó nevű költő indulását jelzi. Hogy csak néhány nevet említsünk találomra: Váci Mihály, Fodor András, Takács Imre, Győre Imre, Ladányi Mihály. A fiatalok mellett az idősebb nemzedék — Fodor József, Vas István, Illés Endre, Szabó Lőrinc — gazdag válogatású kötetei, Illyés Gyula Kézfogások címen megjelent versei, Németh László Égető Esztere, Kodolányi János művei rajzolták tovább a Magvető arculatának sajátos vonásait A kiadó múlhatatlan érdemei közé tartozik Kassák Lajos, Tersánszky J. Jenő, Füst Milán életművének sorozatos kiadása is. Nem különben új irodalmunk közvetlen előzményének a bemutatása: Krúdy Gyula, Móra Ferenc, vagy éppen olyan kitűnő írók feltámasztása, mint Lövik Károly, Laczkó Géza, Cholnoky László, Oláh Gábor, Réti Ödön, Pap Károly. A futó visszapillantás után itt az ezredik, az almanach. A legjobb saját hagyományok szerint szerkesztődött. Mai prózairodalmunkat Lengyel József, Hidas Antal, Galgóczi Erzsébet mellett olyan, még nem ismert fiatalok képviselik, mint Gulyás János, vagy Zimre Péter. Ehhez járul tanulmány, eleven elmefuttatás a kisfilmről, a városépítészetről és egy napló — egy tragikus sorsú festőművész napi vallomásai. Az egész kötet tartalmas és színvonalas jelzése a megtett és a kiadó előtt álló útnak, a további feladatoknak, a magyar irodalom kertjének ápolásában. Szombathelyi Ervin 1964. felár 23 több hallgatói a százéves Színház- és Filmművészeti Főiskolára Színház- és Filmművészeti Főiskolánk fennállásának századik évfordulóját ünnepli a következő tanévben. S az igazi ünneplés nem az, hogy fennkölt szavakat ejtünk az intézményről, hanem, hogy jól megalapozzuk a következő száz évet. Ennek pedig most van itt az ideje. Sokakban él némileg téves kép a nagy múltú iskoláról, a »színész-mesterség« idejétmúlt lekezelése nem mindenkiben szűnt meg nyomtalanul, s ez még most is kihat a főiskolával kapcsolatos közfelfogásra. Ennyiben egyedül áll az intézmény a művészeti felsőoktatásban, mert a zeneművészet, s a képzőművészet főiskoláit a közvélemény minden rendű és rangú alakítója magas színvonalú intézményként tartja nyilván, s ekként is kezeik Nos, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amely tizenhét esztendővel ezelőtt alakult át és fejlődött fokozatosan az Országos Magyar Színművészeti Akadémiából mai színvonalára — joggal lehetünk büszkék, mint harmadik művészképző tanintézetünkre. A főiskola Európa, s a más bármely hasonló intézménye mellett jól megállja helyét. A hallgatók ideje túlnyomó részét a hivatkuk magasrendű gyakrlásához szükséges ismétekt, az irodalom, az esztika, a verstan, a műszettörténet anyagának esajátításával, valamint a színészmesterség, a eszéd, az ének, a zene a mozgástechnika, a tán a sport, a vívás gyakorlóval töltik, hogy csak néhányat emeljünk a négyéves tanulmánok fontos fajtáiból (más főleg a színészekre összetosítva, akikről ezzel lényegében szólni vártunk). Egy iskolát persze mndenekelőtt eredmyei igazolhatnak. S ha í?igtekintünk mai fiat, és középkorú színésznözedékünk színe-javát ifjabb vezető színeink sorát, csaknem mindegyikük a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról került színpadjainkra és filmünkbe, igazolta tehetsgét és tanult tudását. Csak néhány nevet ragadunk ki a hosszú sorból: Avar István, Demján Edit Horváth Teri, Kálmán György, Kohut Magda, Koncz Gábor, Margittaligi, Miklóssy György, Pápy Erzsi, Petress Zsuzsa,Soós Edit, Sinkovics Imi, Szabó Gyula, Szemei Mari, Szirtes Ádám, Szinkay István, Tiboldi Mára, Váradi Hédi, Veleczei István, Zolnay Zszsa. S az idén olyan tehetségek, újabb ígéretek lépek ki az iskola kapura, mint Béres Ilona, Dobó Ildikó, Polónyi Gyöngyi, Szegedi Erika és Imok. A szakma, s a tv, és a jobbára magas színvnalú vizsgaelőadások rrén már némileg a község ismeri a következő éfolyam tehetségeit is. Van köztük sok fiú is!okkal bízunk az iskola átvonalának további fogzatos fejlődésében.incsenek hát problémák? De igen, sőt, bőven. Nem először kap hangot a sajtóban a gond: a jelentkezés az iskolára lényegesen kevesebb a szükségesnél, s a csökkenés évről évre fokozódik. Lehet, hogy ez sokakat meglep, a korábbi esztendőkben ugyanis éppen ellenkező tendencia mutatkozott, de ez a való helyzet. S tavaly egy kicsit túl későn hangzottak el az első nyilvános észrevételek a káros jelenséggel szemben. A jelentkezés apadása sok forrásból ered, felesleges ezt itt most taglalni, mert nem visz előre. Van a dolognak nagyon is pozitív oldala, nevezetesen a fiatalok fokozott érdeklődése a technikai pályák iránt Ez természetes. Az azonban már nem természetes, hogy a figyelem a középiskolákban túlzottan, helyenként teljesen elterelődik a színész-hivatás felől, olyan fiataloké is, akik pedig hajlamot, vagy éppen tehetséget mutatnak ebben az irányban. Számtalanszor hangoztatjuk: magas színvonalú szocialista színházat akarunk létrehozni egész népünk épülésére, művelésére, gyönyörködtetésére. (Nem ritkán maguk a középiskolák is hangoztatják e tekintetben jogos igényeiket. No de, mint mindenhez, ehhez is emberek kellenek, mégpedig elsőrendű, hivatástudattal rendelkező, nagy tudású és mindenekelőtt nagyon tehetséges emberek. S éppen ilyenkor, félév után, február táján van itt az ideje, hogy az életnek induló fiatalok figyelmét az adottságaiknak leginkább megfelelő pályák felé irányítsák. A mind vonzóbb körülményeket nyújtó színészpálya felé is azokét, akik erre képességet, tehetséget mutatnak. Ezt éppen a középiskolában tudhatják a legjobban. A művészet egyéb ágaihoz képest ugyanis itt az a külön nehézség, hogy a színészetnek nincs középfokú iskolai »lépcsője«, mint a zenének, vagy a képzőművészetnek. Nem szabad elfelejteni: a technika fejlődésével távlatban bővül az emberek szabad ideje, s ezt tartalmasan kitölteni ugyancsak a mi feladatunk. S mi több: a technika bővülésével rendkívüli mértékben bővült és bővül tovább is a színészigény. Gondoljunk csak a televízióra, az évről évre fejlődő filmgyártásra, szinkronra, s az igényre, amelyet minddel szemben naponta joggal támasztunk. Bőven lehetne folytatni az indokokat, fontosabb ellenben a tennivalókról beszélni — közülük is itt csak a legfontosabbakról. Az egyik már bennefoglaltatik a fentiekben: a középiskolák küldjék a tehetséges fiatalokat ebbe az irányba is. Segítsenek leküzdeni a teljesen megalapozatlan híresztelést arról, hogy erre az iskolára -úgyis csak protekcióval lehet bekerülni, mert ebből egyetlen szó nem igaz. Az iskola tárt karokkal várja a tehetségeket — természetesen ez mindenki érdekében alapkövetelmény. Segítsenek a tanárok — kivált vidéken — leküzdeni a korszerűtlen és indokolatlan, mégis gyakori szülői averziót a gyönyörű hivatással szemben. (A főiskola egyébként kiváló kollégiummal várja újvidéki hallgatóit.) A főiskolának magának is van tennivalója, hogy felkutassa a meglevő ifjú tehetségeket, végigjárja a műkedvelő együttesek és irodalmi színpadok sokaságát, s a rátermetteknek kedvet csináljon a főiskolai jelentkezéshez. Ez is segít majd, hogy az iskola tehetségesgólyákkal népesítse be a századik évfolyamra most újjáépülő Rákóczi úti palotáját Segíthetnek a színházak is — hiszen maguknak segítenek! Kiváló dolog a veszprémiek kezdeményezése: a színház művészei kimennek a középiskolák irodalomóráira, élő művészi előadással támogatva a tanultakat, gazdagítva szépségét. Nem vitás, hogy egyúttal gyerekek sokaságában ébreszthetnek kedvet ilyen módon a színművészethez. A film pedig úgy segíthet, ha nemcsak felvillant egy-egy ifjú tehetséget — ahogy például Petényi Ilonával, Majczen Máriával, Szabó Ildikóval és másokkal tette —, hanem a későbbiekben sem feledkezik meg róluk, gondot fordít viszonylag egyenletes foglalkoztatásukra. Ez a legkevésbé sem mond ellent a művészi szempontoknak, sőt. Nem meríthettük ki a témát — ha szükséges, majd visszatérünk rá. Az e pillanatban legfontosabbat kívántuk csak elősegíteni: minél többen jelentkezzenek a Színház- és Filmművészeti Főiskola századik évfolyamára színésznek, önmaguk tehetségének kibontakoztatása, a szocialista magyar színház jövőjének megalapozása érdekében. Rajk András vmn«7»Tjyr INTERJÚ SZIGETI ZSUZSA, a képzőművész szakszervezet titkára mondja: — öt esztendővel ezelőtt rendeztük meg első ízben a Dolgozó emberek között című kiállítást. Ez az évről évre ismétlődő képzőművészeti seregszemle azóta rangjában is, színvonalában is rendkívül sokat emelkedett. 1959-ben 30 művet tártunk a nagyközönség elé, az a Mintamagyarórára hivatalos Kecskemétre február 25-én Benjámin László, Csanádi Imre költő, Czine Mihály irodalomtörténész és Mikes Lilla előadó művésznő. A vendégeket a kecskeméti dolgozók iskolájának egyik osztálya hívta meg, de a mintaóra után a város versbarát köreinek tagjaival is találkoznak, költői est keretében.Pódiumon a ma este« címmel jelentkezik a rádióban pénteken aPódium 1964 műsora. Ez alkalommal a rádió körkapcsolást ad a fővárosi és vidéki színházakról, szórakozóhelyekről. A műsor külön érdekessége, hogy az est eseményeiből rejtvényt állítanak össze, amelynek megfejtésére azonnal lehet telefonon jelentkezni. A díjnyerteseket még ezen az estén megvendégelik a Royal Szállodában. Idei tárlatra pedig — amelyet május első napjaiban nyitunk meg az Ernst Múzeumban — a festmények, szobrok, grafikák százai érkeznek be azoktól a művészektől, akik részt vállalnak a munkásélet ábrázolásából. A tervek szerint a kiállítást május végéig tartjuk nyitva. Az üzemekben máris nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta, sok helyről szerveznek kollektív látogatást. Érdekes zenei felvételek kezdődnek hétfő reggel a Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában. Lajtai Lajos, a Stockholmban élő világhírű zeneszerző legismertebb melódiáit veszik szalagra egy svéd filmgyártó cég operettfilmjéhez. A szerző ugyanis — aki ebből az alkalomból Budapestre érkezett — ragaszkodik hozzá, hogy a film zenei felvételeinél magyar zenekar működjék közre. A sikeres kínai turnéról hazatért Petri Eridre zongoraművész március 7-én és 21-én a Zeneakadémián Gershwin: Rapsody in blue muzsikáját játssza, március 12-én pedig ugyancsak a Zeneakadémián Igor Osim jugoszláv hegedűművésszel tart szonátaestet. Ezt a műsort másnap Pécsett is megismétlik. A fasizmus ellen vívott harcban alakult Szocialista Képzőművészek Csoportjának alkotásaiból kiállítás nyílik április 3-án a Nemzeti Galéria időszaki kiállításainak összes termeiben. Az antifasiszta, békeharcos festők, grafikusok, szobrászok legjobbjai szerepelnek ezen a tárlaton. NÉPSZAVA Műterme az egész ország Legszívesebben valahol kint fogadna. Mondjuk, Szekszárd dimbes-dombos vidékén. Műterme az egész ország ... A rózsadombi lakást, ahol Luzsicza Lajost felkerestük, nem is tekinti igazi alkotóműhelyének. Szeme állandóan az ablakon. A februári napfényben éles vonalakkal rajzolódik ki a táj. A felfelé ívelő utcák, az égre kapaszkodó fák, a kert övezte házak. És köztük az emberek. — Valóban, a természetben érzem legjobban magam, a legtisztább élményeimet a való világnak köszönhetem. Általában tájképfestőként szokták emlegetni, aki Szlovákiából, szülőföldjéről a hegyvidék lenyűgöző élményét őrzi magában, s ecsetjével sorra álmodja a hegyi emberek világát a vászonra. Olyan művészi erővel, hogy festményei azt az érzést ébresztik bennünk, mintha személyesen magunk is ott lennénk. De ez művészi arculatának csak az egyik vonása. Minden művében elsősorban az emberről akarja elmondani művészi véleményét. — Alapvető alkotói elvem, hogy a tiszta élményhez igazodjam. És ezt nem csupán a vidékben lelem meg. A főiskola elvégzése után Tatabányára kerültem, ahol évekig vezettem a bányászok képzőművészeti szakkörét. Azóta sem szakadtam el egy pillanatra sem a kétkezi dolgozók világától. Valóban, a munkás— művész kapcsolatok őszinte szavú híve. Várpalotán, az Óbudai Hajógyárban személyének és művészetének meghitt barátai vannak. De az ország bármely táján, az állami gazdaságokban is hazatérő rokonnak számít. — Vannak, akik lebecsülik a munkás—művész kapcsolatokat, de ezeknek nincs igazuk. Én nap nap után tapasztalom: az egyszerű emberek lelkében valami szent sóvárgást nyitottunk meg a szépre, a művészetre. Ezt pedig ki kell elégíteni. A kapcsolatok alapja természetesen az, hogy meg kell érteni az embereket, és nem csupán parolázni a Józsi bácsiva. Nem a művészi igényről kell lemondani a kedvükért, hanem őket kell nevelni igényességre. Szavait meggyőzően támasztják alá a sorra előkerülő munkái, többek közt a várpalotai pajzsos festésről készült eredeti felfogású alkotása, a modern fogantatású, sokalakos kompozíció a zalaegerszegi szálló részére, és a Dolgozó emberek között című, kiállításra készült több képe. S hogy nemcsak a nemzet nagy családjában hull termékenyen művészete a lelkekbe, hanem szűkebb környezetében is hat, az a búcsúzásnál derül ki. Büszkén mutatja azt az aranyérmet, amelyet leánya az olasz gyermekrajzbiennálén nyert el. S a frissen érkezett angol nyelvű levél Új-Delhiből immár a tizenegyedik díjról tudósít, amellyel a család legifjabb tagját a különféle nemzetközi kiállításokon jutalmazták. Sz. E. (Gonda György felvétele) -------------------------------- Vendégkönyv Olga Lepesinsskája Az Állami Balett Intézet meghívására tartózkodom Magyarországon, hogy segítsem az itteni balettművészek tanítását. Nagyon tehetségeseknek tartomtanítványaimat — a magyar balett Európa élvonalában áll. Kun Zsuzsa Lakatos Gabriella, Fülöp Viktor, Róna Viktor és a többiek is kitűnő teljesítményekre képesek. Büszke vagyok a magyarok párizsi sikerére. Negyedszer járok ebben a szép országban, és már én is csaknem magyarrá váltam Tetszik az ország, nagyon tetszik Budapest, gyermekkoromban úgy neveltek, hogy érzékem legyen a szép iránt. Hát ez a város szép, már kora reggel a Duna-partban gyönyörködöm. Kisebb megszakítással egyébként a szezon végéig itt maradok , csak a Shakespeare-Ünnepségekre utazom Moszkvába, esetleg Londonba. Üdvözlettel a Népszava olvasóinak: /jpoU'UL Jll/UCUUM Nagy István 60 éves Tegnap töltötte be 60. életévét Nagy István, a romániai magyar nyelvű irodalom kimagasló képviselője. Írói pályafutásának kezdete a két világháború közötti időszakra esett, amikor — munkásszülők gyermekeként, és maga is munkásként dolgozva — fiatalon bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, s tehetségét a proletariátus ügyének szolgálatába állította. Drámai feszültséggel telített novelláiban, epikus sodrású regényeiben éles megvilágításban tárta fel a korabeli társadalom mély ellentmondásait. Legjelentősebb regényei ebből az időszakból az 1933-ban a szerző kiadásában megjelent »Nincs megállás«, majd »A szomszédság nevében és az »Oltyánok unokái«. A felszabadulás után Nagy István fáradhatatlanul harcolt a munkásosztály uralomra jutásáért, majd az új társadalmi rend építéséért, az irodalomban pedig a szocialista-realista művészi ábrázolás érvényre juttatásáért. Ezt tükrözik művei, köztük legismertebb regénye »A legmagasabb hőfokon«, továbbá »A mi leányaink« és ifjúsági tárgyú regénye, az »Acsék tábort vernek«.