Népszava, 1964. május (92. évfolyam, 101–126. szám)
1964-05-04 / 102. szám
Az élet hajnalától alkonyáig Gondok enyhítői, örömök kiteljesítői — Hatásköri kérdéseknél ... Horváth Istvánné, a kelenföldi Goldberger-gyár szakszervezeti bizottságának »TT-felelőse«, vagyis az üzemi társadalombiztosítási tanács titkára. Miközben beszélgetünk, telefonon, személyesen annyiszor szakítják félbe különféle ügyekkel, hogy nehezen tudja követni a «■fonalat«. — Hol is tartottunk? Vita a szoptatási idő körül „Ez, kérem, érzelmi munka..." Horváthnét a most kezdődő gyári tüdőszűréshez hívják, s egy időre átad az egyik szakszervezeti aktivistának, Szliss Mihály műszaki tisztviselőnek. A Golf ősz hajú, csupa szív Misi bácsija már 12 éve a beteglátogatási albizottság vezetője. — Ez, kérem, érzelmi munka — jellemzi feladatkörét. — Minden dolgozónak jó érzés, ha betegen is tapasztalja, hogy a gyárhoz tartozik és kollektívája nem feledkezik meg róla. .. Minden üzemrészben vannak aktivistái szép számmal. Havonta átlagosan 150—160 beteget látogatnak meg. Persze, némelyik látogatás egyben, akaratlanul, ellenőrzés is. Akadt például fonólány, akiről kiderült, hogy otthoni fekvés helyett — lemenéséhez. A lány nagy bánatára azonban az orvosok úgy döntöttek, hogy lencén szórakozott társaságával .. * De az ilyen táppénzcsalók a kivételek. A szakszervezet havonta átlag 1500 forintot, karácsony és húsvét hónapjában háromezret is elkölt a betegeknek szánt kis csomagokra. És ezt, mint jóleső, kedves gesztust értékeli minden ágynak dőlt munkástárs. Misi bácsi elgondolkoztató, s drámai esetekről is mesél. Egyszer meglátogatott egy kórházban fekvő 18 éves tbc-s lányt, aki bevallotta neki addig titkolt kezdeti terhességét. Szülei ugyanis ellenezték tervezett házasságát, s így akarta kikényszeríteni hozzájárulásukat. Misi bácsi vállalta, hogy beszél a szülőkkel, és sikerült is elérnie, hogy hozzájáruljanak leányuk férjhez képzelni az üdülést. Hoszszadalmas vitákkal és különböző munkaegyeztetésekkel sikerül csak egész évre elosztani a beutalókat. Tavaly 468 dolgozó jutott el szakszervezeti és vállalati üdülőbe, s rajtuk kívül 176 gyermeket is nyaraltattak. Az idén körülbelül ugyanennyien üdülhetnek, bár ezt sokkal többen igénylik. Miközben erről beszélgetünk a II-es fonodából jön egy asszony — az alapszervi párttitkár — és megkérdi: — Mondd, Horváthné, a lakatosunk megkapja az augusztusra ígért házastársi beutalót? Mert, ha nem... — Meglesz — válaszol nevetve —, de tudod-e, hogy emiatt szinte naponta érdeklődik a műhelybizottság és a bizalmi is. .. „Az egyes Kovács elvtársak tehát szintén afféle «érzelmi munkát« végeznek. És örvendetes, hogy ez nemcsak szép szavakból áll, s nem csupán az előkészítés idejére szól. A gyár mintegy 400 nyugdíjasával is rendszeresen foglalkozik — a TT másik albizottsága. A tavalyi nyereségrészesedésből például 70 rászorultabb nyugdíjas közt 14 000 forintot osztottak ki, harmincan közülük üdülési beutalót is kaptak. Négy állandó színházi és hangverseny-bérletet is fenntartanak részükre. De másként is törődik a TT a Golf nyugdíjasaival. Múlt év tavaszán például özv. Vlajk Tivadarné nyugdíjas fonónő, aki 30 évet dolgozott a gyárban, elpanaszolta, hogy albertfalvai lakásaegyelőre nem szülhet, mert ez számára most még életveszélyt jelentene ... — Mert az illető augusztusra tervezi az esküvőjét — magyarázza felém fordulva — balatoni nászúttal.... És mivel az egész üzem kedveli, mindenki az ő beutalójáért aggódik. Horváthné elé vitás SZTK-ügy kerül. Aztán egy bizalmi két dolgozó segélykérelmét hozza. (A kimutatások szerint a TT segélyezési albizottsága negyedévenként átlag 66 ezer forint vállalati és 9000 forint szakszervezeti segélyt utal ki a különböző okokból rászorult dolgozók között.) Bejön Kovács László asztalos csoportvezető, a TT egyik aktivistája, hogy Horváthnéval megbeszéljen valamilyen nyugdíjazási ügyet. Ő ugyanis a nyugdíjelőkészítési albizottság vezetője. — Igyekszünk elősegíteni — mondja munkájukról —, hogy a nyugdíjba menet itt töltött utolsó hónapjaiban se érje zaklatás, megérdemelt pihenését pedig úgy kezdje el, hogy érezze: a kollektíva továbbra is törődik majd vele... emberért" ban beázik a tető, a háztulajdonos annak idején disszidált, neki pedig nincs pénze a javításra. A nyugdíjas albizottság a karbantartó műhely szocialista brigádjához fordult segítségért, s ők rendbe is hozták a tetőt — társadalmi munkában... Igaza volt hát Horváthnénak. Széles szakszervezeti aktívahálózatuk valóban mindig segítőkész, amikor emberi életek hajnala és alkonya közti gondok enyhítését, örömök kiteljesítését várják tőlük. S mindezt nagy szavak nélkül. Rájuk is illenek Váci Mihály megkapó verssorai: »Nem elég csak a népért! — Több kell! Szép szenvedély — azért ki közelebben él — az egyes emberért!« Szenes Imre — Hát igen, ez elég széles. Olyan örömökkel és gondokkal foglalkozunk, amelyek a csecsemőktől a nyugdíjasokig sokféle embert érintenek. Úgy is mondhatnánk, hogy minden, ami az élet hajnala és alkonya között «zajlik«, némileg a mi resszortunkhoz tartozik ... Nászút, amellyel az egész üzem törődik Horváthnét, aki közben visszajött, egy szövőnő keresi, hogy befizesse üdülési díját a májusi beutalóra. — A legnagyobb gondunk — mondja Horváthné —, hogy majd mindenki csak nyáron tudja elismét cseng a telefon. Hamarosan heves vita kerekedik. Közben megsúgja, hogy a drót túlsó végén a szövődő üzemvezetője beszél. — Értse meg — közli erélyesen Horváthné —, hogy a szövőnő követelése jogos ... Az üzemvezető azzal érvel, hogy az asszonynak nincs teje, tehát nem szoptat, a pici pedig a gyári bölcsődében van, ahol tápszerrel etetik... Nem érti, miért járna neki szoptatási idő, miért engedje el, amikor munkáshiánnyal küszködnek, s minden óra számít... — Nemsokára visszahívom és bebizonyítom ... Horváthné gyorsan keresgélni kezd az asztalfiókjában, majd a szekrényben. De kopogtatnak: valaki aziránt érdeklődik, mikor kezdődik a leendő mamák új tanfolyama? — Szombaton lesz az első előadás — tájékoztatja s közben elmondja, hogy a legutóbbi kismama iskola — ezeket az egészségügyi albizottság rendezi — januárban fejeződött be, s 54 hallgatója azóta bizonyára már sikeresen le is «vizsgázott — szép kisbabákkal. Végre megtalálja, amit keresett: a »Szakszervezeti bizalmiak kézikönyvét«, s gyorsan hívja az üzemvezetőt, majd a könyvből felolvassa a vonatkozó rendelkezést. E szerint a szoptatási idő nemcsak szoptatásra szolgál, hanem a csecsemő gondozására, anyai törődésre is... — Végre meggyőztem — teszi le a kagylót fellélegezve. 1964. május 4 NÉPSZAVA Százéves a „hűséggyára“ A borsodnádasdiak nem könyvekből ismerik dombok közé ékelt lemezgyáruk történetét. Előbb, közvetlenebb forrásból: a dédapákról nagyapákra, apákról fiúkra szálló elbeszélésekből. S a szájhagyomány alapján már évek óta rebesgetik a hengerész-ősök dédunokái: mostanában lesz százéves a gyár. Igen ám, de mikor? Három évszámot is emlegettek az emberek. Végeredményben mindegyik évszámnak volt valami köze az alapításhoz. Legalábbis ez derült ki, amikor a leglelkesebb helyi «történész« — Zsigray Károly, az újítási osztály vezetője, tősgyökeresená- Történelem És most, száz évvel később, csend van az üzem épületeiben. Annál élénkebb a forgalom a parkban: vidám zsongással gyülekeznek a hengerészek, nyírók, lakatosok, gépmunkások, műszakiak, hogy május elseje után a második szabadnapot a lemezgyár jubileumának ünnepévé tegyék. A gyülekezés idején sok látogatója akad a közeli dombon álló KISZ-helyiségben megnyílt gyártörténeti kiállításnak. — Ilyen volt a gyár most száz éve! — mutatja Zsigray Károly a régi metszetet. A hajdani épületből immár csak egy négyszegletes kémény maradt Gyárfás János igazgató ünnepi beszéde részletesen ismerteti a lemezgyár első évszázadát Végigkíséri a gyár fejlődését és elmondja azt is, hogyan terjedt ki a tőkések meszszemenő «gondoskodása, egészen addig, hogy a A lakóteleppel párhuzamosan nagyot fejlődött a gyár is, évről évre bővült, korszerűsödött. És mégis, egyszer csak elhangzik ez a súlyos megállapítás: — Mindezzel együtt gyárunk még ma is túlságosan elavult a dunaújvárosi hengerműhöz képest, amely olcsóbban és korszerűbben termel... íme, a jubileumi számvetés szorongató kérdése, amely — kimondatlanul — eddig is ott motoszkált a hengerész-koponyákban! Van-e még szükség Dunaújváros mellett az öreg nádasdi gyárra? Mindenki dasdi sarja — az Országos Levéltár segítségét kérte a pontos adatok felkutatásához. Szigetvári István törtrész azután tisztázta, okmányokkal dokumentálta az üzem megalakulásának adatait. A Rimamurányvölgyi Vasművelő Egyesület vezetői a gömöri társaság salgótarjáni terjeszkedésének ellensúlyozására, a nádasdi völgyben létesítettek lemezhengerdét A terv megvalósítása huzavonával járt, három szakaszban történt — innen ered az emlékezők által felelevenített három különböző évszám. Közülük íme, az igazi: 1864. április 7. Ekkor indult meg a termelés, dióhéjban harmincas években már egyetlen elégedetlenkedő szóért is feketelistára tették, évekig tartó munkanélküliséggel büntették a munkásokat. Rendszeresen szemmel tartották őket még lakásukban is. Szinte megkönnyebbül mindenki, amikor elhangzik ez a két dátum: 1944. december 21. — Borsodnádasd felszabadulásának napja — és 1945. február 20. — ekkorra sikerült megindítani a termelést a németek által leszerelt, megrongált gyárban. Ettől kezdve már örvendetes számokat, adatokat sorol a beszámoló: »Hatszázszemélyes mosdó-fürdő épült... Hatvanszemélyes munkásszállót létesítettünk ... Száztizenöt vállalati lakással, csecsemő- és napközi otthonnal bővült a telep ... Tavaly végre tökéletesen megoldódott az évszázados ivóvíz-kérdés: ötvenmillió forintból megépült a Szilvásvárad— Borsodnádasd közötti vízvezeték ...« szívéből szól az igazgató, amikor bizakodóan mondja: — Úgy érezzük, továbbra is van helyünk a nap alatt! Elsősorban a sav- és lúgálló, rozsdamentes lemezek meg a duplex-lemezek minőségi gyártásában látjuk a kiutat, a fejlődési lehetőséget a következő évtizedekre. A szemek most a díszemelvényen ülő vezetők tekintetét keresik. Itt van dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Ocsenás Tibor, a vasasszakszervezet titkára, itt ülnek Borsod megye párt-, állami, szakszervezetivezetői. Mit szólnak ők a nádasdi tervekhez? Felcsattan a taps, amikor a miniszter melegszavú köszöntője során határozottan így válaszol: »Ennek a gyárnak, amely arany betűkkel írta és írja be nevét a magyar kohászat történetébe — ezután is munkát, rendelést biztosítunk!« A megnyugtató szavak után még felszabadultabb az ünneplés. Budapesti művészek műsora szórakoztatja a lemezgyáriakat. Azokat, akik holnap újra munkával kezdik az újabb száz évet, és azokat is, akik már pihennek, a nyugdíjasokat, őket megkülönböztetetett szeretettel veszik körül. Hol egyik, hol másik fiatal kéri, beszéljenek emlékeikről. Mi teszi híressé Nádasdot ? A hetvenhat éves, de most is szálegyenes tartasd Gyárfás János bácsi — a sok nádasdi Gyárfás egyike —, mosolyog az unszolásra. — Elmeséltem, hogyan borítottam az íróasztalt Quirin József igazgatóra, amikor lekommunistázott, mert nem akartam kilépni a szakszervezetből? Vagy arról beszéljek, hogyan vándoroltam egyszer négy, egyszer meg hat évig, amikor itt feketelistára tettek? Micsoda öregek, és micsoda életutak! Kormos László szb-titkár — éppen az imént vette át a Munka Érdemrend bronzfokozatát — szeretettel nézi őket. Ami azt illeti, ő se »mai gyerek« itt — 1928-ban került a gyárba, mint lemeznyíró. — Ez nálunk nem nagy idő! — legyint — Hiszen kétszázan vannak, akik húsz évnél régebben dolgoznak a gyárban. Ma valamennyit megjutalmazták a jubileumra kapott kétszázezer forintos keretből. Ezenkívül ezer olyan dolgozó tartozik még a törzsgárdába, aki öt és húsz év közötti idő óta van egyfolytában az üzemben... Lemezgyára teszi híressé Borsodnádasdot? Azt hiszem, inkább a hűség. A mesterség szeretete, amelyet úgy örökölnek az újabb kohász-nemzedékek, mint a családi arcvonásokat Oniklós) „Kellünk-e még ezután is?4. '■ 11 " ■ Polgár István: SZÉNDARABKA Tulajdonképpen már tegnap el akartam mondani. Amikor jöttünk kifelé a gyárból, mentünk a villamoshoz, és te az út közepén belerúgtál egy elhullott széndarabba, akkor. Mi jutott neked eszedbe a szénről? «Végre elmúlt ez a ronda fél.«* Ezt mondtad. Meg azt, hogy már megrendelted a jövő évi tüzelőt. Várjátok a kis trónörököst, kell majd neki a meleg. Az asszonyról kezdtél mesélni ellágyulva, hogy mennyire szeretitek egymást. »Százhatvankét napja vagyunk házasok.« Már a nyelvem hegyén volt a szó, de akkor mégis meggondoltam magam, és csak mentem melletted, hallgattalak. Holnap úgyis együtt vonulunk a menetben, majd akkor elmesélem. Így határoztam magamban. És még az is átfutott az agyamon, csak nehogy elfelejtsem. Hát nem felejtettem el. A széndarab, amit te tegnap megrúgtál, bennem nem olyan gondolatokat ébresztett, mint tebenned. Hogy elmúlt a hideg, meg hogy a jövő évi tüzelő__ Nem. Az a széndarab, mint egy horog, belémmerült, és egy régi emléket fogott ki belőlem. Egy harminckét évvel ezelőtti emléket. Annyi idős lehettem, amennyi ma te. Vagy néhány évvel öregebb talán. Vasárnap volt, és május elseje. Hajnal. Hajnali hat. Befejeztem a munkát. Szombat este hatkor kezdtem el, vasárnap reggel hatig meg sem álltam. Mert akkor, a harmincas években, úgy volt, fiam (nem haragszol, ugye, ha így szólítalak?), este hattól reggel hatig dolgoztam. És örültem, hogy dolgozhatok. Mosdás, öltözködés, elindulok befelé. Albertfalváról. A Nagyfuvaros utcában laktam. De most nem haza tartottam. Pedig az asszony százszor is a telkemre kötötte, ne menjek másfelé. Hallgattam én előtte a dologról, de ő tudta, mert minden évben megcsináltam. Ezerkilencszázhuszonhat óta minden évben. Mert huszonhat óta vagyok szervezett munkás, ezt tudod, ezt már valamikor említettem neked. Mindenfélét mondott előző este az aszszony, hogy segítenem kell neki, meg hogy délután vendégek jönnek, addig ki kell aludnom magam. Ráhagytam, de majdnem sírt, mikor elengedett. Mert végtelenül szerettük ám egymást, én is úgy beszéltem róla, amikor alkalom kínálkozott rá, ahogy te nekem a te asszonyodról tegnap, meg azelőtt is nemegyszer. Ezen a napon azonban mégse tartottam be, amire szavamat adtam neki. Leballagtam a Vilma királynő úton. Most, ha jól tldom, Gorkij fasor a neve. Kiértem az Aréna útra, amit azóta Dózsa György útnak kereszteltek át. Akkorra ott már nagy tömeg összeverődött. Tíz óra lehetett, délelőtt. És a Hősök terén ott nyüzsgött a sok ember. Úgy tettünk, mintha sétálnánk. Sétáltunk, ácsorogtunk, beszélgettünk. És egyre hangosabbak lettünk. Pedig egy század lovas és gyalogos rendőr cirkált a közelünkben. Aztán egyszer csak kivont karddal nekünk rohantak. Veszélyesnek találták a sokadalmat, mely szinte percről percre nagyobb lett és hangosabb, hát jöttek és ránk tapostak, csapkodtak esztelenül, csépelték, aprították, akit értek. Bicskák kerültek elő, éles pengék hasítottak a lovak véknyába. »Ne a lovakat, azok nem bűnösök.« — kiáltotta valaki. A feszes rendőrcombokba is beleszaladt akkor egykét bicska. Az állatok prüszköltek, nyihogtak. Sikolyok, jajgatás, és vér, vér, fiam, embervér tócsái a kövezeten. Kutyavilág volt az, fiam, ezt elhiheted. Ugyan, ne félts te engem. Bírom én még az iramot, sőt, azt is tudom, hogy most szuperszonikus repülőgépek húztak el felettünk, s ezek a hangnál sebesebben siklanak végig a mennyboltozaton. Hát te csak ne támogass, és ne ints, minek izgatom fel magam. Higgadt a szavam, érezheted. Pedig mocskos dologról beszélek, kegyetlen és mocskos dologról. »Gazemberek, gyilkosok« — ordított a tömeg. Én meg álltam öszszeszorított ököllel, elborzadva és felháborodva, tehetetlenül De akkor épp arra jött két megrakott szeneskocsi. S mintha vezényszóra tettük volna, pedig nem adott parancsot senki, egyszerre ugrottunk neki és egyszerre borítottuk fel a két szekeret, egyszerre álltunk mögéjük, és ami szén ott volt, az mind a rendőrök közé repült. Egész életünk keserűsége, minden dühünk és gyűlöletünk a karunkba húzódott, dobáltuk, dobáltuk a széndarabokat, mint az eszelősök. De már revolverlövések is pattogtak, és hátrálnunk kellett, hátrálnunk és hátrálnunk, mígnem a mai Vidám Parkig beszorítottak bennünket. »Riadókocsik! Itt vannak a riadókocsik« — futott végig a hír a tömegen. Újabb sebesülések, és már bilincsek csattantak, nincs tovább. Ki-ki, amerre tudott, menekült. Kerítéseken ugráltunk át, lihegve és kibékíthetetlenül A feleségem majdnem összerogyott, amikor megpillantott. A lábam szára vérzett, valami bokor vagy drót sértette fel, szénporos volt a kezem, és izzadságban fürdő arcomon is vastagon ült a sárrá összeállt, fekete por. Pár nap múlva, amikor túl voltunk már mindenen, azt mondta, úgy festettem, mint a Belzebub. Ám akkor nem tréfálkozott. »Megmondtam, hogy ne menj sehova, nem megmondtam?« — jajveszékelt. »Ki menjen, ha nem mi?« — csak ennyit feleltem neki. Ő azonban nem hagyta abba, de azért melegítette a vizet, kötözte be a sebem, fektetett az ágyba. Vert a szava, a keze meg simogatott. De a napnak ekkor még nem volt vége. Jó, hogy itt most kis ideig álltunk, mert Terkolről így komótosabban beszélhettem neked. Áldott, jó asszony volt, mosónő. Sokszor csak az ő keresetéből éltünk, mert amikor nem volt munkám (és hányszor nem volt, nagy ég!), ő gondoskodott a családról, egyedül ő. S akárhogy is zsémbelt, veszekedett, a szíve mélyén csak úgy érzett, ahogy én. Mert, amint említettem, a napnak akkor még nem volt vége. Este nyomozók jelentek meg a házban, bejöttek hozzánk is. Hol tartózkodtam délelőtt, van-e alibim? Hát akkor az én Térkőm megmutatta, hogy ki is ő tulajdonképpen. Az egyik nyomozó megragadta mellemen az inget, mert úgy ültem a konyhában, kigombolt kabátban. Akkor a feleségem odaugrott, és letépte rólam a nyomozó kezét. »Hogy merészelnek hozzányúlni? Egész éjszaka dolgozott, fáradtan jött haza, ötkor ebédelt, addig aludt« — villogtak Terka szemei. És a nyomozókra ez hatott. Fenyegetőztek még egy keveset, aztán eltakarodtak. Akkor kitört Terkőből a gyöngeség. Odaesett a vállamra, és hosszan, hosszan kisírta magát. »Ugye, mondtam, hogy ne menj, ugye, mondtam« — folyvást csak ezt hajtogatta. De a következő évben, a május elsejéhez legközelebb eső vasárnapon már ő is együtt ünnepelt velem. A hűvösvölgyi Nagyrétre mentünk ki, ahol majális ürügyén gyűltünk egybe. No, hát ezt akartam neked elmesélni tegnap, amikor abba az elhullott széndarabba, ott az út közepén, belerúgtál. ÉLETET VÉDI a BUKÓSISAK!o Alumíniumból 200 Ft Műanyagból 245 Ft 5 Drámai feszültségű, magyarul beszélő csehszlovák film egy fiatalemberről, akit a hosszú éltetett 14 éven aluliaknak nem ajánljuk Bemutató: május 7