Népszava, 1964. július (92. évfolyam, 152–178. szám)
1964-07-02 / 153. szám
,,Hegyre hág fel a szekszárdi...* ^ .................................................................. Változó dombok, falak, emberek A hegyek is változnak. Garay János, aki az obsitost, a Szekszárdon valóban élt Háry Jánost a helyszínen »riportozta ki« (és nem Nagyabonyban, ahol sosem járt). Ketten a Humlet De hogy a szekszárdi felhágjon a hegyre és átalakítsa — ez akkortájt még nem volt elképzelhető. Igaz, az öreg Háry idejében még nem voltak scraperek és bulldózerek, és nem volt az Országos Talajjavítónak 42-es karcagi részlege, amely idevonult, hogy elhordja a hegyet. 235 000 köbméter föld mozdult meg és a meredek, girbe-gurba domb átalakult »makroteraszos« szőlővé, amelyben kistraktor járhat. — Kereken 25 méter sugarú, kilencven méter oldalélű gúlát lehetne építeni a megmozgatott földből — mondja a vállas, csupa erő Suba János, általános mérnök az állami gazdaságok megyei igazgatóságán. Új szórófej, Ma Mert a falak is változnak. A keselyüsi útra fordulunk a város közepén. Jobbról sokemeletes irodaház, még befejezetlen. Bal kézről, túl egy kis parkon, vidám, világos színű új háztömbök. Aztán egy új strandfürdő. Ismét lakóházak, egész kis negyed, nyolc-tíz éve nyomuk se volt. És kint az úton, amely Gemenc erdeje felé vezet, jobb kézről — üzemcsarnok. Nem az egyetlen gyárépület már Szekszárdon, de itt évek óta folyik a munka, míg a Siótól nem messze épült új műszergyárban csak szeptemberre kezdenek. Az üzemcsarnok és az irodaépület között udvar. Alig férnek el benne a csövek. Tömérdek cső, halmokban, ezüstösen csillogva, öntözőcsövek. A csarnokban egyenletesen sziszeg a hegesztőgép — Schilling József újításával, a vonalhegesztő módszerrel készül az öntözőcső, naponta egy kilométer. Annak idején, mint már megírtuk, nehézkesen haladt a módszer bevezetése, most már kialakult a munka üteme, sőt, készülnek az újabb gépek is. Valami jogi vita folyik még az újításban való részesedés körül, de a termelést ez már nem hátráltatja. A Mezőgazdasági Gépjavító, ez a hatszáz munkást foglalkoztató üzem, jelentős bázisa lett az öntözésnek. Suba mérnök, akivel Görögszón a lefaragott dombokat tanulmányozták, néhány perccel ezelőtt találkozott Gyulai Józseffel. A fiatal igazezeket a hegyeket tartotta a legjobb bor szülőjének. Azt írta: »A lapályra béka menjen, igya ki bűzös tavát — hegyre hág fel a szekszárdi, onnan hozza tűzborát.« oldt egyetemrő ! Azon a ponton, ahol ezt kimondja, nem esik, de néhány száz méternyire ömlik az eső. A görögszói dombon állunk, Szekszárdtól öt kilométerre délnek, az állami gazdaság szőlői közt Előttünk az ömlő esőben most áll meg egy szürke taxi, három férfi száll ki belőle. Fényképeznek. A berlini Humboldt-egyetem két tanára és kísérőjük. Erózióvédelmi és szőlőtelepítési tudományos kutatás tapasztalatait egészítik ki itt Görögszón. Fényképezik a változó hegyeket, a betonkarókat, távolabb a hagyományos, keskeny »■római« teraszokat. Messze, a lassan felszakadozó felhőzet párájából kibújik a napfény és új falakat világít meg. ide in Szekszárd gate — korábban nyomdász, de hát a gondviselés és az iparosítás útjai kifürkészhetetlenek —, hallgatja a mérnököt, a kérést, amely különleges is, egyedi is. A mérnök »hattyúnyakat« kér. Csőből, persze. Egy föld alatti öntözőrendszerhez kell csatlakoztatni a csöveket. Ehhez kell a különleges »hattyúnyak«. Ilyet a gyár még nem csinált. Most fog. Látom Gyulain, hogy nem mond nemet. Nem is tudna. Hogy valami új feladat? Ezért vannak a világon. Mondja is. Az igazgatói iroda asztalánál ülünk, a kezemben két, az öntözésnél használatos szórófej. Az egyik: sötét bronzfényű. Ez a hagyományos, ilyet gyártanak a nagy cégek, a Mannesmann is. A másik — liláskék, szinte pehelykönnyű. Poliamidból készül, itt alakították ki, az öntözési kutatók Szarvason már ötszáz órán túl is használták műszaki zavar nélkül. Felébe kerül a bronznak — és műanyagunk van, a bronzot meg importáljuk. A Keselyüsi úton, a gyárfalak között megint valami új születik. 4000 tégla és 7800 kilométer Aztán elindulunk a tolnai országúton, az igazgatóval és Szűcs Jánossal, az szb-titkárral. Elmarad Mözs, Tolna, Fadd: az utat öntözőrendszerek kísérik, a szórófejek lassú, egyenletes forgással szórják a vizet. — Itt a mi csöveink vannak — mondja Gyulai egy kukoricatáblánál. — Ezek is a mieink — mutat Szűcs a másik oldalra. Állunk a Duna partján. Dombori, a csöppnyi hajóállomás előtt vontatóhajó dudál. Kis fehér ház felé közeledünk. Az imént elállt záportól még tocsogós a pázsit, átlábolunk rajta. Kinyílik egy ajtó és betessékelnek a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító üdülőjébe. Hogy Szekszárdon gyár van, az néhány éve már természetes. De ha gyár van, üdülőjének is kell lennie — mondták a Keselyüsi úton és nekiláttak. A nyereségrészesedésből, az évi szabadság terhére önként vállalt társadalmi munkanapokból, nagyon sok szeretesből, törődésből, ötletből, felépítették. Hat kis szoba, modern bútorok, csinos társalgó Alba Regia tévével, a kis konyhában gáztűzhely, teljes felszerelés. — Hétfőn húsz gyerek jön, itt lesznek egész héten. Egy testnevelési tanár vigyáz rájuk, szakácsnő főz nekik, szárnyashajón mennek Dunaújvárosba. Napi egy tízes ... Egy csöppnyi paradicsom. Hogy felépüljön, Tamás Lajos — egy példa a sokból — négyezer téglát adogatott a kőműveseknek, arról nem is szólva, hogy különböző ügyek elintézése érdekében (nem Szűcs mondja, hanem az igazgató), az szb-titkár motorja 7800 kilométert futott, ugyancsak társadalmi munkában. Mert anyagot kapni azért nem könnyű. Szűcs legyint, semmi az egész. — Ide figyelj, ez a fontos: az első nap csontleves, zöldborsó főzelék, tükörtojás, cseresznye az ebéd. Uzsonna, mézes kenyér ... A gyerekek étrendjét mutatják. Ez a legfontosabb, hogy ők is tettek érte egyet-mást, szerintük: »semmi az egész«. Mert nemcsak a dombok és a falak változnak, az emberek is. Baktai Ferenc HETVENHOLDAS TERASZ. A Szekszárdi Állami Gazdaság egyik lejtős, 70 holdas területén a talajerózió meggátlására mintegy hárommillió forintos költséggel teraszosítanak. Dolgoznak a földmunkagépek (MTI Fotó : Lajos György felvétele) 1964. július 2 Mindjárt az elején (fölolvasást tartottam a karlsbadi Kurszalonban) föltűnt nekem egy férfi, aki tüntetően vigyorgott rám, szemmel láthatóan azt akarta, hogy fölismerjem. Ejnye, ki is ez? Ahá, már tudom, Erikson, Helsingforsból! Node, hogy meghízott az ipse! Később, amikor a bárban együtt ültünk, megmagyarázta: a hártöbblet attól a Finnországban bevezetett átkozott prohibíciótól van. Ugyanis ha nincs mit innia, nem ízlik a dohány, állította Erikson, és ha nem dohányzik, akkor csokoládét kell ennie. Kizárólag ezért költözött el Finnországból, búcsút mondott a lírának, és most Karlsbadban él hoteldirektorként. Pontosan éjfélkor azt mondtam: — Mára elég volt, megyek. gott Erikson. — Megőrült? Ilyenkor ágyba bújni? Én még csak most kezdek amúgy igazából svungba jönni! Nem érdekelt a »svungja«, barátságosan biccentettem, és mentem. Neki a sötét éjszakának. Az utcák néptelenek voltak. Mint ahogy Karlsbadban kilenc után szokott lenni. Egyik szállóban laktam ... De minek hallgassam el ennek a takaros, tiszta m ódon fogadónak a nevét, amelyben olyan szép, régi biedermeyer bútorok vannak? — szóval a Paradicsomszállóban laktam. A Paradicsom sötéten magasodott előttem. Magától értetődik: Karlsbadban vagyunk, 15 perccel éjfél után. Csengettem. 0 óra 30-kor még mindig csengettem. 0 óra 35-kor elkezdtem dörömbölni. Az ember el sem hinné, hogy ajtók, ablaktáblák mit ki nem vírnak erőszakos beavatkozásban, amíg maga is ki nem próbálta. Jó félóra múlva egy sánta férfi közeledett az utcán, darabig nézegetett, aztán azt mondta: — Miért nem kolompol? — Hogyhogy kolompoljak? — Na, úgy értem, azzal a kolomppal. A gombbal. A csengővel. Fölvilágosítottam a helyzetről. Azt latolgatta, majd így szólt: , — Higgye el, alszik. Alszik az éjjeli portás. — És elbicegett. Egy órától egy óra tízig csengettem, aztán egy óra húszig megint dörömböltem. Két kései vándor megállt mellettem, figyeltek. — Itt tetszik lakni? — kérdezte végre az egyik. — Mert gondolom, különben nevetséges volna itt dobolnia. És ha nem engedik be, uram, aligha talál más kvártélyt Karlsbadban. Minden zsúfolt. És a másik: — Kérem szépen, nem szolgált maga a K. u. K. 42-es gyalogos regimentnél? Mert kérem szépen, amit dobol, az a gránátos induló. Ezt kérem szépen a régi Ausztriában csak ez az egyetlen ezred dobolhatta. Amiért olyan bátran viselkedett az adperni csatában. — Én a maga helyében — vágott közbe az első — mégis inkább csengetnék. Ezúttal eltekintettem a helyzet ecsetelésétől, mert még öt másik embert láttam fölbukkanni a látóhatár különböző pontja felől, és ki akartam várni, míg mind együtt lesznek, hogy ne kelljen anynyit ismételgetnem. Amikor körülfogtak, elkezdtem: — Tisztelt jelenlevők! Hölgyeim és uraim! Ne tanácsolják nekem, hogy csengessek, mert azt tetszem már órák óta. Inkább segítsenek zörgetni. A beszédemet megtapsolták. És most mind a nyolcan elkezdtünk dörömbölni. Tizenöt percig. Huszonhárom percig. — Biztosan alszanak — nyilvánították néhányan a gyanújukat, és beletörődve távoztak. — Alighanem alszik az éjjeli portás is. Egy kisasszony, igen csinoska, spanyolos rojtokkal a vállán, megjegyezte: — Én szívesen magammal vinném ezt a szegény urat, nálunk a díványon elalhatna... — Hát akkor mért nem viszi, Rézi kisasszony? — biztatta egy öregúr. — Félek, hogy anyám meg találna haragudni, ha éjnek idején állítok be egy férfival. Délután, az más... — Délutánig nem várhat a szerencsétlen! Ekkor jelent meg a rendőr. Már messziről hallotta a lármát, és nyomban ki is mondta az ítéletét: — Akárhogy vesszük is, ez mindenesetre éjszakai csendháborítás! — No persze, de ha egyszer háborítani kell az éjjeli portást, mert nyilván elaludt. — Nekem ebből elegem van — jelentettem ki. — Törjük be a kaput, egyesült erővel. — Az pedig mindenesetre betörés lesz —jegyezte meg a rendőr igen helyesen. — De — hunyorított felém bizalmaskodva — én nem láttam semmit. — Ezzel már be is fordult a sarkon. Tizenkét férfi és három nő látott hozzá. Nyomtunk és feszítettünk, előbb rendszertelenül, majd vezényszóra. Egy roppanás — és a Paradicsom kapuja kirepült sarokvasaiból. — Jó éjszakát! Jó éjszakát! Álmodjon szépeket! — kiáltották valamennyien, és melegen kezet szorítottak velem. Igen, még kedvesen azt is megvárták, amíg világosságot gyújtottam odafenn, a harmadik emeleten. Csak akkor oszoltak szét, szívélyes jókívánságok kíséretében. Reggel a szállodás alázatosan megkövetett. Biztosított, hogy soha többé ilyen sajnálatos mulasztás elő nem fordulhat: az éjjeli portást azonnali hatállyal elbocsátotta — ezt a részeges svédet, ezt a finnországi Eriksont! Kardos Tilda fordítása Roda- Roda : Kisebb kaland Karlsbadban NÉPSZAVA Hosszabb az étel. Szórakozó öregek között a Fehérvári úton Tolongó, fürge golyók a biliárdasztalon, mérges kártyalapok, türelmes sakkfigurák, konok cigarettafüst. A pincér, a fekete hiányzik. A szakszervezetek Fehérvári úti Egressy Gábor Művelődési Házának nyugdíjas klubjában . Itt van Kondor Dezső bácsi, akit újságárus posztján, a Fehérvári út és Andor utca sarkán a felesége váltott fel. — Megrokkantam, tetszik tudni. De nagyon jól érzem itt magam, elsakkozgatok, észre sem veszem, hogy telik az idő... A 60 évesek a 80— 90-esek mellett a »fiatalság«-rg tartoznak. Farkas Sándort is ide sorolják, pedig már a hetvenötödikben jár. Arra kérjük, beszéljen az életéről. — Mit mondhat egy ilyen idős ember? Hogyan volt gyerek? Nem új ez már, minden mai ember tudja. Én is úgy meleg nyári napon is telt ház van. Ha néha az izgatott szurkolók, heves játékosok közül kimarad valaki — helyébe újabb veterán ultis, »bunkós«, kanasztás, rexes, karambolos, sakkozó — vagy vitatkozó áll, értem, mint a többi; ha volt munka, dolgoztunk. Aztán 910-től 19-ig katona voltam. Nem elég az? Áprilisban meg újra katona, vöröskatona lettem. Gondolja, hogy érdekes mindez? Érdekes, Sándor bácsi! A fiatalokat is érdekli, ha érdekessé teszik számukra az idősek élményeit. — Nem a kiszistákkal van baj, a többiekkel — állítja egy harcias öreg. — Csikók — vág közbe Vigh Ödön, régi vasas. — Mi sem voltunk jobbak. Csak nekünk az utcán ott állt a rendőr, s az iskolában, otthon is a pofonok. Persze, nem könnyű az új helyzetben, új, más eszközökkel nevelni őket — de ez elől nem lehet kitérni. Johnson, a munkafegyelem és a piros ász Másik társaságnál a mai munkafegyelem a téma, egy harmadiknál Johnson. S a rexasztal szüntelenül foglalt, a karambol sem pihen. — Piros ásznak van egy enapszerja... — A lóval üss, mert oda a bástyád ... — Ha nem folytatja Kennedy politikáját... — Ezt a betűit megkontrázom, ha addig élek is!... — Fél óráig néztem az útépítést. Nyolc állt, cigarettázott, csak egy dolgozott. Meddig bírja ezt az ország? ... — Vigyázz, leütöd a gombát!... — Meg lehet nevelni őket... A hangok összefolynak, egyetlen zsongássá olvad a terem. — Nem csodálom, hogy hosszabb lett az élet — jegyzi meg egy nyolcvanas nyomdász. A zsongás halkul. De csak akkor lesz teljes a csend, amikor a ház az este éjszakává sűrűsödő fekete levébe merül. Győri Illés György :Igyekszünk elfoglaltságot találni** Nógrádre— Azt akarjuk, hogy a nyugdíjasok mozgásban legyenek, ne tespedjenek, ne vegyék észre, hogy öregek — mondja László bácsi, a klub vezetője, maga is régi vasas. — Ezért gondoskodunk elfoglaltságukról kora délutántól késő estig. A házi program tanúsága szerint utoljára dr. Lővéi Elemér főorvos tartott egészségügyi előadást a nyugdíjasoknak, utána pedig orvosi tanácsadást. A legközelebbi Programm: »Nyugdíjasok— fiatalok találkozója a ház irodalmi színpadának és moderntánc- csoportjának vidám műsorával« — így hirdeti a plakát. — Minden hónapban egy egészségügyi és egy politikai vagy más ismeretterjesztő előadást rendezünk — sorolja László bácsi. — Olyan még nem volt, hogy ne szóltak volna hozzá ... Tudja milyenek az öregek, szeretnek beszélni. Mostanában gyakori a hajókirándulás is, mindenki hozza élete párját Leányfalura, Esztergomba, rőcére... — Mikor alakult a klub? — Még 58-ban. Úgy, hogy hívtuk ismerőseinket. Akkor még huszonheten voltunk. Néhányan szerették volna itt fizetni a szakszervezetet — így alakult meg először a vasasok, aztán az építők befizető csoportja. Ma már 100 vasas és 130 építő tagunk van, de járnak ide nyugdíjas textilesek, bőrösök, nyomdászok, fodrászok, művészek is — összesen 1300-an. Itt aztán igyekszünk segíteni egymáson. Van néhány tanácstagunk, sok rászorulót elhelyeztünk a havi 500-ért. Többen a népi ellenőrzésnél tevékenykednek, mások az iskolaélelmezést ellenőrzik. Az öreg szakik aztán segítenek az iskolásoknak a politechnikai oktatásban. A házon belül is igyekszünk elfoglaltságot találni: ha egy-egy rendezvénykor jegyszedőre, vagy valami tenni-vinni valóra van szükség, hát itt vagyunk ... A ,,csikókat“ is érdekli a múlt KGST-tanácskozások Csehszlovákiában jetunió képviselői vettek részt. Az Állandó Bizottság kidolgozta és jóváhagyta a gépipari termékek legfontosabb fajtáiban a tájékoztatási és számítási mérlegek elemzését 1970- ig. Megvitatták a tagállamok gépipari együttműködésének különböző kérdéseit, s nagy figyelmet szenteltek a gépipar fejlesztését szolgáló, 1966- tól 1970-ig terjedő tervek összehangolásának. Prágában befejezte egyhetes tanácskozását a KGST Közlekedési Állandó Bizottságának vasúti munkacsoportja. A tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió, továbbá a szocialista országok közös vasúti teherkocsipark központi irodájának és a KGST Gépipari Állandó Bizottságának képviselői vettek részt. Az ülésszakon megvitatták a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés területén fennálló további lehetőségeket és feladatokat. Napirenden szerepelt a vasúti teherkocsik szabványosításának és a motoros, illetve villanymozdonyok tipizálásának kérdése is. Jóváhagyták a személy- illetve teherforgalom gyorsítására irányuló javaslatokat (MTI) A KGST Gépipari Állandó Bizottsága befejezte nyolcnapos tanácskozását Brnóban. Az ülésszakon Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szov A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* 3