Népszava, 1964. szeptember (92. évfolyam, 204–229. szám)

1964-09-26 / 226. szám

Ma délután a Népstadionban : Magyar—szovjet utánpótlás-mérkőzés Olimpiai labdarúgó-csa­patunk már Tokióban ké­szül a nagyszabású mér­kőzéssorozatra, A válo­gatottunk pedig vidéki »rejtekhelyen« várja az októberi erőpróbákat. A szurkolók népes tábora ennek ellenére nem ma­rad esemény nélkül. Er­ről a szovjet és magyar utánpótlás-válogatott tag­jai gondoskodnak, akik ma 15.30 órakor mérik össze tudásukat a Nép­stadionban. A mérkőzés két szem­pontból is érdekesnek ígérkezik. A vendégek ez­úttal visszavágásra ké­szülnek, hiszen tavaly Moszkvában nagy küzde­lem után a magyarok nyertek 4:3 arányban. A gólokat akkor Nagy Cy. (2), Szuromi és Káposzta szerezte. Közülük a mai csapatban egyedül Szuro­mi kap helyet. Ugyanak­kor a szovjet csapatban szerepel Hmelnyickij, a tavalyi három gól szer­zője. Érdekes lesz az össze­csapás azért is, mert mindkét ország labdarúgó­élgárdájának közvetlen utánpótlását láthatjuk, nem egy olyan játékost, akivel bizonyára sokszor találkozunk még az A vá­logatottak mérkőzésein is. A mérkőzés előtti na­pon még egyik csapat összeállítása sem alakult ki. A magyaroknál a kö­zéphátvéd személye kér­déses. Ha Csordás nem érkezik időben vissza az Ű. Dózsával Csehszlová­kiából, akkor Páncsics helyettesíti. A vendég- csapatban a kapus szemé­lye bizonytalan. A bolgár Dinov sípje­lére előreláthatólag a kö­vetkező összetételben kezd a két válogatott: Magyarország: Varga — Kántor, Csordás (Pán­csics), Horváth — Kanyó, Vági — Karába, Szuromi, Varsányi II., Tóth K., Si- kora. Szovjetunió: Sehov (Ku- daszov) — Zsitkusz, Bruk- tij, Kovalenko — Szicsi- nov, Polekarpov — Ba- szalik, Fedotov, Jeszkov. Hmelnyickij, Koszimov- szkij. Megkezdődött az olimpiai kosárlabda-selejtező Yokohamában tíz csa­pat részvételével meg­kezdődött a selejtező az olimpiai kosárlabda dön­tőbe jutásért. Az első eredmények: Thaiföld— Indonézia 85:50, Dél-Ko- rea—Kuba 67:61, Taivan —Malaysia 98:81. * Két nap alatt 500 spor­tolóval nőtt az olimpiai falu lakóinak száma. Péntek reggel már 23 or­szág több mint 700 ver­senyzője tartózkodott a táborban. Csütörtökön egyébként három doku­mentumfilm bemutatásá­val megkezdte működését az olimpiai falu 800 sze­mélyes színháza. * A Grigorij Ordzsonikid- ze szovjet hajón megér­keztek Tokióba a mon­gol sportolók, akik öt sportágban állnak rajt­hoz. Amint kijelentették, először induló verseny­zőik csak tanulni szeret­nének. * Malaysia első számú olimpiai reménysége, a 20 éves Manikam Jegathe- san, Ázsia egyik leggyor­sabb futója. A fiatal atlé­ta a napokban 20,5 mp-t ért el 200 m-en. Harangi legyőzte Bercziket A közönség szereti a sportot Ez ismét bebizo­nyosodott pénteken a Sportcsarnokban. Az asz- taliteniszezök Tízek baj­noksága szép számú kö­zönség előtt kezdődött meg. A férfiak versenye meg­lepetéssel indult. Az el­múlt heti győztes, a 17 éves Papp József, meg­érdemelten, 3:1 arányban vereséget szenvedett Bör- zseitől. A közönség ér­deklődése ezután a két nagy vetélytárs, a Bér­ezik—Rózsás találkozó fe­lé irányult. A két klub­társ óriási csatát vívott, előbb Bérezik vezetett l:0-ra, majd Rózsás hú­zott el S:l-re. A döntő játszmát nagy csendben kezdte a két versenyző. Bérezik nyugodtabban ját­szóit és egy-egy leütése után megérdemelten zú­gott fel az elismerő taps: Bérezik 3:2-re győzött. Egy pillanatnyi megál­lás nélkül folytak a mér­kőzések. Papp újra asz­talhoz került, ezúttal óriási küzdelemben, de ragyogó végjátékkal 3:2-re nyert Harcsár ellen. A »statisztikusok« közben megállapították, hogy egy »szürke« versenyző, Ko- vács II., sorra gyűjti a győzelmeket: Pignitzkyt 3:l-re, Sándort 3:0-ra győzte le. Rózsás ezután Pignitzky ellen szerezte meg első győzelmét, majd megszü­letett a verseny legna­gyobb meglepetése: Ha­rangi 3:2-re legyőzte Ber­cziket! A további meglepetést a kitűnő formában levő Kovács II. okozta újabb 3:0-ás győzelmével, ezút­tal Faházi ellen. Kovács II. az egyetlen veretlen a férfi mezőnyben. Iái szerepellek a magyar autósok a Duna-Castrol Rallyén Befejeződött a 3276 km- es Duna-Castrol Rallye nemzetközi autós túra­verseny, amelynek célja a romániai tengerparton, Mamaiában volt. A me­zőny az utolsó útvonal- szakaszt végig szakadó esőben tette meg, s ez a román határtól nagyon megnehezítette a vezetők dolgát. Ismét több kocsi kényszerült a verseny fel­adására, s így végered­ményben a Fekete-erdőtől 22 autó jutott csak el a Fekete-tengerig. Az idén első ízben ki­írt túrán kitűnően szere­peltek a magyar autósok — annak ellenére, hogy a 29-es rajtszámú Skoda Octavia TS két »pilótája«, Kelemen Ferenc s Kul­csár László, még Ártánd előtt a verseny feladásá­ra kényszerült. Az 1300 kem-es túrakocsi osztály­ban a 23-as rajtszámú Kesjár János—Krisztics Dezső kettős a második, a 30-as rajtszámú Bé- keffy Jenő—Keresztesi József páros pedig a har­madik lett. Az abszolút győzelmet a 38-as rajtszámú osztrák Steyr-Puch 650 vezetői — Walter Roser és Christi Staffner — szerezték meg. Kilenc ország legjobb crossozói Szegeden Bár a motocross-baj- nokság két héttel ezelőtt az ajkai versennyel be­fejeződött, az igazi idény­zárás még hátra van. Az MHS Központi Motoros Klubja ugyanis vasárnap délelőtt Szegeden nagy­szabású nemzetközi crossversenyt rendez a repülőtér melletti pályán. Erre a versenyre nyolc ország mintegy 25 kiváló versenyzőjét hívták meg, s a legtöbben már vissza is igazolták a meghívást. A 250-es kategóriában rajthoz áll az angol Har­ris (már kétszer járt és győzött nálunk) és Allen, a svájci Courajod és Ra- pin (Svájc kétszeres baj­nokai) és az amerikai Hopkins. Az 500-asban a felsoroltak mindannyian elindulnak, rajtuk kívül — csak néhányat a neve- . sebbek közül — a cseh­szlovák Dubsik, Brabec és Ron, az osztrák Huber és a lengyel Vieczorek. Természetesen a teljes hazai (fővárosi és vidéki) élgárda is rajthoz áll Harangvölgyivel, Máté­val, Podonyival, Hernádi­val, Técsivel és Hámor­ral az élen. A nagy érdeklődéssel várt verseny délelőtt 11 órakor kezdődik. f{£—­SORBAN. Kurinov 147,5 kg ra javí­totta a váltósúlyú nyomás világrekordját a Vlagyivosz­tok! súlyemelő-versenyen. Kurinov 447,5 kg-os össztel­jesítménye is jobb a világ­rekordnál, de ez nem hite­lesíthető. Szabó kikapott a jugoszláv Minicstöl, míg a Matulovics —Flesch-játszraa függőben maradt a belgrádi nemzet­közi sakk verseny harmadik fordulójában. A magyar csapat a máso­dik helyen áll a bolgár ke­rékpáros körverseny 9. sza­kasza után. Pénteken jugoszláviai ven dégszereplésre utazott a Győr labdarúgó-csapata. Az együt­tesben a válogatott Tóthot a kölcsönkért Ilku helyette­síti. Karakasné döntetlent ért el a csehszlovák Eretova ellen a női sakkvilágbajnok-jelöl- tek versenyének 12. forduló­jában. Az utóbbi hetek legna­gyobb összegű totónyeremé­nyét fizették Id Miskolcon, LÓSPORT Megfigyeléseink a mai üge­tőversenyekre: 1. Menyegző, Matróz. 2. Largo, Lődörgő, Kvaterka. 3. Frutti, Fétis, Email. 4. Grog, Hamar, Kot­nyeles. 5. Hadúr, Harpagon, Klarinét. 6. Fulmináns, Iro­kéz, Lárifári. 7. Ikária, Kun­ság, Kecskemét. 8. Küzde­lem, Jonathán, Hízelgő, 9. Kisbíró, Labanc, Hangadó. 10. Kupié, Lipcse. az OTP fiókjában. A 37. hét 13+1 találatos szelvényének két tulajdonosa 1062 770 fo­rintot vett fel. Budapest evezős bajnoksá­ga (egyben nemzetközi ver­seny) ma 8, illetve 14 óra­kor kezdődik a Margitsziget* nél. Az Idényzáró kerékpáros pálya verseny ma 17 órakor kezdődik a Millenárison. A magyar és NDK-beli si­ket labdarúgó-válogatottak ma 15.45 órakor a Kőbányai úton mérik össze tudásukat. Amszterdam— Tokió Születésnapi ünnepség a levegőben 15 perc szélviharban A kísérő beszámolója sportolóink légi útjáról A magyar olimpiai csa­pat tokiói utazásáról rö­viden beszámoltunk a fő­pilóta lapunknak küldött telex tudósítása alapján. A KLM budapesti irodá­jának munkatársa, dr. Máthé Levente, pénteken délelőtt érkezett vissza a tokiói útról, ahová a vál­lalat megbízásából elkí­sérte olimpikonjainkat. Az ő helyszíni beszámo­lójából érdekes újabb adatok jutottak tudomá­sunkra a 18 órás Buda­pest—Tokió légiút lefo­lyásáról. A légitársaság kedves figyelmessége volt, hogy Amszterdamban a repülő­téren a KIM helyettes vezérigazgatója magyar nyelven kívánt jó utat és sok sikert olimpikon­jainknak. — Milyen az Északi­sark 12 000 méter magas­ból? — Félelmetes látvány európai ember számára. A látóhatáron mindenütt hó és jég, úszó jéghegyek, jégtáblák és a külső hő­mérséklet mínusz 48 fok. Este háromnegyed kilenc körül repültük át a sar­kot, ahol napfényes, vilá­gos idő volt. Az egész út lefolyása alatt egyébként talán csak hajnalban ér­tük el az éjszakát, végig világosban repültünk. Az anchoragei amerikai katonai repülőtéren meg­lepetésre a helyi nőbi­zottság képviselői fogad­ták olimpikonjainkat. Egri Gyulától, az MTS elnökétől egy újságírónő azt akarta megtudni, hogy kik lesznek olimpiai baj­nokok a magyar csapat tagjai közül. Egri Gyula azt válaszolta, hogy a visszautazásnál majd meg­mutatja az olimpiai baj­nokokat, de előre, sajnos, nem tud válaszolni. Már jóval elmúlt éjfél, amikor kedves ünnepség­re került sor. Sportolóink közül jóformán senki sem aludt, izgatottak voltak, figyelték a zord tájat, a végeláthatatlan tengert. A gép parancsnoka és két stewardess ekkor felkö- szöntötték Czafik Béla és Kangyerka Antal röplab- dásokat, akik szeptember 23-án, tehát a Tokióba vezető úton ünnepelték születésnapjukat 12 000 méter magasban. Kedves ajándékot és a stewar- dessektől egy-egy puszit kaptak. Éjfél múlt két órával (magyar idő szerint) ami­kor napsütésben — kint mínusz 58 fokos hideg­ben, bent 20 fokos me­legben — megkezdődött a tombola. A főnyereményt Sákovics József, a vívó­csapat kapitánya és Ka- muti László nyerte. Érté­kes ajándékot nyert még Pólyák Imre és Pólik György is. Alig három órára volt a gép Japántól, amikor a pilóta radarernyőjén nagy vihar bontakozott ki. Ké­résére közölték az uta­sokkal, hogy a vihar miatt maximális magasságra, 14 000 méterre emelked­nek fel. A bejelentést nagy csönd fogadta: 15 percen keresztül az óriás- gép derekasan dacolt a 330 kilométeres sebességű ellenszéllel. Negyedóra múlva kikerültek a vihar­zónából és nyugodt lég­körben folytatták tovább útjukat Tokióba. A Kuri- li-szigetek fölötti vihar okozta tehát a 25 perces késést. Olimpikonjaink azonban derekasan visel­ték a vihart, senki sem lett rosszul közülük, az azonban teljesen érthető, hogy amikor a gép a to­kiói repülőtéren leszállt, valamennyien óriási él­jenzésben és tapsvihar­ban törtek ki. És milyen volt a fogad­tatás Tokióban? A hiva­talos személyeken kívül mintegy száz újságíró, fotoriporter várta olimpi­konjainkat. (V. PJ A Nemzeti Színház Szervezési és Propaganda Irodája értesíti kedves bérlőit, hogy a bérleti előadások OKTOBER HÓNAPBAN A KŐVETKEZŐK: Nemzeti Színház Katona József Színház (V, Petőfi S. u. 6) (VI, Nagymező u. 22) GŐZFÜRDŐ Az ember tragédiája 2-án, 4-én, 7-én, 12-én, 22-én (2. sz. szelvény 5-én, 15-én, 27-én, 30-án érvényes) Villámfénynél (1. sz. szelvény 17-én, 21-én (3. sz. szelvény érvényes) érvényes) A bérletszelvények már beválthatók a NEMZETI SZÍNHÁZ a KATONA JÓZSEF pénztáránál SZÍNHÁZ pénztáránál naponta 13—19 óráig naponta 13—19 óráig Nagy művészeti élmény! Világhírű festők 120 remekműve látható a SZÁZADOK FESTÉSZETE című mappában elhelyezett színes reprodukciókon. A SZÁZADOK FESTÉSZETE című kiadványban felsorakoznak a legcsodálatosabb európai mester­művek Giottótól napjainkig, köztük Botticelli, Grünewald, Bellini, Leonardo da Vinci, Raffaello, Tiziano, Giorgione, Dürer, Cranach, Holbein, Bruegel, Correggio, Veronese, Caravaggio, Ru­bens, Greco, Jordaens, Ruisdáel, Frans Hals, Mu­rillo, Poussin, Watteau, Fragonard, Hogarth, Ca­naletto, Ingres, Delacroix, Corot, Böcklin, Dau­mier, Courbet, Rjepin, Munkácsy Mihály, Monet, Manet, Degas, Renoir, Cézanne, Gauguin, van Gogh, Utrillo, Picasso, Modigliani, s más hires festők legszebb alkotásai. A képanyagot összeállí­totta és a rövid bevezető tanulmányt írta a VEB E. A. SEEMANN KIADÖ lektori kollektívája. ■ A mappát magyar nyelvű kép jegyzék egészíti ki. A díszes kivitelű, vászonkötésű, 23X35 cm nagy­ságú mappában elhelyezett képeket lapunk olva­sói 4 havi részletfizetési kedvezménnyel is besze­rezhetik, ha az alábbi szelvényt kitöltve postára adják. (A szelvény borítékban küldendő az ÄLLAMI KÖNYVTERJESZTŐ VALLALAT címére: Buda­pest 5. Postafiók 240.) * ■ 1 • i ; > Itt ken levágni: MEGRENDELŐLAP Állami Könyvterjesztő Vállalat Könyvet — Postán BUDAPEST 5. Postafiók 240. Megrendelem a SZÁZADOK FESTÉSZETE című 120 színes reprodukciót tartalmazó mappát. * 250,— Ft-os bolti áron, utánvéttel. * 4 havi részletfizetésre, díjtalan postaszállítás­sal, a 3% kezelési költséggel együtt, összesen 257,50 Ft-os áron. Az első részletet, 75,50 Ft-ot a mappa kézbevételekor fizetem utánvéttel, míg a további háromszor 60,— Ft-ot minden következő hónap 5-ig fizetem be a csomagban mellékelten küldött csekklapokon. NÉV- .............................. P ONTOS CÍM: Szem. ig. sz.: , I : : : * Nem kívánt szöveg törlendő! Y Nevezetes évfordulókhoz közeledik a magyar sakko- zás története. Kerek 100 esz­tendővel ezelőtt, 1864. őszén alakult meg az első hivata­los alapszabályokkal működő hazai sakkegylet, a Pesti Sakk-kör, amelynek az első évben Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön, utána pe­dig 28 éven át nagyhírű ze­neszerzőnk, Erkel Ferenc volt az elnöke. A pesti sakkozók nem hi­vatalos, de rendszeres, asz­taltársaságszerű összejövete­lei azonban már negyedszá­zaddal korábban megkezdőd­tek a mai Dorottya utcában volt Wurm Kávéházban. Ve­zéralakjuk kezdetben Grimm Vince műkereskedő és litog ráfus — a szabadságharc idején a . Kossuth-bankók nyomtatója — volt, akinek oldalán két nemzetközi hír­névre szert tett mester: Szén József és Lőwenthal János Jakab nőtt fel. ök hárman emelték ki az ismeretlenség­ből és tették egyúttal igen tekintélyessé a magyar sak­kozást azáltal, hogy győze­lemre vezettek két levelezési játszmát (1843—45-ben) a kor legerősebbnek tartott gárdá­ja, a párizsi Régenee 1Ö- véház sakk-köre ellen. Grimm Vince, sakkéletünk 125 év előtti első neves szer­vezője a szabadságharc elbu­kása után menekülésre kény­szerült. Megemlékezésül be­mutatjuk egyik érdekes fel­adványát, amelyet száműze­téséből, a szlriai Aleppóból küldött sakkba rátainak: Gimm Vince, 1851 MJSLPmt M Jlf Jl íÜ ül X ÉR & .0 l. láf HI H? Matt 1 lépésben a kulcslépés: 1. HhS!, « két föváltozat: 1. —, Kb6: 2. Hfst, Ks5 3. Bd7, h6 4. Bg7 matt, illetőleg 1. —, 75! 2. Hef5:t, Kf6 3. K74!, Ke6 4. Bd6 matt! Színházak mai műsora Szombat, szeptember 26. Operaház: Szöktetés a sze- rájból (Fleischer béri. 1. elő­adás, 7). — Erkel Színház: A végzet hatalma (Rékay béri. 1. és Kis Erkel XII. béri. 1. előad. 7). — Katona József Színház: Colombe (7). — Víg­színház: Az ördög (7). — Ma­dách Színház: Most majd el­válik (7). — Madách Kamara Színház: Késdobálók (7). — József Attila Színház: Imá­dok férjhez menni (7). — Thália Színház: Az ördög és a Jóisten (7). — Fővárosi Operettszínház: Boccaccio (Komb. 12. béri. 1. előad. 7). Állami Bábszínház: Csipke­rózsika (du. 5). — Vidám Színpad: Több nyelven be­szélünk (fél 8); Nyolc nő (éjjel 11). — Kis Színpad: Csacsifogat (7). — Fővárosi Nagycirkusz: A Lengyel Nagycirkusz vengégj. (fél 4, 7). — Kamara Varieté: Ki mit súg... (6, fél 9). — Az Állami Operaház igazgatósága közli a Kerner- bérlettulajdonosokkal, hogy az 1. bérleti előadást — Sze­relmi bájital — változatlanul szeptember 29-én tartják meg. A rádió és tv mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.35: Z. 5: H. Időjárás. 5.05: Falurádió. 5.45: Postabontás. H. Hírek. Időj. 6.20: Orvosi tanácsok. 6.35: Hird. 7: H. Időj. 7.10: Új könyvek. 7.30: Műsorok. 8: H. Időj. Műsor. 8.15: Lá­nyok, asszonyok. 8.35: Dal­játékokból. 9.15: Kamaraz. 10: H. Lapsz. Időj. 10.10: Pó­dium 64. 11.45: Dalok a spa­nyol polgárhá honiból. 12: H. Időj. 12.10: Részletek a bat- tonyai úttörő ünnepségről. 12.20: Táncz. koktél. 12.57: Vidéki színházműsor. 13: Könyvszemle. 13.15.: A. Fer­tile. A. Galli-Curci és F. Saljapin énekel. 14: H. Időj. 14.10: Dr. Szecskö Tamás csehszlovákiai útijegyzete. 14.25: Bartók-művek. 15.50: Külpolitika. 16: H. Időj. 16.10: Hétvége... 17.56: Mű sor. 18: H. Időj. 18.15: Ope­raária. 18.23: Vők iskolája. A Főv. Operettszínház elő­adása. Közb. 19.50: Mese. 20: Esti krónika. 22.10: H. Időj. Sport. 22.40: Táncz. Közb. 24: H. Időj. PETŐFI RÁDIÓ 5: H. Időj. 5.05: Z. 6: H. Időj. 6.10: Torna. 7: H. Idői. 7.15: Postabontás. 8: H. Időj. 14: Strauss-keringő. 14.10: Időj. Vízállás. 14.25: Tudósí­tás az ENSZ-ből. 14.35: Népi z. 15: H. Időj. 15.05: A Tel- léry ügy. Rádiójáték Mik­száth elbeszéléséből. 15.59: Hgvfcalauz. 16.45: Sipkay Bar­na: A mókus Elb. 17: H. Időj. 17.05: Zenés találkozó. 18.03: Zenés- est Bilicsi Tiva­darral. 19: H Időj. 19.05: Nó­tacsokor. 19.39: Orvosi taná­csok. 19.44: Operettdalok. 20.12: Három zongoraver­seny. Közb. 21: H. Időj. 21.05: Riport. 22.31: Papp Ferenc: A Taigetosz peremén. Rádfó- novella. 22.57: Ügető. 23: H. Időj. URH 14—18: Azonos a Petőfi adóval. 18.30: H. Időj. 18.40: Vincze Ottó műveiből. 19.14: Charpentier: Louise. Négy- felv. opera. Közb. 20.49: Len­gyel versek. 22.30: H. Időj. TELEVÍZIÓ 17.28: H. 17.35: Üjvilág — annó 1883. Fr. kisf. 17.50: Tu­domány a filmszalagon. 18.50: A porondról jelentjük. 19.05: A Maros-parti város: Makó. Beszélg. a város- vezetőivel. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: Supraphon-album. In- tervízió Prágából. 21.20: A művésznő hintája. A Ma­dách Kamara Színház elő­adása. 16 éven felülieknek! Kb 22.25: Tv-híradó 2. ki­adás. BRATISLAVAI TV 9.30: A Nap szigete. Kisf. 10: Filmhíradó. 19: Tv-hír­adó. 20: Supraphon Album. Hl. 21.30: A Leclerc felügye­lő c. francia bűnügyi film­sor. XIV. része. 21.55: Tv- híradó. 22.10: Házasságközve­títő iroda. Cseh film« 6 NÉPSZAVA 1964. szeptember 26

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék