Népszava, 1964. október (92. évfolyam, 230–256. szám)
1964-10-01 / 230. szám
A nemzetköziség szellemében Úticéljuk: szakmát szerezni Ha az apja foglalkozását kérdik tőle odahaza, válaszán senki sem lepődik meg. Nálunk mindenki meglepődik, mert Félix Venancia Calambu Hernandez apja Kubában torreádor. S bár a közmondásos »alma« vérmérséklet és alkat tekintetében most sem esett messze a fájától, a fiú az apjáénál sokkal szelídebb foglalkozást választott. Elektrotechnikus lesz. Választásában nemcsak az elhatározás volt a lényeges mozzanat, hanem a forradalom is, amely sok tízezer kubai fiatallal együtt Felix Venancia Calambu számára is lehetőséget adott a tanulásra. Néhány napja érkezett Magyarországra. Magyar szókincséből ugyan még csak a köszönésre telik, s alig van túl az érkezés utáni első élményeken, mégis azt mondja, hogy sietne vissza nagyon. — Nem a honvágy miatt. Csak azért, mert otthon nagy szükség van minden szakemberre, nálunk, egy évig tanulja a magyar nyelvet és három évig technikumba járjon. De fontosabb a terv másik része, amely szerint fordítanánk a képzés eddigi rendjén és a magyar szakszervezetek szakembereket küldenének ki, akik a nyelvet ismerve, az eddiginél sokkal több fiatalt taníthatnának. Úgy hiszem, ennél szebb »áruval« sem hivatalos delegáció, sem üzletember a szocialista államok előtt nem érkezett ezekbe az országokba. Diósdi László Pedro és Laura három évig lesz nálunk. Szakmát tanul. Ezt az időt siettetné. De a tanuláshoz idő kell és türelem, s vele is megtörténhet, hogy esetleg három év után sem mehet haza, mint Pedro Pascual Paneque, vagy Laura Rios. Ők is úgy érkeztek, hogy csak szakmunkás-oklevelet szereznek nálunk. Eltelt a három év, megvolt a vizsga, olyan eredménnyel, hogy az iskola továbbtanulásukat javasolta. Pedro most bőripari technikumba, Laura vegyipari technikumba jár. Akikkel együtt tanultak, már dolgoznak odahaza. Sokan kerültek felelős beosztásba, művezetők, csoportvezetők lettek. Kell nagyon a szakember Kubában. De kell Ghánában, Guineában, a Mali Köztársaságban és mindazokban a volt gyarmati országokban, ahol a gyarmatosítók nagyon ügyeltek arra, hogy csak nyersanyag-bázist jelentsenek számukra ezek az országok, és ne alakuljon ki sehol önálló nemzeti ipar. Most szakemberekre van szükségük az évszázados szellemi elmaradottság felszámolásához: orvosokra, tanítókra és gazdasági, ipari szakemberekre van szükségük az önálló ipar, az önálló gazdasági élet megteremtéséhez. A legszebb „áru“ ilyen tervei vannak a KISZ-nek is, s mindezeket a TESCO Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda hangolja össze. Ez a külkereskedelmi vállalat a gazdája két éve Magyarország szellemi exportjának. A különböző nemzetközi egyezmények alapján hívnak meg szakmunkásképzésre, technikumi tanulmányokra fiatalokat, s küldenek ki szakembereket a gazdaságilag elmaradott országok igényeinek és a saját lehetőségeink összehangolásával. — Milyen elv vezeti az iroda munkáját? — Az önálló ipar, az önálló gazdasági élet megteremtéséhez a még elmaradott országok számára politikai feltételek nélkül adunk segítséget. A mi »üzletkötőink« legfontosabb útravalója az az őszinte segítőszándék, amellyel szellemi kincseinkből igyekszünk átadni az arra rászoruló országoknak. Nyolcan Maliból Ezeknek az országoknak a szakember-képzéséhez — a többi szocialista országgal együtt — hazánk is évek óta hozzájárul. Jelentős segítséget nyújtanak a szakszervezetek is. A Szaktanács nemzetközi kapcsolatok osztályán a következőket mondották erről: — A proletár internacionalizmusból táplálkozik az segítség, amelyet a magyar szakszervezeti mozgalom nyújt hosszú évek óta a gazdaságilag elmaradott országoknak. Lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy fiatalok jöjjenek hozzánk ezekből az országokból, és nálunk a magyar szakszervezetek ösztöndíjával szakmát tanuljanak. Néhány évvel ezelőtt például az algériai fiatalok ezrei hagyták el országukat (még a függetlenség kivívása előtt) olyanok, akiknek semmilyen szakmájuk nem volt. Először ezek közül az emigráns fiatalok közül hívtunk meg olyanokat, akik szakmát akartak tanulni, vagy egyetemre akartak járni. Az a szándék vezetett bennünket, hogy mire Algéria elnyeri függetlenségét, saját szakembereiket tudják állítani az üres helyekre. Az elmúlt néhány évben összesen mintegy 200 fiatal tanult nálunk szakmát Indiából, az EAK-ból, Indonéziából, Ghánából, Guineából, Szudánból, Szíriából, Irakból, Tuniszból és Algériából. Itt nem említjük meg azokat a fiatalokat, akik magyar egyetemeken tanulnak, s akik közül nagyon soknak minden költségét a magyar szakszervezetek fedezik. — Mit jelent ezekben az országokban ez a segítség? — A Mali Köztársaságban negyven magyar autóbusz közlekedik például, és mindössze két magyar szerelő van kint, akiknek nem jut idejük arra, hogy a napi munka mellett szakember-képzéssel is foglalkozzanak. Most nyolc fiatal érkezik ebből az országból, akik azokban az üzemekben fognak dolgozni és tanulni, ahol az autóbuszok fontosabb részei készülnek. Megismerkednek a gyártással, a javítással és a forgalomszervezéssel is. Ők lesznek az elsők hazájukban, akik ilyen jellegű képzést kaptak. A Szaktanács ösztöndíjával két éve algériai fiatalok tanulják Budapesten az elektroműszerész szakmát, Tatán az olajfúrással ismerkednek, Szegeden pedig a mezőgazdasági gépész szakmával. Mindnyájan olyan szakmát tanulnak, amilyenre odahaza a legnagyobb szükség van. Másképp mint eddig . A gyarmatosítók kivonulása a legtöbb helyen olyan helyzetet teremtett, hogy a meglévő ipari üzemek nem tudtak tovább dolgozni, vagy az addigi bérnek a többszörösét kellett kifizetni a francia, angol vagy amerikai technikusnak és mérnöknek, ha azt akarták, hogy ne álljon le az üzem. Rövid idő alatt nem lehet olyan szakembereket kiképezni, akik az ő helyükbe léphetnek. Egy év még arra is alig elegendő, hogy nálunk a nyelvet megtanulják. Azt tervezzük, hogy aki ideérkezik, az legalább négy évet töltsön 1964. október 1 Az alábbi históriát Kati bizalmas közléséből ismerem. Katit a vállalatánál mindenki szereti. Jó munkaerő és a rendezvényeken ő a sztár. Szépen, egyszerűen szaval, kellemes kis hangja van és kitűnően táncol. A vállalati rendezvények után, a táncestélyeken kapkodják, percnyi pihenőhöz sem jut. A vállalat focicsapatának mérkőzésein ő a leglelkesebb szurkoló, nem takarékoskodik hangjával, ha biztatni kell a fiúkat. Sugárzik belőle az életöröm. Egyébként bölcs kis teremtés. Kislány kora óta ismerem, már akkor is megmosolyogtatott egy-egy »gyerekszáj« megjegyzésével, ha akkor nyomta meg felágaskodva a kilincset, amikor dolgoztam. Most komoly udvarlója van: Pista. Technikus, esti tanfolyamra jár, mérnöknek készül. Vőlegény jelölt — annak tekintik a szülők is. Csinos, jóvágású. Egyetlen hibája: táncanafabéta. Az estélyeken megmosolyogják, ha Kati hosszas nógatására kimerészkedik a parkettre. Ezért, ha szabad idejük Felkai Ferenc volt, Kati félrehúzta otthon az asztalt, székeket, felgöngyölte a szőnyegeket , és tanítgatta. Ezeken a láncórákon jött rá a bölcs, pszichológus Kati, hogy Pistának jó a ritmusérzéke, de gátlásai vannak. Ezt Pista az első megjegyzésre be is vallotta. — Mindig mosolygok magamban, ha egy-egy új tánc figuráit látom — mondotta. — Groteszknek érzem. Bolondság, lehet, hogy nincs igazam, de ez az igazság ... — Már pedig a kedvemért táncolni fogsz! Pont veled ne táncoljak?? ... Várj csak!... Egyik lemezt a másik utána tette fel, kísérletezett a ritmusokkal. Sima, egyszerű tánclépésekkel kezdte. Újra — és újra. Végre egy lemeznél kikötött. — Ez jó lesz, ez menni fog. Próbáljuk! Könnyedén vezette Pistát, keringőzve. Jena elengedte és figyelmeztette: — Most állj, nézz rám ... úgy! Ez új! Simán körültáncolta. Pista mosolyogva állt, aztán, mert különösebb testmozgást nem kívánt Kati, gátlása oldódott. Amikor Kati ismét hozzálépett és vezetni kezdte, belemelegedett a táncba, ügyesen, felszabadulva, kedvtelve másolta Kati lépéseit. — Remek! — ujjongott Kati. — Ezt rögzítjük. Táncoltak. — Tudod, mi ez a tánc? — kérdezte végül Kati. — Nem vagyok táncszakértő! Dehogy tudom! — Ez a »Treszkó*«! — Az mi? Kati nevetett. — Most találtam ki! Egyszer te említetted, hogytrész latinul hármat jelent... Kicsit becéztem. Jól hangzik — és három figurát rögtönöztem. Ezért ... Másnap az étkezdében Kati elcsípett néhány fiatalt: — Gyerekek! Vége a tviszt, kalipso-, madisonláznak. Tegnap megtanultam a legújabbat. A »Treszkót«. Van hozzá lemezem. Szombaton behozom. — Milyen? — Kiasz! Szombaton délután a kultúrterem kis színpadán, néhány tánckedvelő fiatalnak — a felbátorodott Pistával — bemutatta a »Treszkót". Mire harmadszor tette fel a lemezt, már négyen tanulgatták az új tánc figuráit. A legközelebbi táncestélyen öt pár járta. Ez még nem volt átütő siker, de néhány nap múlva keresgélték a megfelelő lemezt, amire járható a "■Treszkó". Amikor Kati nagyokat nevetve beszámolt nekem sikeréről és részletesen az előzményekről, megjegyezte, hogy Pista végre kitűnő táncpartnere lett. Nem csodálkoznék, ha rövidesen itt is, ott is felfigyelnének a »Treszkó"ra, talán divat is lesz belőle, amíg egy újabb »Treszkó-t ki nem szorítja. (Gyulavári Béla felvétele) PIROGRÁNITELEMEK — majolikacserepek. Közel két és fél millió forintos költséggel állítják helyre a Lechner Ödön tervei alapján épült egykori „m. kir. postatakarékpénztár« épületét. A 60 éves épület ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona. Tetőzetének díszítőelemei több mázsás pirogránitfigurák és több színű majolikamázas cserepek. Az ÉM. 23. sz. Építőipari Vállalata az időjárástól függően, ez év végére, 1965 elejére fejezi be a restaurációs munkálatokat Külkereskedelmi tanácskozás Szerdán a Külkereskedelmi Minisztérium, valamint a külkereskedelmi vállalatok szakmai és pártvezetőinek részvételével négynapos külkereskedelmi tanácskozás kezdődött a CHEMOLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat tanácstermében. A tanácskozás megnyitóján Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese bevezető előadásában rámutatott a külkereskedelem jelentőségére, majd tájékoztatást adott a népgazdaság jelenlegi helyzetéről, második ötéves tervünk végrehajtásának, harmadik ötéves tervünk előkészítésének főbb kérdéseiről. Ezt követően Bíró József külkereskedelmi miniszter tartott előadást a külkereskedelem előtt álló időszerű feladatokról. Szólt a külkereskedelmi aparátusban dolgozók munkájáról, kiemelte a termelőszervek és a külkereskedelem közötti együttműködés további javításának fontosságát, a piaci követelményekhez való rugalmasabb alkalmazkodás szükségességét. (MTI) NÉPSZAVA Egy különös könyv rendhagyó ,, recenziója ** (II.) Senki nem tud semmit?... Tegnap dr. Nyáry László: Színházi útmutató című könyvének nem mindennapi terjesztéséről írtunk, az alábbiakban a mű kiadásának hasonlóképpen szokatlan körülményeire keresünk választ. A szálak Vácról a Zeneműkiadóhoz vezetnek. A vállalatnak új főkönyvelője van, csak néhány hónapja áll hivatalban. Hallott ugyan a Nyáry-ügyről, s őszintén örül, hogy neki már nem kellett foglalkozni vele. — De mint privát ember, csodálkozom, hogy nekünk miért lehet közünk ehhez az egyébként is jogi természetű kiadványA Zeneműkiadó igazgatójával telefonon beszélünk. — Az üggyel már foglalkozik a Kiadói Főigazgatóság jogi részlege, tőlünk bekértek minden iratot, javaslom, várják meg a vizsgálat eredményét. Egyébként úgyszólván semmit sem tudok az esetről ... — Szabadna azért két kérdést?... A Zeneműkiadó által ki nem adott — hiszen a kiadásért a szerző a felelős — könyv 1800 darabjáért Vácról a vállalat számlájára álutalt 37 060 forinttal mi történik? — Meglep a kérdés, én azt sem tudom, mi az, hogy Vác?... — majd gyors tájékoztatás után. — Egy biztos, a vállalat semmi baklövést nem követett el ez ügyben, mi azt se hoz ... Különösen a mai nehéz nyomdai és papírviszonyok között, amikor fontos hazai és exportkötelezettségeink közepette szinte minden sorért és minden napért küzdenünk kell, bánjuk, ha bárkinek beletörik a bicskája ... — A nyomdai megrendelésről és a nyomdai számla kiegyenlítéséről megtudhatnánk valamit? — Magánkiadás, kérem, én erre nem tudok felelni. Azt tudom, hogy Nyáry gyakran kilincselt nálunk másfél év óta, mondta, hogy 900 darabra már megrendelése is van, a terjesztésről tárgyalt a Magyar Könyv igazgatójával, de nem tudtak megegyezni ... Ismételten azt ajánlom, várjanak a Főigazgatóság vizsgálatáig. Ennek a kérésnek olyannyira eleget teszünk, hogy a magunk utánjárása alapján néhány ugyancsak különös mozzanattal még talán elő is segíthetjük a vizsgálat mielőbbi befejezését. „Mi az, hogy Vác?.. “ Az impresszum esete a véletlennel Mit szólnak például a Révai Nyomda igazgatói irodájában az asztalra tett kötetről? — Nálunk készült, a Zeneműkiadó megrendelése alapján, 2300 példányban. A nyomdai költségeket a vállalat természetesen átutalta hozzánk. Előkerülnek a számlák, amelyekből hamar kiderül, hogy a Zeneműkiadónak bizony sokkal jobban kell tudnia a Színházi útmutatóról, mint amennyit felelős vezetői a nyilatkozatok alapján ítélve tudnak ... Most már csak az impresszum marad hátra. — Merő véletlen, hogy lemaradt... Ilyen még nem fordult elő a mi nyomdánkban. A felelős fegyelmit kapott érte. A Révai Nyomdában a nyomdai megrendelés mellé csatolva megtekintettük a Kiadói Főigazgatóság azon engedélyét, amelynek alapján dr. Nyáry László különböző rendeletekből, jogszabályokból összeválogatott útmutatója végül is elhagyhatta a Vadász utcai géptermet. Joo. alsó sarkában pecsét és aláírás: Rab Edit. A Művelődésügyi Minisztérium V. emeleti szobájában letesszük az asztalra azt a kötetet, amely megtéve a Pécs—Vác— SZÖVOSZ—Zeneműkiadó—Révai Nyomda meglehetősen körülményes útvonalat — egyáltalán nem nevezhető egy mű diadalútjának — most végül is eljutott oda, ahol egy stemplivel életre hívták. Aki pecsételt és aláírt — ismeri ezt a könyvet? — Még nem láttam — mondja Rab Edit —, de tudok róla. Engedélyeztük. — Milyen esetekben engedélyeznek magánkiadást és három évre visszamenően megtudhatnánk-e, hány alkalommal volt példa rá? — Nem nyilatkozhatom, az üggyel a jogi irodánk foglalkozik, leállítottak mindennemű információt. — Az előbbi kérdés általános természetű volt, arra talán lehetne felelni... — Előfordul, ha nem is gyakran, hogy engedélyezünk magánkiadást, különböző tanulmányok, értekezések, esetenként Urai kötetek megjelentetését. Természetesen nagyon megnézzük, megválogatjuk ezeket és csak nagyon indokolt esetben járulunk hozzá, szerény példányszámú megjelentetésükhöz. — A Nyáry-féle útmutató ilyen indokolt eset volt? — Én erre nem tudok válaszolni. — Ön írta alá, ön pecsételte le az engedélyt. — Akkor sem tudom, Úgy hallottam, már évek óta megígérte neki valaki... Én magam sem értem, mi szükség van erre ilyen példányszámban. a ,, Véletlenek“ láncolata A kör tulajdonképpen ezzel bezárult. Annyi bizonyos, bárhová kopogtattunk is be, a könyv felmutatása után sehol sem fogadtak bennünket örömmel. Pedig csaknem bizonyos, hogy a Nyáry-féle kötet kiadásának jogi vonatkozású mozzanatait, finoman értelmezett paragrafusokhoz kapcsolva, mindenütt pecsétes írásokkal »megtámogatva«, rendben találnánk. Ám van az ügynek — kell lennie! — egy morális oldala is. Hogyan kísérheti egy könyv útját a véletlenek ily végtelen láncolata? Véletlenül nincs rajta impresszum. A Váci Faluellátó könyvesbolt véletlenül összecseréli egy másik könyvvel. Véletlenül a Zeneműkiadónak utalja át 1800 kötet ellenértékét, ahol pontos információval véletlenül sem az igazgató, sem a főkönyvelő nem tud ez ügyben szólt ilni. Ráadásul a Kiadói Főigazgatóság ügyintézője véletlenül nem tudja megmagyarázni saját pecsétjét és aláírását. És a véletlenek ilyen sajátos találkozása nyomán 2500 példányban megjelenik egy »mű«, amely egyebek között azt közli az olvasóval, hogy milyen legyen a színházban az üzemi étkezés — ami egyébként fontos, de semmiképpen sem kíván egy reprezantatív kötetet —, mennyit szabad felvenni a dolgozónak kottamásolási díj fejében, hogyan lehet a szabadságot átvinni, a következő évre, mennyi devizát vihetünk külföldre és hogyan kell felbontani a színházhoz beérkezett borítékot ... Mindez 280 oldalon, finom papíron, szép kiállításban, darabonként 25 forintért. No, és persze, véletlenül! ... Kiss Gy. János