Népszava, 1964. október (92. évfolyam, 230–256. szám)

1964-10-28 / 253. szám

|| ENSZ-TANFOLYAM MAGY­ARORSZ­ÁGON Az ENSZ műszaki segélyhivatalának felkérésére Ma­gyarország nemzetközi építőipari kutató- és minőségvizs­gáló szemináriumot rendez a fejlődő országok mérnökeinek részére. Több afrikai, ázsiai, dél-amerikai és európai ország küldi el hallgatóit erre a szemináriumra. Magyarország már korábban is rendezett különböző ENSZ-szemináriumokat, de ezek csak egy-két hónapig tartottak, és inkább tapasz­talatcserére törekvő szakmai tanácskozások voltak. Most viszont a szeminárium kifejezetten tanfolyam jellegű lesz és a­ szokásosnál hosszabbra, kilenc hónapra tervezik. Az Építésügyi Minisztérium kutatóintézeteinek, valamint az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemnek mintegy húsz tudósa tart előadásokat majd a szeminárium hivata­los nyelvén, angolul. A tananyagot az ENSZ képviselőinek közreműködésével az Építésügyi Minisztérium műszaki fej­lesztési osztálya és a tanfolyam vezetősége állította össze. A nemzetközi ENSZ-tanfolyam ünnepélyes megnyitására no­vember elején kerül sor a Technika Házában. — Német és olasz me­zőgazdasági szakemberek érkeztek. A Német De­mokratikus Köztársaság Agrártudományi Egyesü­letének tizenhat tagú kül­döttsége tanulmányozza a magyar kisállattenyész­tést, az Olasz—Magyar Baráti Társaság hat me­zőgazdasági szakemberből álló küldöttsége pedig ál­talában a magyar mező­­gazdasági üzemek és in­tézmények tevékenységét.­ ­ Meghalt özvegy dr. Ságvári Sándorné Ságvári Endre édes­anyja, özvegy dr. Ságvári Sándorné hosszú szenve­dés után, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás előt­ti búcsúztatása október 20-án, pénteken fél 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A Pedagógusok Szak­szervezetének Fejér me­gyei bizottsága és a me­gyei tanács vb művelődési osztálya kedden Székesfe­hérvárott, a TIT klubter­mében egésznapos ankétot rendezett a felnőttoktatás jelenlegi helyzetéről, és az idei tanév feladatairól. — A MAHART közt: A Budapest—Mohács közön közlekedő hajók október 27- től Dunafüred—Százhalom­batta, Ercsi—Adony és Rác­almás—Kulcs állomásokon nem állnaik meg. B Könyv a patikában Egy esztendeje Hajdú- Bihar megye 61 gyógy­szertárában nemcsak or­vosságot, hanem egész­ségügyi szakkönyveket is vásárolhatnak a falu­siak. X A MOM Művelődési Ház­ban 29-én, csütörtök délután fél 6 órakor A szépséges Duna kanyar címmel Math Béla tanár tart előadást. Be­mutatásra kerül: Esztergom kincsed c. kisfárm. X 1964. október 29-én, csü­törtökön este 5 órakor a sza­badság-hegyi Jókai Klubban »•Részeg hajó« címmel az impresszionista költészetet mutatja be az Irodalmi Szín­pad. VILLANÓFÉNY A zsúfolt 33-es autóbuszon egy fehérköpenyes férfi tí­zessel fizet, vonalat kér. A bájos, fiatal kalauznő visz­­szaad, kezébe nyomja a je­gyet és­ már­ a következő utassal foglalkozik. A férfi előre megy, közben számlál­ja a visszajáró pénzt. A ko­csi elejéből hirtelen vissza­fordul, áttöri magát a töme­gen, s a kalauznő elé tartja nyitott tenyerében az aprót: — Kevés! Rosszul adott vissza! A kalauznő megszámlálja, s közli, hogy rendben van a dolog, kilenc forint jár visz­­sza, s mind a kilenc ott fek­szik az utas tenyerében. — Hogyhogy rendben van? Tízessel fizettem, s most csak kilencet kaptam vissza! — kiabál az utas. — Hát úgy, hogy egy fo­rint a jegy ára — felel sze­líden a kalauznő. Az utas zavarba jön: —■ Persze, persze, a jegyért fi­zetni kell! S a fiatal kalauznő, aki pedig joggal érezheti magát megsértve, kedvesen biccent, s elnézően mosolyog. Úgy látszik az udvariassági ver­seny csak az egyik félre nézve kötelező. (h. m­.) — A budapesti Cseh­szlovák Kultúra helyiségé­ben kedden kiállítást nyi­tottak Mira Benesová Ko­­dymová csehszlovák festő­művésznő műveiből. — DAVID WILDE novem­ber 7-ére hirdetett zeneaka­démiai hangversenyét — a művész akadályoztatása miatt — november 10-én tartja meg. Jegyek az Országos­ Filhar­mónia közp. jegypénztárában válthatók. (V. Kossuth L. u. 30). Tel: 189—724 és 389—124. — Eugen Suchen szlo­vák zeneszerző tiszteleté­re a Magyar Zeneművé­szek Szövetsége és a Csehszlovák Kultúra ked­den fogadást adott. Meg­jelent a fogadáson a ma­gyar zenei élet sok ki­válósága, valamint a ha­zánkban tartózkodó Szlo­vák Nemzeti Színház ope­ratársulatának több veze­tője és művésze is.­ ­ Szovjet műszaki filmbemutató A Budapesten megren­dezett szovjet fotócikk- és órakiállítás alkalmából, kedden délután a Szovjet­unió budapesti nagykö­vetségének kereskedelmi képviselete filmbemutatót rendezett. A magyar bél­és külkereskedelem meg­hívott vezető szakemberei­nek bemutatták a szovjet órák és fényképezőgépek gyártását, valamint hasz­nálatát ismertető filme­ket.­­ Dr. Miliók Ferenc, a Mezőgazdasági Gépjavító Tröszt főelőadója október 23-án hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasz­­tás előtti búcsúztatása ok­tóber 30-án, péntek dél­után fél 4 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A MADÁCH KAMARA SZÍNHÁZBAN a Készobálók október 28-i, szerdai előadó a technikai okokból elmarad­­t. Húszholdas " ' ' ' "---« csónakázótó A székesfehérváriak kedvenc szórakozóhelye az Ybl Miklós-lakónegyed szomszédságában társa­dalmi munkában felépült Vidámpark és Békeliget. Jövőre 500 000 forintos be­ruházással óriáskereket építenek, a Békeligetben pedig tervbe vették húsz­­holdas, fürdésre is alkal­mas csónakázótó létesíté­sét. ■ »tökéletesített« FÖLD ALATTI GÁZTARTÁLYOK Az utóbbi években világszerte egyre nagyobb arányok­ban veszik igénybe a földgáz tárolására az olyan felszín alatti lyukacsos, szivacsos, porózus kőzetrétegeket, ami­lyen nálunk Őrszentmiklóson van. Már azt a módszert is kidolgozták, amellyel az ilyen föld alatti tárolót a felszínről lehet »meózni«, tehát figyelemmel kísérni, hogy jól zár-e, nem szivárog-e belőle a földgáz. A módszer lényege az, hogy a »gáztartályba« lefúrt lyukba sugárzó izotópot eresz­tenek le, s ennek révén neutronsugárzással bombázzák vé­gig a környező rétegeket, amelyek erre gammasugárzással válaszolnak. Ez a válasz különösen »hangos« ott, ahol a neutronok földgázba találnak bele. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikusai a vizsgálatot most az eddigi gyakorlattal ellentétben nem vízzel, hanem levegővel fel­­töltött kutatófúrásban végzik. Pusztán ezáltal sikerült az eljárás érzékenységét a régebbinek többszörösére fokozniuk. Ezzel újabb lépést tettek a cél felé, hogy ezeket a porózus rétegeket az emberiség gazdaságosan és megbízhatóan hasz­nálhassa fel a földgáz tárolására. YvYiNY.VMViónivwipnrwiiwuvjinAnófuwinAnrinnnfi[vión EDDAS GYÖRGY (Buda­pest): Az Állami Könyvter­jesztő Vállalat címe: Buda­pest, V., Deák Ferenc utca 15. Kérdéseivel ide kell for­dulnia. MARÓ­TI LÁSZLÓ (Zala­egerszeg): Az új munka­­könyv kiállításáért tíz, az el­ső munkakönyv-másodlatért ötven, a második és minden további másodlatért száz fo­rint díjat kell leróni illeték­­bélyegben. FEKETE GY. ANTALNÉ (Budafok): Levelében emlí­tett gyümölcsfa üggyel kap­csolatban célszerű lenne, ha felkeresné a Kertészeti Ku­tató Intézetet. Cím: Buda­pest, XXI. (Budatétény), Dózsa György u. 2. Szakta­nácsadásukkal segítségére lesznek. Z. GYÖRGYNÉ (Budapest): Érdeklődésére közöljük, hogy pengő követelést behajtani, átszámítani 1950. óta nem le­het. SRÉTER JÓZSEFNÉ (Bu­dapest): A Fővárosi Taka­rító Vállalat címe: Buda­pest, V. Károlyi utca 12. Sze­mélyesen érdeklődjék a fenti helyen a lehetőségek iránt. KATONA FERENC (Buda­pest): A távbeszélő névsor­ba (telefonkönyvbe) felvenni nem kért állomásokat a pos­ta titkosként kezeli és érte a titkossági díjat felszámítja. T. O.-NÉ (Budapest): A Budapesti Nagyothalló Cso­port (VI., Benczúr utca 21) foglalkozik a hallókészülékek kezelésével kapcsolatos tan­folyamok szervezésével, a csoport vezetősége levélben is válaszol majd kérdéseire. CSEKŐ ANDRÁS (Buda­pest): A kérdezett papír­ipari technikum igazgatósá­gának az alábbi címre írhat: Than Károly Ipari Techni­kum. Budapest, II., Lajos u. 1. szám. SZŰCS ZOLTÁN (Buda­pest): A halászatról szóló rendelkezések értelmében csak egész évre szóló fény­képes, másra át nem ruház­ható horgászengedélyt adhat ki a Horgász Szövetség. Ez egymagában még nem jogo­sít horgászatra, ehhez még szükséges az adott vízterü­letre érvényes területi enge­dély. KINCSES FERENC (Gö­döllő): A selyemhernyó-te­­nyésztéssel kapcsolatos kér­déseire válaszolva közöljük: ha legközelebb a fővárosban jár, akkor szíveskedjék fel­keresni a HERBARIA Gyógy­növény- és Selyem­tubófor­­galmi Szövetkezeti Központot (Bp. V., Arany János utca 2.), ahol a lehetőségek sze­rint segítségére lesznek. D. E-NÉ (Budapest): A ki­vételes ellátás személyhez kötött, tehát az özvegynek nem jár automatikusan. Kü­lön kell kérni a kivételes öz­vegyi nyugdíjat is. GYARMATI ISTVÁNNÉ (Budapest): Érdeklődésére közöljük a dolgozók azon ál­talános iskoláinak a címét, ahol váltóm­űszak­os oktatás­ra lehet jelentkezni: Buda­pest, IV., Komjáth Aladár utca 37, VIII., Vajda Péter utca 25 és­ XIII., Visegrádi utca 174. K. L-NÉ (?): Kérjük, hogy közölje velünk nevét és lak­címét, mert a működési bi­zonyítvánnyal kapcsolatos soraira levélben szeretnénk válaszolni. GAAL ANTALNÉ (Szob): A nyugdíjügyben írt levelé­re csak akkor válaszolha­tunk, ha utólag közli velünk lakása címét is. Sorait vár­juk. REMZSÓ PÉTER (Buda­pest): A fővárosi lakóházak házirendje értelmében közöl­jük, hogy a házkezelési igaz­gatóságok kezelésében levő lakóházakban külső (rádió-, televízió-) antenna csak a házkezelő szerv hozzájárulá­sával helyezhető el. UDVARDI ERNŐ (Buda­pest): Ha a társadalmi ta­nulmányi ösztöndíjas a ta­nulmányait engedéllyel meg­szakítja, a szerződés hatálya a tanulmányok továbbfolyta­tásáig — legfeljebb azonban két évig — szünetek A szü­netelő szerződés két év el­múltával hatályát veszti. KISMAMÁK, FIGYELEM! Kapható a vitamindús BÉBY GYÜÜMÖLCSPÜRÉ! Olcsó, praktikus, romlásveszély nélkül tárolható, bármikor fogyasztható konzerv a BÉBI G­YÜMÖLCS Alma (1/5-ös) 2.50 Ft őszibarack (1/5-ös) 3,— Ft Birs (1/5-ös) 3,— Ft Sárgabarack (1/5-ös) 3,— Ft SZERDA, OKTOBER SS. A Nap kel 6 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 35 perckor. Szeretettel régi köszöntjük tüúpyáva névnapjukon SIMON nevű kedves olvasóinkat. nap kérdése: R,- — Szakácsvá’o-«t£4\ §» gátoltunk lefőzi ** ellenfeleit? Szerdai konferansz ^ Jó reggelt kívá­­­­nok. kedves olva­­si­sóink! Olvasom a­­ Népszavában, hogy I J^fT az Állatkertiből re- Ff /r■ pülőgépen utaznak az exportmadarak. 1. Két madár beszélget: — Te nem jössz repülőgé­pen? — Nem. Én gyalog repü­lök. — De miért? — Az olcsóbb. — Na és? — Spórolunk egy OTP-fé­­szekre. 2. A gólya talán unalmas úti­­leveleket fog írni külföldről. Hiszen tetszenek tudni, hogy a gólyának sincs színes tolla. 3. Miért praktikus, ha a ma­darak repülőgépen utaznak? Mert, ha egy madár lekési a repülőgépet, még mindig utánarep­ülhet. 4. A pimasz törpe: — Van egy elképzelésem arról, hogyan tanultak meg a madarak repülni. — Halljuk. — Az első madarak még csúsztak-másztak, aztán egy naiv őskori madár keményen megbírálta az osztályvezető­jét, mire rögtön repült. 5. Magánügy: Ha nekem szárnyam vol­na, én ugyan nem ülnék fel semmilyen közlekedési esz­közre. De legkevésbé autóbuszra csúcsforgalomban,­ hogy B­alaton tel­­én meg­tár-­­ gyalták a balatoni élelmiszer - ellátás elmúlt nyári tapasz-­ talatait és jövő évi felada-­ tait? — Én már ettől függetlenül­­ rájöttem, hogy miért nincs­­ néha a tóparti éttermekben­­ balatoni fogas. — Nos? — Nyilván azt gondolják,­­ hogy minek jó fogas, amikor­­ nyáron a vendégek nem bor­­í­tanak kabátot ­ Földalatti vasút épül Varsóban A földalatti vasút hosz­­sza 17,8 kilométer lesz. A földalatti Varsót észak­déli irányban szeli át, és a munkálatokat 1970-ben akarják befejezni. Színházak mai műsora Szerda, október 28. Operaház: Wozzeck (Ta­kács béri. 2. előad. 7). — Er­kel Színház: Tosca (8. béri. 2. előad. 7). — Nemzeti Szín­ház: Lear király (7). — Ka­tona József Színház: Gőzfür­dő (7). — Vígszínház: A tru­badúr (a Bratislavai Opera vendégjátéka, 7). — Madách Színház: A Kínai Művész­­együtt.­más. (7). - József Attila Színház: Utolsó áldozat (E. bert. I. SZ. 7). — Thália Szín­ház: Parancsra tettem (7). — Főváros­i O­p­erettszín­ház: Nagymama (7). — Bartók Színház (a Főv. Operettszín­házban): Naszreddin kaland­jai (du. 3). — Állami Báb­színház: Aladdin csod alá­m­­pája (de. 10). A csodálatos kalucsna (du. 3). — Vidám Színpad: Több nyelven be­szélünk (fél 8). — Kis Szín­pad: Fel a kezekkel! (7). — Fővárosi Nagycirkusz: A Lengyel Állami Nagycirkusz vendégjátéka (7). — Kamara Varieté: Ki mit súg... (6, fél 9). — Ikarus Művelődési Ház (XVI., Mátyásföld, Margit u. 2). Tavaszi rügyek (a Déry­né Színház ifj előadása, du. fél 3). Könnyűz. híradó. 17: H. Idus. 17.05: A zenekar története. A XVI. század. 17.36: Néps 7. 17.50: Orvosi tanácsok. 17.55: Hird. 18.10: Schweitzer: Ap­róságok — hangversenyke­ringő. 18.20: Munkásakadé­mia. 18.45: Tóth Árpád meg­zenésített versei. 19: Mi tör­tént a nagyvilágban? 19.15: Filmz. 19.30: Fiatalokról — fiataloknak. 21: IL Idős. 21.05: Chimay Fesztivál. A Pas­­quien-trió híve. 22.20: Plaz­mák a légkörben. Előadás. 22.30: Táncz. 22.56: Ügetőver­­senyeredm. 23: H. Időj. URH 14—18: Azonos a Petőfi adóval. 18.30: H. Időj. 18.40: Operaegyüttesek. 19.35: Mai olasz költők versei. 19.50: Zkri muzsika. 21.20: Táncz. 22.30: H. Időj. TELEVÍZIÓ 9.30: Tv-híradó (ismétlés). 9.40: Bajbajutott gentleman (magyarul beszélő angol film, ism.). 11: Cirkuszi álmok (NDK kisfilm). 17.28: H. 17.35: A Magyar Hirdető mű­sora. 17.45: A »Vizek Anyjá­nak« felfedezője. Emlékmű­kor Magyar Lászlóról. 18.15: Belépés csak tv-nézőknek. Közv. a Pénzverdéből. 18.43: Mese 18.55: Demeter Imre színházi jegyzete. 19.05: Az ördög cimborája. Közv. a Pécsi Nemzeti Színházból (14 éven felülieknek). 21.15: Ké­pek, történetek. Boldizsár Iván műsora. 21.30: Arcké­pek, találkozások. 22: Tv-hír­adó — 2. kiadás. BRATISLAVAI TV 10: Egy öreg folyó történe­te. Dokumentumfi­lm. 11.15: Ostravai másodpercek. 17.45: Gyermekműsor. 19: Tv-hír­adó. 19.30: A Prágai Rádió Ikrának híve. 20.15: Trón­­követelők. Tv-játék. 21.45: Tv-híradó. NÉPSZAVA Magyar írók Belgrádban Hétfőn kéthetes láto­gatásra Jugoszláviába ér­kezett Dobozy Imre, a Magyar Írószövetség tit­kára és Jovanovics Mik­lós, az Élet és Irodalom szerkesztője. A látogatás során Dobozy és Jovano­vics megbeszéléseket foly­tat a Jugoszláv Írószövet­ség vezetőjével a két író­­szövetség közötti kapcso­latok időszerű kérdései­ről.­­ A budapesti ruháza­ti kisipari szövetkezetek nyári cipőjavítási sors­jegy-akciója sikerrel zá­rult. A szövetkezeti fió­koknak nyáron alig van munkájuk. Ebben az év­ben viszont júliusban és augusztusban több mint 350,000 pár cipőt hoztak rendbe. A 25 forinton fe­lüli javításokra adott sors­jegyekre 54 nyereményt húztak ki. Az egyik főnye­reményt Takács Mária so­roksári gimnáziumi tanuló nyerte. — ISMERETLEN HE­MINGWAY-ANEKDOTA került nyilvánosságra. A kitűnő és keserű humorú írót egy tolakodó, idősebb hölgy ostromolta különbö­ző kérdésekkel. Utolsó kérdése ez volt: »Mr. He­mingway, szeretnék vala­mi valóban nagy és tiszta dolgot véghezvinni. Mit­­ tanácsol?« Hemingway gyorsan válaszolt: »Mos­son meg egy elefántot ! A PÁRIZSI NOTRE DAME székesegyház 52 mé­ter nyigas tornyából leug­rott a 37 éves Denise Reybe­­som tü­dőbajós asszony, s esés közben egy amerikai nőt is agyonsújtott. A kated­­rálst­­ ISO- ben építették és annak tornyáról azóta tizen­­­ketten követtek el ön­gyilkos­­­ságot. Az Eiffel-toronyról , fennállásának 75 éve alatt , 334-en ugrottak le.­­ Debrecenben kedden délután ünnepélyesen át­adták rendeltetésének a régi megyeháza épületében létesített úttörőházat. Szóvá tesszük A Veszprém megyei Kilián­­telepen nincs iskola és elég munkahely sincs ahhoz, hogy az itt lakókat foglalkoztatni tudja. Így gyerekek, felnő­t­tek utaznak naponta Bala­tonfüredb­e, s a szomszédos községekbe. Ki hajna­lan, ki a kora reggeli órákban, a szabadban várja a vonatot. A telep lakói csaknem egy éve közös beadványban kér­ték a MÁV-ot: létesítsen fe­dett helyiséget ennél a vas­úti megállónál. Beadványuk­ban hangsúlyozták: egy ki­selejtezett vasúti kocsival is me­gelégszenek. Kérésük teljesítése elöl — amelyet a helyi tanács, a pártszervezet és a Hazafias Népfront is támogatatott —, nem zárkózott el a MÁV. Azt rátérték, hogy 1964 telén már nem fognak ázni-fázni. Közeledik a hideg. A Ki­­lián-terepiek bíznak a MÁV segítő szándékában — a ké­sedés­em ellenére is —, remé­lik, hogy nem kell ez évben is aggódniuk gye r^m ekeik, s a maguk egészségéért. (B. A.) — A Versbarátok Köré­nek klubestjét október 29- én rendezi meg a Magvető Könyvkiadó a Liszt Fe­renc téri Könyvklubban Ladányi Mihály, Papp La­jos, Sipos Gyula és Vészi Endre költők találkoznak olvasóikkal. A Vendégmunkás 23 gyerekkel 23 gyermekével utazott Nyugat-N­émetországba Metim Akasip török mun­kás, aki feleségével együtt idénymunkát vállalt az országban. Megérkezésé­nek azonban nem nagyot örült a nyugatnémet szo­­­­ciális biztosító intézet mert a 23 gyermek után havi 1400 márka család pótlékot kell kifizetnie.­­ Kocsis Albert Liszt­díjas hegedűművész tá­vol-keleti, japáni és nyu­gat-németországi kéthó­napos hangverseny-körút­járól kedden visszaérke­zett Budapestre. Elhunyt idősebb Veres Károly cigányprímás 74 éves korában el­hunyt idősebb Veres Ká­roly, a rádióból is ismert cigányprímás, aki csak­nem 50 esztendeig állt közkedvelt népzenei együt­tesek élén. Temetése októ­ber 30-án, péntek délután 2 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. A Dési Huber István halálának 20. évfordulója alkalmából emlékestet rendeztek kedden a Ma­gyar Nemzeti Galéria dísz­termében. Az ünnepségen, amelyen ott volt a mű­vész özvegye is, képzőmű­vészeti életünk számos is­mert képviselője és több száz érdeklődő vett részt. — SZOKOLAI KÁLMÁN Bánki Donát emlékéremmel kitüntetett okleveles gépész­mérnök, a Gépipari Tudo­mányos Egyesület alapító tagja, 61 éves korában el­hunyt. A GTE elnöksége sa­ját halottjának tekinti. Pén­teken temetik a X., Rozim u. 6. szám alatti temetőben . Összehasonlító élet­tani és anatómiai bemu­tatót tartanak az Állat­kertben. A tigrisházban és a madárházban kerül­nek bemutatásra azok az állati szervek, amelyek a különféle rendszertan csoportokban azonos ana­tómiai szerkezetűek és azonos élettani sajátság­gal bírnak. X Halálozás. Szomorú szív ■ vel tudatjuk, hogy özv. Fa­­­­ragó Ödönné f. hó 25-én rö ■ vid szenvedés után elhunyt ! Temetése október 29-én dél­­­előtt 11 órakor lesz a Rákos ,­keresztúri Ü­­ - Közt­em­et­ő­ben ! Fájdalommal tudatjuk, hog­■ Brunecker Károly nyugdíjas­­ hosszú szenvedés után, 9­0 éves korában elhunyt. Te­­­metése Kispesten, az őrei­­ temetőben, október 30-án 1 órakor lesz. A gyászoló csa­lád: 1­2,7 MILLIÓ UTAS A BALATONON A balatoni hajózás az idén rekordforgalmat bonyolított le. A napokban elkészült forgalmi összesítések szerint a tó 26 személyhajója 1 866 574 utast szállított. 1937-ben, a háború előtti legnagyobb forgalmú évben összesen 271 000 utasa volt a balatoni hajóknak. A kompokon szállított személyekkel együtt az idei utaslétszám eléri a 2,7 milliót. A három bala­toni komphajó Tihany és Szántód hozott kis híján 100 000 személygépkocsit fuvarozott. Hozzávetőleges becslés szerint a Balatonon szállított személygépjárművek mintegy kéthar­mada külföldi rendszámú volt. A kompok ezenkívül 9000 nagyobb járművet, köztük 4393 autóbuszt szállítottak az idei szezonban. Az elmúlt hetekben sok külföldi utazási iroda és turistaszövetség képviselője járt a Balaton vidékén. Va­lamennyien a jövő évi üdülési és kirándulási lehetőségek, feltételek iránt érdeklődtek.­ ­ NAGYKANIZSÁN ÉPÜL AZ EGYESÜLT IZZÓ ÚJ TELEPE A vidéki ipartelepítési politikának megfelelően elkezdő­­dött és folyamatosan halad Nagykanizsán az Egyesült Izzó gyártelepének építése. Délnyugat-Dunántúlon ez lesz a leg­­nagyobb ipari beruházás a következő években. A modern­pari üzem néhány év múlva több ezer nő részére nyújt elhelyezkedési lehetőséget. A beruházás első szakaszában, s jövő év közepén elkészül a kísérleti üzem, amelyben a második fél évben megkezdődik a termelőmunka. A gyár­­elem első szakmunkásainak és műszaki vezetőinek képzése itánis megkezdődött a fővárosban. A tulajdonképpeni gyár­építés 1966-ban kezdődik, és 1968-ban az izzólámpaballon- és fénycsőgyárban megkezdődik a tervszerű termelőmunka is. A gyár építése és berendezése 800 millió forintba kerül. A gyárépítés véglegesen 1980-ra fejeződik be. A rádió és tv mai műsora KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.35: 7. 5: H. Időj. 5.45: Falurádió. 6: H. Időj. 6.25: Orvosi tanácsok. 7: H. Időj. 7.10: Új könyvek. 7.30: Műsorok. 8: H. Időj. Műsor. 815: Operettrészt. 9.09: Rádióiskola. 10: H. Lap­szemle. Időj. 10.10: A min­­dentjáró malmocska. Bene­dek Elek meséje. 10.25: Ope­raáriák. 11: Iskolarádió. 11.15: Kozák Gábor József: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. 11.27: Sz­abó csa­lád. 12:­­ Időj. 12.15: Táncz­­koktél. 12.57: Vidéki színház­­műsor. 13: Válaszolunk haltig. 13.15: Zkri muzsika. 14: H. Időj. 14.10: Az MRT gyer­mekkórusa. 14.30: Lányok, asszonyok. 15: Népi 7. 15.30: Operarészt. 16: H. Időj. 16.10: Hidas­ Gál: Az emberiségért — kantáta. 16.22: A hiúság vására. Thackeray regényé­nek rádióvá I*. I. rész. 17.56: Műsor. 18: H. Sport Időj. 18.10: Külföldi tudósítás. 18.20: Népi muzsika. 18.45: Gazd. hír. 19: Mendelssohn: Szenti­vánéji álom — kísérő­zene- 19.49: Mese. 20: Esti krónika- 30.30: Wiener SC—­­Ferencváros VVR mérk. H. félideje Bécsből. 21.20: »Gon­dolat«. 22: H. Időj. 22.15: Idősz. nemzeik, kérd. 22.30: Sporthírek. PETŐFI RADIO 5: H. Időj. 5.05: 7. 6: H. Időj. 6.10: Torna. 7: H. Időj. 8: H. Időj. 14: Donizetti, la­mmer moor­i Lucia — a III. félv. fináléja. 14.10: Időj. Vízállás. 14.25: Kórusok és népi 7. 15: H. Időj. 15.05: A reneszánsz muzsika, n. 16.10: ANYAGBESZERZŐK! KORRÓZIÓGÁTLÓ DUROL EZÜSTSZÜRKE FESTÉK NAGYOBB MENNYISÉGBEN ELADÓ! FELVILÁGOSÍTÁS: OVIT (ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK VÁLLALAT) BUDAPEST, V. NÁDOR U. 13. SZ. TELEFON: 124—939 PÓTMAMA! Telefonszám: 127-051 1964. október 28

Next