Népszava, 1965. május (93. évfolyam, 102–126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

. „EZ A DOLGUNK... Az érlelő hónap, a szerelmes, napsugaras hónap, május első napjáról háromnegyed évszázad előtt Párizsban kimondották: legyen a munka ünnepe. Azt is mondhatták volna: legyen az ember ün­nepe. Hiszen a leglényegesebb ponton a kettő egy és ugyanaz: munka nélkül nincs semmi öröm, nincs szépség, munka nélkül nincs ember. Minden, ami hasznos, jó és szép e kerek világon — a munka ré­vén vált azzá. Hogy az erdő »úgyis« szép, s a Mont Blanc, a tenger hasonlóképpen? Nem igaz! Csak ha a tevékeny, dolgos ember utat taposott, vagy utat robbantott a megközelítésére, a megcsodálására, ha ezrek és milliók vérével és verítékével gályát, majd hajót ácsolt a tükrére, vagy bőszült hullámaira — az erdő, a hegyorom, a tenger is csak akkor szép. Munka — mondjuk: de melyik munka, miféle munka, melyiket ünnepeljük? Az írnokét, a tudósét, a segédmunkásét? Kik a munka hősei? Csak az űr­hajósok, a feltalálók, az életmentők? Hát az a ki­csiny ember ott a májusi hömpölygő tömegben, nya­kában a kislányával — ő nem a munka hőse? Neki semmi köze az űrhajókhoz, az embergyártotta csilla­gokhoz, a gyógyító mérgekkel fortyogó lombikokhoz, penicillinhez, az Antarktisz új felfedezéseihez? De igen. Az ő nevét nem tudom — de bizonyos, hogy az ő munkája, az ő tisztes helytállása nélkül nem tartana ott a világ, ahol tart. S ha lemezeket emel le a vagonról Csepelen, ha vasat önt a Láng­gyárban, vagy ha tanár, nélküle soha semmire nem mennének a rákkutatók, sosem jutnának a holdba az űrhajósok. Nem éppen nélküle — persze —, de nélkülük! S én itt most éppen róluk akarok beszélni. Róluk, akiknek a munkáját a költő így fogalmazta meg: »dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csil­lag megy az égen, úgy érdemes«. Róluk szólnék, akikről ritkán mondják, hogy hősök. S nem is érzik magukat annak. Néhányuknak a nevét is tudom. A/kár felejteni kezdjük — ■‘’■‘pedig nem olyan ré­gen volt — az Erzsébet­­híd iszapba fúlt romhal­maznál, s egy égre kiáltó, roncsolt toronynál nem volt egyéb. A nagyszerű k munka ezer példáját emel­hetném ki hosszú eszten­dők munkatömegéből. Olyant is, mint Márton Lászlóé, aki egy váratlan, förtelmes nyári szélvihar­ban felugrott a pesti olda­lon meglódult toronydaru alvázára és — csakugyan az utolsó pillanatban — befékezte. Azt senki nem tudhatta előre, merre dől a kolosszus, ha meg nem állítják. Alighanem Már­ton felé dőlt volna. Hogy nem így esett, arra uttalt aznap este Penkala Tibor főépítés vezető­vel — baráti kitüntetésképpen — egy féldecit. A pillanatnyi tett izgal­mas volt, veszedelmes, a maga módján szép. De a májusi tömegeket hordozó, csillogó hídtestre tekintve, én most olyasvalakit sze­retnék felidézni, akinek az észrevétlen munkája — mintha nem is tartoznék ide. Miskolci József nem táncolt a kábelív csúcsá­nak szédítő magasában, nem volt ott a két part összekötésének felemelő pillanatában. De akkor már ott volt, amikor a régi hídfők keserves bon­tási munkája kezdődött. Amikor az Erzsébet-híd még nem volt »kiemelt munka«, többet szidták, mint ünnepelték, amikor előbb az egyik, aztán a másik kis kompresszor döglött be. Sűrített levegő híján huzamos időre ez történt az egész munká­val. Akkor jött szóba, hogy egyetlen gigantikus, hu­szonöt köbméteres MÁ­­VAG-konpresszort építe­nek be a további bontási, majd építési munkák ki­szolgálására. Több vezető szakember a legélesebben tiltakozott. Egy géppel nem lehet dolgozni. És ha meghibásodik, és ha javí­tásra szorul? Hisz’ bár­mely mellékes alkatrész legkisebb hibája egy vagy két napra megbénítja az egész hídmunkát, százak állhatnak ott bénán, tehe­tetlenül. Aztán mégis a kockáza­tosnak tűnő megoldással kísérleteztek. Miskolci Jó­zsef, az ötven év körüli nehézgépszerelő, akinek a gondjára bízták a gép­óriást, csak annyit mon­dott: »Nem lesz baj.« Nem is lett. Négy esz­tendő telt el a csendes tő­mondattól a lelkes hídava­­tásig. A híd teljes létre­hozása — bontása, beto­nozása, szegecselése — alatt egyszer sem került sor leállásra a kompresz­­szor miatt. Annál többször arra, hogy Miskolci József a vasárnapját áldozta fel a kétszáz óránként elenged­hetetlen nagy karbantar­tás érdekében. Egésznapos * A május 1. — a munka ünnepe. Zsivaj, gye­rekhangok, nevetés, nap­sütés mindenfelé. Így volt tavaly is. Szabó Ist­vániskolci József nehézgépszerelő, Frank György mentő­ápoló, Szabó István bányász brigádvezető persze nem találkoznak soha, talán nem is tudtak egymásról. Most is csak annyit: Magyarországon él­nek és dolgoznak valamennyien. Olyannyira különböző munkájuk végső fokon mégis összefügg, akárcsak a kórushangok Beethoven örömszimfóniájában, ők, és még száz- meg százezer ember: a szocializmus építői. Akár felvonulnak, akár otthon gereblyéznek nyiladozó kertjükben, akár ro­hamkocsiban életet mentenek, rájuk süt az élet­teremtő tavaszi nap, az ő ünnepük május 1. Amit pedig dolgos hétköznapjainkon tesznek, annak sokféle a neve: mondják hőstettnek, azután helytállásnak, küzdelemnek, s más nevezetekkel is illetik. Szerintem a legszebb neve: jó munka. Rajk András munkával mindannyiszor tükörfényesre tisztította a hatszor három méter ala­pú, négy méter magas géptestet, a három méter átmérőjű lendítőkereket. Egy ilyen gépnél három­ezer óra után normálisnak tekinthető a nagyjavítás. Miskolci József kilencezer órát dolgozott vele az Er­­zsébet-hídnak, a társai­nak, nekem, neked és ön­magának. Mindennek kevés volt a tanúja, Miskolci jobbára egyedül dolgozott. A híre is kicsiny volt a munkájá­nak. A haszna annál na­gyobb. Aki akar, az Osztyapen­­ko-emlékmű mögött két­száz méterrel találkozhat Miskolci Józseffel. Most a balatoni autópálya hidai­nak építésén dolgozik. Ugyanúgy, ahogy eddig dolgozott: »pontosan, szé­pen«.* I_Hát a rákospalotai Tol­­*­*• nai Alfréd, az isaszegi Harmati Mihály, a Keleti pályaudvar dolgozói, a »82-es eset« és a »85-ös eset«, merre lehetnek ilyenkor? Ha akarnának se gondolhatnának Frank György mentőre és Kiss Ferenc gépkocsivezetőre, akik, amikor Tolnai, majd Harmati bajba jutott, gyorsan kórházba juttat­ták őket. Dr. Molnár György mentőorvosra, aki bekötözte előbb az egyi­küket, aztán a másikukat. Mert a két dolog nem függ össze, csak a mentő­brigád okosan összekap­csolta. Az emberek túlnyomó többsége pihen olyankor — újév napján —, amikor a brigád hívásra kiérke­zett a Keleti pályaudvar­ra, hogy segítsen az áju­lásában összesebződött Tolnain. Már éppen bekö­tözték és kórházba akar­ták szállítani, amikor egy tolató kocsi feldöntötte és megsebesítette Harmatit. Hamar őt is betették ugyanabba a kocsiba, se­beit bekötözték, s vitték óvatosan Tolnait a Mentő­­kórházba, Harmatit a MÁV-kórházba. — Ez a dolgunk — ennyit mondanak, az or­vos is, a mentő is, a gép­kocsivezető is. Ez így igaz. Ez a dolguk. Mint ahogy az is dolga volt Frank Györgynek, hogy a budafoki régi bánya­gödör mellett, ahová könnyelműen, tilalom el­lenére járnak fürdeni a gyerekek, negyedórás, ke­serves mesterséges lég­zéssel visszaadja az élet­nek a tizenkét éves Ko­vács Julikát. — »Nekem is van két gyerekem« — erre ezt válaszolja. ván, a balinkai bánya 5-ös számú munkacsapa­tának vezetője még ott­hon volt Bakonycsernyén, a feleségével, két gyere­kével reggelizni készült — de már ünneplő ruhában. Akkor kiáltottak be az ablakán: víz tört be a keleti bányamezőbe. Oda tehát, ahol a többiek mel­lett Szabóék kétesztendei kemény munkája tárta fel a szenet, hozta létre az ország egyik legkor­szerűbb bányaüzemét. Szabó se szólt semmit, a felesége is csak a fel­öltőjét kínálgatta. A bátyjához lépett volna át, mielőtt indul. A szom­szédban lakik, a másik műszak brigád vezetője. A két ház közötti kertkapu­ban találkoztak. Ünnep­lőben ültek a buszba mind­ketten, aztán arra rántot­ták a munkaruhát — az­zal se teljék az idő. Ha­sonlóképpen tett az öltö­zőben a Szabó-brigád további nyolc tagja — addigra ott voltak vala­mennyien. Akárcsak a többi bányász. Az egyhuzamban har-­­mincórás keserves küzde­lemről itt most nem is beszélek. A május 1-én kezdődött birkózásban a következő napokban így vagy úgy szinte Magyar­­ország minden bányája részt vett, s még egyéb üzemek is. A keleti me­zőt akkor mégsem sike­rült megmenteni. A Szabó-brigád tavaly újból feltárási munkához kezdett, hogy a roppant kincset érő keleti bánya­mező mielőbb újból hoz­záférhetővé váljék. Az előírt haladási sebesség harmincnégy méter ha­vonta. Szabóék minden fizikai és szellemi erejüket latba vetették, hogy meg­gyorsítsák ezt a tempót, hogy 1968 helyett már a jövő esztendő bányász­napján újból megindul­hasson a termelőmunka a sokat szenvedett keleti mezőben. Most százméte­res havi sebességgel ha­ladnak előre. Azt mond­ják: a szép nevezet, hogy »szocialista brigád« — valamit jelent. Valami ilyesmit. Kiváló termelőszövetkezeti gazdaságok A Minisztertanács az 1964. évre meghirdetett országos termelési ver­senyben elért kimagasló eredményeikért vándor­zászlóval és »kiváló ter­melőszövetkezeti gazda­ság« címmel tüntette ki. A 4500 szántóegységnél na­gyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. zagyvarékasi Béke; 2. jászboldogházi Aranykalász; 3. nádudvari Vörös Csillag; 4. szentesi Árpád; 5. tisza­­földvári Lenin Termelőszö­vetkezeteket. A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. barcsi Vörös Csillag; 2. székesfehérvári Szabad Elet; 3. hartai Új Elet; 4. nagy­­bánhegyesi Zalka Máté; 5. orosházi Új Élet Termelő­­szövetkezeteket. Az 1500—3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. zalavári Új Idők; 2. két­­sopronyi Dózsa; 3. bajai Le­nin; 4. szőnyi Szabadság; 5. mözsi Új Élet Termelőszö­vetkezeteket. Az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó terme­lőszövetkezetek közül: 1. ambrózfalvi Dimitrov; 2. vassurányi Magyar—Szovjet Barátság; 3. gyülevészi Rá­kóczi; 4. nyíregyházi Ságvá­­ri; 5. Szörényi Zrínyi Ter­melőszövetkezeteket. A városi és városok körüli túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetke­zetek közül: 1. Budapest XXI. ker. Du­na; 2. abasári Rákóczi; 3. szamosbecsi Dózsa Termelő­­szövetkezeteket. A Minisztertanács az 1964. évi országos terme­­lési versenyben elért fi­gyelemre méltó gazdasági eredményeikért elismerő oklevelet adományozott. A 4500 szántóegységnél na­gyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek között: 1. mezőkovácsházi Új Al­kotmány; 2. besnyői Sallai; 3. ceglédi Vörös Csillag; 4. kocsi Aranykalász; 5. kis­­lángi Béke; 6. mélykúti Al­kotmány; 7. dégi Szabadság; 8. kondorosi Dolgozók; 9. mezőszilasi Mezőföld; 10. cibakházi Vörös Csillag Ter­melőszövetkezetek részére. A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. székesfehérvári Kossuth; 2. szentesi Felszabadulás; 3. polgárdi Vörös Csillag; 4. hartai Lenin; 5. dánszent­­miklósi Micsurin; 6. felső­szen­ti­váni Új Élet; 7. kon­dorosi Lenin; 8. hartai Bé­ke; 9. pálfai Egyetértés; 10. vaszari Hunyadi Termelőszö­vetkezeteknek. Az 1500-3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. borzavári Új Alkotmány; 2. mátyásdombi Lenin; 3. apátfalvi Petőfi; 4. kungya­lui Zöldmező; 5. taktaharká­nyi Haladás; 6. túrái Galga­­menti; 7. kisszállási Petőfi; 8. pátyi Petőfi; 9. veszkényi Rákóczi; 10. magyarkimlei Rákóczi Termelőszövetkeze­tek részére. Az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó terme­lőszövetkezetek közül: 1. szombathelyi Felszaba­dulás; 2. komáromi Jókai; 3. hosztóti Ezüstkalász; 4. kisigmándi Harcos; 5. héti Egyetértés; 6. tengelici Új Élet; 7. szentgyörgyvári Bé­ke; 8. bács­ai Kossuth; 9. ba­­latonedericsi Szabadság; 10. környei Dózsa Termelőszö­vetkezeteknek. A városi és városok kö­rüli túlnyomóan kertészke­déssel foglalkozó termelő­­szövetkezetek közül: 1. soproni Haladás; 2. számos újlaki Új Élet; 3. tu­­zséri Rákóczi; 4. győri Új Élet; 5. Budapest, XI. ker. Sasad Termelőszövetkezetek­nek. (MTI) FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! A 114/1965. számú OT—PM utasítás alapján felesleges, elfekvő készletből átveszünk 1965. évi felhasználásra melegen hengerelt acélcsövet — secunder minőségben is — 60 mm-től 318 mm-ig. Zománc- és mű­anyagzománc huzalokat 0,5 mm-től 1,8 mm-ig. TI. JMC TM-csonka, MTA—MIB Diesel motoralkatrészeket, Csepel adagoló alkatrészeket. Cím: Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat anyag- és Áruforgalmi osztály Budapest, IX. ker., Jámhossék utca 18. Telefon: 337 — 64­7, 334 — 419 NÉPSZAVA A tavaszi virág­bab árulás hónapja a, május. Ezer szín­ben és pompában Ünnepli az új életet: a kertek és a szán­tóföldek üde zöld­jét, a hegyek és a völgyek sokszínű virágait. A legszebb hónap — így hívják emberöltők óta — a május, és ekkor ünnepeljük, köszönt­jük az Édesanyákat. A hónap első va­sárnapja az Édesanyáké. A dolgos kezű, jóságos szívű és a min­dent megértő anya: a költők és írók örök témája. Ki tudná hirtelenében még csak megközelítően is felsorolni a ró­luk írt verseket, könyveket. És ki vál­lalkozhatna arra, hogy az anyákról min­tázott szobrokról, festményekről számot adhasson. Úgy véljük, a múzeumok és képtárak legjobb ismerői sem tudnának erre vállalkozni. Anyák Napja! Ez a két szó emlékez­tető is. Ne feledkezzünk el róluk. Tisz­teljük és becsüljük meg őket, ne csak amikor a gondosan terített asztalra tá­lalják a nagy gonddal készített ételt, vagy a frissen vasalt ruhaneműt ki­vesszük a szekrényből. Az év minden napja összefonódik az anya iránti sze­retettel. Milyen boldogok, mikor néhány szál virággal a kezünkben hazatérünk, hogy ezzel is kifejezzük örök hálánkat azért a sok-sok fáradságért, mellyel felneveltek bennünket. És mi gyakran úgy érezzük, talán egy élet is kevés, hogy méltóan leróhassuk irántuk gyermeki hálánkat. Vajon meg­becsüljük-e őket eléggé, mikor szélben és esőben viszik bölcsődébe a gyerme­küket, mikor féltő gonddal szalvétába csomagolják tízóráinkat, és napi mun­kájuk után az élelmiszerekkel megra­kott »cekkereikkel« haza igyekeznek a »második műszak­ra«? Talán nagyon is természetesnek tartjuk, hogy a csa­ládban a legtöbb te­her az ő gyönge vál­laikra nehezedik, önzetlenségükben szinte túl sokat is vállalnak magukra, és bizony a legtöbb esetben nem szá­mítanak segítségre, könnyítésre. Május első vasárnapja az övék, az édesanyáké, akik ma is a konyhában töltik a délelőttöt, hogy az ünnepi ebéd időre elkészüljön és a család a szokott időben az asztalhoz üljön. És ezért sem várnak külön köszönetét, vagy ajándé­kot. Néhány szerető szót csupán, s bol­dogok. Édesanyák ők, akik szívbéli, igaz örömüket gyermekeik testi és lelki gyarapodásában, a család békés és nyugodt életében lelik. Nem ismernek fáradtságot és kimerülést, ha az övéik­ről van szó. Orvosok, politikusok és mindenhez értő polihisztorok egy sze­mélyben. Tanítanak, nevelnek és szün­telenül óvnak bennünket a bajtól, a rossztól. Békességet akarnak a világon, ezért élnek és küzdenek nap mint nap. Nagy az ő erejük, ebből merítünk, ami­kor felnézünk rájuk, és a munk­ában elfáradt kezüket megcsókoljuk. Tavaszi virágcsokorral köszöntjük ma őket. Virággal, amely legjobban kifejezi a szeretetet, az örök ragaszko­dást s hálát irántuk. Idősebbek és fia­talabbak: karosszékben ülök és szépsé­gükben, fiatalságukban pompázó édes­anyák — ma őket köszöntjük. Legyen ez a nap mindannyiunk számára emlé­keztető, hogy amit tőlük kaptunk élet­revalóul, vigyázzunk rá, mint szemünk világára. Ez pedig az édesanyáknak a legszebb és legnagyobb örömet jelenti: ennél többet ők sem akarnak! S­om­arjai Tibor További üzemekben adták át a Minisztertanács és a Szaktanács vörös vándor­zászlaját A Minisztertanács és a Szaktanács vörös vándor­zászlaját pénteken a Ma­gyar Optikai Művekben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Budapes­ti Pártbizottság első tit­kára és Timmer József, a Szaktanács elnökségének tagja, a Népszava főszer­kesztője, a mátészalkai vasúti csomóponton Föld­vári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyet­tes és Pánti Béla, a vas­utasszakszervezet alelnö­­ke, a Szombathelyi pa­mutiparnál Nagy Józsefné könnyűipari miniszter és Tóth Anna, a Textilipari Dolgozók Szakszervezeté­nek főtitkára, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat 1. sz. gyáregysége dolgozói­nak Horváth Gyula köny­­nyűipari miniszterhelyet­tes és Balla János, az épí­tők szakszervezete buda­pesti bizottságának titká­ra adta át. A Heves megyei MÉ­SZÖV -nek Szirmai Jenő, az MSZMP KB póttagja, a SZÖVOSZ elnöke adta át a SZÖVOSZ és a KPVDSZ elnökségének vándorzászlaját. A RA­­DELKISZ Elektrokémiai Műszergyártó Szövetke­zetnek Erdős József, az OKISZ elnöke adta át a Minisztertanács vándor­zászlaját. (MTI) Veterán munkásmozgalmi harcosok találkozója A Ruházatipari Dolgo­zók Szakszervezetének székházában pénteken ta­lálkozót rendeztek a szak­­szervezet régi harcosainak részvételével. Az összejö­vetelen Köves Ernő, a szakszervezet elnöke mél­tatta a nemzetközi prole­tariátus nagy ünnepe, má­jus elseje jelentőségét. A szakszervezet elnöksége, továbbá a Női Fehérne­műgyár, a Férfi Fehér­neműgyár, és a Vörös Október Férfiruhagyár képviselői­­ koszorút he­lyeztek el a székházban levő márványtáblák alatt, amelyek a szakszervezet mártírjainak emlékét őr­zik. (MTI) A közélet eseményei Vass Istvánné, az or­szággyűlés elnöke pénte­ken fogadta Giglia Tedes­­co és Renata Bambini asszonyt, az Olasz Nőszö­vetség elnökségének ha­zánkban tartózkodó tag­jait.* Az osztrák nőküldöttség megkoszorúzta a gellért­hegyi felszabadulási em­lékművet * Péter János külügymi­niszter pénteken bemutat­kozó látogatáson fogadta Érdem Olavi Raustilát, a Finn Köztársaság új rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét, majd Ludo­vico Barattieri di San Pietrót, az Olasz Köztár­saság új nagykövetét. Közreméni Marian Naszkowski látogatásáról Marian Naszko­wski kül­ügyminiszter-helyettes, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminisztéri­um­ának vezetője április 28—29-i budapesti tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott Péter János külügyminiszterrel. A megbeszélések során, amelyek a barátság és a teljes egyetértés jegyében zajlottak le, elemezték a nemzetközi helyzet fon­tos és időszerű problémáit és megvizsgálták az euró­pai biztonság megszilárdí­tásának kérdéseit. A megbeszéléseken ma­gyar részről Mód Péter, a külügyminiszter első he­lyettese, Erdélyi Ká­roly külügyminiszter-he­lyettes, Marjai József, Há­zi Vencel és Lőrincz Tamás főosztályvezetők, valamint Jakus Jenő, hazánk var­sói ideiglenes ügyvivője, lengyel részről Maria Wierna, a lengyel külügy­minisztérium főigazgatója, Mieczyslaw Lobodycz, Ta­deusz Fridzinski főosz­tályvezetők, továbbá Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete vettek részt. * Marian Naszkowski és kísérete pénteken délelőtt visszautazott Varsóba. A Ferihegyi repülőtéren Pé­ter János külügyminiszter és a Külügyminisztérium vezető munkatársai bú­csúztatták a lengyel ven­dégeket. Ott volt Jan Kil­janczyk, a Lengyel Nép­­köztársaság budapesti nagykövete, s a lengyel nagykövetség munkatár­sai. (MTI) A hét könyvújdonságai A Szépirodalmi Kiadó az Olcsó Könyvtár sorozatban je­lentette meg Hidas Antal Más muzsika kell című regényét, két kötetben. Sásdi Sándor re­génye egy különös sorsú fa­lusi asszony életútjáról szól. Címe: Akit visszavárnak. A Magvető Kiadónál jelent meg Pákolitz István legújabb verses kötete, Messzenéző cím­mel. Móra Ferenc összegyűj­tött Művei sorozatában jelent meg Móra egyik legsikere­sebb, legnépszerűbb alkotása, az Aranykoporsó. Az Európa Kiadó adta köz­re Laxness monumentális re­gényét, az Izlandi pört. Az önző címmel jelent meg George Meredith könyve, Ba­bits Mihály és Tóth Árpád fordításában. Zdenek Pluhar szlovákiai író regénye Az vesse rá az első követ cím­mel jelent meg. A Modern Könyvtár sorozatban jelent meg Ingmar Bergman köny­ve, Filmtrilógia címmel. Az ötödik lovas, a félelem Szélesvásznú csehszlovák film Bemutató: M­ÁJUS 6. 1965. május 1

Next