Népszava, 1965. május (93. évfolyam, 102–126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
. „EZ A DOLGUNK... Az érlelő hónap, a szerelmes, napsugaras hónap, május első napjáról háromnegyed évszázad előtt Párizsban kimondották: legyen a munka ünnepe. Azt is mondhatták volna: legyen az ember ünnepe. Hiszen a leglényegesebb ponton a kettő egy és ugyanaz: munka nélkül nincs semmi öröm, nincs szépség, munka nélkül nincs ember. Minden, ami hasznos, jó és szép e kerek világon — a munka révén vált azzá. Hogy az erdő »úgyis« szép, s a Mont Blanc, a tenger hasonlóképpen? Nem igaz! Csak ha a tevékeny, dolgos ember utat taposott, vagy utat robbantott a megközelítésére, a megcsodálására, ha ezrek és milliók vérével és verítékével gályát, majd hajót ácsolt a tükrére, vagy bőszült hullámaira — az erdő, a hegyorom, a tenger is csak akkor szép. Munka — mondjuk: de melyik munka, miféle munka, melyiket ünnepeljük? Az írnokét, a tudósét, a segédmunkásét? Kik a munka hősei? Csak az űrhajósok, a feltalálók, az életmentők? Hát az a kicsiny ember ott a májusi hömpölygő tömegben, nyakában a kislányával — ő nem a munka hőse? Neki semmi köze az űrhajókhoz, az embergyártotta csillagokhoz, a gyógyító mérgekkel fortyogó lombikokhoz, penicillinhez, az Antarktisz új felfedezéseihez? De igen. Az ő nevét nem tudom — de bizonyos, hogy az ő munkája, az ő tisztes helytállása nélkül nem tartana ott a világ, ahol tart. S ha lemezeket emel le a vagonról Csepelen, ha vasat önt a Lánggyárban, vagy ha tanár, nélküle soha semmire nem mennének a rákkutatók, sosem jutnának a holdba az űrhajósok. Nem éppen nélküle — persze —, de nélkülük! S én itt most éppen róluk akarok beszélni. Róluk, akiknek a munkáját a költő így fogalmazta meg: »dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes«. Róluk szólnék, akikről ritkán mondják, hogy hősök. S nem is érzik magukat annak. Néhányuknak a nevét is tudom. A/kár felejteni kezdjük — ■‘’■‘pedig nem olyan régen volt — az Erzsébethíd iszapba fúlt romhalmaznál, s egy égre kiáltó, roncsolt toronynál nem volt egyéb. A nagyszerű k munka ezer példáját emelhetném ki hosszú esztendők munkatömegéből. Olyant is, mint Márton Lászlóé, aki egy váratlan, förtelmes nyári szélviharban felugrott a pesti oldalon meglódult toronydaru alvázára és — csakugyan az utolsó pillanatban — befékezte. Azt senki nem tudhatta előre, merre dől a kolosszus, ha meg nem állítják. Alighanem Márton felé dőlt volna. Hogy nem így esett, arra uttalt aznap este Penkala Tibor főépítés vezetővel — baráti kitüntetésképpen — egy féldecit. A pillanatnyi tett izgalmas volt, veszedelmes, a maga módján szép. De a májusi tömegeket hordozó, csillogó hídtestre tekintve, én most olyasvalakit szeretnék felidézni, akinek az észrevétlen munkája — mintha nem is tartoznék ide. Miskolci József nem táncolt a kábelív csúcsának szédítő magasában, nem volt ott a két part összekötésének felemelő pillanatában. De akkor már ott volt, amikor a régi hídfők keserves bontási munkája kezdődött. Amikor az Erzsébet-híd még nem volt »kiemelt munka«, többet szidták, mint ünnepelték, amikor előbb az egyik, aztán a másik kis kompresszor döglött be. Sűrített levegő híján huzamos időre ez történt az egész munkával. Akkor jött szóba, hogy egyetlen gigantikus, huszonöt köbméteres MÁVAG-konpresszort építenek be a további bontási, majd építési munkák kiszolgálására. Több vezető szakember a legélesebben tiltakozott. Egy géppel nem lehet dolgozni. És ha meghibásodik, és ha javításra szorul? Hisz’ bármely mellékes alkatrész legkisebb hibája egy vagy két napra megbénítja az egész hídmunkát, százak állhatnak ott bénán, tehetetlenül. Aztán mégis a kockázatosnak tűnő megoldással kísérleteztek. Miskolci József, az ötven év körüli nehézgépszerelő, akinek a gondjára bízták a gépóriást, csak annyit mondott: »Nem lesz baj.« Nem is lett. Négy esztendő telt el a csendes tőmondattól a lelkes hídavatásig. A híd teljes létrehozása — bontása, betonozása, szegecselése — alatt egyszer sem került sor leállásra a kompreszszor miatt. Annál többször arra, hogy Miskolci József a vasárnapját áldozta fel a kétszáz óránként elengedhetetlen nagy karbantartás érdekében. Egésznapos * A május 1. — a munka ünnepe. Zsivaj, gyerekhangok, nevetés, napsütés mindenfelé. Így volt tavaly is. Szabó Istvániskolci József nehézgépszerelő, Frank György mentőápoló, Szabó István bányász brigádvezető persze nem találkoznak soha, talán nem is tudtak egymásról. Most is csak annyit: Magyarországon élnek és dolgoznak valamennyien. Olyannyira különböző munkájuk végső fokon mégis összefügg, akárcsak a kórushangok Beethoven örömszimfóniájában, ők, és még száz- meg százezer ember: a szocializmus építői. Akár felvonulnak, akár otthon gereblyéznek nyiladozó kertjükben, akár rohamkocsiban életet mentenek, rájuk süt az életteremtő tavaszi nap, az ő ünnepük május 1. Amit pedig dolgos hétköznapjainkon tesznek, annak sokféle a neve: mondják hőstettnek, azután helytállásnak, küzdelemnek, s más nevezetekkel is illetik. Szerintem a legszebb neve: jó munka. Rajk András munkával mindannyiszor tükörfényesre tisztította a hatszor három méter alapú, négy méter magas géptestet, a három méter átmérőjű lendítőkereket. Egy ilyen gépnél háromezer óra után normálisnak tekinthető a nagyjavítás. Miskolci József kilencezer órát dolgozott vele az Erzsébet-hídnak, a társainak, nekem, neked és önmagának. Mindennek kevés volt a tanúja, Miskolci jobbára egyedül dolgozott. A híre is kicsiny volt a munkájának. A haszna annál nagyobb. Aki akar, az Osztyapenko-emlékmű mögött kétszáz méterrel találkozhat Miskolci Józseffel. Most a balatoni autópálya hidainak építésén dolgozik. Ugyanúgy, ahogy eddig dolgozott: »pontosan, szépen«.* I_Hát a rákospalotai Tol**• nai Alfréd, az isaszegi Harmati Mihály, a Keleti pályaudvar dolgozói, a »82-es eset« és a »85-ös eset«, merre lehetnek ilyenkor? Ha akarnának se gondolhatnának Frank György mentőre és Kiss Ferenc gépkocsivezetőre, akik, amikor Tolnai, majd Harmati bajba jutott, gyorsan kórházba juttatták őket. Dr. Molnár György mentőorvosra, aki bekötözte előbb az egyiküket, aztán a másikukat. Mert a két dolog nem függ össze, csak a mentőbrigád okosan összekapcsolta. Az emberek túlnyomó többsége pihen olyankor — újév napján —, amikor a brigád hívásra kiérkezett a Keleti pályaudvarra, hogy segítsen az ájulásában összesebződött Tolnain. Már éppen bekötözték és kórházba akarták szállítani, amikor egy tolató kocsi feldöntötte és megsebesítette Harmatit. Hamar őt is betették ugyanabba a kocsiba, sebeit bekötözték, s vitték óvatosan Tolnait a Mentőkórházba, Harmatit a MÁV-kórházba. — Ez a dolgunk — ennyit mondanak, az orvos is, a mentő is, a gépkocsivezető is. Ez így igaz. Ez a dolguk. Mint ahogy az is dolga volt Frank Györgynek, hogy a budafoki régi bányagödör mellett, ahová könnyelműen, tilalom ellenére járnak fürdeni a gyerekek, negyedórás, keserves mesterséges légzéssel visszaadja az életnek a tizenkét éves Kovács Julikát. — »Nekem is van két gyerekem« — erre ezt válaszolja. ván, a balinkai bánya 5-ös számú munkacsapatának vezetője még otthon volt Bakonycsernyén, a feleségével, két gyerekével reggelizni készült — de már ünneplő ruhában. Akkor kiáltottak be az ablakán: víz tört be a keleti bányamezőbe. Oda tehát, ahol a többiek mellett Szabóék kétesztendei kemény munkája tárta fel a szenet, hozta létre az ország egyik legkorszerűbb bányaüzemét. Szabó se szólt semmit, a felesége is csak a felöltőjét kínálgatta. A bátyjához lépett volna át, mielőtt indul. A szomszédban lakik, a másik műszak brigád vezetője. A két ház közötti kertkapuban találkoztak. Ünneplőben ültek a buszba mindketten, aztán arra rántották a munkaruhát — azzal se teljék az idő. Hasonlóképpen tett az öltözőben a Szabó-brigád további nyolc tagja — addigra ott voltak valamennyien. Akárcsak a többi bányász. Az egyhuzamban har-mincórás keserves küzdelemről itt most nem is beszélek. A május 1-én kezdődött birkózásban a következő napokban így vagy úgy szinte Magyarország minden bányája részt vett, s még egyéb üzemek is. A keleti mezőt akkor mégsem sikerült megmenteni. A Szabó-brigád tavaly újból feltárási munkához kezdett, hogy a roppant kincset érő keleti bányamező mielőbb újból hozzáférhetővé váljék. Az előírt haladási sebesség harmincnégy méter havonta. Szabóék minden fizikai és szellemi erejüket latba vetették, hogy meggyorsítsák ezt a tempót, hogy 1968 helyett már a jövő esztendő bányásznapján újból megindulhasson a termelőmunka a sokat szenvedett keleti mezőben. Most százméteres havi sebességgel haladnak előre. Azt mondják: a szép nevezet, hogy »szocialista brigád« — valamit jelent. Valami ilyesmit. Kiváló termelőszövetkezeti gazdaságok A Minisztertanács az 1964. évre meghirdetett országos termelési versenyben elért kimagasló eredményeikért vándorzászlóval és »kiváló termelőszövetkezeti gazdaság« címmel tüntette ki. A 4500 szántóegységnél nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. zagyvarékasi Béke; 2. jászboldogházi Aranykalász; 3. nádudvari Vörös Csillag; 4. szentesi Árpád; 5. tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezeteket. A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. barcsi Vörös Csillag; 2. székesfehérvári Szabad Elet; 3. hartai Új Elet; 4. nagybánhegyesi Zalka Máté; 5. orosházi Új Élet Termelőszövetkezeteket. Az 1500—3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. zalavári Új Idők; 2. kétsopronyi Dózsa; 3. bajai Lenin; 4. szőnyi Szabadság; 5. mözsi Új Élet Termelőszövetkezeteket. Az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. ambrózfalvi Dimitrov; 2. vassurányi Magyar—Szovjet Barátság; 3. gyülevészi Rákóczi; 4. nyíregyházi Ságvári; 5. Szörényi Zrínyi Termelőszövetkezeteket. A városi és városok körüli túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek közül: 1. Budapest XXI. ker. Duna; 2. abasári Rákóczi; 3. szamosbecsi Dózsa Termelőszövetkezeteket. A Minisztertanács az 1964. évi országos termelési versenyben elért figyelemre méltó gazdasági eredményeikért elismerő oklevelet adományozott. A 4500 szántóegységnél nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek között: 1. mezőkovácsházi Új Alkotmány; 2. besnyői Sallai; 3. ceglédi Vörös Csillag; 4. kocsi Aranykalász; 5. kislángi Béke; 6. mélykúti Alkotmány; 7. dégi Szabadság; 8. kondorosi Dolgozók; 9. mezőszilasi Mezőföld; 10. cibakházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetek részére. A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. székesfehérvári Kossuth; 2. szentesi Felszabadulás; 3. polgárdi Vörös Csillag; 4. hartai Lenin; 5. dánszentmiklósi Micsurin; 6. felsőszentiváni Új Élet; 7. kondorosi Lenin; 8. hartai Béke; 9. pálfai Egyetértés; 10. vaszari Hunyadi Termelőszövetkezeteknek. Az 1500-3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. borzavári Új Alkotmány; 2. mátyásdombi Lenin; 3. apátfalvi Petőfi; 4. kungyalui Zöldmező; 5. taktaharkányi Haladás; 6. túrái Galgamenti; 7. kisszállási Petőfi; 8. pátyi Petőfi; 9. veszkényi Rákóczi; 10. magyarkimlei Rákóczi Termelőszövetkezetek részére. Az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. szombathelyi Felszabadulás; 2. komáromi Jókai; 3. hosztóti Ezüstkalász; 4. kisigmándi Harcos; 5. héti Egyetértés; 6. tengelici Új Élet; 7. szentgyörgyvári Béke; 8. bácsai Kossuth; 9. balatonedericsi Szabadság; 10. környei Dózsa Termelőszövetkezeteknek. A városi és városok körüli túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek közül: 1. soproni Haladás; 2. számos újlaki Új Élet; 3. tuzséri Rákóczi; 4. győri Új Élet; 5. Budapest, XI. ker. Sasad Termelőszövetkezeteknek. (MTI) FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! A 114/1965. számú OT—PM utasítás alapján felesleges, elfekvő készletből átveszünk 1965. évi felhasználásra melegen hengerelt acélcsövet — secunder minőségben is — 60 mm-től 318 mm-ig. Zománc- és műanyagzománc huzalokat 0,5 mm-től 1,8 mm-ig. TI. JMC TM-csonka, MTA—MIB Diesel motoralkatrészeket, Csepel adagoló alkatrészeket. Cím: Fővárosi Vegyesipari Javító Vállalat anyag- és Áruforgalmi osztály Budapest, IX. ker., Jámhossék utca 18. Telefon: 337 — 647, 334 — 419 NÉPSZAVA A tavaszi virágbab árulás hónapja a, május. Ezer színben és pompában Ünnepli az új életet: a kertek és a szántóföldek üde zöldjét, a hegyek és a völgyek sokszínű virágait. A legszebb hónap — így hívják emberöltők óta — a május, és ekkor ünnepeljük, köszöntjük az Édesanyákat. A hónap első vasárnapja az Édesanyáké. A dolgos kezű, jóságos szívű és a mindent megértő anya: a költők és írók örök témája. Ki tudná hirtelenében még csak megközelítően is felsorolni a róluk írt verseket, könyveket. És ki vállalkozhatna arra, hogy az anyákról mintázott szobrokról, festményekről számot adhasson. Úgy véljük, a múzeumok és képtárak legjobb ismerői sem tudnának erre vállalkozni. Anyák Napja! Ez a két szó emlékeztető is. Ne feledkezzünk el róluk. Tiszteljük és becsüljük meg őket, ne csak amikor a gondosan terített asztalra tálalják a nagy gonddal készített ételt, vagy a frissen vasalt ruhaneműt kivesszük a szekrényből. Az év minden napja összefonódik az anya iránti szeretettel. Milyen boldogok, mikor néhány szál virággal a kezünkben hazatérünk, hogy ezzel is kifejezzük örök hálánkat azért a sok-sok fáradságért, mellyel felneveltek bennünket. És mi gyakran úgy érezzük, talán egy élet is kevés, hogy méltóan leróhassuk irántuk gyermeki hálánkat. Vajon megbecsüljük-e őket eléggé, mikor szélben és esőben viszik bölcsődébe a gyermeküket, mikor féltő gonddal szalvétába csomagolják tízóráinkat, és napi munkájuk után az élelmiszerekkel megrakott »cekkereikkel« haza igyekeznek a »második műszakra«? Talán nagyon is természetesnek tartjuk, hogy a családban a legtöbb teher az ő gyönge vállaikra nehezedik, önzetlenségükben szinte túl sokat is vállalnak magukra, és bizony a legtöbb esetben nem számítanak segítségre, könnyítésre. Május első vasárnapja az övék, az édesanyáké, akik ma is a konyhában töltik a délelőttöt, hogy az ünnepi ebéd időre elkészüljön és a család a szokott időben az asztalhoz üljön. És ezért sem várnak külön köszönetét, vagy ajándékot. Néhány szerető szót csupán, s boldogok. Édesanyák ők, akik szívbéli, igaz örömüket gyermekeik testi és lelki gyarapodásában, a család békés és nyugodt életében lelik. Nem ismernek fáradtságot és kimerülést, ha az övéikről van szó. Orvosok, politikusok és mindenhez értő polihisztorok egy személyben. Tanítanak, nevelnek és szüntelenül óvnak bennünket a bajtól, a rossztól. Békességet akarnak a világon, ezért élnek és küzdenek nap mint nap. Nagy az ő erejük, ebből merítünk, amikor felnézünk rájuk, és a munkában elfáradt kezüket megcsókoljuk. Tavaszi virágcsokorral köszöntjük ma őket. Virággal, amely legjobban kifejezi a szeretetet, az örök ragaszkodást s hálát irántuk. Idősebbek és fiatalabbak: karosszékben ülök és szépségükben, fiatalságukban pompázó édesanyák — ma őket köszöntjük. Legyen ez a nap mindannyiunk számára emlékeztető, hogy amit tőlük kaptunk életrevalóul, vigyázzunk rá, mint szemünk világára. Ez pedig az édesanyáknak a legszebb és legnagyobb örömet jelenti: ennél többet ők sem akarnak! Somarjai Tibor További üzemekben adták át a Minisztertanács és a Szaktanács vörös vándorzászlaját A Minisztertanács és a Szaktanács vörös vándorzászlaját pénteken a Magyar Optikai Művekben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Timmer József, a Szaktanács elnökségének tagja, a Népszava főszerkesztője, a mátészalkai vasúti csomóponton Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes és Pánti Béla, a vasutasszakszervezet alelnöke, a Szombathelyi pamutiparnál Nagy Józsefné könnyűipari miniszter és Tóth Anna, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat 1. sz. gyáregysége dolgozóinak Horváth Gyula könynyűipari miniszterhelyettes és Balla János, az építők szakszervezete budapesti bizottságának titkára adta át. A Heves megyei MÉSZÖV -nek Szirmai Jenő, az MSZMP KB póttagja, a SZÖVOSZ elnöke adta át a SZÖVOSZ és a KPVDSZ elnökségének vándorzászlaját. A RADELKISZ Elektrokémiai Műszergyártó Szövetkezetnek Erdős József, az OKISZ elnöke adta át a Minisztertanács vándorzászlaját. (MTI) Veterán munkásmozgalmi harcosok találkozója A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének székházában pénteken találkozót rendeztek a szakszervezet régi harcosainak részvételével. Az összejövetelen Köves Ernő, a szakszervezet elnöke méltatta a nemzetközi proletariátus nagy ünnepe, május elseje jelentőségét. A szakszervezet elnöksége, továbbá a Női Fehérneműgyár, a Férfi Fehérneműgyár, és a Vörös Október Férfiruhagyár képviselői koszorút helyeztek el a székházban levő márványtáblák alatt, amelyek a szakszervezet mártírjainak emlékét őrzik. (MTI) A közélet eseményei Vass Istvánné, az országgyűlés elnöke pénteken fogadta Giglia Tedesco és Renata Bambini asszonyt, az Olasz Nőszövetség elnökségének hazánkban tartózkodó tagjait.* Az osztrák nőküldöttség megkoszorúzta a gellérthegyi felszabadulási emlékművet * Péter János külügyminiszter pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta Érdem Olavi Raustilát, a Finn Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, majd Ludovico Barattieri di San Pietrót, az Olasz Köztársaság új nagykövetét. Közreméni Marian Naszkowski látogatásáról Marian Naszkowski külügyminiszter-helyettes, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztériumának vezetője április 28—29-i budapesti tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott Péter János külügyminiszterrel. A megbeszélések során, amelyek a barátság és a teljes egyetértés jegyében zajlottak le, elemezték a nemzetközi helyzet fontos és időszerű problémáit és megvizsgálták az európai biztonság megszilárdításának kérdéseit. A megbeszéléseken magyar részről Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Marjai József, Házi Vencel és Lőrincz Tamás főosztályvezetők, valamint Jakus Jenő, hazánk varsói ideiglenes ügyvivője, lengyel részről Maria Wierna, a lengyel külügyminisztérium főigazgatója, Mieczyslaw Lobodycz, Tadeusz Fridzinski főosztályvezetők, továbbá Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete vettek részt. * Marian Naszkowski és kísérete pénteken délelőtt visszautazott Varsóba. A Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter és a Külügyminisztérium vezető munkatársai búcsúztatták a lengyel vendégeket. Ott volt Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete, s a lengyel nagykövetség munkatársai. (MTI) A hét könyvújdonságai A Szépirodalmi Kiadó az Olcsó Könyvtár sorozatban jelentette meg Hidas Antal Más muzsika kell című regényét, két kötetben. Sásdi Sándor regénye egy különös sorsú falusi asszony életútjáról szól. Címe: Akit visszavárnak. A Magvető Kiadónál jelent meg Pákolitz István legújabb verses kötete, Messzenéző címmel. Móra Ferenc összegyűjtött Művei sorozatában jelent meg Móra egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alkotása, az Aranykoporsó. Az Európa Kiadó adta közre Laxness monumentális regényét, az Izlandi pört. Az önző címmel jelent meg George Meredith könyve, Babits Mihály és Tóth Árpád fordításában. Zdenek Pluhar szlovákiai író regénye Az vesse rá az első követ címmel jelent meg. A Modern Könyvtár sorozatban jelent meg Ingmar Bergman könyve, Filmtrilógia címmel. Az ötödik lovas, a félelem Szélesvásznú csehszlovák film Bemutató: MÁJUS 6. 1965. május 1