Népszava, 1965. augusztus (93. évfolyam, 180–204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

Negyedmillió erdőkertesi tégla (Riport a 3. oldalon) Világ proletárjait egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 93. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1965. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP Potsdamtól a Barna Könyvig Potsdam, 1945. Csak néhány év telt el azóta, hogy Hitler Moszkva nevének hallatára kijelentette: »Ezt a nevet én megsemmisítem, s ott, ahol ma Moszkva áll, egy nagy szemétlerakóhelyet létesí­tek.« S hogy Holder tábornok, a német szárazföldi haderők vezérkari főnöke magabiztosan kiáltotta: »Nem lesz túlzás, ha azt mondom majd, hogy az oroszországi hadjáratot 14 nap alatt nyertük meg.« A világot történelmi távlatban csak egy pillanat választotta el a fasizmus győzelmi mámorában fo­gant őrült tervektől, Európa leigázásától, amikor a három nagyhatalom képviselői a porosz-német mili­­tarizmus egykori fellegvárában megpecsételték a fasizmus feletti győzelmüket. De ez a pillanat ele­gendő volt a fasiszta Németországnak, hogy milliókat irtson ki, és százmilliókat tegyen évekre hontalanná. Potsdam, amely valaha oly sok hódító terv szülő­otthona volt, most ezen a negyvenötös nyáron néhány napra a háború felett aratott diadal színhelyévé vál­tozott. Potsdamra tekintett a háborúban megkínzott világ, a romok alól kiásott sztálingrádi ember, a pok­lok poklát átélt auschwitzi fogoly, Moszkva, London, Párizs, Washington megkeseredett lakossága, mind­azok a milliók, akik a fasizmussal szembeni kérlel­­hetetlenséget, s az egymás közötti szilárd béke bizto­sítását várták a győztesektől. Az augusztus 2-án véget ért értekezlet záródoku­mentuma ezt a várakozást látszott kielégíteni. »A német milítarizmust és nácizmust gyökerestül kiirtják és a szövetségesek megegyeznek abban, hogy most és a jövőben más intézkedéseket is foga­natosítanak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Német­ország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait vagy a világbékét« — hangzik az értekezlet jegyzőkönyve. Ahhoz, hogy gyökerestől kiirtsák a nácizmust, le kellett számolni a háborús bűnösökkel, a tömegmé­szárlások hidegvérű szervezőivel, a fasizmus szelle­mének megszállottaival. »A háborús bűnösöket és azokat, akik részt vettek az olyan náci intézkedések tervezésében és véghezvitelében, amelyek állatiassá­­gokat vagy bármilyen bűncselekményt vontak maguk után, vagy eredményeztek, le kell tartóztatni és bíró­ság elé kell állítani« — intézkedik a potsdami hatá­rozat és előírja, hogy a náci párt minden felelős tag­ját el kell mozdítani a vezető állásokból. Két évtizeddel e döntés után a fasizmustól valóban megszabadult, békés építőmunkát folytató Német Demokratikus Köztársaság fővárosában drámai sajtóértekezleten ismertetik a Barna Könyvet. Háromszáznegyven oldalon sorolják a háborús bűnö­söket, akik a másik Németországban a mai napig magas állami funkciót töltenek be. Ezernyolcszáz név! Tizenöt miniszteré és államtitkáré, száz tábornoké és tengernagyé, nyolcszázhuszonnyolc államügyészé, bí­róé és magasrangú állami hivatalnoké, kétszáznegy­venöt diplomatáé, kétszázkilencvenhét rendőré, vagy Gestapo-tiszté, aki a második világháborúban közvet­lenül részt vett gyilkosságokban, vagy tevékenyen közreműködött előkészítésükben. Itt van Trettner tábornok, aki Rotterdam lerom­bolásával szerzett nevet magának, s ma a Bundes­wehr vezetőjeként újabb rombolások tervén munkál­kodik, Seebohm közlekedési miniszter, akinek fasiszta múltját a csehszlovákiai üldözöttek saját bőrükön is­merhették meg, Vialon államminiszter, aki a balti államokban és Belorussziában véghez vitt tisztoga­tásokban játszott jelentős szerepet. És itt van Lübke, az államelnök, akinek múltjáról a leaui náci kon­centrációs tábor foglyai megrázó szavakkal monda­nak ítéletet: Lübke e tábor felett személyesen gyako­rolt felügyeletet. Most ő írta alá a náci és háborús bűnök nyugat-németországi elévülésének határidejé­ről szóló törvényt. S véletlen-e, hogy a náci bűnösök felkutatására létrehozott ludwigsburgi központ veze­tőjéről, Schüle főállamügyészről is kiderült: tagja volt a náci pártnak. Ezek után azon sem lehet csodálkozni, hogy az NSZK-ban megvalósítatlan maradt az a potsdami döntés is, amely megtiltja a náci és militarista tevékenységet, propagandát és előírja a náci ha­gyományokat ápoló szervezetek feloszlatását. Mert ki adna utasítást azok feloszlatására? Talán Erhard kancellár, aki legutóbb a hannoveri revansista gyű­lésen a revansista közösségek tagjait a köztársaság leghűségesebb állampolgárainak nevezte? Vagy Mende alkancellár, aki az Odera—Neisse határvona­lat »­demarkációs vonalnak« minősítette, Lengyel­­ország nyugati területeit pedig »­idegen igazgatás alatt álló német keleti területeknek«? Az NSZK kormányának kegyeiért vetekedő, szov­­jetellenességükben a legszélsőségesebb militarizmus­­sal paktáló nyugati kormányokat terheli a felelősség azért, hogy húsz évvel Potsdam után a revansizmus hívei állnak a nyugatnémet vezetői posztokon, s hogy a német hadsereg Potsdamban elhatározott teljes le­fegyverzése és leszerelése, a hadiipar céljaira felhasz­nálható egész német ipar felszámolása vagy ellenőrzé­se, a nagy trösztök feloszlatása helyett létrejött a mi­litarista nyugatnémet katonai hatalom. Az NSZK a világ legnagyobb fegyvervásárlója — agresszív ren­deltetésű hadsereggel és az atomfegyver megszerzé­sének elszánt igényével. A német kérdés megoldatlansága miatt égető szük­ségszerűség a húsz évvel ezelőtti határozatok valóra váltása. Ezért ma már a szocialista világ­­rendszer, a békéért harcolók széles tábora, ezen belül az NDK, a történelem első német békeállama vívja küzdelmét. Hogy soha többé ne találja szembe magát a világ a Potsdamot megelőző évek háborús megszállottaival. Barabás Péter A sok eső ellenére is jól halad az aratás Az elmúlt héten alig múlott el nap csapadék nélkül. Ennek ellenére is mind az állami, mind a szövetkezeti gazdaságok­ban számottevően előre­haladt a gabonabetakarí­tás. Bács megyében a hét végéig kereken 200 ezer holdról vágták le a ke­nyér- és a takarmányga­bonát. Az aratás a me­gyében közvetlenül befe­jezés előtt áll. Szolnok megyében 140 ezer hold­ról takarították be a hét végéig a kalászosokat. A megye tíz közös gazdasá­gában letették az aratás gondját. Csongrád megye 160 ezer holdnyi gabona­vetéséből szombaton már csak 30 ezer hold állt lá­bon. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy az ár­pa és a rozs után a búza 65 százaléka is biztos fe­dél alá került. A Dunántúlon, Somogy megyében a legelőreha­­ladottabb a munka. 112 ezer holdról, a vetésterü­let 70 százalékáról vágták rendre, kötötték kévébe, illetve csépelték el a ter­mést. A megye 30 közös gazdaságában befejezték az aratást. Zala megyében a búza 50 százaléka ke­rült ez ideig biztos fedél alá. Az ország legészakibb szántóföldjein, Borsod megyében, szombatig 60 ezer holdról takarították be a termést, ami a ve­tésterület 36 százaléká­nak felel meg. (MTI) Amerikai tábornokok haditanácsra ülnek össze Honoluluban A dél-vietnami szabadságharcosok felrobbantottak egy fontos hidat Nyugati hírügynökségek jelentése szerint szomba­ton délelőtt az amerikai légierő ismét bombázta Hanoitól 120 kilométerre a Thanh Hoa-i villamos erőművet. Amerikai hiva­talos közlés szerint szom­baton este újabb két tá­madást intéztek a VDK te­rülete ellen. A nyugati hírügynöksé­gek szombati jelentésük­ben közlik, hogy a dél­vietnami hazafiak folytat­ják harci tevékenységüket, s támadásaikat főként Sai­gon közvetlen közelében hajtják végre. Két na­gyobb partizánkötelék a dél-vietnami fővárostól hat, illetve tíz kilométer­nyire őrtornyokat táma­dott meg és veszteségeket okozott a kormánycsapa­toknak. Néhány kilométernyire északkeletre Saigontól, Bien Hoánál ausztráliai katonák vívták több órás tűzharcot a hazafiakkal. Az ország északi részén, a fővárostól 575 kilométer­nyire, a partizánok felrob­bantottak egy 600 méter hosszú hidat és ily módon teljesen elvágták a Cau Lauhoz vezető fontos főút­vonalat. Saigontól 100 kilométer­nyire északra amerikai vadászbombázók intéztek támadást a dél-vietnami hazafiak egyik feltétele­zett központja ellen. A tá­madás részletei nem isme­retesek, de a légi bevetés­ről egy amerikai gép nem tért vissza, hanem le­zuhant a dzsungelben. Saigonban szombaton es­te bomba robbant az auszt­ráliai katonák laktanyájá­val szemben. Nguyen Cao Ky dél­vietnami miniszterelnök pénteki beszédében eldi­csekedett azzal, hogy a jö­vő héten 25 sugárhajtású repülőgépet kap az Egye­sült Államoktól. A dél­vietnami légierőnek eddig még nem voltak ilyen gé­pei. Egy amerikai katonai szóvivő azonban szomba­ton lehűtötte a dél-vietna­mi vezetők reményeit. (Folytatás az 5. oldalon) Géptáv­írón érkezett Új olajlelőhelyek Lengyelországban VARSÓ: Dél-Lengyelor­­szágban, a Kárpátok vo­nulatának közelében, ahol az egyik próbafúrás nyo­mán kőolaj tört fel, ha­marosan megkezdik a kő­olaj rendszeres kitermelé­sét. Vesztegzár a kolerához hasonló megbetegedés miatt TEHERÁN: Az iráni kormány vesztegzár alá helyezte az ország há­rom tartományát, ahol járványszerűen fordulnak elő a kolerához hasonló megbetegedések, amelyek eddig nyolcvan esetben végződtek halállal. Tűz a Temze torkolatánál LONDON: A Vacuum Oil Kőolajvállalatnak a Temze torkolatánál épült korszerű kőolajfinomítója kigyulladt. A londoni tűz­oltóság 15 őrsége fárado­zott a tűz megfékezésén. Sekou Touré megkoszorúzza a magyar hősök emlék­művét a Hősök terén (MTI Fotó : Vigovszki Ferenc felvétele) Folytatták a magyar-guineai tárgyalásokat Koszorúzás a Hősök terén A guineai párt- és kor­mányküldöttség, amely Sekou Tourénak, a Gui­neai Demokrata Párt fő­titkárának, a Guineai Köztársaság elnökének vezetésével tartózkodik hazánkban, szombaton délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Kisházi Ödön, az El­nöki Tanács helyettes el­nöke, Mód Péter, a kül­ügyminiszter első helyet­tese, Csémi Károly ve­zérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a ma­gyar néphadsereg vezér­kari főnöke, Kőmives Ist­ván, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, továbbá a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Miniszté­rium több vezető beosz­tású munkatársa. A koszorúzás után a Parlamentben folytató­dott a magyar és a gui­neai küldöttség tárgyalá­sa. (MTI) Nagy sikerrel faul Az ember A szegedi szabadtéri játékok történetében ke­vés bemutatót előzött meg olyan nagy érdeklő­dés, mint Az ember tra­gédiája szombat esti be­mutatóját. A több hóna­pos előkészítő munka eredményének megtekint attük be Szegeden­ragédiáját résére mintegy 7000 bél­és külföldi látogató érke­zett a városba, este a Dóm téren zsúfolásig megtelt a hatalmas néző­tér. Ott volt Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja,­ Cseter­­ki Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának pót­tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Szurdi István, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, vala­mint párt- és állami éle­tünk számos más vezető­je. A nézőtéren sok kül­földi is helyet foglalt. Köztük üdvözölhette a szegedi közönség Konsz­­tantyin Szimonovot, a hí­res szovjet írót. Miután háromszor fel­csendültek a fanfárok, megkezdődött Madách Imre halhatatlan művé­nek idei bemutatója, melyben a főszerepek kö­zül Évát Ruttkai Éva, Ádámot Nagy Attila, Lu­cifert Gábor Miklós ala­kította. Bessenyei Ferenc az ÚI. Péter apostol és több más szereplő szín­padi figuráját keltette életre. A 100 tagú zene­kart, amely Vaszy Viktor­nak a Tragédiához írt új kísérőzenéjét szólaltatta meg, Szalatsy István ve­zényelte. A monumentáli­san látványos előadást Vámos László rendezte. A szegedi szabadtéri játékokon vasárnap Puc­cini nagy sikerű operája, a Turandot szerepel a programban. Több mint 13 ezer hallgatót vettek fel az egyetemek, faiskolák nappali tagozatára Véget értek a felvételi vizsgák A jelentkezők 45 százaléka fizikai dolgozók gyermeke Pótfelvétel a felsőfokú technikumokba Dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes sajtótájékozta­tója Az egyetemi felvételi vizsgák eredményéről tá­jékoztatta szombat dél­előtt dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter­­helyettes a sajtó képvise­lőit A felvételi vizsgák érté­kelésének kemény munká­ja — leszámítva a felleb­bezések elbírálását — már véget ért. Az 1965—66-os tanévre 13 295 hallgatót vehettek fel a felsőfokú oktatási intézmények nap­pali tagozataira. A túlje­lentkezés az idén mintegy 250 százalékos volt. A je­lentkezők 45 százaléka fi­zikai dolgozók gyermeke. Tűrhetően alakult a munkás—paraszt szárma­zású fiatalok aránya a fel­vételi vizsgák során is. Az egyetemek nappali tagoza­taira felvett 6323 elsőéves 44 százaléka, a Földmű­velésügyi Minisztériumhoz tartozó felsőoktatási intéz­mények 995 új hallgatójá­nak 52 százaléka fizikai dolgozó szülők gyermeke. Sokkal kedvezőtlenebb az arány az orvostudományi karokon; itt 1214 felvett hallgató közül mindössze 33,6 százalék munkás— paraszt származású. — A felvételi vizsgák lebonyolításánál az eddigi jelentések szerint — hang­súlyozta a miniszterhe­lyettes — csak szórványo­san jelentkezett protekció­kérés, vagy méltánytalan elbírálás kísérlete. A vizs­gafelkészülés valamivel jobb volt a tavalyinál: jel­zi, hogy például a tudo­mányegyetemeknél 18 pon­tot elérő jelentkezőket is el kellett utasítani. Változatlanul gondot okozott a felvételi vizsgák elbírálásakor a »►túllányo­­sodás« jelensége. A felvett hallgatók közül az építész­­mérnöki karon több mint 50 százalék, a bölcsészka­rokon több helyütt 75—80 százalék a lány. Ez a tény komoly veszélyeket rejt magában: a végzett hall­gatóknál ugyanis eszten­dők óta tapasztalják, hogy a lányok, asszonyok jó ré­sze nem a diplomájának megfelelő munkakörben kíván elhelyezkedni, vagy pedig előbb-utóbb eltávo­zik munkahelyéről. A felvételi rendszer me­chanizmusáról megállapí­totta a miniszterhelyettes, hogy általában jónak bizo­nyult, tartalom szempont­jából azonban több változ­tatásra szorul. Több spe­ciális szakon például na­gyobb lehetőséget kellene adni a képesség és nem az átlagos eredmény szerinti elbírálásnak, tehát egy­­egy tárgy — például mate­matika, kémia, fizika — kiváló ismerője, elhiva­tottja ne kerülhessen hát­rányba csupán azért, mert egyéb tantárgyak nem a­­ legerősebb oldalai.­­ A pótfelvételekről: a műszaki és a tudomány­­egyetemeken nem lesz pót­felvétel, az egy-két vidéki egyetemnél mutatkozó hiányt átirányítással kí­vánják megoldani. A fel­sőfokú technikumokba vi­szont a vártnál keveseb­ben jelentkeztek. Ezek az intézmények augusztus 8 és 12 között pótfelvételt hirdetnek. Az egyetemi vizsgák nyomán elutasított fiatalok miniszteri felleb­bezéseinek elbírálását augusztus 23-tól szeptem­ber 11-ig végzik el, ezután kaphatnak értesítést a végleges döntésről. A felvételi vizsgákról kialakult általános kép megfelelőnek mondható. V. M. Megnyílt a Japán Szakszervezeti Főtanács kongresszusa A főtanács elnökének átnyújtották a nemzetközi Lenin-békedíjat Szombaton Tokióban megnyílt a Japán Szak­­szervezeti Főtanács kong­resszusa. A delegátusokat Kaoru Ota, a főtanács el­nöke üdvözölte. Szombaton a japán fő­városban ünnepélyesen átnyújtották a nemzetközi Lenin-békedíjat Kaoru Otának, a japán munkás­­mozgalom kiváló szemé­lyiségének. ____

Next