Népszava, 1965. szeptember (93. évfolyam, 205–230. szám)

1965-09-01 / 205. szám

■ készülődés a szüretre A Magyar Állami Pincegazdaság pincészetei már teljes erővel készülnek a szüretre. A pincegazdaság mintegy 88 mil­lió forint felhasználásával 320 000 hektoliterrel bővíti tároló­terét, s ezzel együtt összesen 2,3 millió hektoliter bor be­fogadására lesz képes. Befejezéshez közeledik egyebek kö­zött Tiszakécskén és Kiskunmajsán a 32 000 hektoliteres, Szabadbattyánban és Csátal­ján pedig a 16 000 hektoliter be­fogadó képességű cementtartályos pincék építése. Ezeket a szüretig átadják rendeltetésüknek. Az ország egyéb helyein létesülő, hasonló nagyságú új pincék építése ugyancsak a terv szerint halad. Egyedül a csengődi 16 600 hektoliteres pince építésénél mutatkozik elmaradás. A felkészülés során 40 horizontális prést is kaptak a pincészetek, s így össze­sen 250 000 mázsával több szőlő feldolgozására lesz lehe­tő­ség. — A hagyományos csil­lagászati hetet az ősszel ismét megrendezi a TIT Szolnok, megyei szerveze­tének csillagászati szak­osztálya. Számos bemuta­tót, előadást rendeznek meg a szolnoki csillagdá­ban. ■ SZOVJET VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKEMBEREK TANUUIÁNYÚTJA MAGYARORSZÁGON Éve­k óta Moszkva egyik legnépszerűbb vendéglátó üzeme a Budapest Étterem, amelyet a moszkvaiak és a szovjet fővárost felkereső külföldiek — természetesen a ma­gyarok is — szívesen látogatnak. Az étterem igazgatója, Viktor Dimitrievics Parsin néhány napig Magyarországon tartózkodott és a fővárosban, valamint a Balaton körül ta­nulmányozta a jellegzetesen magyaros vendéglátó üzemeket. Tárgyalt a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főigazgatóságának vezetőivel, és több külkereskedelmi vál­lalattal is felvette a kapcsolatot. — Azért jöttem Magyar­­országra — mondotta —, hogy tapasztalatokat gyűjtsek ah­hoz, hogy a moszkvai Budapest Étterem jellegében és szol­gáltatásaiban olyan legyen, mintha nem Moszkvában, ha­nem Magyarországon működne. Tárgyalásaim eredménye­ként rövidesen magyar szakemberek (szakács, cukrász, üz­letvezető, felszolgálók) utaznak Moszkvába, akik a jövőben a Budapest Étteremben dolgoznak.­­ A Magyar Meteoro­lógiai Társaság szeptem­ber 8-án és 9-én felhőezi­­kai tanácskozást rendez­: a magyar szakembereken kí­vül bolgár, csehszlovák és lengyel meteorológusok részvételével. A tanácsko­záson összehangolják az európai szocialista orszá­gok meteorológiai kutató­munkáját.­­ Megkezdődött az őszi hagymaszüret Csong­­rád megyében, elsősorban a Makó környéki hagy­matermelő területeken. A nyári hónapokban is szed­ték és szállították a köz­vetlenül fogyasztásra ke­rülő, úgynevezett vágott hagymát, most azonban az érett, tárolásra alkalmas őszi hagymát takarítják ■be. — A mezőgazdasági szakköri mozgalom hely­zetéről egész napos tanács­kozást tartottak Debrecen­ben. öt megye — Heves, Szabolcs-Szatmár, Borsod- Abaúj-Zem­plén, Szolnok és Hajd­ú-Bihar — legjobb szakköreinek vezetői, a mezőgazdasági nagyüze­mek vezetői és a társadal­mi szervek képviselői je­lentek meg a tanácskozá­son. — A CHEMOLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat teljes exportválasztékát felölelő árubemutatót ren­dezett Prágában. A kiál­lításon bemutatják a ma­gyar vegyipar számos gyártmányát. —■ Magyar—csehszlovák barátsági estet rendeztek kedden a VIII. kerületi­ népfront helyiségében! VILLANÓFÉNY A matematika-professzor boldog ember, mert kisfiára nemcsak a számok iránti rendkívüli vonzódást, de a tehetséget is sikerült átörö­kítenie. A gy­erek szinte na­ponta lepi meg holmi meny­­nyiségtani kuriózumokkal a papát, s kérdéseivel olykor sikerül meg is hökkentenie a tanár urat­— Például nézd ezt a szöcs­két, édesapám — tartott kis­előadást a fiú az Univer­siade idején a római-parti villa kertjében. — Ez a szöcske csak egy centiméter hosszú, s két métert ugrik távolba. Vagyis testhosszá­nak kétszázszorosát! Aki az Universiade-n megnyerte a távol­ugrást, annak, ha a szöcskével kettejük aránya szerint fel akarná venni a versenyt távolugrásban, vagy 340 métert kellene ugrania. Kérdem tehát tőled, apu, miben különb ak­kor ez az egyetemista, aki főként tá­­volugró, mint a szöcske, aki szintén főként távolugró? — Abban — felelte a pro­fesszor—, hogy a szöcske — mindezt nem tudja kiszámí­­tani. (gy­ *■) ■ Százévesek köszöntése Gyulán Ritka ünnepség színhe­lye volt a napokban Gyu­la. Augusztusban két em­bert is köszöntöttek 100 születésnapja alkalmából korábban Pál Istvánt, és most utóbb Szilágyi Ist­vánt. Szilágyi bácsit, aki a Zöld Mező Tsz nyugdí­jas tagja, öt leánya, hat unokája és kilenc déd­unokája köszöntötte 100 szál piros szekfűvel.­­ ÚJ IMMUNIZÁLÓ VAKCINÁT dolgoztak ki amerikai tudósok a lég­zőszervek vírusfertőzései ellen. Az újfajta vakci­nát szájon át kell szedni. Kis Újabb toronyház Salgótarjánban Újabb torony­házzal gazdagodott Salgótarján épülő városközpontja. A Pécs kő utcai északi soron kedden átadták a város harmadik nyolcemelet­es toronyházát, amelynek te­tőzetét nyitott napozó te­rasznak képezték ki.­­ Kőolaj és földgáz tört fel a bánáti Kikindá­­tól mintegy öt kilométer­re, a Kikinda és Török­topolya közötti út mentén levő egyik olajkútból. A feltörést ötnapi megfeszí­tett munka után sem si­került lokalizálni. A Modern Táncok Iskolá­jában kezdő tanfolyam szep­tember 2-án este 7 órakor. Vezető: Gyenes Rudolf. VI., Majakovszkij u. 58. Tel: 138 —716, 423—613. X Balett-, stepp-, sport­­tánc, balett-óvoda 4 éves kortól. Vezető: Gyenes Ru­­dolfné, VT., Majakovszkij u. 58. Tel: 138—716, 423—615. Be­iratkozás 5 órától. X Ludas Manyi. A Kulich Gyula Szabadtéri Színpad Szánthó Dénes—Vécsey Ernő —Szenes Iván vidám 3 felvo­násom zenés játékával nyitot­ta meg idén nyári előadásso­rozatát. A nagy sikerre való tekintettel, most­­ újra mű­sorra tűzik szombaton, 4-én és vasárnap, 5-én este 8 órakor a nyári idény záró­műsoraként. Jegyek váltha­tók: a színpad pénztáránál du. 2—7 óráig (telefon: 340— 159) és a Színházak Központi J­egyirodá­j­ában. A tanévnyitás az Úttörőknél A tanévnyitással országszerte megkezdődik az úttörő­­mozgalom is. A pajtások mindenütt ünnepélyesen fogadják, felköszöntik az általános iskolák újoncait, az első osztályo­sokat, és maguk készítette ajándékokkal kedveskednek leg­ifjabb társaiknak. A következő hetekben valamennyi álta­lános iskolában hozzákezdenek az »Úttörők a hazáért«-moz­­galom szervezéséhez, s első követelményének teljesítéséhez. Szeptember 29-ig, a pákozdi csata évfordulójának napjáig őrránként egy-egy nemes cselekedettel bizonyítják, hogy ké­szek az újabb feladatok megoldására. A mozgalom, amely az úttörőszervezet megalakulásának 20. évfordulóját kö­szönti, azt a célt szolgálja, hogy a gyermekek még sokol­dalúban ismerjék meg hazánk jelenét és jövőjét. Társa­dalmi munkát is végeznek az úttörők. A KISZ VI. kong­resszusa határozatainak szellemében évente legalább 15 000 tonna vasat és fémet, 3000 tonna papírt, 2000 tonna textil­­hulladékot és 200 tonna gyógynövényt gyűjtenek össze. MARTON ZOLTÁN (Buda­pest): A fővárosi lakóházak házirendje értelmében a bér­leményen kívül szőnyeg, mat­rac stb. porolása, ágynemű, ruhanemű szellőztetése csak a lakóbizottság és a bérbe­adó által kijelölt helyen vé­gezhető. Arra is felhívjuk fi­gyelmét, hogy szőnyeget lép­csőházak, függőfolyosók kor­látján porolni, lépcsőháziban, függőfolyosón kirázni, vagy leseperni tilos. HARMATH LÁSZLÓNÉ (Budapest): Kívánságára kö­zöljük, a Szőlő-, Gyümölcs- Ültetvény Tervező és Kivite­lező Vállalat címét: Buda­pest, V., Kossuth Lajos tér 11. Javasoljuk, hogy kérdé­sével közvetlenül a fenti cím­hez szíveskedjék fordulni. F. B. (Heves): Kérjük, hogy közölje teljes nevét, s juttas­sa el hozzánk újabb levelé­ben a sérelmezett nyugdíj­határozatot. ERDŐS JÓZSEF (Buda­pest) : A jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint, ha a televízió-előfizető a ké­szülék használatát a hónap első felében mondja fel, díj­fizetési kötelezettsége a hó­nap végén megszűnik. A hó­nap második felében történő felmondás esetén azonban az előfizetési díj még a felmon­dást követő hónapban is ese­dékes. A felmondási időre járó díjat akkor is meg kell fizetni, ha a készüléket an­nak tulajdonosa valamilyen okból nem használja. GÁL JÁNOS (Tatabánya, IV.): Közgazdasági technikum ipari tagozati levelező okta­tás Esztergomban (Bajcsy-Zs. u. 42) és Győrben (Gárdonyi u. 10) folyik. Ezenkívül Bu­dapesten, a XII., Márvány u. 32. és a IX., Mester utca 23. szám alatti technikumokban működik ipari tagozaton le­velező oktatás. SZŰCS NÁNDORNÉ (Bu­dapest): A társbérlőt a lak­­bérpótlékfizetési kötelezettség megállapításánál önálló bér­lőnek kell tekinteni és­ csak az általa kizárólagosan hasz­nált lakószobákat lehet szá­mításba venni. Ha a lakásra bérlőtársi jogviszony áll fenn, a bérlőtársakat egy családhoz tartozónak kell te­kinteni a lakóbérpótlék szem­pontjából. KELEMEN KÁROLYNÉ (Budapest): A házfelügyelő szülési szabadságának, beteg­­állományának, állampolgári kötelezettségének teljesítésé­vel kapcsolatos tartós távol­léti ideje alatt is köteles he­lyettesítéséről gondoskodni. Tartós távol­létnek a három napon túli távollétet kell te­kinteni. ZALATI (?) OSZKÁR (Bu­dapest): A fegyelmi eljárás alá vont dolgozót legfeljebb négy hétre állásától fel lehet függeszteni, ha jelenléte a tényállás tisztázását gátolná, vagy a fegyelmi vétség sú­lyára és jellegére tekintettel a munkafeg­yelem fenntartása a munkahelytől való távol­tartását indokolja. GY. ERNŐ (Budapest): örökbefogadási kérelmükkel forduljanak a Fővárosi Gyermekvédő Otthon vezető­ségéhez (Budapest, VIII., Kállai Éva utca 9—II), ahol a továbbiakra megadják a szükséges fel­világosít­ást. VASS LAJOS (Csongrád): A sorkatonai szolgálatból visszatérő dolgozó részére ar­ra az időre jár szabadság, amelyet a leszerelés után az év hátralevő részében a vál­lalatnál munkában töltött. FERENC­ZI TIBOR (Buda­pest): A szakközépi­skolás végzetteket — a gyakorlati szakismeretek megszerzése érdekében — a szakmai gya­korlat ideje alatt a szakmá­juknak megfelelő szakmun­kára, illetőleg gyakornoki, vagy hasonló jellegű munká­ra kell beosztani. A kiváló elméleti és gyakorlati felké­szültséggel rendelkezők ennél magasabb munkakörbe is be­oszthatók. SZEKERES SÁNDOR (Mis­­kolc): A három műszakban dolgozó üzemekben a har­madik műszakban végzett munkát kell éjjeli munkának tekinteni. * Kovács Jánosné (Budapest), Régi olvasó (Budapest), H. Istvánná (Mezőkövesd), Do­mokos Kelemenné (Buda­pest), Kovács Bella (Buda­pest), H. I. (Budapest), B. F-né (Szolnok), A. István (Budapest), R. L-né (Miskolc), Sz. Györgyné (Alsópél), Régi előfizető (Budafok), Kenderes Á-né (Budapest), Horváth Mária (Sopron), »»Gyümöl­csöskert­«, Sós Erzsébet (Bicske), M. J-né (Tiszasze­­derkény), Tóth József (Szé­kesfehérvár) és G. M. (Buda­pest). Kérjük, hogy közöljék nevüket és rímüket, mert so­raikra levélben szeretnénk válaszolni. Nemzeti Színház Katona József Színház SZEZONNYITÓ ELŐADÁSOK S­z­e­p­t­ember 11. Az ember tragédiája Villámfénynél 12. Az Oppenheimer ügy Fanni hagyományai 13. Oresteia Léda 14. Lear király Colombe 15. Az Oppenheimer ügy Az ifjúság édes madara 16. Az ember tragédiája Villámfénynél 17. ÚRI MURI Az ifjúság édes madara (bemutató)­18. Úri muri Az ifjúság édes madara JEGYEK KAPHATÓK A SZÍNHÁZAK pénztáránál, A KÖZPONTI JEGYIRODÁKBAN ÉS AZ ÜZEMI SZERVEZŐKNÉL Pénztárnyitás 1965. augusztus 28-tól mindennap 10 órától I­MPRt1% SZERDA, SZEPTEMBER L. A Nap kel 5 óra 2 perckor, nyugszik 18 óra 23 perckor. • A nap kérdése:­­ Azért gya­rapodott öt év alatt 300 millió­val a Föld lakossága, mert sok jó ember kis helyen is elfér? Szerdai konferálsz Jó reggelt kívá­nok, kedves olva­sóink! Olvasom a Népszavában, hogy Olaszországban fon to®, megoldásra vá­ró kérdésnek tekintik a borravaló problémáját. 1. Olaszországban a pénztá­rak és pultok mellett kistá­nyér áll, mellette tábla a kö­vetkező felirattal: GRAZIE (Köszönöm.) Mi lehet a tábla hátuljára írva azok számára, akik nem tesznek semmit a kistányér­ba? 2. Római párbeszéd: — Ki tartja megalázónak a borravalót? — Aki adja. A monda szerint Noé ta­lálta fel a bort. Vajon hogy nevezték Noé előtt a borravalót. 4. Egy kis nyelvújítás: A borravaló elnevezés el­avult, hiszen többnyire nem borra költik azok a rómaiak és nápolyiak, akik kapják. Minek lehetne hát nevezni? Tenyértartás díjnak. 5. Olasz idegenforgalmi rém­dráma (mondhatnám, klasz­­szikus dráma, mert régi): — Mi történt Vittorióval? — Egy részeg amerikai vendég kiszúrta a szemét. — Szörnyű! Mivel? — Tíz lírával. 6. Pali és Bözsike a padon: — Mennyi borravalót ad egy férfi, ha kettesben ebé­del egy étteremben, Pali? — Az attól függ, Erzsike, hogy a saját feleségével van­­e, vagy a máséval. A nimasz törpe: — Én nagy borravalót szok­tam adni. — Miért? — Hogy ne lásják, milyen kicsi vagyok. 8. Magánügy: Én elvi ellensége vagyok a borravalónak. Ha elvben étkezném vala­hol, nem is adnék borra­va­lót. És különben is, más nyi­latkozni és más nyilatkozni, hogy a kecskeméti földmű­ves-szövetkezet hetényegyházi új telepén újzélandi rőtbar­na és fehér húsnyúlfajták meghonosításához kezdtek? — Képzelje el, hogy lenéz­hetik egy nyúltenyésztő-tele­­pen Nubia párducát, mert nem szül gyáva nyugat. KÖZÜLETEK, VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! Faredőny, vászonredőny, vászonfüggöny, csipke- és szövetfüggöny, „Reluxa“ fémzsaluzia, fém- és ponyva napellenző berendezés készítését, valamint magánosok részére VASÉRT-en, vagy TÜZÉP-en keresztül faredőny, vászon­redőny, »RELUXA« fémzsaluzra készítését rövid határidő­re vállalja. ÉM Épületasztalosipari és Faipari Vállalat Fa-és Vászonredőnygyár Budapest, XIII. kerület, Országbíró utca 33. szám. Telefon: 203—108, 201—343 NÉPSZAVA ■VWWWWWSMMtaMSMWMMMWMMMIMIMMMMM — 300 ágyas tbc-gyógy­­intézet építése befejezés­hez közeledik Edelényben. A háromemeletes épület­ben 75 négyágyas beteg­szobát alakítanak ki. A földszinten kap helyet a nővérszállás, a különböző vizsgálók és röntgenszo­bák, az első emeleten pe­dig a százszemélyes étte­rem. ■8 Később harangoznak Velencében A velencei érsekség döntése szerint 7 óra előtt nem lesz többé harangszó Velencében, hogy megkí­méljék a dolgozók regge­li álmát. Velencében éji­dig 5 órakor szólaltak meg az első harangok.­­ EGYSZERŰ ELJÁRÁS — Százezer hold föld öntözését tervezte az idén a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A stabil szivattyútelepek mellett tavasszal 24 úszó teleppel vonultak fel a Tiszára, a Hortobágy— Berettyóra és a Körösök­re. A csapadékos nyáron azonban csak 42 000 hold öntözése vált szükséges­sé. Most megkezdődött a szivattyútelepek egy ré­szének levonulása a szol­noki telelőbe. H­­ÁROM ÓRA — KÉT ÉV Trapp András többszörö­sen büntetett előéletű segéd­munkás tavaly december 28-án késő este az üllői út 65/b. számú házban levő órásüzlet kirakatát kővel be­verte és három értékes órát ellopott. Kettőt még aznap éjjel eladott, a harmadikat pedig másnap értékesíteni akarta, de az őrszemes rend­őr gyanúsnak találta, igazol­tatta és így a betörés kide­rült. A Fővárosi Bíróság jog­erősen kétévi szabadságvesz­tésre ítélte.­­ Halálozás. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sugár An­dor, életének 73. évében tra­gikusan elhunyt. Hamvasz­­tás előtti búcsúztatását szept. 2-án fél 3 órakor tartják a Farkasréti temető halottas­házában. Szirtes Lajos bőrdíszműves elhunyt. Temetése szeptem­ber 2-án 11 órakor a Rákos­keresztúri temetőben.­­ A tokaji templom­­múzeumot a nyári hó­napokban több mint hat­ezren keresték fel. Az egykori görögkeleti temp­lomot vallási célokra már nem használják, Tokaj ré­gészeti, történeti, vala­mint a Hegyalja szőlésze­ti és borászati emlékeit helyezték el benne. Szóvá tesszük A gazdag áruválasztékú hé­vízi csemegvolt cukorkaosz­­tály­án az elárusítónő unott arccal és csupasz kézzel te­szi a »kilós« zacskóba a tíz deka t­ó sütemény­t... A »Gyöngyvirág« cukrászda fiatal felszolgálónője viszont nemcsak mosollyal toldja meg a megrendelt duplát, hanem még a vendég kint­ről hozott gyümölcsét is megmossa, és szalvétával kö­rített tányéron hozza az asz­talkára. Két ház távolság, és micso­da különbség! (u. o.)­ ­ Négyes halál kincskeresés közben A kanadai Új-Skócia Oak szigetén négyen vesz­­tették életüket, miközben a legendás tengeri kalóz, Kidd kapitány állítólagos elásott kincsei után ku­tattak. Egy tárna mélyén szénmonoxidgázok ölték meg őket. A önkéntes tűzoltók árvízvédelmi kitüntetése Kedden Bölcskén, a községi művelődési ház­ban, nyolcvanegy Tolna megyei önkéntes tűzoltót tüntettek ki, illetve jutal­maztak meg az árvízvéde­lemben tanúsított hősies helytállásukért. — 30 tagú küldöttség érkezett Somogy megyébe, Kaposvár testvérvárosá­ból, Kalinyinból. A dele­gáció tagjai kedden Ka­posvár nevezetességeivel ismerkedtek. SS Kémjelöltek felvételnek Tokióban magán »kém­kedési főiskola« nyílt. A tanulmányi idő négy év. A főiskolára az idén — mindkét nemből — 700 hallgatót vettek fel. — A Kárpát-Balkáni Nemzetközi Földtani Egyesülés szeptember 1—­ 16. között Szófiában tar­tandó ülésszakán 16 ma­gyar tudós vesz részt. dr. Szádeczky-Kardoss Ele­mér akadémikus vezetésé­vel. — A debreceni orvosi nyári egyetem egyhetes munkaprogram után ked­den befejeződött. Nyolc országból több mint 100 részvevője volt az újsze­rű tanfolyamnak. — A BM határőrség va­sárnap tiltott határátlépés miatt őrizetbe vette Ri­chard Lack oszrák állam­polgár bécsi lakost. Lack a határátlépést azzal in­dokolta, hogy eltévedt. A magyar hatóságok Richar­d Lackot hétfőn átadták az osztrák hatóságoknak. ■ AZ ÚJ TANÉVRE IS ÉRVÉNYES A NYUGDÍJAS PEDAGÓGUSOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉS A művelődésügyi miniszter még a múlt évben átmeneti jellegű rendelkezést adott ki a nyugdíjas pedagógusok fog­lalkoztatásáról. A korábbi utasítás hatályát — tekintettel az egyes helyeken még meglevő pedagógushiányra — kiter­jesztették az 1965—66. tanévre is. A rendelkezés értelmében a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó alsó- és középfokú oktatási intézményeknél foglalkoztatott, szak­képzett nyugdíjas pedagógusok korlátozás nélkül megkap­ják nyugdíjukat, ha a havonkénti díjazás óvónőknél nem haladja meg a 720, tanítóknál a 800, főiskolát végzett taná­roknál a 900, egyetemi végzettségű tanároknál a 950 forintot. ■ ÖNKISZOLGÁLÁS — INGYEN Hasár Zoltán 31 éves segédmunkás az egyik téli napon több barátjával Kőbányán az italboltokat járta. Alaposan felöntöttek a garatra. Éjféltájt betértek egy eszpresszóba, ahol a kiszolgáló közölte velük, hogy ittas embereket nem szolgálnak ki. Kérte, hagyják el a helyiséget. A barátok szófogadók voltak, és elindultak az ajtó felé. Hasár Zoltán azonban észrevette, hogy hol a raktár, odasietett, kihozott három üveg sört és elkezdett inni. A üzletvezető követette a három üveg sör árát. Szó szót követett. Végül rendőrt hívtak, aki előállította az »önkiszolgálót«, a rendőrségen kiderült, hogy Hasár Zoltánt már régóta körözik, mert az ország különböző városaiban a bűncselekményeknek egész sorozatát követte el. A Fővárosi Bíróság jogerősen két és fél évi szabadságvesztésre ítélte és elvonókúrára kötelezte. a rakétapálya KISZÁMÍTÁSÁRA írj. egyszerű eljárást dolgozott ki dr. Kurucz Andor egyetemi tanársegéd a rakétapálya matematikai vagy mér­tani úton való megszerkesztésére. Módszere alkalmazásához elegendő ismerni egy adott pillanatban a rakéta sebességét és a Földtől való távolságát, tehát viszonylag könnyen meg­szerezhető adatokat. Ezekből már ki lehet számítani, vagy meg lehet szerkeszteni a mesterséges égitest kör-, ellipszis-­­ vagy parabolipályáját, a fellövés helyének és irányának ismere­sében pedig azt is meg lehet állapítani, hogy mikor milyen helyzetbe — például a Földnek mely pontja fölé — érkezik a rakéta. A módszer egyaránt alkalmazható az egy­­fokozatú és a többlépcsős rakéták esetében. Dr. Kurucz An­dor módszerét, amelynek ismertetése a Fizikai Szemle leg­újabb számában jelent meg, tulajdonképpen az egyetemi hallgatók asztronautikai oktatásának segédeszközeként dol­gozta ki, de igen jól felhasználhatják az amatőr csillagá­szok is. Könnyen kiszámíthatják vele, mikor hova kell irá­nyítaniuk távcsövüket, ha valamilyen mesterséges égitestet szeretnének lencsevégre kapni. A DIEN BIEN PHU-I GYŐZELEM Vietnami dokumentumfilm a franciákon aratott legendás hírű győzelemről Korhatár nélkül megtekinthető BEMUTATÓ: SZEPTEMBER 1. Teremtés Színes magyar rövidfilm Rendező: Lakatos Vince Operatőr: Lakatos Iván BEMUTATÓ: SZEPTEMBER 2. Nehezebb út Művészi magyar dokumentumfilm gyógypedagógusok fáradságos munkájáról Rendező: Préda Tibor Operatőr: Schuller Imre 1960. szeptember X

Next