Népszava, 1965. október (93. évfolyam, 231–257. szám)
1965-10-01 / 231. szám
? A gazdálkodás hatékonyságán kell javítani Ezeknek a pozitív eredményeknek az elismerése mellett sem lehetünk teljesen elégedettek az eredményekkel. Még csak a kezdetén vagyunk egy kibontakozó új tendenciának a vállalati vezetés új módszerében. Megítélésem szerint az iparban még nem lehetünk elégedettek a feltárás és az értékesítés nagyságrendje tekintetében. Az ipar az év hátralevő részében — véleményem szerint — még számottevő felesleget tárhat fel és kellő mozgékonysággal nagy részére vevőt is találhat. A kereskedelemben igen jó eredménynek ítélhető a több mint kétmilliárd értékű felesleges készlet feltárása. Nem az a jó, hogy annyi feleslegünk volt, hanem az, hogy ezeket a készleteket a dolgozó nép javára megfelelően hasznosítottuk és mindjárt hozzátehetem, hogy ez a lakosság és a népgazdaság szempontjából egyaránt hasznos volt. A még hátralevő vásárok várható eredményeit is figyelembe véve, ezek a készletek az év folyamán túlnyomórészt értékesítésre kerülnek. Ebben a munkában bizton számíthatunk a kereskedelmi alkalmazottak további hozzáértő, jó munkájára. Visszatérve a munkaerő-gazdálkodás kérdésére, a Szakszervezetek Országos Tanácsának, valamennyi szakszervezetnek egyik legfontosabb feladatát abban látom az elkövetkezendő időben, már a harmadik ötéves terv alapjainak lefektetésénél, hogy a legfontosabb termelőerőnek, az embernek mindig megtaláljuk azt a munkát, ami a bel- és külföldi igények kielégítését szolgálja. Ezt pedig egyféleképpen lehet: ha a gazdálkodásunkat nem adminisztratív, nem tüneti kezeléssel javítjuk, hanem hatékonyságát növeljük, a műszaki fejlesztés alapján elért termelékenység-növelés, minőségjavítás és önköltségcsökkentés útján. A Szaktanács ülésén hangzott el Nem mindegy, hogy mit termelünk Elmondta: Lehr György, a KPVDSZ alelnöke A beszámoló és a hozzászólások is általában pozitívan értékelték a munkaerő- és bérgazdálkodás területén az első fél évben elért eredményeket jogosan. Valóban jelentősek az eredményeink. Anélkül azonban, Szükségletre A munkaerő-gazdálkodást összefüggéseiből kiragadva megítélni azonban — még rövid időszakra sem helyes. Igaz, hogy — a termelés és forgalom növekedését lényegében többlet-bérráfordítás nélkül értük el; — a munkaidő jobb kihasználása és a normakarbantartás révén javult a munka termelékenysége; a termelési többlet forrása túlnyomórészt a termelékenység növelése volt; — a létszám minimális mértékben, az előirányzott kereteken belül növekedett; — hosszabb idő után első ízben csökkentek a túlórák és általában csökkentek az állásidők is, javult a munkafegyelem. De ha azt vizsgáljuk, hogy az élőmunka-ráfordítás minden tekintetben hasznos volt-e, akkor már nem mondhatunk egyértelműen jó dolgokat A kérdés ugyanis az, hogyan sikerült megvalósítanunk a decemberi párthatározat egyik legjelentősebb célját, a szükségletre történő termelést. Az egyik jelenség, amire a beszámoló is felhívta a figyelmet: 1965 első fél évében a készletek nagyobb mértékben növekedtek, mint ahogy azzal számoltunk és a termelés növekedésének ütemét is meghaladták. Az iparban — a mi tapasztalatunk szerint — valamennyi fajlagos készletmutató — például az egy forint termelési értékre eső készlet, vagy az egy forint áruértékesítésre eső készlet — magasabb, vagyis rosszabb volt, mint az elmúlt év első fél évében. Mindezek arra utalnak, hogy a népgazdaságban továbbra is jelentős a nem, vagy csak nehezen realizálható termékek előállítása. Ha az ilyen termelésnek, valamint az ezzel kapcsolatos bérráfordításnak mértéke nem is számszerűsíthető, mégis jogosnak látszik a feltevés: miközben önmagában tekintve javuló a munka- és bérügyi mutatók irányzata, továbbra is számottevő lehet az árutermelés szempontjából indokolatlan költségráfordítás. Az elmondottak parancsolóan követelik meg tőlünk, hogy sokkal, de sokkal komolyabban vegyük a decemberi párthatározatnak erre vonatkozó célkitűzéseit. Növekedtek a készletek A beszámolóban elhangzott, hogy az ipari termelési terv kétszázalékos túlteljesítésének a tervezettnél kisebb hányada szolgált exportcélokat Ehhez hozzátenném, hogy majd a külföldi piacokon bizonyosoódik be, hogy ezek mind értékesíthető termékek-e. Reméljük, igen. Reprezentatív felmérés szerint a túlteljesítésből származó termékek mintegy egyharmada került a külkereskedelemhez, kisebb része belföldi átadásra és több mint 40 százaléka a készleteket növelte. E vizsgálatok tapasztalatai minden bizonnyal nem általánosíthatók az egész termelőiparra. Mégis feltételezhogy ünneprontó akarnék lenni, rögtön hozzá kell tennem, hogy ezen a területen könnyebb volt javulást elérni, mert itt bizonyos adminisztratív módszerek már önmagukban is eredményeket hozhattak, termeljünk bető, hogy másutt is — ettől eltérő arányokban — érvényesültek hasonló tendenciák. Más szóval: a féléves tervet mintegy 2 százalékkal túlteljesítő állami ipar számos területén valószínűsíthető, hogy a többletterméknek csak egy része került át a külkereskedelembe, míg más része tovább növelte a már amúgy is magas anyag- és termékkészleteket vagy a befejezetlen és félkésztermék-állományt. E feltételezést alátámasztják a félévi ipari készletalakulásról korábban elmondottak is. Szólni kívánok a felesleges készletek hasznosítására vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról. Egyik legjelentősebb eredménynek azt lehet tekinteni, hogy a vállalatok az eddigi készletgazdálkodásnál általában hozzáértőbben, a vállalati és népgazdasági érdekeket egyaránt mérlegelve kezelték ezt a feladatot, és a gazdaságossági szempontokat is jobban érvényre juttatták. Egymás közti gazdasági kapcsolataikban jobban éltek azzal a lehetőséggel, amit a rendelet az árengedmények vonatkozásában lehetővé tett A szabadabb értékesítési kapcsolatoknak ez a módszere növelte a vállalatok felelősségérzetét. 1965. október 1 Bíró József külkereskedelmi miniszter nyilatkozata olaszországi tárgyalásairól Róbert László, az MTI római tudósítója jelenti: Biró József magyar külkereskedelmi miniszter , aki Bernardo Mattarella olasz külkereskedelmi miniszter meghívására háromnapos hivatalos látogatást tett Rómában — csütörtökön hazautazott Budapestre. Bíró József tárgyalásokat folytatott az olasz külkereskedelmi miniszterrel a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztéséről. A tárgyalások során megvitatták a küszöbönálló hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodás megkötésével kapcsolatos kérdéseket, valamint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének különböző módozatait. A kölcsönös megértés és szívélyesség légkörében folytatott tárgyalások eredményesek voltak. Bíró Józsefet római tartózkodása során a Palazzo Chigiben fogadta Pietro Nenii miniszterelnök-helyettes is, akivel szívélyes eszmecserét folytatott a két ország kapcsolatairól. Bíró József a tárgyalásokkal kapcsolatban az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette: »Egyetértés volt köztem és olasz kollégám között abban, hogy az elmúlt évek gazdasági kapcsolatainak fejlődését pozitívan értékelhetjük. Ez kifejezésre jut többek között abban, hogy az elmúlt négy év alatt a két ország közötti kereskedelmi forgalom kétszeresére emelkedett. Egyetértettünk ugyanakkor abban is: ez jó alap arra, hogy kapcsolatainkat a különböző területeken továbbfejleszszük. Ehhez pedig adva vannak az előfeltételek. Római tárgyalásaim jelentőségét nemcsak kereskedelmi kapcsolataink továbbfejlődésének lehetőségében látom, — folytatta Biró József. — Éppoly fontosnak tartom, hogy egy véleményen voltunk abban is: a gazdasági kapcsolatok fejlesztésén keresztül is szolgáljuk a két ország és a két nép jóviszonyának fejlődését, államközi kapcsolataink elmélyítését és az általános béke ügyét« — mondotta nyilatkozatában Biró József.* Bíró József csütörtökön hazaérkezett. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes és Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes. Ott volt Ludovico Barattieri di San Pietro, az Olasz Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. (MTI) Mély részvéttel búcsúztatták Rónai Sándort Csütörtök délután a Kerepesi temetőben kegyeletes gyászünnepségen búcsúztatták Rónai Sándort, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagját, országgyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökét. Rónai Sándor koporsóját, amelyet a munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél felállított ravatalon helyeztek el, elborították a kegyelet és megemlékezés koszorúi, virágai. A koporsó előtti díszpárnákra az elhunyt kitüntetéseit tűzték fel. Az emlékműnél sok százan gyűltek össze a végső tisztességadásra. A családtagokon, hozzátartozókon kívül részt vett a gyászszertartáson és a ravatalnál díszőrséget állt Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ajtai Miklós, Brutyó János, Cseterki Lajos, Ilku Pál és Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagjai, dr. Korom Mihály és Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, és Kisházi Ödön, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke. Tisztelgett az elhunyt ravatalánál a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a munkásmozgalom számos régi harcosa, a társadalmi és tömegszervezetek sok képviselője. Borsod megyéből, amelynek Rónai Sándor országgyűlési képviselője volt, küldöttség érkezett a gyászszertartásra. Részt vett a búcsúztatáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Felcsendültek a munkásgyászinduló hangjai, majd Gáspár Sándor mondott beszédet, jó sorokban az 1956-os ellenforradalmi zűrzavar eloszlatásáért. Ismét pártmunkás volt és agitátor, szervező és propagandista , mert mozgalmi ember számára a nehéz időszakok törvényszerűen válnak a magasabb fokú áldozatvállalás és a munkavágy sűrített energiájú hónapjaivá. — Gazdag élet, amelynek még utolsó heteit is a munka derűje aranyozta be. Hiszen Rónai elvtárs tevékenyen részt vett a párt Politikai Bizottságának munkájában és elnöke volt a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak, fáradhatatlanul munkálkodva a magyar—szovjet baráti, testvéri kapcsolatok fejlesztésén és elmélyítésén. — Nem búcsúzott el a szakszervezeti munkától sem: nem ment »nyugdíjba« az építőktől, mert az olyan szabású ember, amilyen ő volt, csak beosztásától köszön el az évek előrehaladtával, de a hivatásától soha. Hivatása a munkásosztály ügyének szolgálata volt, minden időben, minden funkcióban és minden nehézséget, áldozatot is vállalva. — Búcsúzunk tőled, Rónai Sándor elvtárs. Emléked tisztán ragyog a késői munkásnemzedékek előtt, azoknak a nevei között, akik életüket tették fel a szocializmus ügyére, akik fáradhatatlan harckészséggel és odaadással szolgálták az ügyet, a munkásosztály, a nép ügyét, amelyre ifjú szívvel és törhetetlen szándékkal felesküdtek. — Lobogjanak feletted utoljára a vörös zászlók, mint azon a miskolci májuson. Derítsék fel gyászunk sötétségét. Hirdessék, hogy a halál legyőzhet, az elmúlás törvénye megváltoztathatatlan — de halhatatlan az osztály, amelyért egy hosszú életen át küzdöttél, fáradoztál, harcoltál — mondotta befejezésül Gáspár Sándor. Gáspár Sándor beszéde A munkás gyászinduló hangjai után Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára lépett a mikrofonhoz. " A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és népköztársaságunk Elnöki Tanácsa nevében veszek búcsút szeretett elvtársunktól, Rónai Sándortól. Koszorúk és gyászdrapériák között állva mondjuk ki nevét és bizonyos, hogy a szomorúság, a tragikus hirtelen búcsú ilyenkor mindanynyiunk szívét elszorítja. A munkásosztály nagy halottas koporsójánál, mint annyiszor, most is elfog az a különös, ellentmondó érzés, hogy a búcsú gazdag élet számvetése és összefoglalója is, hogy az élet elfut, de az alkotás maradandó; hogy egyénileg el kell köszönnünk szeretteinktől és a világtól, amelyet építeni segítettünk, de a közösség fennmarad és megőrzi hűséges fiainevét, szellemét, tetteit. — Rónai Sándor életútja a miskolci kis parasztháztól a kőművestanulók útján át vezetett a munkásmozgalomba, majd a szocialista haza legmagasabb posztjaira, az Elnöki Tanács elnöki székébe és az országgyűlés elnökének emelvényére. — Magasra szökő ív — de ennek a felfelé ívelő pályának minden pontján szerény, csendes, szíves mosolyú és hűséges szívű, optimista és ugyanakkor legyőzhetetlenül szilárd akaratú férfi haladt előre és tette, amit kellett. — 18 éves volt, amikor először vonult fel májusi tüntetésen. Aki a hetvenharmadik életévét taposó Rónai Sándort látta, ezt a csendes, szerény, ősz férfit, talán nehezen tudta maga elé képzelni a miskolci május elseje ötvenöt évvel ezelőtti kőműveslegényét, a munkásosztály akkor egyetlen pártjának, a Szociáldemokrata Pártnak fiatal tagját, aki jelszavaktól és az összetartozás boldogságától lelkesülten kiáltotta bele az avasalji város levegőjébe a szocializmust követelő harci jelszavakat. — Régi kiáltás ez és visszhangja is régen elhalt a borsodi erdőkben, a nagyolvasztókat dajkáló völgyekben. De soha sem halt el Rónai Sándor szívében. És most, amikor a könyörtelen halál megállást parancsolt a hűséges munkásszívnek, a kiáltás tovább zeng a megvalósult szocializmus alkotásai között. — Azok közé tartozott, akik megélték ifjúkori vágyaik teljesülését és munkásember, szervezett munkás számára ilyen lehetőségeket csak a mi társadalmunk tartogat. — Mindent megtett ezért a társadalomért, amit tehetett. És a Rónaiak neve nem először kerül az emlékművek márványára — hiszen az új világért áldozta életét fia is, Ferenc, akit a Vörös Brigád, az ifjú partizáncsoport többi tagjával együtt végeztek ki a Várban, az SS és a nyilasok magyarországi rémuralmának utolsó napjaiban. Végigjárta az antifasiszta politikusok kemény megpróbáltatásait ő is; büntetőszázad és internálótábor, illegalitás, földalatti szervezőmunka »osztályain« és »tanévein« át jutott el a mind világosabb és tisztább felismerésig, hogy csak a munkásosztály egysége, csak az egységes forradalmi munkáspárt megteremtése lehet az útja a szocialista Magyarország felépítésének. A felszabadulás után színes lélekkel állt csatasorba ezért a célért. Attól kezdve, hogy 1945 júniusában először a kormány tagjai közé került, az újjáépítés első, bonyolult feladatainak megoldásától nyugdíjazásáig, sőt, a megérdemelt pihenés esztendőiben is dolgozott, szorgalmasan, csendesen, nagy szavakkal és hivalkodó szólamok nélkül, »pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen«. — Szerette a munkát, amely életeleme volt. Szerette osztályát, amelynek Reszegi Gáspár Sándor szavai után az építőmunkások népes táborának nevében Reszegi Ferenc, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke búcsúzott az elhunyttól. — A szervezett építőmunkások nagy családját is mélyen megrendítette Rónai Sándor elvtárs halálának híre — mondotta. — Alig néhány héttel ezelőtt még munkahelyeinken közöttünk járt, örömet keltett jelenlétével, közvetlen és szerény magatartásával. Halála a szakszervezeti mozgalom számára is nagy veszteséget jelent. Harcos élete, osztályhű magatartása, marxista—leninista elvi szilárdsága példamutató marad számunkra. Kora ifjúságában mint kőművesinas kapcsolódott be a munkásmozgalomba és 1910-ben lépett be az építőmunkások szakszervezetébe. Előbb mint munkahelyi bizalmi, majd a miskolci helyi csoport vezetőségének tagja, később Miskolc környéke szervezett építőmunkásainak titkáraként tevékenykedett. Évtizedeken át, élete utolsó percéig tagja volt a szakszervezet központi vezetőségének. A Horthy-fasizmus kegyetlen időszakában is megalkuvás nélkül képviselte dolgozótársai ügyét. Felemelte szavát a sérelmek orvoslásáért. Harcra mozgósította a munkásokat, tüntetéseket, sztrájkokat szervezett és vezetett az emberi jogokért, a jobb életért. — Szakszervezetünk valamennyi tagja és központi vezetősége nevében búcsúzom tőled, kedves Rónai Sándor elvtárs. Koporsód előtt megfogad-érdekei fényszóróként világították meg útját, attól az 1910-es májusi tüntetéstől kezdve, öt és fél évtizeden át, öt és fél évtized — hatalmas idő egy ügy szolgálatában. Történelemkönyveinkben egész fejezeteket felölelő időszak. Benne az első világháború előtti forradalmi fellendülés, a »Vérvörös csütörtök időszaka, az első nagy világégés, a Tanácsköztársaság rövid időre felvillanó fénye, majd a Horthy-korszak sötét és nyomasztó éjszakája, a második világháború szörnyű vérözöne. És benne szabadságunk immár két, küzdelmes, kemény, sokszor ellentmondásokkal és gondokkal terhelt, de mindenképpen az új életet szolgáló évtizede. Ebben a két évtizedben a kormány tagjaként és a legmagasabb állami, közjogi méltóságokban mindig a munkásosztály egységéért és felemeléséért, a forradalmi jövőért munkálkodott. — Ősz fejjel, amikor olyan sokan már csak a pihenés óráit keresik, teljes energiával, tettre készen és fáradtságot nem ismerve kért helyet az él ő Ferenc búcs ■juk, hogy népünk nagy célját, a szocialista társadalmat, amelyért te is oly fáradhatatlanul és lelkesen küzdöttél, megvalósítjuk. A munkásmozgalom vörös zászlaját, amely kezedből kihullott, magasra emelve visszük tovább — mondotta befejezésül. Mráz Ferenc, a Borsod megyei pártbizottság tagja, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke, az egykori harcostársak nevében búcsúzott Rónai Sándortól. Felidézte a munkásmozgalomban együtt töltött évek emlékeit és méltatta az elhunyt áldozatos, sokoldalú tevékenységét. N. R. Seleh, a Szovjet- oszavai unió budapesti nagykövetségének követtanácsosa, ideiglenes ügyvivő, a Szovjetunió Baráti Társaságainak Szövetsége, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság és az egész szovjet nép nevében búcsúzott az elhunyttól. A szovjet emberek úgy ismerik Rónai Sándort — mondotta —, mint a Szovjetunió őszinte hívét, aki kimagasló érdemeket szerzett a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan testvéri barátságának erősítésében, ápolásában. A búcsúbeszédek elhangzása után a gyászszertartás az Internacionálé hangjaival fejeződött be. Réssvéti Rónai Sándor elhunyta alkalmából számos részvéttávirat érkezett külföldről. Részvétét fejezte ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységpárt országos vezetősége, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága és a Nagy Népi Hurál elnöksége, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és az NDK Államtanár "" ■ — ■ ■■ táviratok ősa. Ugyancsak táviratbantolmácsolta őszinte együttérzését a Szovjet— Magyar Baráti Társaság elnöksége és az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok déli csoportjának katonai tanácsa. Táviratban fejezte ki részvétét több budapesti diplomáciai képviselet, s őszinte együttérzésüket tolmácsolták a társadalmi és tömegszervezetek, a budapesti, s vidéki gyárak, üzemek, hivatalok, intézmények, valamint a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok közül számosan. (MTI) A szakszervezeti név a Szakszervezetek Cse Csütörtökön Szegeden kibővített ülést tartott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa. Az ülésen Dr. Németh Lajos, élőmunkáról tárgyalt ngrád megyei Tanácsa az SZMT vezető titkára -A szakszervezetek feladatai a dolgozók szocialista nevelésében Csongrád megyében címmel tartott referátumot. (MTI)