Népszava, 1965. december (93. évfolyam, 283–308. szám)

1965-12-01 / 283. szám

A NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek ! 93. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR 1965. DECEMBER 1. SZERDA , 199. A Az ENSZ-közgyű­lés megszavazta a leszerelési világértekezlet összehívását Kína is részt vehet a konferencián Az ENSZ-közgyűlés ple­náris ülésén 112 szava­zattal, ellenszavazat nél­kül, egy tartózkodás mel­lett (Franciaország), elfo­gadták­ az első számú po­litikai bizottságnak azt a határozatát, hogy legké­sőbb 1967-ig tartsanak le­szerelési értekezletet az összes államok részvéte­lével, beleértve a Kínai Népköztársaságot is. Nem vett részt a szava­zásban a csangkajsekista klikk megbízottja. Kam­bodzsa, Gambia és Para­guay delegátusa távol maradt az ülésről. Fran­ciaország küldötte azzal indokolta meg tartózko­dását, hogy kormányának véleménye szerint a le­szerelési világértekezlet megtartása hiábavaló igyekezet, a kérdés el­döntése csak a nukleáris nagyhatalmakra tartozik. A közgyűlés által jóvá­hagyott határozat újabb erőfeszítéseket szorgal­maz abból a célból, hogy a világ­béke megszilárdí­tása érdekében írjanak alá hathatós nemzetközi ellenőrzéssel megvalósí­tandó egyezményt az ál­talános és teljes leszere­lésről. A határozat jóváhagyta az el nem kötelezett or­szágok 1964-ben Kairó­ban megtartott értekezle­tének azt a döntését, hogy hívjanak össze leszerelési világértekezletet minden állam részvételével. Sür­geti végül, hogy alakít­sanak széles képviselet­tel rendelkező bizottságot a történelmi jelentőségű találkozó előkészítésére. U Thant, a világszer­vezet főtitkára, a szava­zás után elismeréssel mél­tatta az egyhangúlag ho­zott döntést A határozat jelentőségét abban látja — fejtette ki a főtitkár —, hogy lehetőséget nyit minden állam számára a konferencián való részvé­telre. Az ENSZ különleges politikai bizottsága meg­kezdte­­ a vitát az apart­heid problémájáról. Nepál és Guinea kül­dötte heves bírálattal il­lette az Egyesült Államo­kat, Olaszországot, Nagy- Britanniát, Nyugat-Né­­metországot, Japánt és Franciaországot, amiért továbbra is fenntartják kereskedelmi kapcsolatai­kat a fajvédő Verwoerd­­rendszerrel. A gyámsági bizottság ülésén Bénard a­lgériai küldött a pretoriai rend­szeren kívül az amerikai és a nyugatnémet mono­póliumokat kárhoztatta Délnyugat-Afrika népé­nek kizsákmányolásáért. Géptávírón érkezett Magyar kiállítás Burmában RANGON: Magyar ke­reskedelmi kiállítás né­ven 12 magyar külkeres­kedelmi vállalat részvéte­lével ezúttal először je­lentkezik viszonylag átfo­góan a magyar külkeres­kedelem Burmában. A ki­állítás ma, december 1-én nyílik. Tízezer mázsa dohány Somogy megyében KAPOSVÁR: A nagy­atádi dohánybeváltó, amelynek két megye szál­lítja a dohánytermést, megkezdte az idei dohány átvételét A tervek szerint az év végéig 5800—6000 mázsa, a jövő év elején pedig mintegy 4000 mázsa dohányt váltanak be. »H­E A szolidaritás ereje [alsó nyugtalanság tölti el az Egyesült Államo­kat a vietnami háború miatt« — írta novem­ber 15-én a New York Times. Két hét sem telt el, és tízezrek vonultak a Fehér Ház elé, hogy bizonyítsák: a »halk nyugtalanság­ helyét mindinkább az energikus felháborodás foglalja el. A tömegtüntetés egyik csúcspontja annak a fo­lyamatnak, amely Amerika legjobbjainak felisme­rését hónapok óta érleli: a halk szemlélés helyett a tömegek mozgósítása az az út, amelyen haladniuk kell. Az elmúlt hónapok tiltakozó mozgalmai szük­ségszerűen vezettek a legutóbbi tömegtüntetéshez. Diákok ezrei emelték fel szavukat az esztelen kül­politika ellen. Professzorok százai, az értelmiség leg­jobbjai nyílt levelekben foglaltak állást a vietnami vérontás ellen. A fokozódó elkeseredés nemcsak az önkéntes tűzhalálokban, a katonai behívók égetésé­ben, az egyedi ellenállás gyakran megrázó tetteiben mutatkozott meg. A helyi megmozdulások, gyűlések mellett az októberi tüntetéssorozat jelezte a háború­­ellenes mozgalom kibontakozását New Yorkban több mint tízezren vonultak ekkor fel és a dolgozók tízezrei tüntettek San Franciscóban, Bostonban, Philadelphiában, Chicagóban és más nagyvárosok­ban. A mostani washingtoni akció éppen ezért nagy je­lentőségű, mert a széleskörű elégedetlenség tükrét tartotta a Fehér Ház elé. A hivatalos Amerika már korábban is megkísérelte, hogy »kommunista felforgatók« aknamunkájának tulaj­donítsa a vietnami politikával szemben megmutat­kozó elégedetlenséget. A legutóbbi húszezres tömeg­­­­tüntetés e tekintetben is figyelmeztető: soraiban a legkülönbözőbb pártállású emberek adtak egymás­nak találkozót Támogatóik között találjuk Artur Miller és Saul Bellow írókat, Alexander Calder szobrászművészt, Toni Randall színművészt, dr. Benjámin Spock Amerika-szerte ismert gyermekgyó­gyász professzort, hogy csak néhány híres nevet em­lítsünk. A tüntetésen képviseltette magát az Egyesült Államok minden jelentős egyeteme, több békehar­cos szervezet.. Olyan csoportok is elküldték képvise­lőiket, amelyek nemcsak távol állanak a kommu­nista párttól, de több tekintetben vele szemben is. Ez is bizonyítja: a vietnami vérontás megszünteté­séért­ folytatott harc egy sorba tömöríti a legkülön­bözőbb politikai irányzatok híveit, mindazokat, akik a realitás talajáról szemlélik a vietnami eseménye­ket. Ebben van a mozgalom ereje és ebben rejlik jövője is e­rre a fokozódó erőre ma különösen nagy szük­sége van Amerikának és a világnak. Az Egye­sült Államok egyre jobban belebonyolódik a vietnami háborúba. McNamara vietnami látoga­tása is ennek bizonyítéka. Az amerikai hadügymi­niszter négy hónappal ezelőtti saigoni útja óta az amerikai haderő létszáma megháromszorozódott és a B 52-es stratégiai bombázók bevetésének számát is megtízszerezték.­­A vezérkari főnököknek nem kell felvonulniuk a Fehér Ház elé, hogy nyomást gyakoroljanak — mondotta­­ Sanford Gottlieb, a washingtoni menet szervezője —, ők enélkül is kifejezhetik a háború fokozására irányuló követeléseiket. Nison úrnak sincs szüksége arra, hogy felvonuljon, s úgy fejezze ki véleményét...« A szélsőségesek a háború kiszé­lesítését követelik, Hanoi és Haiphong bombázását, Kína, Kambodzsa és Laosz bevonását a háborúba. És egyre hangosabban. Ilyen körülmények között drámai jelentősége van az agresszióval szembeni el­lenállás fokozódásának. Ez az ellenállás nemcsak az Egyesült Államok­ban növekszik. A washingtoni tömegtüntetéssel egy­­időben Olaszországban, Nyugat-Németországban és egyebütt is magasra csapott a tiltakozás hulláma. Miközben a washingtoni békemenet a Fehér Ház elé érkezett. Róma legnagyobb filmszínházában a munkásosztály és a kultúra képviselői tüntettek, s jelszavuk ez volt: »Együtt vagyunk a másik Ame­rikával". Több mint egymillió olasz tüntetett az ország 550 városában és községében. A művészek 90 százaléka, az egyetemi tanárok 70 százaléka vett részt ebben a szolidaritási mozgalomban. 19 N­y­ugat-Németország nagyvárosaiban, Hannover­ré­ben, Brémában, Frankfurtban, Düsseldorfban,­­ Essenben és Kölnben is ezrek tiltakoztak az úL® amerikaiak vietnami beavatkozása ellen. Száz­ötven nyugatnémet író, művész és egyetemi tanár tiltakozó emlékirata is jelzi: nő a vietnami néppel rokonszenvezők tábora. Még augusztusban egy washingtoni békeszerve­zetnek a kongresszus előtt megszervezett tüntetése­kor ismertették résztvevőinek békenyilatkozatát: »Vietnam népet húsz éve gyilkolják, kínozzák, mi békét kötünk Vietnam népével". Azóta újabb tízez­­­­rek kötötték meg külön békéjüket a sokat szenve­dett néppel. Egyre többen vannak. És egyre kevésbé lehet majd írni »halk nyugtalanságukról« ... Barabás Péter ­ A SZERSZÁM­­GÉPIPARI MŰ­VEK kőbányai gyáregységében megkezdték a nagy pontosságú EM 250 másoló félautomata esz­tergapad sorozat­­gyártását. Az első tíz darab ez év végére elkészül. Képünkön a Ber­zsenyi Dániel szo­cialista brigád két tagja, Mohácsi László és Farkas Béla szereli az el­ső darabot (Jentetics László felvétele) l­ autóbuszokat, trolibuszokat kap a faváros A fővárosi közlekedési vállalatok elkészítették javaslataikat Budapest autóbusz- és villamosköz­lekedésének jövő évi fej­lesztésére. A Fővárosi Autóbusz Üzem az IKA­­RUS-tól 1966-ban 50 da­­­rab 100 személyes autó­buszt vesz, saját műhe­lyeiben pedig 40 csuklós buszt készítenek. Fontos beruházást is indít jövőre a FAÜ: Óbudán 65 millió forintos költséggel meg­kezdődik a 250 járművet befogadó autóbuszgarázs építkezése. A Fővárosi Villamos­­vasút Vállalat elsősorban a korszerűtlen trolibusz­­park felújítását kérte. A jövő esztendőben a vál­lalat 20 darab 100 szemé­lyes szovjet trolibuszt kap, ezeket az érkezés sorrendjében nyomban forgalomba állítják. 1966- ban nem kapnak új villa­moskocsikat, viszont 1967-ben az ipar 10 darab 260 személyt befogadó csuk­lós villamost szállít, ab­ból a típusból, amelynek két próbakocsija már hó­napok óta közlekedik a főváros utcáin, és a szak­emberek szerint bevált Ugyancsak a jövő évben több millió forintos költ­séggel­­ megkezdődik egy villamosműhely építése a X. kerületi Fehér úton. (vándor) Kétszázharminckétezer tonnás vaskohászati termékcsere Az Intermetall vaskohá­szati együttműködési szer­vezetben részt vevő orszá­gok tervhivatalainak, ter­melő és értékesítő válla­latainak megbízottai ter­mékcsere-értekezletet tar­tottak Budapesten, ahol elhatározták, hogy a jövő év első negyedében is ki­cserélik hiányzó, illetve felesleges cikkeiket. A kedden véget ért ta­nácskozáson összesen 232 ezer tonna kohászati cikk cseréjéről kötöttek megál­lapodást, ennek értéke meghaladja a 26 millió rubelt. Magyarország a hosszúlejáratú megállapo­dásokon felül, a jövő év első negyedében 43 000 tonna kohászati cikket ad át más országoknak, kö­rülbelül ugyanilyen mennyiségű egyéb kohá­szati termék ellenében. A Szovjetuniótól, Lengyel­­országtól és Csehszlová­kiától például öntecset, bugát kapunk, s helyette középkori termékeket szál­lítunk. Tovább növekszik a forgalmunk az NDK- val, ahonnan ugyancsak középsori termékekért csavaracélt vásárolunk. A jövő év első negyedében egyébként a Német De­mokratikus Köztársaság­ból megindul a golyós­csapágyacél próbaszállítá­­sa is Magyarországra. A tanácskozáson meg­állapították, hogy a ter­mékcsere szempontjából is igen sikeres volt az 1965-ös év az Intermetall­­ban részt vevő országok számára Az év folyamán összesen 949 000 tonna árut­ cseréltek, s ily mó­don 25 százalékkal növel­ték a vaskohászati külke­reskedelmi forgalmat. Géptávíró- üzembővítés Balassagyarmaton BALASSAGYARMAT: A múlt év januárjának első napjaiban kezdték meg a Budapesti Finom­kötöttárugyár egyik üze­mének áttelepítését a vá­rosba. Az üzem a régi vár­­megyeháza egyik emele­tes épületszárnyában ka­pott helyet, és az idén már több mint százezer ban­­tonblúzt készít, nagyrészt exportra. A város vezetői most újabb 600 négyzet­méternyi területet bocsá­tottak a gyár rendelkezé­sére. Automatizált malátam­ajom PÉCS: A Pannónia Sör­gyárban végzett nagysza­bású rekonstrukció nyo­mán sorra megfiatalodnak a félévszázados üzemré­szek. Az ősz elején adták át rendeltetésének az au­tomatizált főzőházat, keddre pedig elkészült az 1912 óta működő maláta­malom felújítása is. A ha­zai söriparban ez az első pneumatikus malátama­­lom, amely teljesen auto­matizált. ítéletidő Európa-szerte Európában 48 órája tom­bol az ítéletidő. 150 kilo­méteres sebességű szelek süvöltenek északon és a hegyekben hóvihar dü­höng. A tengeren napok óta több méteres hullá­mok ostromolják a hajó­kat, másutt özönvízszerű esőzések okoznak zavart. Anglia északkeleti ré­szét és Skóciát megbéní­totta a hóesés. Délen vi­szont napok óta zuhog az eső. A világ legnagyobb hajója, a France óceánjá­ró nem tudott kikötni Southamptonban. Lon­donban az ítéletidő súlyos baleseteket okozott. Egy autóbusz és egy teherautó összeütközésénél 55 sze­mély sérült meg. Belgium és Hollandia partjainál orkán tombol. A Luxem­burgi Nagyhercegségben távvezetékoszlopok dőltek ki és a kis ország sötét­ségbe borult. Svédország északi részén megállás nélkül hull a hó. A Balti­­tengeren vihar tombol Csehszlovákiában, az Érc­hegység vidékén hóvihar bénítja meg a forgalmat Franciaországban 150 ki­lométeres sebességű szél­rohamokat mé­rtek. A Szovjetunió európai terü­letének északkeleti részén kedden mínusz 30 fok kö­rüli hőmérséklet alakult ki. Hazánkban a déli me­gyékben 2—5, máshol 5—8 órán keresztül sütött a nap. Voltak helyek, ahol a hőmérséklet­ 2—3 foknál magasabbra emelkedett. Az elmúlt napon többfelé esett ugyan az eső, illetve a havas eső, de a csapa­dék mennyisége sehol sem volt számottevő. (MTI) A TRANSZFOR­MÁTOR gyár­tásához az acélszalagokat ed­dig importáltuk. Előreláthatólag 30 százalékban meg­szünteti majd az importot a Csepel Vas- és Fémmű­vek Fémművében próbaüzemelő vé­­dőgázas dekarbo­­nizáló üzem. Az osztrákok által szállított áthúzó kemence félauto­matikus. A folya­matos termelés az új berendezéssel december elején kezdődik. A ké­pen : próbaüzemel a védőgázas de­­karbonizáló áthú­zó kemence (MTI Fotó : Mező Sándor felvétele)

Next