Népszava, 1966. július (94. évfolyam, 154–180. szám)

1966-07-01 / 154. szám

Csak tovább kell menni Kati már elmúlt tizen­hat éves, de a szellemi fejlődésben, súlyos be­tegsége miatt, visszama­radt. Ezért csak most vé­gezte el — nagyon nehe­zen — az általános is­kola hetedik osztályát. Az iskolaköteles korból ki­nőtt, szülei és tanárai sem akarják további ta­nulásra kényszeríteni. Az osztályfőnök a róla adott jellemzésben ezt írja: „Lassú, de megfelelő irányítással egyszerű Kati Kertész Kati így képzeli el — szerény vágyakkal — az életét: „Azért akarok kertész lenni, mert az nagyon szép munka és sok vi­rág van ott. Én a virá­got nagyon szeretem ápolni és olyan szép, ami­kor kikel a világ. Nem baj, ha meg kell tanulni a nevét.” Kertész akar tehát len­ni, de lehet-e belőle ker­tész? A kérdést szokatlan helyen tettem fel, a KISZ budapesti érdekvédelmi bizottságán, Keve György utógondozásvezetőnek, s ezért a hely és a szel­lemi fogyatékos kislány pályaválasztásának kap­csolatáról kell először né­hány körülményt elmon­dani. Hét éve dolgozik már a KISZ budapesti érdekvé­delmi bizottsága. Fiata­lok, munkások, egyete­misták, középiskolások és ipari tanulók a tagjai. A napi munka vagy tanulás után az életkorban hoz­zájuk hasonló, de problé­más, félresiklott sorsú fiatalokkal törődnek. Ter­mészetesen társadalmi munkában, a szabad ide­jüket áldozva erre. Amel­lett, hogy az egymástól függetlenül adódó, egyé­ni problémákon igyekez­nek segíteni, időközön­ként felmérik a sűrűb­ben jelentkező, egyfor­ma panaszok okait, s ezekről jelzéseket adnak. Ilyen általánosan vissza­térő gond volt éveken ke­resztül a szellemi és tes­ti fogyatékos fiatalok munkába állítása. — Sok fiatal jött hoz­zánk panaszra — mondja Keve György —, akiknek a csökkent munkaképes­ségűeket foglalkoztató üzemekben már nem ju­tott hely, vagy nem vol­tak intézetben elhelyezve. Nehezen tudtak munkát kapni, s ha fel is vették őket valahol, hamar ki­telt az idejük, mert az egészségesekkel nem bír­ták tartani a tempót. Jó néhány ilyen gyerek járt nálunk, akinek a munka­könyvébe egy év alatt nyolc-tíz bejegyzés is ke­rült. Munkahelyüket nem jószántukból hagyták el. Ezen a helyzeten változ­tatni kellett, és az állam által nyújtott segítség mellé egy olyan szerve­zetet kellett létrehozni a sok üzemben még hiány­zó megértés pótlására, amely egész Budapest te­rületén intézményesen tö­rődik a 16 és 30 év kö­zötti, fogyatékos fiatalok­kal.­­ Több ezerről van szó — Mennyien lehetnek? — Pontos számot még nem tudunk, de számítá­sunk szerint több ezer fiatalról van szó. Keve György és Ke­resztúri György (az ér­dekvédelmi bizottság ve­zetője) együtt mondják el a kezdeményezés kétéves történetét. A kapott jel­zések alapján 1964-ben adott megbízást a KISZ budapesti bizottsága a társadalmi munkában dolgozó érdekvédelmi cso­portnak, hogy amennyire erejükből telik, mérjék fel a fogyatékos fiatalok hely­zetét és tegyenek javasla­tot a fiatalok képessége és kedve szerinti munkába állítására Nem tudom, ha megmaradnak a javaslat­nál és ennél többet nem munkafolyamatokat el tud végezni. Magatartása nyugodt, készséges és szó­fogadó. Meggyőződésünk szerint bármelyik ipari üzemben, vagy más mun­kahelyen egyszerű mun­kát teljesíthet.” Teljesíthet, ha kap ilyen munkát, mert Katinak szakmája nincs, s elkép­zelhetetlen, hogy bármi­lyen szakma tananyagá­val meg tudna, birkózni. Mi lesz vele? nek készül­ tesznek, mostanáig mire jutott volna a gondolat, de tény, hogy miután az utó­gondozó-csoport megtar­totta a­z egy hivatal szá­mára sem kevés levele- Senki ne légy A szokatlanul rámenős ügyintézést, amivel az Egészségügyi Miniszté­rium hozzájárulása után az ötlet gyakorlati meg­valósításához hozzákezd­tek, kötetnyi levél doku­mentálja. A jó ügy érde­kében tanúsított szívós­ságukkal fel tudták éb­reszteni mindazok felelős­ségét, akiken a gyakorlati megoldás múlott A fővá­rosi tanács igazgatási osz­tálya a közösen felkuta­tott helyiségek kiutalásá­val segített, alkalmas he­lyiség birtokában több kerület szociális foglalkoz­tatója vállalt gyerekeket és miután helyiséget ka­pott, hasonlóképpen léte­sít ifjúsági munkahelyet néhány szövetkezetben a Műszeripari és Ruhaipari KISZÖV is. Ezzel mint­egy 800 fogyatékos fiatal számára jut munka. Meg­oldással biztató stádium- VOSZ-szal és Kézműipari Vállalattal. A szervezésnek azon­ban vannak a tárgyalások év­i ..................... /----------------------------------N­zést, utánjárást,­ tárgya­lást és adminisztrációt je­lentő­­ lebonyolítást is, az első 800 fogyatékos fiatal hamarosan dolgozni kezd. Keve Györgynek — aki egyébként gépész a 21-es Építőipari Vállalatnál — ez alatt az idő alatt szin­te második foglalkozásává és igazi szenvedélyévé lett a téma. — Az Egészségügyi Mi­nisztériumban még 1964- ben mondtuk el javasla­tainkat, hogy hozzunk lét­re külön munkahelyeket ezeknek a fiataloknak. Örömmel fogadták, s azt mondták, keressünk he­lyiségeket, szervezzünk üzemeket, amelyek mun­kát adnak. ez felesleges a Kertészeti Vállalattal, a Műanyagipari és a Vas­ipari KISZÖV-vel, a SZÓ- ban ez csak az egyik fele. Valamennyi kerületi ta­nácsot és olyan intéz­ményt megkerestek, ahol 16 és 30 év közötti fogya­tékos fiatalok találhatók, illetve nyilvántartásban vannak, hogy róluk pon­tos képük legyen. Tájé­koztatókat küldtek ki a meglevő és várható lehe­tőségekről, bekérték a fia­talok adatait, fogyatékos­ságuk jellemzését, hogy ha mindez megvan, együtt választhassák ki a szak­mai és egészségügyi illeté­kesekkel, ki milyen mun­kára kerüljön. — Azt akarjuk — mondja Keve György —, hogy minden fogyatékos fiatal, aki tud és akar dolgozni, képessége és kedve szerinti munkához jusson, ne érezze felesle­gesnek magát, hanem megtalálja a helyét társa­dalmunkban. ban lennék, ha el kellene döntenem, hogy akaratuk miben nyújt elismerésre méltóbbat: a teljes meg­oldásra való törekvés hi­vatalokat is magával ra­gadó optimizmusában, vagy pedig abban az ap­rólékos szervező munká­ban, amely nem elégedett meg a jóhangú elképzelé­sekkel, hanem a nehe­zebb, gyakorlati megvaló­sítást is vállalta. Az a véleményünk, hogy k­ét év után ez a kezde­ményezés már bebizonyí­totta, hogy érdemes lenne hivatalból is foglalkozni vele, állami vonatkozás­ban is szükséges lenne szervezeti keretet terem­teni ehhez a munkához. A fogyatékos fiatalok in­tézeteken kívüli munkába állításával — és itt az ál­landóságon, a fontosság érzésének a felkeltésén, a képességekhez mért szak­mák elsajátításán a hang­súly — több ezer család jóérzését, nyugalmát, a társadalommal szemben tanúsított magatartását tudjuk végre a szükséges módon rendezni. Az út nehezebbik részét néhány áldozatkész fiatal már végigjárta. Csak to­vább kell menni rajta. Hozzájuk hasonló szívós­sággal, lelkesedéssel és természetesen velük. Diósdi László 1966. július 1 Szervezeti keret Már befutottak az első jellemzések, jelentkezé­sek, kisebb hivatalra való­ ­re van szükség adminisztrációt adva a társadalmi munkában dol­gozó fiataloknak. Zavar- Normandiától a Pireneusokig is. a francia vasutak mé­rt netrend eltérési szélső határa harminc másod­perc. A gyorsok hajszál­nyira betartják a menet­időt, de itt kell is. Pá­rizs, Rouen és Le Havre között egy nagy iparvi­dék nyüzsgő forgalma zajlik, s ha még csak a sínek világa lenne zsú­folt. De a Szajna és az Oise is hajókat hordoz, sűrűn, egyenletes ütem­ben. Rouen, a folyóparti város majdnem tengeri kikötő és banánt hozó 1700 tonnások fedélzetén és a dokkok munkásai közt ismerkedünk ezzel a félig tengeri élettel. De Le Havre nem a folyami kikötők közt a legnagyobb, hanem a ten­geri kapuk közt a máso­dik. Igaz, csak tonnasúly­­ra nézve. Jelentősége az első helyen tartja, leg­alábbis holtversenyben Marseille-jel.­­Legalábbis, így mondják a havre-iak, akik húszezer halott test­vérük életével és egy rom­város újjáépítésével vál­tották meg a jogot, hogy büszkék legyenek az at­lanti part óriására. Akk­ás­­ gyakran írjuk­­ le a jelzőt. De hát mit írhat róla a szárazföldi országból érkezett utas, miután éppen csak bele­kóstolt a szárazdokkok világába és már tudja, hogy valamennyi dokk összhossza 25 kilométer, már látta a Hadji Mes­­saudot, az ötvenezer tön­ Le Havre nás tartályhajót, amint kozmetikai kezelésen he­ver a dokkban és úgy járnak rajta és körülötte a hegesztők, mint Gulli­veren a liliputiak ... Partfalak, daruk, daruk, partfalak — ez ismétlő­dik. Minden rom volt: az angolszász bombázók ha­dicsele (támadásuk előtt becsempésztek a kikötő közepére egy dinamittal megrakott teherhajót) várakozáson felül sike­rült. Ezért pusztult el a város maga is. És annak a nagy raktárnak az irá­nyába kell nézni egy pil­lanatig: ott, túl... A ki­kötő emberei tudják: mé­lyen odalent, a betonbun­kerekben, ott ragadt egy raj német U-Boot, s ott is veszett és ott is maradt. Ez a város érti a hábo­rút és bizonyára nem vé­letlen, hogy az első na­pon kétezren nézték meg Lurcat csodálatos, fekete alapon szőtt szőnyegeit, a nemrégen elhunyt nagy művész látomásait hábo­rúról és békéről, alkotás­ról, virágokról, lepkékről és atomhalálról. Ez a város érti az élet törvényeit és bizonyá­ra nem véletlen, hogy kommunista polgármeste­re van, kemény, idős har­cos (öregnek nem írnám René Cance-t, nehogy megbántsam). Nevét egyébként, mint a város valamennyi polgármeste­­réét, a városház már­ványtáblájába vésték. Ott ragyog a várost 40 éve képviselő politikus neve I. Ferenc király, a város­alapító szobra mögött. Negyven év, amelyből a német megszállás évei, persze, kiestek, hogy helyt adjanak az ellenállási mozgalom esztendőinek: nagy idő. De René Dance­­ ­, a Nyug­ nak inkább a tapasztala­tai nőttek, mint az élet­kora. Szüksége is van rájuk. Megmutatni a Nyugatról érkezőnek — számunkra talán különös, de ide is jönnek Nyugatról —, hogy kommunista vezetéssel hogyan fejlődhet egy nyu­gati nagyváros, ahol 1500 iskolatermet építettek húsz év alatt; megmutat­ni, hogy a Le Havre­­beliek 51 százaléka nem szavazott rosszul, amikor városi vezetőket küldött a vadonatúj­­Hotel de Villé--be: ez a feladat. És nem könnyű. Ez a környék a tengerből és hajókból él. A francia hajóépítőipar pedig vál­ságban van. Idefelé, La Traite-ben találkoztam ezzel a vál­sággal. A Seine-Maritime Hajó­gyár előtt, ahová az­zal indultunk, hogy meg­ismerkedünk a szakszer­vezeti vezetőkkel. De nem lehetett, mert a szakszer­vezetiek tárgyalni voltak, a Patronnál, és a patron a kapitalistát jelenti fran­cia földön, ha némi pat­riarkális családi mellék­­ízzel is. Hogy nem akár­miről tárgyaltak, azt je­lezték a gyár körül, a re­mek, sima országutakon csapatosan futkosó sötét­kék csendőrségi autók (egy egész karaván, tiszti­­kocsival, rádiókkal, gép­­pisztolyosokkal, előttünk állt egy benzinkútnál). S az a három munkás, aki­ről azt hittük, minket vár, hogy a szakszervezethez kalauzoljon, azért sétált a gyár előtt, mert borzasz­tóan ráért. Százhetvenedmagukkal kitették őket előző nap. A szakszervezetiek pedig arról vitatkoztak odabent: azi kapu visszaveszik-e a százhet­venet vagy indul a sztrájk vagy ahogy itt mondják, a gréve. A három hajó­gyári pontosan úgy állt ott, nyűtt ballonban, szá­ja sarkába tolt cigarettá­val, mint a sematikus filmek munkanélkülijei. Ilyen az élet. — Ilyen — mondja Cance polgármester. — A japán hajóipar dömping­­je nyomja a francia tő­kést. Továbbadja a nyo­mást, mint mindig. A munkás van legalul. Még a fejéhez is vágják. •»Azért nem tudunk any­­nyi hajót gyártani, mint a japánok, mert ti túlsá­gosan jól éltek és túl so­kat követeltek. A japán kémivóval nem tudunk versenyezni. Ti vagytok az oka, ha a francia ha­jóipar tönkremegy.« Mellesleg szólva, a kor­mány 1958 óta nagy szubvenciókat adott a hajóépítő gyárosoknak, modernizálásra — de hát az ilyen pénzek sorsa a »patronok, kezén nem alakult a kormány el­gondolása szerint. A város, a kikötő más vonatkozásban is kezdi érezni az új idők nehéz­ségeit. Az, hogy a kör­nyék megtelt petróleum­finomítókkal, impozáns látvány és az ipari táj illúzióját erősíti. De­­ az olaj tankhajókat jelent, amelyek igen kis legény­séggel járnak, automati­záltak ... és a legénysé­gük be se jön a kikötő­be, nem növeli a kereske­delem, a vendéglátók for­galmát, egyszóval, nem hoz a konyhára. A daruk mögött és a kikötő dokkjai közt ba­jok, gondok ólálkodnak. Aki, persze, azt hiszi, hogy ezek után itt valami rossz hangulatú, sivár vá­ros fogadja, téved. Le Havre a szép kirakatok és a kedves parti ven­déglők, a langusztin és a mindenféle kagylók váro­sa, a vendég pedig soha­sem tudhatja, miféle ten­geri nemzetségnek nézik. A La Manche-ban, ahol vacsorázunk, a gazda­sz­­szony hangosan kiabál: »Whisky! Whisky!« Ez nekünk nem szólhat. Nem is, a kutyát hívja vele. Látva, hogy felfigyelünk, kis zavarral kérdi: »Az urak talán angolok?« -E­­ehogy megsértődjünk a 1r nemes angolszász ital degradálása miatt. Biztosítjuk, hogy nem angol hajóról szálltunk partra és ez valahogy jó színben tüntet fel minket. Pedig ez még csak nem is Rouen, ahol szegény’ Johannát megégették az angolok, hogy most olyan közepes emlékmű hirdes­se a nevét Baktai Ferenc (Következik: Párizs, 1966) —___----------------| A ' Wf J g| :::V ' I H '*?■ 9Kt bEhE'swJ­­£§ * * V­­. !; v . -X • Xv-X-X. • . ••• • ív % " • •• ■ . ’. • m ? \sr. 4 Tv, i i%Sir. Ife .....3 MóiSSí.. .xvi". x- ;x K?:-x':-x: ’' x:’:-*x-t xxxx: x-x-x:./ x::yx x-S&jsR t r „IS A« »-Antilles«* óceánjáró a Le Havre-i kikötőben (A szerző felvétele) t ■ .....­Ülést­­ az Országos­­ Az Országos Oktatási Tanács Lugossy Jenő mű­velődésügyi miniszterhe­lyettes elnökletével ülést tartott »A szakközépisko­lák jelenlegi helyzete és fejlesztésük feladatai az 1967—68. és 1968—69. tan­évben« című előterjesztést vitatták meg. Hangsúlyoz­ták annak fontosságát hogy 1968-ra elkészülje­nek az alapdokumentu­mok, amelyek segítségé­vel gyorsítható a ted­ni­ tartott Oktatási Tanács kiunok, a már működő szakközépiskolák, továb­bá a gimnáziumok egy ré­szének átszervezése új tí­pusú szakközépiskolákká. A tanács megszabta a kö­zépiskolai hálózat távlati fejlesztési és telepítési terveinek kidolgozását szolgáló tervhivatali, is­kolai, főhatósági és taná­csi feladatokat is az 1966—67-es oktatási évre. (MTI) KGST-együttműködés a könnyűipar fejlesztésében A KGST-országok köny­­nyűipari szakértőinek az utóbbi időben lezajlott ta­nácskozásain a legfőbb feladat az 1966—1970. évekre vonatkozó fejlesz­tési tervek összehangolása volt. Ebben természetesen részt vettek a magyar szakemberek is. A szako­sításnál mintegy 40 cikk­féleséget választottak ki. Ezek között találhatók műszaki szövetek, speciá­lis munkaruhák és mun­kacipők. A tervek szerint Ma­gyarországon 1970-ig az iparág termelése várha­tóan 25 százalékkal emel­kedik. A technológiai fo­lyamatok korszerűsítésé­hez a könnyűipar minden ágában folyamatos és automatizált gépsorok üzembe helyezését terve­zik. Mivel a magyar köny­­nyűipar nem rendelkezik saját könnyűgép-gyártás­­sal, a beruházásokhoz szükséges gépi berendezé­sek túlnyomó részét és az alapanyag jelentős hánya­dát külföldről szerzi be. A magyar könnyűipari szakemberek tavaly 43 ta­nácskozáson vettek részt, s ezek előmozdították a KGST-ben történő együtt­működést Húsz szakértői értekezlet volt, 16 alka­lommal a kutatási témák­ról konzultáltak és 7 alka­lommal tartottak ülést az állandó munkacsoportok. Széles körű az együttmű­ködés a kutatóintézetek között is. Az elmúlt évben is számos KGST-megbí­­zásból végzett kutató­munka zárult le. A ma­gyar szakemberek ez év­ben négy bőr- és cipőipa­ri, öt nyomdaipari, kilenc textil- és ruhaipari, vala­mint öt faipari kutatási téma megoldásába kap­csolódtak be. A szabvá­nyosításban is több fel­adat megoldását vállalták. Újabb közös községi tanácsok Szabolcs-Szatmár me­gye szatmári részén az egymáshoz közeli, kis­­területű és kevés lako­sú községeiben a Nép­­köztársaság Elnöki Ta­nácsának határozata alapján június 30-ával újabb tíz községi tanácsot — Nagyszekeres—Zsaro­lván, Géberjén—Fülpös­­daróc, Jármi—Papos, Ökö­­ritófülpös—Rápolt, Lá­nya—Mátyus — öt közös községi tanáccsá vontak össze. A KÖZÉLET Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban fejezte ki jókívánságait Gregoire Kayibandának, a Rwanda Köztársaság el­nökének, Aden Abdullah Osmannak, a Szomáli Köztársaság elnökének és IV. Mwami Mwambutsá­rnak, Burundi királyának, a három ország nemzeti ünnepe alkalmából. Dobi István hasonló al­kalomból táviratban fejez­te ki jókívánságait Geor­ges P. Vaniemnek Kana­da főkormányzójának is. * Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban üd­vözölte a Kínai Kommu­nista Pártot megalakulá­sának 45. évfordulója al­­kalmából* Az MSZMP budapesti bizottságának meghívásá­ra június 22 és 30 között baráti látogatást tett ha­zánkban az SZKP moszk­vai városi bizottságának küldöttsége, amelyet N. G. Jegoricsev, a Központi Bizottság tagja, a moszk­vai városi pártbizottság első titkára vezetett. A ESEMÉNYES küldöttség megbeszélése­ket folytatott a párt-, ál­lami és üzemi vezetőkkel, tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait, megtekin­tett több budapesti ipari üzemet és más létesít­ményt. A küldöttség csü­törtök délután elutazott. A vendégeket a Ferihe­gyi repülőtéren Németh Károly, az MSZMP KB tagja, a budapesti párt­­bizottság első titkára bú­csúztatta. Jelen volt F. J. Tyitov budapesti szovjet nagykövet.* An Min Szu, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság budapesti nagy­­követségének ideiglenes ügyvivője, a koreai hábo­rú kitörésének és győzel­mes befejezésének évfor­dulója alkalmából csütör­tökön este filmbemutató­val egybekötött fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent a politikai, a gazdasági és a kulturális élet számos ismert személyisége, a Bu­dapesten akkreditált dip­lomáciai képviseletek több vezetője és tagja. ______________________________________________KÉP SZAVA________________________________________________________________________________________3

Next