Népszava, 1966. november (94. évfolyam, 258–282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
A Bolgár Kommunista Párt kongresszusának vietnami nyilatkozata A Bolgár Kommunista Párt IX. kongresszusa csütörtök délutáni ülésén nyilatkozatot fogadott el az amerikai imperializmus vietnami agressziójáról és a vietnami nép igazságos harcáról. Az okmány megbélyegzi az amerikai agressziót és az annak kiterjesztésére irányuló törekvéseket, a vandál pusztítást, amelynek öregek és gyermekek, kórházak és iskolák esnek áldozatul. A bolgár pártkongresszus teljes szolidaritását fejezi ki a vietnami nép iránt és támogatásáról biztosítja a megszállók ellen vívott harcában. A bolgár nép — hangsúlyozza a nyilatkozat — kész önkénteseket küldeni Vietnamba, ha ezt a VDK kormánya kéri. A kongresszus támogatja a Vietnami Demokratikus Köztársaság négy, és a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front öt pontból álló követelését, mert ezek képezhetik alapját a vietnami konfliktus rendezésének. A dokumentum a továbbiakban követeli a VDK bombázásnak beszüntetését, az amerikai csapatok kivonását és az 1954. évi genfi értekezlet határozatainak betartását, majd végül hangsúlyozza, hogy jobban, mint eddig bármikor, szükség van a szocialista erők egységére, mert az hatékonyabbá tenné a vietnami népnek nyújtott segítséget. Brezsnyev beszéde a kremikovci kohómű dolgozói előtt A kongresszuson Brezsnyev főtitkár vezetésével részt vevő SZKP-.küldöttség csütörtökön felkereste a kremikovcikohóművet, Bulgária legnagyobb ipari létesítményét, amelyet szovjet segítséggel szereltek fel. Tömeggyűlést tartottak. Az SZKP főtitkára méltatta a bolgár nép eredményeit, majd az SZKP tevékenységéről, a szovjet nép munkasikereiről beszélt. A főtitkár hangsúlyozta: »Népünk jelenlegi sikereit és terveit szorosan összekapcsolja az egész szocialista tábor sikereivel és terveivel. Tapasztalatunk alapján önökkel együtt meggyőződtünk arról, hogy a szocializmus és a kommunizmus építésének ügye annál sikeresebben halad előre, minél szorosabb együttműködésünk, minél szélesebbek a kapcsolatok valamennyi szocialista ország között. Ez sikereink egyik legfontosabb tényezője mind a bel-, mind a külpolitikában.« Indiában Dr. Réczei László 47 ország képviselőinek tanácskozásáról Kalmár György, az MTI Új-delhi tudósítója jelenti: Szerda este befejezte munkáját a háborús veszély, a katonai egyezmények és bázisok, az atomfegyverek és a gyarmatosítás elleni indiai konferencia. A tanácskozást az Indiai Béketanács hívta össze. Negyvenhét ország képviselői vettek részt a vitában, s tizenegy nemzetközi szervezet, köztük a Béke-világtanács, az Arab Liga, a Tudományos Munkások Világszervezete megbízottai. A magyar békemozgalmat dr. Réczei László, a delegáció vezetője és dr. Bácskai Tamás, a Nemzetközi Békeintézet munkatársa képviselte. A konferencia dr. Réczei Lászlót az 1. számú, a vietnami kérdéssel foglalkozó bizottság elnökévé választotta. A további bizottságok a kolonializmus felszámolásának problémájával, a katonai szerződések és bázisok kérdésével és az általános leszereléssel foglalkoztak. A konferencia megnyitó ülésén megjelent és üdvözölte a részvevőket Indira Gandhi miniszterelnök. A tanácskozás elnöke Krishna Menen indiai képviselő volt. Valamennyi határozatot plenáris ülésen egyhangúlag fogadtak el. Az indiai küldöttségnek több kongreszszuspárti képviselői is tagja volt. Dr. Réczei László hazautazása előtt kijelentette az MTI munkatársának: a delhi konferencián hozott határozatok konkrét akciók szervezésére hívnak fel és adnak lehetőséget. Fontos vonása a tanácskozásnak, hogy megteremtette az együttműködést sok olyan szervezettel, amelyek eddig elhatárolták magukat a békevilágmozgalomtól. Többek között az úgynevezett »világkormány« híveivel és más pacifista szervezetekkel. Nagyon fontos, hogy valamennyi határozatot egyhangúlag hoztuk. Ezt az egyetértést elősegítette, hogy a konferencia az el nem kötelezett India fővárosában volt Különösen sokat mondó, hogy a vietnami kérdésben alapos viták után olyan álláspontot fogadtunk el, amely egyértelműen megbélyegzi az Egyesült Államok agresszióját és a béketárgyalások kiindulópontjának a vietnami négy, illetve öt pontot ismeri el. Erzsébet-napra kedves ajándék az édesség Desszert-dobozok, édesség ajándéktárgyak nagy választékban Édességboltokból 1966. november 18 Újabb megdöbbentő adatok az amerikaiak vietnami vegyháborújáról Az észak-vietnami fővárosban közzétették a vietnami vegyiháborúról szóló fekete könyv második kötetét. Mint a fekete könyv adataiból kitűnik, 1961. és 1965. között az amerikaiak által alkalmazott mérgező vegyszerek 1 531 820 hektáron pusztították el a termést, 167 149 személyt mérgeztek meg, és 589-et megöltek. Több mint ezer ember halt meg a mérgezést követő betegségben. Az amerikai mérges gázok ugyancsak sok ember halálát okozták, a napalm alkalmazása sok tízezer áldozatot követelt. A fekete könyv rámutat, hogy az amerikaiak fokozzák a vegyi- és bakterológiai fegyverek gyártását. Míg 1959-ben 36 millió dollárt fordítottak erre a célra, 1964-ben már 170 millió dollárt költöttek vegyi fegyverekre. A saigoni utcákon csütörtökön máglyák lángoltak fel, a rendőrség körülvette a város feketepiacát és elkobozta az árusok készleteit, egy halomba rakták az árusoknál talált konzerveket, amerikai egyenruhákat és söröspalackokat, benzint locsoltak rájuk és elégették. A dél-vietnami fővárosban csütörtökön Nguyen Huu Co miniszterelnökhelyettes és hadügyminiszter ismertette az újságírókkal azt a katonai stratégiát, amelyet a manilai értekezleten dolgoztak ki Dél-Vietnam számára. Ennek lényege az, hogy harcolni az amerikai csapatok fognak, a délvietnami kormánycsapatokra csupán az elfoglalt területek megőrzése hárul. Az AFP a tábornok sajtóértekezletéhez hozzáfűzi, hogy dél-vietnami félhivatalos becslések szerint a kormánycsapatok és az amerikaiak jelenleg a dél-vietnami területnek 35 százalékát ellenőrzik csupán. Az ország 40 százalékán mindkét fél erői jelen vannak, negyedrészén pedig teljes mértékben a partizánoké az ellenőrzés. Az amerikai katonai parancsnokság csütörtökön közölte, hogy jelenleg az országban 358 000 amerikai katona van, hatezerrel több, mint egy héttel ezelőtt. Az amerikaiakkal együtt harcoló más külföldi csapatok összlétszáma 52 000. A szabadságharcosok számát 277 000-re becsülik. Az amerikaiak egyébként saját heti jelentésük szerint az elmúlt héten csaknem ezer embert vesztettek, a halottak és a sebesültek száma öszszesen 936 fő volt. Az amerikaiak azt állítják, hogy a partizánok vesztesége 1525 fő volt halottakban. A dél-vietnami kormánycsapatok 236 halottat ismertek be, sebesültjeik számát nem közölték. A többi külföldi csapatok veszteségei halottakban és sebesültekben 66 fő volt a hivatalos jelentés szerint. Puerto Rico — létezik Hogy Puerto Rico létezik, azt senki sem cáfolja. Mégis, erre a tényre most külön figyelmeztetni kell. Ennek a ténynek örülni kell. Ez a tény óriási szerencsének számít! Soham tudtam, hogy valamikor jelentős megáttanításként másolhatom ki majd egy almanachból, hogy Puerto Rico egyike a Föld legsűrűbben lakott területeinek. Pedig ez most kétségtelenül örvendetes adat. A nyugat-indiai Nagy Antillák e legkeletibb szigetén, több mint kétmillió háromszázezer ember él (még mindig!) él, a partvidéke (ezekben a percekben is!) termékeny síkság. Mindez véletlen azonban. A kaliforniai Oakland Tribune közölte a hírt: az amerikai légierő egyik bombázógépe gyakorlatozás közben elvesztett egy hidrogénbombát Puerto Rico mellett. Az amerikai kongresszus két házának egyesített atomerő-bizottsága szűkszavúan csak annyit válaszolt a kaliforniai lap cikkére, hogy a tengerben később megtalált nukleáris fegyver kiképzési célokat szolgált és semmiképpen sem robbanhatott volna fel. Tegyük fel, hogy így van. Ebben az esetben is véletlenül egy olyan bombát veszítettek el ismét az amerikaiak, amely nem volt édesre töltve. Puerto Rico még mindig a Föld egyik legsűrűbben lakott országa, s a partvidéke jelenleg is termékeny síkság . .. (fodor) A „vörösgárdisták“ utazásait tavaszig szüneteltetik Kocsis Tamás, az MTI pekingi tudósítója jelenti: Pekingben csütörtökön közzétették a KKP Központi Bizottságának és a Kínai Népköztársaság Államtanácsának november 16-i keltezésű felhívását, amely bejelenti, hogy a vidékivörösgárdisták« Pekingbe utazása, valamint a pekingi »vörösgárdisták« vidékre utazása november 21-től a jövő évi tavaszi ünnepekig, 1967 áprilisig szünetel. Hétfőig mind a pekingi, mind a vidéki »vörösgárdistáknak« vissza kell térniük lakóhelyükre, s a »vörösgárdisták« szállítására igénybe vett közúti járműveknek is vissza kell térniük eredeti telephelyükre. A felhívás az intézkedést azzal indokolja, hogy az ötéves terv első éve feladatainak maradéktalan teljesítése érdekében koncentrálni kell a szállítókaparitást a népgazdasági feladatokra. A felhívás szerint november 20-ig összesen 9 millió vidékivörösgárdista fejezi be látogatását Pekingben. Határozat született arra, hogy »a kulturális forradalommal« öszszefüggő tanulmányi szünetet a következő tanévig, vagyis 1967 őszéig meghosszabbították. A Központi Bizottság és az Államtanács felhívása ugyanakkor újból hangsúlyozza a »vörösgárdisták« gyalogos utazásának fontosságát, valamint azt, hogy megfelelő előkészületek után meg kell kezdeni az ilyenfajta »hosszú menetelések« próbáit. A mostani felhívás csak az utazások és nem a »kulturális forradalom« szüneteltetését jelenti be. A »vörösgárdistáknak« lakóhelyükön kell folytatniuk a »kulturális forradalmat«. 47 Erzsébet-tiapra VDRÁCOT! VIRÁGÉRT Választások brazil módra Miután hetekkel ezelőtt a brazil kongresszus megválasztotta az új köztársasági elnököt, kedden megtartották a törvényhozási választásokat is. Sem az elnöki, sem a törvényhozási választásokon nem volt nagy a tét: októberben Costa e Silva marsall, volt hadügyminiszter volt az egyetlen jelölt s ezúttal is jóelőre bebiztosította magát a jobboldal. 1967 tavaszáig felfüggesztették az ellenzékiséggel vádolt képviselőjelöltek politikai jogait és az elégedetlenkedők lecsillapítására parlamenti szünetet rendeltek el, a nagyobb nyomaték kedvéért pedig a hadsereget is mozgósították. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a 22 millió választópolgár jelentős része nem jelent meg az urnák előtt és az apátiát — nyugati hírügynökségek jelentése szerint — csak időnként törte meg egy-egy lövöldözés. Merényletet követtek el Sao Paulóban, Recifében és másutt. Az áldozatok között van ellenzéki képviselő és van választópolgár. A hivatalosan engedélyezett ellenzéki brazil demokratikus mozgalom annyira megosztott a jalen és a jövő feladatainak meghatározásában, de még a választási taktika kérdéseiben is, hogy a siker reményében meg sem kísérelhette az elégedetlenkedők összefogását. A kormánypárt választási győzelmét tehát nem volt nehéz megjósolni. A választások rendezői nem tűrték el a meglepetéseket (b) Az ENSZ-közgyűlés határozata Rhodesiáról Az ENSZ-közgyűlés csütörtökön túlnyomó többséggel elfogadta 53 afrikai és ázsiai országnak azt a határozati javaslatát, amely felszólítja Nagy- Britanniát, hogy vegyen igénybe minden szükséges eszközt, beleértve az erő alkalmazását is, a dél-rhodesiai kisebbségi telepes kormány uralmának letörésére. A határozat erejére emelt javaslat felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét a dél-rhodesiai állapotokra, azzal az ajánlással, hogy a tanács az ENSZ-alapokmány idevágó cikkelye által adott lehetőségekkel élve, léptessen életbe kényszerítő erejű rendszabályokat a világbékét fenyegető delihodesiai lázadás elfojtására. Az ENSZ politikai bizottsága szerda este befejezte az általános vitát a leszerelési bizottság beszámolójáról. A bizottság most megvitatja az e kérdésben beterjesztett határozati javaslatokat, majd áttér következő napirendi pontjának, az atomfegyver-kísérletek megtiltásának kérdésére. A szerdai ülésen Irán, Marokkó, Tunézia és Tanzánia képviselői határozati javaslatot terjesztettek be, amely felhív minden államot, tegyen újabb erőfeszítéseket az általános és teljes leszerelésre vonatkozó megállapodás tető alá juttatása érdekében. A javaslat értelmében valamennyi állam először a jelenlegi szinten fagyasztaná be katonai költségvetését, majd fokozatosan csökkentené hadikiadásait, és az így felszabaduló összegeket békés célokra, így az UNESCO-nak az analfabetizmus felszámolására indított mozgalma támogatására, a fejlődésben levő országok fejlesztési programjaira fordítaná. A leszerelés problémájának megoldását segítet Debré moszkvai tárgyalásai szakának előkészítése végett Moszkvában tartózkodik, kijelentette, hogy helyesnek tartaná egy szovjet—francia kereskedelmi kamara létrehozását, és az ülésszakon erre javaslatot is fog tenni. Debré csütörtökön találkozott Keldissel, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökével, s ennek során előzetes megállapodás született arról, hogy a Szovjetunió és Franciaország tovább fejleszti a tudományos együttműködését a szilárd testek fizikájában, az oceanográfiában, valamint a Föld mélyének kutatásában. Keldis és Debré megállapodtak abban is, hogy kölcsönösen kinevezik tudósok és szakértők csoportjait, akik a két ország közötti tudományos együttműködés újabb területeinek feltárásával foglalkoznak majd. Debré francia gazdasági és pénzügyminiszter, aki a szovjet—francia tudományos, műszaki és gazdasági együttműködési vegyes bizottság első ülése Színes film Aldrin űrsétájáról Szerda este bemutatták azt a 42 méteres színesfilmet, amely megörökíti Aldrinnak, a Gemini 12. űrpilótájának a világűrben tett sétáját A film igen jól sikerült, láthatók az űrséta egyes részletei, például az, ahogyan Aldrin a Gemini 12-t egy műanyagkötéllel hozzáköti az űrrandevú »tárgyához«, az Agena-rakétához. A Reuter egy másik »űreseményről« tudósít. A Gemini 12. fedélzetén 20 békapetét helyeztek el annak megvizsgálására, vajon a súlytalanság nem idéz-e elő szervi változásokat (sejtnövekedés stb.) a kikelő ebihalakban. Az űrben öt ebihal»született«, és ezek az űrhajóval együtt vissza is tértek a Földre. A Wasp amerikai repülőgép-anyahajó fedélzetén azonban a kis békaporontyok elpusztultak, nem állták ki a megpróbáltatásokat. (Reuter, AP) NÉPSZAVA Mód Péter beszéde az ENSZ kőgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) az ENSZ alapokmányának elveivel. — E kérdések tárgyalásánál nem lehet elkerülni az afro-ázsiai és a latin-amerikai országok területén kiépített idegen támaszpontok kérdését — hangoztatta a magyar küldött, majd arról beszélt, hogy egy-egy országtól az Egyesült Államok megtagadja, vagy esetleg azzal fenyegeti, hogy megtagadja a már megígért vagy folyamatban levő segély folyósítását, ha az illető ország kormánya nem kedve szerint cselekszik. Szólt az embargórendszerről is, amelyet több nyugati hatalom a szocialista országok ellen alkalmaz, és a gyarmati állapotok megörökítésére irányuló törekvésről. Mód Péter beszédét így fejezte be: " A magyar delegáció a világ békéjének érdekében az újonnan felszabadult és a nemzeti függetlenségükért küzdő népek érdekében szükségesnek tartja, hogy a közgyűlés a Csehszlovákia és a 12 más ország által javasolt határozat- és nyilatkozattervezet elfogadásával ünnepélyesen erősítse meg az erővel való fenyegetés megtiltásának, valamint a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazása betiltásának elvét, határozottan és egyértelműen ítélje el ezen elvek bármely formában való megsértését és hívjon fel minden államot ezen alapelvek feltétlen, keletben tartására. te elő a politikai bizottságban beterjesztett magyar, valamint lengyel és ukrán határozati javaslat is, amely megtiltja vegyi és bakteriológiai fegyverek alkalmazását, illetve nukleáris fegyvereket hordozó repülőgépeknek más országok területe feletti repülését. A kenyai küldött kijelentette: csodálkozást váltott ki néhány nyugati küldött felszólalása, amikor azok elvetették a vegyi és bakteriológiai fegyverek alkalmazásának betiltására vonatkozó magyar javaslatot A ciprusi küldött is sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egyesek meg akarják akadályozni a magyar határozati javaslat elfogadását. Csatorday Károly, Magyarország képviselője hangoztatta, kétségbevonhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államok a vietnami nép ellen vegyi fegyvereket alkalmaz. Az Egyesült Államok ENSZ-beli manőverei arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok továbbra is alkalmazni akarja ezeket a fegyvereket, ezért időszerű ennek a kérdésnek a napirenden tartása. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerda délután folytatta az Izrael ellen beterjesztett jordániai panasz vitáját. Seydoux francia küldött kijelentette, hogy a francia küldöttség fenntartás nélkül elítéli az izraeli fegyveres erők által november 13-án jordániai terület ellen intézett támadást. Johnson a műtét után Az orvosok véleménye szerint Johnson amerikai elnök egészségi állapota a szerdai műtét után teljesen kielégítő. Az elnök már szerda délután felkelt, néhány lépést tett betegszobájában, és részben napi munkájába is bekapcsolódott A torokoperáció miatt beszélnie nem szabad, ezért írásban közli mondanivalóját környezetével. 5 # A Majna-Frankurtból Nyugat-Berlinbe tartó »Boeing 727« típusú amerikai teherszállító gép katasztrófáját a gép helytelen irányítása okozta — állapította meg a kiküldött vizsgáló bizottság. Közrejátszott még az amúgy is kedvezőtlen időjárási és látási viszonyok romlása. # Moszkvában a magyar kohó- és gépipari minisztérium és a szovjet elektrotechnikaipari minisztérium szakemberei megkezdték tanácskozásukat a Vlagyimir Iljics nevét viselő elektromechanikai üzemben. A tanácskozás részvevői meghatározzák a Szovjetunió és Magyarország további műszaki együttműködésének útját.