Népszava, 1966. december (94. évfolyam, 283–308. szám)

1966-12-07 / 288. szám

Pearl Harbor-i ébredés 1 * a 25 éve történt. Vasárnapra virradt Ha- I m wan déli csücske, az Oahu-sziget fölött. « \ /I ^ kikötő és a repülőterek kaszárnyáiban f /I/l békésen aludtak katonák és tengerészzszek. Már azok, akik nem kaptak eltávozást. Mert a többség — vagy tízezren — a kitűnően felszerelt hawaii night clubokban töltötte az éjszakát. A 75 parancsnok közül csupán 48 tartózkodott a hajóján. Így festett Pearl Harbour 1941. december 7-én. Azon a rettenetes napon, amikor a trópusi hajnal csendjét a robbanóbombák fülsiketítő döreje hasította szét. A japán bombázók egymást követő hullámokban zúdultak a támaszpontra. S velük egyidőben a császári tengeralattjárók torpedói, a rombolók ágyúi egy óra leforgása alatt csaknem teljesen szétzúzták az Egyesült Államok legnagyobb és legfontosabb csendes-óceáni támaszpontját. Megsemmisítették az ott állomásozó hadihajók tucatjait, a repülőgépek százait. A■Az amerikaiak Pearl Harbournál ébredtek rá — Ádámhoz és Évához hasonlóan —, hogy meztelenek« — írta visszaemlékezéseiben Fuller tengernagy. Roosevelt ugyan már egy héttel a támadás előtt — a japán csapatmozdulatok hírére — kijelentette: «Ez már a háború.« A japán rajtaütés mégis a legteljesebb s katonailag szinte érthetetlen felkészületlenségben találta az USA egységeit. A «hawaii weekend« — mert sokan akkor még Amerikában így fogták el a háborút — keserű véget ért. De — ha a háromezer Pearl Harbour-i halott számára későn is — a csapás akkor felrázta az amerikai közvéleményt. Akarva, akaratlan, ezen az évfordulón eszünkbe jut: azok az erők, amelyek negyed századdal ezelőtt nem akarták észrevétetni népükkel a tényleges fenyegetést — most újra szeretnék a közvéleményt elaltatni. Igaz, ez már «érthetőbb«. Ma nem fenyegeti semmi és senki Amerikát. Ma Pearl Harbour fenyeget. És nemcsak fenyeget. A Csendes-óceán vietnami partvidékén ma a Pearl Harbour-i támaszpontról felszálló gépek bombái robbannak a trópusi hajnal csendjében. A Pearl Harbour-i halottak árváinak ezt is meg kell érteniük. Fel kell, hogy ébredjenek. (R.) Kiesinger nyilatkozata A Paris-Match című, nagy példányszámú francia képes hetilap kedden megjelent száma interjút közöl Kurt Georg Kiesinger új nyugatnémet kancellárral. Kiesinger kijelentette: egyik legfontosabb feladatának a francia— német együttműködési szerződés felelevenítését tartja, mert véleménye szerint »Párizs és Bonn viszonya Európa kulcsa«. Ebben teljes az egyetértés a kormányba belépett Szociáldemokratákkal — mondotta, majd hangoztatta, hogy a Moszkvával való kapcsolatok jelentősége egyre nagyobb. Ebben az irányban sietség nélkül és kizárólag a realitásokra alapozva kíván cselekedni. Ezek nehéz kapcsolatok, de talán Párizs segítségével sikerül megjavítani őket. — A népi demokratikus országokkal is rendezzük viszonyunkat — mondotta —, azonban minden esetet külön vizsgálunk meg. Az NDK-val összefüggésben továbbra sem mondott le az NSZK kancellárja a hírhedt Hallstein-doktrina alkalmazásáról. Bonnban közölték, hogy Kiesinger a december 13-án felolvasandó kormánynyilatkozatban válaszol Koszigin kijelentéseire, amelyeket Németország újraegyesítésével kapcsolatban tett párizsi látogatása alatt (MTI) 1966. december 7 Ünnepi ülés a moszkvai csata évfordulóján Kedden Moszkvában ünnepi ülésen emlékeztek meg a német fasiszta területrablók felett a moszkvai csatában aratott győzelem 25. évfordulójáról. A Kreml kongresszusi palotájában rendezett gyűlés elnökségében helyet foglaltak: Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és más szovjet vezetők, valamint azok a hadvezérek, akik a történelmi csatában harcoltak. A gyűlésen Nyikolaj Jegoricsev, az SZKP moszkvai városi pártbizottságának első titkára mondott beszédet. A szónok a nagy hála érzésével emlékezett meg a moszkvai csatában részt vett harcosokról. Külön kiemelte Georgij Zsukov, Ivan Konyev, Szemjon Bugyonnij, Szemjon Tyimosenko, Konsztantyin Rokosszovszkij, Borisz Saposnyikov, Alekszandr Vasziljevszkij és más hadvezérek harci érdemeit .A moszkvai csata általános vezetését Joszif Sztálin legfelső főparancsnok látta el« — mondotta Jegoricsev. Szólt a Hitler elleni koalíció sikereiről, majd rámutatott a mai nyugatnémet revanstörekvések veszélyességére. Ezután így folytatta: Az Amerikai Egyesült Államok kormányköreinek képviselői az utóbbi időben gyakran beszélnek arról, hogy — úgymond — szeretnék megjavítani viszonyukat a Szovjetunióval. A Szovjetunió vezetői nemegyszer kijelentették — és egész népünk egyöntetűen így vélekedik —, hogy országunk és az Egyesült Államok viszonya nem javulhat olyan körülmények között, amikor az Egyesült Államok napról napra fokozza háborús előkészületeit, nem is rejtve véka alá azok szovjetellenes irányzatát, amikor az Egyesült Államok mindenképpen bátorítja a bonni hadvezetés revansterveit, amikor kihívó agressziót követ el a vietnami nép ellen, az amerikai repülőgépek pedig a Vietnami Demokratikus Köztársaság, egy olyan szocialista ország békés városait és falvait bombázzák, amellyel a barátság és testvériség szálai fűznek össze bennünket. Beszédének további részében Jegoricsev egyebek között rámutatott: a szovjet emberek mélységes aggodalommal értesülnek a Kínában napjainkban végbemenő eseményekről. Az utóbbi időben Mao Ce-tung és csoportja nagyhatalmi politikát folytat, olyan politikát, amely a szocialista országok, az egész kommunista világmozgalom egysége ellen irányul. A kínai vezetők a modern revizionizmus elleni harc jelszavával »elsőszámú ellenségnek« nyilvánították az SZKP-t és a Szovjetuniót és »a végsőkig akarnak harcolni« ellene. Lenini kommunista pártunk, csakúgy, mint a többi testvérpárt, mindent megtesz azért, hogy a szocialista közösségben és a kommunista mozgalomban leküzdhessük a kínai kommunista párt vezetősége által okozott nehézségeket — mondotta beszéde befejező részében. Az Egyesült Államok tovább fokozza az eszkalációt Johnson elnök személyesen adott utasítást arra, hogy az amerikai légierő bombatámadásokat hajtson végre Hanoi közvetlen körzetében. Politikai megfigyelők a bombázások fokozásából arra következtetnek, hogy az Egyesült Államok újabb eszkalációt készít elő Vietnamban. Egyes hírek szerint az elnök még januárban 12— 15 milliárdos pótköltségvetést terjeszt a kongreszszus elé a vietnami háború egyre növekvő kiadásainak fedezésére. A légierő parancsnoksága sokmilliós rendelést adott fel egy új típusú rakéta kifejlesztésére, amelytől azt remélik, hogy megsemmisíti a célkutató és irányító radarberendezéseket. A VDK légelhárítása ugyanis olyan modern földi rakétaberendezéseket kapott, amelyek ellen hatástalannak bizonyultak az eddigi amerikai fegyverek. A DNFF Központi Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben igen határozottan figyelmezteti az amerikaiakat: amenynyiben folytatják az Észak- Vietnam lakott területei elleni barbár bombatámadásokat, úgy a dél-vietnami szabadságharcosok egyetlen ilyen akciót sem fognak megtorlás nélkül hagyni. A Bumedien, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke és Nasszer, az EAK elnöke között Kairóban lefolyt tanácskozásokról kiadott közös közlemény követeli Észak-Vietnam bombázásának haladéktalan megszüntetését és az idegen csapatok feltétel nélküli kivonását Dél- Vietnamból. Kairóban befejezte munkáját az afrikai és az arab országok békemozgalmainak konferenciája A delegátusok elítélték a vietnami háború eszkalációját, a VDK területének barbár bombázását. Egyúttal több kezdeményezést határoztak el a világ, Afrika s az arab országok békéjének megszilárdítása érdekében. Enrico Berlinguer vezetésével Hanoiba érkezett az Olasz Kommunista Párt küldöttsége. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint amerikai repülőgépek november 30-án és december 1-én két ízben bombáztak a nyílt tengeren, a Tonkini-öbölben kínai halászhajókat. A kínai honvédelmi miniszter szóvivője kifejezte legélesebb tiltakozását és a legkomolyabb figyelmeztetésben részesítette az amerikai imperialistákat, véres bűntettük miatt. Az Új Kína a macaói fejleményekről kedden már az Új Kína is beszámolt a macaói fejleményekről. Elmondta, 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT 2 SZERENCSÉS SZOMBAT hogydecember 3-án és 4-én a portugál hatóságok meggyilkoltak hét és megsebesítettek 76 hazafias érzelmű kínai lakost Macaóban. Az Új Kína ismerteti az utcai harcokat, tüntetéseket. Ezután leszögezi: «a portugálok brutalitásának fokozása arra vall, a portugál hatóságok vették a bátorságot, hogy maguk ellen hangolják az összes macaói kínai hazafit. Nyugati megfigyelők megjegyzik — írja a Reuter —, hogy Peking az Új Kína hírügynökség útján fejezte ki állásfoglalását, nem pedig külügyminisztériumi jegyzékkel, ami arra utalt volna, hogy Kína konkrétan elkötelezi magát. Mint a Reuter írja, a dél-kínai partok közelében hét kínai ágyúnaszád horgonyoz. Négy hajó csak néhány száz méternyire tartózkodik a macaói belső kikötőtől. «Örömmel jelentjük, hogy José Vitoriano, portugál munkást és szakszervezeti vezetőt szabadon bocsátották, miután életének 17 esztendejét Salazar fasiszta diktatúrájának börtöneiben töltötte.« Így kezdődik a Portugál Antifasiszta Szakszervezeti Mozgalom egyik legutóbbi levele, amelyet eljuttatott a Szakszervezeti Világszövetség valamennyi tagszervezetéhez. Tehát a nemzetközi nyomás következtében amnesztiát kapott egy ember 17 év után. De mindazok, akikért ő is felemelte a szavát, nem kapnak amnesztiát, immár ötödik évszázada. A portugál amnesztia ugyanis nem általános. Még csak nem is részleges. A lebukott portugál antifasisztákon kívül még kimaradt belőle mintegy tízmilliónyi afrikai. A 77 esztendős Antonio de Oliveira Salazar, a jezsuita jogásztanárból lett diktátor kijelentette, hogy »az egész világ ellenében« is végrehajtja »civilizátori küldetését« és keresztülviszi »Afrika gyermekeinek megtérítését a keresztény hitre«. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1963. július 31-én, határozatban ítélte el a portugál gyarmatosítást. Ugyanez a tanács 1965. november 23-i határozatában felszólította Portugáliát, hogy számolja fel gyarmatait. S most, az ENSZ ismét napirendjére tűzte a portugál gyarmatok helyzetét. A zambiai kormány megbízta ENSZ- képviselőjét, hogy a közgyűlésen nyújtson be panaszt Portugália ellen, mert az idén portugál csapatok már két ízben támadtak meg zambiai területet Az elmúlt héten pedig Mocambique-ból tanzániai területre hatoltak be portugál katonák és utakat aknáztak alá, amelynek következtében négy tanzániai — köztük egy tízéves iskolás gyermek — meghalt, többen pedig megsebesültek. Az ENSZ gyámsági bizottságában Tanzánia képviselője emiatt tiltakozását jelentette be és az afroázsiai országok csoportja határozati javaslatában a többi között követeli, hogy Portugália szövetségesei szüntessék meg a gyarmatosítás támogatását Az sem meglepő, hogy a belső és gyarmati elnyomást gyakorló kormány képviselője volt az egyik a két szavazó közül (a másik Anglia küldötte), aki ellenezte az ENSZ-közgyűlés egyik ülésén 98 állam által megszavazott határozatot. (Ez ugyanis megtiltja a nemzetközi kapcsolatokban az erővel való fenyegetőzést és az erőszak alkalmazását, s a népek önrendelkezési jogának szigorú tiszteletben tartását követeli.) De a világ, úgy látszik, nem nyugszik. A világnak nem tetszik Salazar jóslata, amely még legalább 400 évet feltételezne a megkezdett »térítés« befejezéséig Afrikában. A világot felháborítja, hogy amerikai, angol, belga és nyugatnémet monopóliumok fegyverekkel látják el a saját területénél huszonkétszer nagyobb gyarmatbirodalmat ellenőrzése alatt tartó Portugáliát. Mert a fasiszta diktatúra a nemzeti felszabadító mozgalmat valamiféle »fegyenclázadásnak« könyveli el, amelyet bombákkal verne szét.. Nincs kegyelem a portugál gyarmatokon született tízmillió afrikai számára. Egy francia újságíró nemrégiben látogatást tett Portugál-Guineában, részt vett egy gyűlésen, ahol Amilcar Gabral, a szabadságharc egyik vezetője beszélt A Nouvel Observateur így idéz a beszédből: »A függetlenség nemcsak anynyit jelent, hogy el kell űzni a portugálokat, nemcsak zászló és himnusz ... Ma Guinea népe még meztelen, fél a folyótól, az esőtől és az erdőtől.« De egyre kevésbé fél a gyarmatosítók elleni küzdelemtől. Mocambique lakóinak 99,8 százaléka még most is analfabéta, s a rabszolgaság intézménye államilag hitelesített. Salazar kormánya ezt az ókori állapotot középkori elnevezéssel »takargatja«: kényszermunka. Kényszermunkára bíróság ítélhet büntetésből, vagy állami hivatal rendelheti el adótartozás fejében Gyakorlatilag minden bennszülött évente hat hónapot dolgozik kényszermunkán. A kényszermunkás el is adható. Például a Dél-afrikai Köztársaságnak. Portugália évente hárommillió dollárt keres azon, hogy a transvaali bányatársaságnak kényszermunkára ítélteket, szállít. Ennek fejében ugyanis a Délafrikai Köztársaság vállalta, hogy Johannesburgba irányuló importszállítmányok 47,5 százalékát Laurence Marques kikötőjének érintésével viszik az országba. Remek üzlet, mindkét fél elégedettnek látszik egyelőre. Ugyanez azonban nem mondható el arról a százezer rabszolgáról, akit a huszadik század második felében évente elad Portugália egy bányatársaságnak. Salazar uralma alatt pontosan egymillióval kevesebb portugál él, mint amennyi a gyarmatok bennszülött lakosainak száma. Mindenütt lángol a harc a portugál gyarmatokon. Angolában éppen úgy, mint például Mocambique-ban. Majd öt évszázadnyi rabság nem viselhető el tétlenül. (F. G.) ..CIVILIZÁTOR! KÜLDETÉS" NÉPSZAVA A rhodesiai helyzet Berro, Uruguay ENSZ- képviselője, a Biztonsági Tanács e havi soros elnöke, Nagy-Britannia kérésére csütörtök estére összehívta a tanács ülését, hogy azon megvizsgálják a Rhodesia-ellenes gazdasági szankciók kérdését. Miután lejárt a Smithrezsimnek adott »legeslegutolsó« határidő is. Wilson brit miniszterelnök a Tiger-cirkáló fedélzetén találkozott a rhodesiai fehér telepesek vezetőjével. A megbeszéléseken munkaokmányt dolgoztak ki, amelyet mindkét kormánynak hétfőn délelőtt 10 óráig kellett volna jóváhagynia. Ehelyett kilenc órával a határidő után Ian Smith közölte Londonnal, hogy kormánya elutasította a paktumot. Ezzel a törvénytelen rhodesiai rezsim ismét hajthatatlanságát demonstrálta, de méginkább magabiztosságát, amellyel London fenyegetőzéseit fogadja. A kilátásba helyezett szankciók ugyanis eddig csak papíron léteztek. Smith kormányának elutasító válasza nem születhetett volna meg az angol kormány bizonytalan, halogató, állandó engedményekre épülő politikája nélkül. Smith kompromisszumra sem hajlandó, pedig Wilsont a látszatmegoldás is kielégítené. Rhodesia kormánya azonban, úgy látszik, nem hajlandó megkönnyíteni Wilson helyzetét. Az angol miniszterelnök súlyos presztízsveszteséget szenvedett. Ismét bebizonyosodott rhodesiai politikájának csődje. Az angol kormánynak a történtek után nem volt más választása, mint az, hogy a Biztonsági Tanácshoz forduljon. Jellemző azonban, hogy ENSZ-körökben már most arról beszélnek, hogy Nagy- Britannia csak mérsékelt szankciókat fog kérni Rhodesia ellen az ENSZ- től. (b.) Az SZVSZ főtanács ülése (Folytatás az 1. oldalról) Pierre Gensous, az SZVSZ főtitkárhelyettese beszámolójában hangsúlyozta, hogy sem az egyre növekvő amerikai hadsereg, sem a kegyetlen népirtás, sem pedig az állandóan ismételgetett »békejavaslatok« — amelyek az agresszió leplezését szolgálják csupán — nem tudják megtörni a vietnami nép hősi ellenállását. Az imperialisták vereségei növekednek Vietnamban. Pierre Gensous ezután hangsúlyozta, hogy a Szakszervezeti Világszövetségnek fokoznia kell azt a tevékenységét, hogy a világ szervezett munkásságát szolidaritásra szólítsa a vietnami néppel. A győzelem legfontosabb tényezői: a vietnami nép hősi ellenállása, a szocialista országok egysége és anyagi szolidaritása, a munkásosztály és a népek nemzetközi támogatása. Az SZVSZ-nek ez utóbbi fronton kell kifejtenie fokozott tevékenységet. Az európai problémáról szólva elítélte a nyugatnémet revansizmust és hangsúlyozta az SZVSZ ezen a területen kifejtett munkásságának jelentőségét, majd áttért annak a harcnak az ismertetésére, amelyet a kapitalista országok munkássága folytat élet- és munkakörülményeinek megjavításáért. Hangsúlyozta, annak a küzdelemnek a fontosságát, amelyet a szocialista országok a béke erősítéséért folytatnak, s elismeréssel nyilatkozott állandó és gyors gazdasági gyarapodásukról. Beszéde befejező részében a gyarmati rendszer teljes felszámolása és a felszabadult országok fejlődése mellett szállt síkra, majd a szervezett dolgozók nemzetközi egységének fontosságáról beszélt. A beszámoló elhangzása után az elnök Sztojan Gjurov, a Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke szólalt fel. Az ülésen tanúsítottkínai és albán magatartásról szólva hangsúlyozta: egyesek nem azért jöttek a tanácsülésre, hogy részt vegyenek annak munkájában, hanem hogy primitív módszerekkel cirkusszá változtassák azt. Nem a forradalmi frázisokra és a velük való zsonglőrködésre van szükség — mondotta Gjurov —, hanem konkrét hozzászólásokra, munkaértekezletre. Javasolta a tanácskozásnak, hogy ítélje el a kínai magatartást, és figyelmeztesse a kínai delegációt: amennyiben továbbra is ilyen magatartást tanúsít, az elnök végérvényesen megvonja tőle a szót. Gjurov javaslatát a főtanács elfogadta. A javaslat ellen csak a kínai és az albán küldöttség szavazott. Meghalt Mario Alicata Kedden szívroham következtében, 48 éves korában meghalt Mario Alcata, az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának és vezetőségének tagja, az Uniténak, a párt lapjának főszerkesztője. Az OKP vezetősége közleményt adott ki. "Ez a súlyos veszteség a munkásosztály pártját egy olyan vezetőtől fosztja meg, aki egész életét, politikai szenvedélyét, nagy képességeit a demokráciáért, a békéért és a szocializmusért vívott harcnak szentelte. Halálát minden olasz kommunista, minden olasz dolgozó gyászolja« — állapítja meg a közlemény. A képviselőház keddi ülésének kezdetén a képviselőház elnöke jelentette be Alienta halálát és a gyász jeléül felfüggesztette az ülést.