Népszava, 1967. január (95. évfolyam, 1–26. szám)

1967-01-08 / 7. szám

10 1%fén*m4st4 utóstarfé­r KÉSZÜL az új tsz-törvény tervezete Az MSZMP IX. kongresszusának javaslatára ez év ápri­lisára összehívják a termelőszövetkezetek első országos kongresszusát, amelyen a küldöttek megtárgyalják az új ter­melőszövetkezeti és a földjogi törvény alapelveit, döntenek az Országos Termelőszövetkezeti Tanács, továbbá a területi termelőszövetkezeti szövetségek létrehozását illetően. A ter­melőszövetkezetek működését, szervezetét és gazdálkodását szabályozó 1959. évi 7. számú törvényerejű rendelet nagy­mértékben segítette a mezőgazdaság szocialista átszervezé­sét, mostanra azonban a szövetkezetek kinőtték a rendelet kereteit, és a tényleges helyzethez igazodó, korszerű szabá­lyozás hiánya fékezi a gazdálkodást. A készülő új jogsza­bály abból az alaptételből indul ki, hogy a termelőszövet­kezet az önkéntesen társult dolgozó parasztok átfogó szer­vezete, amely szövetkezeti jelleggel nagyüzemi keretekben, önálló, vállalatszerű gazdálkodást folytat. A tervezet egyik rendelkezése szerint a háztáji föld használatára nem a csa­ládok, hanem a termelőszövetkezet tagjai személyükben lesznek jogosultak, feltéve, hogy a tsz által előírt munka­mennyiség-minimumot teljesítik. _ A MOSZKVAI vá­rosépítészeti hivatal nyer­te el a párizsi Francia Műépítészeti Kör ez évi nagydíját, az urbaniszti­ka terén kifejtett tevé­kenységéért.­ ­ Befejeződött a Bánhidai Hőerőmű bővítése Szombaton a hajnali órákban bekapcsolták a termelésbe a Bánhidai Hőerőmű új, 100 mega­watt teljesítményű ener­­giafejlesztő blokkját. Ez­zel lényegében befejező­dött a Bánhidai Hőerő­mű bővítése. Ez az első hazai tervezésű és gyárt­mányú, 100 megawattos turbógépcsoport. — A háztáji gazdasá­gokat, valamint a kisebb kertészeteket is ellátja a Tiszai Vegyi Kombinát nagy hatóanyagtartalmú nitrogén műtrágyával. »Mini« csomagolásban 5 és 10 kilogrammos, ízlé­ses polietilén zsákokban kapják a pétisót.­ ­ Az állatvilágban is terjed a rákos megbetegedés A zürichi Állatpatho­­lógiai Intézetben megál­lapították, hogy a kutyák 22 százaléka és a macs­kák 8 százaléka rák kö­vetkeztében múlik ki, ho­lott a kutyáknál az arány húsz évvel ezelőtt csak 8 százalék volt.­­ A Budapesti Törté­neti Múzeum pesterzsébe­ti múzeumának vallástör­téneti kiállítását szomba­ton népes érdeklődő kö­zönség jelenlétében nyi­totta meg Tömpe István, a Magyar Rádió és Tele­vízió elnöke. ■ Н­ VHNf—GVAfl OZDON Az Ózdi Kohászati Üze­­mekben­ technikatörténeti cso­port­ alakult abból a célból, hogy az­ immár 122 éves ózdi gyár jelegzetes fejlődési sza­kaszait, a helyi kohászkodás módjait megismertesse. Egy­kori rajz, illetve kép alapján elkészítik például a gyár 1847-beli és 1883—1895. közötti állapotát ábrázoló makettet. A­zomini-H-gyárat az össze­gyűjtött tárgyi, személyi em­lékekkel, tablókkal, leírások­kal együtt kiállításon is be­mutatják. ■ LOTTOTÁJÉKOZTATÓ : Mozgó munkásszállások Az erdei munkahelyek évről évre távolodnak egymástól, s ezért nem érdemes végleges mun­kásszállásokat építeni. A Vértesi Erdőgazdaság ezért száz darab össz­komfortos lakókocsit ren­delt a szentesi kocsigyár­tól. Az első 25 mozgó munkásszállást már meg is kapták, és a jövőben a hegyvidék valamennyi munkahelyét ilyenekkel látják el.­­ AZ AGYBA HELYE­ZETT elektronikus szon­dák segítségével akarják visszaadni a vakok látá­sát a mexikói Egyetemi Klinika — tudósai — je­lenti a »Medical World News« című szaklap. GYÉMÁNTPOR GRAFITBÓL A gyémántpor fontos ipari csiszolóanyag. Grafitporból — ami éppúgy szén, mint a gyémánt, csak kristályszer­kezete más — robbantással előidézett óriási nyomáson gyémántport tudnak készíte­ni.­­ BŐVÜL A TANÁCSOK JOGKÖRE Hatályba lépett az »Egyes büntető rendelkezések módo­sításáról és kiegészítéséről­« szóló 1968. évi 16. számú tör­vényerejű rendelet, amely a szabálysértések vonatkozásában is számos rendelkezést tartalmaz. Az új rendelkezés szerint például a 300 forint értéket meg nem haladó lopás, sikkasz­tás, csalás, rongálás és jogtalan elsajátítás mellett szabály­­sértés a hűtlen, továbbá az 5000 forint értéket meg nem haladó kárt okozó hanyag kezelés is. A 300 forinton aluli hűtlen kezelés is lehet azonban bűncselekmény, például akkor, ha azt idegen vagyonnak hatósági megbízás vagy jóváhagyás alapján történő kezelése során követik el. A tvr. egy másik rendelkezése szerint a társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás — ha az okozott kár az 5000 fo­rintot nem haladja meg — szabálysértésnek minősül. Az első játékhétre beér­kezett 5 887 750 darab lottó-­ szelvény. A nyeremény ös­­­­szege —■ a nyereményilleték­­ levonása után a következő:­ öt találatot egy fogadó ért el. Nyeremény 1 768 325 forint.­ Négy találatot 58 fogadó ért­ el, a nyereményösszeg egyen-­­ként 30 454 forint. Három ta­lálatot 4093 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 432 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 115135 darab, ezekre egyenként 19 forint nyereményt fizetnek.­­ A galambhús-terme­­lést ma már hazánkban is a jól jövedelmező ház­táji foglalkozások közé sorolják. A Gyulán meg­nyílt nagyszabású ga­lambkiállításon »bemu­tatkoztak« a hústerme­lésre leginkább alkalmas óriásgalambok. ■ készenlétben a farsangi kellékek Mintegy 10 millió forintos készlettel áll a Jelmezköl­­csönző Vállalat a farsangi karneválok részvevőinek rendel­kezésére, akik több ezer lósestélyt és táncruha, szmoking és frakk, sokféle jelmez közül választhatnak. A bálnyitó csoportok már előjegyezték a díszmagyart és a díszes nagy­asszonyi ruhákat. Sokan kerestek már Belphegor-jelmezt, és az idei farsang jelmezújdonságai ezenkívül a Böbe baba, a Morzsi, a Mazsola és a­ Manócska — felnőtt méretekben. A ruházati kereskedelem ismét kínál sárgalléros szmokingot. A nagykereskedelem kis sorozatban készült különleges al­kalmi, kisestélyi ruhát szállított az üzleteknek. A papírbol­tokban jócskán kapható konfetti, szerpentin, sapka és álarc. A Budafoki Pezsgőgyár az év végi hajrá után 290 ezer pa­lack pezsgőt ad a farsang idejére. Színházak műsora Vasárnap, január 8. Operaház: Lammermoori Lu­cia (Goldmark-bérl. 4. előad. de. 11); Giselle (F. bérL 5. előad. 7). — Erkel Színház: A négy házsártos (Failoni­­bérL 4. és Főisk. bérL A. sor. 2. előad. de. 11); A vég­let hatalma (Verdi—Puccini ciklus A—B. sor. 4. előad. 7). Nemzeti Színház: Úri muri (de. fél 11); Bíbor por (7). — Katona József Színház: Az If­júság édes madara (du. fél 3); Akt hegedűvel (7). — Víg­színház: A testőr (du. fél 3); Az ördög ügyvédje (R. bérl. 3. előad. 7). — Ódry Színpad: Egy éjszaka Kansasban (Ód­­ry G-bérl. 3. előad. fél 8). — József Attila Színház: A cso­dabogár (Radnóti »IO« bér­. 2. előad. de. fél 11); Farka­sok és bárányok (7). — Ma­dách Színház: A vágy villa­mosa (du. fél ?); Az áruló (fél 8). — Madách Kamara Színház: A bolond lány (du. fél 3); Négykezes (fél 8). — Thália Színház: Thália-kaba­­ré (du. 3); A tanítónő (7): A per (stúdióelőadás, 8). — Fő­városi Operettszínház: Marica grófnő (fél 3, 7). — Bartók Színház­­ (az Operettszínház­­ban): Copperfield Dávid (de. fél 11). — Zeneakadémia: Mesélő muzsika (Ifjú Zene­barátok hgv. F/2. du. fél 4). Zeneakadémia Kisterem: Ko­csis Albert—Szabó Csilla szo­nátaestje (Három szonátaest 2. fél 8). — Irodalmi Színpad* A pénz komédiája (Zenés szatirikus műsor. 6. bér­. 1. előad. hu. fél 4). — Egyetemi Színpad: Karinthy Frigyes-est (7). — Vidám Színpad: Nyu­galom, a helyzet változatlan! (fél 4, fél 8). — Kis Színpad: Gyilkostársak (3, 7). — Álla­mi Bábszínház: Gulliver Líli­­putban (de. 11); Irány az Ezeregyéjszaka! (du. 3); A kacsalaki rejtély (du. 5). — Kamara Varieté: Gebines va­rieté (fél 3, 6, fél 9). « Dé­ryné Színház: Római gyere­kek (7). MÚZEUMOK Szépművészeti Múzeum: Ve­zetés a »Műhelytitkok, ha­misítványok« c. kiállításon (9 órakor, vezető: Haraszti­­né dr. Takács Mariann). If­júsági tárlatvezetés az »Itá­liai barokk festészet« c. ki­állításon (10 órakor, vezető: Dr. Eszláry Éva). Előadás »Giorgione« címmel 11 óra­kor, előadó: Harasztiné dr. Takács Mariann. Előadás a TIT székházban (Kossuth Klub) »Louvre« címmel, »A világ nagy mú­zeumai« sorozatban, de­ 11 órakor. Előadó: dr. Czobor Ágnes művészettörténész. Hétfő, január 9. Erkel Színház: Új évben is siker (fél 8). — Nemzeti Szín­ház: Az ember tragédiája (7). Katona József Színház: Ször­nyeteg (7). — Vígszínház: A néma levente (7). — Ódry Színpad: Az idő vasfoga (fél 8). — József Attila Színház: Farkasok és bárányok. (II. béri. 3. előad. 7). — Madách Színház: Koldusopera (7). — Madách Kamara Színház: Amíg összeszoknak (7). — Thália Színház: Mocorgó (7)* Fővárosi Operettszínház: Az előadás elmarad! — Zeneaka­démia: M. All. Hangverseny­­zenekar, vez. Oberfrank Gé­za, közr. Tusa Erzsébet (Téli bér, VL és Egyet. Kér­. D. sorozat, fél 8). URH 18: H. Időj. 18.05: Hangle­mezparádé. 19: A XVIIL sz-i operamuzsika. 19.35: Kocsis Albert—Szabó Csilla szonáta­estje a Zeneakadémia kister­méből. Közb. kb. 20.25: Ver­sek. 21.15: Hangszerszólók. 21.25: Schumann: Az éden és a peri­­­oratórium. 23: H. Idős. TELEVÍZIÓ 9.55: Magyar Irod. ált. isk. V. 10.25: Csipkerózsika. 10.55: Úttörő-híradó. 11.10: Műhely­titkok nyomában. Közv. az Iparművészeti Múzeumból 12.10: Üdvözlet barátainktól. Intervízió Leningrádból. 14.43: Hét és fél tenger ördöge. Am. rajzfilmsorozat Popeye kalandjairól. 14.50: Magyar Hird. 15: Mezőg. szakfilm. 15.30: A köpeny. Magy. besz. szovjet film (10 éven felül!). 16.40: Tájak, városok, embe­rek. Mexikó. 16.55: »Szavak, csodálatos szavak...« Társas­játék. 18.15: Delta. 18.50: Húsz éve történt... Rejtvényműsor. 19.20: Ivanhoe. Magy. besz. angol filmsorozat. 1. Meghí­vás és kihívás. 19.45: Esti mese. 20: Tv-híradó. 20.20: Sporthírek. 20.30: Irodalmi ké­peskönyv. Venturi: Germán vakáció. 21.20: Komlós János műsora. 21.30: Részletek a val­legnói dalfesztivál döntőjéből. 22: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 9: Hanzelka és Zikxnund to­kiói útifilmje. 9.30: Ifj. adás. 10.30: Sparta Praha—KPS Brno női kosárlabda-mérk. 12: Tv-híradó. 14.20: Edzett emberek úszóversenye. 15.20 Corrida. Tv-játék. 17: Veszé­lyes hivatások. 17.25: Tv-me­­se játék. 19: Tv-híradó. 19.45: Amoré­mio. Hétfő, január 9. KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: 7.. 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.50: Falurádió. 6: H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Reggeli kró­nika­­. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Műsorok. 8.15: Köny­­nyű dallamok. 9.10: Folyó­iratszemle. 9.25: A hét elő­adóművésze: Dimitri Mitro­­poulos. 10: H. Időj. 10.10: Óvodások műsor. 10.30: Virág­­énekek. 10.47: A Salzburgi Mozarteum Iárának Mozart­­hűve. 11.57: Műsor. 12: H. Idős. 12.15: Tánczenei koktél. 13: Pesti színházműsor. 13.03: Hird. 13.18: Takács Paula és Radnai György énekel. 13.45: Népi zene. 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.20: Régi be­szélgetés Paul Hindemith-tel. Andor Leon írása. 14.40: Ur­­bán Ernő szaharai útirajza. IV. 15: H. Időj. 15.15: Zkri muzsika. 16: Gyermekrádió. 16.42: Édes anyanyelvünk. 16.47: Egressy-dalok Vécsey Jenő feldolgozásában. 16.57: Műsor. 17: H. Nemzetk. lapsz. Időj. 17.15: Galli-Curci-hangv. 17.45: Tudományos híradó. 18: Huszas stúdió. A siker és a kudarc. 19: Esti krónika. 19.30: Egy éj Velencében. J. Strauss operettje. 21.01: H. Idős. 21.06: Gyárfás Miklós: A hangok. Komédia. 21.49: Bánki: Népszerű dallamok. 22: H. Idős. 22.20: Sporthírek. 22.25: Tánczene. 22.40: Medi­tációk. 23: Kamarazene. 24: H. Idős. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ­­ 4.26—7.58: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Liszt-művek. 10.45: Hegy­om­lások, kőfolyások. 11: Nagy slágerek. 11.40: Zenés baran­golás Franciaországban.­­ 11.57: Szőnye Erzsébet: Firen­zei tragédia. Egyfelv. opera. 12.50: A korszerű mezőgazda­ságról. 13.05: Operettrészletek. 13.47: Vízállás. 14.08: Népda­lok. 14.25: A »CIA-story«. I. Az elnök részére. Szigorúan titkos! 14.40: Operaé­ntelmez­­zók. 14.55: Fiatalokról. 15: Könnyűzene. 15.35: Verset mond: Uray Tivadar. 15.35: Hegedűmuzsika. 15.55: Falusi percek. 16: H. Időj. 16.05: Szórakoztató zene. 16.23: Fia­talokról... 16.28: Népszerű szimf. muzsika. 16.46: Jók az emberek. F. Rácz Kálmán írása. 17: ötórai tea. 18: H. Időj. 18.10: Bartók-kórusműv. 18.30: Rádióegyetem. 19: Népi zene. 19.30: Mese. 19.35: A M. AU. Hangversenyzenekar híve a Zeneakadémiáról. Közben, kb. 20.40: Esti krónika II. Kb. 21.35: Nőkről — nőknek. Kb. 22.05: Lehoczky Éva éne­kel, Harpo Marx hárfázik. 22.25: A hét előadóművésze: Dimitri Mitropoulos. 23. n. Időj. URH 18: H. Időj. 18.05: Táncz. koktél. 18.50: Három Mozart­­vonósnégyes. 20.04: Szerelmes versek a francia népkölté­szetből. 20.11: Verdi: Otello* Négy felv. opera. Közb. 21.26: Láttuk, hallottuk. 23: Hírek. Idős. POZSONYI TV 17.40: Jack London: Ember­ölés. Tv-játék. 18.15: Tele*­sport. 19: Tv-híradó. 19.30: Híres városok: Martin. 20: A felszarvazott férj. Vígj. 21.05: Faépítészeti műemlékeink, Tv-film. A rádió és tv műsora Vasárnap, január 8. KOSSUTH RADIO 6: H. Időj. 6.10: Zenés mű­sor. 6.25: Hird. 6.55: Műso­rok. 7.30: Tessék a mikrofon! 8: H. Laosz. Időj. 8.10: Ope­­rarész. 8.45: Édes anyanyel­vünk. 8.50: Krimi kongresz­­szus. Ifj. Rádió Vidám Szín­pada. 9.50: A műv. pop rovat vendége: Veres Péter. 10.06: Vasárnapi koktél 11.58: Mű­sor. 12: H. Időj. Lapsz. 12.10: Nótacsokor. 12.53: Hámos György műsora. 13.03: Ope­rettdalok. 13.22: A Cseh Fil­harmonikusok híve. Közben. 14.07: Pillantás a nagyvilágba. Ilanza-városokban. 15: Hírek. Időj. 15.06: Zenés randevú Gerd Natschinszkyval. 15.54: Az apostol. IIL rész. 16.52: Kodály: Lengyel László. 16.37: Műsor. 17: H. Idős. 17.05: Táncz. 17.45: Versek. 18: Gi­­gli-hangv. a New York-i Car­negie Hallban. 19: H. Sport. Totó. 19.10: Népdalok. 19.39: Akt hegedűvel. Víerjáték köz­vetítés a Katona József Szín­házból. 22: H. Időj. 22.10: Sport. Totó 22.15: Az MRT szimf­­ikjának felvételei 22.57: Könnyűzene. 23.30: Szá­zadunk zenéjéből. 24: Hírek. Időj. 0.10: Operettrészt. PETŐFI RADIO 7.30: Ref. egyh. félórája. 8: Lemezesláda. 8.30: disznótor. Népdaljáték. 9.07: Operaka­lauz. 10.23: Százados szenzá­ciók. 10.58: Beethoven* III. »Eroica«-szimfónia. 11.51: Gazdaszemmel... 12.06: Mű­­vészlemezek. 13.04: A dippel­­dorpi lovasok. Mesejáték. 13.47: Időjárás, vízállás. 14.03: Táskarádió. 15.03: Ez is, az is 120 percben. 17.03: Autósok és motorosok klubja. 17.18: Jövő heti műsor. 17.59: Népi zene. 18.15: Magaslesen. Dr. Pásztor Lajos riportja. 18.35: Könnyűzene. 19.15: A Szovjet­unió Áll. Szimf. Ikrának híve közr. Sz. Richter. Közl. 19.50: Mese. 20: H. Idős. 21.04: Könnyűzene. 21.28: »Lakás­­kultúra«. Jegyzet. 21.38: Olasz kamarazene. 22.15: My fair Lady. Részletek. 22.56: Ügető. 23: H. Idős. Magánautósok: Gumiabroncs- és tömlőigényükkel keressék fel új üzletünket ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT CORDATIC Budapest VL, Nagymező utca 25 Szaktanácsadás, felvilágosítás! Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9—15 óráig, szerdán 9—17 óráig, szombaton zárva VASÁRNAP, JANUÁR 8. A Nap kel 7 óra 31 perckor, nyugszik 16 óra 10 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI: Várható időjárás vasárnap estig, erősen felhős, hideg idő, még szórványosan elő­forduló havazással. A helyen­ként erős északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklő­dik, a hófúvások megszűn­nek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasár­nap mínusz 1—mínusz 6 fok között. — A Duna Budapest­nél: 442 cm. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYÖNGYVÉR nevű kedves olvasóinkat. A nap kérdése: — Már a jó mi­nőségű meleg hótakaró sem hiánycikk? Jó reggelit Olvasom a Népszavában, hogy a közép japáni Gura­­ma-hegyvidéken megbírságol­ják azokat a hegymászókat, akik oktalanul kockáztatják életüket. Ez nagyon helyes, bár én megértem a vakmerő hegy­mászókat. Olyanok ők, mint az ember általában, az em­bernek nehezére esik rámon­dani valamire, hogy »ez ne­kem magas«, inkább leharap­ja a nyelvét, mindegy, hogy a szóbanforgó dolog egy hegy-e vagy egy értekezés megírása, egy új épület vagy akár egy irodalmi mű meg­­bírálása, az ember, aki He­mingway híres regénye sze­rint nem arra született, hogy legyőzzék, többnyire inkább kihúzatja a fogát, semmint bevallja, hogy valami magas neki, ha hegy, megmássza, illetve megpróbálja megmász­ni, ha egy új épület megbí­­rálása, annak is nekivág, úgy megmondja róla a vé­leményét, hogy maga se érti, de az nem is baj, hiszen ő nem saját magát akarja meg­győzni, arról nem is beszél­ve, hogy az irodalmi mű még könnyebb eset, hiszen arra a magas és meredek hegyekkel ellentétben bárki rámászhat, aki megveszi a könyvet, el­olvasni nem kell, az csak zavarja az embert a tárgyi­lagos véleményalkotásban, akkor vége az objektivitás­nak, hiszen a mű minősége befolyásolná az illetőt, tehát nincsen magasság, hithtenflek bátran neki lehet menni, ön­bizalom kérdése az egész. Ami alapjában véve nem is baj, mert ha a nívó esik le, annak nem törik el a csontja, mint a turistának. NÉPSZAVA ­­­SUGÍLJU. ­ Prémesállat-kiállítás Csepelen Csepelen, a Bagi Ilo­na művelődési házban szombaton megnyílt, és vasárnap estig tart nyit­va a prémesállat-kiállí­­tás, amelyen a legérté­kesebb, exportra is rend­kívül keresett nyúlfajtá­­kon kívül egyéb prémes­állatokat is bemutatnak. A Budapesti Kalapgyár a kiállítási teremben nyúl­szőr kalapbemutatót ren­dezett. — A DOHÁNYZÁS BE­TILTÁSÁT tervezik Ang­lia összes középületeiben, közlekedési eszközein, va­lamint az üzlethelyisé­gekben. — alumíniumból A Székesfehérvári Könnyűfémműben az Alumínium Alkalmazás­­technikai Központ javas­latára közúti jelzőtáblák mintapéldányait készítet­ték el alumíniumból. Ezek könnyebbek, tartó­­sabbak és olcsóbbak, mint a régi acéltáblák. A KPM budapesti közúti igazgatósága 4000 négy­zetméternyi alumínium­­táblát rendelt a Székes­­fehérvári Könnyűfémmű­ben.­­ ■ ISMÉT MEGKEZDŐDÖTT A TELEFONKÖNYVEK SZÉTOSZTÁSA Háromhetes szünet után ismét megkezdődött a telefon­­könyvek szétosztása az erre kijelölt 54 fővárosi postahiva­talban. A posta eddig 41 ezer előfizetőnek küldött értesítést, s közülük mostanáig mindössze 11 621-en vásárolták meg az új magánelőfizetői telefonkönyvet. A szállítási ütemnek meg­felelően a posta a következő napokban újabb 65 ezer elő­fizetőnek küldi meg az átvételi értesítést. A torlódások elke­rülése végett kérik az ügyfeleket, hogy mielőbb vegyék át a névsort, annál is inkább, mert a posta február végéig be­fejezi a telefonkönyvek szétosztását. A közületi telefon­­névsor szétosztása már a befejezéshez közeledik. A Kos­suth Nyomda a megrendelt 125 ezer példányt leszállította. Október 25-től mostanáig 10101 közületi telefonkönyv kelt el, s a további igényeket is ki tudják elégíteni.­­ A költő halálának 30. évfordulója alkalmá­ból az írószövetség, a Művelődésügyi Miniszté­rium és a Petőfi Irodalmi Múzeum képviselői szom­baton kegyeletes ünnep­ség keretében megkoszo­rúzták Somlyó Zoltán emléktábláját. A lottó idei, I. játékheti öttalálatos — 036 926 számú — szelvényének tulajdonosa je­lentkezett az Országos Ta­karékpénztár szombathelyi megyei fiókjában. A több mint 1,7 millió forintot érő szelvény gazdája Németh Zoltán szombathelyi lakos, a Vas megyei Ruházati Válla­lat műszaki osztályvezetője. A szerencsés nyertes, akinek felesége most várja a máso­dik gyermeket, elmondotta, hogy a­ nyereményből családi házat és gépkocsit vásárol, s a maradék összeget takarék­­betétbe helyezi. TAVASZ AZ ÜVEGHÁZAKBAN A havazással beköszöntött az »igazi« tél. Ezzel egyide­jűleg a nagyüzemi kertészetek üvegházaiban megkezdődött a »tavasz«. A legkorábbi értékesítésre szánt uborka, para­dicsom és paprika magjait már mindenütt elvetették. Sok helyen — így például az egri közös gazdaságok kertészetei­ben is — már szépen zöldell, bokrosodik az első tömegpri­mőr, a zöldsaláta. De nemsokára földbe kerülnek az első szabad földbe szánt palánták magvai is. Szombathely ker­tészkedő termelőszövetkezeteiben egész nap üzemben van­nak a tápkockakészítő gépek, s a már kész tápkockákat nyomban fel is használják. Az első vitamint termő növény, a paprika palántáit tűzdelik. Győr-Sopron megyében, ah­ol a tavalyi kedvező tapasztalatok alapján a közös gazdaságok kereken tízezer négyzetméterrel gyarapították ü­vegfelületük területét, már zöldellnek azoknak a paradicsomteveknek a palántái, amelyek termése májusban kerül az üzletekbe.­­ Ünnepélyesen meg­nyílt az Országos Gumi­ipari Vállalat új, korsze­rű üzlethelyisége a VI., Nagymező utca 25. szám alatt. Az új üzletben ki­zárólag gumiabroncsot hoznak forgalomba a ma­gánszemélygépkocsik ré­szére. Ezzel véget ért az előjegyzéses gumiab­roncs-vásárlás időszaka. A vidéki vásárlókat pos­tai megrendelés alapján is kiszolgálják. — Az idén nagyobb lesz a gyermekcipő-vá­laszték — ígéri a Szom­bathelyi Cipőgyár. Cow­­boy-csizmát is gyártanak a fiúknak. új Közúti jelzőtáblák SZOMBA­TH­ELYEN NYERTÉK AZ ÖTTALÁLATOS LOTTÓ FŐNYEREMÉNYT • Trükkös kereskedő Az angliai Lewiston­­ban egy rabló kitépte egy üzletét bezáró kereskedő hóna alól az aktatáskát és elmenekült. Igen nagy csalódás érhette, miután a táskában csak mogyo­ró volt. A napi bevételt a kereskedő egy borítékban a kalapja alatt őrizte.­­ Átadták rendelteté­sének a karcagi Lenin Termelőszövetkezetben azt a korszerű központi fűtéses új szerelőcsarno­kot, amely nemcsak a szövetkezet saját gépei­nek javítását látja el, de még bizonyos segédüzem­ági tevékenységre is le­hetőséget ad. Itt készítik majd a többi között a villanypásztorok alkatré­szeit. 0 Tanfolyam jegyeseknek Kolumbiában nemrég új rendeletet adtak ki, amelynek értelmében a fiatalok csak 30 napos tanfolyam elvégzése után kelhetnek egybe. E tan­folyamon pszichológiai, patológiai, erkölcsi és polgárjogi kérdésekre ok­tatják őket. ■ KIS EMBER — NAGY ÉLETKOR Mexikó különlegességei közül is említést érdemel a Coahuila mexikói államban élő indián törzs. A törzs tag­jainál­ százaléka ugyanis csak 145 centiméteres testma­gasságot ér el. A súlyos vízhiány ellenére is ezek az embe­rek igen egészségesek, és 95—100 éves életkor egyáltalán nem ritka jelenség náluk. A tudósok már több esetben foly­tattak alapos vizsgálatot az alacsony termet és a hosszú életkor okainak megállapítása céljából, ez ideig azonban csak azt sikerült kideríteni, hogy az »inditok« gyomornedv­­kiválasztó szervei a hiányos táplálkozás következtében bi­zonyos mértékig elsatnyultak, és nyilván ez okozza a fizio­lógiai elváltozásokat. A tudósok szerint a legöregebb mexi­kói polgár valószínűleg Natavid Abreola, aki saját be­vallása szerint 115 éves. Testmagassága 120 centiméter. MEGVETTE MÁR A LEGÚJABB SZÁMOT? Minden újságárusnál kapható DAILY NEWS­­ NEUESTE NACHRICHTEN angol és német nyelvű napilap a legfrissebb hírekkel, érdekes képekkel a világ minden tájáról 1967." ju­már "

Next