Népszava, 1967. április (95. évfolyam, 77–101. szám)

1967-04-06 / 80. szám

MAHAGO­N­­NY Brecht—Weill-bemutató az Operaházban A remekmű teljes cí­me: »Mahagonny városá­nak tündöklése és buká­sa.« Már a címben érző­dik valami a vásári ki­kiáltók szédelgő feldicsé­­réseinek stílusából, ame­lyet a kor sajátos író­lángelméje, Bertolt Brecht nagy előszeretettel hasz­nált fel kivételesen fon­tos mondanivalóinak köz­­lésére. Meglehet, hogy a példátlan botrányokat megélt darabnak sosem lesz folytatása az opera­­irodalomban — ez re­mekmű­voltát nem teszi kétségessé. Mert ugyan­akkor századunk színpadi irodalma és gyakorlata sok tekintetben folytatá­sa annak a kezdeménye­zésnek, amely Brechttel és Brechttel indult el Ami a zenés színpadot illeti, elválaszthatatlanul Kurt Weilltől, aki a Kol­dusopera és egyéb művek mellett, főleg az Opera­házunkban most bemuta­tott Mahagonny zenéjével beírta a nevét a kulúr­­históriába. Brecht és Weill együttműködése (a lángelme Brecht volt ket­tejük közül), nemcsak a század új opera-koncep­ciójának vetette meg egy és másban az alapját, ha­nem a zenés színpad nyelvének általában. Amit manapság­­musicali-ként emleget és sikerült da­rabjaiban élvez a világ, az munkálkodásuk nélkül nem léteznék, vagy nem ebben a formában létez­nék. Ez a mostani alkalom nem arra való, hogy Brecht egész, színházra vonatkozó gondolati rend­szerét áttekintsük. Hazai ismertetése és népszerű­­södése folyamatának amúgy sem vagyunk már a legelején. Éppen ezért joggal remélhető, hogy az operában szokatlan vál­lalkozás kevesebb meg nem értéssel találkozik majd, mint találkozott volna egy évtizeddel ez­előtt — a mű­­kifietésé­­nek negyven év előtti idejét nem említve. Azoknak, akik megálla­pítják: késve mutattuk be a művet, csak annyiban van igazuk, hogy tényt állítanak. De az itt-ott tapasztalható lekicsinylés, a »poros ez már« jelszó alatti fitymálás, meggon­­dolatlan és indokolatla­nul arisztokratikus állás­pont. (Arisztokratikus még akkor is, ha a Mahagon­­nynak operaszínpadon, éppen a tömegeknél alig­ha lesz — mondjuk — a »Koldusoperádhoz hason­ló sikere.) Ugyan mihez képest poros, amikor a műfaj világában olyan keveset léptünk előre. Nem is csak arról van szó, hogy a mű a husza­­dik századi operatörténet része. Ettől még lehetne olyan kuriozitás, amelyet nem szükséges felújítani. És még csak az sem a legmarkánsabb indok — amiért lelkesen a bemu­­tató mellé állunk —, hogy a brechti része ki­váló társadalmi groteszk. Ez legfeljebb csak azt tá­masztaná alá, hogy vala­mely színházban helyes bemutatni, más Brecht­­művekhez hasonlóan, ön­magában Weill érdekes elemekből összetett, jó muzsikája sem perdöntő. Hanem együtt az egész. Nemcsak, mint jó mű, ha­nem, mint jó ügy! Hiszen, amikor a zenés színpadi műfajok meg­újulásának szükségességé­­ről beszélünk, akkor az operáról is szó van. A Mahagonny songos, dzsesz­­szes, némileg karikatu­­risztikus zenedrámai ele­mekkel ötvözött zenei stí­lusa, persze, közel sem az egyetlen, amely utat mu­tat a jövő operájának. Azt a közvetlen társadal­mi hatást, korszerű gon­dolatiságot, teljes értékű színházi érvényességet el­lenben, amellyel a Maha­gonny rendelkezik, a mo­dern opera nem nélkülöz­heti, igénye elől ki nem térhet. És ezt, mint szín­padi modort, mint játék­stílust, tanulni kell. A többi között a Mahagon­­nyból is. Az előadás egyik legörvendetesebb eredményeként említhető, hogy az együttes, minden részletében, sokat tanult a feladatból. És méghoz­zá úgy, hogy közben — bár Brecht nem szereti ezt a szót — újszerű él­­ményt szerzett az opera­közönségnek, a »kelepce­város« jelképes történe­tének énekes eljátszásá­val. Ez a történet, a maga vaskos jelképességében — Brecht értésének mai, hazai szintjén — túl sok magyarázatot nem kíván. »Mahagonny törvényei sem voltak rosszabbak egyéb törvényeknél« — mondja róla a nagy kom­munista író, negyven év­vel ezelőtt. Akkor tehát, amikor a nagy gazdasági válság úgy söpört végig a kapitalista világon, mint a darabban oly sokat em­­legetett hurrikán. A »Min­dent szabad!« szájtépő társadalmát látjuk a le­meztelenített színpadon, a társadalmat, ahol leány­kereskedők és egyéb go­nosztevők ülnek a Natio­­nal-kasszánál éppúgy, mint a bírói pulpituson, amelyről ugyancsak nem hiányzik a National-kas­­­sza. Egyetlen bűn létezik itt: szegénynek lenni. Ez viszont halálos bűn. »Él­jen a szenny nagysága.'« — »Éljen a mások kisa­játítása!*· Kell-e hát sok magya­rázat, miféle társadalom van Mahagonnyban, hol folyik az az öldöklő boksz­meccs, amelynek ringje fenn áll az operaszínpa­don. Erről »szól a mese« — és erről a muzsika is. Weill egész zenéje igé­nyes, jó munka. Dzsessz fogantatású kórusrészle­tei, együttesei és songjai helyenként egészen ma­­gasrendűek, a maguk sa­játos mivoltában. Slum Tamás is, Lendvai György is kitűnő hatáso­kat vált ki az alkalomhoz alakított zenekarból (a leszűkített együttesben például gitár is szól). Az énekkar (igazgató: Pless László) egyik kimagasló teljesítményét nyújtja — játszik. És ebben a vo­­natkozásban kivált fontos a műfajban egy kisebb méretű »hurrikán­«, hogy elsöpörjön berögződött merevségeket, ma­ni rókát. Mikó András rendezése kiváló. Ridegsége, rende­lésre készült, ellenállha­tatlanul giccses »meleg­sége«, az egész, csaknem minden ponton meghono­sított játékstílus Brecht mély értésére vall. Makai Péter kevés, de annál eredetibb díszlet- és jel­mezötlete nagy segítség volt a minden korábbitól elütő légkör és színpadi világ kialakításához. A siker fontos tényezője Görgey Gábor választékos fordítása. Bármilyen el­lentmondóan hangozzék , ők szükséges közönsé­gességére is helytálló. Ha valaha, itt bizonyo­san elválaszthatatlan a színészi és az énekesi teljesítmény. Az előbbi­ben nem akármilyen se­gítőt kapott az együttes Major Tamás személyé­ben (a vetítéseket, vagy táblákat helyettesíti, be­iktatott beszélőként). Két szereposztás teljes érté­kelését itt nem adhatjuk, kiemelésekre kell szorít­koznunk. Takács Paula meglepően érett színész­ként mozog szokatlan sze­repében (Begbickné, a városalapító leánykeres­kedőnő). Énekmodorában nem tudott egészen átáll­ni. Eszenyi Irmáról ha­sonló mondható, mindkét értelemben. Kiváló szereplők hosz­­szú sorát hagyjuk emlí­­tetten — éppen a méltá­nyosság érdekében. Sző­­nyi Ferenc ellenben hang­súlyos kiemelést kíván (Jim Mahoney). Legéret­tebb alakításában láttuk ezúttal, énekben is átvet­te ennek a hasonlíthatat­­lan műnek a hangvéte­lét És most már csak a két Jenny Smithről né­hány szót. Házy Erzsébet személye jószerivel egy­magában indokolná a be­mutatót. Határozott el­képzelése van erről az emberről és erről a vi­lágról — túl egyéni, al­kati adottságain. Játéká­nak és énekének a színei bejárják és lényegéhez közelítik az egész elő­adást Ha maholnap so­kan dúdolják majd az »Alabama« és a »Bena­res« songot fővárosunk­ban — abban is ő lesz a bűnös. De nem egyedül, hanem együtt a szerep másik alakítójával, Szabó Rózsá­val. Smith »kisasz­­szonya« ordenárébb vala­mivel, de mahagonnyi il­letősége talán éppen ez­által még az előbbinél is autentikusabb. Elsőrendű alakítása az előadás leg­nagyobb meglepetése. Későn, de jó és hasznos előadásban mutattuk be Brecht—Weill remekmű­vét Rajk András . ...----------­ Készpénzért vásárolunk ruházati cikkeket Felvevőhelyeink: HL Vörösvári út IX. tv. (Újpest), István tér 8. VI. Szív utca 67. VI. Bajcsy-Zsilinszky út 15/D VIL Majakovszkij utca 75. VII. Thököly út 25. vin. Népszínház utca 20. VIEL Harminckettesek tere 4. (szobor mögött). EX. Ráday utca 33/A XI. Alkotás utca 5. XIX. Nagykőrösi út­ piac. HASZNÁLTCIKK KTSZ 2 1967. április 6 NÉPSZAVA A Gugger-hegyről a Hű­vösvölgybe lejtő sétaút nevezetes pontja az Orosz­lánszikla. Ott ül az oroszlán az út mentén hatalmas fe­héren, tekintete a szem­közti hegyoldalra mere­vedik, mintha onnan fe­nyegetne rá a szelídítő kegyetlen pálcája. Ha az ember közelebb­ről a fák közé les, sze­­lidítőt ugyan nem talál, de az oroszlán rejtélyét minden tudományos elő­képzettség nélkül meg­fejti. A hegyoldalban ugyanis folytatódik a mészkő szikla föl-föl, ku­sza össze-visszaságban, izgalmas kiugrókkal, mé­lyedésekkel. A sziklacsoport egy tömbje az oroszlán. A természet munkájába nyilván »belesegített« egy kicsit az emberkéz, s ami a tökéletességből hiány­zik, azt pótolja az arra járók fantáziája. A fantázia pedig fürgén ugrál a csodálatos csend­ben, amely ott, alig fél óra járásra a zajtermelő várostól fogadja az em­bert. Tanú erre a három párbeszéd, amelyet aka­ratlanul hallgattam meg, miközben hátamat nagy hősiesen az oroszlánnak támasztva süttettem arco­mat a János-hegy felé baktató nappal. A szerelmespár — Látod, ott a legfelső szikla alatt azt a kiug­rót? — kérdezi a fiú, hangjában a nagy felfe­dezés izgalma liheg. — Áhá, izgi — dalolja a lány. — Oda építenék én egy kis kalyibát, akár ezek­ből a fákból. Aztán fü­tyülnék a világra. — Erről jut eszembe. Beszéltél Kovács elvtárs­sal? — Hogy mondod? — Kovács Bélával. Vagy nem ő intézi a szövetke­zeti lakást? — Jó, jó, tudom, ide nem lehet építeni, de akad ilyen kis sziklafé­szek másutt is, ahol... — Ha idén is kihagy­nak a szövetkezeti lakás­ból... — Szövetkezeti lakás! Kovács elvtárs jóindula­ta! OTP-hitel! A fene, aki megette. Egy ilyen kis szikla kell és fa és... — De addig is, édes­kém! ... — Nem laknál el ve­lem egy kalyibában? — De, boldogan. Két­­három hétig. — Szégyelld magad! — csap ki a sértettség a fiú­ból és elrobog. — Ó, te nagy szamár! — sóhajt a lány és utána ballag. A fiú hátra sem néz vagy száz méteren. Ott azonban meg kell kötnie a cipőfűzőjét. Amikor a lány hozzáér, elkapja és eltűnnek az útról egy kis szikla mögött. Olyan kis szikla mögött, amely ház­építésre nem adna alkal­mas helyet A srácok — Ezt komáid, bará­tom, Árven Hugó! Halá­los egy hely. — Bár ahogy! Látod ott azt a kiugrót? Ha ar­ra lehasalunk, láthatatla­nok leszünk. — Persze kell egy kis lomb a fejünkre álcázás­nak. — És ha felülről jön­nek ránk? Hé? — Hát az ember állít egy őrszemet oda a csúcs­ra. — Nézzük meg! — Gyerünk! — Pszt, óvatosan! Ne csikorgasd a kavicsokat hátha van ott valaki. La­pulj, én fedezlek. — Ha ellenséget észle­lek, úgy csinálok, mint a kuvik. — Hogy csinál a kuvik? — Hát... izé... nem jut az eszembe. — Akkor inkább bre­kegj. — Barátom, lángész! Itt nincs béka. — Hát akkor... — Majd csipogok, mint a veréb. — Azt tudsz? — Csip, csip, csip... — Ez jó lesz. Na, menj már! Az öregek — Romantikus ez a kis sziklás itt, mi? — Már akinek. — Gondold, hogy fiata­­talabb vagy csak néhány évtizeddel. — És nem veled andal­­gok itt, hanem... hajh, a hajjal — Még ezelőtt tíz év­vel vígan fölszaladtam oda a tetejébe. Pedig jó meredek, nézd csak! — Ez meredek? Ez szikla? Mondd, láttál te már életedben sziklát? — Hát akadt elég, ami­kor Doberdo felé masí­roztunk. — Megmásztad? — Hogy meg? Csúsz­­tam-másztam rajtuk. — Mert muszáj volt. — Nem is passzióból — Én azonban sportból másztam. A Tátrában! Tudod, mekkora sziklá­kat? Hé?­­ Szorozd meg ezeket tízzel. Mit tízzel? Hússzal, átvennél. Köté­len lógtunk a szakadék fölött. Tudod, milyen sza­kadékok fölött? Száz mé­teres ... Mit száz méte­res? A legkisebbek vol­tak kétszáz méteresek. De volt olyan, amelyik ezer méter mélyen tátongott alattunk. — Mikor mászkáltál te a Tátrában, öregem? — Mikor is? Várj csak! Van annak harminc... Mit harminc, negyven, vagyis... ha jól meggon­dolom ... hűha, kereken ötven éve. — Amikor én Doberdó­­nál... — Tudod, én föl vol­tam mentve, mint alkal­matlan. — Mi bajod volt? — Tizenhét éves vol­tam, féltett szegény anyám és volt neki miből. — A Tátrába mégis el­engedett a szakadékok fölé? — Nem tudta szegény, hogy kétezer méter mé­lyek. Sólyom László: Az Oroszlánsziklánál Ünnepi műsor a rádióban és a televízióban Hangjáték Coldmann Györgyről, meseopera a tavaszt hosó kisleányról A kettős ünnepek szó­rakoztatási gondját a rá­dió ezúttal is nívósan, gazdag választékot kínál­va oldotta meg. Mint mindig, most is a zenés­prózai műsorok voltak túlsúlyban — közülük is kiemelkedően jól sikerült a Látogatás Medgyaszay Vilmánál. A prózai ese­mények közt válogatva, ugyancsak nehéz a kriti­kus dolga: délelőtt egy humoros ifjúsági pályáza­ton derülhetett a hallgató (Így írunk mi!), délután pedig egy komoly hang­vételű rádiójátékon gon­dolkodhatott el S mivel ez utóbbi min­­den tekintetben kiválóan sikerült, időzzünk Hámori Ottó öt szobor című, Goldmann Györgyről írt hangjátékánál. A mártír­halált halt kommunista harcos, Goldmann György nevét nyilván so­kan ismerik, de valószínű, hogy a fiatalabb korosz­tályok e bemutató alkal­mából hallották : először nemcsak nevét, hanem küzdelmes életéről, helyt­állásáról is ezúttal kap­tak megrendítően szép, művészi élményt. Hámori Ottónak sikerült elkerül­nie az emlékező-doku­­mentumjellegű hangjáté­kok sablonjainak veszé­lyét, s ráadásul remek formai ötlettel adott új­szerű keretet mondani­valójának. A szobrászmű­vész öt legjelentősebb művét, öt ismert szobrát választotta ki az egyes jelenetek élére, amelyek mintegy jelképezik Gold­­mann György életének egyes szakaszait. Az író ilyen módon szinte láttat­ná tudta a rádió akuszti­kai eszközeinek segítségé­vel azt a vizuális élményt, amelyet a szobrok kelte­nek a nézőben. Kitűnően A magyar ember ün­nepnapokon mindig töb­bet eszik-iszik a kelleté­nél, a magyar tv pedig óriási műsordömpinggel igyekszik kárpótolni né­zőit a böjtös hétköznapo­kért Két nap alatt a sikerült a Bagi Ilonáról készült fejezet, szinte annyira kitűnően, hogy önálló hangjáték magvául kínálkozik ez az epizód. Solymosi Ottó rendezése hatásos és élményt adó volt, irányítása alatt va­lamennyi színész jól ala­kította szerepét. Avar István a főszerepben, Somogyváry Rudolf pedig az egyik jelentős mellék­szerepben emlékezetes perceket szerzett a hall­gatóknak.* Nem is lehet eldönteni, vajon a gyermekek, vagy a felnőttek gyönyörűsége volt-e nagyobb Szokolay Sándor meseoperájának bemutatóján. A tavaszt hozó kisleány (Móra Fe­renc meséjéből Balássy László írta), igazi zenei élvezetet szerzett bűbájos kis szereplőivel és hatá­sos zenéjével, amelyről csupán felsőfokú jelzők kíséretében írhatunk. A mű zenei felépítése olyan világos és közérthető, hogy a legkisebbek szá­mára is érthető, s annyi cselekménybeli és zenei kalandot épít egymásra, hogy követése mind izgal­masabb. Az egyes szóló számok közül nagyon tet­szett a kiscica »áriája«, és az öreg tölgy monoton, hangsúlyos verselése. László Margit a kedves kas Böske szerepében igen kellemes alakítást nyújtott. A három gyer­mekszereplő — Herczku Annamária, Vass Edit és Várszegi Éva —, no meg a rádió remek gyermek­­kórusa tette még élveze­tesebbé az előadást A hallgató és a kritikus el­ragadtatásának egy kissé az is az oka, hogy oly ritkán van részünk ha­sonló csemegékben. (hary) nagyszabású produkciók egész, sorát mutatták be. A most indult Tüskevár filmsorozaton kívül egy tv-játék, egy tarka szó­rakoztató adás, egy iro­dalmi est és egy színvo­nalas munkásmozgalmi koncertműsor nyújtott változatos programot a nézőknek. A szovjet és a magyar tv közös szórakoztató mű­sora, a Fele-fele — egy­két gyenge pontjától el­tekintve — kellemes színfoltja volt az ünnepi adássorozatnak. A két­nyelvű közönség, a tol­mácsolás nehézkes volta eleve meghatározza a ko­­produkciós műsor műfa­ját, lehetőségeit. Kevés szöveg, sok zene, ének és sok tánc — revü, amely színeitől megfosztva, kis­méretű totálképekben nem jól érvényesül a te­levízióban. A nyelvi ne­hézségeket kedvesen hi­dalta át a magyar—szov­jet bemondó páros, Ta­kács Mária és Igor Kiril­lov, még kedvesebben, kitűnő mulatságot szer­zően a százarcú Arkagyij Rajkin. Nem tetszett vi­szont egyik-másik régi­módi revüjelenet, az ut­cán elhangzó dalok vissz­­hangosítása, a helyenként, különösen a moszkvai fel­­vételeknél, gyenge kép­minőség. Deák István ve­zető rendező és Sik Igor vezető operatőr sok ötlet­tel, gyakran technikai bravúrokkal hangolta össze a sokféle műfajú és stílusú produkciókat olyan koprodukcióvá, amely még jobb folytatást ígér. A Világirodalmi Maga­zin ezúttal vidám lapjait tárta a nézők elé. Nem volt könnyű a szerkesz­tők, Szántó Erika és Si­pos Tamás dolga, mert a modern világirodalom egyáltalán nem bővelke­dik humoros alkotások­ban. A kissé hosszúra nyúlt — és túlságosan késői időpontban bemu­tatott — összeállítás leg­sikerültebb darabja Jean Giradoux Bellad Apolló­jának tv-változata volt és Max Frisch kitűnő sza­tírája a megfontoltan dü­höngő, óvatosan lázadó kispolgárról. A népes szereplőgárda és Horváth Tibor rendező elismerést érdemel. Az összekötő szöveget Szilágyi György és Berki Géza szellemes songjai helyettesítették Bodrogi Gyula kitűnőtől,­mácsolásában. Világraszóló lakodalom címen mutatták be Arka­­nov és Gorin szovjet írók tv-szatíráját a televízió­ról A szellemes, ironikus alapötletből — hogyan te­szik tön­kre egy fiatal pár esküvőjét az »életszagú« riportra törekvő televízió­sok — meglehetősen hosz­­szadalmas és talán a kel­leténél harsányabb ko­média kerekedett Benedek Árpád átdolgozásában és rendezésében. A munkásmozgalom da­lai, irodalom és történe­lem ötvöződtek az Én is fiatal voltam... című műsorban, amelyet a Madách Színházban rög­zítettek képfelvételre. Az igényes, szép összeállítás­ban Major Tamás, Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán visszaemlékezései, versek és ifjú gitáros pol-beat énekesek modern számai foglalták keretbe fél év­század legszebb mozgalmi dalait. (rajk) — JFele-fele­, felemás és jó műsorok a képernyőn MŰSOROK Operaház: A nürnbergi mes­­terdalnokok (Wagner-ciklus, B. sor. 4. ea. 6). — Erkel Színház: A babcsiszeráji szö­kőkút (Opera—Balett cikl, A —B. sor. 8. ea. 7). — Nem­zeti Színház: Marat halála (7). — Kaum­a József Szín­ház: Szörnyeteg (7). — víg­színház: Macska a forró te­tőn (7). — József Attila Szín­ház: A csodabogár (7). — Madách Színház: Szent Jo­hanna (7). — Madách Kama­ra Színház: Enyhítő körül­mény (7). — Thália Színház: Mocorgó (7). — Fővárosi Ope­­rettszínház: My fair Lady (7). — Bartók Színház (az Operettszínházban): Én, Var­­ga Katalin (du. 3). — Zene­­akadémia: M. All. Hangver­senyzenekar, vez. F. Cristo­­foli, közr. Bacher Mihály (Téli bért. rv. és Egyet. bért. A. sor. fél 8). — Vidám Szín­pad: Nyugalom, a helyzet változatlan! (fél 8). — Kis Színpad: Két férfi az ágy alatt (7). — Kamara Varieté: Sztrip 10 (6, fél 8). KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: 7. 4.40: Falurádió. 5: H. Időj. 5.30: Regg. kr. 8: H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Regg. kr. n. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Műso­rok. 8.22: Könnyűz. 9: Idősz. nemzetk. kérd. 9.10: Három szimf. költemény. 10: H. Ha­zai lapsz. 10.10: Filmz. 10.25: Juhász Gyula. Rádiójáték. 11.20: Táncz. 11.57: Műsor. 12: H. Időj. 12.15: Operarész. 13: Színházműsor. 13.03: Tör­vénykönyv. 13.18: Két nyi­­tány. 13.37: Népdalok. 14.04: Kóruspódium. 14.16: Köny­­nyűz. 14.47: Palló I. énekel. 15: H. Időj. 15.15: Zkri mu­zsika. 16.05: Operette. 16.37: A mai angol irodalom. 16.57: Műsor. 17: H. Nemzetk. lap­szemle. 17.15: Néps 7. 17.40: Ifjúmunkás parlament. 18.35: Beethoven-szonáta. 19: Esti kr. 19.30: Csárdás macabre. Hangjáték Liszt F. életéről. 21.22: Könyvszemle. 21.32: Táncz. 22: H. Idős. Sport. 22.25: Meditációk. 22.35: Zkri muzsika. 29.30: Szórak, zene. Közd. 24: H. Idős. PETŐFI RADIO 4 Jő—7.58: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Gounod. Faust. IV—V. felv. 11.19: Gyermekrádió. 11.39: Iskolai kórus. 11.49: A velen­cei madárparadicsom. 12.04: Könny­űz. híradó. 12.34: Falu­rádió. 12.54: Népi 7. 13.24: Chopin-keringők. 14: H. Időj. 14.08: Operettdalok. 14.25: Lé­vai B. jegyzete. 14.35: Ope­rákból. 14.52: Pályaválasztás. 15: Táncz. 15.25: Falusi per­cek. 15.50: Indulók. 16: H. Időj. 16.05: Sziml. táncok. 16.25: Versek. 16.30: Népi z. 16.50: Sportvilághiradó. 17: Zongoramű­vek. 17.20: Népi kalendárium. 17.30: Könnyűz. 18: H. Időj. 18.05: Így írunk mi. 19.05: Gitármuzsika. 19.35: Táncdalok. 19.54: Mese. 20: Esti kr. n. 20.30: Népi­z. 21: Könnyfiz. 21.32: Nővérek. Rá­diójáték I. 22.20: Vágy és hajlam. 22.30: Daljátékból. 23: H. Időj. URH 1*: H. Időj. 18.05: Könnyfiz. 18.56: Kétzongorás művek. 19.35: Szimf. hangv. Közben, kb. 20.25: Beszélg. barlang­­kísérletről. Kb. 21.25: Opera­áriák. 22: Bartók művészi pályája. 22.29: Régi muzsika. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 3.30: Doktor bajban. Magy. besz. angol film ism. (14 éven felül). 11.05: Utazás jegy nél­kül. A történelmi Moszkva, I—IL Ism. 17.33: Úttörő-hír­­adó Ism. 17.50: Magy. Hird. 18. H. 18.05: Közv. Szolnok­ról, úttörő-emléktáborteszről. 18.35: Telesport. 19: Helysz. közv. 19.30: Ezerarcú detek­tív. Békepipa. Jug. rajzfilm. 19.40: A világ térképe előtt. 19.50: Esti mese. 20: Tv-hír­adó. 20.20: Zenélő órák. 21.50: Odülsszeusz visszatér. Magy. besz. szovjet kisjáték­. 22.25: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 15.25: Budapest—Bratislava labdarúgó-mérk. 17.50: Film­híradó. 18: Mesejáték. 19: Tv­­híradó. 13255: Népdalok. 20.05: Filmképek Olaszországról. 20.25: Házasság, válás, gye­­rekek. 22.15: Kult, híradó.

Next