Népszava, 1967. április (95. évfolyam, 77–101. szám)
1967-04-06 / 80. szám
MAHAGONNY Brecht—Weill-bemutató az Operaházban A remekmű teljes címe: »Mahagonny városának tündöklése és bukása.« Már a címben érződik valami a vásári kikiáltók szédelgő feldicséréseinek stílusából, amelyet a kor sajátos írólángelméje, Bertolt Brecht nagy előszeretettel használt fel kivételesen fontos mondanivalóinak közlésére. Meglehet, hogy a példátlan botrányokat megélt darabnak sosem lesz folytatása az operairodalomban — ez remekművoltát nem teszi kétségessé. Mert ugyanakkor századunk színpadi irodalma és gyakorlata sok tekintetben folytatása annak a kezdeményezésnek, amely Brechttel és Brechttel indult el Ami a zenés színpadot illeti, elválaszthatatlanul Kurt Weilltől, aki a Koldusopera és egyéb művek mellett, főleg az Operaházunkban most bemutatott Mahagonny zenéjével beírta a nevét a kulúrhistóriába. Brecht és Weill együttműködése (a lángelme Brecht volt kettejük közül), nemcsak a század új opera-koncepciójának vetette meg egy és másban az alapját, hanem a zenés színpad nyelvének általában. Amit manapságmusicali-ként emleget és sikerült darabjaiban élvez a világ, az munkálkodásuk nélkül nem léteznék, vagy nem ebben a formában léteznék. Ez a mostani alkalom nem arra való, hogy Brecht egész, színházra vonatkozó gondolati rendszerét áttekintsük. Hazai ismertetése és népszerűsödése folyamatának amúgy sem vagyunk már a legelején. Éppen ezért joggal remélhető, hogy az operában szokatlan vállalkozás kevesebb meg nem értéssel találkozik majd, mint találkozott volna egy évtizeddel ezelőtt — a műkifietésének negyven év előtti idejét nem említve. Azoknak, akik megállapítják: késve mutattuk be a művet, csak annyiban van igazuk, hogy tényt állítanak. De az itt-ott tapasztalható lekicsinylés, a »poros ez már« jelszó alatti fitymálás, meggondolatlan és indokolatlanul arisztokratikus álláspont. (Arisztokratikus még akkor is, ha a Mahagonnynak operaszínpadon, éppen a tömegeknél aligha lesz — mondjuk — a »Koldusoperádhoz hasonló sikere.) Ugyan mihez képest poros, amikor a műfaj világában olyan keveset léptünk előre. Nem is csak arról van szó, hogy a mű a huszadik századi operatörténet része. Ettől még lehetne olyan kuriozitás, amelyet nem szükséges felújítani. És még csak az sem a legmarkánsabb indok — amiért lelkesen a bemutató mellé állunk —, hogy a brechti része kiváló társadalmi groteszk. Ez legfeljebb csak azt támasztaná alá, hogy valamely színházban helyes bemutatni, más Brechtművekhez hasonlóan, önmagában Weill érdekes elemekből összetett, jó muzsikája sem perdöntő. Hanem együtt az egész. Nemcsak, mint jó mű, hanem, mint jó ügy! Hiszen, amikor a zenés színpadi műfajok megújulásának szükségességéről beszélünk, akkor az operáról is szó van. A Mahagonny songos, dzseszszes, némileg karikaturisztikus zenedrámai elemekkel ötvözött zenei stílusa, persze, közel sem az egyetlen, amely utat mutat a jövő operájának. Azt a közvetlen társadalmi hatást, korszerű gondolatiságot, teljes értékű színházi érvényességet ellenben, amellyel a Mahagonny rendelkezik, a modern opera nem nélkülözheti, igénye elől ki nem térhet. És ezt, mint színpadi modort, mint játékstílust, tanulni kell. A többi között a Mahagonnyból is. Az előadás egyik legörvendetesebb eredményeként említhető, hogy az együttes, minden részletében, sokat tanult a feladatból. És méghozzá úgy, hogy közben — bár Brecht nem szereti ezt a szót — újszerű élményt szerzett az operaközönségnek, a »kelepceváros« jelképes történetének énekes eljátszásával. Ez a történet, a maga vaskos jelképességében — Brecht értésének mai, hazai szintjén — túl sok magyarázatot nem kíván. »Mahagonny törvényei sem voltak rosszabbak egyéb törvényeknél« — mondja róla a nagy kommunista író, negyven évvel ezelőtt. Akkor tehát, amikor a nagy gazdasági válság úgy söpört végig a kapitalista világon, mint a darabban oly sokat emlegetett hurrikán. A »Mindent szabad!« szájtépő társadalmát látjuk a lemeztelenített színpadon, a társadalmat, ahol leánykereskedők és egyéb gonosztevők ülnek a National-kasszánál éppúgy, mint a bírói pulpituson, amelyről ugyancsak nem hiányzik a National-kassza. Egyetlen bűn létezik itt: szegénynek lenni. Ez viszont halálos bűn. »Éljen a szenny nagysága.'« — »Éljen a mások kisajátítása!*· Kell-e hát sok magyarázat, miféle társadalom van Mahagonnyban, hol folyik az az öldöklő bokszmeccs, amelynek ringje fenn áll az operaszínpadon. Erről »szól a mese« — és erről a muzsika is. Weill egész zenéje igényes, jó munka. Dzsessz fogantatású kórusrészletei, együttesei és songjai helyenként egészen magasrendűek, a maguk sajátos mivoltában. Slum Tamás is, Lendvai György is kitűnő hatásokat vált ki az alkalomhoz alakított zenekarból (a leszűkített együttesben például gitár is szól). Az énekkar (igazgató: Pless László) egyik kimagasló teljesítményét nyújtja — játszik. És ebben a vonatkozásban kivált fontos a műfajban egy kisebb méretű »hurrikán«, hogy elsöpörjön berögződött merevségeket, mani rókát. Mikó András rendezése kiváló. Ridegsége, rendelésre készült, ellenállhatatlanul giccses »melegsége«, az egész, csaknem minden ponton meghonosított játékstílus Brecht mély értésére vall. Makai Péter kevés, de annál eredetibb díszlet- és jelmezötlete nagy segítség volt a minden korábbitól elütő légkör és színpadi világ kialakításához. A siker fontos tényezője Görgey Gábor választékos fordítása. Bármilyen ellentmondóan hangozzék , ők szükséges közönségességére is helytálló. Ha valaha, itt bizonyosan elválaszthatatlan a színészi és az énekesi teljesítmény. Az előbbiben nem akármilyen segítőt kapott az együttes Major Tamás személyében (a vetítéseket, vagy táblákat helyettesíti, beiktatott beszélőként). Két szereposztás teljes értékelését itt nem adhatjuk, kiemelésekre kell szorítkoznunk. Takács Paula meglepően érett színészként mozog szokatlan szerepében (Begbickné, a városalapító leánykereskedőnő). Énekmodorában nem tudott egészen átállni. Eszenyi Irmáról hasonló mondható, mindkét értelemben. Kiváló szereplők hoszszú sorát hagyjuk említetten — éppen a méltányosság érdekében. Szőnyi Ferenc ellenben hangsúlyos kiemelést kíván (Jim Mahoney). Legérettebb alakításában láttuk ezúttal, énekben is átvette ennek a hasonlíthatatlan műnek a hangvételét És most már csak a két Jenny Smithről néhány szót. Házy Erzsébet személye jószerivel egymagában indokolná a bemutatót. Határozott elképzelése van erről az emberről és erről a világról — túl egyéni, alkati adottságain. Játékának és énekének a színei bejárják és lényegéhez közelítik az egész előadást Ha maholnap sokan dúdolják majd az »Alabama« és a »Benares« songot fővárosunkban — abban is ő lesz a bűnös. De nem egyedül, hanem együtt a szerep másik alakítójával, Szabó Rózsával. Smith »kisaszszonya« ordenárébb valamivel, de mahagonnyi illetősége talán éppen ezáltal még az előbbinél is autentikusabb. Elsőrendű alakítása az előadás legnagyobb meglepetése. Későn, de jó és hasznos előadásban mutattuk be Brecht—Weill remekművét Rajk András . ...---------- Készpénzért vásárolunk ruházati cikkeket Felvevőhelyeink: HL Vörösvári út IX. tv. (Újpest), István tér 8. VI. Szív utca 67. VI. Bajcsy-Zsilinszky út 15/D VIL Majakovszkij utca 75. VII. Thököly út 25. vin. Népszínház utca 20. VIEL Harminckettesek tere 4. (szobor mögött). EX. Ráday utca 33/A XI. Alkotás utca 5. XIX. Nagykőrösi út piac. HASZNÁLTCIKK KTSZ 2 1967. április 6 NÉPSZAVA A Gugger-hegyről a Hűvösvölgybe lejtő sétaút nevezetes pontja az Oroszlánszikla. Ott ül az oroszlán az út mentén hatalmas fehéren, tekintete a szemközti hegyoldalra merevedik, mintha onnan fenyegetne rá a szelídítő kegyetlen pálcája. Ha az ember közelebbről a fák közé les, szelidítőt ugyan nem talál, de az oroszlán rejtélyét minden tudományos előképzettség nélkül megfejti. A hegyoldalban ugyanis folytatódik a mészkő szikla föl-föl, kusza össze-visszaságban, izgalmas kiugrókkal, mélyedésekkel. A sziklacsoport egy tömbje az oroszlán. A természet munkájába nyilván »belesegített« egy kicsit az emberkéz, s ami a tökéletességből hiányzik, azt pótolja az arra járók fantáziája. A fantázia pedig fürgén ugrál a csodálatos csendben, amely ott, alig fél óra járásra a zajtermelő várostól fogadja az embert. Tanú erre a három párbeszéd, amelyet akaratlanul hallgattam meg, miközben hátamat nagy hősiesen az oroszlánnak támasztva süttettem arcomat a János-hegy felé baktató nappal. A szerelmespár — Látod, ott a legfelső szikla alatt azt a kiugrót? — kérdezi a fiú, hangjában a nagy felfedezés izgalma liheg. — Áhá, izgi — dalolja a lány. — Oda építenék én egy kis kalyibát, akár ezekből a fákból. Aztán fütyülnék a világra. — Erről jut eszembe. Beszéltél Kovács elvtárssal? — Hogy mondod? — Kovács Bélával. Vagy nem ő intézi a szövetkezeti lakást? — Jó, jó, tudom, ide nem lehet építeni, de akad ilyen kis sziklafészek másutt is, ahol... — Ha idén is kihagynak a szövetkezeti lakásból... — Szövetkezeti lakás! Kovács elvtárs jóindulata! OTP-hitel! A fene, aki megette. Egy ilyen kis szikla kell és fa és... — De addig is, édeském! ... — Nem laknál el velem egy kalyibában? — De, boldogan. Kéthárom hétig. — Szégyelld magad! — csap ki a sértettség a fiúból és elrobog. — Ó, te nagy szamár! — sóhajt a lány és utána ballag. A fiú hátra sem néz vagy száz méteren. Ott azonban meg kell kötnie a cipőfűzőjét. Amikor a lány hozzáér, elkapja és eltűnnek az útról egy kis szikla mögött. Olyan kis szikla mögött, amely házépítésre nem adna alkalmas helyet A srácok — Ezt komáid, barátom, Árven Hugó! Halálos egy hely. — Bár ahogy! Látod ott azt a kiugrót? Ha arra lehasalunk, láthatatlanok leszünk. — Persze kell egy kis lomb a fejünkre álcázásnak. — És ha felülről jönnek ránk? Hé? — Hát az ember állít egy őrszemet oda a csúcsra. — Nézzük meg! — Gyerünk! — Pszt, óvatosan! Ne csikorgasd a kavicsokat hátha van ott valaki. Lapulj, én fedezlek. — Ha ellenséget észlelek, úgy csinálok, mint a kuvik. — Hogy csinál a kuvik? — Hát... izé... nem jut az eszembe. — Akkor inkább brekegj. — Barátom, lángész! Itt nincs béka. — Hát akkor... — Majd csipogok, mint a veréb. — Azt tudsz? — Csip, csip, csip... — Ez jó lesz. Na, menj már! Az öregek — Romantikus ez a kis sziklás itt, mi? — Már akinek. — Gondold, hogy fiatatalabb vagy csak néhány évtizeddel. — És nem veled andalgok itt, hanem... hajh, a hajjal — Még ezelőtt tíz évvel vígan fölszaladtam oda a tetejébe. Pedig jó meredek, nézd csak! — Ez meredek? Ez szikla? Mondd, láttál te már életedben sziklát? — Hát akadt elég, amikor Doberdo felé masíroztunk. — Megmásztad? — Hogy meg? Csúsztam-másztam rajtuk. — Mert muszáj volt. — Nem is passzióból — Én azonban sportból másztam. A Tátrában! Tudod, mekkora sziklákat? Hé? Szorozd meg ezeket tízzel. Mit tízzel? Hússzal, átvennél. Kötélen lógtunk a szakadék fölött. Tudod, milyen szakadékok fölött? Száz méteres ... Mit száz méteres? A legkisebbek voltak kétszáz méteresek. De volt olyan, amelyik ezer méter mélyen tátongott alattunk. — Mikor mászkáltál te a Tátrában, öregem? — Mikor is? Várj csak! Van annak harminc... Mit harminc, negyven, vagyis... ha jól meggondolom ... hűha, kereken ötven éve. — Amikor én Doberdónál... — Tudod, én föl voltam mentve, mint alkalmatlan. — Mi bajod volt? — Tizenhét éves voltam, féltett szegény anyám és volt neki miből. — A Tátrába mégis elengedett a szakadékok fölé? — Nem tudta szegény, hogy kétezer méter mélyek. Sólyom László: Az Oroszlánsziklánál Ünnepi műsor a rádióban és a televízióban Hangjáték Coldmann Györgyről, meseopera a tavaszt hosó kisleányról A kettős ünnepek szórakoztatási gondját a rádió ezúttal is nívósan, gazdag választékot kínálva oldotta meg. Mint mindig, most is a zenésprózai műsorok voltak túlsúlyban — közülük is kiemelkedően jól sikerült a Látogatás Medgyaszay Vilmánál. A prózai események közt válogatva, ugyancsak nehéz a kritikus dolga: délelőtt egy humoros ifjúsági pályázaton derülhetett a hallgató (Így írunk mi!), délután pedig egy komoly hangvételű rádiójátékon gondolkodhatott el S mivel ez utóbbi minden tekintetben kiválóan sikerült, időzzünk Hámori Ottó öt szobor című, Goldmann Györgyről írt hangjátékánál. A mártírhalált halt kommunista harcos, Goldmann György nevét nyilván sokan ismerik, de valószínű, hogy a fiatalabb korosztályok e bemutató alkalmából hallották : először nemcsak nevét, hanem küzdelmes életéről, helytállásáról is ezúttal kaptak megrendítően szép, művészi élményt. Hámori Ottónak sikerült elkerülnie az emlékező-dokumentumjellegű hangjátékok sablonjainak veszélyét, s ráadásul remek formai ötlettel adott újszerű keretet mondanivalójának. A szobrászművész öt legjelentősebb művét, öt ismert szobrát választotta ki az egyes jelenetek élére, amelyek mintegy jelképezik Goldmann György életének egyes szakaszait. Az író ilyen módon szinte láttatná tudta a rádió akusztikai eszközeinek segítségével azt a vizuális élményt, amelyet a szobrok keltenek a nézőben. Kitűnően A magyar ember ünnepnapokon mindig többet eszik-iszik a kelleténél, a magyar tv pedig óriási műsordömpinggel igyekszik kárpótolni nézőit a böjtös hétköznapokért Két nap alatt a sikerült a Bagi Ilonáról készült fejezet, szinte annyira kitűnően, hogy önálló hangjáték magvául kínálkozik ez az epizód. Solymosi Ottó rendezése hatásos és élményt adó volt, irányítása alatt valamennyi színész jól alakította szerepét. Avar István a főszerepben, Somogyváry Rudolf pedig az egyik jelentős mellékszerepben emlékezetes perceket szerzett a hallgatóknak.* Nem is lehet eldönteni, vajon a gyermekek, vagy a felnőttek gyönyörűsége volt-e nagyobb Szokolay Sándor meseoperájának bemutatóján. A tavaszt hozó kisleány (Móra Ferenc meséjéből Balássy László írta), igazi zenei élvezetet szerzett bűbájos kis szereplőivel és hatásos zenéjével, amelyről csupán felsőfokú jelzők kíséretében írhatunk. A mű zenei felépítése olyan világos és közérthető, hogy a legkisebbek számára is érthető, s annyi cselekménybeli és zenei kalandot épít egymásra, hogy követése mind izgalmasabb. Az egyes szóló számok közül nagyon tetszett a kiscica »áriája«, és az öreg tölgy monoton, hangsúlyos verselése. László Margit a kedves kas Böske szerepében igen kellemes alakítást nyújtott. A három gyermekszereplő — Herczku Annamária, Vass Edit és Várszegi Éva —, no meg a rádió remek gyermekkórusa tette még élvezetesebbé az előadást A hallgató és a kritikus elragadtatásának egy kissé az is az oka, hogy oly ritkán van részünk hasonló csemegékben. (hary) nagyszabású produkciók egész, sorát mutatták be. A most indult Tüskevár filmsorozaton kívül egy tv-játék, egy tarka szórakoztató adás, egy irodalmi est és egy színvonalas munkásmozgalmi koncertműsor nyújtott változatos programot a nézőknek. A szovjet és a magyar tv közös szórakoztató műsora, a Fele-fele — egykét gyenge pontjától eltekintve — kellemes színfoltja volt az ünnepi adássorozatnak. A kétnyelvű közönség, a tolmácsolás nehézkes volta eleve meghatározza a koprodukciós műsor műfaját, lehetőségeit. Kevés szöveg, sok zene, ének és sok tánc — revü, amely színeitől megfosztva, kisméretű totálképekben nem jól érvényesül a televízióban. A nyelvi nehézségeket kedvesen hidalta át a magyar—szovjet bemondó páros, Takács Mária és Igor Kirillov, még kedvesebben, kitűnő mulatságot szerzően a százarcú Arkagyij Rajkin. Nem tetszett viszont egyik-másik régimódi revüjelenet, az utcán elhangzó dalok visszhangosítása, a helyenként, különösen a moszkvai felvételeknél, gyenge képminőség. Deák István vezető rendező és Sik Igor vezető operatőr sok ötlettel, gyakran technikai bravúrokkal hangolta össze a sokféle műfajú és stílusú produkciókat olyan koprodukcióvá, amely még jobb folytatást ígér. A Világirodalmi Magazin ezúttal vidám lapjait tárta a nézők elé. Nem volt könnyű a szerkesztők, Szántó Erika és Sipos Tamás dolga, mert a modern világirodalom egyáltalán nem bővelkedik humoros alkotásokban. A kissé hosszúra nyúlt — és túlságosan késői időpontban bemutatott — összeállítás legsikerültebb darabja Jean Giradoux Bellad Apollójának tv-változata volt és Max Frisch kitűnő szatírája a megfontoltan dühöngő, óvatosan lázadó kispolgárról. A népes szereplőgárda és Horváth Tibor rendező elismerést érdemel. Az összekötő szöveget Szilágyi György és Berki Géza szellemes songjai helyettesítették Bodrogi Gyula kitűnőtől,mácsolásában. Világraszóló lakodalom címen mutatták be Arkanov és Gorin szovjet írók tv-szatíráját a televízióról A szellemes, ironikus alapötletből — hogyan teszik tönkre egy fiatal pár esküvőjét az »életszagú« riportra törekvő televíziósok — meglehetősen hoszszadalmas és talán a kelleténél harsányabb komédia kerekedett Benedek Árpád átdolgozásában és rendezésében. A munkásmozgalom dalai, irodalom és történelem ötvöződtek az Én is fiatal voltam... című műsorban, amelyet a Madách Színházban rögzítettek képfelvételre. Az igényes, szép összeállításban Major Tamás, Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán visszaemlékezései, versek és ifjú gitáros pol-beat énekesek modern számai foglalták keretbe fél évszázad legszebb mozgalmi dalait. (rajk) — JFele-fele, felemás és jó műsorok a képernyőn MŰSOROK Operaház: A nürnbergi mesterdalnokok (Wagner-ciklus, B. sor. 4. ea. 6). — Erkel Színház: A babcsiszeráji szökőkút (Opera—Balett cikl, A —B. sor. 8. ea. 7). — Nemzeti Színház: Marat halála (7). — Kauma József Színház: Szörnyeteg (7). — vígszínház: Macska a forró tetőn (7). — József Attila Színház: A csodabogár (7). — Madách Színház: Szent Johanna (7). — Madách Kamara Színház: Enyhítő körülmény (7). — Thália Színház: Mocorgó (7). — Fővárosi Operettszínház: My fair Lady (7). — Bartók Színház (az Operettszínházban): Én, Varga Katalin (du. 3). — Zeneakadémia: M. All. Hangversenyzenekar, vez. F. Cristofoli, közr. Bacher Mihály (Téli bért. rv. és Egyet. bért. A. sor. fél 8). — Vidám Színpad: Nyugalom, a helyzet változatlan! (fél 8). — Kis Színpad: Két férfi az ágy alatt (7). — Kamara Varieté: Sztrip 10 (6, fél 8). KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: 7. 4.40: Falurádió. 5: H. Időj. 5.30: Regg. kr. 8: H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Regg. kr. n. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Műsorok. 8.22: Könnyűz. 9: Idősz. nemzetk. kérd. 9.10: Három szimf. költemény. 10: H. Hazai lapsz. 10.10: Filmz. 10.25: Juhász Gyula. Rádiójáték. 11.20: Táncz. 11.57: Műsor. 12: H. Időj. 12.15: Operarész. 13: Színházműsor. 13.03: Törvénykönyv. 13.18: Két nyitány. 13.37: Népdalok. 14.04: Kóruspódium. 14.16: Könynyűz. 14.47: Palló I. énekel. 15: H. Időj. 15.15: Zkri muzsika. 16.05: Operette. 16.37: A mai angol irodalom. 16.57: Műsor. 17: H. Nemzetk. lapszemle. 17.15: Néps 7. 17.40: Ifjúmunkás parlament. 18.35: Beethoven-szonáta. 19: Esti kr. 19.30: Csárdás macabre. Hangjáték Liszt F. életéről. 21.22: Könyvszemle. 21.32: Táncz. 22: H. Idős. Sport. 22.25: Meditációk. 22.35: Zkri muzsika. 29.30: Szórak, zene. Közd. 24: H. Idős. PETŐFI RADIO 4 Jő—7.58: Azonos a Kossuth adóval. 6.20: Torna. 10: Gounod. Faust. IV—V. felv. 11.19: Gyermekrádió. 11.39: Iskolai kórus. 11.49: A velencei madárparadicsom. 12.04: Könnyűz. híradó. 12.34: Falurádió. 12.54: Népi 7. 13.24: Chopin-keringők. 14: H. Időj. 14.08: Operettdalok. 14.25: Lévai B. jegyzete. 14.35: Operákból. 14.52: Pályaválasztás. 15: Táncz. 15.25: Falusi percek. 15.50: Indulók. 16: H. Időj. 16.05: Sziml. táncok. 16.25: Versek. 16.30: Népi z. 16.50: Sportvilághiradó. 17: Zongoraművek. 17.20: Népi kalendárium. 17.30: Könnyűz. 18: H. Időj. 18.05: Így írunk mi. 19.05: Gitármuzsika. 19.35: Táncdalok. 19.54: Mese. 20: Esti kr. n. 20.30: Népiz. 21: Könnyfiz. 21.32: Nővérek. Rádiójáték I. 22.20: Vágy és hajlam. 22.30: Daljátékból. 23: H. Időj. URH 1*: H. Időj. 18.05: Könnyfiz. 18.56: Kétzongorás művek. 19.35: Szimf. hangv. Közben, kb. 20.25: Beszélg. barlangkísérletről. Kb. 21.25: Operaáriák. 22: Bartók művészi pályája. 22.29: Régi muzsika. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 3.30: Doktor bajban. Magy. besz. angol film ism. (14 éven felül). 11.05: Utazás jegy nélkül. A történelmi Moszkva, I—IL Ism. 17.33: Úttörő-híradó Ism. 17.50: Magy. Hird. 18. H. 18.05: Közv. Szolnokról, úttörő-emléktáborteszről. 18.35: Telesport. 19: Helysz. közv. 19.30: Ezerarcú detektív. Békepipa. Jug. rajzfilm. 19.40: A világ térképe előtt. 19.50: Esti mese. 20: Tv-híradó. 20.20: Zenélő órák. 21.50: Odülsszeusz visszatér. Magy. besz. szovjet kisjáték. 22.25: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 15.25: Budapest—Bratislava labdarúgó-mérk. 17.50: Filmhíradó. 18: Mesejáték. 19: Tvhíradó. 13255: Népdalok. 20.05: Filmképek Olaszországról. 20.25: Házasság, válás, gyerekek. 22.15: Kult, híradó.