Népszava, 1967. június (95. évfolyam, 127–152. szám)
1967-06-01 / 127. szám
A txakszervezetek XXI.kongresszisa után, a szakmoncongresszus előtt A munkaidőről, a korkedvezményről és az üzemi demokráciáról Örömmel fogadták a vasutasok, hogy a szakszervezetek XXI. kongresszusa a többi közt arra is felhívta a figyelmet, hogy a közlekedésben is törekedni kell a jelenleginél rövidebb munkaidő bevezetésére — mondották azok az szb-titókárok, akikkel arról beszélgettünk, mit várnak, milyen kérdések megoldását remélik a szakszervezetek XXI. kongresszusa útmutatásait, határozatait is fs- keresetresz csökkenten . Az eltelt néhány évben a vasutasok munkaideje csökkent, de még mindig magas a szolgálati órák száma. Az utazószolgálatnál gyakran eléri a 300—350 órát is. Ezt feltétlenül csökkenteni kellene, de keresetveszteség nélkül — mondotta Kiss Lajos, a Keleti Fűtőház szb-titkára. A Keleti Fűtőházban nemcsak felülről várják a megoldást, hanem maguk is keresik a munkaidőcsökkentés helyi lehetőségeit. Nemrégiben bevezették, hogy nem mozdonyokra, hanem vonatokhoz vezénylik a személyzetet, s így dolgozónként a havi munkaidő 20—30 órával csökken. Ezt azonban még mindig kevésnek tartják. — A személyzet alatt mindig forogjon a kerék, akkor nemcsak a munkaidő lesz rövidebb, hanem a kereset is több — vélekedik Varga László, a székesfehérvári állomás szbtitkára. Valóban, ha a menetrendszerűséget mindenütt jobban betartanák, a menetirányítás, a vezénylés kevesebb hibával, de nagyobb körültekintéssel dolgozna, akkor kevesebb lehetne az ácsorgás, a kihasználatlanul töltött idő. Ez pedig nagyban hozzájárulhatna az utazószemélyzet munkaidejének csökkenéséhez,gyelembe véve, saját szervezetük kongresszusától. A beszélgetésen Varga László, Székesfehérvár állomás szb-titkára, Kiss Lajos, a Keleti Fűtőház szbtitkára, Baranyai Zoltán, az Északi Járműjavító szbtitkára, Antal József, az ómiskolci pályafenntartás szb-titkára, Sándor László, a Debreceni Járműjavító szb-titkára és Szépe Kálmán, Komárom állomás szb-titkára vett részt. teség nélkül a munkaidő . De ne úgy csökkentsék a munkaidőt, hogy a szolgálati időnek nem minden részét fizetik meg. Mert most vannak olyan munkában töltött idők, amelyeket régebben fizettek, ma pedig nem. Ezeket is jó lenne felülvizsgálni — jegyezte meg Antal József. Szóvá tették, hogy a pályafenntartó munkások nemegyszer egy-két órát gyalogolnak, 30 kilós szerszámokkal a hátukon az állomástól néhány kilométerre levő munkahelyre, ezt az idejüket azonban nem tekintik munkában töltött időnek. Erre bért nem is fizetnek. Az utazószolgálat vasutasai is panaszolják, hogy amikor a lakóhelyüktől távol vannak szolgálatban, és várnak a visszafelé csatlakozásra, erre az időre nem kapnak térítést. Ez nem számít sem készenléti, sem munkaidőnek. Szépe Kálmán, Komárom állomás szb-titkára a munkaidő-csökkentéssel és a bérezéssel kapcsolatos jelenlegi kívánságokat úgy foglalta össze, hogy az utazószemélyzet és a pályafenntartás dolgozói a munkaidő-csökkentés mellett igénylik azt is, hogy minden szolgálatban töltött időt kifizessenek, s a túlórák díjazása is közelítse meg az iparét. XXI. kongresszuson is szó esett. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy a vasútnál, ahol az alá- és fölérendeltségi viszony elég szűk korlátokat szab, a vasutaskongresszusnak ezeket az elveket körültekintően, a körülményeknek megfelelően kell kialakítani és rögzíteni, mert az állomási és pályafenntartási üzemi szakszervezeti szervek jogköre, hatásköre nem azonos az ipari üzemekével. — Arra kell törekednünk — mondotta —, hogy ezek az eltérések a lehetőségeknek megfelelően a legkisebbek legyenek, beleértve ebbe az üzemi demokrácia néhány kérdését is. Jó lenne például, ha a munkaügyi szabályokat illetően is kevesebb lenne a vasutasokra vonatkozó megkülönböztetés. A vasútnál például egy-egy fegyelmi határozat ellen csak ugyanoda lehet fellebbezni, ahol az első határozatot hozták. A vasutas fegyelmi ügyben nem fordulhat a munkaügyi döntőbizottsághoz — mondotta Sándor László, hozzátéve, hogy ebben a kérdésben feltétlenül előbbre kellene lépni, mert ez nemcsak a jogsérelmek csökkentését hozná magával, hanem az üzemi demokráciával kapcsolatban is él ilyen igény a vasutasokban. A Vasutasok Szakszervezetének VII. kongreszszusán, mely nemsokára megkezdi munkáját, minden bizonnyal napirendre kerülnek majd mindezek a ma még megoldásra váró kérdések, s e tanácskozás határozatai nyomán tovább javulnak majd vasutasaink élet- és munkakörülményei, eredményesebbé válik munkájuk. Lepies György Ötévenként egy év kedvezmény Szakszervezetük VII. kongresszusának határozott állásfoglalását várják a szakszervezeti bizottságok titkárai, néhány más kérdésben is. Sürgősnek tartják például a korkedvezményesek körének felülvizsgálását és további kiterjesztését, valamint a rendelet módosítását. A korkedvezményes munkakörben ugyanis jelenleg csak 25 év szolgálat után van lehetőség arra, hogy öt évvel korábban nyugdíjba mehessen a vasutas. Ha valaki kevesebbet, 22 vagy 23 évet töltött ilyen szolgálatban, akkor nem kap korkedvezményt. Helyesnek tartanák, ha a kongresszus állást foglalna amellett, hogy az ilyen munkakörben eltöltött minden öt év után egy-egy év korkedvezményre legyenek jogosultak. Szóba kerültek a Szakszervezetek XXI. kongresszusán szerepelt lakásgondok is. Az szb-titkárok véleménye szerint jobban ki lehetne használni, sőt fejleszteni is kellene a MÁV-kolóniákat, ugyanakkor még több segítséget kellene nyújtani a MÁV-nak az egyéni lakás- és házépítők gondjainak csökkentéséhez is. — A pályafenntartás és a pályamunkások helyzete az elmúlt kongresszus óta nagy fejlődésen ment keresztül. Gondok azonban jócskán maradtak még — mondta Antal József, aki a meglevő problémák közül is a melegedők, öltözők, fürdők hiányát, az akadozó és rossz étkeztetést emelte ki. Tolmácsolta a pályamunkásoknak olyan igényét is, hogy mivel ők nehéz fizikai munkát végeznek, legyenek hivatalosan is nehéz fizikai munkásokként kezelve a bérezésüket és minden más ellátásukat tekintve is. Kevesebb eltérést az ipartól Baranyai Zoltán, az Északi Járműjavító szótitkára a járműjavítók eltérő helyzetével foglalkozott. " Jó lenne, ha a gazdasági mechanizmus reformja a gazdasági ösztönzőket, a nyereséget, az önállóságot tekintve ugyanúgy vonatkozna ránk is, mint a hozzánk hasonló tevékenységet végző ipari üzemekre. Szeretnénk mi is kollektív szerződésben rögzíteni az üzemre vonatkozó munkaügyi rendelkezéseket. Ez hatást gyakorolhatna a gazdaságosságra, a termelékenységre és embereink hangulatára egyaránt. Kétségtelen, az Északi Járműjavítóban és a többiekben is sok gondot okoz, hogy (lényegében vasas üzemek lévén), szakmunkásaiknak (esztergályosoknak, lakatosoknak) alacsonyabb órabért tudnak adni, mint amilyet például a KGM- vállalatok adnak. A járműjavítókat képviselő szb-titkárok szerint a nagyobb vállalati önállóság birtokában helyileg is meg tudnák oldani ezeket a gondokat. A jelenlevő szb-ititkárok mindannyian fontosnak, jelentősnektartották a szakszervezeti hatáskörök, jogkörök bővítését , amelyekről a Vita a Munka Törvénykönyve tervezetéről A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetében legutóbb a budapesti ruhagyárak szb-titkárai és a vállalati döntőbizottságok elnökei vitatták meg az új Munka Törvénykönyve tervezetét. A vita részvevői elöljáróban helyeslőleg méltatták a tervezetet, bár sokan úgy vélekedtek, hogy hasznosabb lett volna a végrehajtási utasítás tervezetével egyidőben tárgyalni, mert ily módon az egyes kitételek érthetőbbek lennének. A részkérdéseket illetően — a többi között — élénk vita folyt a 22. pont záró rendelkezéséről: »A szakszervezet vállalati szerve kifogást emelhet a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat vagy a szocialista erkölcsnek megfelelő bánásmódot súlyosan sértő vállalati intézkedésekkel szemben.* Javasolták, hogy a »kifogást emelhet* helyett a »vétójoggal rendelkezik* szavakat használják. Szóvá tették a 46. pont egyik kitételét, mely szerint »az éjszakai munka tilalma alól a 16 éven felüli fiatalkorúakra vonatkozó jogszabály kivételt tehet. A felszólalók szerint helyes lenne, ha a Munka Törvénykönyve egyértelműen megtiltaná a 18 éven aluliak éjszakai foglalkoztatását. A tervezet kilátásba helyezi, hogy az igazgató — enyhébb esetekben és ha a tényállás egyébként tisztázott — fegyelmi eljárás nélkül is kiszabhat fegyelmi büntetéseket. Egyetértettek az új eljárási lehetőséggel, de hangsúlyozták, hogy a szövegből az is tűnjön ki: »csak a vétkesnek tartott dolgozó meghallgatása után szabad a büntetést kiszabni, s a későbbiekben biztosítani kell — a fegyelmi eljárásokhozhasonló — fellebbezési jogot és lehetőséget is. A tervezet szerint »a túlmunkáért és a készenlétért a munkaviszonyra vonatkozó szabályok alapján díjazás vagy szabad idő jár. Tekintettel arra, hogy a vasárnapi túlmunkáért száz százalék pótlékolt bért fizetnek, tisztázni kellene, hogyha a vasárnapi túlmunkát hétköznapi szabad idővel váltják meg, akkor ez milyen elvek szerint történjen. Kapcsolódó problémaként hangzott el, hogya munkaidőt úgy kell betartani, illetőleg a túlmunkát csak olyan mértékben szabad elrendelni, hogy a dolgozó személyi és családi körülményeire tekintettel aránytalan terhet ne jelentsen*, illetve, hogy a **munkakörébe nem tartozó munkát is köteles ideiglenesen ellátni, ez azonban... nem járhat aránytalan sérelemmel* tételeknél kézzel foghatóbban kellene a Munka Törvénykönyvében megfogalmazni, hogy mi értendő »aránytalan* alatt. Az eszmecserén természetesen számos más figyelemre méltó észrevétel, javaslat is elhangzott, mely segítséget nyújthat a törvényalkotóknak a végleges szöveg kialakításához. (mocsári) Közlekedési szakszervezeti küldöttség utazott Ausztriába Az osztrák közlekedési szakszervezet meghívására tíznapos látogatásra indult a magyarországi Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete négytagú delegációja Ausztriába. Kaszás Béla, a KSZDSZ titkára vezette delegáció ausztriai látogatása során az osztrák hajózási, kikötői és villamosvasúti dolgozók munkáját, munkakörülményeit tanulmányozza. A magyar küldöttség további három tagja Balázs Imre, a MAHART szbtitkára, Velősz Klára MAHART-dolgozó és Annát János, az Autófenntartó Ipari Tröszt szbtitkára. Serdülők válaszolnak A 14—18 éves korosztályról, gimnazistákról, ipari tanulókról szólva magatartásukat, megnyilvánulásaikat gyakran intézzük el azzal a könnyen általánosító felületességgel, hogy tulajdonképpen gyerekek még. Ez a serdülő korosztály sok tekintetben kialakulatlan még, könnyen lelkesednek üres, felszínes dolgokért, de ugyanakkor szélsőséges őszinteséggel reagálnak életük, környezetük jelenségeire. A felnőtt kor küszöbén állnak, a most ért hatások alapján érnek meg bennük a későbbi felnőtt tulajdonságok, ezért érdemes és szükséges figyelni őket, hogy miképpen tükröződnek bennük korunk eseményei. A KISZ központi bizottságának ülése néhány héttel ezelőtt tárgyalta a serdülő korosztály problémáit. Pályaválasztás és hivatás A KISZ figyelemre méltó reprezentatív felmérést végzett középiskolások és szakmunkástanulók körében. A cél az volt, hogy a fiatalok feleletei alapján a KISZ központi bizottsága választ kapjon arra: a különböző iskolatípusokban — a többi között — milyen a pályaválasztási munka, milyen a tanulók politikai tájékozottsága, világnézeti fejlettsége. A pályaválasztással kapcsolatosan két kérdésre kellett válaszolniuk a fiataloknak. Az egyik, hogy a különböző iskolatípusokban tanuló diákok eredetileg is azt a szakmát, illetve iskolát akarták-e választani, ahol tanulnak, a másik, hogy van-e véglegesen kialakult tervük későbbi hivatásukra. A tagozatos gimnáziumokban megkérdezett diákok 88 százaléka önként választotta az iskolát, a technikumokban ez az arány már csak 65,9, a szakmunkásképző iskolákban — ahol érettségizettek tanulnak — 57,9, a szakközépiskolákban pedig 47,5. Azokban az iskolákban, ahol a legkisebb az önkéntesség aránya, a leggyakrabban előforduló válaszmotívum, hogy »csaló ide vettekfel”. Az érettségizett szakmunkástanulóknál a válaszolók egynegyede, szakközépiskolásoknál egyharmada volt ezen a véleményen. Figyelmeztető egy százalék Bár a reprezentatív felmérés a középiskolás és szakmunkástanulók egy százalékát kérdezte meg, ennek az egy százaléknak a véleménye is figyelmeztető, hiszen éppen azzal az iskolatípussal kapcsolatosan legrosszabb a pályaválasztási propaganda, amelyet a jövő legfontosabb középiskolájának szánunk: a szakközépiskolával A pedagógiai munka hatásfoka nagyon sokat veszít, ha a diákok ilyen »ez is jó, ha más nincs« alapon készülnek későbbi hivatásukra. A későbbi hivatásról adott válaszokból legelsősorban az állapítható meg — ami egyébként természetes is —, hogy a felső évfolyamokon valamennyi iskolatípusban nő azok száma, akiknek kialakult tervük van az életükre. Az eltérések azonban itt is figyelmeztetőek. A szakközépiskolákban és a szakmát tanuló érettségizetteknél legrosszabb az arány. Bár a szakközépiskolában a diákok mesterséget tanulnak, a válaszadóknak 10 százaléka nem tudta megmondani, mi akar lenni az érettségi után. A szakmunkásképző iskolában — azokban az osztályokban, ahol általános iskolai végzettséggel rendelkezők tanulnak — nagyon kevesen akarnak más pályára menni, s 50 százalékuk a termelőmunka mellett kíván majd tovább tanulni. Az érettségizett szakmunkástanulóknál azonban nem éri el a 60 százalékot azok száma, akik önként választották ezt a továbbtanulási formát, s közel 70 százalékuk kíván a szakma megszerzése után tovább tanulni, egy részük olyan területen, amely távol esik szakmájától. Öröm és szomorúság Ebből a tényből mindenképpen egyetlen következtetésre jut az ember, hogy az érettségizettek közül sokan átmeneti állapotnak tekintik a szakma megszerzésére fordított éveket. Ez az átmenetiség és esetlegesség sokat ront az előzetes szakembertervezés biztonságán, ezenfelül világosan jelzi, hogy pályaválasztási propagandánkban vajmi keveset léptünk előre annak a szükségszerűségnek a felismertetésében, hogy a tudatos hivatásválasztás egyik társadalmilag legfontosabb útja ma már az érettségizettek szakmatanulása. A tanulók politikai tájékozottságáról, világnézetéről a vizsgálódás könnyen feldolgozható kérdések alapján próbált tájékozódni. Történt-e az elmúlt két évben olyan jelentős kül- vagy belpolitikai esemény, amely a diákokat örömmel vagy szomorúsággal töltötte el? Mitől függ hazánkban, illetve a tőkésországokban az emberek boldogulása? S a megkérdezettek — mint magyar fiatalok — mire büszkék? Nem hinném, hogy a kérdés feltevésében lenne a hiba. Két iskolatípusnál (technikum és szakközépiskola) a tanulóknak több mint a fele nem jelölt meg olyan eseményt, amely benne az öröm érzésével azonosult volna. Hasonlóan magas a nem válaszolók száma a szakmunkástanuló iskolákban is. A szomorú események kategóriájában ilyen tények sorakoznak: az amerikaiak vietnami agreszsziója, Kennedy halála (a történés idejétől függetlenül) és a kínai események. Ezek a leggyakoribbak. A jelzés innen is önkéntelenül adódik: vajon mi az oka, hogy a fiatalok jobban ismerik a negatív eseményeket, figyelmük miért koncentrálódik erőteljesen a külpolitikai kérdésekre, a munkásmozgalmon belüli vitákra? Az érvényesülés útjai Abból a kérdésből, hogy a fiatalok véleménye szerint mitől függ az emberek boldogulása málunk és a tőkésországokban, nemcsak a két társadalmi rendről alkotott véleményük olvasható ki, hanem erkölcsi, politikai ■eszményeink megvalósulásának visszhangja is. A kérdésen belül a következő körülményekből lehetett választani: a tehetségtől, a vagyontól, a származástól, a rokoni, baráti összeköttetéstől, a szorgalmas munkától. Megnyugtató, hogy ebben a témában a szocialista táboron belüli érvényesülés alapvető követelményének a fiatalok a szorgalmas munkát tartják. De elég magas azok száma, akik a protekciót vagy a szerencsét teszik az első helyre. Itt is az érettségizett szakmunkástanulók vezetnek. Néhány gondolatot érdemes kiemelni abból a tapasztalatból, amit a felmérés a „mire vagy büszke, mint magyar fiatal?” kérdésre kapott válaszokból szűr le. A fiatalok egynegyede általában büszke a szocializmus építésének eredményeire. Több mint 20 százalékuk ezen belül pontosan is meg tudta határozni, mivel kapcsolatban érez büszkeséget: a tanulási lehetőségeket, iparunk valamelyik termékét, kulturális eredményeket. Több mint 10 százalék a történelmi múltra, őseinkre, a magyar tájakra büszke, majdnem 17 százalék pedig sportsikereinkre és a magyar konyhára. Sokat beszélünk manapság arról, hogy a hazafias nevelésnek több érzelmi töltést kell kapnia, módszereinek közelebb kell kerülnie a diákokhoz. Ennek szükségességét bizonyítja a KISZ felmérése is. A ma 14—18 éves, serdülő korú fiatalok tábora félmilliós. Sok igényes és alapos vizsgálódásra van szükség, hogy teljesen tisztán lássuk, hol kell változtatnunk a nevelési módszereken, hol kell erősítenünk a fiatalok világnézetét, emberi fejlődését alakító tényezőket. Nemcsak az iskoláknak, a pedagógusoknak, hanem az egész társadalomnak. Diósdi László NÉPSZAVA Gyermekörömök és felnőttgondok Itt ág néhány nap s az ifi iskolák vakációra kapuin kirajzik és százezer kistárt százdiák. A nyár sok-sok öröme vár rájuk, táborozások, nyaralás, gazdag sportolási és játéklehetőségek — a vakáció örök szépségei. Nekik, gyerekeknek, szórakozás és öröm forrása a két és fél nyári hónap, a felnőtt társadalomnak azonban esztendőről esztendőre feladott nehéz lecke is. A gyerekkel együtt nyaraló szülők ilyenkor többet lehetnek fiukkal, lányukkal, jóleső érzéssel mérhetik le egy iskolaév eredményeit, többet foglalkozhatnak családjukkal. A táborozások — felügyelet mellett adagolt — sokféle színes programja nemkülönben gazdag tartalmat ad a nyári heteknek. :rTr A vakáció hónapjai ugyanakkor sokféle problémát is jelentenek. Az iskolapadból kiszabadult, játékban nekihevült gyereksereg ilyenkor szorul legjobban felügyeletre, arra, hogy például a közlekedésben részt vevő járművek vezetői kétszeres gonddal ügyeljenek testi épségükre. A benépesülő parkok, játszóterek, az izgalmas futballcsaták színhelyei, különösen városon alig-alig tudják befogadni a gyerekcsapatokat, úttestre repül a labda, forgalmas utcán folyik a rollerverseny, ezernyi ezer kerékpáron egyensúlyoznak bizonytalanul a gyerekek — balesetveszélyt okozva, saját és mások életét kockáztatva. Uszoda, hegyi túra, csónak és barlang — megannyi izgalmas vakációélmény és megannyi felügyeleti erőpróba. Vigyázni arra, hogy a nyár öröme ne váltson keserűségbe, óvni a járművektől, az egészségre ártalmas szórakozásoktól: a felnőttek feladata. A társadalom a szórakozás, a vakációélmények gazdag tárházát nyújtja a gyerekeknek, táborozástól sportnapköziig, balatoni üdüléstől többnapos kirándulásig. Kell azonban a fokozott felelősség, akár pedagógus, akár szülő, akár egyszerű járókelő legyen, aki nyári napjaikat figyelemmel kíséri. A vakáció jó előkészítése, pedagógiailag is hasznos eltöltése, mindenkire ró munkát. Ezek a június eleji napok, az előkészületek és tennivalók összegezése arra figyelmeztet: a gyerekek érdekében kétszeres törődésre, mindig készenlétben álló segítségre van szükség. Így lehet kellemes és hasznos — igazi a vakáció! (várkonyi) 1961.június 2