Népszava, 1967. július (95. évfolyam, 153–178. szám)
1967-07-18 / 167. szám
Hogyan utazhatnánk jobban A munkásszállítás két vizsgálat tükrében Megyéinkben készülnek már az elemzések azokról a felmérésekről, megfigyelésekről, amelyeket a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a személyszállítás, különösen a munkásszállítás helyzetével foglalkozó országos vizsgálatának első szakaszában végeztek az elmúlt hetekben a helyi munkabizottságok. Jellemző a vizsgálat méreteire, alaposságára, hogy Komárom megyében közel 11000 dolgozótól — azaz öt nagyüzem távolabbról bejáró munkásainak mintegy 85 százalékától — kérdezték meg, ki meny- Hazafelé már — Műszakba menet viszonylag jobb, gyorsabb a közlekedés, mint munka után. Úgy tűnik, mintha az illetékesek kevésbé törődnének azzal, hogy az ember gyorsan haza is jusson, ezáltal többet pihenhessen, foglalkozhasson a családdal — panaszolják nemegyszer a munkások. Nos, a Fejér megyei felmérés statisztikai adatai mindenekelőtt ezt a megállapítást igazolják, bár a helyi közlekedési szervek az utóbbi években sokat tettek a menetrend célszerűbb »passzításáért“. Nézzük meg a legjellemzőbb üzemet, a VTRGY-t, ahová mindenfelől menetrendszerű járatokkal érkeznek a dolgozók — teríti szét a felbontott adatokat tartalmazó ívet Báldy Sándor, a megyei NEB elnökhelyettese. — íme, műszak előtt a megkérdezettek közül 966-an még 1 órán belül célhoz érnek. Munka után viszont már csak 425-en jutnak haza 1 órán belül. Az arány azután végleg eltolódik: amíg »befelé« csak 242-en utaznak egy-másfél óra között, hazafelé már 594-en, a másfél-két óra közötti kanyi időt tölt a különféle közlekedési eszközökön, mennyit várakozik csatlakozásra, milyen körülmények között utazik. Észrevételeikkel, javaslataikkal segítették a széles körű adatfelvételt a szakszervezeti aktívák is. Hasonló arányú felmérés folyt a szomszédos Fejérben is, ahol az üzemeken kívül 100 községi tanácstól kértek véleményt, javaslatot. Bár egyik megyében sem teljes még az adatok feldolgozása, néhány érdekes tapasztalatra máris érdemes felfigyelni: nem sürgős... tegóriába műszak előtt 18, utána 196 (!) dolgozó került, s míg munkába jövet a VTRGY-ben senkinek sem több 2 óránál az eljutási ideje, hazafelé már 11-en töltenek úton 2—3 óra közötti időt. Ennek az eltolódásnak az a magyarázata — s ezt a részletes elemzés pontosan tükrözi —, hogy műszak után kevésbé alkalmazkodik a menetrend az igényekhez, jóval többet kell várni a közlekedési eszközökre, csatlakozásra, azaz tetemesen megnő az úgynevezett holtidő. Tatabányán, illetve Komárom megyében hasonlóak a tapasztalatok. Bartha Mihály, a munkabizottság vezetője, az oroszlányi szénbányáknál végzett vizsgálatokat idézi: " Míg befelé a megkérdezettek 24,3 százalékának 1 óránál rövidebb az eljutási ideje, munka után már egyikük sem ér haza egy órán belül, ugyanakkor a további arányok így alakulnak: 90 —120 perc között közlekedik »befelé« 22,3 százalék, »kifelé« 40,1 százalék; 120—180 perc között utazik munkába menet 6, haza viszont 35,9 (!) százalék. fokozással tölteni, a nem kielégítő közlekedés miatt. — Erre vonatkozóan néhány kirívó példát talált a vizsgálat — mondja Bartha Mihály. — Az Oroszlány—Tatabánya Alsó közötti, viszonylag rövid szárnyvonalon reggel 6.40-kor indul egy vonat, ezt a 6 óráig dolgozó bányászok még nem érhetik el. A következő szerelvényre viszont már túlságosan későn, 7 óra 56-kor kerül sor. Ugyanez a helyzet a délelőttös műszak után: a 14.10-es még korai, a következő, 15.45- ös meg túl késői. — Almásfüzitőn egészen különleges helyzet alakult ki, amelyen évek óta nem sikerült változtatni — folytatja. — A timföldgyárba szép számmal járnak be az ácsi vonalról. Közülük azok a munkások, akik nem vállalják a jóval költségesebb autóbuszozást, a hiányos vonatközlekedés »jóvoltából« már délelőtt fél nagyobb beruházásokat igénylő változtatásokról, lényegesebb menetrendbeli és forgalomszervezési módosításokról azonban itt is, másutt is csak később lehet szó, azután, hogy a megyei anyagok alapján a KNEB összefoglaló jelentést és megfelelő javaslatokat terjeszt az illetékesek elé. A népi ellenőrzés vizsgálatai azonban már most iparkodnak feltárni a jelenlegi keretek között rejlő, jobb szervezéssel hasznosítható tartalékokat. Komárom megyében két ilyen »tartalékra« hívják fel a figyelmet. Az egyik a 836. számú vonat, amely Budapestről 18.07-kor érkezik Tatabánya Felsőre, ahol az utasoknak át kell szállniuk autóbuszra, s 30 perces kocsikázás után érkeznek meg Tatabánya Alsóra. Közben ugyanoda tart a szerelvény is, érthetetlen módon üresen, csak a személyzettel. 12 perc alatt ér a vonat Alsóra, ahonnan 19.44-kor indul vissza a fővárosba. Teljesen kézenfekvő a népi ellenőrök véleménye: utasokkal tegye meg a szerelvény a fordulóállomásig tartó szakaszt is. 12-kor kénytelenek beérkezni a délután kettőkor kezdődő műszakhoz. Ráadásul nincs is hol várakozniuk, hiszen az almásfüzitői állomáson, ahol naponta 3—4000 utas fordul meg, mindössze egyetlen, 6X7 méteres váróterem van. Ez egyébként megyeszerte jelentkező probléma: a vizsgálat megállapításai szerint a főútvonali állomások várótermei Tata és Komáromkivételével nem elegendők a jelenlegi forgalomhoz, s a közúti közlekedésben, az AKÖV-járatok mentén is elkelne jó néhány nagyobb várakozóhelyiség. Remélhetőleg a vizsgálat egyik közvetlen eredménye éppen az lesz — amire az ország más részein máris található példa —, hogy a tanácsok, a közlekedési vállalatok és a társadalmi szervek összefogásával helyi erőkből enyhítik az efféle gondokat. Még több lehetőséggel kecsegtet az a javaslat, amelyet néhány nagyüzem tett a vizsgálat során. Azt kívánják, hogy szerződéses AKÖV-járataik — az úgynevezett munkásbuszok — csúcsforgalom idején »besegíthessenek«, más utasokat is felvehessenek, ha helyük és idejük megengedi. Bár itt a végrehajtást sok tényező nehezíti, néhol máris példát mutattak a megoldásra. Nyilván ezek hatására döntött úgy az AKÖV, hogy felveszi a kapcsolatot a felajánló üzemekkel, s közösen tisztázzák, mit tegyenek. Sok ilyen »összeülés«, beszélgetés — s nyilván vita is — lesz országszerte a következő hónapokban, hiszen a felméréssel korántsem ért véget a munka. Sőt, tulajdonképpen most kezdődik csak, amikor a helyzet megismerése után tettekre, változásokra kerül sor. Annál hamarabb, minél több problémakörben sikerül »helyi gyógymódban« megállapodni az érdekelteknek — a bejáró munkások életének megkönynyítésére. Miklós Dezső Elpazarolt órák, hiányzó várótermek Figyelmeztető, elyen- természetesen a dolgozók dolgoztató számok ezek javára —, hanem csök- De nemcsak az »eljutást menteni kellene azt az időt idő« aránytalanságain kell is, amelyet a munkások változtatniuk a forgalom műszakkezdés előtt, illetszervezőinek és a menet- re műszak után kénytelerendszerkesztőknek — nek munkahelyükön vá- Tartalékok a síneken és a közutakon Ő így mondta az öregember: Amikor Jézus született, Máriának el kellett szaladnia, mert le akarták vágni a fejét. Mária a fák közé rohant, védelmet keresve. A mangófa vékony törzsére »hivatkozva« elfordult, a királypálma gőgösen, moccanatlanul nézett le rá, csak a ceibafa tárta szét a törzsét, hogy elrejtse. Azóta a ceibába nem vág a villám, abban lakozik a »Shangó«, a férfiasság istene, kérgéből lesz a legjobb dob. Kuba olyan, mint a ceibafa. Széttárta testét a forradalom előtt, nem fog rajta még a villám sem, férfias, mint maga az afrikaiak Shangó istene, és földjén állandó szabadságritmust vernek a dobok. Szeretném megtalálni ennek a ritmusnak a kottáját A hideg bányái Minas de Frio magyarra fordítva azt jelenti, hogy »A hideg bányái«. Elnevezését még akkor kapta, amikor Guevara Castro egyik legközelebbi munkatársa, aki a forradalom után miniszter lett, majd váratlanul és titokzatos körülmények között elhagyta Kubát, hogy Latin-Amerika más pontján küzdjön a zsarnokság ellen — itt ütötte fel főhadiszállását a Sierrában, mert a plató alkalmasnak tűnt a táborozásra, jó szelek járták át meg át az 1060 méter magas pontot, s az úttalan utakon ellenség számára megközelíthetetlennek tűnt. Santiago de Cuba városából a Cadillacon indulok Minas de Frio felé. Mintegy száz kilométeres szakasz után letérünk a betonútról, átszállunk egy dzsipbe, amely vízmosásokon, kisebb patakokon keresztül, hegyes sziklaomladékokba vájva kerekeit halad előre, míg fel nem tűnik néhány lapos tetejű ház, egy raktár meg egy cementeszsákokkal megrakott teherautó. Az autó körül férfiak ácsorognak, fejükön sombrero, övükben, oldalukon színes szögekkel kivert forgópisztolyok, coltok. Asszonyok is vannak köztük, mindannyian a teherautó indulására várnak. Itt bizony nincsen protokoll-váróterem, de még tranzit sem. Egy »kibelezett«, felfordított televízió-készülék kávájára ülök a raktár küszöbén. A milicista ügyet sem vet rám, nyilvánvalóan nem én használom először ilyesmire a technika eme jelenlevő csodáját. öregasszony mangót eszik. Fogatlan szájával tépi, marcangolja a gyümölcs húsát. Hirtelen felbőg a teherautó motorja, mindenki siet felkapaszkodni. Az öregasszony is eldobja a mangót, néhányadmagával oda készül ő is, ahol 7200 gyerek tanul, hogy jó tanítója legyen népének. Legszívesebben ölbe venném a kicsi öreget, ne rázza a kocsi, de ő kihúzza magát, büszkén, egyenes tartással áll, szinte parancsolón. Az unokájához megy látogatóba, cementeszsákokon. Olyan útszakasz következik, amelyre — tudom — amíg élek, visszaemlékezem. Mert nem út. Az az érzésem, ha ezeket a szovjet gyártmányú teherautókat a konstruktőrökkel hoznák ide, minden számítgatás nélkül megesküdnének rá: ilyen körülmények között, ezeken a meredekeken, sziklákon nem lehet felvergődni Minas de Frióba, itt valahol kell lenni egy valóságos útnak is. Pedig nincs, s a kocsik feljutnak. Amikor már azt hiszem, hogy nincs tovább, hogy ez az egész egy őrült álom, kiderül: most következik a mintegy 120 perces út legnyaktörőbb szakasza, ahol a lovagló cowboyok is megpihentetik az állatot. A tábla így figyelmeztet egy fán: »Controle ventilador aceite y gomas. Peligro! — Ellenőrizze a ventillátort, a fékolajat és a gumikat. Veszély!« Pálmatetős kunyhó áll a pokoli, kietlen forróságban, a kunyhóban egy asszony bal kezén meztelen kisfiúval, jobb kezével feketét töltöget pohárakba. Presszó a S. Maestrában. Talán a furcsa képtől, talán a kiállott és várható izgalmaktól szinte indokolatlanul nevethetnékje támad az embernek, de a kávé valóban jó. Erős és édes. Zsebembe nyúlok, fizetni akarok. Az asszony kedvesen mosolyog, hogy egy companero, egy elvtárs már kiegyenlítette a számlát. Megkérdem, hogy kicsoda. Visszaint: hát nem mindegy? Odafönt a táborban nagyon rövid időt töltünk, indulni kell lefelé, szürkületben nincs az a gépkocsivezető, aki vállalkozna az útra. De egyébként is: az egész fantasztikus terv megértéséhez nem a tábort, hanem az utat kell látni. Akik odafent tanulnak, olyan távol kerültek szeretteiktől, minden emberi közösségtől és civilizációtól, hogy ha végeznek, a legeldugottabb hegyi falu is kultúrközpontot jelent majd számukra. Európai szemszögből kissé bizarrnak tűnik a tanítóképzésnek ez a formája. De melyik európai tudta volna a kubai nép nyakáról lerázni Batista őrmestert, a sziget újkori történelmének egyik legvéresebb kezű diktátorát? Fodor Gábor (Folytatása következik) * NÉPSZAVA i malmok lassan őrölnek... Tizenkilenc megyei vállalat, 570 üzem, csaknem ezer kisebb munkahely és 18 000 ember. Zömében sok évtizedes múltra visszatekintő és mostoha körülményeket őrző malmok, raktárak, átvevőhelyek, darálók és keverők szertelen sokaságban az ország minden táján, többnyire 15—20 dolgozóval. Ez a gabonaipar. Feladata az ország kenyérgabonájának felvásárlása, tárolása és őrlése. Profiljába tartozik a takarmánykeverés is. Fontosságát, egyre növekvő szerepét az ország e nagy éléstárának, felelősségét a nem könnyű helyzetben levő gabonaipari dolgozóknak aligha kell hangsúlyozni. Ezért is a nagy figyelem és gondoskodás, melyben az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége részesíti, mindenekelőtt — a magyar szakszervezetek XXI. kongresszusa útmutatásának megfelelően — a munka- és szociális körülmények javítását szorgalmazva. — Legutóbb az egész iparra kiterjedő vizsgálat és beszámoltatás után majdhogynem ultimátumot kaptunk az elnökségtől — újságolja Erős János, a Gabonatröszt szakszervezeti tanácsának titkára és elém teszi a mindössze egy mondatba sűrített elnökségi határozat szövegét: »Az üzemekben — A második ötéves terv végén — ismertetik a helyzetet — iparunkban a szociális normákhoz mérten átlagosan 70 százalékos volt a szociális ellátottság. Vagyis, ahogyan mondani szoktuk, általában tűrhető a helyzet, de ugyanakkor az átlag sok rendellenességet takar... A nagyobb létszámú munkahelyeken, mintegy 38 malomban, 18 keverőüzemben és 25 raktártelepen nagyjából kielégítőek a munka, és szociális körülmények. Rendelkezésre állnak a legszükségesebb kellékek, berendezések és helyiségek, ami feltétele például az étkeztetésnek, a munkaruha-váltásnak és a sok pénz, a múlt esztendőben felhasznált hatmillió 700 000 forint, vagy a 27 millió, amelyet a harmadik ötéves tervben fordítanak szociális célokra, csak részben oldja meg a szóban forgó problémákat. Inkább csak a feltételeit teremti meg a helyzet javításának. Ezért is üdvözlendő a szakszervezeti tanácsnak az a törekvése, hogy üzemi, iparági közüggyé akarja tenni a munkakörülmények, a szociális ellátottság fejlesztését, javítását. Részben sajátos helyzetükből, a szétszórtságból, az esetek többségében a városoktól való távolságból, a régi falusi életmód és szokások visszahúzó hatásából adódik, hogy például a tusoló, az öltöző vagy az ebédlő és általás a bázisraktárakban 1970-ig az előírásoknak megfelelő módon meg kell oldani a még meglevő szociális gondokat. Tömör fogalmazás, de a gabonaipar vezetői, különösen pedig szakszervezeti szervei számára nagyon is érthető és konkrét programot adó a tisztálkodásnak. Ugyanakkor az előforduló porártalmak, illetve kiváltó okok csökkentését szolgálja sok helyen a pneumatika, az elszívó és levegőtisztító berendezés, az emberek dolgát könnyíti az anyagmozgatásnál alkalmazott gépek, szerkezetek sokasága. Nagyobb gond azonban a sok apró, az ország egész területét behálózó munkahelyen dolgozók munkakörülményeinek a javítása. A kis telepek, malmok, átvevőhelyek és raktárak dolgozói nem jutnak üzemi koszthoz és gyakran még a tisztálkodás is nagy nehézségekbe ütközik, hár a munkát megkönnyítő, kultúrát hordozó technika önmagában nem sokat változtat. Nem is szólva arról, hogy az egészen kicsi — pár munkásnak dolgot adó — telephelyeken nem tudunk és nem is egyértelműen célszerű különösebb fejlesztést eszközölni. Az iparág szakszervezeti tanácsa, a vállalatok, munkahelyek szakszervezeti szerveivel együttesen — ügyelve a rendelkezésre álló tekintélyes összeg ésszerű felhasználására — kulturált életmódra, az egészséget, az ember testi épségét védő szokásokra, a vonatkozó előírások betartására, a helyi adottságok és lehetőségek maximális kihasználására akarja nevelni a dolgozókat . Az enyingi malom olyan lett, mint egy virágoskert, de más munkahelyek színeváltozása is igazolja, hogy ahol sikerült felkelteni az emberekben az egymás iránti felelősséget, szépérzéket és megszerették a rendet, a tisztaságot, ott a technikai elmaradottság, a szociális ellátottság hiányosságai ellenére is olyan szervezettség, munkarend és egészségügyi körülmények, jó szokások alakultak ki, aminek következtében könnyebb lett a munka, kevesebb a baleset, csökkent a megbetegedések száma, tisztaság uralja a környezetet. A szocialista brigádok különleges felelőssége A megoldást pedig a már nagy hatóerővel bíró szocialista brigádok szelleme, tagjainak életmódja, felvett szokásai kínálják. Sok jó tapasztalat birtokában az iparági szakszervezeti tanács júliusi ülése elé olyan javaslatot terjesztünk, hogy a szocialista brigádok valamennyi munkahelyen őrei legyenek a higiéniának, a helyi gazdasági vezetőkkel együttesen vizsgálják meg a szociális helyzetet, az egészségügyi körülmények javításának gazdasági és emberi lehetőségeit és annak valóra váltására tegyenek kötelezettségvállalásokat. Úgy számolunk, hogy ha a 800 szocialista, illetve e cím elnyerésére törekvő brigád magáévá teszi ezt a célkitűzést, akkor a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel és a helyi erőforrások bekapcsolásával 1970-ig lényegesen megváltozik a gabonaipar dolgozóinak szociális helyzete, munkakörülménye. E célból általánosítani akarjuk, hogy a jövőben a szocialista brigád, munkahely és üzem cím elnyerésének feltétele legyen a munkahelyi egészségügy, szociális helyzet javítása, az emberek rendre, tisztaságra való nevelése. A malmok lassan őrölnek, de biztosan, kiszámíthatóan határidőre. Ami a múltból a molnárokra maradt munka- és egészségügyi körülmények dolgában, az még jó ideig ad »darálni valót«, de most már rajtuk is múlik. Felismerésük, tenniakarásuk olyan hatalmas erő, amely az állam anyagi erőfeszítéseit sokszorosan gyümölcsöztetheti a maguk és dolgozótársaik javára. Fekete Béla Az átlag sok rendellenességet takar Váljon közüggyé a rend, a tisztaság Apró Antal Szegeden Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, kétnapos látogatást tett Szegeden. Szombat délután a megye és a város vezetőinek társaságában megtekintette a szeged-mihálytelki Új Élet Termelőszövetkezetet, a központi majort, a több mint 12 millió forintos beruházással épült új szarvasmarha-istállókat, a baromfifarmot, a konyhakertészetet. A Minisztertanács elnökhelyettese hosszan elbeszélgetett a tsz vezetőivel, dolgozóival, vasárnap délelőtt pedig a XXI. szegedi ipari kiállítást és vásárt tekintetik meg. (MTI) 1986. július 18