Népszava, 1967. július (95. évfolyam, 153–178. szám)

1967-07-25 / 173. szám

NÉPSZAVA Az OTP statisztikája 1182 millió értékű áru­­­hitelre Negyedmillió ügyfél az első félévben • Jó a fizető­készség ! Újabb cikkeket vonnak be a részletakcióba 1967 első fél évének statisztikája már elké­szült az OTP Hitelezési Főosztályán. Dr. Gordon László igazgató az idei áruhitel-forgalomról tájé­koztatta a Népszava mun­katársát. — Az idei esztendő első fél évének forgalma kö­rülbelül azonos volt a ta­valyi év első hat hónap­jának forgalmával. Június 30-ig 250 ezren kértek hi­tellevelet. Részletre tehát 1182 millió forint értékű áru kelt el — mondotta az igazgató.­­ Egyébként a napokban kaptuk meg a községekben, falvakban működő takarékszövetke­zetek jelentését is, amely szerint 18 000 ügyfelet szolgáltak ki, akik össze­sen 77 millió forint érték­ben vásároltak. A vásárlókedvet fokoz­ta az is, hogy január el­­sejével jelentősen bővült a cikklista. Bevonták a részletakcióba a többi kö­zött a Sztár típusú nagy­képernyős televíziót, né­hány elektroakusztikai be­rendezést, a 48 köbcenti­méteres Jawa- és a 125 köbcentis Danuvia-motor­­kerékpárokat, az üzleted­ben kapható összes mosó­gépeket, az 50 literes vil­lanybojlert és a kályhák széles választékát. Mind­ezeken kívül a Bizományi Áruház által forgalomba hozott cikkek köre bővült festményekkel, csillárok­kal, mosógépekkel, varró­gépekkel és olcsó televí­ziókkal. — Mi iránt volt a leg­nagyobb érdeklődés? — Jelentősen megnőtt a hűtőszekrény forgalma. Ebből a cikkből tavaly 42 ezret adtak el részletre, az idén 53 ezret. A mosógép is az első helyen áll. A régi típusokat ugyanis egyre inkább moderneb­bekre cserélik. Mosógép­ből tavaly az év első hat hónapjában 21 ezret ad­tak el hitellevélre, az idén 31 ezret. Televízióból 35 ezret vásároltak a múlt év első felében az OTP-n keresztül, az idén több mint 50 ezret. Centrifugá­ból 13 ezret adtak el ily módon. — Pontos fizetők-e a hitelt kérők? — A részleteket csek­ken, postán várja az OTP. Az ügyfelek fizetőkészsé­ge jó, az adósok 99 szá­zaléka időben tesz eleget kötelezettségének, csak a legritkább esetben kell el­járást indítanunk. — Tervezik-e a cikkek további bővítését? — Igen. Jelenleg tár­gyalunk a Belkereskedel­mi Minisztérium illetéke­seivel, hogy augusztus el­sejével néhány további háztartási cikkre is kiter­jedjen a hitelakció. Any­­nyit már most tudunk: augusztus 1-től hazai és lengyel gyártmányú hét­végi faházakat is lehet vásárolni részletre, ame­lyek ára 16—30 ezer fo­rint között van. (K. I.) Tavasszal születik a legtöbb gyerek Az Országos Közegész­ségügyi Intézetben feldol­gozták hat év születési statisztikáját és megálla­pították, hogy hazánkban az élveszületések száma február és május között a legtöbb. A legmagasabb márciusban. Jóval keve­sebb gyerek születik ok­tóber és január között, a decemberi átlagos szüle­tések száma pedig 12,9 százalékkal kisebb az évi átlagnál. A halva- és ko­raszületettek aránya a hideg hónapokban maga­sabb, június és szeptem­ber között pedig kifeje­zetten alacsonyabb az át­lagnál. A koraszületések számának nyári csökke­nése azzal is magyaráz­ható, hogy a meleg hó­napokban a terhesség ál­talában nyolc nappal to­vább tart. Megszűnik a Váci utca sétáló jellege ? Lebontották a Tanács körút 7. és 11. számú la­kóépületeket, és bontják már a Váci utca 21. szá­mú öreg házat is. A sza­nálás tehát a Belvárosban megkezdődött. A Tanács körút 7. és 11. számú, to­vábbá a Bajcsy-Zsilinsz­­ky út és Paulai Ede utca sarkán levő telkeken a tanács lakóházakat épít­tet, amelyeknek párkány­magassága megyegyezik a környékbeli házakéval. A foghíjtelkekre kerülő épü­letek homlokzata pedig egy vonalban lesz a Ma­­dách-házakéval. A Váci utcában nemcsak a most bontásra kerülő 21. számú ház telkének sorsáról döntenek, hanem több földszintes üzletsor jövő­jéről is. Legelőször a Pe­tőfi Sándor utca mindkét oldalán, a Váci utcának, s az ezekbe torkolló kisebb utcáknak a felújítására kerül sor. Az elgondolá­sok szerint 1970-ig sor ke­rül a főváros »kirakatba helyezett« városrészének felújítására. Az észak—déli metró­vonal megépítésekor —az 1970—1980 közötti évek­ben — gyalogaluljárót vagy közúti aluljárót kell építeni a Felszabadulás téren, és ezzel egyidejű­leg sor kerülhet az Erzsé­­bet-híd pesti hídfőjénél közúti aluljáró kialakítá­sára. A fővárosi tanács városrendezési osztálya számol azzal, hogy a Bel­város rekonstrukciója so­rán meg kell szüntetni a Váci utca­i sétáló utca■” jellegét, és fárból meg kell indítani e helyütt a köz­úti közlekedést. Az észak- déli irányú forgalomban ugyanis nehéz nélkülözni egy ilyen fontos útvona­lat. (MTI) MARK TWAIN REGEMET nyomán Adta völvpet'Százszor megmondtam, HOGY NYUGNASS ATTÓL A LEKVÁRTÓL! Szent Isten!, nézz csak hatra, .lutri A SZÁZSZOR ALKALMAZOTT ERLERN SZ/IZEGYEDSZER LIBEVAÍ/N. POUY NÉNI IJEDTEN SARRON BORDUl. TOM PEDIG NAPJA MAG­ATT, lUTISNAH ERED, ÉS... A soroksári ág teljes 70 kilo­méter hosszában a horgászoké. Őket segíti a Duna-ágon dolgozó halászbri­gád, amely a folyó különböző szaka­­szain rendszeresen úgynevezett sze­lektáló halászatot rendez. Ilyenkor csak a keszegfélé­ket és a nemes halak elől a táplá­lékot felfaló »­kon­­kurrenseket« fog­ják ki, a nagy és nemes halakat visszadobják. A halászok a zsák­mányt szelektál­ják, az értékes nagyhalakat visz­­szadobálják a vízbe (MTI Fotó : Hadas János felvétele) Hőségrekord: 3­ 28 fokos a Balaton vize Idei hőségrekordot ho­zott az elmúlt vasárnap: az országban legtöbb­­ he­lyen 30—33 fokig emelke­dett a hőmérő higanyszá­la, de Túrkevén, Máté­szalkán 35 fokot is mér­tek árnyékban. A gyorsstatisztikák sze­rint a Balatonnál több mint negyedmillió ember víkendezett, s a Duna-ka­­nyari kirándulók száma is meghaladta a 150 ezret. A Velencei-tónál telt ház volt. Érdekes viszont, hogy a budapesti strando­kon a vártnál sokkal ke­vesebben váltottak jegyet. Vasárnap 97 ezer vendé­gük volt, csaknem 10 ezerrel kevesebb, mint az egy héttel korábbi esős vasárnapon. Úgy látszik, attól tartottak a főváro­siak, hogy zsúfoltak a strandok. A Római-parton rekordforgalom volt, több mint 200 ezer ember pi­hent itt A HÉV-szerelvé­­nyek és az autóbuszok reggeltől estig zsúfoltan közlekedtek. A tartós meleg alapo­san »felforralta■« a Bala­ton vizét, hétfő délután Siófoknál 28 fokos volt. A Meteorológiai Intézet prognózisa nemcsak me­leget, de zivatarokat is ígért. Különösen a Du­nántúlon vált valóra a »jóslat­-, ahol az esőzést szélviharok is kísérték. A szombathelyi térségben fákat csavart ki a szél, néhány helyen rövidebb időre szünetelt is a vas­úti forgalom. (m.) Bűnténynek estek áldozatul a Gödöllőn eltűnt gyermekek Július 4-én a délelőtti órákban Gödöllőn, a felügye­let nélkül hagyott 5 éves Ig­­nácz Dorottya és húga, a 4 éves Orsolya szüleik lakásá­nak udvaráról ismeretlen kö­rülmények között eltűntek. Július 15-én, az esti órák­ban a gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem kísérleti tan­gazdaságának búzatáblájában aratás közben rátaláltak a két gyermek oszlásnak in­dult holttestére. A rendőrség igazságügyi orvosszakértő be­vonásával folytatta a vizsgá­latot, s megállapította, hogy a gyermekek bűncselekmény áldozatai. A rendőrség szé­leskörű nyomozást folytat a tettes, illetve a tettesek kéz­­rekerítésére. (MTI) Szakértői vizsgálat állapítja meg a jósvafői autóbusz-szerencsétlenség okát Vasárnap reggel Aggte­lek és Jósvafő között 50 méter mélységű szakadék­ba zuhant a MÁVAUT Ikarus 66-os típusú, GA 98—94-es rendszámú au­tóbusza, amelyen 28-an utaztak. A mélységbe ro­hanó kocsit a fák fogták vissza, s az úttesttől mintegy 20 méterre egy nagy bukfenc után állt meg. A szerencsétlenség következtében 14-en meg­sérültek, közülük öten kórházi kezelésre szorul­nak. Farkas Györgyné, aki Putnokról utazott Aggtelekre beteg férjé­hez, a helyszínen meghalt. A helyszínre siető hon­védségi egység kiemelte az autóbuszt, s Miskolcra vontatták. Az igazságügyi szakértő a keddi vizsgá­lat során mond végleges véleményt. A KPM Autó­­közlekedési Vezérigazga­tóságának munkatársai felnyitották a motort s megállapították, hogy a légkompresszor ékszíja teljesen szétforgácsoló­­dott. Ebből arra követ­keztetnek, hogy ez volt a baleset előidézője: a fé­kek légnyomással üze­melnek, nem kaptak után­pótlást, így a gépkocsive­zető hiába próbálta a ha­talmas testet megállítani, nem tudta. (moldován) fEKETE KRÓNIKA Négy újabb vízbefúlásról kaptunk hírt. Budapesten az újpesti összekötő vasúti híd közelében, tiltott helyen für­­dött és a Dunába, fulladt Papp Mihály 17 éves ipari tanuló. Balatonföldváron a Vörös Lobogó üdülő közelé­ben szombaton éjszaka, für­dés közben a Balatonba ful­ladt Erich Tamme 54 éves NDK állampolgár. Tahiban, a Pokol-csárda közelében til­tott helyen fürdött a Duná­ban Fedor István 23 éves segédmunkás és a Dunába fulladt. Szekszárdon a Ba­lassa János Kórház fürdő­medencéjében Rák Vilmosné 24 éves ápolónő vesztette éle­tét. A Vas megyei Bükkfürdő­­telepen, a csepregi földmű­­vesszövetkezet által készített fagylalttól 73 személy — köz­tük húsz gyerek — szenve­dett mérgezést. Valameny­­nyiüket kórházba szállítot­ták. A rendőrség a KÖJÁL bevonásával folytatja a vizs­gálatot a felelősség megálla­pítására. S­ágvár községben levő la­kásán rádió barkácsolás köz­ben áramütés érte Bodó Já­nos 16 éves ipari tanulót. A helyszínen meghalt. Budapesten, a XVI., Szlo­vák utca és Timur utca sar­­tós Simon István 22 éves asztalos motorkerékpárjával egy kivilágítatlan lovas ko­csiba rohant és a helyszínen meghalt. A lovaskocsi hajtó­ja, Kaprás József ellen bün­tető eljárás indult. Szegeden Szécsi József 43 éves szegedi lakos ittasan ke­rékpározott s irányjelzés nél­kül, féktávolságon belül egy személygépkocsi elé kanya­rodott, amely elgázolta. A helyszínen meghalt. n­épszava A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő Tintter József Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VI. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224—Kis Felelős kiadó: Gábor Márton a Népszava Lapkiadó vállalat Igazgatója Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Előfizethető a postahivatalok­nál és a kézbesítőknél Terjeszti a Magyar Posta Index: 25 005 Athenaeum Nyomda Fv.­ Soproni Béla igazgató. Fehérvári panaszok nyomán Gázpalack van elég, hiánycikk a nyomáscsökkentő Rendkívül népszerű lett országszerte a propán— butángáz. Használati en­gedélye azonban évekig problémát jelentett. Ez év első felében az illetéke­sek — helyesen — decent­­ralilzálták a propán—bu­­tángáz-berendezések fel­szerelését, és a Népszava június 28-i számában kö­zöltük is, hogy az ország lakossága mely helyeken kérheti a propán—bután­gáz használatát. Az intéz­kedést azonban hiányos gyakorlat követte. Néhány nappal ezelőtt Fejér megyéből érkezett több száz propán—bután­­gáz-igénylő panasza: nem szerelik fel a berende­zést műszaki hiányossá­gok miatt. A teljesítetlen 1700 igényt műszaki hiá­nyosságra való hivatko­zással halasztották el, mondván: egyáltalán nincs nyomáscsökkentő, holott a palackokat csak ezzel felszerelve szabad kiadni. Az illetékes tanácsi szervek a rendelkezés ér­telmében tízezer jogos igényt adtak át a gáz­gyárnak, július 1 óta pe­dig újabb 288 igénylő je­lentkezett. A Székesfehér­vári Gázgyár a nyomás­­csökkentő hiányában a régi igényeket sem tudja kielégíteni. Palackból ugyan a kész­let fedezi az igényeket, a palackokat azonban csak akkor lehet üzembe he­lyezni, ha nyomáscsök­kentővel látják el. Ebből pedig kevés van. A mo­sonmagyaróvári MOFÉM az igényelt százezer nyo­máscsökkentő helyett csak 80 ezret vállalt. Ez idéz­te elő a zavart. Az ÁFOR, valamint az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt közbelépésé­re azonban — Bencze László vezérigazgató-he­lyettes közlése szerint — a MOFÉM elvállalta a 20 ezer nyomáscsökkentő többletgyártását. Ezenfe­lül a tröszt az NDK-ból és Lengyelországból rövid határidővel további 150 ezer nyomáscsökkentőt rendelt és kap meg, így a második fél évre ígért 100 ezer berendezést idő­rendi sorrendben fel lehet szerelni, s a fehérvári gázgondok is megoldatók. (szentiványi) JÓ HÍR A FÉRFIAKNAK! a svéd acélból készült, kiváló minőségű »TENKES« BOROTVAPENGE MÁR KAPHATÓ. Használata kellemes és a leg­kényesebb igényeket is kielégíti. Törölni nem kell, elegendő folyóvízzel leöblíteni. A borotválkozás­hoz FIGARO túlzsírozott BOROTVAKRÉM hasz­nálata ajánlatos, a szakáll alapos felpuhítása cél­jából (x) m­­­ég­nem kell, leöblíteni. A borotválkozás- BOROTVAKRÉM húsz­­szakáll alapos felpuhítása cél-

Next