Népszava, 1967. augusztus (95. évfolyam, 179–205. szám)

1967-08-13 / 190. szám

Piac miatti aggodalmak Sokáig azt hittük, hogy a szocialista tervgazdálkodás és a piac ellentétes fogalmak. Érthető hát, hogy néhányan kételkedve fogadják az új mechanizmus koncepcióját, a tervszerű központi irányítás és a piaci mechanizmus érvényesülésének összekapcsolását. Sokan azért félnek a piaci viszonyok szélesítésétől, mert a piacot azonosítják a kapitalizmussal. Személyes élményeikre, a szemináriumokon tanultakra gondolva a kapitalista jellegű piacot látják. Szervezett és szabályozott Pedig másfajta piac is létezhet. Az új gazdasági mechanizmus a szocialista tervgazdálkodás keretében működő szervezett és szabályozott piac megteremtésének lehetőségét vázolja fel. S az ilyen piactól nincs okunk félni. Egészen biztos, hogy több előnnyel jár majd, mint amennyi elkerülhetetlen problémát okoz. . Hogy mi erre a biztosíték? Döntően az, hogy nincsenek rajta tőkések, így a közérdek érvényesítésére — az állami irányítás és ellenőrzés révén — mindenkor lehetőség lesz. A szocialista módon értelmezett és szabályozott piac tehát nem csupán öszszefér a központi tervezéssel, de minden vonatkozásában hasznosan szolgálhatja azt Nyitott kérdés viszont: hogyan szolgálhatja hasznosan? Először talán azt boncolgassuk, hogy milyen gazdasági döntéseket szükséges a központi tervben is elhatározni, illetve milyen gazdasági folyamatokat szabad a piac önszabályozására bízni. Az olyan nagy kérdések, mint a fogyasztás és felhalmozás részaránya, a népgazdasági ágak műszaki fejlődése, a beruházási és a fogyasztási struktúra, a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel, a termelőerők területi elhelyezkedésének változásai, a szociális-kulturális intézmények országos fejlesztése — továbbra is a központi terv célkitűzései között szerepelnek. E döntéseket kiegészíti a közgazdasági szabályozás, többi között az adott időszakra érvényes érdekeltségi rendszer, az ár-, a hitelpolitika, s a kettő együtt megszabja a szocialista piac mechanizmusának kereteit és működési feltételeit is. A termelők (eladók) és a felhasználók (vevők) közötti árukapcsolat, a kereslet-kínálat közvetlenül érvényesülő kölcsönhatása, amit gyűjtőnéven piaci mechanizmusnak nevezünk, viszont arról gondoskodik, hogy az egyes termékek kínálata rugalmasan alkalmazkodjék a mindenkori kereslethez, a vállalatok a legésszerűbben kamatoztassák erőforrásaikat, elégítsék ki a megrendelők, a vevők igényeit, kívánságait. Nem arról van tehát szó, hogy a központi tervezés és a piac egymástól függetlenül létezik majd, s az egyiknek ki kell szorítani a másikat. A párosításban a központi tervezés játssza az uralkodó szerepet, mivel szabályozza a népgazdasági jelentőségű összfolyamatokat, s magát a piacot is. A termelés nem öncélú Örök igazság: a termelés soha nem öncélú. Mit sem ér az olyan »tervteljesítés«, amely csak az eladatlan, vagy a nehezen értékesíthető raktári készleteket növeli. A piac jelzéseit és értékítéletét tehát mivel ellenőrzi és formálja a népgazdasági terv célkitűzéseinek realitását — gyümölcsöztetni lehet a szocialista tervgazdálkodásban is. Remélhető, ha a központi tervezést megszabadítjuk a sokmilliónyi — folyton változó — részfolyamat és összefüggés számbavételének megoldhatatlan feladataitól, s az egyes kérdésekben mindig olyan szinteken döntenek, ahol a legjobban ismerik azokat, ahol a döntések gazdasági következménye, hasznossága, illetve kára kimutathatóan jelentkezik, akkor gyorsabbá, zökkenőmentesebbé válik előrehaladásunk. Sokakat foglalkoztató kérdés: ha a vállalatok önmaguk döntenek majd saját terveikről, nem keletkezik-e ellentmondás a vállalati, a népgazdasági és a fogyasztói érdekek között? Ellentmondások keletkezhetnek, de nem áthidalhatatlanok. A vállalatokat a jövőben is kötelezettségek terhelik. Többi között, hogy kihasználják termelési lehetőségeiket, a lehető legjobban teljesítsék a megrendeléseket, jövedelmezően gazdálkodjanak, hiánytalanul befizessék az adókat, nyereségüket meghatározott arányban osszák meg az állammal. Társadalmi hasznosság arányában A jelenlegi mutató számos, tervlebontásos, utasításokra épülő gazdaságirányítás és a jövőben alkalmazandó közgazdasági eszközök tehát ilyen szempontból nem különböznek egymástól, csupán a kötelesség teljesítésére ösztönző módszer változik. A jobban dolgozó, a piaci feltételekhez rugalmasabban, hatékonyabban alkalmazkodó vállalat számára gyorsabb fejlődési lehetőséget, a vállalat dolgozóinak pedig az átlagosnál nagyobb jövedelmet biztosít az új mechanizmus. Nem igaz tehát, hogy a jövőben kevésbé lesz tervszerű gazdaságunk fejlődése. Ellenkezőleg. A piaci viszonyok érvényesülése, a közgazdasági eszközök alkalmazása várhatóan tervszerűbb fejlődést eredményez majd, mert hatásosabb, mint a tervmutatók rendszere. Az új gazdasági mechanizmust természetesen a szocialista vállalatok feltételezett pozitív szándékára, hozzáértő lelkiismeretességére alapozzuk. Ellenkező esetben nem maradna más választásunk, mint a korábbi adminisztratív kötöttségek és a gyámkodás jellegű módszerek fenntartása. Ezzel viszont már eleve sikertelenségre kárhoztatnánk új mechanizmusunkat. A gyanakvó, bizalmatlan légkör nem csupán gazdasági, de politikai károkat is okozna. Mindez nem jelenti azt, hogyaz ördög nem alszik«. A magasabb jövedelemre való törekvés arra is csábíthat egyes kollektívákat, hogy a szabadabb gazdálkodás lehetőségeivel viszszaélve, illetéktelen haszonra tegyenek szert. Éppen ezért a társadalmi méretű, érdemi ellenőrzésnek kell vigyázni rá, hogy a vállalati nyereség csak tisztességes, módszerekkel, a törvényes keretek betartásával, a társadalom javára végzett tevékenység hasznosságának arányában növekedhessén. Mocsári Károly Fáradt szemmel múltról, jelenről PALOTÁS IMRE — Sokáig vártam, mégsem jött. Már-már azt gondoltam magamban... — Rosszat ne tételezzen fel, önhibámon kívül lett ilyen bonyolult... Az élete is ilyen volt? — 73 év alatt!?... A polgári iskola harmadik osztályából kimaradtam, mert nem tudtuk kifizetni a tandíjat. Apámmal együtt Pestre költöztünk, munkát keresünk. A Lágymányosi Dohánygyár építésénél alkalmaznak. Kőművesinas lettem. — Fejest ugrott az életbe. — Más élet volt, mint a mama és a papa mellett. Már az első napokban «megkalapultak, megléceltek«. Akkor nagy divat volt. A segédek nem sokat teketóriáztak az inasokkal, hamar ütöttek. — Keserű emlékek? — Már el is felejtettem, de a felszabadulásom után történteket sohasem. Munka nélkül maradtam, apám sem dolgozhatott... Kilakoltattak bennünket. Az udvarra kirakott holmijaink között töltöttük a nappalokat, éjjeleket. Szégyelltem magam a járókelők, s különösen a lányok előtt. Az eset mély sebet vájt a szívembe. — Otthon és munka nélkül!?... — Arra «jó« volt, hogy elgondolkoztam azon: miért van ez így, nem lehetne-e másképpen? Talán ez indított el az építőmunkások szervezetébe. Itt választ kaptam kérdéseimre. Felmerült bennem, hogy írni is kellene ilyen szomorú esetekről. — Papírra vetette? — Megjelent a Népszava 1912 májusi «Műhelyvirágok« című irodalmi mellékletében. Kezdő írásom egy munkásról szólt, akinek levágta a kezét a gép. Azt fejtegettem, mi lesz most vele, mit tesz, egyáltalán mit tehet. — Mit felelt a feltett kérdésre? — Koldulni fog. Hiszen az egészséges emberek egy részének is ez a sors jutott a háború előszelétől kavargó életben. A háború kitörése után pedig ... Amikor soroznak, a tengerészekhez jelentkeztem. Tengert és világot akartam látni, de csak a tengert ismertem meg. .— Megúszta? — A háborút. Pulában «tört ránk« a béke. Amint hazaértem, Pestre, a Károlyi-hadseregbe jelentkeztem, s amikor győzött a proletárforradalom, vöröskatona lettem és maradtam a Tanácsköztársaság megdöntéséig. Ebben az időben ismerem fel igazán, hol a helyem, mit kell tennem. — Így is cselekszik? — Bejárok a MÉMOSZ-ba és egy ideig szemlélem a történéseket. Az árak rohamosan emelkedtek, a bérek viszont csak csigalassúsággal követték. A munkások nagyon el voltak keseredve. Elégedetlenek a szakszervezet vezetőségével is, amely keveset tesz a helyzet megváltoztatása érdekében. — Ha egy ideig szemlélte az eseményeket, most már... — Huszonkettő végén a Hazai Fésűsfonó építésénél dolgozom. A munkások megválasztanak bizalminak. Sztrájkot szervezünk, de a vállalkozók elutasítják követeléseinket. A MÉMOSZ vezetői kifogásolják megmozdulásunkat és ez egy ellenzéki mozgalom kibontakozásához vezet el. — A szervezeten belül? — A székházzal szemben, a Ligetben létrejön a «Marx Platz«, ahol ellenzéki bizottságot választunk. Később olyan fogalommá válik a rendőrségen is, hogy amikor bevisznek egy-egy embert, így fogadják: «Az anyád... te is ott ültél, a Marx Platzon?« — Szintén megjárja a rendőrségi szobákat? — Jó néhányszor lebuktam, de inkább az illegális párttal és a Vágiféle párttal való kapcsolataim és ténykedéseim miatt. A harcot azonban folytatjuk, hol a MÉMOSZ-on belül, hol azon kívül, mivel több alkalommal kizárnak a szakszervezetből. — Ebben az időben törnek ki a nevezetes építőipari sztrájkok? — A harmincas évek gazdasági válságának terheit a munkásokra hárítják át a tőkések. Elviselhetetlen a helyzetünk. Az 50—60 filléres órabéreket 30—40 fillérre szállítják le. Mintegy 20 000 család ellen kilakoltatási eljárást folytatnak. Több mint 10 000 család pedig már az utcán volt. 1933. október 12-én sztrájkba lép mintegy 10 000 építőmunkás. Az első nagy megmozdulás az élet elemi feltételeinek biztosítására. — Eredményes? — A több mint három héten át tartó sztrájk megegyezéssel végződik, bár a munkaadók nem teljesítik a követeléseket, de a béreket megemelik 55 fillérre. A megállapodást azonban egy év múlva felmondják. S ezért újabb kísérletet teszünk vívmányaink megőrzéséért. — Újabb sztrájkot kezdeményeznek? — Harmincnégyben nem sikerült, de harmincötben már leáll az építősfiunkások nagy része. Ebben a sztrájkban vitt vezető szerepet a tanári katedráról politikai okokból letaszított Rajk László is, aki az egyik vállalatnál festő segédmunkás volt — Sikerült visszahódítani az elért, de elvesztett eredményeket? — A sztrájknak elsősorban politikai sikere volt. Abban az időben Gömbös miniszterelnök olasz mintára államosítani akarta a szakszervezeteket. A fellépés nyomán nem sikerült végrehajtania szándékát. — A nagy esemény után? — Bár a sztrájk szervezésében nem viseltem vezető szerepet, 36 és 37-ben megjártam a börtönöket. Korábban megjelent könyvemért, amelyben munkássorsokat írok meg, letartóztatnak és megkínoznak. A csendőrségi nyomozó élvezi a szenvedéseimet. «■Az anyád istenit! — mondja vallatás közben — olvastam a könyvedet, amelyben azonban nem volt szó a verésről. Most majd erről is írhatsz,, ha kiszabadulsz. És büszke leszek, hogy én tanítottalak meg rá.« — A szadizmushoz értettek. — Kiszabadulásom után a párt jóváhagyásával és segítségével Franciaországba mentem. Párizsban a párt magyar szekciójának lapját szerkesztettem. Később, a német megszállás alatt, egy gumiabroncsüzemben dolgoztam. — Itt éri meg a háború végét? — 45 nyarán illegális úton hazatértem. Előbb a Szakszervezeti Tanácsban, majd, a Parlamentben s utána különböző építőipari tervezőintézetekben dolgoztam. Innen mentem nyugdíjba 1956 előtt. — Azóta mivel tölti idejét? — Egészséges vagyok és még sok mindenre telik energiámból. Társadalmi funkciókat töltöttem be és töltök be ma is a pártszervezetemben, a fővárosi és kerületi tanácsnál, a Párttörténeti Intézetben, valamint «bölcsőmben«, az építők szakszervezetében, ahol mint régi «bútordarab«, tagja vagyok a központi vezetőségnek. — Jól érzi magát? — Gyakran megkérdezik tőlem, nem csalódtam-e. Mindig azt válaszolom, hogy a régi világban nemcsak materialisták, hanem idealisták is voltunk. Azt hittük, hogy ha kezünkbe kerül a hatalom, »terülj asztalkám« lesz. Nem így lett. Céljaink megvalósításáért keményen meg kellett és meg kell küzdeni. Ma már kiküszöböltük a korábbi hibákat is. Noha még vannak, akik nem szívesen látják az országban végbemenő változásokat, mégis hazánk fiai legtöbbjének már nemcsak a munkáját, hanem a szívét is megnyertük ügyünk számára. TimmerJózsef A hőség hősei időjárásjelentés - munkahelyekről Akik megkülönböztetett gondoskodást érdemelnek Tart még a nyár, de fogy a forróság energiatartaléka, mindnyájunk megnyugvására napok óta elviselhetőbb már a hőség, amely valósággal próbának vetette alá a dolgozó emberek szervezetét, idegrendszerét. De vannak gyárak, munkahelyek, ahol a külső hőmérséklet enyhülése vajmi keveset változtat a munka természetével járó kánikula hatásán. Csak szódavíz... Az átlagosnál nehezebb körülmények között dolgozó emberek minden elismerést, méltatást, sőt ennél is többet megérdemelnek. Megérdemlik, hogy róluk a vállalatok, a szakszervezeti szervek vezetői megkülönböztetett módon gondoskodjanak, könnyítsenek nehéz helyzetükön. Erről meg is győződtünk, de azt is tapasztaltuk, hogy itt-ott többet is tehetnének az év csaknem valamennyi szakában izzadó, a meleggel küszködő emberek munkakörülményeinek javításáért, egészségük megóvásáért, a hőség megannyi káros következményeinek csökkentéséért. És itt még akad bőven tennivaló... Ott, ahol sül a kenyér, télen, nyáron izzad a pék, forróság gyötri a dagasztót, a kemencék szorgos kezű embereit. Az idei kánikulában különösen megszenvedtek kenyérsütőink. A »megszokott« 45—50 fokos meleg ugyanis 60—70 fokra forrósodott a műhelyekben s bár legutóbb enyhült az idő, a Százados úti Kenyérgyár kemencéi előtt szombaton még mindig 55—60 fokos füllesztő hőség csavarta ki a pékekből az elfogyasztott szódavizet. Mert az van, tankszámra, frizsiderben hűtik, de ezenkívül más nem védi a meleg ellen a Az ing pillanatok alatt testünkre tapad. Bár a kinti kánikula mérséklődött, bent a műhelyekben alig változott a hőség. A fülledt, páradús klímát — mintegy ráadásként — a levegőben úszkáló, szemmel is jól látható sűrű por- és kóc—felhők" nehezítik. — Az emberek nehéz körülmények között, hősies erőfeszítéssel állnak helyt a hetek óta tartó kánikulai forróságban — nyugtázza a látottakat Földi Mihály, a Kender-, Juta- és Textilipar főmérnöke. " Az évek során ismétlődő helyzeten eddig csak kismértékben tudtunk változtatni. Gépparkunk korszerűtlenségét, kihasználódottságát jól érzékelteti, hogy mostani (nettó) értékük alig 7 százalékos, az újkori állapothoz viszonyítva. Az egészségvédelmi berende-munkást, mert a technológia, jobban mondva a napi 7 vagon kenyér tésztája nem viseli el a huzatot, a ventillációt. «A tészta él és dolgozik, folyamatosan kell szaggatni, kemencébe rakni és szakadatlanul ügyelni sülését, hogy jó legyen a kenyér, mert a mi portékánkra különösen kényes a fogyasztó__« így látják a kenyér fehér sipkás és derékig meztelen »martinászai, akik a főváros kenyeréért a tésztával együtt «kelnek« a külső hőmérséklet túlzásaitól a szokottnál jóval nagyobb»technológiai« melegben, (fekete) zések ezt a szintet sem érik el__ Helyszíni szemlénken mindössze az orsózóban találtunk működő ventillátort. Nemrégiben szerelték fel. Apácaidban és a válogatóban szerelés alatt áll az elszívóberendezés. Elkészülését — mint megtudtuk — szeptember 30-ra ígérik a kivitelezők. A többi üzemrészben csupán ablaknyitással próbálnak némi légáramlást csinálni. Néhol azonban még így sem. Az orsózóban például — ki tudja miért — az ablakok egy részét is elfelejtették kinyitni. — A korábbi citromos Amonádé helyett — általános kérésre — a műhelyek legtöbbjében feketekávét, másutt kristályvizet biztosítunk védőitalként mindenkinek — mondja Szabó Antalné, a szakszervezeti bizottság termelési felelőse. szág, de a határon túli emberek igényeit is. Délelőtt nyolc óra és délután négy óra között van a legnagyobb forgalom. Amióta a kánikula megkezdődött, a forgalom tovább növekedett. Az emberek is jobban sietnek, több beszélgetést kérnek sürgetéssel, mint egyébként. Az állandó munkában, a nagy melegben nem könnyű udvariasnak maradni, különösen az egyre idegesebb ügyfelekkel — mégis azok. Hozzásegíti őket ehhez az is, hogy vezetők és a szakszervezeti bizottság intézkedéseket hozott a kánikulai munkakörülmények javítására. Lehetővé tették, hogy a Mol fáradt A Cordatic-gyár gumiabroncs-vulkanizáló csarnokában 50 Celsius fok a hőmérséklet. Pedig az ajtók, ablakok tárva-nyitva és a ventillátorok is dolgoznak. A gépek fölött vibrál a levegő. A berendezések előtt a kiszolgáló helyeken 65 Celsius fokra kúszik a hőmérő higanyszála a sugárzó melegtől. Ezeken a helyeken mindenütt emberek dolgoznak. Ki 25 éve, ki csak néhány hónapja. Legtöbbje ing nélkül, félmeztelenül végzi munkáját. Gyakorta látogatják a műhelyben elhelyezett hatalmas szódavízpalackot, hogy szomjukat oltsák, pótolják a szervezet izzadsággal vesztett nedvét. Szódavízből eddig a legnagyobb hőségben sem volt hiány. A palackokat hosszabb idő óta két műszakban töltik. — A legnagyobb baj, hogy párás a levegő — mondja Sós Pál, aki ebben a műszakban 70 darab gumiabroncsot akar vagy rosszul érzi magát, kérhesse a leváltását, pihenhessen. Készenlétben van a védőital, a tea, a feketekávé. A kapcsolóasztalokra pedig ventillátorokat helyeztek el. Az üzem vezetői, a szakszervezeti bizottság a tőle telhetőt megtette a nyári munkakörülmények javítására, azonban a legsúlyosabb gondon ők sem tudtak segíteni. Az ablak nélküli interközpontban a felszerelt légkondicionáló berendezés nem működik megfelelően. S amíg ez így marad, addig a munkakörülményeken csak javítani lehet, nem pedig megjavítani, (lepje*) vulkanizálni. — Ilyen ennek a munkának a technológiája — teszi hozzá magyarázatként. — Ezen nem lehet változtatni... — Amit lehet, megteszünk, hogy enyhítsünk saját helyzetünkön, elhárítsuk a tikkadt meleg okozta ártalmakat, fáradozásunk azonban kevés eredménnyel jár — folytatja Boleck Rudolf vulkanizáló, szakszervezeti bizalmi és Veres György, a pneu műhelybizotságának titkára. — A műhelycsarnok alacsony, megreked benne a levegő. — Ebben az évben elkezdjük a tetőszerkezet megemelését, és a jövő év végére befejezzük, fokozatosan az elavult gépi berendezéseket is kicseréljük — nyugtatja a munkásokat Szálas Ádám gyárrészleg-vezető és Tóth Miklós üzemvezető. Erre a célra 350 millió forintot költünk. Az emberek értenek a szóból, dolgoznak fáradhatatlanul. (zsidói) Nehéz körülmények között Meleg van - ablak nincs A távbeszélő interközpontban álmosító a levegő, a zsongás. Villannak a lámpák, a szorgalmas kezek összekapcsolják New Yorkot, Rómát Budapesttel vagy Szegeddel, Pécset Debrecennel. Szünet nincs, csak állandó idegfeszültség, figyelem. S ha az utcán kánikula van, minden még nehezebb. A műszerfal előtt dolgozó lányok, asszonyok hétórás munkaidőben dolgoznak. Háromszáznyolcvanan szolgálják ki azot- A műhelyben 65 fok (mocsári)