Népszava, 1967. november (95. évfolyam, 258–283. szám)

1967-11-18 / 273. szám

A módszer­ek még nem kiforronak Magyar városok:IRÁNY: AHOLNAPMunkások a tervezésben Napokig jártam Kalocsát és most, jegyzeteimet rendezgetve, azzal a jelenséggel találkozom, amelyet a »bőség zavarának« szoktak tisztelni. Még hosszan írhatnék meg egész látogatásokat, hosszú beszélgeté­seket — de hát közismertek az újságterjedelem kor­látai. Néhány Aláhúzott feljegyzést mégsem hagyha­tok ki: például azt, milyen élmény volt az I. István Gimnáziumban a fiatal Lisztóczky László irodalom­történet-órája, hogyan ismerkedtem meg kollégám­mal — már tudniillik a gimnáziumi faliújság szer­kesztőjével —, vagy azt a kérést, amelyet az EKA-ból hozok magammal: gépészmérnököt keresnek, lakást is adnak neki, csak menjen. Aztán az ember mégiscsak lemond minden anyag megörökítéséről, a kedves városi parkbeli sétáról is, az üldögélő diákokról, a szép leánykaszoborról, mert hiszen annyi minden kívánkozik papirosra .. . VARÁZSLÓK, HENTESEK, VASASOK EGY BIZOTTSÁG MEGLEPŐDIK Kriston Ferenc tanács­elnök felel rá — már Bu­dapesten, ahol mégis ösz­­szetalálkoztunk. A sütő­­munkásból lett pártmun­kás és tanácsi vezető, ősz, jó kedélyű és a nyugdíjkorhatárt mély utálattal emlegető férfi. A kalocsai változásokat a tanácselnök büszkeségé­vel teszi mérlegre. Úgy érzem, jogosan. Nem tar­tom kizárólagos mércé­nek a forintértéket, de azért a statisztikát legma­­kacsabbul ellenzőknek is mond valamit, ha egy vá­rosban 1957-ben 140 mil­lió forint értéket termel­nek, 1967-ben 800 milliót, 1970-re egymilliárdot ter­veznek. Mindezt ott, ahol nem volt ipar, és ahol most már a régi gyökerű mezőgazdaság tart ott, hogy eredmény számára, ha eléri az ipar kereseti színvonalát. Mellesleg: eléri. Az Iszkrában (így hívják a tsz-t, bár a kissé nyelv­törő szó helyett némely kalocsaiak az »Iszikrá-*-t használják) 18 000 forint az átlagos jövedelem, ház­táji bevételek nélkül. És sok a fiatal a »mezőgaz­dasági szektorban«. Álta­lában: az elvándorlás megállt. A régi kubikos nagyapák unokái közül alig valaki jár máshová dolgozni. Kalocsa kezd mágnes lenni. Még egy jó és igaz jel: a demográ­fiai »hullámvölgy« a me­gyében itt a legkevésbé mély. És, hogy még egy­szer visszatérjünk a régi átokra: gyerek-tbc nincs. Így, egyszerűen: nincs. Pelláthy doktor függvé­nyét elintézték — a szo­ciális viszonyok. A »miből?« újra felve­tődik. Nem mindig szabályo­san történt. Némelyik ipartelepítési eljárásban, gyárlétesítésben több volt a szabálytalan, mint a szabályos Megye és vá­rosa engedélyezéséhez ér- tudják: önálló lépéseikkel kező bizottság... kész az új mechanizmus h­á­csarnokot talált. ■ nyába léptek, kockázatot Hová siettek? Most már is vállalva. A HARMINCÉVES VÁR­OS A tanácsnál (ahol az el­nök nincs is itthon, a ta­nácsakadémián gyarapít­ja ismereteit) helyette­se, Kaszap Antal szíves­örömest mondja el az át­tekintést, amely teljessé teszi számomra a kalo­csai mozaikot. Azt a fel­oldódást, amelyet Kalo­csán az ipartelepítés is, a honvédség munkája is ho­zott a »gyüttmentekkel« szemben, s azt a válto­zást, amelyet »gyüttmen­­tek«, azaz máshonnan ér­kezettek és régi kalo­csaiak most már együtt és nagy egyetértésben elér­tek. Lényegében — mond­juk ki ezt is kertelés nél­kül — elsősorban az el­múlt, a legutóbbi 8—10 évben, mert Kalocsa odáig stagnált. 1957 után a változás je­lei együtt jelentkeztek a városon és az embereken. Nemcsak a főutca falu­sias árkai tűntek el, de az indulatok és a kimondat­lan mérgek is enyészni kezdtek. És mindenek­előtt megkezdődött az ipa­rosítás: a legnagyobb ilyen jellegű esemény a város történetében a török utá­ni újjáépítés óta. A Város, ahol a paprika­malmon és néhány kis­ipari szövetkezeten kívül valóban nem volt munka­­alkalom — és kezd fel­zárkózni. Miből? Semmi­ből. Persze, olyan sem­mikből, amelyek azért va­lamik voltak. A régi Ma­gyar Király Szálló ... amelyből zivataros múlt után lett textilfeldolgozó. Egy vén raktár, amely megyei és városi varázs­lat révén fémtömegcikk­üzemmé vedlett, ahol mákdarálótól az armatú­ráig minden készül. A vágóhidat egyetlen tollvonással megszüntet­ték az ötvenes években, mivel a húsipart Félegy­házára profilírozták. Mit csináltak a kalocsai va­rázslók? Vibrátor gyár­at. A telepet, jó ideig, egy volt hentes vezette, és a volt hentesek — nem akarván elköltözni a szü­lővárosból — átálltak va­sasnak. Harmincan kezd­ték. Most, amikor új te­lephelyre költöztek, két­százan vannak, exportgé­pek kerülnek ki a kezük alól... Hány történet rejlik még a kalocsai falak kö­zött? A Mackó Bisztróé pél­dául, amely előbb MÉK- üzlet is volt, aztán fodrá­szat, óra-ékszer­bolt, ügy­védi munkaközösség és ké­ményseprő-iroda. S amely most kedves, ügyes, sze­retett színfolt, jó üzem. (Ott láttam pénztáros kis­lányt »virágokat írni«.) Mi lesz a jövője? Egyáltalán, milyen lesz a kalocsai jö­vő? Jel együtt »driblizte« ki a korábbi, merev gazdálko­dási szabályokat. Volt gyár, amelynek a beruhá­z­a ...... És most hogyan to­vább? Három kikristályo­sodási pont köré új vá­rosrendezési terv készült, az egyik a műemlékne­­gyed a székesegyház és az érseki palota körül, a má­sodik a hivatali centrum, a harmadik a kereskede­lem negyede. Nagy műve­lődési otthon a negyedik ötéves tervben. Tizenhat emeletes, százlakásos ház a pataji út sarkán, csupa üveg üzletszárnnyal, ven­déglővel. ABC-áruház... Halászó-horgászó stégek a Vasas partján, új parkocs­kák, ... 1980-ra harminc­ezres Kalocsa, fölötte a Duna túloldalán a duna­­szentgyörgyi atomerőmű. Ebből a sok tervből ma még kevés látszik, és el­sősorban a gondok. Pél­dául hogy a csatornázás ugyan elkezdődik, de tíz a sokat emlegetett 12 mil­lió csak egy gerincveze­tékre elég, az egész város csatornázása négyszerest igényel, és a »miből?« még itt is kérdés. De az emberekre építe­ni lehet ebben a tervezés­ben. A kalocsaiakra. Ezt az elnök mondja, aki »kalocsaiabb lett a kalocsaiaknál«, és régi szervezett munkás létére nemcsak régi ipari mun­kásokkal, de paprikater­melő gazdákkal, papok­kal, az »ántivilágban« is értelmiségi múltú mérnö­kökkel dolgozik együtt, jól, örömmel, szeretettel. Hogy az életnek vannak zökkenői? Hogy a város régi agrárproletár-törzs­­bali kommunistáiban sok bizalmatlanságot kellett leküzdeni az ilyen közös munkálkodással szemben? Hogy imitt-amott volt is, aki méltatlan volt az elő­legezett bizalomra? Mindez része az életnek, a nagy sodrásnak, amely — ha jól irányítják — csodák­ra képes. Az épülő új víztorony (A szerző felvétele) A parányi egyszerűsí­tés, amely néhány hónap óta gyorsítja az ügyme­netet a fővárosi tanács szervezési osztályán, első pillanatban inkább mo­solyt fakaszt, fejcsóválás­­ra késztet. Hát hogyne, hiszen arról van mindösz­­sze szó, hogy a panasz­ügyi csoport dolgozói az egyik előadó javaslatára — aláírási jogot kaptak. Nem kell többé az osz­tályvezető elé terjeszte­niük azokat a leveleket, amelyekben felülvizsgálat végett bekérik az első­fokú ügyintézőktől a pa­naszos fél aktáit. Vagyis azonnal megtehetik az el­ső lépést akkor is, ha a »főnök« éppen távol van. Régebben ilyenkor egy­két nappal is elhúzódott már maga az indulás. Összeköltözik a hivatal »De hát ez lett volna az ésszerű gyakorlat kez­dettől fogva!« — mond­hatja az olvasó. Valóban. Csakhogy éppen a hiva­tali munkában homályo­­sítja el sokszor a megszo­kás, a beidegződött »ügy­rend« a legkézenfekvőbb megoldások lehetőségét. Nyitott szem, a javítani vágyás erős szándéka, ügyszeretet kell ahhoz, hogy idővel mégis az új, jobb módszerek győzze­nek. Ezekről az erények­ről tanúskodnak a fővá­rosi tanácsnál az utóbbi időben megvalósult javas­latok. Zömük természete­sen jóval nagyobb hord­erejű a bevezetésben em­lített apróságnál. Bizonyí­tásként íme egy kis ízelí­tő. Fővárosunkban a nagy­arányú szanálások, épít­kezések miatt egyre több a kisajátítási eljárás. Ezek intézése az építési osztály teleknyilvántartó csoportjának és az igaz­gatási osztálynak a fel­adata. Évekig e két osz­tály között vándoroltak az akták, amíg legutóbb az egyik dolgozó javasla­tára az igazgatási osztály illetékes előadóját »át­költöztették« a teleknyil­vántartóba, így, egy hely­ben, természetesen köny­­nyebb és gyorsabb a dön­tés — az ügyfél érdeké­ben. »Pofonegyszerű« meg­oldás? Természetesen, csak látni és kezdemé­nyezni kell. Mint ahogyan a többi területen is, pél­dául a gazdaságosság te­rén. A fővárosi sütőipar­ban használatos kenyér­­szállító gépkocsikat pél­dául sokáig úgy impor­táltuk, hogy idehaza sze­relték át azokat nagy üggyel-bajjal a célnak megfelelően, hátul »redő­­nyösítve«. Hála egy ja­vaslatnak, amelynek ér­telmében elküldték a NDK-beli gyártó cégnek a műszaki dokumentációt, ma már a célnak teljesen megfelelő formában, azon­nal forgalomba állítha­­tóan kapjuk az új gépko­csikat. Tanácsiak a fogyasztókért A csepeli tüzelőelosztó telepen sokáig sártenger övezte a mérleget, tisztítá­sa emiatt kéthetenként 500 forintba került. — Felesleges luxus! — állapította meg a munka­­értekezleten az egyik ta­nácsi dolgozó. — Kövez­tessük ki inkább a mér­leg körül az udvart! Megtörtént. Hasznos következményekkel járt a Fővárosi Házkezelési Igaz­gatóság munkatársának felszólalása is. Ő azt fej­tegette, hogy sokkal gaz­daságosabb következete­sen figyelemmel kísérni a lakóépületek állapotát s mindjárt kezdetben hoz­zálátni az apróbb hibák kijavításához, mintsem megvárni, amíg a baj kró­nikussá válik. Az efféle »tervszerű megelőző kar­bantartás« általánossá té­teléhez egyelőre ugyan ke­vés a HKI ereje, felké­szültsége, kapacitása, ám az egészséges elgondolást kísérletképpen mégis meg­valósították néhány ke­rületben, elsősorban az új lakótelepeken. A javaslatok tömegé­ben tallózva, örömmel nyugtázhatjuk, hogy a ta­nácsiak nagy figyelemmel kísérik, s lehetőségeikhez képest segítik — gyakran közvetlen hivatali beosz­tásukon túlmenően is —a lakosság, a vásárlóközön­ség érdekvédelmét. Indít­ványozták például, hogy a szakigazgatási szervek a tömegszervezetekkel kö­zösen készítsenek össze­foglaló jelentéseket a fo­gyasztók védelmének ta­pasztalatairól, s ezeket a végrehajtó bizottságok — fővárosi és kerületi szin­ten egyaránt — tárgyal­ják meg. Ugyancsak a ta­nácsi dolgozók javaslatá­ra szorgalmazza mind erő­teljesebben az Élelmiszer­­kereskedelmi Iroda, hogy a kereskedelmi vállalatok szigorúan követeljék meg az ipartól a szavatossági jelek pontos, közérthető feltüntetését. Még az alkoholizmus el­leni küzdelem is helyet kap a munkaértekezletek javaslatai között... Ta­valy lapunk szorgalmazta egy cikksorozatban, hogy a Vörös Csillag Traktor­gyár környékén szüntes­sék meg a féldecis pálin­káspalackok árusítását, s a gyár közelében levő italboltok reggeli nyitási idejét helyezzék át mű­szakkezdés utánra. Ez ak­kor meg is történt, sőt utána a fővárosi tanács utasítására kerületenként felülvizsgálták és szabá­lyozták a nagyüzemek kö­rüli vendéglátó helyek nyitva tartási idejét. Az intézkedés azonban csak a tanácsi kezelésben levő helyiségekre vonatkozott, ezért javasolta legutóbb a kereskedelmi osztály egyik dolgozója: " figyelmeztes­sék a kerületi tanácsokat arra, hogy a földműves­szövetkezeti italboltokat, kiméréseket is vizsgálják felül. Meg is történt. Törvényekben megtestesülő ötletek Számos esetben azon­ban a megvalósításhoz nem elegendő a tanácsi szervek hatásköre, ahhoz felsőbb rendelkezés, eset­leg új jogszabály is szük­séges. Ilyenkor néha egy ideig úgy tűnik az érde­kelteknek, mintha »el­aludt« volna az ügy. An­nál nagyobb azután az elégedettség, amikor ké­sőbb egy-egy felsőbb szin­tű törvényben, rendelet­ben viszontlátják saját elgondolásaikat. Mint aho­gyan a napokban megje­lent döntőbizottsági re­formjogszabálynak, meg a vállalatok közötti koope­rációt szabályozó szállítá­­siszerződés-törvény módo­sításának paragrafusai a tanácsi döntőbizottsági dolgozók javaslatainak zö­mét is magukban foglal­ják. Végső soron igen kedvező a­ »hasznosítási mérleg«: a tavalyi mun­kaértekezleteken jegyző­könyvbe vett 96 javaslat közül mindössze ötöt uta­sítottak el. A többi vagy megvalósult, vagy mosta­nában realizálódik. Per­sze, nem véletlenül! — Mind a végrehajtó bizottság, mind szakszer­vezetünk rendszeresen fi­gyelemmel kíséri, ellenőr­zi a la­asslatok felhaszná­lását, a Minisztertanács és a Szaktanács 1001-es rendeletének megfelelően — állapítja meg dr. Piskolty Sándor, a szak­­szervezeti munkaszerve­zési bizottság vezetője. " Időnként minden osztályt beszámoltatunk arról, ho­gyan sáfárkodott azzal a közkinccsel, amelyet a megvalósítható észrevéte­lek jelentenek. Éppen ez a következe­tes ellenőrzés a biztosíté­ka annak, hogy a közel­jövőben még inkább meg­nő a nyitott szemmel já­rók, az aktívak száma, s még több lesz az olyan ötlet, amely egyszerűsíti, gyorsítja, javítja a taná­csi munkát. Az ügyfelek érdekében, mindannyiunk javára. Miklós Dezső Lehet egyszerűbben, gyorsabban is HA AZ ELNÖK NYUGDÍJBA MEGY . . . — Azt szeretném, ha még úgy 1970-ig el-elnö­­kösködhetnék — mondja az ősz férfi. (Most, hogy Kalocsa múltja, jelene, jö­vője egybefonódik a be­szélgetésben, kissé meg­hatódott.) — Aztán? Újra Pest? — Hogyhogy? — néz rám bámulva. — Kalocsa, csakis ... Ott akarok él­ni, amíg élek. Az idén háromszor ijesztette meg a szíve. Jó­ orvosok javasolgatják, dolgozzon kisebb tempó­val. Hadd mondjam meg nekik: nem tud lassítani. De azért vigyáz magá­ra. Kalocsán akar élni. Sokáig. Baktai Ferenc Hogy mi lesz jövőre, mennyi lesz az előállított termékek értéke, mennyi a nyereség, mennyi a munkabérekre és a szo­ciális juttatásokra for­dítható összeg, az ettől az évtől is függ, hiszen az 1968. évi vállalati prog­ramokat az ez évi ered­ményekre alapozva kell összeállítani. Ez a véle­ménye Seregi Lászlónak, az Egyesült Villamosgép­gyár vállalati szakszerve­zeti tanácsa titkárának és Domby Sándor gazdasági igazgatónak is. nek. Sőt, mint mondják, a tervezés mikéntjét a gyár dolgozóinak hangu­lata is befolyásolja. Megvitatva a dolgozókkal A ceglédi gyáregysé­gükben például hosszabb idő óta türelmetlenked­tek a dolgozók a szűk és elhanyagolt öltöző-fürdő miatt. De nagy szükség volt a gépi beruházások­ra is. A helyzet megkö­vetelte, hogy a munká­sok elé tárják a tényeket: a rendelkezésre álló ösz­­szeget gépekre, vagy új öltöző-fürdő építésére fordítsák? A tervbe az utóbbi került be, mert a gazdasági vezetők is be­látták, hogy a körülmé­nyeken feltétlenül változ­tatni kell. — Nemrégiben nagy vi­ta alakult ki a munka­ruhák jövő évi juttatá­sával kapcsolatban — folytatják. — Többen azt követelték, hogy minden­ki kapjon munkaruhát. Kiszámítottuk és a dol­gozók elé tártuk, hogy a javaslat elfogadása ese­tén mennyivel lesz ke­vesebb a nyereségrésze­sedés. Ez az érv már ha­tott, így a jövő évi terv­be az ebben az évben fel­használt összeg került be.­­ Érvek és ellenérvek csaptak össze, amikor az 1968. évi étkeztetési költ­ségeket vitattuk a dolgo­zókkal. Elmondottuk, hogy ebben az évben 8, 9 milliót fordítunk étkez­tetési költségekre, gyer­mekintézmények támoga­tására, védőételre és­­ital­ra, egyszóval az úgyne­vezett szociális juttatá­sokra. A dolgozók egyet­értettek velünk, hogy a jövő évben még ne nö­veljük az e célokra for­dítható összeget, csak azután, ha a tapasztala­tok megmutatják, milyen arányú felosztható nye­reségre számíthatunk. Felhasználják a kollektív szerződés vitáját is A munkások vélemé­nyének összegezése után foglalt állást a vállalati szakszervezeti tanács a jövő évi bérfejlesztés mértékében is. Mindent összevetve, az 1968. évi tervbe az elmúlt évek átlagának emelkedését állították be. A követke­ző évben tehát az átlag­bérek 2 százalékkal emel­kednek. Az Egyesült Villamos­gépgyár vállalati szak­­szervezeti tanácsa a vál­lalati tervhez kapcsolódó véleményének kialakítá­sához felhasználja a kol­lektív szerződés-tervezet vitája során elhangzott javaslatokat is. Ezeken a tanácskozásokon megis­merhetik a dolgozók a jövő évre tervezett el­gondolások jelentős ré­szét, s véleményüket a szakszervezet útján ér­vényre juttathatják. Az Egyesült Villamos­gépgyárban tehát adva vannak a lehetőségek ah­hoz, hogy a dolgozókat részben közvetlen, rész­ben pedig közvetett, te­hát képviseleti úton be­vonják a tervek készíté­sébe. A módszerek még nem teljesen kiforrottak. Az azonban feltétlenül igaz, hogy őszinte tájé­koztatással, közérthető információval lehet meg­teremteni az alapját an­nak, hogy minél több szervezett dolgozó elgon­dolásának birtokába jus­sanak. Zsidai Pál Mit kell tenni a feladatok végrehajtása érdekében ? Mi a vállalati terv összeállítását még ápri­lisban elkezdtük — ma­gyarázzák. — Igaz, ak­kor csak az előtervekről tárgyaltunk, és csak a vállalat felső szintű veze­tőivel, valamint a szak­­igazgatókkal tanácskoz­tunk. Ebben a hónapban azonban már konkrétan a jövő évi intézkedési terv­ről vitatkozhatunk. De­cember első felében pe­dig rendkívüli termelési tanácskozásokon ismer­tetjük tennivalóinkat. A feladatok ismerteté­sének ütemezéséből nem derül ki, hogy a vállala­ti terv elkészítésébe ho­gyan vonják be a dolgo­zókat. Ezért elsősorban ezt vitatom, miközben a két vezető figyelemre méltó álláspontjával is­­merkedhetem meg. — A fizikai dolgozók nincsenek olyan helyzet­ben, hogy a vállalati ter­vet — elsősorban annak a termelésre vonatkozó ré­szét — bírálni tudnák. Ezért mi nem arra he­lyezzük a súlyt, hogy dol­gozóink a tervszámokat ismerjék meg s azt, hogy mennyit kell gyártanunk vállalati szinten az év vé­géig. Fontosabbnak tart­juk ennél a folyamatot, hogy mit kell tenni a fel­adatok végrehajtása érde­kében. Fogalmazhatnánk úgy is: ebben az össze­függésben nem az a fon­tos, hogy mi lesz a jövő évben december 31-én, inkább az, hogy mi lesz 1968. december 31-ig.­­ A tervismertető ter­melési tanácskozásokon, amikor már konkrétan a műhelyek, illetve a mun­kacsoportok tennivalóiról lesz szó, természetesen számokat is közölni fo­gunk, de egy rövidebb terminusra, figyelembe véve a gyártmányok át­futási idejét is. Persze, ezek után a tanácskozá­sok után a dolgozók ja­vaslatai alapján a kivite­lezés hogyanjában még változtatásokat eszköz­lünk. A bírálat első feltétele: a tájékoztatás — A tervismertető ter­melési tanácskozások te­hát csak azt a célt szol­gálják, hogy a tényekről tájékoztassák a gyár dol­gozóit, tehát informatív jellegűek? — Szó sincs róla. A mi megítélésünk szerint az információ, a tájékozta­tás nélkülözhetetlen fel­tétele annak, hogy bárki egyáltalán véleményt for­málhasson az adott el­gondolásról. A munká­sokkal tehát elsősorban azért tanácskozunk, hogy megteremtsük a bírálat első feltételét és egyben lehetőségét. Nem tagad­juk viszont, hogy a mun­kások a gyár jövőjének formálásában, a terve­zésben elsősorban képvi­seleti úton vesznek részt, vagyis a szakszervezeti bizottságok, illetve a vál­lalati szakszervezeti ta­nács révén. Domby Sándor és Se­regi László konkrét ese­tekkel bizonyítják, hogy a munkások, a szervezett dolgozók véleményére nem azért építenek, mert az illő dolog. Mindenek­előtt az elhangzott javas­latok tartalmára ügyel­­. NÉPSZAVA 1967. november 18 .

Next