Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
% A negyven év körüliek az ország alkotó korú lakosságának legszélesebb korcsoportja. 1967-ben az ország lakosai között 35—39 éves 732 689 40—44 éves 748 658 Háromnegyed milliónyian vannak, akik már felnőtt, vagy csaknem felnőtt fejjel látták a hitlerizmus magyar változatát, járták meg a frontokat, jórészt már dolgoztak kapitalista cégnél, tanultak a régi világ iskoláiban és az új társadalomban váltak derékhaddá. Életkutatás címén tízezreket kérdezhetnénk meg közülük. Tegyük meg csak hárommal. Kelenföldön, a Golfban dolgozik Vermes László szakmánytechnikus. Rangja egy szinten van a főművezető-helyettesivel. Nyugodt, középmagas, barna szemű férfi, aki egy kórházba került kollégáját éppen azzal sajnálgatja, hogy túlságosan mellre szív mindent, pedig az életet úgy kell venni, ahogy van. Persze, vannak dolgok, amelyeket Vermes sosem vett úgy, például azt a tényt, hogy a nyilasok elvitték tankcsapdát ásni, méghozzá a születésnapján. Meg is lógott, és szerencsével meg is úszta. Jött a gyárba, ahol már az apja is dolgozott, miután kis hentesüzletét elvitte a bomba. Itt ipari tanuló a fia, itt dolgozik a felesége. Még két hivatalos adalék: szólag és munkásőr is, mert ki legyen munkásőr, ha nem az ilyen gyárhoz, rendszerhez nőtt ember? Az. Abból a típusból, aki ezt még halk szóval se nagyon bizonygatja. Aki nem érzi sértettnek magát, mert még társbérletben lakik. Aki azt mondja:amit a képességeimtől, a tehetségemtől elvárhattam, elértem. Most készülök technikumi érettségire. Tervek? Folyamatosan cseréljük le a bútort, mert amikor kezdtünk, örült az ember, ha akármilyen háromajtós szekrényt kapott hitelbe, most meg egyforma stílusra törekszik. Üdülés? Önköltséges, a Balatonnál, gyerekestül. Tavaly a lányom, aki Spartacus-tornász, az edzőtáborból jött át nyaralni. Hobby? Horgászat a fiúval az összekötő híd és az Erzsébetidő között« SZIT-es korában kék Ingben vonult a Körúton, és tele torokból kiáltotta, hogy »lakat alá a feketézőkkel«, és hogy »munkásököl, vasököl...«. Most csendesen, egyenletesen tanul a technikumban, végzi a munkát a műhelyben és indul gyakorlatra a munkásőr-századba. És a fiát nem nyúzza túlságosan a múlttal. »Egy fiatal sem élhet meg az apja emlékeiből.« Szerezzen magának, ha ilyeneket nem is tud. A doktor kiszáll a kis, Malvinnak becézett Steyr- Puchból, beteghez megy. Van még, bár az influenza alábbhagyott. Betegei közül mindössze kettő került kórházba: öröm. Az orvosnak, aki egyébként 1942-ben, amikor leérettségizett, özvegy mama mellett élvén, nem is gondolt az orvosi pályára, csak egy nem túlságosan szeretett tisztviselői íróasztal mögé ült, és a véletlen csinált belőle medikust, nem lévén hely akkor a jogi karon. Lehet, hogy bürokratikus hiba volt, de jó sorsnak bizonyult, és Csonka Tibor kihasználva a véletlent, nekivágott, hogy anyja segítsége nélkül, a maga kenyerén, elvégezze az orvoskart 1943-at írtak, a pécsi medikusok is mentek nyári munkatáborba, s az erdélyi hegyekben Érchegyi alezredes úr legfinomabb megszólítása ez volt hozzájuk: »Rohadt kommunista banda’.« Azok voltak? Egyáltalán nem. Csak gyűlöletes volt számukra az őrmesteri drill, és éjszakánként, hogy dühítsék a magyar királyi keretet, a barakk oldalán a Sors-szimfónia kezdő ütemét, a londoni rádió titititáját dübörögték. Messziről a iasi csata ágyúi, a katyusák dübörögtek visszhangot. Aztán Nagyvárad, Dunántúl, Ausztria, front, frontkórház, fogság — ahonnan sikerül megszökni. De akkor már mögötte vannak az orvosi tevékenység első hónapjai. Mert a pápai hadikórházban az első éves »kis dokit« rászorítja a praktizálásra az élet. Volt egy öreg műtős, Tatulinak becézték, az adta kezébe a szikét, az súgta oda, vágjon bele bátran — a többit, az elméletet kénytelen volt éjszaka hozzátanulni, mert kellett az orvos. És — más körülmények között — ma is nagyon kell. — Ott tartok, ahol elképzeltem. Fáradt vagyok? Néha. Most, a járvány idején nyugodtan gyógyítottam 37,7-tel is. Neki volt annyi. Mindenki mást ágyba dugott volna vele, de járvány idején orvos ne legyen beteg. Amikor egy-egy délutáni ügyeletén négy óra alatt 150 beteget is el kell látni. Legyint, utálja a mártírkodást, ezek egyszerűen a munka tényei. Várja a a két kislány, Viki és Ágnes, várja a magnója (klasszikus zene vagy jó dzsessz), sok jó könyv. Vasárnap megfuttatja Malvint az országúton, és azon töpreng, hogy valami sportra, több testmozgásra lenne szükség. Negyvenen túl vigyázni kell. Élt egyszer egy kisfiú Pulapusztán, Kisbér mellett, aki a hat elemi alatt is napszámba járt, mert az idő tájt, az átlagos uradalmi cseléd minden családtagjára öt fillér megélhetési költség jutott naponta. Mint bolti kifutó, a kereskedelemben folytatta és vékony, szemüveges, filozopter külsejével teljesen összhangban, könyvtárakat bújt, mert az motoszkált a fejében, hogy olyan világnak kellene jönnie, ahol ő diplomás ember lehet Összeolvasott mindent Machiavellitől Shakespeare-ig és Herodotostól Apollinaire-ig, s közben, mert élni is kellett műszerész lett a Standardben, aztán fogoly. Gyári fogoly a gyári fogdában. Mert szájon vágott egy légóparancsnokot Okkal. Aztán őt is elvitték tankcsapdát ásni Szálasiék (elnézést, ha kissé egyhangúak, a sorsok, de ez volt a divat), majd hadifogság következett s egy Don vidéki szovházban hasznát vehette kisbéres kori szakképzettségének: lovat hajtott. Aztán haza és bele a munka sűrűjébe. — Nem kezdtem bámulni az eget, hanem elhatároztam, építek az alapra, amit kölyökkoromban leraktam. Haskiált az olvasottság: színesebben, életszerűbben tudtam előadni a tényeket, politikai mondanivalót, mint mások. Propagandista, aztán párttitkár lettem, s 1956 után a XI. kerületi tanácsnál lakásosztályvezető. És mellesleg: dr. Kovácsházy László, jogi doktor. Új munkaköre — néhány év óta kereskedelmi osztályvezető — halványan rímel az egykori belvárosi kifutófiú munkakörére. És egész élete egy teljes akkorddal erőteljesebb és szebb: első gimnazista lánya egy egész falat beborító könyvállvány előtt tanul, s apuka, akárcsak két másik »riportalanyom«, nem tart hegyibeszédet a múltról, csak csendesen eltűnődik rajta, hogy számára ünnepi uzsonna volt a zsíros kenyér, s karácsonyi ritkaság a cukor. Csupa zavartalan boldogság? Dehogy. Mind a háromnak voltak válságos magán- és közéletbeli pillanatai is. A doktor, ma se tudja, miért, 49-ben kicsöppent az egyetemről (sose mondták meg az okot), aztán visszavették. Kovácsházy egy kissé gyanús elem hírébe került, mert egy kiselőadásban Goethét idézte, és ez amolyan burzsoá színezetű dolog volt az ötvenes évek elején. Aztán ma is vannak vitáik, gondjaik és nincs hét, hogy ne szeretnének valamiért az asztalra ütni. Meg is teszik. Úgy, ahogyan az ember az otthonában az asztalra üt néha. Baktai Ferenc Hárman a háromnegyed millióból Háromezer vállalat tapasztalatai bizonyítják A kollektív szerződések jól szolgtálják a vállalati önállóság növelését, a dolgozók jogainak védelmét írtas dr. Berki Sándor, a Szaktanács titkára Az új Munka Törvénykönyve a vállalati önálló gazdálkodást a munkaügyi és munkajogi kérdésekre is kiterjesztve — a központi szinten rendezendő kérdéseken túl —, a vállalatok és a dolgozók kapcsolatának részletes szabályozását a vállalatok hatáskörébe utalja. A dolgozók jogait bővítve, a vállalati önállóság új viszonyaival összhangban gondoskodik a dolgozói érdekek hatásosabb védelméről, mindenekelőtt a A vállalati kollektív szerződések előkészítése már az 1967-es évben megkezdődött. A múlt év októberétől mintegy 60 vállalatnál — tapasztalatszerzés céljából — elkészültek a kollektív szerződések. Az előkészítő munka során nyert tapasztalatok kellő alapot nyújtottak ahhoz, hogy a központi irányító szervek most már valamennyi vállalat számára kellő irányítást, útmutatást adjanak a szerződések kidolgozásához. A Munka Törvénykönyvének megfelelően, mintegy 3000 vállalatnál került sor kollektív szerződés kötésére, s 1968. január 1-i bevezetésre. Ezt jó eredménynek mondhatjuk, annál is inkább, mert a vállalati gazdasági és szakszervezeti szerveknek nem csekély erőfeszítéseket kellett kifejteniük, hogy az új gazdaságiraszakszervezetek szerepének növelése útján. Az új törvény ennek megfelelően úgy rendelkezik, hogy a vállalat igazgatója és a dolgozók képviseletében a vállalati szakszervezeti szerv — figyelembe véve a helyi sajátosságokat, lehetőségeket és adottságokat — együttesen, kollektív szerződésben szabályozza a munkaviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket. njítási rendszer bevezetésével egyidejűleg a kollektív szerződések is elkészüljenek. A kollektív szerződések hatályba lépése óta eltelt rövid időszak még nem adhat alapot arra — s ilyen igénnyel ma még nem is lehet fellépni —, hogy általános érvényű értékelést adjunk a kollektív szerződések funkcionálásáról, de az első tapasztalatokról már érdemes beszélni. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a kollektív szerződések előkészítése során a vállalatok túlnyomó többségénél elismerésre méltó munkát végeztek. A vállalatok gazdasági vezetői és a vállalati szakszervezeti tanácsok az e célra létrehozott munkabizottságok javaslatai alapján több ízben is megtárgyalták a tervezeteket fejezetenként és a tervezet egészét egyaránt. tek, s így teljesebbé, megalapozottabbá és a dolgozók megítélése szerint is igazságosabbá váltak. Tapasztalataink szerint a meglevő kollektív szerződések túlnyomó többségükben — ha nem is minden vonatkozásban és nem is teljes körűen — az igényeket kielégítik, s kellő törvényes alapul szolgálnak a vállalati szabályozás gyakorlati érvényesítéséhez. Tartalmi vonatkozásban a kollektív szerződések erős oldala a Munka Törvénykönyv szorosan vett munkajogi szabályainak vállalaton belüli helyes alkalmazása. Feltétlen pozitív tapasztalat, hogy mindezek mellett a kollektív szerződésekben foglalt vállalati szabályozás nem szűkült le a szorosan vett munkajogi kérdésekre. Ez mindenekelőtt abban jut kifejezésre, hogy korábban a vállalatoknál meglevő bérszabályzat, nyereségrészesedési szabályzat formailag és tartalmilag egyaránt kellő módon beépült a kollektív szerződésekbe. A kollektív szerződések rendelkezései általában a jogszabályi keretek között maradtak. A törvényt sértő megállapodások — melyek főleg a helytelen értelmezésből fakadtak — általában már a tervezetek vitái során felszínre kerültek, és a végleges szövegezésnél módosították azokat. Elismerésre méltó előkészítő munka A dolgozók észrevételei, javaslatai A legtöbb helyen a dolgozókkal is sokrétű és széles körű vitákat folytattak le a tervezet felett. Mindez jól szolgálta egyúttal a vállalati, üzemi demokrácia fejlesztését is. A dolgozók a vitákban sok észrevételt, javaslatot tettek, s szóba kerültek jelenleg még nem realizálható igények is. A vita központi témái között szerepeltek: a munkaidő, túlmunka, a felmondási idő és a védettség, a bérezési rendszer és a bérformák, a nyereségrészesedés, ezen belül az I-es, Il-es, III-as részesedési kategóriákba való besorolás, a törzsgárdatagok és a munkában élen járók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerése, a különböző béren kívüli juttatások, étkezési hozzájárulás, munkaruha-juttatás és kihordási idő stb. A vitákon elhangzott javaslatok a gazdasági és szakszervezeti vezetést a körülmények és a lehetőségek újólagos mérlegelésére késztették. A véglegesített kollektív szerződések tehát egy sor hasznos javaslattal kiegészül A gyermekgondozási segély társadalmunk minden rétegét érinti Statisztikai felmérés az igénybevevők összetételéről A gyermekgondozási segély igénybe vevőinek számát már tudjuk. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézete és szociálstatisztikai osztálya a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának közreműködésével arra keresett választ, hogy ezen a számon belül kik, milyen jövedelműek, milyen családi és társadalmi csoportok tagjai veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt. A kérdőíveket az 1967. szeptember 30-ig bejelentett igénylők töltötték ki. Az iparból 10 290-en jelentették be az igényüket a gyermekgondozási segélyre. Ezen belül a legtöbben a textiliparból — 2172-en — gondozzák harminc hónapig saját maguk a gyerekeiket. Az egészségügyből 1131-en, az építőiparból 726-an, a kereskedelemből 2526-an, a mezőgazdaságból 1951-en A mezőgazdaságban a legtöbben a termelőszövetkezetekből veszik igénybe a kormány által nyújtott lehetőséget: 1146- an. A kérdőívek, amelyekkel az adatfelmérés történik, a többi között arra is választ kérnek, hogy az illető nő szakmunkás, vagy segédmunkás, pontosabban: mi a foglalkozása és a képzettsége. Az építőiparban például 26- an szakmunkások és 210- en segédmunkások. A keresetet is figyelembe vették az adatok feldolgozása során. 2887-en vannak, akiknek 1200— 1300 forint között van a jövedelmük. Közülük 1775 fizikai, 1038 szellemi dolgozó, 74 ktsz-tag. A következő kategória, az 1400 forintig keresők száma, ahol 2839-en vannak. Majd az 1500-ig keresők csoportja következik, 2220-szal. A magasabb jövedelemmel rendelkezők kevésbé veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt, de a statisztika azt mutatja, hogy a gyermek egészségi állapotától vagy elhelyezésétől függően, az 1800 vagy 2000 forintos jövedelműek közül többen jelentik be igényüket. Választ kerestek arra is, hogy melyik korosztály szült ebben az időszakban és milyenek a lakásviszonyaik, az iskolai végzettségük, és van-e már több gyerek a családban. Az összesítés választ ad arra is, hogy melyik megyében, az ország milyen részében találhatjuk a legtöbb olyan anyát, aki igénybe veszi a gyermekgondozási segélyt. Budapesten a vizsgált időpontig 6512-en, Győr-Sopron megyében 1145-en, Pest megyében 958-an, Veszprémben 842-en. A megyék közül Nógrád 365 ilyen anyát tartott nyilván, ugyanannyit, mint Debrecen város. (Lp.) Amiben még nem teljettek a szerződések A szerződések egyes fejezeteinél azonban olyan általánosítható hiányosságokat tapasztaltunk, amelyek megszüntetésére szükséges felhívni a figyelmet. Például: a megkötött kollektív szerződések általában nem foglalkoznak kellő részletességgel a részesedési alap évközi felhasználásával, valamint az év végi részesedés differenciált felosztásával; — a vállalatok hatáskörébe utalt többletjuttatások szabályozásánál eltérő tapasztalatok vannak. Egyes vállalatoknál csak az alsó, egyeseknél pedig csak a felső határt szabták meg; — egyes kollektív szerződésekben — a SZOT elnöksége és a szakszervezetek állásfoglalása ellenére — egyedi ügyben is előírták a szakszervezeti bizottságok egyetértését. Úgy tűnik, hogy az érintett szakszervezeti bizottságok és gazdasági vezetők nem értették meg az új szabályozás lényegét, ugyanakkor a vállalati igazgatók ezzel a saját felelősségüket is meg kívánták osztani a szakszervezeti bizottsággal, a kollektív szerződések függelékei még nem mindenütt készültek el. Ennek hiánya azoknál a vállalatoknál jelentkezik, ahol a gyáregységekre vonatkozó eltérő sajátosságokat a függelékben kell szabályozni. A gyáregységekre vonatkozó függelékek elkészítését nehezíti, hogy a gyáregységek jogköre és hatásköre a vállalati szervezeti és működési szabályzatok hiányában még nem mindenütt rendezett, így a vállalatokon belüli szakszervezeti szervek közötti hatáskörök és munkamegosztás sem rendezhető véglegesen. A fentiek ellenére a kollektív szerződések tartalma általában jónak mondható. Véleményünk szerint a most megkötött kollektív szerződések — a hiányosságok megszüntetésével — megfelelő alapotnyújtanak az 1969— 70-es kollektív szerződések megkötéséhez. A Szaktanács legutóbbi ülésének állásfoglalása Az eddigi tapasztalatok alapján főként az 1969— 70. évre kötendő kollektív szerződések elősegítésére javasolta a Szakszervezetek Országos Tanácsa legutóbbi ülésén, hogy a minisztériumok és a szakszervezetek folyamatosan vizsgálják meg az 1968-ra kötött vállalati kollektív szerződéseket, a feltárt hiányosságokat, az esetleges törvénysértő megállapodásokat, és javaslataikat közöljék az érintett vállalatokkal; — szorgalmazzák a kollektív szerződésekhez tartozó mellékletek, függelékek elkészítését, a dolgozókkal való ismertetését és a kollektív szerződésekhez csatolását; — segítsék elő, hogy a vállalati szakszervezeti szervek a kollektív szerződésekben foglaltakról a legkisebb termelőegységek is bezárólag tájékoztassák a dolgozókat. Ahol a dolgozók észrevételeire és javaslataira eddig még nem válaszoltak, ott ezt sürgősen pótolják; — helyes, ha a minisztériumok és az illetékes szakszervezetek közös kollégiumi vagy közös elnökségi ülésen megvitatják az 1968-ra kötött kollektív szerződések tapasztalatait, és azok birtokában segítséget nyújtsanak a vállalatoknak az 1969— 70-re kötendő kollektív szerződések elkészítéséhez. Ugyanezt a megyei (fővárosi) tanácsok vb-i és az SZMT-k (SZBT) részéről is célszerű megtenni. A tanácsülés fontosnak tartotta, hogy a vállalatoknál időben fogjanak hozzá az új kollektív szerződések előkészítéséhez, figyelembe véve a vállalat gazdálkodásának tapasztalatait, a felsőbb szervek észrevételeit és a dolgozók javaslatait. Időben felkészülni a jövő évre A központi szervek továbbra is fontos feladatuknak tekintik e téren is a vállalatok számára szükséges segítség és útmutatás megadását. Ez azonban önmagában nem lehet elegendő. Mindenképpen szükséges, hogy a vállalatok a kollektív szerződések végrehajtása során gyűjtsék össze és elemezzék saját tapasztalataikat, ezzel is megalapozva felkészülésüket az 1969—70-es évek kollektív szerződéseinek megkötésére. Összefoglalóan megállapítható, hogy a megkötött kollektív szerződések a vállalatoknál jól szolgálják a vezetés és a dolgozók együttműködését. Alapot teremtenek, hogy a vállalati gazdálkodás eredményességének szolgálatában az új viszonyok között is továbbfejlődjön és javuljon az együttműködés a gazdasági és a szakszervezeti szervek között a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításában, hozzájárulnak az üzemi demokrácia további kiszélesítéséhez és tartalmi fejlesztéséhez. NÉPSZAVA 1968. március 24