Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)

1968-03-24 / 71. szám

% A negyven év körüliek az ország alkotó korú lakos­ságának legszélesebb kor­csoportja. 1967-ben az or­szág lakosai között 35—39 éves 732 689 40—44 éves 748 658 Háromnegyed millió­nyian vannak, akik már felnőtt, vagy csaknem fel­nőtt fejjel látták a hitle­­rizmus magyar változatát, járták meg a frontokat, jórészt már dolgoztak ka­pitalista cégnél, tanultak a régi világ iskoláiban és az új társadalomban vál­tak derékhaddá. Életkuta­tás címén tízezreket kér­dezhetnénk meg közülük. Tegyük meg csak három­mal. Kelenföldön, a Golfban dolgozik Vermes László szakmánytechnikus. Rang­ja egy szinten van a fő­művezető-helyettesivel. Nyugodt, középmagas, barna szemű férfi, aki egy kórházba került kollégá­ját éppen azzal sajnálgat­­ja, hogy túlságosan mellre szív mindent, pedig az éle­tet úgy kell venni, ahogy van. Persze, vannak dolgok, amelyeket Vermes sosem vett úgy, például azt a tényt, hogy a nyilasok el­vitték tankcsapdát ásni, méghozzá a születésnap­ján. Meg is lógott, és sze­rencsével meg is úszta. Jött a gyárba, ahol már az apja is dolgozott, mi­után kis hentesüzletét el­vitte a bomba. Itt ipari tanuló a fia, itt dolgozik a felesége. Még két hivatalos adalék: szó­­lag és munkásőr is, mert ki legyen munkásőr, ha nem az ilyen gyárhoz, rendszerhez nőtt ember? Az. Abból a típusból, aki ezt még halk szóval se nagyon bizonygatja. Aki nem érzi sértettnek magát, mert még társbér­letben­ lakik. Aki azt mondja:­­amit a képessé­geimtől, a tehetségemtől elvárhattam, elértem. Most készülök technikumi érettségire. Tervek? Fo­lyamatosan cseréljük le a bútort, mert amikor kezd­tünk, örült az ember, ha akármilyen háromajtós szekrényt kapott hitelbe, most meg egyforma stílus­ra törekszik. Üdülés? Ön­költséges, a Balatonnál, gyerekestül. Tavaly a lá­nyom, aki Spartacus-tor­­nász, az edzőtáborból jött át nyaralni. Hobby? Hor­gászat a fiúval az össze­kötő híd és az Erzsébet­idő között­« SZIT-es korában kék Ingben vonult a Körúton, és tele torokból kiáltotta, hogy »lakat alá a feketé­zőkkel­«, és hogy »mun­­kásököl, vasököl...«. Most csendesen, egyenle­tesen tanul a technikum­ban, végzi a munkát a műhelyben és indul gya­korlatra a munkásőr-szá­­zadba. És a fiát nem nyúzza túlságosan a múlttal. »Egy fiatal sem élhet meg az apja emlékeiből.« Szerezzen magának, ha ilyeneket nem is tud. A doktor kiszáll a kis, Malvinnak becézett Steyr- Puchból, beteghez megy. Van még, bár az influen­za alábbhagyott. Be­tegei közül mindössze ket­tő került kórházba: öröm. Az orvosnak, aki egyéb­ként 1942-ben, amikor le­érettségizett, özvegy ma­ma mellett élvén, nem is gondolt az orvosi pályára, csak egy nem túlságosan szeretett tisztviselői író­asztal mögé ült, és a vé­letlen csinált belőle medi­kust, nem lévén hely ak­kor a jogi karon. Lehet, hogy bürokra­tikus hiba volt, de jó sors­nak bizonyult, és Csonka Tibor kihasználva a vélet­lent, nekivágott, hogy any­ja segítsége nélkül, a ma­ga kenyerén, elvégezze az orvoskart 1943-at írtak, a pécsi medikusok is men­tek nyári munkatáborba, s az erdélyi hegyekben Érc­hegyi alezredes úr legfi­nomabb megszólítása ez volt hozzájuk: »Rohadt kommunista banda’.­« Azok voltak? Egyálta­lán nem. Csak gyűlöletes volt számukra az őrmeste­ri drill, és éjszakánként, hogy dühítsék a magyar királyi keretet, a barakk oldalán a Sors-szimfónia kezdő ütemét, a londoni rádió titititá­ját dübörög­ték. Messziről a iasi csata ágyúi, a katyusák dübö­rögtek visszhangot. Aztán Nagyvárad, Du­nántúl, Ausztria, front, frontkórház, fogság — ahonnan sikerül megszök­ni. De akkor már mögötte vannak az orvosi tevé­kenység első hónapjai. Mert a pápai hadikórház­ban az első éves »kis do­kit« rászorítja a praktizá­­lásra az élet. Volt egy öreg műtős, Tatulinak be­cézték, az adta kezébe a szikét, az súgta oda, vág­jon bele bátran — a töb­bit, az elméletet kénytelen volt éjszaka hozzátanulni, mert kellett az orvos. És — más körülmények között — ma is nagyon kell. — Ott tartok, ahol el­képzeltem. Fáradt va­gyok? Néha. Most, a jár­vány idején nyugodtan gyógyítottam 37,7-tel is. Neki volt annyi. Min­denki mást ágyba dugott volna vele, de járvány ide­jén orvos ne legyen beteg. Amikor egy-egy délutáni ügyeletén négy óra alatt 150 beteget is el kell látni. Legyint, utálja a már­­tírkodást, ezek egyszerűen a munka tényei. Várja a a két kislány, Viki és Ág­nes, várja a magnója (klasszikus zene vagy jó dzsessz), sok jó könyv. Vasárnap megfuttatja Malvint az országúton, és azon töpreng, hogy valami sportra, több testmozgásra lenne szükség. Negyvenen túl vigyázni kell. Élt egyszer egy kisfiú Pulapusztán, Kisbér mel­lett, aki a hat elemi alatt is napszámba járt, mert az idő tájt, az átlagos uradal­mi cseléd minden család­tagjára öt fillér megélhe­tési költség jutott napon­ta. Mint bolti kifutó, a ke­reskedelemben folytatta és vékony, szemüveges, fi­­lozopter külsejével telje­sen összhangban, könyvtá­rakat bújt, mert az mo­toszkált a fejében, hogy olyan világnak kellene jönnie, ahol ő diplomás ember lehet Összeolvasott mindent Machiavellitől Shakes­­peare-ig és Herodotostól Apollinaire-ig, s közben, mert élni is kellett mű­­szerész lett a Standard­ben, aztán fogoly. Gyári fogoly a gyári fogdában. Mert szájon vágott egy légóparancsnokot Okkal. Aztán őt is elvitték tank­csapdát ásni Szálasiék (el­nézést, ha kissé egyhan­gúak, a sorsok, de ez volt a divat), majd hadifogság következett s egy Don vidéki szovházban hasz­nát vehette kisbéres kori szakképzettségének: lovat hajtott. Aztán haza és bele a munka sűrűjébe. — Nem kezdtem bámul­ni az eget, hanem elhatá­roztam, építek az alapra, amit kölyökkoromban le­raktam. Haskiált az olva­sottság: színesebben, élet­szerűbben tudtam előadni a tényeket, politikai mon­danivalót, mint mások. Propagandista, aztán párt­­titkár lettem, s 1956 után a XI. kerületi tanácsnál lakásosztályvezető. És mellesleg: dr. Ko­­vácsházy László, jogi dok­­tor. Új munkaköre — né­hány év óta kereskedelmi osztályvezető — halvá­nyan rímel az egykori bel­városi kifutófiú munka­körére. És egész élete egy teljes akkorddal erőtelje­sebb és szebb: első gim­nazista lánya egy egész falat beborító könyv­­állvány előtt tanul, s apu­ka, akárcsak két másik »riportalanyom«, nem tart hegyibeszédet a múltról, csak csendesen eltűnődik rajta, hogy számára ünne­pi uzsonna volt a zsíros kenyér, s karácsonyi rit­kaság a cukor. Csupa zavartalan bol­dogság? Dehogy. Mind a háromnak voltak válságos magán- és közéletbeli pil­lanatai is. A doktor, ma se tudja, miért, 49-ben ki­csöppent az egyetemről (sose mondták meg az okot), aztán visszavették. Kovácsházy egy kissé gya­nús elem hírébe került, mert egy kiselőadásban Goethét idézte, és ez amo­lyan burzsoá színezetű dolog volt az ötvenes évek elején. Aztán ma is van­nak vitáik, gondjaik és nincs hét, hogy ne szeret­nének valamiért az asztal­ra ütni. Meg is teszik. Úgy, ahogyan az ember az otthonában az asztalra üt néha. Baktai Ferenc Hárman a háromnegyed millióból Háromezer vállalat tapasztalatai bizonyítják A kollektív szerződések jól szolgtálják a vállalati önállóság növelését, a dolgozók jogainak védelmét írtas dr. Berki Sándor, a Szaktanács titkára Az új Munka Törvény­­könyve a vállalati önálló gazdálkodást a munka­ügyi és munkajogi kérdé­sekre is kiterjesztve — a központi szinten rende­zendő kérdéseken túl —, a vállalatok és a dolgozók kapcsolatának részletes szabályozását a vállalatok hatáskörébe utalja. A dol­gozók jogait bővítve, a vállalati önállóság új vi­szonyaival összhangban gondoskodik a dolgozói érdekek hatásosabb vé­delméről, mindenekelőtt a A vállalati kollektív szerződések előkészítése már az 1967-es évben megkezdődött. A múlt év októberétől mintegy 60 vállalatnál — tapasztalat­­szerzés céljából — elké­szültek a kollektív szerző­dések. Az előkészítő munka során nyert tapasztalatok kellő alapot nyújtottak ahhoz, hogy a központi irányító szervek most már valamennyi vállalat számára kellő irányítást, útmutatást adjanak a szerződések kidolgozásá­hoz. A Munka Törvényköny­vének megfelelően, mint­egy 3000 vállalatnál ke­rült sor kollektív szerző­dés kötésére, s 1968. ja­nuár 1-i bevezetésre. Ezt jó eredménynek mond­hatjuk, annál is inkább, mert a vállalati gazdasági és szakszervezeti szervek­nek nem csekély erőfeszí­téseket kellett kifejteniük, hogy az új gazdaságira­szakszervezetek szerepé­nek növelése útján. Az új törvény ennek megfelelően úgy rendel­kezik, hogy a vállalat igazgatója és a dolgozók képviseletében a vállalati szakszervezeti szerv — fi­gyelembe véve a helyi sajátosságokat, lehetősé­geket és adottságokat — együttesen, kollektív szer­ződésben szabályozza a munkaviszonyból eredő jogokat és kötelezettsége­ket. njítási rendszer bevezeté­sével egyidejűleg a kol­lektív szerződések is el­készüljenek. A kollektív szerződések hatályba lépése óta eltelt rövid időszak még nem adhat alapot arra — s ilyen igénnyel ma még nem is lehet fellépni —, hogy általános érvényű értékelést adjunk a kol­lektív szerződések funk­cionálásáról, de az első tapasztalatokról már ér­demes beszélni. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a kollek­tív szerződések előkészíté­se során a vállalatok túl­nyomó többségénél elis­merésre méltó munkát vé­geztek. A vállalatok gaz­dasági vezetői és a válla­lati szakszervezeti taná­csok az e célra létreho­zott munkabizottságok ja­vaslatai alapján több íz­ben is megtárgyalták a tervezeteket fejezeten­ként és a tervezet egé­szét egyaránt. tek, s így teljesebbé, meg­alapozottabbá és a dolgo­zók megítélése szerint is igazságosabbá váltak. Tapasztalataink szerint a meglevő kollektív szer­ződések túlnyomó több­ségükben — ha nem is minden vonatkozásban és nem is teljes körűen — az igényeket kielégítik, s kellő törvényes alapul szolgálnak a vállalati sza­bályozás gyakorlati érvé­nyesítéséhez. Tartalmi vo­natkozásban a kollektív szerződések erős oldala a Munka Törvénykönyv szo­rosan vett munkajogi sza­bályainak vállalaton belü­li helyes alkalmazása. Fel­tétlen pozitív tapasztalat, hogy mindezek mellett a kollektív szerződésekben foglalt vállalati szabályo­zás nem szűkült le a szo­rosan vett munkajogi kér­désekre. Ez mindenekelőtt abban jut kifejezésre, hogy korábban a vállalatoknál meglevő bérszabályzat, nyereségrészesedési sza­bályzat formailag és tar­talmilag egyaránt kellő módon beépült a kollektív szerződésekbe. A kollektív szerződések rendelkezései általában a jogszabályi keretek között maradtak. A törvényt sér­tő megállapodások — me­lyek főleg a helytelen ér­telmezésből fakadtak — általában már a terveze­tek vitái során felszínre kerültek, és a végleges szövegezésnél módosítot­ták azokat. Elismerésre méltó előkészítő munka A dolgozók észrevételei, javaslatai A legtöbb helyen a dol­gozókkal is sokrétű és széles körű vitákat foly­tattak le a tervezet felett. Mindez jól szolgálta egy­úttal a vállalati, üzemi demokrácia fejlesztését is. A dolgozók a vitákban sok észrevételt, javaslatot tettek, s szóba kerültek jelenleg még nem reali­zálható igények is. A vita központi témái között sze­repeltek: a munkaidő, túl­munka, a felmondási idő és a védettség, a bérezési rendszer és a bérformák, a nyereségrészesedés, ezen belül az I-es, Il-es, III-as részesedési kategóriákba való besorolás, a törzsgár­­datagok és a munkában élen járók nagyobb erköl­csi és anyagi elismerése, a különböző béren kívüli juttatások, étkezési hozzá­járulás, munkaruha-jutta­tás és kihordási idő stb. A vitákon elhangzott ja­vaslatok a gazdasági és szakszervezeti vezetést a körülmények és a lehető­ségek újólagos mérlegelé­sére késztették. A végle­gesített kollektív szerző­dések tehát egy sor hasz­nos javaslattal kiegészül­ A gyermekgondozási segély társadalmunk minden rétegét érinti Statisztikai felmérés az igénybevevők összetételéről A gyermekgondozási se­gély igénybe vevőinek számát már tudjuk. A Központi Statisztikai Hi­vatal Népességtudományi Kutató Intézete és szo­­ciálstatisztikai osztálya a SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságának közreműködésével arra keresett választ, hogy ezen a számon belül kik, milyen jövedelműek, mi­lyen családi és társadal­mi csoportok tagjai ve­szik igénybe a gyermek­­gondozási segélyt. A kér­dőíveket az 1967. szep­tember 30-ig bejelentett igénylők töltötték ki. Az iparból 10 290-en je­lentették be az igényüket a gyermekgondozási se­gélyre. Ezen belül a leg­többen a textiliparból — 2172-en —­ gondozzák harminc hónapig saját maguk a gyerekeiket. Az egészségügyből 1131-en, az építőiparból 726-an, a ke­reskedelemből 2526-an, a mezőgazdaságból 1951-en A mezőgazdaságban a legtöbben a termelőszö­vetkezetekből veszik igénybe a kormány által nyúj­tott lehetőséget: 1146- an. A kérdőívek, amelyek­kel az adatfelmérés tör­ténik, a többi között arra is választ kérnek, hogy az illető nő szakmunkás, vagy segédmunkás, pon­tosabban: mi a foglalko­zása és a képzettsége. Az építőiparban például 26- an szakmunkások és 210- en segédmunkások. A keresetet is figyelem­be vették az adatok fel­dolgozása során. 2887-en vannak, akiknek 1200— 1300 forint között van a jövedelmük. Közülük 1775 fizikai, 1038 szellemi dol­gozó, 74 ktsz-tag. A következő kategória, az 1400 forintig keresők száma, ahol 2839-en van­nak. Majd az 1500-ig ke­resők csoportja követke­zik, 2220-szal. A maga­sabb jövedelemmel ren­delkezők kevésbé veszik igénybe a gyermekgondo­zási segélyt, de a statisz­tika azt mutatja, hogy a gyermek egészségi álla­potától vagy elhelyezésé­től függően, az 1800 vagy 2000 forintos jövedelműek közül többen jelentik be igényüket. Választ kerestek arra is, hogy melyik korosztály szült ebben az időszakban és milyenek a lakásviszo­nyaik, az iskolai végzett­ségük, és van-e már több gyerek a családban. Az összesítés választ ad ar­ra is, hogy melyik megyé­ben, az ország milyen ré­szében találhatjuk a leg­több olyan anyát, aki igénybe veszi a gyermek­­gondozási segélyt. Buda­pesten a vizsgált időpon­tig 6512-en, Győr-Sopron megyében 1145-en, Pest megyében 958-an, Veszp­rémben 842-en. A megyék közül Nógrád 365 ilyen anyát tartott nyilván, ugyanannyit, mint Debre­cen város. (L­p.) Amiben még nem telj­ettek a szerződések A szerződések egyes fe­jezeteinél azonban olyan általánosítható hiányossá­gokat tapasztaltunk, ame­lyek megszüntetésére szük­séges felhívni a figyelmet. Például:­­ a megkötött kollektív szerződések általában nem foglalkoznak kellő részle­tességgel a részesedési alap évközi felhasználásá­val, valamint az év végi részesedés differenciált felosztásával; — a vállalatok hatáskö­rébe utalt többletjuttatá­sok szabályozásánál elté­rő tapasztalatok vannak. Egyes vállalatoknál csak az alsó, egyeseknél pedig csak a felső határt szab­ták meg; — egyes kollektív szer­ződésekben — a SZOT el­nöksége és a szakszerve­zetek állásfoglalása elle­nére — egyedi ügyben is előírták a szakszervezeti bizottságok egyetértését. Úgy tűnik, hogy az érin­tett szakszervezeti bizott­ságok és gazdasági veze­tők nem értették meg az új szabályozás lényegét, ugyanakkor a vállalati igazgatók ezzel a saját fe­lelősségüket is meg kíván­ták osztani a szakszerve­zeti bizottsággal,­­ a kollektív szerződé­sek függelékei még nem mindenütt készültek el. Ennek hiánya azoknál a vállalatoknál jelentkezik, ahol a gyáregységekre vo­natkozó eltérő sajátossá­gokat a függelékben kell szabályozni. A gyáregy­ségekre vonatkozó függe­lékek elkészítését nehezí­ti, hogy a gyáregységek jogköre és hatásköre a vállalati szervezeti és mű­ködési szabályzatok hiá­nyában még nem min­denütt rendezett, így a vállalatokon belüli szak­­szervezeti szervek közötti hatáskörök és munkameg­osztás sem rendezhető véglegesen. A fentiek ellenére a kollektív szerződések tar­talma általában jónak mondható. Véleményünk szerint a most megkötött kollektív szerződések — a hiányosságok megszünte­tésével — megfelelő ala­pot­­nyújtanak az 1969— 70-es kollektív szerződé­sek megkötéséhez. A Szaktanács legutóbbi ülésének á­llásfoglalása Az eddigi tapasztalatok alapján főként az 1969— 70. évre kötendő kollektív szerződések elősegítésére javasolta a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa leg­utóbbi ülésén, hogy­­ a minisztériumok és a szakszervezetek folya­matosan vizsgálják meg az 1968-ra kötött vállalati kollektív szerződéseket, a feltárt hiányosságokat, az esetleges törvénysértő megállapodásokat, és ja­­­vaslataikat közöljék az érintett vállalatokkal; — szorgalmazzák a kol­lektív szerződésekhez tar­tozó mellékletek, függelé­kek elkészítését, a dolgo­zókkal való ismertetését és a kollektív szerződé­sekhez csatolását; — segítsék elő, hogy a vállalati szakszervezeti szervek a kollektív szer­ződésekben foglaltakról a legkisebb termelőegysé­gek is bezárólag tájékoz­tassák a dolgozókat. Ahol a dolgozók észrevételeire és javaslataira eddig még nem válaszoltak, ott ezt sürgősen pótolják; — helyes, ha a minisz­tériumok és az­ illetékes szakszervezetek közös kol­légiumi vagy közös elnök­ségi ülésen megvitatják az 1968-ra kötött kollek­tív szerződések tapaszta­latait, és azok birtokában segítséget nyújtsanak a vállalatoknak az 1969— 70-re kötendő kollektív szerződések elkészítésé­hez. Ugyanezt a megyei (fővárosi) tanácsok vb-i és az SZMT-k (SZBT) ré­széről is célszerű meg­tenni. A tanácsülés fontosnak tartotta, hogy a vállala­toknál időben fogjanak hozzá az új kollektív szer­ződések előkészítéséhez, figyelembe véve a válla­lat gazdálkodásának ta­pasztalatait, a felsőbb szervek észrevételeit és a dolgozók javaslatait. Időben felkészülni a jövő évre A központi szervek to­vábbra is fontos felada­tuknak tekintik e téren is a vállalatok számára szükséges segítség és út­mutatás megadását. Ez azonban önmagában nem lehet elegendő. Minden­képpen szükséges, hogy a vállalatok a kollektív szerződések végrehajtása során gyűjtsék össze és elemezzék saját tapaszta­lataikat, ezzel is megala­pozva felkészülésüket az 1969—70-es évek kollek­tív szerződéseinek megkö­tésére. Összefoglalóan megálla­pítható, hogy a megkötött kollektív szerződések a vállalatoknál jól szolgál­ják a vezetés és a dolgo­zók együttműködését. Ala­pot teremtenek, hogy a vállalati gazdálkodás ered­ményességének szolgála­tában az új viszonyok kö­zött is továbbfejlődjön és javuljon az együttműkö­dés a gazdasági és a szak­­szervezeti szervek között a dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek javítá­sában, hozzájárulnak az üzemi demokrácia továb­bi kiszélesítéséhez és tar­talmi fejlesztéséhez. NÉPSZAVA 1968. március 24

Next