Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)
1968-03-01 / 51. szám
Kevesebb túlóra a Ganz-MÁVAG-ban is, így is lehet többet keresni... — Nálunk a munkások többsége már tudja, hogy túlórázás nélkül is hozzájuthat a túlórára szánt bérhez — tájékoztat Kovács Gyula, a Ganz- MÁVAG motorgyáregység szakszervezeti bizottságának titkára. — Ezért mind többen szóvá teszik, ha valakit túlórázni látnak. Úgy vetik fel, hogy ez elviszi a közös pénzt. — Ez aztán természetesen bennünket is arra ösztönöz, hogy túlóra helyett jobb munkaszervezéssel, anyagelőkészítéssel oldjuk meg tennivalóinkat — egészíti ki az előbbi gondolatsort Kurilla Lajos főmérnök. Bizonyára ez is hozzájárul, hogy a létszámhiány és az influenzajárvány okozta ezer munkanapkiesés ellenére is kevesebb túlórát használtunk fel, mint a tavalyi hasonló időszakban. Anyagi elismerés — lehetőleg havonta A motorgyáregység 201- es forgácsoló és szerelő részlegében Petőfalvi József üzemvezető elmondta, hogy tavaly általában havi 3000 túlórára volt szükségük. Januárban mindössze 300 plusz órával oldották meg a termelési kötelezettségeiket, s véleményük szerint ez februárban még kevesebb lesz. De miképpen vélekednek minderről a munkások? Bábi Gyula és Lakatos Pál lakatosok úgy fogalmaznak, hogy a havi rendszeres több kereset még mindig a túlórából származik. Azt persze ők is tudják, hogy a negyedév vagy fél év végén annál több jut a személyi bérek növelésére, a prémiumra és jutalmazásokra, amennyivel kevesebb a túlmunka. Igaz, több munkát jelentene a gazdasági vezetésnek, de érdemes lenne megvizsgálni, miképpen válna lehetővé, hogy a megtakarított túlórák arányában már havonta anyagi elismerésben részesüljenek a dolgozók. Bizonyos, hogy az eddiginél is több segítséget kaphatnának a munkásoktól a túlórák csökkentésében. — Erre egyébként nemcsak az idén, hanem már évek óta törekszünk — tájékoztat Matula József, a vállalati szb termelési felelőse. — Ezt konkrét tényekkel is bizonyíthatjuk. Termelésünk 1964-től jelentősen nőtt. Mégis, az 1964. évi 859 000 helyett tavaly már csak mintegy 670 000 túlórára volt szükség. Ez évi átlagban mintegy 50 000 órát jelent. Akik jól járnak Az új mechanizmus első esztendejében a gyár kollektívájára ismét 4 százalékkal több termék elkészítése vár. Ennek ellenére lehetséges-e a túlórák további jelentős csökkentése? — Eddigi számításaink szerint az idén a tavalyinál legalább 30 000 túlórával kevesebbet használunk fel — kapcsolódik a beszélgetésbe Aleksza István, a terv- és munkaügyi főosztály vezetője. — Az idei tennivalók elvégzésére éppen a megnövekedett vállalati önállóságból fakadóan, alaposabban felkészültünk. A gyáregységekben megvalósított műszaki, munkaszervezési intézkedésekkel mintegy 500 000 normaórát takarítanak meg ez évben. Hatása a túlórák alakulását óma már ez ideig is megmutatkozott. Hiszen tavaly a második félévben voltak olyan hónapok, mikor egykét vasárnap 100—200 ember dolgozott. Az idén januárban és februárban általában tíz-tizenöten voltak bent, lényegében elkerülhetetlen karbantartási vagy egyéb munkák miatt. — Arra törekszünk, hogy a gyáregységek vezetőgárdája fokozottabb felelősséget érezzen munkaterületéért, tehát a helyes túlóragazdálkodásért is — mondotta Halasi József, a bér- és munkaerő-gazdálkodási osztály vezetője. — Épp ezért a gyáregységek a kollektív szerződésben rögzítetteknek megfelelően kaptak fedezetet az évi túlórafelhasználásra. Azok a gyáregységek jár- nak jól, amelyek a terve- ■ zettnél kevesebbet hasz-t nálnak fel. A pihenés javára A gyári törekvéseket Szabó Géza, a vállalati tszk szervező titkára foglalta össze: — Anyagilag jól járhatnak a gyáregységek, de amikor a túlórázás csökkentését mindenki mozgalmává kívánjuk tenni, nemcsak azt akarjuk elérni, hogy gazdaságosabban folyjék a munka. Több szabad időhöz szeretnénk juttatni az embereket, családjuk, szórakozásuk, kulturálódásuk javára. Ezt az időnyereséget toldanánk meg az általános heti 44 órás munkaidő bevezetésével is. Ez pedig nem is képzelhető el másképp, csakis a korábbinál egyre kevesebb túlmunkával. A Ganz-MÁVAG moz- Adony- és motorgyárában tehát jobb munkaszervezéssel és anyagi ösztönzéssel igyekeznek minimálisra szorítani a túlórákat. Az intézkedéseknek — a tapasztalatok szerint — van létjogosultsága. Most a gyáregységek vezetőitől, de nem kevésbé a munkásoktól is függ, hogy a túlórák fedezetére jutó jelentős összegekből minél több jusson bérfejlesztésre, prémiumra, jutalomra. És hogy az anyagiakhoz mérten elsősorban azok részesüljenek a megtakarított túlórapénzből, akik a legtöbbet tették ennek biztosításáért. Ez utóbbi a leghatásosabb ellenérve annak a nézetnek, amely a több kereset lehetőségét nagyrészt a túlórákban látja. Taray László Milyen következményekkel jár, ha egy ember súlyos betegséget kap, és munkája ellátására alkalmatlanná válik? A válasz magától értetődő: a családban megsokasodnak a gondok, komoly anyagi veszteséget okoz a huzamos ideig tartó betegség, sor kerülhet a munkaviszony megszűnésére is, nem beszélve a beteg sok-sok szenvedéséről, orvosi költségeiről, munkájának hiányáról a kicsiny — és a nagy — közösségben. De kaphat-e külön büntetést az az ember, aki betegsége miatt munkáját többé nem tudja ellátni? Ha beteg is Könözsi Tiborné másodházfelügyelő a MÁV kezelésében levő, Kerepesi út 5. számú épületben. Itt él családjával egy szoba-konyhás lakásba." hosszú évek óta. Négy évig Könözsiné nevét csak a dicséretek, jutalmak listáján lehetett olvasni a MÁV-nál, megbecsülték a munkáját, nem fukarkodtak az elismeréssel sem. Igaz, akkor még tudott dolgozni, emelgetni a 30—40 kilós kukaedényeket, takarítani az örökké piszkos lépcsőházat, hajnalban kelni, éjféltájt feküdni, söpörni a sarat, lapátolni a havat, naponta ötször is, ha kellett. Csakhogy Könözsiné 1963 tavaszán beteg lett. A MÁV illetékes orvosi bizottsága megvizsgálta, megkapta a papírt is: a másodházfelügyelői munkakör betöltésére alkal- Nem kaphat, ez törvénysértő lenne, a szocialista állam nem engedheti meg semmilyen formában, hogy bárkit is büntessenek — pusztán azért, mert beteg! Szófecsérlésnek tűnnék ilyen kérdések feltevése, ha a normális, természetes felelet következnék nyomukban. Könözsi Tiborné másodházfelügyelő azonban nem ilyen válaszokat kapott. Büntetést kapott a betegsége mellé, évekig tartó, ma is folyó meghurcolást keljen fel mattan. Az orvosi igazolást az asszony bevitte szolgálati főnökségének, s várta az ilyenkor természetes eljárást: azt, hogy munkaadója meghozza a szükséges intézkedéseket, rendezi munkaviszonyát, akár felmondással, akár — mi tagadás, ebben reménykedett — valamilyen egyszerű, rokkantmunka felajánlásával. Kiszolg Hogy miből? És kit? Az nem a MÁV gondja, ők a szabályzat rendelkezésére hivatkoztak: köteles maga helyett dolgoztatni valakit, ha munkáját képtelen ellátni. S hogy Könözsiné, akit nem vettek táppénzbe, hanem alkalmatlannak minősítettek és munkaviszonyának rendezetlensége miatt sehonnan sem kapott egyetlen fillért sem — miből Hamarosan kopogott is a postás egy papírral, amelyen azonban csupán annyi állt: vegye fel a munkát, vagy állítson maga helyett helyettest, aki tisztán tartja a házat. — Mit tehettem volna? Dolgozni képtelen voltam, a vállalati egyeztető bizottsághoz fordultam, kértem a munkaviszonyom rendezését — mondja. — Akkor még nagyon bíztunk abban, hogy a MÁV megértő lesz, találnak valami kis munkalehetőséget. Akad könnyű munka a MÁV-nál is... Szóval, reménykedtem. Hiába. A vállalati, majd a területi egyeztető bizottság egyformán elutasította a munkaviszony rendezését célzó kérelmét. Nem sokkal később pedig megérkezett az újabb felszólítás: ha nem végzi el a munkát, állítson maga helyett valakit, s gondoskodjék a kisegítő fizetéséről is. Váltatva fizessen? — az sem a MÁV gondja. — Ketten élünk a lakásban, jómagam legtöbbször napi kilenc-tíz órát dolgozom — mondja a férj. — Nem tudtam ellátni feleségem helyett a másodházfelügyelői munkát. Vártunk ... Azt hiszem, hiba volt. Valóban hiba volt. De nem tudtak mit tenni. « MÁV nem mondott fel, se más munkát nem adott. Könözsiné pedig nem kérhette ki a munkakönyvét, hogy másutt helyezkedjen el, mert ebben az esetben — a fennálló MÁV-szabályzat szerint is — a szolgálati lakást azonnal ki kell ürítenie. Ám hon- A bíróság sói Egy évvel később a MÁV illetékes jogászai pert indítottak ellene. A jogcím: a házfelügyelői teendőkre kirendelt másik MÁV-dolgozó órabére magasabb, mint Könözsiné fizetése, fizesse meg az asszony a különbözetet. Több ezer forintot. Egyszerre. A pert — első és másodfokon — elveszítette a MÁV Érdemes idézni a másodfokú bíróság indokolásából: »A felperesnek ... az alperes munkaviszonya megszüntetése iránt kellett volna intézkedni. Ez azonban nem történt meg. Azt a különbözetet, amit a felperes keresetében igényel, nem az alperes vétkes magatartása okozta... így, mint alaptalant, a bíróság elutasította.« Ezután, mintegy két évig teljes volt a csend a Könözsiné-ügyben. Ekkor megérkezett az újabb papír: felszólították, hogy körülbelül 3000 forintot, »lakbérhátralék” címén azonnal fizessen be. — Lakásunk tudniillik szolgálati, nem kellett érte fizetnünk. Ám egy nap kapjanak másik lakást? A tanács nem foglalkozik MÁV-lakásügyekkel, szövetkezeti kiutalást nem kapnának , pénzük sincs erre. Kiszolgáltatott helyzetükben várakozásra kényszerültek. ■ Ha elutasítja gondolták a MÁV-nál, mivel nem dolgozik a feleségem, fizessen lakbért — természetesen visszamenőleg. A felszólítást elutasítottuk — így a férj. A MÁV ismét pert indított — és ismét elveszítette, első fokon. (A jog az emberré. Az I. osztály vezetője, dr. Németh István csak ottjártunkkor szerzett tudomást az ügyről. Álláspontja — dicséretére legyen mondva — egészen más, mint a korábbi és a mostani jogászoké. Úgy véli: kell keresni és lehetne is találni megfelelő könnyű munkát a megrokkant asszonynak s nem a vég nélküli pereskedés, meghurcolás a kivezető út Annál is inkább, mert Könözsiné magatartása, munkája ellen soha nem volt korábban kifogás, s mindenképpen joga van az emberséges bánásmódra. Az ügy — remélhetőleg — megnyugtatóan zárul ezek után. Tanulságáról azonban szólni kell. Nem válik hasznára sem másodfokú eljárás még nem kezdődött meg.) A MÁV három jogászát és a MÁV I. osztály vezetőjét kerestük fel: mi a véleményük erről az egyenlőtlen párviadalról, meddig szándékoznak halogatni a munkaviszony rendezését? A jogtanácsosok válasza — enyhén szólva — furcsa: — Mi nem mondunk fel Könözsinének, mert akkor a MÁV-nak kell számára cserelakást adnia, s hosszas vitákba bonyolódnánk. Meg kell várni, amíg ő maga akar másutt elhelyezkedni — akkor majd módot keres, hogy átadja a lakást. Addig — menjen a per, valaki majd csak megunja. get bánásmódra az egyénnek, sem a vállalatoknak — adott esetben a MÁV-nak —, ha a felmerült vitás ügyekben csak a paragrafusok kínálta jogi lehetőségeket hajszolják. A tengeri kígyókká növő jogászi csűrés-csavarások rengeteg pénzébe kerülnek az államnak, s még több izgalomba, elkeseredésbe, esetleg nélkülözésbe az érintett embereknek. Ez az eset is bizonyítja: kellő emberséggel — jogászi manőverek nélkül — a legbonyolultabb ügy is egyszerűen megoldható. Tárkonyi Margit Betegség paragrafusokkal súlyosbítva Amikor a diák „leteszi a lantot" Az idegen nyelvek ismerete nemcsak a nyelvet tanulók magánügye, hanem nemzeti érdek is: hazánk részvétele a nemzetközi életben, a világpolitikában, a kereskedelmi, kulturális és tudományos kapcsolatokban mind nagyobb mértékben követeli meg az idegen nyelvek ismeretét. Ebből a felismerésből kiindulva szervezett tanácskozást a KISZ központi bizottsága a közelmúltban az iskolai nyelvoktatás helyzetéről és problémáiról. A tanácskozást sokrétű felmérés előzte meg. Ennek alapján dr. Gombár Józsefnek, a KISZ központi bizottsága osztályvezetőjének referátuma szembeszállt azokkal a szélsőséges nézetekkel, amelyek az egyes oktatási típusokat teszik felelőssé a leendő szakemberek gyenge nyelvtudásáért. Megállapította: a valóságos probléma nem egyegy helyen található meg, hanem nyelvoktatásunk egész rendszerében, mai állapotában. Még a nyelvtanári szakokon is Az általános iskolai nyelvoktatás a beszédkészségre helyezi a fő hangsúlyt, de az itt tanítók nagy része ehhez nem rendelkezik megfelelő képzettséggel, s az iskolák nincsenek kielégítően felszerelve a szükséges eszközökkel. A jelenlegi körülmények között intenzív eredményt csak átlagon felül képzett és lelkiismeretes nyelvtanárok képesek elérni. Vannak természetesen kezdeményezések a változtatásra. 156 orosz tagozatú osztályt hoztak létre az általános iskolákban, ahol a tanulók már a harmadik osztálytól kezdve tanulnak idegen nyelvet. Évenként 600 nyelvtanár vesz részt a továbbképző tanfolyamokon. Ma már — úgy tűnik — túlléptünk azon a felfogáson, hogy csak a beszédkészséget kell fejleszteni és olyan ismeretekre is súlyt helyez az általános iskola, amelyekre a közép- és felsőfokú oktatásban lesz nagy szükségük a diákoknak. A középiskolai nyelvoktatók gyakran vádolják maximalizmussal az egyetemről jövő bírálatokat, de elismerik, hogy a növekvő igényeket az élet követeli meg. Az általános gimnáziumokban jelenleg heti három órában tanítják az orosz nyelvet, egy nyugati nyelvet pedig heti két órában, a tagozatos osztályok hat órát fordíthatnak erre — mégis, a diákok nagy része hiányos nyelvi ismeretekkel kerül ki a középiskolából, s még a nyelvtanári szakokra kerülő fiatalok tudására is igen sok a panasz. A tudásszint vizsga nélkül Az ok az általános iskolaihoz hasonló: kevés helyen vannak meg a személyi és tárgyi feltételek. önmagában azonban még ez sem magyarázná az eredménytelenséget, de az a körülmény, hogy a középiskolákban eltörölték a kötelező nyelvi érettségi vizsgát, odavezetett, hogy a diákok még a humántagozatú gimnáziumokban sem tekintik komoly tantárgynak, s miután az egyetemi felvételeknek sem feltétele, a negyedikes diákvégképp leteszi a lantot. Több egyetem és főiskola vizsgálta az utóbbi időben az elsőévesek tudásszintjét, s lényegében ugyanazt állapították meg, mint a Közgazdaságtudományi Egyetem: az elsőéves hallgatóknak csak 10 százaléka tud megfelelni az egyetemi követelményeknek. A felsőoktatási intézményekben is kötelező az orosz nyelv tanulása. Ebből a hallgatók legkésőbb a második év végén kollokválnak. A különböző szakok igényétől függően, kötelező egy másik idegen nyelv is, amelyből a negyedik év végén kell kollokválni. Az 1960-ban megjelent felsőoktatási reformirányelvek azonban nem tisztázták a nyelvoktatás helyét. Ennek ellenére, a reform — utasítás nélkül is — olyan módon hatott az egyetemi nyelvoktatásra, hogy a szakemberek gyakorlati és lehetőleg tárgyalóképes nyelvtudását helyezte előtérbe. Ezt mindenki időszerűnek tekintette, de megfelelő szervezeti keretet nem biztosítottak hozzá. Sőt, 1960-hoz képest, csökkent a nyelv- s oktatás óraszáma, s összehasonlításul érde- mes megemlíteni, hogy a Szovjetunióban az egye-temeken és főiskolákon 1 240 órát biztosítanak az idegen nyelvek tanítása-ra, nálunk ez 90—120 óra. Az idegen nyelv rangja Miután az egyetemeken és főiskolákon az első évben a középiskolai anyagot ismétlik, a jobbak unják az órákat. Ezért érdemes fontolóra venni a tanácskozás egyik indítványát, amely az NDK-hoz hasonló differenciált nyelvoktatást javasol az egyetemeken. E szerint vizsgán vennének részt az első évfolyamos hallgatók a tanév elején és eredményeik alapján egy, két vagy három év alatt végzik el az egyetemi nyelvi tananyagot. Ez a módszer ösztönzőleg hatna a középiskolai nyelvoktatásra, az egyetemeken pedig tanerőket szabadítana fel a gyengébbekkel való fokozottabb foglalkozásra. Akik egy nyelvben jó eredményt értek el, több időhöz jutnának egy másik nyelv megtanulásához. A tanácskozás felvetette azt az igényt, hogy a nyelvtanulás az általános iskoláktól a munkahelyig legyen végre elismerten a szakemberképzés fontos része. Részletesen elemezte a különböző oktatási formák nyelvoktatási problémáit, hibáit, s javaslatokat tett megoldásukra. Minden illetékes számára közös feladatként jelezte a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozottabb segítését e területen is és különösen hangsúlyozta a kollégiumokban folyó nyelvoktatás intenzitásának növelését Szükségesnek tartotta, hogy a társadalmi és népgazdasági igényeknek megfelelően, végre pontosan határozzuk meg a nyelvoktatás helyét a szakemberképzésben, dolgozzák ki a nyelvtudás elismerésének feltételeit és módozatait. Szükség van a felsőoktatási intézményekben folyó nyelvoktatás egységes szabályozására, a személyi és tárgyi feltételek jobb biztosítására. Dr. Gombár József vitaindító beszédében említette, hogy ma az ismeretek 88 százaléka angol, 67 százaléka német, 48 százaléka orosz nyelven található meg. A műszaki ismeretek 78 százaléka orosz nyelvű szakirodalom. Az egyetemes szellemi kultúra értékeinek nagy része tehát idegen nyelveken áll a magyar szakemberek rendelkezésére. Megfelelő nyelvismeret hiányában nem tarthatunk lépést a tudomány és technika fejlődésével és nem kapcsolódhatunk be megfelelően a nemzetközi munkamegosztásba. Fiatal szakembereink nyelvtudása társadalmi, gazdasági továbbfejlődésünk egyik fontos kérdése. Ezért érdemes ez a tanácskozás és a fiatalok őszinte problémafelvetése megkülönböztetett figyelmet Diósdi László A kereskedelmi dolgozók munkaidejéről, élet- és munkakörülményeiről tárgyaltak a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ vezetői szerv együttműködésének továbbfejlesztésével kapcsolatos teendőket s megerősítették, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeivel összefüggő kérdésekben, a kereskedelmi és a vendéglátóipari dolgozók nagy többségét érintő problémákban továbbra is szorosan együttműködnek. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az új gazdaági mechanizmus bevezzetésével kapcsolatos tapasztalatokról. Egyebek között megállapították, hogy az árreform bevezetésével, az új fogyasztói árrendszer gyakorlati alkalmazásával — különösen az első időkben — nagymértékben növekedett a kereskedelmi dolgozók túlórázása. Ennek csökkentésére és fokozatos megszüntetésére a vállalatoknak hatékony intézkedéseket kell tenniük. Ehhez a minisztérium is megfelelő segítséget nyújt Megállapodtak abban is, hogy az első fél év eredményei alapján együttesen megvizsgálják a kereskedelmi dolgozók kereseti színvonalának alakulását és a különböző ösztönző bérrendszerek alkalmazásának tapasztalatait. A megbeszélésen foglalkoztak a kereskedelmi dolgozók anyagi felelősségéről hozott kormányrendelet végrehajtásával. Szóba került a kereskedelmi és a vendéglátóipari vállalatok munkavédelmi helyzete. A minisztérium és a szakszervezet vezetői közötti hasznos megbeszélés azzal a megegyezéssel zárult, hogy a jövőben legalább fél évenként tartanak hasonló jellegű tanácskozást, amelyen megvizsgálják az előző megállapodások végrehajtását, s megbeszélik a további közös feladatokat . (MTI) A Belkereskedelmi Minisztérium és a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének vezetői — élükön Szurdi István miniszterrel, iletve Ligeti László főtitkárral — a KPVDSZ székházában megbeszélést tartottak. Megvitatták a két M68, márelits 1