Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

Kevesebb túlóra a Ganz-MÁVAG-ban is, így is lehet többet keresni... — Nálunk a munkások többsége már tudja, hogy túlórázás nélkül is hozzá­juthat a túlórára szánt bérhez — tájékoztat Ko­vács Gyula, a Ganz- MÁVAG motorgyáregy­ség szakszervezeti bizott­ságának titkára. — Ezért mind többen szóvá teszik, ha valakit túlórázni lát­nak. Úgy vetik fel, hogy ez elviszi a közös pénzt. — Ez aztán természete­sen bennünket is arra ösztönöz, hogy túlóra he­lyett jobb munkaszerve­zéssel, anyagelőkészítéssel oldjuk meg tennivalóin­kat — egészíti ki az előb­bi gondolatsort Kurilla Lajos főmérnök.­­ Bizo­nyára ez is hozzájárul, hogy a létszámhiány és az influenzajárvány okozta ezer munkanapkiesés el­lenére is kevesebb túlórát használtunk fel, mint a tavalyi hasonló időszak­ban. Anyagi elismerés — lehetőleg havonta A motorgyáregység 201- es forgácsoló és szerelő részlegében Pető­falvi Jó­zsef üzemvezető elmond­ta, hogy tavaly általában havi 3000 túlórára volt szükségük. Januárban mindössze 300 plusz órá­val oldották meg a ter­melési kötelezettségeiket, s véleményük­­ szerint ez februárban még kevesebb lesz. De miképpen véleked­nek minderről a munká­sok? Bábi Gyula és Lakatos Pál lakatosok úgy fogal­maznak, hogy a havi rendszeres több kereset még mindig a túlórából származik. Azt persze ők is tudják, hogy a negyed­év vagy fél év végén an­nál több jut a személyi bérek növelésére, a pré­miumra és jutalmazások­ra, amennyivel kevesebb a túlmunka. Igaz, több munkát je­lentene a gazdasági veze­tésnek, de érdemes lenne megvizsgálni, miképpen válna lehetővé, hogy a megtakarított túlórák ará­nyában már havonta anya­gi elismerésben részesül­jenek a dolgozók. Bizo­nyos, hogy az eddiginél is több segítséget kaphatná­nak a munkásoktól a túl­órák csökkentésében. — Erre egyébként nem­csak az idén, hanem már évek óta törekszünk — tájékoztat Matula József, a vállalati szb termelési felelőse. — Ezt konkrét tényekkel is bizonyíthat­juk. Termelésünk 1964-től jelentősen nőtt. Mégis, az 1964. évi 859 000 helyett ta­valy már csak mintegy 670 000 túlórára volt szük­ség. Ez évi átlagban mint­egy 50 000 órát jelent. Akik jól járnak Az új mechanizmus el­ső esztendejében a gyár kollektívájára ismét 4 szá­zalékkal több termék el­készítése vár. Ennek elle­nére lehetséges-e a túl­órák további jelentős csökkentése? — Eddigi számításaink szerint az idén a tavalyi­nál legalább 30 000 túlórá­val kevesebbet használunk fel — kapcsolódik a be­szélgetésbe Aleksza Ist­ván, a terv- és munkaügyi főosztály vezetője. — Az idei tennivalók elvégzésé­re éppen a megnövekedett vállalati önállóságból fa­kadóan, alaposabban fel­készültünk. A gyáregységekben megvalósított műszaki, munkaszervezési intézke­désekkel mintegy 500 000 normaórát takarítanak meg ez évben. Hatása a túlórák alakulását óma már ez ideig is megmutatko­zott. Hiszen tavaly a má­sodik félévben voltak olyan hónapok, mikor egy­két vasárnap 100—200 em­ber dolgozott. Az idén ja­nuárban és februárban ál­talában tíz-tizenöten vol­tak bent, lényegében elke­rülhetetlen karbantartási vagy egyéb munkák miatt. — Arra törekszünk, hogy a gyáregységek vezető­gárdája fokozottabb fele­lősséget érezzen munka­­területéért, tehát a helyes túlóragazdálkodásért is — mondotta Halasi József, a bér- és munkaerő-gazdál­kodási osztály vezetője. — Épp ezért a gyáregységek a kollektív szerződésben rögzítetteknek megfele­lően kaptak fedezetet az évi túlórafelhasználásra. Azok a gyáregységek jár-­­ nak jól, amelyek a terve- ■ zettnél kevesebbet hasz-t nálnak fel. A pihenés javára A gyári törekvéseket Szabó Géza, a vállalati t­szk szervező titkára fog­lalta össze: — Anyagilag jól járhat­nak a gyáregységek, de amikor a túlórázás csök­kentését mindenki moz­galmává kívánjuk tenni, nemcsak azt akarjuk el­érni, hogy gazdaságosab­ban folyjék a munka. Több szabad időhöz sze­retnénk juttatni az embe­reket, családjuk, szórako­zásuk, kulturálódásuk ja­vára. Ezt az időnyereséget toldanánk meg az általá­nos heti 44 órás munkaidő bevezetésével is. Ez pedig nem is képzelhető el más­képp, csakis a korábbinál egyre kevesebb túlmunká­val. A Ganz-MÁVAG moz- A­dony- és motorgyárában tehát jobb munkaszerve­zéssel és anyagi ösztönzés­sel igyekeznek minimális­ra szorítani a túlórákat. Az intézkedéseknek — a tapasztalatok szerint — van létjogosultsága. Most a gyáregységek vezetőitől, de nem kevésbé a mun­kásoktól is függ, hogy a túlórák fedezetére jutó je­lentős összegekből minél több jusson bérfejlesztés­re, prémiumra, jutalomra. És­­ hogy az anyagiakhoz mérten elsősorban azok részesüljenek a megtakarí­tott túlórapénzből, akik a legtöbbet tették ennek biz­tosításáért. Ez utóbbi a leghatáso­sabb ellenérve annak a nézetnek, amely a több kereset lehetőségét nagy­részt a túlórákban látja. Taray László Milyen következmé­nyekkel jár, ha egy em­ber súlyos betegséget kap, és munkája ellátására al­kalmatlanná válik? A válasz magától érte­tődő: a családban megso­kasodnak a gondok, ko­moly anyagi veszteséget okoz a huzamos ideig tar­tó betegség, sor kerülhet a munkaviszony megszű­nésére is, nem beszélve a beteg sok-sok szenvedésé­ről, orvosi költségeiről, munkájának hiányáról a kicsiny — és a nagy — közösségben. De kaphat-e külön bün­tetést az az ember, aki betegsége miatt munkáját többé nem tudja ellátni? Ha beteg is Könözsi Tiborné má­sodházfelügyelő a MÁV kezelésében levő, Kerepe­si út 5. számú épületben. Itt él családjával egy szo­­ba-konyhás lakásba." hosszú évek óta. Négy évig Könözsiné nevét csak a dicséretek, jutal­mak listáján lehetett ol­vasni a MÁV-nál, meg­becsülték a munkáját, nem fukarkodtak az elis­meréssel sem. Igaz, akkor még tudott dolgozni, emel­getni a 30—40 kilós kuka­edényeket, takarítani az örökké piszkos lépcsőhá­zat, hajnalban kelni, éj­féltájt feküdni, söpörni a sarat, lapátolni a havat, naponta ötször is, ha kel­lett. Csakhogy Könözsiné 1963 tavaszán beteg lett. A MÁV illetékes orvosi bizottsága megvizsgálta, megkapta a papírt is: a másodházfelügyelői mun­kakör betöltésére alkal- Nem kaphat, ez tör­vénysértő lenne, a szo­cialista állam nem enged­heti meg semmilyen for­mában, hogy bárkit is büntessenek — pusztán azért, mert beteg! Szófecsérlésnek tűnnék ilyen kérdések feltevése, ha a normális, természe­tes felelet következnék nyomukban. Könözsi Ti­­borné másodházfelügyelő azonban nem ilyen vála­szokat kapott. Büntetést kapott a betegsége mellé, évekig tartó, ma is folyó meghurcolást­ keljen fel­­ mattan. Az orvosi igazo­lást az asszony bevitte szolgálati főnökségének, s várta az ilyenkor termé­szetes eljárást: azt, hogy munkaadója meghozza a szükséges intézkedéseket, rendezi munkaviszonyát, akár felmondással, akár — mi tagadás, ebben re­ménykedett — valamilyen egyszerű, rokkantmunka felajánlásával. Kiszolg Hogy miből? És kit? Az nem a MÁV gondja, ők a szabályzat rendelkezésére hivatkoztak: köteles ma­ga helyett dolgoztatni va­lakit, ha munkáját képte­len ellátni. S hogy Könö­zsiné, akit nem vettek táppénzbe, hanem alkal­matlannak minősítettek és munkaviszonyának rendezetlensége miatt se­honnan sem kapott egyet­len fillért sem — miből Hamarosan kopogott is a postás egy papírral, amelyen azonban csupán annyi állt: vegye fel a munkát, vagy állítson ma­ga helyett helyettest, aki tisztán tartja a házat. — Mit tehettem volna? Dolgozni képtelen vol­tam, a vállalati egyeztető bizottsághoz fordultam, kértem a munkaviszo­nyom rendezését — mond­ja. — Akkor még nagyon bíztunk abban, hogy a MÁV megértő lesz, talál­nak valami kis munkale­hetőséget. Akad könnyű munka a MÁV-nál is... Szóval, reménykedtem. Hiába. A vállalati, majd a területi egyeztető bi­zottság egyformán eluta­sította a munkaviszony rendezését célzó kérelmét. Nem sokkal később pedig megérkezett az újabb fel­szólítás: ha nem végzi el a munkát, állítson maga helyett valakit, s gondos­kodjék a kisegítő fizeté­séről is. Váltatva fizessen? — az sem a MÁV gondja. — Ketten élünk a la­kásban, jómagam legtöbb­ször napi kilenc-tíz órát dolgozom — mondja a férj. — Nem tudtam el­látni feleségem helyett a másodházfelügyelői mun­kát. Vártunk ... Azt hi­szem, hiba volt. Valóban hiba volt. De nem tudtak mit tenni. « MÁV nem mondott fel, se más munkát nem adott. Könözsiné pedig nem kér­hette ki a munkakönyvét, hogy másutt helyezkedjen el, mert ebben az esetben — a fennálló MÁV-sza­­bályzat szerint is — a szolgálati lakást azonnal ki kell ürítenie. Ám hon- A bíróság sói Egy évvel később a MÁV illetékes jogászai pert indítottak ellene. A jogcím: a házfelügyelői teendőkre kirendelt má­sik MÁV-dolgozó órabé­re magasabb, mint Könö­zsiné fizetése, fizesse meg az asszony a különböze­­tet. Több ezer forintot. Egyszerre. A pert — első és má­sodfokon — elveszítette a MÁV Érdemes idézni a másodfokú bíróság indo­kolásából: »A felperes­nek ... az alperes munka­­viszonya megszüntetése iránt kellett volna intéz­kedni. Ez azonban nem történt meg. Azt a kü­lön­­bözetet, amit a felperes keresetében igényel, nem az alperes vétkes maga­tartása okozta... így, mint alaptalant, a bíróság elutasította.« Ezután, mintegy két évig teljes volt a csend a Könözsiné-ügyben. Ek­kor­­ megérkezett az újabb papír: felszólítot­ták, hogy körülbelül 3000 forintot, »lakbérhátralék” címén azonnal fizessen be. — Lakásunk tudniillik szolgálati, nem kellett ér­te fizetnünk. Ám egy nap kapjanak másik la­kást? A tanács nem fog­lalkozik MÁV-lakás­­ügyekkel, szövetkezeti ki­utalást nem kapnának , pénzük sincs erre. Kiszol­gáltatott helyzetükben várakozásra kényszerül­tek. ■ Ha elutasítja gondolták a MÁV-nál, mivel nem dolgozik a fe­leségem, fizessen lakbért — természetesen vissza­menőleg. A felszólítást el­utasítottuk — így a férj. A MÁV ismét pert in­dított — és ismét elve­szítette, első fokon. (A jog az emberré. Az I. osztály vezetője, dr. Németh István csak ottjártunkkor szerzett tu­domást az ügyről. Állás­pontja — dicséretére le­gyen mondva — egészen más, mint a korábbi és a mostani jogászoké. Úgy véli: kell keresni és le­hetne is találni megfelelő könnyű munkát a meg­rokkant asszonynak s nem a vég nélküli peres­kedés, meghurcolás a ki­vezető út Annál is in­kább, mert Könözsiné magatartása, munkája el­len soha nem volt koráb­­ban kifogás, s mindenkép­pen joga van az ember­séges bánásmódra. Az ügy — remélhető­leg — megnyugtatóan zá­rul ezek után. Tanulságá­ról azonban szólni kell. Nem válik hasznára sem másodfokú eljárás még nem kezdődött meg.) A MÁV három jogászát és a MÁV I. osztály ve­zetőjét kerestük fel: mi a véleményük erről az egyenlőtlen párviadalról, meddig szándékoznak ha­logatni a munkaviszony rendezését? A jogtanácso­sok válasza — enyhén szólva — furcsa: — Mi nem mondunk fel Könözsinének, mert akkor a MÁV-nak kell számára cserelakást ad­nia, s hosszas vitákba bo­nyolódnánk. Meg kell várni, amíg ő maga akar másutt elhelyezkedni — akkor majd módot keres, hogy átadja a lakást. Addig — menjen a per, valaki majd csak meg­unja.­ get bánásmódra az egyénnek, sem a válla­latoknak — adott esetben a MÁV-nak —, ha a fel­merült vitás ügyekben csak a paragrafusok kí­nálta jogi lehetőségeket hajszolják. A tengeri kí­gyókká növő jogászi csű­­rés-csavarások rengeteg pénzébe kerülnek az ál­lamnak, s még több izga­lomba, elkeseredésbe, esetleg nélkülözésbe az érintett embereknek. Ez az eset is bizonyítja: kellő emberséggel — jogászi manőverek nélkül — a legbonyolultabb ügy is egyszerűen megoldható. Tárkonyi Margit Betegség paragrafusokkal súlyosbítva Amikor a diák „leteszi a lantot" Az idegen nyelvek is­merete nemcsak a nyel­vet tanulók magánügye, hanem nemzeti érdek is: hazánk részvétele a nem­zetközi életben, a világ­­politikában, a kereske­delmi, kulturális és tudo­mányos kapcsolatokban mind nagyobb mértékben követeli meg az idegen nyelvek ismeretét. Ebből a felismerésből kiindulva szervezett tanácskozást a KISZ központi bizottsá­ga a közelmúltban az is­kolai nyelvoktatás hely­zetéről és problémáiról. A tanácskozást sokrétű felmérés előzte meg. En­nek alapján dr. Gombár Józsefnek, a KISZ köz­ponti bizottsága osztály­­vezetőjének referátuma szembeszállt azokkal a szélsőséges nézetekkel, amelyek az egyes oktatási típusokat teszik felelőssé a leendő szakemberek gyenge nyelvtudásáért. Megállapította: a valósá­gos probléma nem egy­­egy helyen található meg, hanem nyelvoktatásunk egész rendszerében, mai állapotában. Még a nyelvtanári szakokon is Az általános iskolai nyelvoktatás a beszéd­­készségre helyezi a fő hangsúlyt, de az itt taní­tók nagy része ehhez nem rendelkezik megfelelő képzettséggel, s az iskolák nincsenek kielégítően fel­szerelve a szükséges esz­közökkel. A jelenlegi kö­rülmények között inten­zív eredményt csak átla­gon felül képzett és lelki­­ismeretes nyelvtanárok képesek elérni. Vannak természetesen kezdeményezések a vál­toztatásra. 156 orosz tago­zatú osztályt hoztak létre az általános iskolákban, ahol a tanulók már a harmadik osztálytól kezd­ve tanulnak idegen nyel­vet. Évenként 600 nyelv­tanár vesz részt a tovább­képző tanfolyamokon. Ma már — úgy tűnik — túl­léptünk azon a felfogá­son, hogy csak a beszédkész­séget kell fejleszteni és olyan ismeretekre is súlyt helyez az általános isko­la, amelyekre a közép- és felsőfokú oktatásban lesz nagy szükségük a diákok­nak. A középiskolai nyelv­oktatók gyakran vádolják maximalizmussal az egye­temről jövő bírálatokat, de elismerik, hogy a nö­vekvő igényeket az élet követeli meg. Az általá­nos gimnáziumokban je­lenleg heti három órában tanítják az orosz nyelvet, egy nyugati nyelvet pe­dig heti két órában, a tagozatos osztályok hat órát fordíthatnak erre — mégis, a diákok nagy ré­sze hiányos nyelvi isme­retekkel kerül ki a kö­zépiskolából, s még a nyelvtanári szakokra ke­rülő fiatalok tudására is igen sok a panasz. A tudásszint vizsga nélkül Az ok az általános is­kolaihoz hasonló: kevés helyen vannak meg a sze­mélyi és tárgyi feltételek. önmagában azonban még ez sem magyarázná az eredménytelenséget, de az a körülmény, hogy a kö­zépiskolákban eltörölték a kötelező nyelvi érettségi vizsgát, odavezetett, hogy a diákok még a humán­tagozatú gimnáziumokban sem tekintik komoly tan­tárgynak, s miután az egyetemi felvételeknek sem feltétele, a negyedi­kes diák­­végképp leteszi a lantot­. Több egyetem és főiskola vizsgálta az utóbbi időben az elsőéve­sek tudásszintjét, s lénye­gében ugyanazt állapítot­ták meg, mint a Közgaz­daságtudományi Egyetem: az elsőéves hallgatóknak csak 10 százaléka tud megfelelni az egyetemi követelményeknek. A felsőoktatási intézmé­nyekben is kötelező az orosz nyelv tanulása. Eb­ből a hallgatók legkésőbb a második év végén kol­lokválnak. A különböző szakok igényétől függően, kötelező egy másik ide­gen nyelv is, amelyből a negyedik év végén kell kollokválni. Az 1960-ban megjelent felsőoktatási reformirányelvek azonban nem tisztázták a nyelv­­oktatás helyét. Ennek el­lenére, a reform — utasí­tás nélkül is — olyan módon hatott az egyetemi nyelvoktatásra, hogy a szakemberek gyakorlati és lehetőleg tárgyalóképes nyelvtudását helyezte elő­térbe. Ezt mindenki idő­szerűnek tekintette, de megfelelő szervezeti ke­retet nem biztosítottak hozzá. Sőt, 1960-hoz ké­pest, csökkent a nyelv- s oktatás óraszáma, s összehasonlításul érde-­­ mes megemlíteni, hogy a­­ Szovjetunióban az egye-­­­temeken és főiskolákon 1 240 órát biztosítanak az­­ idegen nyelvek tanítása-­­­ra, nálunk ez 90—120­­ óra.­­ Az idegen nyelv rangja Miután az egyetemeken és főiskolákon az első év­ben a középiskolai anya­got ismétlik, a jobbak un­ják az órákat. Ezért érde­mes fontolóra venni a ta­nácskozás egyik indítvá­nyát, am­ely az NDK-hoz hasonló differenciált nyelvoktatást javasol az egyetemeken. E szerint vizsgán vennének részt az első évfolyamos hallga­tók a tanév elején és eredményeik alapján egy, két vagy három év alatt végzik el az egyetemi nyelvi tananyagot. Ez a módszer ösztönzőleg hat­na a középiskolai nyelv­­oktatásra, az egyetemeken pedig tanerőket szabadí­tana fel a gyengébbekkel való fokozottabb foglalko­zásra. Akik egy nyelvben jó eredményt értek el, több időhöz jutnának egy másik nyelv megtanulásá­hoz. A tanácskozás felvetet­te azt az igényt, hogy a nyelvtanulás az általános iskoláktól a munkahelyig legyen végre elismerten a szakemberképzés fontos része. Részletesen elemez­te a különböző oktatási formák nyelvoktatási problémáit, hibáit, s ja­vaslatokat tett megoldá­sukra. Minden illetékes számára közös feladatként jelezte a fizikai dolgozók gyermekeinek fokozottabb segítését e területen is és különösen hangsúlyozta a kollégiumokban folyó nyelvoktatás intenzitásá­nak növelését Szükséges­nek tartotta, hogy a tár­sadalmi és népgazdasági igényeknek megfelelően, végre pontosan határoz­zuk meg a nyelv­oktatás helyét a szakemberkép­zésben, dolgozzák ki a nyelvtudás elismerésének feltételeit és módozatait. Szükség van a felsőokta­tási intézményekben folyó nyelvoktatás egységes szabályozására, a szemé­lyi és tárgyi feltételek jobb biztosítására. Dr. Gombár József vita­indító beszédében emlí­tette, hogy ma az isme­retek 88 százaléka angol, 67 százaléka német, 48 százaléka orosz nyelven található meg. A műsza­ki ismeretek 78 százaléka orosz nyelvű szakiroda­­lom. Az egyetemes szel­lemi kultúra értékeinek nagy része tehát idegen nyelveken áll a magyar szakemberek rendelkezé­sére. Megfelelő nyelvis­meret hiányában nem tarthatunk lépést a tudo­mány és technika fejlő­désével és nem kapcso­lódhatunk be megfelelően a nemzetközi munkameg­osztásba. Fiatal szakembereink nyelvtudása társadalmi, gazdasági továbbfejlődé­sünk egyik fontos kérdé­se. Ezért érdemes ez a tanácskozás és a fiatalok őszinte problémafelvetése megkülönböztetett figyel­met Diósdi László A kereskedelmi dolgozók munkaidejéről, élet- és munkakörülményeiről tárgyaltak a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ vezetői szerv együttműködésének továbbfejlesztésével kap­csolatos teendőket s meg­erősítették, hogy a dol­gozók élet- és munkakö­rülményeivel összefüggő kérdésekben, a kereske­delmi és a vendéglátóipa­ri dolgozók nagy többsé­gét érintő problémákban továbbra is szorosan­ együttműködnek.­­ Kölcsönösen tájékoztat­ták egymást az új gazda­­­­­ági mechanizmus bevez­­­zetésével kapcsolatos ta­pasztalatokról. Egyebek között megállapították, hogy az árreform beveze­tésével, az új fogyasztói árrendszer gyakorlati al­kalmazásával — különö­sen az első időkben — nagymértékben növeke­dett a kereskedelmi dol­gozók túlórázása. Ennek csökkentésére és fokoza­tos megszüntetésére a vál­lalatoknak hatékony in­tézkedéseket kell tenniük. Ehhez a minisztérium is megfelelő segítséget nyújt Megállapodtak abban is, hogy az első fél év ered­ményei alapján együtte­sen megvizsgálják a ke­reskedelmi dolgozók ke­reseti színvonalának ala­kulását és a különböző ösztönző bérrendszerek alkalmazásának tapaszta­latait. A megbeszélésen foglal­koztak a kereskedelmi dolgozók anyagi felelőssé­géről hozott kormányren­delet végrehajtásával. Szó­ba került a kereskedelmi és a vendéglátóipari vál­lalatok munkavédelmi helyzete. A minisztérium és a szakszervezet vezetői kö­zötti hasznos megbeszé­lés azzal a megegye­zéssel zárult, hogy a jövőben legalább fél évenként tar­tanak hasonló jellegű ta­nácskozást, amelyen meg­vizsgálják az előző meg­állapodások végrehajtá­sát, s megbeszélik a to­vábbi közös feladatokat . (MTI) A Belkereskedelmi Mi­nisztérium és a Kereske­delmi, Pénzügyi és Ven­­déglátóipari Dolgozók Szakszervezetének veze­tői — élükön Szurdi Ist­ván miniszterrel, iletve Ligeti László főtitkárral — a KPVDSZ székházá­ban megbeszélést tartot­tak. Megvitatták a két M68, márelits 1

Next