Népszava, 1968. március (96. évfolyam, 51–77. szám)

1968-03-05 / 54. szám

Kukorica Jancsi­k és a cigánykérdés H­étről hétre, újra meg újra találkoznak olva­sóink azokkal az írásainkkal, amelyek az igénytelenség, a giccs, a kultúra selejtes melléktermékei ellen harcolnak. A legne­hezebb talán azt megértetni a legjobb hiszemű értetlenekkel: ugyan miért tartjuk olyan ártal­masnak, olyan veszedelmesnek a giccset. Azt a névtelen levelet (hogy miért névtelen, azt az tudja jobban, aki írta), amelyet most kap­tunk, érzésünk szerint szintén ilyen viszonylag jóhiszeműen értetlen felfogás diktálta. Egy kö­zelmúlt írásunkat támad szélsőséges szenvedély­­lyel, nevezetesen bírálatunkat a János vitéz Erkel színházi felújításáról, amely szerintünk rossz. A levél írójának az a véleménye, hogy az ol­vasók sokaságának­­hazafias érzését tettük gúny tárgyává­. Talán nem szorul bővebb magyarázat­ra, hogy lapunkban ilyen tendenciájú írás nem láthat napvilágot. De a mű felújítását Petőfi Sán­dor eredeti, csodálatosan szép és finom, naivan népies elbeszélő költeményéhez hűbb megvalósí­tásban láttuk volna szívesebben, az 1904 óta el­telt évtizedek folyamán hozzátapadt álnépies sal­langok nélkül. A levél írója amúgy nem időz hosszan a Já­nos vitéznél, hanem sorolja, hol­ mindenhol egye­bütt kerítjük szembe magunkat az olvasók leg­jobb meggyőződésével, legtisztább érzéseivel. "Ma­gatartásunknak, felfogásunknak ezek a torzulásai — a levél írója szerint — a következők volnának. Amikor támadjuk a hivatása magaslatán álló orvostársadalmat orvosellenes cikkeinkkel. (Több cikkünk állított pellengérre hivatásáról megfeled­kezett orvost, aki súlyosan vétett mind az orvos­­társadalom, mind az egész társadalom érdekei el­len.) Amikor ismételten állást foglaltunk a val­lásnak és a vallástalanságnak egyformán teljes szabadsága mellett, magánügynek tekintvén ki­nek-kinek vallásos meggyőződését, de mindenkor elsőbbséget biztosítva a materialista gondolkodás­­módnak — lévén százesztendős lapunk a szerve­zett dolgozók sajtóorgánuma. Amikor sorozatosan úgy írtunk a cigánykérdésről, mint társadalmunk fontos ügyéről, amelynek végső, egészséges meg­oldódása nem lehet más, mint teljes megszűnése, hiszen a mi szocialista társadalmunk­ nem ismer­het és nem is ismer faji megkülönböztetést. No de mi köze mindennek a János vitézhez?! — kérdezi bizonyára sok olvasónk. A mi vélemé­nyünk az, hogy mind e kérdések nem véletlenül kerültek egy és ugyanazon névtelen levélbe. Igen­is, mindezeknek a kérdéseknek nagyon is közvet­len közük van egymáshoz. Éppen ez az, amit ma­gunk hangoztatunk mindig újra, és próbálunk kö­zel hozni olvasóinkhoz. Most egy névtelen levél segít aláhúzni érvelésünket . Írója maga mond­ja, hogy benne mennyire együtt van mindez. A János vitéz felújításának hamis népiessége, az idegenség a szabad, korszerű, materialista gon­dolkodástól, a szűklátókörű nacionalista gőg pél­dául a cigánykérdésben. És feltehetően sok egyéb korszerűtlen gondolat. Nos, ezért nem lehet abbahagyni a harcot a kultúra selejtes melléktermékei, eltévesztett ten­denciái ellen. És ezért nem is fogjuk abbahagyni. Rajk András ! «edd, március « Operabál! Paris» lángjai A-béri. i. en., 7). — Erkel Színház: M. AU. Hangver­senyzenekar, vez. Erdélyi Miklós, közr. Perényi Miklós (Egyetemi béri. 4., este fél 8. március 4-től halasztott r­angv.­. — Nemzeti Színház: A vágóhidak Szent Johanná­ja (7). — Katona József Szín­ház: Fáklyaláng (7). — Víg­színház: Egy asszonygyilkos vallomása (7). — Pesti Szín­ház: A trükk (7). — József Attia Színház: Gyilkosság a paplakban (C-bérl. 4. ea., 7). — Madách Színház: Kaviár és lencse (7). — Madách Ka­mara Színház: Színház (7). — Thai la Színház: Zrínyi (Egy. béri. A/3., 7). — Fővá­rosi Operettszínházi Helló, OoUyt (L-béri. a. ea., 7). — Bartók Gyermekszínház (az Operettszínházban): Csillag­szemű (du. 5). — Állami Báb­színház: Irány az Ezeregyéj­szaka! (de. 10); A sárkány (du. 3). — Zeneakadémia: Rafael Orozco zongoraestje (Tavaszi zongorabérlet 1., es­te fél 8). — Kamaraterem: Magyar Fúvósötös hangver­senye (Egyetemi bérlet, fél 8). — vidám Színpad: Álom az államban (fél 8). — Kis Szín­pad: A nagy baklövés (7). — Kamara Varieté: Hungarosex («, f« *). MŰSOROK KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: Z. 5: R. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.45: Műsor. 7: Regg. kr. II. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Mű­sorok. 8.22: Áriák. 8.5®: Hol történt? 9: Gyermekrádió. 9.40: Népi 7. 10: H. Hazai lap­szemle. Időj. 10.10: Fiatalok Stúdiója. 10.30: Beethoven: A-dúr szonáta. 11: Iskolará­dió. 11.35: Táncz. 12: H. Idős. 12.15 Ikari muzsika. 13: Vi­­lággazd. hírek. 13.05: Pesti színházműsor. 13.08: Miért szép? 13.23: Könnyűz. 13.41: Kóruspódium. 13.50: Régi be­szélgetés Kálmán Imrével. 14.15: Ifjúsági Rádió műsora. 14.35: A zsiráf nyaka. Mese. 14.50 Járdányi: Gergő nótái. 15: H. Nemzetk. lapsz. Időj. 15.15: Olasz áriák. 15.40: Vá­lasz a hallgatónak. 15.55: Fmsz-együttesek vetélkedője. Pest megye. 16.25: Rádióisko­la. 16.58: Műsor. 17: H. Időj. 17.05: Pethő Tibor írása. 17.15: A rádió II. zongoraversenye. Döntő, n. Közb. kb. 17.50: A szemtanú jelenti: Xeno­phon, az első haditudósító. Kb. 18.05: Hangv. folyt. Kb. 18.40: Operettmuzsika. 19: Es­ti krónika. 19.9: Műsor. 1*Ro: Szabó család. SO: Könnyei, híradó. 96.30: Kinek a hasz­nára, kinek a kárára? 20.45: Victoria de Los Angeles éne­kel. 21.02: H. Idój. 21-07: Nó­tacsokor. 21.45: Rádió-zongo­raverseny döntő eredmény­­hirdetése. 22: H. Sport. Időj. 22.20: Légy a levesben. Jor­ge Dias rádiójátéka. 23.00: Kamarazene. 23.30: Operett­­részt. Közb. 34: H. Időj. PETŐFI RADIO 4.21i—7.57: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Könnyűz. 10.45: Az elefánt­­csont — a fehér arany, K­: Mendelssohn: Skót szimfó­nia. 11.40: Kirándulás. Örvös Lajos elbeszélése. 12: Népi 2. 12.30: Falurádió. 12.40: A ma­darász. Operettrész­. 13.24: Schubert: g-moll vonósné­gyes. 13.47: Vízállás. 14: II. Időj. 14.04: Népdalok. 14.20: Életutak. Asperján György jegyzete. 14.30: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 14.45: Világ- Íród, tájékoztató. 15: Tánc­, koktél. 15.45: Románcok he­gedűre. 14: I. Időj. 11.05: Szó­rakoztató zene. 16.25: A sport­­riporter jelentkezik. 16.30: Muszorgszkij: Borisz Godu­nov — részletek. 16.40­ Ifj. krónika. 17: Csúcsforgalom. 18: H. Idős. 18.10: Magyar nó­ták. 18.34: Gazdasági akadé­mia. 18.50: Kodály-vonósné­gyesek. 19.54: Mese. 20: Esti kr. u. 2020: Magyar Parnasz­­szus. Epizódok Justh Zsig­­mond regényéből. 21.27: Vic­toria de Los Angeles énekel. 21.41: Táncmelódiák. 22.25: Brahms, a-moll kettős ver­seny. 23: H. Sport. Időj. URH 14: H. Időj. 18.10: Hangle­­mezparádé. 19.02: Két szim­fónia. 20.25: Századunk ka­marazenéjéből. Közb. kb. 21: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.20: Hangv. folyt. Kb. 21.55: Ope­­rakórusok. 22.25: Bach. 36. kantáta. 23: H. Sport. Ides. TELEVÍZIÓ 4: Olvasás, ált. isk., 4. 1.55: Történelem, ált. isk., S. 11.05: Kémia, ált. isk., 7. 14.30: Ol­vasás, ism. 15.28: Történelem, ism. 16.10: Kémia, ism. 17.58: Hírek. 18.66: »Menők« és »fe­jek­ ... Nyílt tárgyalás. 18.55: Esti mese. 19.05: Ver­di: Simone Boccanegra. Ope­ra közv. a szegedi Nemzeti Színházból. I. szünetben, kb. 1116: Tv-hiradó. II. szünet­ben, kb. 20.40: A művészet világából. Indiai vázlatok, Kisf. Kb. 21.45: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 17.13: Önvédelem nőknek. Dokumentumain. 17.45: Vera Csasztavszka növendékei kö­zött. 18.40: A Fiat országé­­ban. 19: Tv-híradó. 21.05: Új dalok. 21.45: Autósok, moto­rosok. Kiselejtezett akkumulátorokat, sótalanított állapotban, minden mennyiségben átveszünk! VÁLLALAT, X­, Gránátos are* 1—S Telefon: 473—79* T­­8 Szeretem ... árulás HÉT KATONA MEG EGY, LÁNY Színes, szélesvásznú román—francia­­olasz kalandfam Főszereplők: Harily Tolo, Jean Marais, Sydney Chaplin Csak 3 éven felüliek látogathatják Bemutatói március 7 ­ Csehszlovák íróküldöttség érkezett hazánkba Eduard Goldstücker iro­dalomtörténész, a Cseh­szlovák Írók Szövetségé­nek elnöke és Miroslav Valek költő, a Csehszlo­vák Írók Szövetségének al­­elnöke, a Szlovák Írók Szövetségének elnöke hét­főn Budapestre érkezett, a Magyar Írók Szövetsége és a Csehszlovák Írók Szö­vetsége kulturális csere­­egyezményének aláírása céljából. HORI­ZON­T — Karátson Gábor fes­tőművész kiállítását már­cius 8-án, pénteken nyit­ják meg a Fényes Adolf teremben. — Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetében március 5-én részleteket mu­tatnak be a hazánkban már­ciusban vendégszereplő prá­gai Nemzeti Színház műso­rából. Ugyanezen a napon a szakszervezet budapesti klub­jában megnyílik Markos Ve­ra festőművész kiállítása.­­ Komor Vilmos kar­mester és Komlóssy Erzsé­bet operaénekesnő az NDK-ba utazott. Az Ope­raház karmestere az Aidát dirigálja Lipcsében, Kom­lóssy Erzsébet Amnezist alakítja ugyanazon az elő­adáson. — A Bartók szakiskolában március 7-én délután bemu­tatják az iskola zeneszerző tanárainak új műveit, ame­lyekkel a zenei nevelés to­vábbfejlesztését kívánják szolgálni. Március 10-én ke­rül sor a művésztanárok koncertjére. — A Pécsi Nemzeti Színház operarészlege március 8-án Verdi Aidá­jával lép közönség elé.­­ A Mar del Plata-i filmfesztivált március 6 és 16 között tartják. A ma­gyar filmművészetet az »­Egy szerelem három éj­szakája« című művünk képviseli. Révész György, a film rendezője és Ven­­czel Vara, az egyik fősze­replő elutazott Argentíná­ba. A Ci rádiójáték bemutatá­sával ünnepli az Ifjúsági Rá­­dió március 21-ét, a Tanács­köztársaság születésnapját. Hetvenus Géza műve Strom­feld Aurélról szól. FESTŐMŰVÉSZEK KEREKASZTALA A festmények útja — a műteremből megítélve “ízlésről, önállóságról, a mecénás szerepéről­­címmel az új év első napjaiban beszélgetést közöltünk a Képcsarnok Vállalat igazgatójával, aki a gazdaságirányítás tettekre, okos változtatá­sokra serkentő légköré­ben vázolta a képzőmű­vészeti alkotások terjesz­tésének megvalósításra kínálkozó új lehetőségeit. A nyilatkozat­k­érthe­Ez az interjú képezi tehát alábbi beszélgetésünk ki­indulópontját, kínál jó alkalmat a véleménycse­rére. A Fészek Klub al­kalmi kerekasztalánál: Breznay József, Csáki- Maronyák József, Gera Éva, Kurucz D. István és Mácsai István festőmű­vészek, akik immár hosz­­szú évek óta rendszeres kapcsolatban állnak a Képcsarnokkal, nagyon jól ismerik annak egész tevékenységét, szerepét az alkotások tömegmére­tű terjesztésében. — Csaknem másfél év, tizede festek a Képcsar­noknak, amely rendkívül fontos hivatást tölt be nemcsak a közvetítésben, nemcsak a terjesztésben, hanem — az állam me­cénás szerepének érvé­nyesítése révén — a nyu­godt alkotói feltételek biztosításában is — kez­di Gera Éva. — Az a tény, hogy munkáink a művészi zsűrin keresztül hétről hétre a műkeres­kedelem különböző csa­tornáin eljutnak a vásár­lókhoz, a művészet bará­taihoz, számunkra, alko­tók számára úgyszólván létkérdés. Ilyen vonatko­zásban helyesnek, idősze­rűnek tartom, ha az új gazdaságirányítás szelle­mében a Képcsarnok út­kereséséről, a művészek­kel való kapcsolatának tökéletesítéséről beszé­lünk. Amit említett nyi­tóen — élénk visszhan­got váltott ki az alkotó­­művészek körében, akik maguk is so­­ tekintet­ben joggal kívánnak mást, jobbat a korábbinál, al­kotói felelősségükön túl­menően nem közömbös számukra a művészi pro­duktumok útja, a széle­sebb rétegek képzőművé­szeti ízlésének tudatos formálása.­latkozatában az igazgató elmondott, azzal elvben egyet lehet érteni. Valamennyien megerő­sítik ezt, ismételten hang­súlyozva a vállalat két­oldalú — a művészek és a közönség felé egyaránt ható — szerepét. Innen­től kezdve azonban a be­szélgetést jelentősen mo­tiválja megannyi jogos­nak tűnő aggodalom, az átgondolt tervek megva­lósításának számos buk­tatója, de mindezt érez­hetően a művészi felelős­ség mondatja a részve­vőkkel. — Ki ne örülne annak, hogy a vállalat — mint a nyilatkozatból világosan kitűnik — a színvonal irányába akar hatni, s azt kéri: a művészek ne küldjenek be minden hé­ten egy-egy munkát a zsűribe, de amit hoznak, az igényes legyen, szín­vonalas, s azt ennek meg­felelően honorálja. Ez mind szép, a művészet valóban nem dolgozhat “hetipiacra­', márpedig korábban, bizony, egy he­tet se igen hagyhattunk ki. Kérdés azonban, hogy a művészi értékítéleten túlmenően megnyugta­tóan tudja-e majd kiala­kítani a honorárium-ka­tegóriákat. S mindjárt ehhez: vajon nem csupán a nagy nevek futnak-e majd, háttérbe szorítva a fiatal tehetségeket?... nyem szerint — meglehe­tősen szubjektív, feltétle­nül nagyobb differenciá­lásra lenne szükség Ez­zel korántsem azt akarom mondani, hogy a tehetsé­ges fiatalok elébe netán szóba kerül sok-sok részletkérdés, amelyek­nek mozaikjai azért mind szervesen hozzátartoznak az alkotás és terjesztés teljes gondolatköréhez. Ilyen például a bizo­mányba és készpénzre át­vett alkotások aránya, a Képcsarnok raktárkészle­te, az ügynöki terjesztés korlátai, a megemelkedett festékárak, az ehhez való igazodás szükségessége. A beszélgetés újra, meg újra visszatér az al­kotók és a kereskedelmi jellegű, de kulturális funkciót betöltő vállalat harmonikusabb kapcsola­tának egyengetéséhez. — Kétségtelen, hogy a Képicsarnok — tekintettel a gazdasági tényezőkre — nincs irigylésre méltó helyzetben — mondja Mácsai István. — Kultúr­Itt kapcsolódik hosz­­szabb kifejtéssel a be­szélgetésbe Csáki-Maro­­nyák József. — Mind a mai napig hallani még — nem ke­vés lefokozással mondva — a­­képcsarnoki festé­szet­ fogalmát. A válla­laton keresztül a mai ma­gyar alkotógárda minden korosztálya és irányzata képviselteti magát, tehet­sége, felkészül­tsége sze­rint, híven művészi meg­győződéséhez. Lehet, hogy nem mindig azonos szín­vonalon, de hát a legna­gyobbak — visszamenve akár a rég elhunyt világ­nagyságokig — vajon mindig, mindent egyfor­mán, a remekmű színvo­nalán csináltak? A mű­vészet nem automatika. Éppen ezért hadd jegyez­­zetem meg: ideje volna megszabadulni ettől a visszahúzó, igaztalan for­mulától: képcsarnok* fes­tészet. Ilyen vonatkozás­ban nincs külön festészet, azok az alkotások, ame­lyek ott hetenként a zsű­ri elé kerülnek, szerves részét képezik a magyar korlátokat tegyünk. A művészi alkotások rang­jának fokozottabb megte­remtése azonban azt hi­szem, ilyen irányban is cselekvésre késztet ben­nünket politikát kell csinálni a kereskedelmi eszközök­kel. A kvalitás, a színvo­nal azonban nem mindig kap méltánylást az “üz­let“ oldaláról, én a ma­gam részéről e tekintet­ben aggódom: nem sze­retném, ha az új helyzet­ben a színvonal rovásán­ történne bármi is ... — Kérdés, hogy feltét­lenül kell-e nekünk egy évben mondjuk tízezer festményt eladnunk? — veti közbe Kurucz D. — Nemcsak ennyit — véli Breznay —, ha lehet, még többet, mert külön­ben helyet adunk a pinces­nek! Márpedig azok az alkotások, amelyek a Képcsarnokon keresztül kerülnek forgalomba, egyben garanciáját jelen­tik a mai piktúrának, ga­ranciáját a művészetnek, piktúrának, bizonyí­tjáka annak színvonalát,­­érté­­kei — olykor több, oly­kor kevesebb értékei — élő festészetünknek. A vállalat új törekvé­seit valamennyien méltá­nyolják. Amit — a közös gond iránti felelősségtől indíttatva — aggályként elmondtak, az minden­képpen figyelmet érde­mel, s nyilván hozzásegí­­­i a Képcsarnokot ás e képzőművészet irányító szerveit a leghelyesebb formák, a hatásosabb szervezeti megoldások — sok tekintetben ma még kevésbé világos — kör­vonalainak végső kiala­kításához. Kiss Gy. shmm A Képcsarnok és az alkotói feltételek Művészi színvonal és kereskedelem Nincs „képcsarnoki festészet" Differenciáltabb értékítéletet Az alkotások differen­ciálásának izgalmas, ér­dekes témájához Kurucz D. István figyelemre méltó megjegyzést fűz. — Gyakrn járok kül­földön, sok mindent saját tapasztalatomból mond­hatok. Nálunk — ellen­tétben számos országgal — ott van a hiba, hogy értékítélet dolgában az eddigi gyakorlat szerint egy ma végzett főiskolás is csaknem olyan meg­ítélés alá esik, mint egy élvonalbeli, magas szín­vonalú művész. A mi zsűrizésünk — vélemé- Hadnagy József: Első számú családtag Egyik este elromlott a televízió. Amikor bekap­csoltuk, még élvezhető volt a kép, azután függő­leges irányban futni kez­dett. Az istennek sem le­hetett megállítani. Harmadnap délben meg­érkezett a szerelő. Magas, fekete hajú, szemüveges fiatalember. Hatalmas utazóügynök táskája van. Duzzad a szerszámoktól, alkatrészektől. A szobában félhomály van. Villanyt gyújtok. Előszedi a szerszámait és munkához lát. A hangszóró tánczenei koktélt sugároz. Kicsit később a monoszkóp is megjelenik a képernyőn, szánalmas minőségben. Zavarosan fut, mint egy ámokfutó. Csavarhúzójá­val az ellenállások között matat. A csavarhúzó he­gyén apró, villamos szik­rák pattognak. Kíváncsian figyelem. Mindig izgal­mas élmény megismerni a másik ember munká­ját. Nem szól. Mogorván dolgozik. — Megkínálhatom egy kávéval? — kérdezem ké­sőbb. — Köszönöm — hárítja el. Az ellenállásokat is­­fetja. A műszer mutatója idegesen ugrál .A képer­nyő kékes fényben fürdik. Majd hirtelen megfeketül. — Mi baja van a ké­szüléknek? — kérdezem halkan, félszegen. Rám néz. — Megsértődött — fe­leli. Manapság gyakori tünet ez. Korunk egyik legszörn­yűbb betegsége. Biztosan gyalázták a mű­sort, s a hatalmasok jo­gán elégtételt vett magá­nak. Érzem, hogy elsápadok. — Valóban — ismerem el. — Gyakran csepültük a műsort, sőt, néha fel is hívtuk telefonon a tele­víziót, hogy megmondjuk a véleményünket... Rosszallóan csóválja a fejét. A szemüvege hide­gen villog. — Látja, ez a baj — mondja. — A készülék roppant érzékeny. Olyan, mint egy szerelmes vén­­lány. Gyengédségre vá­gyik, s önök folyton sér­tegetik. Semmivel nincse­nek megelégedve. Jegyez­ze meg, a televízió­ első számú családtag. Ha így folytatják, előbb-utóbb rossz vége lesz... Hallgatok. Pedig ne­kem is lenne mondani­valóm. Elismerem, hogy részese a családi életünk­nek, Kiss nap-nap után belenéz a tányérunkba, kifürkészi Izivert titkain­kat, de ez még nem ok arra, hogy felhúzza az or­rát. Igaz, a feleségem né­ha ideges... És nem ért a művészetekhez... De hát, istenem, nem szület­het mindenki zenésznek vagy kritikusnak ... Ő például felszolgáló egy eszpresszóban, és most végzi az általános iskola hetedik osztályát... Kü­lönben is, a tudást nem szívja magába senkzi az anyatejjel, a tudásért ke­ményen meg kell dolgoz­ni... A szerelő indigói igazít a számlák alá. Kapkodva, szinte olvashatatlanul ír, majd letépi a számla má­solatát és átnyújtja. Elnéző mosollyal búcsú­zik. A számlát este megmu­tatom a családnak, s el­mondom, mi történt. Az arcukon látom, hogy meg vannak szeppenve. A fe­leségem konyakot iszik, a fiam meg sürgősen alud­ni megy... Nyilván rossz a lelkiismeretük. Napok telnek. Vasárnap délután, ami­kor szénért voltam a pin­cében, a feleségem hang­ját hallom. — Segítség! Segítség! — kiáltozza. Izgatottan felnyargalok. Az ablakon keresztül lá­tom, hogy a televízió egyik népszerű bemondó­ja kegyetlenül püföli a feleségemet. Amikor be­lépek, abbahagyja az üt­legelést, és gyorsan visz­­szamegy a képernyőre. — Az istenért, mi tör­tént? — kérdezem a fele­ségemet. — Megvert!... — zo­kogja keservesen. — Meg­vert ... — Mit mondtál neki? — kérdezem. —­ Semmit... A válla rázkódik a zo­kogástól. — Valamit csak csinál­tál? — faggatom. — Leesett a hajtam... — szipogja. — Miután f­el­vettem,­­ látom, hogy mo­solyog rajtam ... Erre dühbe gurultam, kinyúj­tottam a nyelvem, s azt mondtam neki: pepste­­szájúl... — Ó. Ezért a semmisé­gért Ugattad fel magad? — csitítom. — Emlékezz vissza, amikor abban a­ rövid, amerikai h­éseink­ben szaladgáltál előtte... Vagy szilveszterkor, ami­kor a pezsgés vödröt a fe­jedre tetted, e hajnalié énekeltél... Nehezen lehetett meg­vigasztalni. Másnap ki­vette a szabadságát, s egiy hétig nyers marhahúzi kötözött a dagadt, fekete szemére. Attól kezdve némát, mozdulatlanul ülünk a képernyő előtt. S ha va­lami megbeszélnivalónk van, kikapcsoljuk a ké­szüléket. vers*AV­A ­ A Magyar Rádió második zongoraversenyé­nek döntőjébe négyen ju­­tottak be: Bikfalvy Árpád, Lakatos Katalin, Lux Eri­ka és Váradi Katalin. A döntő hétfőn megkezdő­dött,. IMS. március 5

Next