Népszava, 1968. május (96. évfolyam, 101–126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

JL l­ urcL ~tkJL&o­­ JA*'1'*'1 Éljen május 1, a munkás nemzetköziség nagy ünnepe! (A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának május 1-jei verssomarhót) Vitris proletárjai, egyesüljetek? NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 96. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1968. MÁJUS 1. SZERDA • iN7f2£TV ^ivvyri^ Májusi köszöntő írta: Blaha Béla, a Szaktanács elnöke A tavasz közepén, a felzöldült, vi­rágba borult, újjáéledt termé­szettel együtt éled újjá minden esztendőben a népeik legnagy­obb re­ménysége, az egész emberiséget átfo­gó szabadság, a kizsákmányolásmen­tes, békés, alkotó munkától gyümöl­csöző, emberibb élet iránt. S mint ahogyan a természet újjáéledését nem lehet megakadályozni, ugyan­úgy nem lehet elfojtani a történelmi jövőt, a legnemesebb emberi eszmé­ket hordozó nemzetközi munkásosz­tály harcát, amelynek végső célja az osztály nélküli társadalom megte­remtése, a szocializmus, a kommu­nizmus világméretű győzelme. »... És arról, hogy a munkások mindinkább el vannak tökélve ennek az új társadalmi rendnek a kiküzdé­sére, az óceán mindkét oldalán tanú­ságot tesz majd a holnapi május el­seje« — írta Engels 1890-ben, az első munkásünnep előestéjén. S­okat változott azóta a világ. A történelem igazolta Engelmann Futnak, az első magyar május elseje szónokának szavait, aki a vá­rosligeti Aréna előtti téren azt hang­súlyozta az összegyűlt munkások­nak: »Nem mutatás kedvéért jöt­tünk ma össze. Mi a mai napot mint egy új korszak kezdetét ünnepel­jük.­» Valóban új korszak kezdetét je­lentette az, amikor az óceán mind­két oldalán a munkásság milliói fel­ismerték, hogy »csak együtt, a vi­lág munkásainak közös harcával le­het győzni a kizsákmányolás felett«. Igaz, még nem vált teljes egészében valóra a jelszó: »Világ proletárjai, egyesüljetekh«, de a gondolatból fa­kadó és egyre jobban kiteljesedő proletárszolid­ritás már jelentkezett a világ első munkásállamának lét­­rejöttekor, támogatva a fiatal szov­jethatalom megszilárdulását és a proletár internacionalizmus eszméje egyre inkább történelemf­ormálú erővé válik. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom diadala, a szovjet ál­lam létrejötte új reménységgel töltötte el az egész világon az elnyo­mott munkásokat. Azóta május else­je tartalma még gazdagabb, még megfoghatóbb lett. S hiába követett el mindent nálunk is a Horthy­­reakció. A legembertelenebb terror, a rendőrkardok és csendőrszuro­nyok, de még az akasztófa sem tud­ta megakadályozni a munkásokat abban, hogy május elsejét megün­nepeljék. Pedig az elnyomók kezé­ben volt a fegyver, az erő­k mégis féltek, rettegtek minden május 1. előtt. Már egy héttel előbb össze­fogtál­, lecsukták azokat, akiket bal­oldali »agitátoroknak« tartottak. Emlékszem, a 30-as évek elején, amikor a bányákban csak heti két napot dolgoztunk, május elsejére mindig műszakot rendeltek el. De sok tárna üresen maradt, s az er­dők tisztásain a királdi bányászok az ózdi vasmunkásokkal együtt csak azért is ürutépeltek. Ünnepeltek s reménykedtek, hogy számukra is eljön a szabadság. 1 'f\s eljött. Sem leírni, sem szavak­éi ban kifejezni nem tudom azt a ■“ felejthetetlen május elsejét, amikor 1945-ben Királdról, asszo­­n vastól, gyerekestől felvonultunk Ózdra, hogy a vasasokkal és a fel­szabadító szovjet katonákkal együtt — most már senkitől sem félve — örüljünk és vigadjunk a munkás­emberek e legnagyobb ünnepén, ami­kor saját életünk, sorsunk fordulá­sával mérhettük a proletár nemzet­köziség eszméinek gyakorlati valóra váltását. Azóta is változott a világ. A régen még kardlapokkal, szuronnyal daco­ló tüntetők százmilliói ma már az új társadalmi rend építői. De a pro­letár internacionalizmus szelleme, eszméje nem halványodott, sőt, erő­södött, tartalmasabbá vált. A testvé­ri szocialista országok dolgozóival együtt tovább erősítjük és fejleszt­jük alkotó együttműködésünket az elnyomott, kizsákmányolt munkás­testvéreinkkel, az imperializmus el­len küzdő elnyomott népekkel. M­ájus 1. harci ünnep. Az összefo­gás, az együttműködés, az im­perializmus elleni tüntetés nap­ja. A »világ csendőrei« ma barbár kegyetlenséggel irtják és pusztítják Vietnam hős népét. A mai május elsejét a világ szervezett munkásai a Szakszervezeti Világszövetség felhí­vása nyomán mindenütt a vietnami testvéreinkkel való együttérzés nap­jává avatják, békét és szabadságot követelve Vietnamnak. A mai na­pon az egész világon felhangzik a követelés: »Amerikaiak, távozzatok Vietnamból — Vietnam a vietna­miaké.« Bármilyen fegyverzeti és techni­kai fölényben is vannak az imperia­lista martalócok, nem törhetik meg a vietnami nép harci eltökéltségét, a szabadságáért harcoló hős Vietnam népét nem győzhetik le. A Szovjet­unió, a testvéri szocialista országok, köztük mi magyarok is, minden se­gítséget megadunk ahhoz, hogy a vietnami nép csapást mérjen az ag­­resszorra, kivívja szabadságát és szuverenitását, és Vietnam egész te­rületén hozzáláthasson az új élet építéséhez. A nemzetközi munkás­­osztálynak nincs most fontosabb, sürgetőbb feladata, mint hogy ki­harcolja az amerikai imperializmus vietnami agressziójának beszünteté­sét, hogy egész Vietnamban minél előbb szabadon és békében ünnepel­hessék a munkások ünnepét A mi ünnepünk, a mi munkánk is része annak a harcnak, amely május 1. céljaiért, a kizsákmá­nyolásmentes életért, a szocializmus győzelméért folyik. Mi magunk is sokat köszönhetünk a nemzetközi proletár szolidaritásnak. Tapasztaltuk ezt 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, tapasztaltuk 1945-ben és 1956-ban, és érezzük nap mint nap azt a felmérhetetlen energiaforrást, segítséget, amely a munkásnemzet­köziség nagy érzéséből, gondolatá­ból fakad. Mi már szocialista hazában ünne­pelünk. A magunk urává, a magunk gazdáivá lettünk. Szocialista ha­zánk, munkáshatalmunk gazdasági és politikai erősítése a legnagyobb és leghatékonyabb hozzájárulás a nemzetközi munkásosztály magasz­tos ügyéhez. E­nnek szellemében köszöntjük munkásosztályunkat, a szerve­zett dolgozókat, akik a társa­dalmi haladás élén járva kiérdemel­ték egész népünk elismerését, meg­becsülését. Köszöntjük szocialista útra lépett parasztságunkat, akik szoros szö­vetségben a munkásosztállyal, a ha­talom részeseiként fáradoznak or­szágunk gyarapításán, népünk, ha­zánk felvirágoztatásán. Köszöntjük értelmiségi dolgozóin­kat, akik alkotó munkájukkal gaz­dagítják, erősítik a nép hatalmát, segítik a munkáshatalom céljainak valóra váltását. Köszöntjük ifjúságunkat, a fiata­lokat, akiknek előbb-utóbb át kell venniük az országépítő munka dan­dárjával együtt a proletár nemzet­köziség vörös zászlaját is, hogy folytassák azt, amit a szocializmus, a kommunizmus eszméinek megte­remtői megálmodtak és amiért a munkásosztály, a nép legjobb fiai életüket adták: győzelemre vigyék a nemzetközi munkásosztály, a béke és a szocializmus magasztos ügyét. A Szaktanács elnökségének fogadása Kedden este a Szak­­szervezetek Országos Ta­nácsának elnöksége a má­jus elsejei ünnepségekre hazánkba érkezett kül­földi szakszervezeti kül­döttségek tiszteletére fo­gadást adott a városligeti Gundel Étteremben. A szívélyes, baráti lég­körben lezajlott fogadá­son Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára és Mamis Delsal, a Szakszervezeti Világszövetség küldöttsé­gének vezetője mondott pohárköszön­tőt. Sza­kszervezet­i küldöttségek elutazása Magyar szakszervezeti küldöttségek utaztak a Szovjetunióba, Bulgáriá­ba, Csehszlovákiába, Len­gyelországba, a Német Demokratikus Köztársa­ságba, Romániába, Mon­­góliába, Kubába, Marok­­kóba, az Egyesült Arab Köztársaságba, Guineába és Szudánba. A küldöttségek a ma­gyar szakszervezetek kép­­­viseletében­ részt vesznek a május elsejei ünnepsé­geken. * * Javult az áruellátás, tovább stabilizálódott a belső piac Nagyobb és jobb összetételű készletek • A tervezettnél több sertéshús • A második negyedév kilátásai • Az import befolyásoló szerepe • Ritkább a vásárlók károsítása • Óvatosak a kereskedelmi vállalatok Szurdi István belkereskedelmi miniszter előadása Szurdi István belkeres­kedelmi miniszter tegnap az Újságíró Akadémia közgazdasági tagozatának vendége volt Előadást tartott »Árellenőrzés és minőségvédelem» címmel, majd válaszolt a hallgató­ság kérdéseire. Az előadás első részében az áruellátás kérdéseivel foglalkozott. Sikerült a belső piaci viszonyokat to­vább stabilizálni, amit részben annak is köszön­hetünk, hogy az 1968-as évet a kereskedelem 10 százalékkal nagyobb és jobb összetételű készle­tekkel kezdte, mint az elő­ző esztendőt. Ennek tud­ható be az is, hogy a me­zőgazdasági területek áru­ellátása — az ottani igé­nyek növekedésével pár­huzamosan — megközelí­tette a városokét Az év első negyedében négy százalékkal haladta meg az áruforgalom a ta­valyit, s áprilisban még nagyobb ütemben növe­kedett. A vendéglátóipar­ban mérsékelt volt a for­galomemelkedés. Élelmi­szerekből kielégítő volt a kínálat, a forgalomba ho­zott tőkehúsnak a terve­zett 50—55 százaléka he­lyett 70—72 százaléka volt sertéshús. A ruházati cik­kek és a tejtermékek vá­lasztéka gazdagodott Je­lentősen emelkedett a ház­táji és az egyéni gazdasá­gok piaci felhozatala. A második negyedév ki­látásai kedvezőek: megfe­lelő mennyiségű és válasz­tékú áru kerül az üzletek­be, s a belső piaci helyzet még ink­ább egyensúlyba kerül. A javuló áruellátás egyik eszköze a fogyasztá­si cikkek fokozódó import­ja Az árszínvonal alakulá­sáról szólva, a miniszter elmondotta, hogy az az év első három hónapjában 1,8 százalékkal volt alacso­nyabb, mint tavaly. Meg­állapította, hogy a keres­kedelmi vállalatok egy­előre nem folytatnak ön­álló árpolitikát, nem ve­szik figyelembe a piaci vi­szonyokat , tevékenysé­güket inkább az óvatosság jellemzi. A fogyasztói érdekvéde­lemről és az árucikkek mi­nőségéről a miniszter el­mondta, hogy a vásárlók megkárosítása — a statisz­tikák szerint — csökkent, a minőségi reklamációk száma egyedül a szövetke­zeti ipartól kikerült búto­rokkal kapcsolatban emel­kedett. A kiskereskedelmi vállalatok változatlanul a nagykereskedelemtől szer­zik be az áru nagy részét Ugyanakkor a mezőgazda­­sági üzemek és a kiskeres­kedelmi vállalatok közvet­len árukapcsolatai gyorsan alakulnak. Igen örvende­tes, hogy számos kiskeres­kedelmi vállalat a terüle­tén kívül eső nagykereske­delemtől is rendel és kap árut (g. zs.) A 10 147—43-as csekkszámla Eddig több mint 2,7 millió érkezett Felajánlások a vietnami nép megsegítésére A hős vietnami nép harcát a szakszervezeti mozgalom már korábban mintegy ötmillió forint összegyűjtésével támogat­ta. A Szakszervezeti Világ­­szövetség főtanácsának Moszkvában tartott rend­kívüli ülése felhívást in­tézett a világ dolgozói­hoz: növeljék erkölcsi és anyagi szolidaritásukat a vietnami néppel. Világ­méretű akcióra hívták fel a világ dolgozóit, amely a genfi egyezmény évfordu­lójáig, július 20-ig tart. Gáspár Sándor, a Szakta­nács főtitkára által veze­tett delegáció hazatérése után a Szaktanács elnök­sége ülést tartott, majd nagyaktíva-ülésen hívta fel a magyar szervezett dolgozókat a vietnami nép még fokozottabb erkölcsi és anyagi megsegítésére. Április 30-ig az OTP 10 14 7—13 számú csekk­számlájára több mint 2,7 millió forint érkezett a hős vietnami nép támo­gatására. Jelentős össze­gek gyűltek össze, többek között a MÁV Északi Jár­műjavítónál 150 000, a Várpalotai Szénbányák­nál több mint 187 000, az ózdi szénbányáknál 74 000, a Szolnok megyei tanács kórházánál 32 000 és szá­mos más vállalat mellett a Pest megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál 35 000 forint. A segítőkészség mind nagyobb mértékben bontakozik ki és tesz ta­núbizonyságot a magyar népnek a vietnami nép iránt érzett együttérzésé­ről. (sz. gy.) Magyar küldöttség utazott a Marx­­ünnepségekre az NDK-ba Az MSZEP Központi Bi­zottságának meghívására Révész Géza, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Vészi Béla, a Pártfőiskola igazgatóhe­lyettese kedden az NDK- ba utazott a Marx Károly születésének 150. évfordu­lója alkalmából rende­zendő ünnepségekre.

Next