Népszava, 1968. június (96. évfolyam, 127–152. szám)

1968-06-13 / 137. szám

----­CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 13. A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 14 óra 43 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás csütörtök estig: többfelé felhőképző­dés, szórványosan kialakuló záporesővel, zivatarral. Nap­közben kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. A felmelegedés kissé tovább erősödik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 —24 fok között. — A Duna Budapestnél: 329 cm. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANTAL nevű kedves olvasóinkat. nap kérdése: Ha négy­­emeletes javító­szolgáltató ház épül Zalaegerszegen, ott a legidegesebb ügyfél sem le­het mindjárt fenn az ötödik e­meleten? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy egy müncheni orvosi folyóirat szerint az unalmas tv-műsor a legegészségesebb, mert az idegfeszültség fokoz­za a gyomorsav mennyiségét, ami káros lehet. Puff neki, mondhatják most a müncheniek, milyen nagy tévedésben voltunk mi ed­dig, mert azt­­ hittük, hogy az unalmas műsorok szerzői egyszerűen tehetségtelenek, most pedig kiderül, hogy nem tehetségtelenek, hanem emberbarátok, akik nem akarják a néző gyomorsavá­nak mennyiségét károsan­­kórosan fokozni, hiszen a né­zőnek nagyobb szüksége van az egészségre, mint a cse­lekményre, Münchenben ta­lán transzparensek fogják hirdetni e felfedezés nyomán, hogy »­Az unalomhiány öl, butít és nyomorba dönt­«, és «­Gyenge műsor , egészség­­védelem «, meg »író, kegyedé a pálma, ha nyugodt a néző álma«, valamint »Untat a jó színműgyáros, egészséges lesz a város«, és így tovább, s a tehetségtelen írók feljelent­hetik majd tehetséges kollé­gáikat egészségrontásért és a gyógyíthatatlan — bocsánat — krónikus tollmenésben szenvedő íróimitátorok büsz­kén, felemelt fejjel járhat­nak Münchenben. Kivéve azt az esetet, ami­kor egy nézőt úgy felidege­sít az unalmas műsor, hogy attól kap gyomorsav-túlten­­gést ■ AZ EGÉSZ FALU SEGÍTETT A Csongrád megyei Apátfalva községben néhány hete villám sújtotta Nyiri Józsefné nádfedeles házát. A tetőszer­­kezet­­ végeit, a falak megrongálódtak. A magánosan élő 50 éves asszony — a helyi általános iskola hivatalsegéde — egye­dül nem tudta volna helyreállítani családi otthonát. Az egész falu segített neki. A helyi téglagyár dolgozói 5000 téglát aján­lottak fel, s az anyagot a Petőfi Termelőszövetkezet fogato­­sai szállították a helyszínre. A makói téglagyártól kapott fa­anyagot a Búzavirág Termelőszövetkezet bognárműhelyében dolgozták fel tetőszerkezetnek. A cserepezést az Aranykalász Termelőszövetkezet brigádja vállalta. Szabad idejükben má­sok is sokat segítettek. A lakosság szolidaritásának eredmé­nyeként néhány nap alatt piros cseréptetős kis házként állí­tották helyre Nyiri Józsefné otthonát. Miskolc központjában — a Budapest—Kassa és az Eger—Sátoraljaújhely fő köz­lekedési utak kereszteződé­sénél — újjáalakítva meg­nyílt Miskolc legrégibb ká­véháza. Az 1860-as években épült Három rózsa vendég­­fogadó földszintjét foglalja el a kávéház. — SOROZATOSAN LO­POTT KERÉKPÁROKAT Zu­­bály Ferenc 33 éves kazinc­barcikai segédmunkás. Rövid idő alatt öt kerékpárt tulaj­donított el, ezenkívül több helyre betört. A miskolci já­rásbíróság háromévi szabad­ságvesztésre ítélte. A kórházba szállították a gólyát Szolnokon, az egyik háromemeletes ház kéményén évek óta fészkel egy gólyacsalád. Az idén három fiókát neveltek. Lelkiismeretlen gyerekek az elmúlt napokban felmásztak a fészekhez, egy fiókát elpusztítottak, s a gólyamamát megse­bezték. A furcsán vergődő gólyákra a házbeliek figyeltek fel, állatorvos hívtak. Az eltört lábú gólyamamát a ceglédi állatkórházba szállították, sínbe rakták a lábát, s most ál­landó felügyelet melett gyógyítgatják. ■ HÁROM KOMP A BALATONON Vízre bocsátották a Bala­ton harmadik nagy kompját. Napközben a szántódi és ti­hanyi rév között közlekedik, esténként pedig táncoló pá­rokkal a fedélzetén sétaútra indul. Ez az egyetlen olyan balatoni komp, amelyre tetőt is szereltek. — Ünnepélyes tábornyi­­tással indítják meg a szak­munkástanulók nyári üdültetését június 15-én 15 órakor Siófokon, a 4-es számú szakmunkástanuló­­üdülőben.­­ Az öntözési szakem­berképzés központjává fej­lesztik a szarvasi felsőfokú mezőgazdasági techniku­mot. A több mint 60 mil­lió forintos beruházással kibővített iskolához még az idén csatlakozik egy 300 személyes, korszerű kollé­gium is.­ ■ ÚJRA MEGNYÍLT MISKOLC LEGRÉGIBB KAVEHÁZA Motorkerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget a járdasziget és a járda között és elütötte özv. dr. Zombori Kálmánná 83 éves nyugdíjast Magyarvári István 28 éves részlegvezető, a XIII., Szent István körút 4. számú ház előtt. Zomborinét a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. A motorkerékpár vezetője is könnyebben meg­sérült. A mozgó 32-es jelzésű vil­lamosról lelépett a XX. Pest­erzsébet, Ady Endre utca 2. szám előtt Ifi Imréné 70 éves háztartásbeli. Súlyos sérülés­­sel szállították kórházba. ■ Nyilatkozat Egy mai színésznő igazi tehetségét csak úgy álla­píthatjuk meg, ha szerepét nyakig begombolt, hosz­­szú ruhában játssza — mondotta legutóbbi nyi­latkozatában Elija Kazan, amerikai filmrendező. — EGYÉVI ÉS NÉGYHÓ­­NAPI szabadságvesztésre ítélte a Központi Kerületi Bí­róság Takács Tibor rendező­­ellenőrt, aki március 8-án reggel nem járt el kellő kö­rültekintéssel, s Pestimrén, az úgynevezett Bivaly-réten egy villamos a ködös időben összeütközött a szembejövő szerelvénnyel. Az összeütkö­zésnél többen megsérültek. A MÁR 11 ESETBEN ÁLLT BÍRÓSÁG ELŐTT 1946 óta Né­meth Ferenc 41 éves foglal­kozásnélküli tatabányai lakos és tíz évet töltött börtönben. Most újabb lopásokért az esz­tergomi megyei bíróság a visszaeső bűnöst jogerősen három és fél évi szabadság­­vesztésre ítélte. likjíl^Június^ljl B FOLYTATJÁK AZ ÁSATÁSOKAT A SÁROSPATAKI VÁRBAN A történelmi nevezetességű sárospataki várban immár 13 esztendeje végeznek ásatásokat és helyreállítási munká­kat, hogy a Rákóczi család egykori otthona újra régi pom­pájában ragyogjon. A várkastélyt körülvevő védelmi falakat és bástyákat a régi tervrajzok alapján helyreállítják, mű­emléképületeit pedig rendbehozzák. A munkák során meg­változott a vár képe, több, eddig eltemetett épületrész ke­rült napfényre. Az idén elkészült és már át is adták a trini­­táriusok egykori kolostorából és kápolnájából átalakított szállodát és éttermet, s a nyári hónapokban Gömöri János régész vezetésével újabb ásatások kezdődnek az Olasz­bástya és a Vöröskereszt közötti terület Bodrog-parti olda­lán. A következő években feltárják a belső várat védő árok­­rendszert. NÉPSZAVA (~Csütörtöki utozaik~) MAGYAR ÉS SZOVJET KÖZÉPISKOLÁSOK CSERELÁTOGATÁSA A magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműkö­dési bizottság egyik korábbi határozata értelmében a szovjet közoktatásügyi minisztérium és a magyar Művelődésügyi Minisztérium megállapodott a középiskolás diákok nyári cseréjében. Ennek megfelelően az idén először bonyolítanak le ilyen cserét. A fiatalok 15 főnyi csoportokban két-három hetet töltenek egymás országában. Az orosz tagozatú osztá­lyokba járó 75 magyar tanuló utazik a nyáron Moszkvába. Magyar részről a cserében a XXI. kerületi Jedlik Ányos, a XIV. kerületi Radnóti Miklós, a VI. kerületi Kölcsey Ferenc és a pécsi Leövey Klára Gimnázium érdekelt. Az első 15 főnyi csoport pénteken indul a szovjet fővárosba. A ha­zánkba érkező 75 szovjet diák itt-tartózkodása idején meg­ismerkedik majd az ország nevezetességeivel, és ellátogat a cserepartnerek iskolájába is-Alejandro Hales Jamar­­e chilei bányaügyi mi­niszter és kísérete szer­dán elutazott Budapest­ről. Itt-tartóz­kodása alatt a minisztert dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi, dr. Lévárdi Ferenc nehéz­ipari és Szu­rdi István belkereskedelmi miniszter fogadta.­­ Textilfeldolgozó kis­üzem épül a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán. Az üzem 190 nőnek ad majd rendszeres munkát. A me­gye egy másik községében, Kiskunmajsán a foglalko­zást kereső 500 nő jó ré­szét a Csomagolóeszköz­gyártó Vállalat bővítésé­vel juttatják munkához. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában rendezett ünne­pi tanácsülésen négy fiatal orvost — Balázs Csabát, Csomós Juditot, Fekete Bélát és Petrányi Júliát — »sub auspiciis rei publicae popularis« kitüntetéssel doktorrá avatták. Az ün­nepi tanácsülésen Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára adta át a négy ki­tüntetéses doktornak a diplomát és a Népköztár­saság címerével ékesített aranygyűrűt.­­ Budapestre érkezett a szovjet műszaki és termé­szettudományi egyesületek szövetsége delegációja, A. M. Szamarin akadémikus, a szövetség elnöke, az MTA tiszteletbeli tagja, a Szovjet Tudományos Aka­démia Kohászati és Fém­­tani Intézetének igazgató­ja és V. F. Oranzserejeva, a szövetség tudományos titkára. A VIETNAMI IRODALMI estet rendezett a Fővárosi Művelődési Házban szerdán a Magyar Eszperantó Szövet­ség. A szolidaritási esten részt vett és felszólalt Ngu­yen Hoang Ha, a Dél-Viet­nami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó kép­viseletének munkatársa. ■ Bölcsesség Az »idősödő« Rita Hay­worth legutóbbi interjúja alkalmával mondta az új­ságíróknak: — Az idő ár­talmatlanná teszi a szex­bombákat is... ■ Kitüntetéses doktoravatás Debrecenben ■ FILMBEMUTATÓ OSZTRÁK GÉPIPARI SZAKEMBEREKNEK BÉCSBEN Osztrák gépipari szakemberek részére előadást és film­­bemutatót rendezett a bécsi Pálffy-palotában a TECHNOIM­­PEX Külkereskedelmi Válalat. A filmbemutató keretében a magyar szerszámgépipar és szerszámgépgyártás helyzeté­ről adtak képet az osztrák gépipar szakembereinek. Magyar szerszámgépeket mutattak be, melyek különböző világcégek­nél, például a Steyer-Puch, a Krupp, a Rolls-Royce Müvek­nél és más cégeknél sikeresen dolgoznak. A TECHNOIMFEX előadásán az osztrák gépipar szakemberei között megjelen­tek a Steyer Müvek, a Sim­ering-Graz-Pauker és Voest cég vezetői is. Szóvá tesszük ■ Kifizették a legutóbbi lottófőnyereményt A lottó 22. játékhetének öttalálatos szelvényére a Petőfi-bányai takarék­­pénztári fiókban szerdán kifizették az 1 837 884 fo­rintos főnyereményt. A nyertesek a Lőrinci Gumi­ipari KTSZ dolgozói: Ma­­tasán Gyula lőrinci, Ko­vács Zoltán hatvani, Fi­­csor Béla herédi és Győri Pál selypi lakosok. Már­cius óta lottóznak együtt, általában heti nyolc szel­vénnyel. A nyertesek a rá­juk jutó összegből házat, illetve autót vásárolnak. A HARMINC BARANYÁ­BAN FELTÁRT avarkori te­mető leletanyagának leírásán dolgozik a Magyar Tudomá­nyos Akadémia megbízásá­ból dr. Kiss Attila, a pécsi Janus Pannonius Múzeum régésze. A 2500 darabból álló lelet pontos rajzmásolata — Kampis Margit képzőművész munkája — elkészült. — özvegy Jäger Jenőné, a munkásmozgalom régi harcosa, hetvenéves korá­ban elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 22-én délelőtt 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri te­metőben. Június 0, este 22 óra 40 perc. Ebben az időben a vil­lamosok már gyéren járnak a Nyugati felé. Az említett időben egyáltalán nem jött egy sem. Munkából hazatérő, vonathoz igyekvő emberek idegesen toporognak a Wes­selényi utcai megállóban. Feltűnik egy különbusz. Ar­ról tudtuk, hogy villamos he­lyett jár, mert a síneken köz­lekedett és megállt. Igen ám, de már teljesen zsúfolva. Egy-két merész utas még fél lábbal fellépett a lépcsőn ló­gók mellé. A kalauznő bizta­tott, azonnal jön a másik. Az azonnal jó tíz perc volt. Szintén zsúfolt. Ugyanakkor a rendes buszjárat csuklós kocsijai 5—6 utassal robogtak el mellettünk. Mint megtud­tuk, a November 7. téri vá­gánycsere miatt volt ez a ki­segítő autóbuszjárat. Ha ilyen adódik, nem lehetne például több kocsit beállítani, vagy elindítani a Népszínház utcá­tól a buszt, mielőtt zsúfolá­sig meg nem telt? Talán az a megoldás lenne, ha ilyen­kor a villamosbérlettel ren­delkezők felszállhatnának a rendes buszjárat kocsijaira, ezzel csökkenne a kisegítő já­rat zsúfoltsága. (—6 —6) ■ »Fala végén kurta kocsma* Megnyitotta »Kurta kocsma« csárdáját Kiskő­rös határában, a keceli or­szágút mentén, a helybeli fogyasztási szövetkezet. A hangulatos vendégfogadó­ban mécsesek világítanak, falócákon, kecskelábú asz­talok mellett pihenhetnek, szórakozhatnak a vendé­gek. A forgalmas faluvégi csárdát még az idén pince­borozóval bővítik. ■ TÍZÉVES A GANZ— ELEKTROSZILA EGYÜTTMŰKÖDÉS A Ganz Villamossági Mű­vek és a leningrádi Elektro­­szila Villamossági Gyár tíz év előtt műszaki-tudományos együttműködési szerződést kötött, melynek eredményei­ről az évforduló alkalmából kiállítás nyílt a Ganz-gyár művelődési termében.­­ Átadták rendeltetésé­nek Vas megye tizedik autóspihenőjét a váti er­dőben. Az utasok kényel­mét és az erdők védelmét egyaránt szolgáló pihenő kiképzett parkolóhellyel, asztalokkal, kényelmes pa­dokkal áll az utasok ren­delkezésére.­­ Szerda délelőtt, a Technika Házában, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság, valamint az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület rendezésében megkezdő­dött az 5. országos műsza­ki filmszemle. Hat vetítési napon összesen 107 ma­gyar műszaki filmet vetí­tenek le az érdeklődő szakmai közönség előtt. ■ DJ OLAJLELŐHELY AZ EAK-BAN Az Al Ahrara c. egyip­tomi lap jelentése szerint Kairótól 75 kilométernyire nyugatra olajlelőhelyet talál­tak. Az olajkút alsóbb réte­ge napi 25 000 köbméter tel­jesítményű földgázréteget tartalmazott, felsőbb rétegé­ből 360 méter mélységben pedig olaj tört elő napi 200 hordó átlagos hozammal. Eriggi DANKO PISTA nótaszerző, író születésének 110. évfordulója. 11 THOMAS YOUNG­s angol fizikus, a fényelmélet egyik úttörő kutatója 195 esztendeje született. RÓZSA FERENC, az illegális Szabad Nép fő­­szerkesztője meggyilkolásá­nak 26. évfordulója. KISS FERENC erdőmérnök, az Alföld fá­sításának kiemelkedő úttö­rője 16 éve halt meg. V. G. BELINSZKIJ orosz forradalmi demokra­ta, irodalmi kritikus, mate­rialista filozófus 157 eszten­deje született. BUDENZ JÓZSEF nyelvtudós, a magyarorszá­gi finnugor nyelvtudomány megalapítója születésének 132. évfordulója. J. C. MAXWELL angol fizikus, a kinetikai gázelmélet megalapítója és az elektrotechnika egyik legjelentősebb úttörője 137 esztendeje született. PAUL EHRLICH Nobel-díjas német orvos­tanár és vegyész 58 eszten­deje fedezte fel a vérbaj hatásos gyógyszerét, a Sal­­varsant. D HÍMET A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására Namszram­ Luvszam­av­­dannak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága póttagjának, a párt Központi Ellenőrző Bizottsága elnökének ve­zetésével szerdán pártkül­döttség érkezett hazánkba. A svéd és norvég pos­tásszakszervezet meghí­vására Besenyei Miklós­nak, a magyar Postások Szakszervezete főtitkárá­nak vezetésével négytagú küldöttség utazott Svéd­országba, illetve Norvé­giába. Tanulmányozzák a két szakszervezet mun­káját, s tárgyalnak a BfEIHlIlVEI kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeiről. F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagyköve­te szerda este filmbemu­tatóval egybekötött foga­dást adott abból az alka­lomból, hogy hazánkban tartózkodik M. Sz. Szmir­­tyukovval az élen a Szov­jetunió Minisztertanácsa titkárságának küldött­sége. Pályázati felhívás Az Elnöki Tanács rendele­te alapján Győrött közleke­dési és távközlési műszaki főiskola létesül. A főiskola közlekedés-építési kara már az 1968—69-es tanévben a bu­dapesti Műszaki Egyetemen megkezdi tevékenységét és mindaddig a fővárosban ma­rad, amíg Győrbe telepítésé­nek tárgyi feltételeit megte­remtik. A főiskola közlekedés-épí­tési kara felvételi pályázatot hirdet az 1968—69-es tanévre a vasútépítési és fenntartási, az útépítési és fenntartási, valamint a hídépítési és fenntartási szakok nappali ta­gozatára. A képzési idő há­rom év. A tanulmányok be­fejeztével a végzős hallgatók államvizsgát tesznek és szak­­képzettségüknek megfelelő üzemmérnöki oklevelet kap­nak. A szeptemberben induló karra szakonként 40 hallga­tót vesznek fel. Felvételüket kérhetik mind­azok, akik a felsőoktatási ta­nulmányokhoz szükséges elő­képzettséggel rendelkeznek. Azok, akik 1968—69-es tanév­re nem nyújtottak még be kérelmet valamely más fel­sőoktatási intézményre, ez év június 30-ig pótlólag kérhe­tik felvételüket a főiskolára, akik pedig valamely más fel­sőoktatási intézményre je­lentkeztek, kérhetik átirányí­tásukat. Az átirányítási ké­relmek benyújtásának határ­ideje: július 24. (MTI) Magyar—ét szállítmányozás Hosszú lejáratú és éves magyar—csehszlovák szál­lítmányozási megállapo­dást írta­k alá szerdán Bu­dapesten, a Külkereske­delmi Minisztériumban. A megállapodás kedvező fel­­ lett szlovák­­ megállapodás tételeket teremt a két or­szág közötti és harmadik országokba irányuló kül­kereskedelmi áruk fuva­rozására és szállítmányo­zására. Kaszövetnyilvánítás A Vietnami Demokra­tikus Köztársaság buda­pesti nagykövetsége és a Dél-vietnami Nemzeti Fel­szabad­ítási Front buda­pesti állandó képviselete ezúton mond őszinte kö­szönetet mindazoknak, akik a május 8-tól június 8-ig tartó szolidaritási hó­nap alkalmából szolidari­tásukról és támogatásuk­ról biztosították az ame­rikai agresszorok ellen hő­siesen küzdő vietnami né­pet. (MTI) Az állami felügyelet módszereit vitatta meg az Országos Szövetkezeti Tanács Az Országos Szövetke­zeti Tanács ülést tartott, amelyen megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, az Országos Szövetkezeti Ta­nács elnöke, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsá­nak főtitkára, Vályi Pé­ter pénzügyminiszter. Az ülést Dobi István nyitotta meg. Ismertette a tanács alakulása óta vég­zett munkát. Bejelentet­te, hogy a Lengyel Szö­vetkezeti Főtanács, vala­mint a Csehszlovák Szö­vetkezetek Központi Ta­nácsa meghívta az Orszá­gos Szövetkezeti Tanács elnökségét lengyelországi, illetve csehszlovákiai ta­nulmányútra. A tanácsot alapító há­rom szövetkezeti szerve­zet 4 millió forinttal támogatta a vietnami nép harcát és 400 000 forint­tal járult hozzá a szicí­liai földrengés károsult­jainak segítéséhez. Az ülés ezután a szövetkeze­tek állami felügyeletének kérdéseivel foglalkozott és ezzel kapcsolatban vi­taindító tanulmányt hall­gatott meg. A tanulmány­­ismertetést vita követte, amelyen a tanács tagjai kifejtették véleményüket a szövetkezetek állami ellenőrzésének lehetséges módszereiről és eszmecse­rét folytattak a szövetke­zeti törvény megjavításá­val kapcsolatos kérdé­sekről (MTI) TALLÓZÁS LEVELEK KÖZÖTT Panaszok , intézkedések A IV., Bocskay utcában a vihar megtépázta a ve­zetékeket, s ennek a köz­­világítás látta kárát. A környékbeliek jelentették a körzeti Elektromos Mű­veknek, az intézkedésre azonban hiába vártak. Végül is a Fővárosi Elekt­romos Művek kapcsoló­dott be az intézkedésbe. Mint szerkesztőségün­ket tájékoztatták, a közel­múltban a Bocskay utca teljes hosszában karban­tartást végeztek, s 12 izzót is cseréltek. Az esti utcát végigjárva, ellenőrizték az eredményt: minden vil­lany égett . Gyakori panasz, hogy a boltok pénztárblokkjain ellenőrizhetetlenek az ösz­­szegek, elmosódott, lila foltoknak inkább nevez­hetők a számoszlopok, mint olvasható tájékozta­tónak. Pedig a vásárló nemcsak azt szeretné lát­ni, mit vesz, hanem azt is, mit fizet. Ilyen panasz­­szal fordult hozzánk töb­bek között U. Mihályné Hová lett a K. Ervin tatabányai ol­vasónk 300 forintot adott postára Sopronban üdülő feleségének. A címzetthez azonban csak 100 forint érkezett. Olvasónk rekla­mált a felvevő postahiva­talnál és a kézbesítőnél is, eredményt azonban nem ért el. Végül is a posta vezérigazgatósága tisztázta a küldemény ta­lányos sorsát, amely mö­gött — mint kiderült — nem rejtély, csupán a Kistarcsán nemrégiben sajátos társadalmi össze­fogásnak lehettünk ta­núi: a megbetegedett pos­tai alkalmazottak helyett a lakosság igyekezett olyan megoldást találni, hogy a nyugdíjak kézhez kerüljenek, s egyéb fenn­ IV. kerületi olvasónk, aki a 4414-es Közért-boltban szerzett kedvezőtlen ta­pasztalatokat. A kerületi tanács keres­kedelmi osztálya csakha­mar intézkedett, s a kar­bantartó vállalat munká­ja nyomán a fizetett ösz­­szegek már ismét olvas­hatók. * K. József kenyeret vá­sárolt az egyik közért-üz­letben. Nem gondolhatta, hogy a ropogósra sült ci­póval együtt jókora fém­darabot visz haza. Nem tévedés, a kenyeret fel­szelve, kése megakadt egy »erőteljes« idegen anyag­ban. Olvasónk észrevétele alapján a kerületi tanács kereskedelmi osztálya fel­vette a kapcsolatot a Fő­városi Sütőipari Vállalat (XIV., Angol u. 17) veze­tőjével. A vizsgálat al­kalmával kiderült: a fém egy munka közben eltö­rött dagasztócsésze darab­ja volt. A hibás alkatrész cseréjéről gondoskodtak. 200 forint a technika turpissága húzó­dott meg. A kérdéses táv­irati utalvány géphiba miatt 100 forint összeg­­megjelöléssel érkezett a soproni postahivatalhoz. A feladott összeg már a nyaraló címzett távozása után érkezett Sopronba, ahol a hibát észrevéve, azonnal visszautalták a különbözetet a felvevő postahivatalnak. A 200 fo­rintot azóta átvette tulaj­donosa, postásokn­ akadás se okozzon gon­dot. A feladat nem volt könnyű, hiszen Kistarcsa kézbesítési szempontból 5 zónára oszlik: Gyártelep, Zsófia-liget, Kakas-telep, Öregfalu és Újfalu lakói várják a küldeményeket. Egyik helybeli olvasónk, H. Mihály írta meg mind­ezeket szerkesztőségünk­nek, s mi továbbítottuk levelét a posta vezérigaz­gatóságának. Az illetékesek minde­nekelőtt köszönetüket fe­jezték ki a lakosságnak s az egyetlen »üzemelő« postásnak. A helyzet in­dokolásául megírták: két kézbesítőjük balesetet szenvedett, s így adódott, hogy a küldemények — főként a napilapok — kés­ve érkeztek, s a munka összetorlódott. Megjegyzik még: bármennyire méltá­nyolják a lakosság együtt­érzését és segítő szándé­kát, munkájuk igénybe­vétele azonban ellenkezik a szabályokkal. Ezért sür­gősen gondoskodtak beteg munkatársaik helyettesí­téséről. Mi van a tábla mögött? A Taksonyon áthaladó gyalogos vagy járműveze­tő figyelmét feltétlenül megragadja a tábla: »Bal­esetmentes község.« S mi­közben jóleső érzéssel szemléli a feliratot s el­gondolkodik azon, milyen jó is volna minél több ilyen falu, könnyedén be­lesétálhat abba a nyak­törő gödörbe, amely a piactér közelében hasítja ketté az úttestet. Azaz most már múlt időben nyilatkozhatunk. Miután egyik budapesti olvasónk (aki horgászként gyakorta jár Taksonyban) felhívta figyelmünket e visszás­ságra. Ennek alapján fel­vettük a kapcsolatot az il­letékesekkel, s a KPM közúti igazgatóságának ráckevei technikusai kija­vították az utat. Utószó­nak azért egy rövid mon­dat még idekívánkozik: A helybeliek több gondot fordíthatnának arra, hogy a balesetmentességet hir­dető tábla mondatai mö­gött ne tátongjon baleseti veszélyt rejtő gödör. (sárközi)

Next