Népszava, 1968. augusztus (96. évfolyam, 179–204. szám)

1968-08-11 / 188. szám

GERGELY MIKLÓS 1 ^ »-‹›‹* ■y 'yffj VASÁRNAP, AUGUSZTUS 11. A Nap kel 4 óra 34 perckor, nyugszik 19 óra 3 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás vasárnap estig: időnként felszakadozó felhőzet, többfelé újabb eső, zivatar. Egy-két helyen jég­eső, mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. Várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet 22—26 fok között. A Duna Budapestnél: 373 cm. Szeretettel a,­köszöntjük névnapjukon Dé ve­n TIBORC nevű kedves olvasóinkat. & /. A nap kérdése: — Ha a fürdő- v­­ád hiánycikk, — ott a Balaton? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy 24-én nyílik az erfurti nemzetközi kertészeti kiállí­tás. Ha a virágok olyanok len­nének, mint az emberek, nem szeretném, ha nekem kellene kijelölnöm a kiküldetésben részesülő virágokat, félek, hogy még a hótiszta liliom is felhívna telefonon, fiukának szólítana, s meghívna egy diszkrét eszpresszóba, a szú­rós kaktusz viszont névtelen levelet írna, amelyben „egy jóakarója” aláírással közölné, hogy a kaktusz a legfino­mabb és a legillatosabb vi­rág, aki ezt nem érzi, annak süket az orra, s ha azt a kel­lemetlen szagú orgonát java­solom kiküldetésre az illatos kaktusz helyett, kitöröm a nyakamat, mert mindenki tudja, hogy az orgona a só­gorom, s amellett még meg is vesztegetett engem, sőt, vala­mi piszkos éjszakai ügybe is belekeveredtem vele, mert többen hallották, amikor azt dúdoltam, hogy „szeretnék május éjszakákon letépni minden orgonát”, de ez sem­mi, a kutyatej megveszne dü­hében, ha nem kapna kikül­detést, az oroszlánszáj meg­próbálna felfalni, az ibolya pedig szerényen hátulról pró­bálna belémrúgni, a napra­forgó úgy forogna idegessé­gében, mint egy őrült, a ha­rangvirág harangozna, a réti pipitér pedig a fülembe súg­ná, hogy csak őt küldjem ki, mert ő az egyetlen virág, amely megfordítva is ugyan­az, na de a végén mentőöt­letem támadna. Kiküldenék a kiállításra száz virágot, a többi százezer milliót pedig kiküldeném kí­sérőnek. ­ Lehet inni! Maharastra indiai ál­lam kormánya 18 eszten­deig tartó teljes szesztila­lom után engedélyezte, hogy Bombayben és az állam egyéb városaiban sört árusítsanak. ■ JAVUL AZ ÚJ SZIVET japán Állapota Japán első szívátültetéses betege, Nobuo Miyazaki a műtétet követő harmadik nap még nem tért eszméletre, de az orvosok közlése szerint gyorsabban javul, mint vár­ták. ■ FÖLDRENGÉS INDONÉZIÁBAN Az indonéziai Celebesz­­sziget környékén bekövetke­zett nagy erejű földrengés, mint a külföldi hírközlő iro­dák jelentik, a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Mindanao­­sziget közelében, a tenger fe­nekéről indult ki. Ennek kö­szönhető, hogy nem idézett elő olyan nagy változást, mint a manilai földmozgás. Mezőszilas községben a Tü­­zép bekerített telepén több gyermek játszadozott, majd felmásztak egy farakásra. Az leomlott és maga alá temette a 6 éves Gulyás Zoltánt, aki a helyszínen meghalt. Juhász Ferencné 45 éves könyvelő hódmezővásárhelyi lakásán féltékenységből hát­ba szúrta 45 éves gépkocsive­zető férjét. Juhász Ferencet életveszélyes állapotban vit­ték kórházba. Feleségét elő­zetes letartóztatásba helyez­ték. ■ Agglegénypanasz Az egyik angol női lap a következő levelet kapta egy agglegénytől: „Az agglegények élete valóban szomorú. Az ember elmo­sogatja az edényt, kimos­sa az asztalterítőt — és három hónap múlva kez­dődik minden elölről.. . Középkori leletek A dombegyházi Petőfi Tsz földjén, a nyári mély­szántás során középko­ri cserépedény-törmelé­kek, emberi és állati cson­tok kerültek felszínre.­ ­ Álmatlanság A neumünsteri(NSZK) rendőrség elfogta az „au­tósok rémét”, aki az el­múlt héten az éjszakai órákban 80 autó kerekét hasogatta össze. A tettes 78 éves. Különös tevé­kenységét gyötrő álmat­lansággal indokolja.­ ­ Epekő és cukorbaj A keszthelyi kórház orvosainak nemrég közzé­tett adatai szerint az epe­kő betegség gyakran tár­sul cukorbajjal. Az orvo­sok helyesnek tartják, hogy az epeköves betege­ket cukorbaj szempontjá­ból is vizsgálják meg.­ ­ Ösztöndíj vájártanulóknak A Mecseki Szénbányák 1968 szeptemberétől ta­nulmányi szerződést ajánl és köt a vájártanulónak jelentkező fiatalokkal. ■ Terjed a színes tv a Szovjetunióban Még az idén Moszk­ván kívül nyolc várost kapcsolnak a színes tv programjába, s az adásidő meghosszabbítását is ter­vezik. A fejlesztés megha­tározott terve szerint, 1975-re a Szovjetunió egész területén vehető lesz a színes adás. A Húshűtő Zalaegerszegen Hétszáz mázsa hús tá­rolására alkalmas hűtő­ház építését kezdték meg a Zala megyei Húsipari Vállalat zalaegerszegi te­lephelyén.­­ A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter most megjelent rendeleté­ben szabályozta, hogy az állam milyen feltételekkel nyújt támogatást a gazda­ságok szarvasmarha-állo­mányának gümőkórmen­­tesítéséhez. A rendelet a Magyar Közlöny 65. szá­mában jelent meg.­ ­ Monográfia a Tanácsköztársaságról Az első magyar prole­tárhatalom megszületésé­nek fél évszázados jubi­leumára a Tanácsköztár­saság története címmel jelentős monográfia lát napvilágot a Párttörténe­ti Intézet gondozásában.­­ A velencei festészet becses alkotásaiból au­gusztus 24-én a Szépmű­vészeti Múzeumban nagy­szabású kiállítás nyílik. — Az V. országos szán­tóversenyt ez évben a Kecskemét-Városföldi Ál­lami Gazdaságban rende­zik meg augusztus 23-án. A versenyt megelőző na­pon országos talaj­művelé­si és gépesítési tanácsko­zást, mezőgazdasági gép- és traktorbemutatót tar­tanak. ■ Sorrend Hat hónappal a házas­ságkötés előtt a férfi be­szél és a nő hallgatja. Hat hónappal a házasságkötés után a nő beszél és a fér­fi hallgatja. Két esztendő­vel a házasságkötés után mindketten beszélnek, s szóváltásukat a szomszé­dok hallgatják. Ezt olvas­hatjuk A házasság pszi­chológiája című, Fran­ciaországban megjelent könyvben. ■ V­onatszerencsétlenség Egyiptomban Egy üdülőkkel zsúfoltan megrakott expresszvonat Alexandria közelében ne­kirohant egy előtte las­sabban haladó vonatnak, az összeütközés következ­tében nyolc ember meg­halt és több mint 100 megsebesült. Alexandriá­­ból a mentők, személy­autók és teherautók se­gítségével szállítják a se­besülteket kórházba. A halálos és a sebesült ál­dozatok száma még nem végleges, mert a mentő­osztagok még folytatják a kutatást a roncsok kö­zött. ■ 1­ottótájekoztató A 32. játékhétre beérke­zett 3 654 208 darab lottószel­vény, öttalálatos szelvény nincs. Négy találatot 247 fo­gadó ért el, a nyereményösz­­szeg a nyereményilleték levo­nása után 13 735 forint. Há­rom találatot 9476 fogadó ért el, nyereményük 179 forint. A kéttalálatos szelvények száma 173 495. Ezekre 12 forintot fi­zetnek.­ ­ Kétszázötven új termék Szombaton megnyílt Pécsett a Baranya megyei kisipari szövetkezetek ki­állítása. A Nagy Lajos Gimnáziumban megren­dezett kiállításon 720 kü­lönféle terméket sorakoz­tattak fel a kiállító szö­vetkezetek, közülük 250-et ezúttal láthatott először a közönség. ■ ÚJ OKTATÁSI INTÉZMÉNY­­ NAGYKŐRÖSÖN A 600 éves Nagykőrösön épült az ország legnagyobb élelmiszeripari intézménye. , Az elsősorban konzervipari és kisebb mértékben sütőipari­­ szakmunkások és szakközép­­iskolások képzését biztosító is­kolát 1953-ban alapították. Az iskola új épülete 24 osztály, közel ezer tanuló egyidejű oktatását teszi lehetővé. Az­­ iskolához diákotthon is épül, ahol külön épületrészekben . 700 fiú és leány tanuló elhe­­­­lyezése biztosítható. Az új lé­tesítmény alapkőletétele au­gusztus 14-én délben lesz, Nagykőrösön. ■ F­ELV­ÉTEL FELSŐFOKÚ TECHNIKUMOKBA A Művelődésügyi Minisztérium az 1968—1969-es tanévre felvételt hirdet néhány felsőfokú technikumba, illetve szakra és tagozatra. Az érdeklődők jelentkezhetnek a Felsőfokú Építőipari Technikum, Budapest XIV., Thököly út 74. építő­­ipari szakára. A Felsőfokú Építő- és Építőanyagipari Gé­pészeti Technikumba. Budapest I., Szabó Ilonka 2—4. A Felsőfokú Gépipari Technikumba, VTH., Népszínház utca 8, valamint a gépipari automatizálási szak nappali tagoza­tára, a Kecskeméti Felsőfokú Gépipari Technikumba. A Felsőfokú Gépjárműközlekedési Technikumba, X., Újhegyi út 14. A Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumba, Esz­tergom, Kenyérmező. Wesselényi u. 1. A Felsőfokú Vasút­­forgalmi Technikumba, Szeged, Marx tér 14. A jelentkezések határideje augusztus 17, és bővebb felvilágosítást az intéz­mények adnak.­ ­ Vasárnapi Mozaik­ ­os gépóriás Visontán Hatalmas, marókerekes kotrógép készült el az NDK-ban Magyarország részére. Az új gépóriás még ebben a hónapban megérkezik Visontára, ahol nyomban üzembe he­lyezik.­ ­ Műhelykocsi Vietnamnak A szombathelyi 17. sz. AKÖV dolgozói 37 000 fo­rintot fizettek be a viet­nami alapra. Most elhatá­rozták, hogy műhelykocsi­vá alakítanak át egy ki­­selejtezésre ítélt teher­gépkocsit. — Elhunyt Flóra György­né, a párt és a munkás­­mozgalom régi harcosa. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 15-én fél 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Szombaton a Szol­nok megyei tanács ál­tal alapított „Társadalmi munkáért” kitüntetés aranyplakettjét adta át Gál Gyula, a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottságának elnöke a megyei elnökség mellett működő társadalmi mű­szaki akcióbizottság tag­jainak. ■ KIOSZTOTTÁK A KIS JANKÓ BORI­­DÍJAKAT Szombaton a mezőköves­di művelődési házban kiosz­tották a Kis Jankó Bori hím­zőpályázat díjait. Az idei dí­jakat és a háromezer-három­ezer forint pénzjutalmat a mezőkövesdi Káló Istvánné­­nak és a recski Bárdos Sán­­dornénak adták át. Bárdosné a háromezer forintos tiszte­letdíjat megosztva kapta Di­ósgyőri Józsefné recski nép­­ I LAKÁSTATAROZÁS BUDAPESTEN A tanácsok rendelkezésére álló több mint egymilliárd forint háztatarozási keretből ezer épületben 1500—1700 csa­ládi otthont renoválnak, illetve korszerűsítenek. Az építő­kapacitás ésszerű felhasználása gondos munkát kíván, ezért a tanácsok már most előkészítik a jövő­ évi házfelújítási programot. Budapest egyik legrégibb kerületében, Angyal­földön mintegy 100 millió forint lakóház-felújítási keretet használhatnak fel a jövő évben. Az I. kerületben a felújított lakóépületek aránya fővárosi szinten igen kedvező. Itt mint­egy 50 millió forintot fordítanak a jövő évben tatarozásokra. Többek között a XI. kerületben 15 épületet teljesen gene­rálódnak, és a XVI. kerületben több mint 3 millió forint áll rendelkezésre a jövő évben, mintegy 10 épület általános tatarozására. MENTESÍTŐ VASÚT- ÉS AUTÓBUSZJÁRAT Az Autóközlekedési Tröszthöz tartozó vállalatok autóbu­szai az előzetes felmérések szerint augusztus 19-én és 20-án mintegy 130 ezer utast szállítanak. Ezért a menetrend szerint közlekedő járatokat megerősítik, körülbelül 2500 mentesítő, illetve kisegítő autóbusszal. A MÁV Vezérigazgatósága tájé­koztatta a trösztöt, mikor és hova indít mentesítő vonato­kat. Az Autóközlekedési Tröszt kéri a Budapestről in­duló utazóközönséget, hogy menetjegyüket lehetőleg vissza­utazásra is váltsák meg, mert ezzel megkönnyítik a vállalat dolgozóinak munkáját, és saját kényelmüket is szolgálják. ■ A HÁRMAS ÉVFORDULÓ ESEMÉNYEI BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN A magyar munkásmozgalom hármas évfordulójának elő­készületeiről tanácskozott szombaton a népfront Bács-Kis­­kun megyei elnöksége. Az ülésen beszámoltak arról, hogy megyeszerte munkához láttak az őszirózsás forradalom, a KIMP megalakulása és a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját előkészítő operatív bizottságok. Minden vá­rosban és községben gyűjtik a munkásmozgalmi dokumen­tumokat. Ezeket kiadványokban és kiállításokon hozzák majd nyilvánosságra. Felkeresik a megyében élő idős har­cosokat, és meghívják őket az ünnepségekre. Megszépítik a tanácsköztársasági emlékművek környékét, s több helyen felavatják majd az első magyar munkáshatalom mártírjai­nak emléktábláját. Ez év őszén leplezik le Lenin szobrát Kecskeméten. .... . ■1 “ m sms DR. SZONTAGH MIKLÓS orvos, botanikus születésé­nek 125. évfordulója. EMŐD tamás költő, író és hírlapíró 80 esztendeje született. GIUSEPPE DI VITTORIO,­­ az olasz munkásmozgalom harcosa, a Szakszervezeti Világszövetség volt elnöke születésének 76. évforduló­ja. HELTAI JENŐ , Kossuth-díjas költő, elbe­szélő, drámaíró 96 éve szü­­­­letett. BLATHY OTTO TITUSZ , gépészmérnök, a transzfor­mátor egyik feltalálója, az első árammérő megszer­­kesztője születésének 108. évfordulója. LAVOTTA JÁNOS zeneszerző 148 esztendeje­­ halt meg. TÜRR ISTVÁN magyar szabadsághős, olasz altábornagy születésének 143. évfordulója. Klimwuifg? POLL SÁNDOR, az illegális KMP kiemelke­dő harcosa születésének 70. évfordulója. 9* LEOPOLD INFELD lengyel fizikus, a békemoz­­galom egyik vezetője 70 éve született. GEORGE STEPHENSON angol mérnök, a gőzmoz­dony egyik feltalálója ha­lálának 120. évfordulója. THOMAS MANN,­­ a XX. század egyik legna­gyobb realista német írója, Nobel-díjas, 13 éve halt meg. WILLIAM BLAKE angol költő, festő és grafi-­­­kus halálának 141. évfordu­lója. GOTTHELF GREINER, aki Böttgertől függetlenül feltalálta a porcelángyár­tást, 171 éve halt meg. I CARL PULFRICH német fizikus, az optika egyik jeles kutatója halálá­nak 41. évfordulója. VEDRES MARK Kossuth-díjas szobrászmű­vész a Magyar Népköztár­saság kiváló művésze 7 esz-­­ tendeje halt meg. A. M. GERASZIMOV­­ kiváló szovjet—orosz festő­­művész­ születésének 87. év­fordulója. Úszta Gyula altábornagy az újjászervezett MHSZ-ről Mint ismeretes, a hon­védelmi nevelés és az if­júság honvédelmi felké­szítésének kiszélesítése ér­dekében a kormány ta­valy nyáron hozzájárult az MHS megszüntetésé­hez és annak jogutóda­ként a Magyar Honvédel­mi Szövetség létrehozásá­hoz. Azóta befejeződött az átszervezés és országos méretekben kialakultak az új szövetség keretei. Erről nyilatkozott az MTI munkatársának Úszta Gyula altábornagy, az MHSZ főtitkára. Bevezetőben méltatta az 1967-es párt- és kormány­­határozat jelentőségét el­sősorban és kijelentette: — Véleményem szerint az ifjúság felkészülése a honvédelemre egyben az életre nevelést is jelenti, mert az ifjú generáció hi­vatott tovább építeni és védeni mindazt, amit a ma felnőtt nemzedéke al­kotott ebben az ország­ban. — A társadalmi és álla­mi szervek tevékenysége révén — mondotta — az állampolgárok honvédel­mi nevelése, a haza védel­mének feladataira való felkészítése lényegesen kiszélesedett. Korábban például az ifjúság honvé­delmi felkészítése főként az MHS szervezésében és keretei között történt. A jövőben kiterjed majd a tanintézetekre, a KISZ- re, továbbá más állami és társadalmi szervezetekre. Úszta Gyula hangsú­lyozta, hogy lényegesen megváltozott a szövetség szervezeti felépítése és vezetési rendje is. A szö­vetség társadalmi alapját — a korábbi alapszerve­zetek helyett — a tarta­lékos, lövész és a külön­böző szakági klubok al­kotják. Ezek önálló szer­vezeti egységek, amelyek­be a belépés önkéntes.­­ Széles körben kíván­juk tudatosítani, hogy a legszebb forradalmi, ha­zafias cselekedet, ha szo­cialista hazánkat tettek­kel szolgáljuk, szükség esetén a nemzetközi im­perializmus agresszív tö­rekvéseivel szemben fegy­verrel is megvédjük. Nem a jövő feladata, hanem napjaink parancsoló szük­ségessége, egyben minden igaz hazafinak szent köte­lessége és személyes ér­deke, hogy erre jól felké­szüljünk — fejezte be nyilatkozatát az MHSZ főtitkára. (MTI) Augusztus 17. szombat : Va­lamennyi élelmiszerbolt, ipar­­cikküzlet, áruház, vendéglá­tóegység, csarnok és piac hét­köznapi (pénteki) rend sze­rint tart nyitva. — Augusztus 18. vasárnap: Az egyműsza­­kos élelmiszerboltok a szoká­sos 6, illetve 7 órai nyitástól 19 óráig, a másfél műszakos és az egyműszakos később nyíló boltok az egyébként is szokásos nyitva tartási rend szerint, de legalább 19 óráig tartanak nyitva. A kétműsza­kos élelmiszerboltok, az édes­ség és dohányboltok, ipar­cikküzletek, könyvesboltok és áruházak, továbbá a vendég­látóhelyek nyitva tartása a szombaton szokásos rendjük szerint alakul. A vásárcsar­nokok és piacok reggel 6 órá­tól 19 óráig tartanak nyitva. Augusztus 19, hétfő: az egész A fővárosi üzletek nyitva tartása augusztus 17-20-án évben vasárnap nyitva tartó élelmiszerboltok, a nyári idő­szakban tejárusításra vasár­nap kijelölt boltok, továbbá az édesség- és dohányboltok vasárnapi, a vendéglátóhe­lyek szombati rendjük szerint tartanak nyitva. A többi élel­miszerüzlet, áruház, iparcikk­üzlet és könyvesbolt, csarnok és piac zárva tart. — Augusz­tus 20, kedd: Valamennyi élelmiszerüzlet, áruház, ipar­cikküzlet, könyvesbolt, csar­nok és piac zárva tart. Az édesség- és dohányboltok, to­vábbá a vendéglátóhelyek va­sárnapi rendjük szerint tarta­nak nyitva. Az utal­vány­os tejellátásban részesülők az augusztus 20-ra, keddre érvé­nyes szelvényre annál a bolt­nál, ahol az egész hónapra érvényes tejjegyüket leadták, 6 dekás csomagolásban tej­port kapnak. Minden üzlet zárva. A szállodákban, für­dőkben és pályaudvarokon működő fodrászüzletek a fen­tiektől függetlenül az igé­­ny­eknek, illetve a fürdők nyitva tartásának megfele­lően üzemelnek. Fürdők: Va­sárnap a strandokon és a me­legfürdőkben rendes hétköz­napi, hétfőn rendes vasárnapi nyitva tartás, kedden a me­­legfürdők zárva, a strandfür­dők és uszodák egész nap nyitva lesznek. (MTI) Vasárnap, augusztus 11. Margitszigeti Szabadtéri Színpad: A Magyar Állami Népi Együttes vendégjátéka. Magyar kaláris (este 8; rossz idő esetén 13-án). — Város­majori Szabadtéri Színpad: Schmidt—Jones: Ez fantaszti­kus! Musical-comedy (este 8). Csajkovszkij Parkszínpad: Il­lés beat-hangverseny (este 8; rossz idő esetén 19-én). Hétfő, augusztus 12. Zenélő Udvar (Erdődy pa­lota, L. Táncsics M. u. 7), Szerenádest (B. bér­. este fél 8; rossz idő esetén a Schön­­herz Zoltán Kollégium dísz­termében, I., Szentháromság tér L) * A Magyar Állami Operaház igazgatósága próbajátékot hirdet hangversenymesteri állás betöltésére 1968. szep­tember 9-én délután 3 órakor. Kötelező anyag: egy Bach szólószonáta és egy verseny­mű. Jelentkezés az opera sze­mélyzeti osztályán. Vasárnap, augusztus 11. (­ KOSSUTH RADIO 6: Hírek. Időjárás. 6.10: Ze­nés műsor. 7.29: Falusi élet­képek. 7.58: Műsor. 8: Hírek. Laosz. Idős. 8.10: Édes anya­nyelvűnk. 8.15: Handel­ áriák. 8.40: Reklámműsor. 8.46: Vi­lágsikerek a magyar elő­adásban. 9.10: Wigwam a szi­geten. Rádiójáték gyerme­keknek. 9.44: MRT Gyermek­­kórusa. 10: Ez is, az is 120 percben. 12: H. Lapsz. Időj. 12.10: Népi zene. 12.50: Hámos György írása. 13.01: Beszélge­tés Eisemann Mihállyal. 13.37: Rádiólexikon. 14.07: Kadosa Pál zongorázik. 14.29: A lyu­kas dénárok. Bűnügyi törté­net rádiója. 15: H. Időj. 15.08: Tánczene. 15.32: Visszhang. 16.02: A Hesseni Rádiózene­kar hangversenye Frankfurt­ból, vez. Doráti Antal. Közb. 16.48: Külföldi tudósítónk le­vele Moszkvából. 17: H. Időj. 18: Mérkőzésekről... 18.58: Mű­sor. 19: H. Időj. 19.10: Népda­lok. 19.49: A sziget. Részletek Gosztonyi János színművéből. 21.20: Fiatal tehetségek — portrék tánczenével. 22: H. Időj. Sport. Totó. 20.20: Ka­tonadalok. 22.37: Mario Rossi vezényel. 23.10: Könnyűzene. 24: H. Időj. 0.10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Rom. kat. egyház fél­órája. 8: Lemezesláda. 8.30: Jövőheti műsor. 9: Opera­­kalauz. 10: Tánczene. 10.45: Nagy Piroska műsora. 11.15: Néptárnok. 11.41: Em­őd Ta­más versei. 11.45: Bach: Ka­rácsonyi oratórium. 13.14: MŰSOROK Mese Iván cárevicsről és az elvarázsolt Vaszilisszáról. Me­sejáték. 13.47: Időjárás, víz­állás. 14.03: Táskarádió. 15.03: Mesterek, mesterművek. 13.23: Áriák. 16: Mit üzen a Rádió? 16.40: Virágénekek. 16.55: Mér­kőzésekről... 18: Barangolás a Duna-deltá­ban. 18.20: Bol­gár kórusok. 18.32: Az Egri csillagok filmfelvételein. 18.42: Könnyűzene. 19.05: Anda Gé­za zongorázik. 19.50: Mese. 20: H. Idős. Totó. 20.10: Népda­lok. 20.30: A Berlini Filhar­monikus Zenekar híve a salz­burgi ünnepi játékokról, vez. Karl Böhm. Közh. kb. 21.35: A magyar költészet századai. Szabó Lőrinc. I. rész. Kb. 22.32: Táncz. 23: H. Idős. URH 18: H. Időj. 18.05: Könnyűz. 18.58: A XX. század zenéjé­ből. 19.52: Dzsessz. 20.06: Há­rom Handel-szonáta. 20.46: Suchon: örvény. Opera. Köz­ben. 21.40: Száz éve fedezték fel a héliumot. 23: H. Idős. TELEVÍZIÓ 10: Úttörőhíradó. 10.15: A tenger enciklopédiája. 6. Ka­land a tengerben. Ism. 11.05: Ki lesz a győztes? Fiúk vi­dám vetélkedője. 16.18: Gusz­táv, a balibak. 16.25: Falusi könyvszolgálat. 16.35: Tévé­szőttes. 16.55: Bp. Honvéd— Videoton labdarúgó-mérkőzés. Közl.: Magyar Hirdető. 18.50: Haladás. Tudományos maga­zin. 19.20: A kincses sziget. Magy. besz. fr. filmsorozat. 6. A haditanács. 19.45: Esti me­se. 20: Tv-híradó. 20.20: Mula­tó a Montmartre-on (francia kánkán). Magy besz. fr. film. (16 éven felül!). 22: Sporthí­rek. 22.10: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 10: Bánik Karvina—Világ­­válogatott baráts. férfi kézi­­labda-mérkő. 11.15: A táncdal­­pódiumok csillagai. 14.30: Ke­rékpáron Szlovákia körül. 16.50: Csehszlovák, kubai zoo­lógusexpedíció. 19: Tv-híradó. 20.10: Senki sem fog nevetni, csehszl. film. 22.05: Mozart: D-dúr divertimento. Hétfő, augusztus 12. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.32: Zenés műsor. 8: H. Időj. Műsorok. 8.15: Operettrészl. 9.04: A hét előadóművésze: Mark Rejzen. 9.39: Óvodások műsora. 10: H. Időj. 10.10: Zenés műsor üdü­lőknek. 12: H. Időj. 12.15: Táncz, koktél. 13: Világgazda, hírek. 13.05: Hirdetőműsor. 13.15: Chopin-zongoraművész. 14: Mit üzen a Rádió? 14.40: Magyar muzsika. 15: H. Nem­­zetk. lapszemle. 15.15: Jeos Janacek zeneszerzői arcképe. 15.55: Válaszolunk csongrádi hallgatóinknak. 16.10: Gyer­mekrádió. 16.53: Édes anya­nyelvünk. 16.58: Műsor. 17: H. Idős. 17.05: Ku­lpol, figyelő. 17.20: Liszt: Hungária — szimf. költemény. 17.42: Ahol a Körös a Tiszába ömlik. 17.57: Húszas Stúdió. 18.58: Műsor. 19: Esti kr. Sporthír­adó. 19.35: Nótacsokor. 20.01: Makrancos hölgyek. Hankiss Elemér irod. összeállítása. 20.55: H. Időj. 21: Zenés est öt tételben. 22: H. Időj. 22.20: Daljáték részi. 22.35: Élni tud­ni kell! Az urbanizáció prob­lémái. 23: Zenekari muzsika. 24: H. Idős. 0.10: Verbunko­sok. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—8.05: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 7.13: Három kórusmű. 10.17: 40 éve született a Sarló-mozgalom. 10.48: Áriák. 11.30: Világhírű kubikosok — csongrádi arc­képek. 11.45: Az MRT szim­fonikus zenekarának felvéte­leiből. 13.05: Gazdaszemmel. 13.20: Népdalok, cigány dalok. 13.47: Vízállás. 14: H. Idős. 14.08: Könnyűz. 14.50: Kap­csoljuk Csongrádot. 15: Fodor János énekel, Kállai Kis Ernő klarinétozik. 15.15: Versek. 15.20: Mai dalok. 15.30: Cézár halála. Sásdi Sándor elbeszé­lése. 15.42: Verdi-basszusáriák. 16: H. Időj. 16.05: Hirdető. 16.15: Zenés játék részi. 16.23: Csongrádi fiatalok. 16.33: Ma­gyar muzsika. 16.55: Földi Iván írása. 17: Ötórai tea. 18: H. Időj. 18.10: Csongrádi nép­dalok. 18.35: Látogatás a csongrádi múzeumban. 18.55: Mese. 19: Beethoven: Fidelio Ivez. K. Böhm). Közb. kb. 20.15: Kovács Júlia műsora. Kb. 22: Szórakoztató zene. 22.25: A hét előadóművésze. 23: H. Idős. URH 18: H. Időj. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Magyar zene­szerzők. 19.49: Láttuk, hallot­tuk. 20.09: Három Haydn­­trió. 20.55: Dzsessz. 21.15: Wagner zongoramuzsikája. 22.05: Händel összes orgona­versenyei. V. 23: H.­les. POZSONYI TV 17.30: Árva és Liptó között. Filmriportok. 18.40: Kerületi adás. 19: Tv-hiradó. 19.35: A tenger enciklopédiája. Film­sorozat. 20: Utolsóelőtti na­pok. Tv-játék. 21.50: Soszta­­kovics: Sztyenyka Razin­ib­­végzése. H­UOZLIEI HEHIÜIVEI Willy Spühler, a Svájci Államszövetség elnöke táviratban mondott kö­szönetet Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnöké­nek a Svájc nemzeti ün­nepe alkalmából küldött jókívánságaiért. D. N. Pritt, neves an­gol jogász és felesége, akik a Magyar Jogász Szövetség vendégeként két hétig üdültek hazánk­ban, szombaton elutaztak Budapestről. D. N. Pritt a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségé­nek tiszteletbeli elnöke, a haladó nemzetközi jo­gászmozgalom ismert egyénisége. Számos nagy perben védte a haladás és a nemzeti függetlenség olyan kiemelkedő harco­sait, mint Dimitrov, Ho Si Minh és Julius Ny­er­ere. Elutazott Budapestről az a burmai oktatásügyi delegáció, amely dr. Nyi Nyi államtitkár vezetésé­vel egyhetes látogatáson járt Magyarországon. Átadták az első LN házat A második budapesti házgyár termékeiből Új­pesten építették fel az el­ső Larsen—Nielsen szer­kezetű lakóházat 43. sz. Építőipari Vállalat dolgo­zói. A 11 szintes, 132 laká­sos elemház műszaki át­adását befejezték.­­ A vajai várban a he­lyi múzeum munkásmoz­galmi emlékszobát rendez be.

Next