Népszava, 1968. szeptember (96. évfolyam, 205–229. szám)

1968-09-10 / 212. szám

Közélet és közvélemény Egy ankét — sok gondolattal a­z alapvető tó mellett állami munkánkban nem kívá­natos bürokratikus vonások is vannak, s részben ennek folyományaként a­­kijárás­, az úgynevezett­­szocialista összeköttetés­ és más egészségtelen befolyások is hatnak, sőt megvesztegetés és korrupció is előfordul.*­ (Kádár Já­nosnak az MSZMP IX. kongresszusán elhangzott előadói beszédéből.) E­Z VOLT A MOTTO a Közalkalmazottak Szakszervezetének hétfői ankétjén. Az „alapvető jó” ismeretében vitatkoz­tak közéleti tisztaságunk problémáin. Dr. Jókai Lo­­ránd főtitkár megnyitója, dr. Számor Lajos tanszék­­vezető professzor vitain­dító előadása, a kormány­titkárság, az államigazga­tás, a tanácsok, az igaz­ságügyi szervek képvise­lőinek hozzászólása tulaj­donképpen a lakosság észrevételeit tolmácsolta „főiskolai fokon”. A közélet tisztaságát, illetve megsértését a köz­vélemény ítéli meg. A mérce rendszerint magas, az ítélet szigorú. A gon­dok többnyire akkor adódnak, amikor az er­kölcsi értékítéletet nem tükrözi a tényleges ítélet. Amikor a protekciózó, vagy esetleg korrupt álla­mi tisztviselő érdemtele­nül bűnbocsánatot nyer. Ilyenkor válik pesszimis­tává a közvélemény a közéleti tisztaság tekinte­tében. A közéleti tisztaság ugyanis a nép szemében és ténylegesen is a köz­életi szereplők viselkedé­sének függvénye. A sze­replők: az államigazgatás alkalmazottai, a társadal­mi szervezetek tisztségvi­selői, a gazdasági szerve­zetek, vállalatok vezetői. Mindazok, akiknek mun­kája, magatartása politi­kai véleményt formál. Akik mindennapi munká­jukat az érdeklődés ke­reszttüzében végzik. Jóllehet fizetésük, mun­kájuk anyagi elismerése nem mindig éri el a kí­vánt mértéket, erkölcsi normájuk az átlagos fölé emelkedik. Közéleti sze­replésük kritériuma: a közérdek szogálata, a sze­mélyes érdek háttérbe szo­rítása. Akkor is, ha „X”­­nek, vagy „Y”-nak kitűnő protekciója van. Akkor is, ha kérése teljesítéséért „Z” bizonyos ellenszolgál­tatást helyez kilátásba. Akkor is, ha két „ügyfél” közül az egyik a társadal­mi ranglétra magas fo­kán, a másik jóval lejjebb áll. N­em jámbor óhaj EZ. Reális követel­mény. Az ankét résztve­vői saját területük pél­dáival bizonyították köz­életünk egészséges fejlő­dését. Annak tudatában, hogy a morális lazaság fel-felbukkanó jelei bizo­nyos objektív okokat tük­röznek. A protekció pél­dául többnyire ott verhet gyökeret, ahol az igények meghaladják a lehetősé­geket. A lakáselosztásnál, az egészségügyi, a szociá­lis intézményi beutalások­nál, a közületi elhelye­zésnél, a középiskolai, egyetemi felvételeknél. Kézenfekvőnek látszik a megoldás: az objektív hiányokat fokozatosan meg kell szüntetni. A kö­vetkeztetés azonban meg­lehetősen automatikus lenne. Nem beszélve ar­ról, hogy a lakáshiány stb. megszüntetése nem megy máról holnapra, beszélve viszont a szubjektív té­nyezőkről. A gyakran ki­fogásolt bürokratikus ügyintézésről, amely ele­ve bizalmatlanságot kelt. A bizalmatlanság pedig magában véve is protek­ciókeresésre, sőt korrum­pálásra késztethet. Egyértelmű tehát a köz­funkciók birtokosainak felelőssége, viselkedésé­nek fontossága. Megköze­líthetetlen, szerény, jogo­sítványaival igazságosan, törvényesen bánó, magán­életében is feddhetetlen ember alkalmas ilyen tisztségre. És ahol ilyen a vezető, ott nem lehet más a beosztott sem. E­gyedül tudat­formálással nem általánosítható ez a típus. Közéletünk tisztasága né­hány konkrét tennivalót is igényel.­­ Például a mér­legeléssel párosuló dönté­si jogkör (ez érvényesül a lakáselosztásnál), felül­vizsgálatát, hozzáértő tár­sadalmi ellenőrzést, a bí­rálat­i nyilvános bírálat jogának következetes ér­vényesítését. És főként a választott szervek szerepének növe­kedését Mert a demokrá­cia és a bizalom kölcsön­hatása semlegesíti a pro­tekcióval, az összekötte­téssel manipulálókat. Egy­szerűen kiiktatja őket A „kijárás”, a „szocia­lista összeköttetés”, a he­lyenként felbukkanó kor­rupció talaját veszíti az állami életünket jellemző alapvető jó vonások ér­vényesítésével. A közéleti tisztaság ilyen módon válik politi­kai, gazdasági értékké. Amiben — helyesen — nagy részt vállal a Közal­kalmazottak Szakszerve­zete is. L­ukács Mária Teherautók, billenőko­csival. Dömperek. Kato­nák, civilek, talajgyaluk, porfelhők. Barakkok. Be­tonelemek. Csatornaásás. Széles út Keskeny ipar­vágány. Kukoricás, rajta túl megint barakkok. Mérnökök, kitűzőik, sofő­rök, újra katonák, aztán lányok, alumíniumedé­­nyekkel. Mikrobuszok. Számok röpködnek: „Ma­ga a 26-osokhoz tartozik?” Úgy jutottunk ide, hogy Siklós főterén, Tenkes kapitány kalandjainak színterén ráuntam a te­­relőutakat mutogató pi­ros nyilakra és egy fia­talemberhez fordultam: — Mutassa meg már, melyik a legjobb útja Beremendnek! — Megmutatom, ha el­visznek! — mondja kész­séggel az autóstop nélkül kocsira került villanysze­relő, az egyik állami gaz­daság munkása. És infor­mál Beremendről is, két irányból. Az egyik, hogy nagyon elkel már a fej­lődés a falunak, hiszen a fiatalságnak nincs mo­dern szórakozóhelye. A másik, amit elmond, hogy most már biztosan lesz. A gyár miatt A beremendi cement­gyár már az ő családjá­ban is felvillantotta az új távlatok lehetőségét: ap­ja — képzettségére néz­ve lakatos — szívesen menne gépkezelőnek, — ,1 nem, 32-es vagyok” — „Ez a Földgép irodá­ja?” — „Nem látták a baranyaiaktól a főmérnö­köt?” majd... De a mama a­­sz­­tagság mellett kardosko­dik, a háztáji miatt min­denekelőtt Lám, ez még négy év múlva lesz csak problé­ma. De a környék már jelennek érzi. A bevezetőben leírt, „nagy létesítménynél” annyira természetes zűr­zavart is, amelyben Dé­Kurucz József és Ro­senberger Ádám műve­zetők — a 26-osoktól, sok iparfejlesztési csata régi „hadosztályától” — per­sze, még távol vannak attól, hogy ilyen cement­mennyiségekről nyilat­kozzanak. Nem is érzik hivatásuknak: nyilag éppen alapozásán dolgoznak — májusban ti­zennegyed­magukkal kezdték. Szál­lásuk az erőműben, tehát Pécsett van, ami kétórás pék, építők, kitűzők és szállítók nagyon az ala­pokat rakják meg. Ez még csak a „felvonulás felvonulása”, építőnyel­ven. De már benne rejlik az első üzemépület alap­ja is, a cementsilóé. Ezekből öt pár lesz, 32 méter magasak — építé­sükhöz valami 30 000 köb­méter betont kell megke­verni. A táj itt a bere­­mendi hegy és a harsá­­nyi hegy között átalakul, úgy, mint Hejőcsabám és Vác mellett. Kell a cement. Innen egymillió tonnát kap az ország 1973-tól. Hom fő utcai házba is be­kopoghat, mire megtalál­ja Petkó Zoltánt, az erre illetékes építésvezetőt Csinos szép házak a széles utcán, felkavicso­­zott virágos udvarok: ez Ber­emend. A házacskák­nak három-négy helyen mégis hivatalos jelleget ad az építők cégtáblái­nak nagy nyomtatott be­tűje, na meg az ott par­koló kocsik. A legnagyobb a moz­gást már épített — például a Karasica hídjait hidakat Tolnában meg Baja vidékén. De ekkora munkát — 2 milliárd 300 milliós beruházást — még nem osztottak ki rá. — A 2,3 milliárdból 1,1 milliárd az épületek, 1,2 milliárd a felszerelés költ­sége. — Mi van ebben „ben­ne”? — 140 lakásos lakótelep itt, és egész kis „cement­negyed” Siklóson. Hadd kerüljön még közelebb a városiassághoz. Ami a gyártelepet illeti, a fel­vonulási épületek is le­­gényszálló színvonalúak, de a legmodernebb érte­más, természetesen, a be­ruházóknál. De nekik — illetve házigazdájuknak — szép, nagy kertjük is van és ott, a diófa alatt, asztal körül lehet találni az épí­tésügy lent időző küldöt­teit, a Baranya megyei építők néhány vezetőjét — és a beruházási kiren­deltség főmérnökét, Ja­­szenovics Miksát. Élete első cementgyár­építése­­lemben. Központi fűtés? Természetesen, hideg-me­leg víz. Kétezer adagos konyha, étterem. — Érdemes idetelepül­ni? — A beremendi hegy­ben 40 évre való cement nyersanyaga alszik. — És a szélirány? (Ezt „lesről” kérdem a beruházótól, annak ismere­tében, hogy például a váci cementmű fehér po­ra az egész tájat képes el­­szürkíteni, az épüléskor tett szép ígéretek elle­nére.) — Annyit mondhatok, hogy az egész berendezés világszínvonalon álló, eb­ben a vonatkozásban is a "­ ma elérhető legjobb lesz. " Ami pedig a szelet illeti, s az uralkodó itt a nyugati szél — ezek szerint Sik­lós és Villány nem sok cementport kap. Még egy kérdés, „les­ből”: — Sok itt a vállalat, csak négy nagy cég nevét hallottam eddig. Milyen az együttműködés? Erre már többen felel­nek az asztal körül és alapjában biztató kép ala­kul ki. Csak éppen a munkáshiány késztet né­ha nem mindenben sport­szerű „ösztönzésekre” egy-egy társvállalatot. De hát ezek a zökkenők alig­hanem elkerülhetetlenek — hiszen a katonák je­lenléte is épp­en a „civil” munkaerőgondok tükre. — Egyéb gondok? — Valamivel több bil­lenős teherautó kellene az ÉPFU-tól, sín Diósgyőr­ből — a már elkészült közforgalmú, rendes nyomtávú alapépítmény „tetejére” —, mert akkor az őszi latyak beérkezte előtt rendezzük a szállí­tás fő tennivalóit.. És, is­mét ... munkaerő. Kü­lönben jelenleg 900 em­ber dolgozik a BCM-e­l. Igen, BCM. Az új ce­­men­tmi­lliomos. Élete hajnalán — vagy mondjuk így, reggelén... Jó reggelt, BCM! Biktai Ferenc JÓ REGGELT, BCM! Épül Beremenden az új „cementmilliomosit Családi vita Dél-Baranyában Folyamkavicsot vegyenek! utazást jelent naponta, oda-vissza. Ádámnak, aki versendi, körülbelül ugyanennyi az utazási adagja. De hát ebben a szakmában, főként az ele­jén, másképp ez nem megy. Most még minden csepp­­pillanat- folyós. Először is: csak a konyha most ismeri meg a kör­nyék az itt dolgozó vál­lalatokat, a beruházás vezetőit é­s a barcsi tsz képviselője, aki folyam­kavicsot jött eladni, ha- A diófa alatt — 2,3 milliárdról... Tanévkezdés az egyetemeken Az új közlekedési és távközlési főiskola tanévnyitója Bensőséges ünnepség színhelye volt hétfőn a Budapesti Műszaki Egye­tem. Hazánk új felsőokta­tási intézménye, a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola itt tar­totta az ünnepi tanév­nyitót. Szíjártó László, a győri főiskola közlekedési és építési karának igazga­tója üdvözölte a vendége­ket és a főiskola 120 első­éves hallgatóját, majd dr. Polinszky Károly művelő­désügyi miniszterhelyet­tes mondott ünnepi beszé­det. A többi között elmon­dotta, hogy az idén szüle­tett meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tör­vényerejű rendelete a köz­lekedési és távközlési műszaki főiskola létesíté­séről. A főiskola addig is amíg a negyedik ötéves tervben Győrben felépül, már az idei tanévben a Budapesti Műszaki Egye­temen megkezdi a kép­zést. Ezután dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter mél­tatta az új oktatási forma jelentőségét és rámuta­tott, hogy kormányzatunk a minap hagyta jóvá az új közlekedéspolitikai kon­cepciót, amelynek gyakor­lati megvalósításában már jelentős szerep jut a fő­iskoláról kikerülő üzem­mérnököknek. Hétfőn tartotta tanév­nyitóját a Debreceni Or­vostudományi Egyetem és a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem is. Fogadás a bolgár nagykövetségen Vaszil Bogdanov, a Bol­gár Népköztársaság buda­pesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmá­ból hétfőin fogadást adott a bolgár nagykövetségen. Megjelent a fogadáson Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a SZOT főtitkára, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tag­jai, Czinege Lajos vezér­­ezredes, a PB póttagja, honvédelmi miniszter, Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára, Dobi István, az Elnöki Tanács nyugal­mazott elnöke, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsá­nak főtitkára, a kormány több tagja, továbbá a po­litikai, gazdasági, kultu­rális és társadalmi élet sok más ismert személyi­sége. Ott volt a fogadá­son a Budapesten akkre­ditált diplomáciai képvi­seletek több vezetője és tagja. (MTI) Koszorúzások a bolgár nemzeti ünnep alkalmából Bulgária nemzeti ünnep követség több diplomáciai pe, az ország felszabaduló­ beosztottja, jának 24. évfordulója al- Ezt követően ugyancsak kalmából Vaszil Bogda- megkoszorúzták Georgi­nov nagykövet vezetésével Dimitrov budapesti szob­­a nagykövetség tagjai hét ó­rát. Koszorút helyezett a fő délelőtt megkoszorúzó szobor talapzatára Vaszil ták a Szabadság téri szov- Bogdanov nagykövet, tő­jét hősi emlékművet. A­vábbá a Bolgár Kultúra, a koszorúzási ünnepségen Dimitrov Bolgár Kultura­­jelen volt a Külügymi­­lis Egyesület, a budapesti nisztérium több vezető bolgár általános iskola, a beosztású munkatársa, a Duna Tsz, a Magyar—Bel- Szovjetunió budapesti gáz Barátság Tsz és a Bla­­nagykövetségének ideig- Bojev Tsz küldöttségel­lenes ügyvivője és a nagy­ (MTI) Az új gazdasági mechanizmus gondjaiból Vita egy árcsökkentés körül Nagy port vert fel Vad Jánosnak, az Egyesült Ve­gyiművek igazgatójának a sajtóban nyilvánosságra hozott bejelentése, amely szerint az Ultra mosókrém és az Ultra mosópaszta szeptember 1-től 11,30, il­letve 11,60 forint helyett 10 forintos kiskereskedel­mi áron vásárolható. Az intézkedés olyannyi­ra felháborította a keres­kedőket, hogy egy részük megfontolt, meg­ ­­eltétlenül a nyilvános­ság előtt kell foglalkoz­nunk az Egyesült Vegyi­művek igazgatójának szó­ban forgó döntésével, ame­lyet előzőleg egyeztetett a vállalati szakszervezeti bi­zottsággal, a nagykeres­kedelmi vállalatokkal, va­lamint a Belkereskedelmi Minisztérium szakfőosztá­lyával, illetve a Nehézipa­ri Minisztérium közgazda­­sági főosztályával Azért kell itt szóvá ten­nünk — az illetékesek fi­gyelmét is felhíva­a, mert az intézkedésben, mint cseppben a tenger kimutatható a kereskede­lem és az ipar érdekellen­téte, amely végső soron a lakosság érdekeit legköz­vetlenebbül érintő, régen óhajtott fogyasztói árme­chanizmus érvényesülése elé vet gátat. Az Egyesült Vegyimű­vek félévi mérlegéből megállapítható, hogy a gyári kollektíva kitűnően dolgozott. Az egész évre tervezett nyereségének 80 százalékát egy félév alatt produkálta. Bár az árle­szállításból a lakosságnak körülbelül 22 millió fo­rint haszna származik évente, az igazgató szá­mítása szerint azonban az év végi várható eredmé­nyek alapján hatheti fize­tésnek megfelelő nyere­ségrészesedés még így is kifizethető lesz. A lakosság, a népgazda­ság és a gyári kollektíva érdekeit tehát egyaránt szolgálja az árleszállítás, mert az olcsóbb árukból várhatóan több fogy, így nagyobb ütemben növel­hető a gyártási volumen, tehát további nyereségre lehet szert tenni. • Mindezek tisztázása után állapodott meg az igazgató az érdekelt szer­vekkel, köztük a nagyke­egyenesen tisztességtelen módszernek nevezte ezt az eljárást, mondván: az ipar ne avatkozzék a kiskeres­kedelem dolgába, mert ahhoz semmi köze. A két évtizede nélkü­lözött és január 1-én vég­re elnyert önállóságot lát­ják veszélyeztetve. Aki ezt az önállóságot akarja megtorpedózni, az új me­chanizmus alapvető célját támadja. (!?) — állítják, alapozott döntés keskedelmi vállalatokkal is, hogy leszállítja a mo­sószerek árát, amennyiben ez az intézkedése együtt jár a fogyasztói árak ará­nyos csökkentésével. A jól megfontolt és jól megala­pozott elhatározás kivite­lezése azonban már az el­ső lépcsőben akadályokba ütközött. — Először amiatt aggá­lyoskodtak, hogy tudunk-e elegendő árut szállítani — mondja Vad János. — Az árleszállítás után ugyanis a fogyasztás nö­vekedésével kell számolni. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium szakfőosztályát és a nagykereskedelmi vállalatok igazgatóit meg­nyugtattam, hogy minden mennyiség szállítására felkészültünk. Később azt mondották, hogy a raktá­ron és az üzletekben levő mosószerek régi és új ára közötti különbséget ne­künk kell fedeznünk. Nem tudom, százezres vagy milliós nagyságrendű összegről van-e szó, de a terhet átvállaltam. Az igazgató ezután tá­jékoztatta a sajtó útján a lakosságot az árleszállí­tásról. A kereskedelemnek más a véleménye — A mi bőrünkre, pon­tosabban fogalmazva, a kiskereskedelmi vállala­tok nyereségének rovásá­ra se az ipar, se a nagy­kereskedelmi vállalatok ne intézkedjenek — érvel Pásztor Tibor, a Belkeres­kedelmi Minisztérium ár­­osztályának vezetője. — A kiskereskedelmi árrés megállapítása a kiskeres­kedelmi vállalatok igazga­tóinak jogkörébe tartozik. — Milyen jogon intéz­kedik a gyárigazgató a mi kockázati alapunk terhére — folytatja a IX. kerületi KÖZÉRT Vállalat igazga­tója. — Senkinek nincs joga beleszólni abba, hogy leszállítom-e például a mosószerek árát, vagy sem­. Ez a gyakorlat az önállóság, az új mechaniz­mus ellen van. Az ipar és a nagykereskedelmi válla­lat megállapodása nem le­het kötelező egy harma­dikra, ebben az esetben a kiskereskedelmi vállalat­ra. Én nem szólok bele a gyárigazgató dolgába, és az se érdekel, hová teszi a nyereséget, őt se érde­kelje a mi vállalatunk nyeresége. — Amennyiben az árakkal nem lefelé, ha­nem felfelé mennék, fele energia is elegendő lenne az egyetértéshez — véle­kedik kesernyésen Vad János igazgató. — Így azonban... Nemcsak gazdasági , inkább politikai kérdés­ falatok annak reményé­ben tesznek engedménye­ket, hogy piacot teremtse­nek áruiknak, ami általá­ban a minőség javítása és a fogyasztói árak csök­kentése révén érhető el. Az Egyesült Vegyiművek igazgatója is ezt tette, amikor árleszállításra szánta el magát. Továbbá: miért áll a belkereskedelem rendel­kezésére számottevő koc­kázati alap, ha esetleges ár­leszállí­tások alkalmával az iparvállalatokat a rak­táron és az üzletekben le­vő portéka régi és új ára közötti különbözet megté­rítésére kényszerítik? Végezetül — ha talán egy kis túlzással is — de ide kívánkozik ez a nevű­ annyira gazdasági, mint inkább politikai kérdés: mi értelme van annak, hogy a munkásokat, a dol­gozókat a gyárakban kü­lönböző anyagi és erköl­csi ösztönzőkkel arra ser­kentjük, dolgozzanak ter­melékenyebben, gazdasá­gosabban, a lehető legki­sebb élő- és holtmunka ráfordításával, tehát mi­nél olcsóbban állítsák elő az árucikkeket, ha ez a helyes törekvés a piacon nem tud realizálódni? Hogyan lehet ilyen gátló tényezők mellett megér­tetni a munkásemberek­­kel: nekik mint fo­gyasztóknak is érdekük, hogy minél jobb minőség­ben és olcsóbban gyártsa­nak, ha a kereskedelmi érdekek és a kereskede­lem önállóságának ilyen értelmezése miatt elmarad a befejezés, a fogyasztói árak csökkenése? Itt tehát elég súlyos az ellentmondás, amit mi­előbb fel kell oldani, mert az új gazdasági mechaniz­musban szabadabbá tett ármozgást, véleményünk szerint, nemcsak az árak emelésére szabad értel­mezni. Zsidai Pál Az elmondottakhoz ér­demes néhány észrevételt fűzni. Való igaz, hogy egy ter­melő vállalat igazgatójá­nak jogilag kevés köze van a kiskereskedelmi árakhoz. De hol van ebben az or­szágban és az ország ha­tárán kívül egyetlen gyár­igazgató, aki csak azért szállítja le az árakat, hogy a kiskereskedelem hasz­nát növelje? Az ipari vál- NÉPSZAVA 1968. szeptember 10

Next