Népszava, 1968. december (96. évfolyam, 282–306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

MUNKÁSCSALÁDOK HÉTKÖZNAPJAI VIII. kerület A KST-tőke sorsa... Üllői út 64. Fizetik a KST-t... Az Üllői út 64-ben is so­kan felvették már, Dara­bosék, Pichlerék, Doro­giék, Nagyék. Mi lesz a KST-tőke sorsa? — a hé­ten ezért kopogtattunk be a családokhoz. A II. emeleten lakik Pichler Ferenc könyvelő. Egyedülálló idős férfi: gondját unokahúga, özv. Csepreghy Sándorné vise­­­li. A téli hónapokra vette ide nagybátyját ő maga számviteli ellenőr a FÉNY­­SZÖV-nél Negyven évi szolgálat három munkahe­lyen — ezzel jellemezhet­ném leginkább. Nemsoká­ra ő is nyugdíjas lesz: ter­­vezgetéseik, mindennapos gondjaik már erre az új életformára szólnak__ — Nemigen kapunk jö­vőre 500 forintos állást — panaszkodik Pichler Fe­renc —, kell a hely a fiata­loknak ... Számolnak, összeadnak, ruházkodásra aligha futja majd a nyugdíjból, ezért az utolsó KST-t erre köl­tik. Csepreghyné albérlői Dorogiék, a gépkocsiveze­tő—fodrász házaspár. Ná­luk is csak a férfi jegyzett KST-t: a fiatalasszony hosszú betegsége miatt nem lépett be tavaly a vállalati takarékoskodók közé. Itt is 1200 forint a decem­berre összegyűjtött tőke... — Ez az első hónap, hogy nem kellett vennünk semmi halaszthatatlant — fogad Doroginé. — Meg­van a villanyrezsó, a vil­­lanymelegítő ... így 1800 forintot félretettem a ket­tőnk fizetéséből, és a KST- pénzzel együtt OTP-be Nem jegyeztek KST-t Radicsék, Gálék, Blatnicz­­kyék, Székácsék, Szalayék, Molnárék. Lényegében te­hát többen nem, mint akik igen. Miért? Molnár Ilona — negyven körüli asszony — vélemé­nye: — Régebben jegyeztem. Beteg, nyugdíjazás előtt áll. Havonta 100 forintot fizetett a KST-be, most 1200 forintot kapott kéz­hez. — A felét félretettem az orvosságomra: a borra... Nem tréfák Az orvos napi 4-5 deci bort ajánlott értágítónak, s a gyöngyösi fehér bort nem mérik receptre. A nyugdíjból nem futná, hát jövőre ezt a pénzt tartalé­kolja erre a célra. A ma­radék 600 forinton két nadrágot vásárol két ré­gebbi zakójához, rajtuk. Ez az első takarék­betétünk: 3000 forint. Lakást szeretnének... A Mongóliában dolgozó kőműves családjában csak a feleség, Nagy Jenőné fonónő KST-tag: tíz esz­tendeje, megszakítás nél­kül. Eleinte havi 50 forin­tot jegyzett, tavaly 150-et, az idén már csak 100-at. Még nem döntött az 1200 forint sorsáról. — A télikabátomat kel­lene kicserélni — mondja a fiatalasszony —, de biz­tos hatfelé osztom a pénzt és ajándék lesz belőle. — Vegyél csak lányom magadnak kabátot, tízéves már a másik — szól közbe az édesanyja, Sebjánné. — Igaz, a gyerekek most el lettek látva, kaptak a Télapó-ünnepségre sötét­kék szoknyát, nadrágot, fehér blúzt, tornaruhát, cipőt. De a mamának kell meleg cipő, a nagypapá­nak pizsama, én is szeret­nék egy szép kardigánt­­ kijárni a gyárba. A fér­jemnek csak a nyereségből veszek ajándékot, mert csak nyáron jön haza. Darabosné, az első eme­leti társbérletben — hét gyermek van a családban — büszkén mutatja 600 forintos, csináltatott gyógycipőjét. Most húzta fel először, indulnak a férjével télikabátot nézni, a KST-pénzzel a zsebük­ben, de most, hogy az élelem­­olyan sokba kerül, hiá­nyozna nagyon a havi le­vonás. Nem, a ruházko­dásra nem mondhatom ugyanezt. Ruhafélékből meg tudom venni az olcsót magunknak, de a koszt az drága. 1150 forint a fize­tésem, a Beloianniszban voltam takarítónő, most hagytam ott őket. Ezen a héten még pihenek, aztán keresek másik helyet (Egyszobás lakásban él 16 éves fiával, aki ugyan­csak a Beloianniszban dol­gozik.) II. emelet, Székács Sán­dorné: — Két éve mondtuk le, 920 forintom maradt csak, amíg fizettem és ez már akkor is kevés volt az éle­lem miatt. Három gyere­künk, öt unokánk van, a férjem beteg, én meg ál­landó éjszakai beosztást vállaltam, e miatt az egy kicsi szoba miatt. Hogy az uram, meg a legkisebb lá­nyom tudjon pihenni A fiam, meg a nagyobbik lá­nyom kirepült már. Nem mondom, jól jött nagyon a KST, arra volt jó, hogy mindig megoldottam vele a karácsonyt. (Az asszony portás a Műszaki Egyetemen, a fér­je lakatos, a kislány ipari tanuló.) III. emelet: Szentiványi Gézáné: — Mindig a téli szüksé­ges holmikat meg a ka­rácsonyi és a szilveszteri kiadásokat fedeztük belő­le. De már kiléptünk, nem bírjuk, nagyon hiányozna a havi költségek miatt a levonás. A fiam megnő­sült, sok mindenre szük­ség volt, még most is azt nyögjük. Nem, semmiképp sem tudunk beszállni az új évre sem a KST-be. (Áruházi eladó, havi 900 forintért, férje raktárveze­tő, két felnőtt fiuk van, egyik szakmunkás, másik egyetemista.) * Egyébként különös újság nincs a házban. Lassan már belefásul­nak a lakók abba, hogy szóljanak a piszkos lépcső­házért, az elhanyagolt szögletekért.­­ A minap Szentiványiék­­nak levelet hozott a pos­tás: a fiút nem vették fel m­atróztan­ulónak, hely­hiány miatt, az asszonynak pedig — miután vásárló­­körútjáról írtunk nemrégi­ben — krombi télikabátot kínált eladásra egy olvasó. Az újságos a kapuban didereg, nem érti, miért jár a IX. kerületi kollégái­nak fedett újságos stand, neki meg nem. A HKI válaszát nem fo­gadták egyértelműen a la­kók, mindenképpen jobb munkát várnának tőlük. Egymás dolgával to­vábbra sem foglalkoznak, békében, köszönőviszony­ban élik napjaikat. Azért nem mindenki. A békével, a köszönőviszon­­nyal itt sincs hiba, sőt! Blatniczky Gyula nyugdí­jas mindennapjai a mások dolgának intézésével tel­nek ... A lakókéval? Vagy tága­sabb, népesebb közösség dolgaival ? Légrády Eszter Előtak­arék­osság: lakásra és az első nyugdíjas évre „Hiányzott volna a havi levonás..." Nyugalmas órák Pichleréknél (Conda György felvétele) -----------------------------------------------­ Meditációk a vezetésről bánásmódról „ Tudás nélkül nem lehet, szív nélkül nem szabad’1 Nem könnyű Rajnyák Fábián mellett vezetőnek lenni. De, hogy valaki mégis azzá váljék, meg kell fizetni a tandíjat ér­te. Ezt fizetgeti most két „A főnök elvtárs A székesfehérvári fő fő­­ház főnöke, Rajnyák Fá­bián, azelőtt mozdonyve­zető volt Közhelynek tű­nik, — de nem az —, gondolkodásában, érzel­meiben, szokásaiban meg­maradt munkásnak. Vi­seltes munkaruhában, ka­lapáccsal kezében járja a műhelyeket. Ha jónak látja, félreállítja a mun­kást, s maga csinálja meg helyette, mondván: „néz­ni is rossz, fiam, hogy áll kezedben a szerszám .. Vagy: „Ejnye, fiam, kot­­ródj már odább, hogy az a...”. A „fiam” pedig enge­delmesen odább húzódik. Türelmesen végighallgat­ja az „áldást”. Nem érzi sértőnek. Megindokolja: — A fő­nök elvtárs közülünk való és közénk tartozik... — A főnök elvtárs so­hasem tanulta a diesele­­sítést, de nincs olyan mű­szaki probléma, amiben Bemutatkozásuk azon­ban nem egész jól sike­rült Néhány hónapos működésük után levél íródott a szerkesztőségbe. Elkeseredett— talán túl­zottan is elkeseredett — hangú levél a főmérnök és az osztályvezető mér­nök modoráról. „... meg­engedheti magának egy főmérnök, hogy olyan em­bernek, aki 25 évet töl­tött a vasútnál, a Hor­­thyék alatt küzdött a munkáshatalomért azt mondja, hogy vegye ki a szájából a cigarettát és álljon vigyázzba, mert el­zavarom ...” A kérdést megisméte­lem Mezei István főmér­nöknek. Kicsit félszegen elmo­solyodik. — Hát ez nem egészen így volt. Azután halkan, határo­zottan kifejti véleményét — Én mindenkivel ud­varias vagyok. Mindenki­nek megadom azt a tisz­teletet, amit magamnak elvárok. De nem mindig kapom meg Énnekem nem jutna eszembe pél­dául a szájam sarkában fityegő cigarettával be­szélgetni, vagy éppen a felettesemnek válaszolni legifjabb munkatársa, Mezei István főmérnök és Kiss László osztályvezető mérnök. És — bármily furcsán hangzik — if­júkorukért is fizetniük kell, közénk tartozik, ne segítene — jellemzi a Diesel-üzem csoportveze­tője. — Ha megszid? — te­szi hozzá —, olyan, mint­ha a tulajdon édesapám korholna. Raj­nyák Fábián szemé­lyisége fémjelezte a fűtő­ház vezetési módszerét. De az emberek különbö­zőek. Viselkedése nem mindenkihez illett. Sokan csak a pózt öltötték ma­gukra. A tekintélyt nem sikerült megszerezni hoz­zá. Aminek a fegyelem is kárát látta. A munkát is lehetett volna jobban vé­gezni. Azután közbelépett a dieselesítési program. Ami már alapos műszaki tudást követelt Így került oda a két „ifjú titán" — ahogyan valaki irónikusan elke­resztelte a mérnököket. Két megnyerő külsejű, csendes szavú, nagy tu­dású fiatal férfi. És azt is elvárom, hogy a köszönésemet viszonoz­zák. Ehhez jogom van, nem? De. Modora, beszédstí­lusa, meleg, barna pillan­tása egyébként sem vall holmi cezaromániás fő­nökre. Van azonban más pa­nasz is. Megsértett két szocialista brigádot. Az „Acél” műszaki és az Udvaros György-féle bri­gádot . Az „Acél”-t nem sértettem meg Annyi igazság lehet a dologban, hogy talán kissé elhibáz­tam a hangot A lényeg viszont hogy ez a brigád csoke viselte a szocialista címet, de­ jóformán sem­mit sem produkált. Ezt kötelességem volt tudo­másukra hozni. — Az Udvaros-ügyben azonban igaza van — is­meri el. — Velük valóban durva voltam. Ez még ma is bánt, pedig nyomban bocsánatot kértem az öregtől. És levontam a tanulságot is. Nekem­ nem áll jól az ilyesmi. Tekin­télyre, népszerűségre is csak akkor számíthatok, ha következetesen ragasz­kodom saját vezetési el­veimhez. Kiss László osztályve­zető mérnök mindössze 27 éves. Az osztályvezetők között az egyetlen mér­nök és messze a legfiata­labb, öt hónapja vette át a Diesel-üzem irányítá­sát „...velünk együtt küszködve" . Lehet, hogy az elő­dömnek másféle vezetési stílusa volt. Talán inkább elnézte a fegyelmezetlen­séget Engem azonban azért tettek ide, hogy pro­dukáljak. Óriásiak a kö­vetelmények. A dieselesí­­tés nem gyerekjáték. Mindenkinek vállvetve kell dolgoznia érte. Én bizony rászólok arra, akit rajtacsípek a lustaságon, így sem állunk túlságo­san jó. A Dieselekre, a „Szergejre” fordított időnk még mindig jóval meghaladja az átlagot.­ Hi­s<?ve el, ezért bennün­ket sem nagyon dicsér­­getnek az igazgatóságon. — A dicselesítés mind­annyiunknak új, nehéz feladat — magyarázza Smolár Péter csoportve­zető. — Csak együttes erőfeszítéssel tudunk megbirkózni vele. És ép­pen ezért zavar, ha az ember úgy érzi, hogy a mérnök egy kicsit lenézi. Hogy ez miben nyilvánul meg? Ha valamivel meg­akadunk, inkább oktat, ahelyett, hogy velünk együtt küszködne ... Ügy, mint a főnök elvtárs. Kiss László értetlenül hallgatja az általam köz­vetített véleményt. Tisz­ta, világos szeméből, te­kintetéből szinte ki lehet olvasni a kérdést: hogyan csináljam? „Úgy, mint a főnök elv­társ ..Csak — ebben igaza van a két fiatal mérnöknek — moder­nebbül. Tudományos ala­pon, korszerű munka­­szervezéssel. A munkásokra támasz­kodva. Többet törődve véleményükkel. ” Két tehetséges mérnök olyan különös helyzetbe került, hogy ifjú kora ballasztjával kt­l megbir­kóznia. És egy méltán népszerű, köztiszteletben álló főnök vezetési mód­szerével felvenni a ver­senyt Pózok helyett elsa­játítani a lényeget, hogy vezetni — ezek már a fő­mérnök szavai — „ész, tudás nélkül nem lehet Szív nélkül nem sza­bad ...” Lukács Mária 'Mindenkinek megadom a tiszteletet" ÖTVEN ÉŐVEL EZELŐTT, 1918. decem­ber 1-jén — vasárnap délelőtt — tartotta első nyilvános gyűlését a Kommunisták Magyarországi Pártja. Körülbelül 180-an vettünk részt — többen ugyanis nem fér­tek a terembe. A pártnak akkor még nem volt sajtóor­gánuma, így az üzemek, hivatalok dolgozóit géppel írott falragaszon és szóban értesítet­ték a kommunista bizalmiak. Tagsági köny­vünk sem­ volt még, ezért a terembe belé­pőket olyképpen igazoltatták, hogy a bejá­ratoknál álló négy ellenőrző mindenkit megkérdezett: milyen üzemben vagy hiva­talban dolgozik, és ki a bizalmija. A be­mondott neveket összeegyeztették a kezük­ben levő, úgynevezett bizalmiak névsorá­­val Emiatt több esetben vita támadt, főleg a leszerelt katonákkal, mert akkor még nem volt szervezetük, amelyre hivatkozhat­tak volna. Voltak, akik a szociáldemokrata szakszervezeti könyvükkel igazolták, hogy szervezett munkások. Ezeket minden to­vábbi nélkül be is engedtük. Mindez olyan torlódást idézett elő, hogy megszüntettük az ellenőrzést. Annál is in­kább megtehettük, mert a délelőtt tíz órára összehívott gyűlésre kilenckor már zsúfo­lásig megtelt a terem. Igen sokan szorultak nemcsak a lépcsőfeljárókra, hanem az ut­ A TEREMBEN mindenki állt, csak az előadóasztalnál volt néhány szék meg egy szenesláda. Azokon ült Kun Béla, Mikulik József, a mátyásföldi repülőgépgyár vas­ipari részlegének a bizalmija, egyben a gyár munkástanácsának az elnöke, Seidler Ernő, az Oroszországból hazatért magyar bolse­vik csoport tagja, Chlepkó Ede, az akkori Lipták-gépgyár —■ ma Vörös Csillag Trak­torgyár — bizalmija és Hirossik János épí­tőmunkás, a párt egyik ügyvezető titkára Pontban tíz órakor Mikulik József nyi­totta meg az ülést Elnökséget nem válasz­tottak. Rövid bevezető után átadta a szót Kun Bélának Az asztal, amely mellől beszélni kezdett, a terem végén állott Alig egypár mondata után, a lépcső feljáratára szorultak kiabál­ni kezdtek: „Hangosabban! Hangosabban!” Kun, aki különben elég hangosan beszélt, egy pillanatig megállt és tanácstalanul né­zett körül. Majd Seidler és Mikulik meg­fogta az asztalt meg a szenesládát, hogy a terem középső részébe vigyék. Ez azonban csak nagy üggyel-bajjal sikerült, hiszen oly szorosan álltunk, hogy mozogni sem lehe­tett Ekkor már a lépcsőkön rekedtek is jobban hallhatták az előadót ERŐS TÉL VOLT, de a teremben olyan hőség uralkodott, hogy sokan levetették a kabátjukat. Még most is emlékszem rá, hogy az előttem álló — ma is köztünk élő — dr. Polacsek László a kiskabátját is le­vetette. Példáját aztán többen követték. Ruhatár nem lévén, mindenki a karjára tette a kabátját és így még jobban össze­szorultunk az amúgy is szűk teremben. Kun felolvasta a párt programját, amit a hallgatók viharos tapssal gyakran meg­­­­szakítottak. Majd ecsetelte, miért van szük­ség egy új típusú, forradalmi pártra. Meg­említette az Oroszországban végbement bolsevik forradalmat, amelyben sok ma­gyar internacionalista példamutatóan vette ki részét. Rátért a párt szervezési és agitációs programjára. Felolvasta a párt megalaku­lásakor, november 24-én megválasztott Központi Bizottság 15 tagjának nevét, akik nevük olvasásakor sorjában felálltak a sze­nesládára, hogy a jelenlevők jobban lát­hassák őket. A NEVEK FELSOROLÁSA után többen közbe-közbeszóltak és kérdezték, hogy Mo­solygó Antalnak, a párt egyik leglelkesebb tagjának neve hol maradt? Kun Béla vála­szolt a kérdezőknek. Elmondta: a Közpon­ti Bizottság tagjait igyekeztek úgy eloszta­ni, hogy lehetőleg minden nagyobb üzem­ből legyen egy elvtárs. Mivel azonban a mátyásföldi repülőgépgyárból már Mikulik Józsefet jelölték, így Mosolygó Antalt, aki szintén abban az üzemben dolgozik, már nem lett volna helyes jelölni. A jelenlévők ezt J helyes! Helyes!” felkiáltással tudomá­sul vették. Kun végül bejelentette, hogy pár napon belül megjelenik a párt meg nem alkuvó, forradalmi sajtóorgánuma, a Vörös Újság, és felolvasta a lap munkatársainak és a ki­­adóhivatal vezetőjének a nevét Szűnni nem akaró, viharos taps után a gyűlés 1 óra felé véget ért Utána rázen­dítettünk az Internacionáléra, amit főleg az Oroszországból hazatértek énekeltek, mert még nemigen ismerték Magyarorszá­gon. Érdekes volt, hogy amikor elhagytuk a párt helyiségét — bár semmilyen nyilvános propagandát nem fejtettünk ki —, százá­val álltak a kíváncsi emberek az utcán, él­jenezve a kijövőket és az orosz bolsevik munkáshatalmat Kint ismét rázendítettünk az Internacionáléra, amit a tömeg szöveg nélkül velünk dúdolt Mire kiértünk a Li­­pót körútra (ma Szent István körút), már mindenki fújta. A tömeg egyre gyarapodott főleg leszerelt katonákkal Az első csatát tehát megnyertük. Az utca velünk volt, mellénk állt. Pár napra rá, csatlakoztak hozzánk a nagyüzemek dolgozói is, Csepel, Angyal­föld, Újpest, Mátyásföld, Kispest, Aszód stb MEG KELL MÉG EMLÍTENEM a hiva­talból kirendelt rendőrspicliket is. A párt megalakulását november 25-én bejelentet­ték tudomásul­vétel végett az illetékes ható­ságoknál és így legálisan mű­ködhetett A rendőrség még­is, nagyon is szemmel tartott bennünket Az utca hemzsegett a detektívektől. Már az első gyűlés idején a szomszédos ház, a „Bagolyvár” egyik magasföldszinti ablakából fényképfelvételeket készítettek, a be- és kijárókról. Ennek hamar véget vetettünk: a következő éjjel, amikor a he­kusok már hazamentek, egy hosszú nyelű meszelővel bekátrányoztuk az ablaküvege­ket ami lehetetlenné tette a fényképezést Másnap felvitték a kamerájukat az egyik emeleti lakás ablakába — gondolva, hogy a meszelőnyél nem ér fel odáig. De itt sem volt nagyobb szerencséjük. A párt illegális fegyveres csoportjához tartozó négy, jól megtermett katona — Karikás Frigyes úgy­nevezett vasas-kovács egységéhez tartoz­tak — felment a lakásba és közölte tulaj­donosával: amennyiben tűri, hogy az abla­kából fényképezzenek, akkor csúzlival be­törik az ablaküveget. Ennél nagyobb bün­tetést akkor el sem lehetett volna képzelni, mert a négyéves háború után ablaküveget az egész országban nem lehetett kapni, a tél pedig igen-igen harapós volt. ÖTVEN HOSSZÚ ÉV múlt el az első nyilvános kommunista gyűlés óta, de még most is magam előtt látom azt a lelkes tö­meget, amely végigvonult Budapest utcáin, éltetve az új, forradalmi pártot Klémess Béla Az első nyilvános gyűlés

Next