Népszava, 1968. december (96. évfolyam, 282–306. szám)
1968-12-04 / 284. szám
SZERDA, DECEMBER 1 A. Nap kél 7 óra 14 perckor, nyugszik 15 óra 54 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás szerda estig: felhős, párás, helyenként ködös idő, néhány helyen ködszitálással, hószállingózással. Gyenge, időnként kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 0—plusz 5 fok között, a tartósan ködös helyeken 1—2 fokkal 0 fok alatt. — a Duna Budapestnél 180 centiméter. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BORBÁLA nevű kedves olvasóinkat. — A nap kérdése: *— A svájci fegyvercsempészési botrányban a fegyverek visszafelé sültek el? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy a vasasszakszervezeti társadalmi ellenőrük sok hibát találtak a húsboltokban, a többi között a számolás körül is. Na ja, mondhatnám erre, ha cinikus volnék, s amellett szeretném az ilyen pesties kifejezéseket, nem lehet minden húsboltba külön matematikust szerződtetni, akinek pedig nincs különleges matematikai képzettsége, az könnyen tévedhet az öt alapműveletben, amelyek közül az első az összeadás, a második a kivonás, a harmadik a szorzás, a negyedik az osztás és az ötödik a súlycsökkentés, amellett különleges pszichológiai ismereteket sem lehet követelni a húsboltiaktól, hogy egyszerű ránézéssel megállapítsák, ki társadalmi ellenőr s ki egyszerű vevő, ha ennek a képességnek a birtokában volnának, nem lenne rájuk panasz, mert én ugyan nem panaszkodnék, inkább szégyellném, hogy — ahogyan megintcsak a pesti húsboltokban mondják —, átráztak, ha a feleségem bevásárolni küld, inkább a zsebpénzemből pótolom azt az egy-két forintot, amivel többet számoltak, nehogy a feleségem azt higgye, hogy milya alak vagyok, hogy a húsboltban mit hisznek, az mindegy, oda ritkán járok, ha a feleségemhez járnék olyan ritkán, az ő véleményével sem törődnék, persze könnyebb másik húsboltot találni, mint másik feleséget, bár a társadalmi ellenőrök megállapítása szerint az ellenőrzött húsboltoknak csaknem 50 százalékában számoltak többet az áruért, de vannak, akik ezen egyáltalán nem bosszankodnak. Például a vegetáriánusok.J — A Budapesti Rendőrfőkapitányság Spitzer Miklós és Reinhardt Sándor budapesti, valamint Grünwald Róbert bécsi lakos és társai ellen — előzetes letartóztatásuk mellett — büntetőeljárást indított devizagazdálkodás szabályait sértő és egyéb bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. B A Női Fehérnemfigyár fióküzeme Pápán Új üzemet nyitott Pápán a Női Fehérneműgyár. A tízmillió forintos költséggel létrehozott üzemben 150 leány, illetve asszony kapott munkát. Balázs György újságíró hamvait december 6- án, pénteken 9 órakor helyezik el a Rákoskeresztúri újtemető kolumbáriu- mában. Szerdai mozaik 20 ÉVES A MAGYAR ÉPÍTÉSI KUTATÁS Tegnap délelőtt az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házának kongresszusi termében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a magyar építési kultúra 20 éves fennállásának alkalmából tudományos ülésszakot tartott, az összejövetelt Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter nyitotta meg. Méltatta a fiatal tudományág művelőinek kétévtizedes munkásságát. Ezt követően dr. Szabó János, a miniszter első helyettesének előadása következett: „Az építési kutatás és fejlesztés helyzete és feladatai a gazdaságirányítás új rendszerében" címmel. A beszámolóban szó volt a településfejlesztés, a közműépítés és a mélyépítés fejlesztésének további feladatairól. Ezt követték a kutatóintézetek és vállalatok képviselőinek hozzászólásai, vitái. A kitüntetések átadása után dr. Szabó János záró szavaival ért véget a jubileumi megemlékezés. — Egyéves a Pécs és Eszék közötti kis határforgalmi árucsere, amelynek keretében 610 ezer dollár értékű terméket cserélt egymással a két szomszéd terület. — Az ország legnagyobb és legkorszerűbb földgázfűtéses téglagyárának építését Szentesen megkezdték. — 31 millió naposcsibét szállít belföldi partnereinek a jövő évben a Bábolnai Állami Gazdaság. B A MÁV közleménye az arcképes igazolványok cseréjéről A MÁV közli, hogy 1969. január 1 és március 31 között cserélik ki a közalkalmazottak 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító arcképes igazolványát. Az új igazolványhoz 4x5 centiméter méretű fénykép szükséges. Az igazolvány térítési és kiállítási díja változatlanul 25 forint. Az 1968. évre érvényesített közalkalmazotti igazolványok 1969. március 31-ig jogosítanak 50 százalékos utazási kedvezményre. r : — Elhunyt Dukász Károly, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa. Temetése pénteken 14.30- kor lesz a Rákoskeresztúri újtemetőben. B Egy év alatt 93 szívátültetés Egy évvel ezelőtt végezte el dr. Barnard dél-afrikai sebészprofesszor az első emberi szívátültetést, ami új korszakot nyitott a sebészet történetében. Azóta 93 szívátültetési műtétet hajtottak végre a világon, ebből 46-ot az Egyesült Államokban. Szóvá tettük - jóvá tették Nemrégiben a JA 47—5. rendszámú taxi gépkocsivezetőjének udvariatlan és méltánytalan eljárását tettük szóvá lapunk hasábjain. Megírtuk: az említett taxiba két barát szállt be a Nagyvárad téren s meglepetésükre a viteldíjat mindkettőjükkel megfizettette a gépkocsivezető. Cikkünkre válasz érkezett a Fővárosi Autótaxi Vállalat forgalmi főosztályának vezetőjétől: „A taxi vezetője nem a szolgálati rendtartásnak megfelelően járt el a viteldíjfizetéssel kapcsolatban. Gépkocsivezetőnket ezért felelősségre vontuk. A jogtalanul felvett vitedíjat az utasnak visszatérítjük.” ■ Csaknem egymillió rubeles üzletkötés A METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalatnál csaknem egymillió rubel értékű magyar műszerexportról írt alá szerződést Herkner Ottó, a METRIMFEX vezérigazgatója és Sz. G. Arutjunov, a moszkvai TECHSNABEXPORT Vállalat elnöke. A szerződés nukleáris műszerek szállítására vonatkozik. — Salgótarjánban rendezték meg a nógrádi agrárszakemberek tanácskozását. Ez alkalomból kiállítás nyílt a salgótarjáni művelődési házban, amely a nógrádi közös gazdaságok melléküzemágainak legújabb termékeit mutatja be. A Magyar hét a japán fővárosban Magyar heteket rendez a HUKGEXPO áprilisban és májusban Japánban, egy időben az 1969. évi tokiói nemzetközi vásárral, amelynek Magyarország is hivatalos részvevője lesz. A magyar hetek két fő színhelye a tokiói Seibu Nagyáruház és a Hilton-szálló lesz. — Zala megye első falusi áruházát kedden nyitották meg Zalalövő községben. Az áruház hárommillió forintos költséggel épült . Magas hátú tükrös pontyok exportálását kezdte meg a Tolna—Baranya megyei Tógazdaság. A hét folyamán 850 mázsa nemes pontyot szállítanak különleges vasúti kocsikban Nyugat-Németországba, Ausztriába pedig a karácsonyi ünnepekre 100 mázsát küldenek. Budapesten a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének székházában ülésezik három napon át a márciusban Bulgáriában rendezendő nemzetközi gyógyszeripari tanácskozás előkészítő bizottsága. A bulgáriai tanácskozást a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége és Közalkalmazottak Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége szervezi. ■ gyengébb a hávé éjszaka A budapesti fogyasztók érdekvédelmének ez évi tapasztalatait összegezték az illetékesek az Állami Kereskedelmi Felügyelőség, a társadalmi ellenőrök, a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézet, valamint a Vendéglátói Laboratórium észrevételei alapján. Néhány érdekes tény a jelentésből: a presszókávé forgalma a fővárosban körülbelül 5 százalékkal csökkent. A vendéglátóiparban ugyanis a megvizsgált minták egynegyede nem volt megfelelő minőségű, legtöbbször azért, mert a főzéshez az előírtnál kisebb adag kávéörleményt használtak fel. ■ Pj aluminiumgyartmanyok Az Alumíniumárugyár a lakosság és az ipar jobb ellátása érdekében fejlesztési elképzeléseit vidéki ipartelepítéssel kapcsolja össze. Növelik az edénygyártást és az alumínium gázpalackok termelését. Ellátják a konzerv- és a vegyipart 15—20 literes alumíniumdobozokkal. Tovább bővítik az alumínium felhasználási körét az építőipar számára hűtőkonvektorokkal, szellőztetőkkel, klimatizáló rendszerekkel. A Hűtőgépgyár elhatározta, hogy fokozza az autoszifon, az alumínium radiátor, az aluminium söröshordó és a Heller—Forgó-féle légkondenzációs hűtőelem gyártását. A Mátravidéki Fémmű növeli a termelést például tubusokból és rádiócsőburákból, de tervbe vették aerosolpalackok és szifonpatronok gyártását is. B Repülőgépszerencsétlenség Alaszkában Hétfőn az alaszkai Spotsy-tó közelében lezuhant egy amerikai légitársaság F-27 típusú utasszállító gépe 40 személlyel a fedélzetén. A mentőhelikopterek a hóviharban már csak géproncsokat és összeégett holttesteket találtak. A szerencsétlenséget az időjárási és a rossz látási viszonyok okozták. Magyar utas nem volt a gépen. EGYSZERŰSÉG — CÉLSZERŰSÉG A szovjet GUM Nagyáruház divatosztálya a közeljövőben fővárosunkban mutatja be kollekcióját. A legújabb szovjet divatot a praktikusság, az egyszerűség, a célszerűség, a konstruktivitás és az elegancia jellemzi. Két budapesti és egy-egy debreceni, szegedi bemutatójukon 130 női és férfimodellt mutatnak be. Szovjet szőrmékből készült bundákat, hétköznapi viseletre és munkahelyre, utcai sétára, utazásra is egyetemisták részére javasolt korszerű ruhákat láthat a közönség. Műsoruk második részében téli sportruhákat, kosztümöket, szőrmével díszített télikabátokat, majd hagyományos orosz motívumú nagyestélyi ruhákat mutatnak be. Gyökeres karácsonyfák i A Hajdúsági Állami Erdőgazdaság biharnagybajomi fenyőtelepéről elküldték az első szállítmányt. A négy-öt éves fenyőkön kívül gyökeres karácsonyfákat is árusítanak kis ládákban. — Svájc utolsó gőzmozdonya „nyugalomba vonult”. A gőzmozdonyt 1916-ban helyezték üzembe 1968. december 4 SZIM Esztergagépgyára. Bp., IX., Soroksári út 160., keres exportgépek szereléséhez 51 222 típusú (bármilyen pontosságú), és M 209/C típusú csapágyakat azonnali megvételre Bejelentéseket 277—024 telefonra kérjük NÉPSZAVA f-----------------------------------------------------------------------------------------------------—— m Tishlü SIMONYI MÁRIA színművésznő — Móricz Zsigmond özvegye — születésének g6. évfordulója. TOMPA LÁSZLÓ romániai magyar költő, műfordító és szerkesztő 85 éve született. A. L. GALVANI olasz fiziológus, az elektromosságtan egyik megalapítója halálának 170. évfordulója. RÓZSA FERENC, az MKP vértanúja, az illegális Szabad Nép első szerkesztője születésének 62. évfordulója. R. M. RILKE osztrák költő 93 esztendeje született. THOMAS CARLYLE angol történetíró és esztétikus születésének 173. évfordulója. TOMCSÁNYI ADAM mérnök és fizikus 213 esztendeje született. ID. PÉCZELY JÓZSEF író és műfordító — a Mindenes Gyűjtemény c. folyóirat megalapítója és szerkesztője —176 éve halt meg. Vagyonmegosztás és lakáshasználat KULCSÁR ETEL nagykőrösi olvasónk azt kérdi, hogy a vagyonmegosztással és lakáshasználattal kapcsolatos igényt a válóper után mennyi időn belül kérhetik a volt házastársak. A vagyonmegosztással és a lakáshasználattal kapcsolatos igény nem évül el Ha tehát nem érvényesítették ezt az igényt a válóper során, akkor később is, bármikor megindítható a per. Munkaközi szünet túlmunkánál VINCZE LÁSZLÓ ceglédi olvasónk arra kér választ, túlmunkavégzés esetén kell-e munkaközi szünetet biztosítani. A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendelet 47. §-a szabályozza a munkaközi szünet kiadásával kapcsolatos kérdéseket. Ennek a (3) bekezdése mondja ki, hogy a dolgozónak minden egybefüggő három és fél óra túlmunka után is biztosítani kell az étkezés lehetőségét. Tehát túlmunka Szombaton temeti Jakab Rudolfot Jakab Rudolfot, a KMP alapító tagját, szombaton 14 órakor temetik a magyar munkásmozgalom nagy halottainak Kerepesi temetőbeli Panteonjában. A családtagok, barátok és harcostársak 13 óra 30 perctől róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. * Jakab Rudolf 1891-ben született Újpesten. Kitanulta a vasesztergályos szakmát, s a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének tagjaként már kora ifjúságától részt vett a munkásosztály, a nép jogaiért vívott küzdelmekben. Tizenhét éves korában már a sztrájkolók között harcolt, s alig volt 21 éves, amikor már a Hofherr-gyár bizalmijaként küzdött az elnyomottak érdekeiért. Bátor tetteiért, meggyőződéséért börtönbe vetették, s hosszú évekig raboskodott. A történelmi sorsfordulót hozó 1918 a Katonatanács tagjai között találta, később a kispesti vörös gárda, a Népőrség egyik megalakítója és helyettes parancsnoka lett. Alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának, s részt vállalva a Tanácsköztársaság honvédő harcaiból, a Vörös Őrség egyik parancsnokaként küzdött az ellenforradalmárok ellen Hatvanban, Jászberényben és Egerben. Az első magyar proletárállam eltiprói rá is súlyos börtönbüntetést szabtak ki. 1922- ben — csere útján — a Szovjetunióba került, ahonnan 1955-ben tért haza. (MTI) I Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja küldöttségének látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására november 30—december 3. között Budapesten tartózkodott Tullio Vecchietti, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártjának főtitkára és Giuseppe Tagliatucchi, a párt központi bizottságának tagja. Az olasz pártküldöttség eszmecserét folytatott a nemzetközi munkásmozgalom aktuális kérdéseiről és a két párt kapcsolatairól Komócsin Zoltánnal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával. A baráti légkörben folytatott megbeszéléseken részt vett Várkonyi Péter, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A küldöttség kedden elutazott Budapestről. (MTI) Húszéves az állam és az egyházak közötti egyezmény Ünnepi közgyűlésen emlékezett meg a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az állam és az egyházak közötti egyezmény megkötésének 20. évfordulójáról. Ünnepi ülésen méltatta az évforduló az Opus Pads és az Országos Béketanács katolikus bizottsága is. Az ünnepi megemlékezéseken az egyházak vezetői hangsúlyozták,hogy a Magyar Népköztársaság kormányával kötött megállapodások kiállták az idő próbáját és elvi iránymutatásaik továbbra is érvényesek. Az egyezmények az Alkotmány szellemében fogantak: lehetőséget adnak arra, hogy a papok és hívők szabadon gyakorolhassák vallásukat, a nem hívőkkel együtt munkálkodjanak a szocialista társadalom felépítésén, a népek haladásának, békéjének biztosításáért. Mindkét ünnepi megemlékezésen részt vett és felszólalt dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront főtitkára és Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Cipőben a legnagyobb választékot a Fővárosi Cipőbolt Vállalat szaküzleteiben találja meg AJÁNLATUNK: Férfi keresztülvarrott fekete és barna félcipő, modern fazonban ...... 297 Ft-tól 330 Ft-ig Női műlakk esőcsizma különféle színben . . 345 Ft Női művelet melegbéléses csizma.................... 302 Ft-tól 369 Ft-ig Férfi bőrpapucs....................................................... 89 Ft Női műlakk felsőrészű, divatos fazonú papucs 56,50 Ft-tól 108 Ft-ig Gyermek műlakk felsőrészű papucs (23—34. számig)....................................................... 44,— Ft-tól 47 Ft-ig Gyermek posztó papucs (23—34. számig) . . . 28,90 Ft-tól 41 Ft-ig A szép papucs hasznos ajándék! A Fővárosi Cipőbolt Vállalat szaküzleteit megtalálja a főváros főútvonalán Mtonvédel miimfszer fogadása Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter kedden a közelgő sajtónap alkalmából fogadta a katonai lapok és folyóiratok főszerkesztőit Elismerését fejezte ki a főszerkesztőknek a lapok eredményes tevékenységéért, jókívánságait tolmácsolta a szerkesztőségek munkatársainak, köztük a megjelenése 20. évfordulóját ünneplő Néphadsereg” és a tízéves „Polgári Védelem” újságíróinak. A fogadáson részt vett Kovács Pál vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnök, honvédelmi miniszterhelyettes és Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bizottságának első titkára. (MTI) Konferencia a műszaki értelmiség szerepéről A műszaki értelmiség szerepe és feladatai az új gazdasági mechanizmusban címmel rendeztek egésznapos konferenciát kedden a Budapesti Műszaki Egyetemen. A délelőtti plenáris ülésen dr. Kiss Árpád miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke tartott előadást, délután pedig öt szekcióban dr. Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese, Kovács István, a kohó és gépipari miniszter első helyettese és Bergou János, Kohó- és Gépipari Minisztérium műszaki főosztályának vezetője vezette a vitát. (MTI) Mit mond a paragrafus P végzése során is jár a munkaközi szünet. Elővásárlási jog FARSANG FERENCNÉ Zalaegerszegi olvasónk az iránt érdeklődik, hogy mikor jogosult valaki elővásárlásra ingatlan eladásánál. Elővásárlási jogot lehet biztosítani írásbeli megállapodással és jogszabály is előírhatja azt. Például tulajdonostársak esetében a jogszabály írja elő az elővásárlási jogot. Ez a jog azt jelenti, hogyha a tulajdonos el akarja adni az ingatlant, akkor a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosulttal közölni. Ha a jogosult az ajánlatot elfogadja, akkor a szerződés közöttük létrejön. Ha a jogosult a szerződési ajánlat elfogadására általában megszabott határidő alatt nem tesz elfogadó nyilatkozatot, akkor a tulajdonos az ingatlant az ajánlatnak megfelelően vagy annál kedvezőbb feltételek mellett eladhatja. Jogszabály-magyarázat Olvasóink leveleiből kitűnik, hogy nem egységesen értelmezik, mit jelent BETEG DOLGOZÓ VÉDETTSÉGE A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendeletének 26. §. b) pontja kimondja, hogy a vállalat nem szüntetheti meg felmondással a dolgozó munkaviszonyát a keresőképtelen betegség időtartama alatt és az azt követő tizenöt nap elteltéig, legfeljebb azonban keresőképtelensége első napjától számított egy évig, gümőkóros megbetegedés esetén két évig. A vállalatot korlátozó és a beteg dolgozót védő felmondási tilalom nagyon régi szabály, mégis indokolt rögzíteni, hogy a betegsége után munkaképessé nyilvánított dolgozónak nem lehet azonnal felmondani. Ez azt jelenti, hogy a keresőképtelenséget okozó betegség időtartamának lejártát követően csak tizenöt nap múlva kezdődhet a felmondási idő. Ebből az is következik, hogy hiába közli a vállalat a felmondást a munkaképesség első napján, ha a dolgozó tizenöt napon belül újra beteg lesz, a védettség megilleti Meg kell említeni a keresőképtelen betegség, illetve a táppénzre való jogosultság és a felmondási tilalom közötti kapcsolatot is. Ha a dolgozó a jogszabályban előírt egy, illetve két évig táppénzre is jogosult, a keresőképtelenségre tekintettel fennálló jogvédelem és a táppénzre jogosultság időtartama egyezik. Ha azonban a dolgozó például azért, mert a szükséges tartamú munkaviszonnyal nem rendelkezik, csak rövidebb ideig kaphat táppénzt, de keresőképtelen betegsége fennáll tovább is, a védelem megilleti egy, illetve két évig, függetlenül attól, hogy táppénzben már nem részesülhet. Az ismertetett felmondási védelem újra kezdődik, ha a betegséget követő keresőképesség bár rövid időtartamú, de utána a dolgozó ismét keresőképtelen beteg lesz. A védettség egy-, illetve kétéves időtartamát tehát nem lehet a hosszabb-rövidebb ideig tartó betegállományban töltött idők összeadása révén megállapítani. A védettségi idő folyamatos és újabb betegség esetén újra kezdődik. A beteg dolgozó felmondási védelme nem vonatkozik az öregségi teljes nyugdíjra jogosult dolgozóra, a másodállású vagy a rendes munkaidőt meghaladó időre létesített mellékfoglalkozású munkaviszonyra, valamint a munkaviszonynak a próbaidő alatt, a határozott idő elteltével, továbbá áthelyezéssel és fegyelmi elbocsátással történő megszüntetésre. A most említett esetekben tehát a keresőképtelen betegség időtartama alatt is megszüntethető a munkaviszony.* OLVASÓINK FIGYELMÉT felhívjuk, hogy csak pontos névvel és címmel ellátott levelekre válaszolunk. A név nélküli, vagy pontos címmel el nem látott levelekre lapunk hasábjain sem válaszolunk.