Népszava, 1969. május (97. évfolyam, 99–124. szám)

1969-05-30 / 123. szám

Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Newcastle—Újpesti Dózsa 3:0 (0:0) A Vásárvárosok Kupája első döntő mérkőzésére zsúfolt nézőtér, 60 000 an­gol szurkoló előtt került sor. A magyar csapat tag­jai némi szorongással ké­szültek a várhatóan nagy küzdelemre. Megnyugta­tást jelentett viszont, hogy Noskó kifogástalanul érez­te magát és vállalta a já­tékot. Így azután mindkét csapat a legjobb összeállí­tásában léphetett pályára. A belga J. Hanep sípje­lére a két csapat a követ­kező összeállításban kezd­te a 90 perces küzdelmet. NEWCASTLE: MacFaul — Craig, Clark, Burton, Moncur — Gibb, Arentoft — Scott, Robson, Davies, Sinclair. II. DÓZSA: Szentmihályi — Káposz­ta, Solymosi, Bánkuti — Dunai 111., Noskó — Faze­kas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó. A hazai csapat fergete­ges iramban kezdett, s a mieink az első percekben kissé elfogódottan játszot­tak. A 3. percben csak Robson keze mentette­ meg a kapunkat, majd Szent­mihályi első biztos labda­fogása lehiggasztotta a védőket. Nincs baj! Szent­mihályi válogatott formá­ja tovább tart! S valóban, a 10. percben Scott fejesét védte remekül, majd is­mét kapura fejelt labdát tett ártalmatlanná. A magyar csapat a 13. percben jutott el először az ellenfél kapujáig. Bene a Dunai 11. adogatás vé­gén azonban nem sikerült a kapuralövés, s az angol védelem felszabadított. És máris száguldott a hazai csapat támadása. Robson lefutott, de beadását Da­vies mellé fejelte. Nem sokkal utána azonban újabb két fejes szállt ka­punkra, de Szentmihályi biztosan védte a hálót. A második magyar hely­zet a 22. percben alakult ki, de Fazekas szöktetése túl hosszú lett, s Bene nem érte el a labdát. A küzde­lem kezdett kiegyensúlyo­zottabbá lenni, a magyar védők jó játéka megtor­­pantotta a hazai csapatot A 33. percben Dunai II. a jobb sarokban harcolt Burtonnal, aki így pontat­lanul adott haza, Bene rá­rohant a labdára, s az an­gol kapus csak vakmerő lábravetődéssel tudta el­csípni a labdát. Ez bizony gólhelyzet volt de szem­rehányást senkinek nem lehet tenni... Az első 45 perc gól nélkül telt el. Szünet után, a hazai csa­pat még nagyobb iramot diktált, s végül is megtört a magyar védelem. A Newcastle—Szentmihályi párharcban az angolok ke­rekedtek felül, de csak a hátvéd Moncur segítségé­vel. Az előrehúzódott ki­tűnő védőjátékos először a 20. percben talált a há­lónkba, majd a 28. percben jó átadásból váratlan lö­vése a magyar kapuban kötött ki. 2:0, s egyre na­gyobb erővel támadott a hazai együttes. Az utolsó negyedórában is a hazai csapat támadott, s a 38. percben Scott a megtorpanó védők között a kifutó kapus mellett a hálónkba emelte a labdát. 3:0. A Newcastle uralta a játékot, s a háromgólos előnyét végig megőrizte. A magyar csapat több mint 1 órán át hősiesen játszott, de csak védeke­zett, mert a középpályán túl alig jutott el, s olyan­kor is a két előretolt­ék, Dunai 11. és Bene nem tudta tartani a labdát. Végeredményben három védelmi hibából kaptuk a gólokat, s talán ha ezt a visszavágón kiküszöböl­jük, akkor még nem ve­szett el a kupa. Az ango­lok közül mindenki, a mieink közül elsősorban Szentmihályi érdemel di­cséretet és a védelem. Lepies György Pontot vesztett a Ferencváros Komlón A labdarúgó NB I. 13. fordulójának küzdelmei csütörtökön öt mérkőzés­sel folytatódtak. A meg­lepetés ezúttal sem ma­radt el: a Ferencváros nem tudott egyetlen gólt sem lőni Komlón, s így 1 pontot hagyott a bányász­­városban. A veszített pon­tok tekintetében tehát az Újpesti Dózsa ismét 1 ponttal vezet nagy vetély­­társával szemben. Említésre méltó még az MTK egri győzelme. A kék-fehérek javulásának komoly bizonyítéka ez a győzelem, s most már kez­dünk hinni abban, hogy az idei bajnokságban az MTK visszatér méltó he­lyére, a magyar labdarú­gás élvonalába. A csütörtöki bajnoki fordulóról az alábbiakban számolunk be: Bp. Honvéd—Pécs 3:0 (2:0) Kispest, 7000 néző, ve­zette: Schopp. Góllövők: Pusztai, Kozma és Szur­­gent. A Bp. Honvéd könnyű győzelmet aratott ottho­nában. A gyorsan beka­pott gól kedvét szegte a pécsieknek, s a kispestiek második gólja után, már csak arra vigyáztak, hogy a vereség aránya ne le­gyen nagyobb. A hazai csapat így zavartalanul támadhatott, bár a ven­dég csapat védelme ke­mény lábbal védte kapu­ját. Így azután egyre bé­késebb lett a pályán a légkör. Pár perccel a mér­kőzés befejezése előtt a Honvéd újabb gólt ért el, s így alakult ki a 3:0 ará­nyú végeredmény. A közepes színvonalú mérkőzésen Ruzsinszky, Tóth Gy., Pusztai, Tichy és Kozma, illetve Móricz dr., Köves és Rónai tűnt ki. Diósgyőr—Egyetértés 3:2 (2:0) Soroksár, 1500 néző, ve­zette: Vincze dr. Góllövők: Haffner, Gál, Halápi, Si­­kora, Kecskés. Az Egyetértés alaposan megcsappant szurkológár­dájának nem sok öröme tellett a Diósgyőr elleni találkozón. A vendéglátó­ipariak a számukra lét­­fontosságú mérkőzésen is alulmaradtak, s újabb ve­reségükkel szinte kilátás-Csepel, 3000 néző, ve­zette: Somlai. Ritkán látható alacsony színvonalú, unalmas mér­kőzést vívott a két csapat. A nagy melegben jófor­mán semmi sem sikerült a játékosoknak, s az aka­rás is mintha hiányzott volna belőlük. Lassúak, körülményesek voltak mindkét oldalon, s hibát hibára halmoztak. A tata­bányaiak érthetően, a vé­dekezésre összpontosítot­tak, s döntetlennél többre nem is törekedtek. Ez azután sikerült is, mert a csepeliek nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét. Kiemelni így csak Hunyadit, illetve Geleit és Horváthot lehet. Komló—Ferencváros 0:0 Komló, 12 000 néző, ve­zette: Emsberger. Az első percekben a há­­ló. Az EB I. állása Csepel—Tatabánya 0:0 nyászok támadtak többet A budapesti zöld-fehérek meglehetősen lagymata­gon játszottak, ezzel szem­ben a komlóiak lelkesen küzdöttek, néha a me­zőnyben is fölényben vol­tak, de két gólhelyzetet is kihagytak. Szünet után is jobbára kiegyenlített volt a küzde­lem, majd egy idő után a Ferencváros vette át a já­ték irányítását. Támadá­saikban azonban nem volt átütőerő. Sőt! A 80. perc­ben a Komló csatárai előtt adódott 100 százalékos helyzet. Pataki labdájával Bánfalvi elhúzott, de 15 m-ról leadott lövése a bal­oldali lécről vágódott ki, s így végül megszületett a meglepetés: 0:0! Jók: Erdősi, Makrai, La­zar­idisz, Pataki és Csor­dás II., illetve Géczi Pán­­csics, Megyesi és Juhász. talán helyzetbe kerültek az NB I-ben maradást il­letően. A vendégek hamar ve­zetéshez jutottak, majd a félidő derekán 11-es gól­lal tovább növelték elő­nyüket 2:0. Eközben szá­mos gólhelyzete akadt az Egyetértésnek, de csatá­­rai képtelenek voltak a kapuba találni. Szünet után a hazaiak 11-est hibáztak, majd szé­pítettek (2:1), de az egyen­lítés a sok helyzet mellett sem sikerült, s egy ellen- Szkokén. Gólövők: Takács, támadásból szerzett gól- Takács, Szuromi, Lakin MTK—Eger 4:2 (3:2) Eger, 7000 néző, vezette: Jól a vendégek bebiztosí­tották 3:2-es győzelmüket. Az Egyetértés második félidei teljesítményével nem szolgált rá a vereség­re, de a gólhelyzetek tö­megét nem lehet büntet­lenül kihagyni. Jók: Kovács, Salamon, Hajas, Vas, illetve Józsa, Aspirány, Galambos és Kecskés­­ger, Kovács F. és Szuromi. A kék-fehérek mindjárt kezdés után nagy lendü­lettel támadni kezdtek, s ez meglepte a hazai csapa­tot. Az MTK a 6. percben megszerezte a vezetést, s a 13. percben már 3:0 arányban vezetett. Erre a hazaiak két góllal vála­szoltak újabb 13 perc alatt,­ s ettől kezdve az egyenlítésért folyt a küz­delem. Az MTK azonban kitűnően állt a lábán, s végül a 86. percben újabb góllal biztosította be meg­érdemelt győzelmét. Jók: Szucsányi, Hajdú, Sárközi és Takács, illetve Lakinger, Bánkuti és Ko­vács F. 1.Ferencv. 13 8 4 131:1520 *.Honvéd 13 8 3 229:1019 3.Újpest 12 9 1 229:1119 4.Rába ETO 12 7 2 326: 916 5.MTK 13 7 2 424:1616 6.Cseped 13 6 3 414:1015 7.Vasas 13 6 2 532:2114 8.Pécs 13 5 3 510:1513 9.Diósgyőr 13 5 2 613:1912 10.Szombath. 13 4 4 512:2212 8.Tatabánya 13 4 3 612:1911 12.Komló 13 3 4 6 8:1410 13.Eger 13 3 3 713:269 14.Salgót. 12 3 2 7 7:148 15.Dunaújv. 12 3 1 8 9:257 Egyetért. 13 9 3 10 5:2911 NÉPSZAVA A holland lapok egyöntetűen elismerik, hogy a Milan 4:1 (2:0) arányú győzelme telje­sen megérdemelt. Az Ajax nem tudott méltó ellenfél lenni, s a Milan méltán nyer­te el az Európa Kupát A Bp. Építők atlétikai ver­senyén a 100 m-es női gát­futásban Kiss Mária (Nyír­egyházi Pedagógus) 14.5 mp-es teljesítménnyel orszá­gos csúcsot állított fel. Egri Gyula, az MTI elnö­ke szövetségi és egyesületi sportvezetőket tüntetett ki a Magyar Népköztársasági Ér­demérem ezüst fokozatával, illetve a testnevelés és sport kiváló dolgozója kitüntető cí­met adományozta megérde­melt jutalomként. Szpasszkij nyerte a 17. játszimát a Petroszjan elleni sakkvilágbajno­ki párosverse­­nyen, s így 1 ponttal vezet a világbajnok ellen. ­ HÉTFŐ Június 2 KOSSUTH RÁDIÓ 8.15 Kedvelt melódiák 9.10 Tanév végi jegyzet 9.25 A hét előadóművésze: Doráti Antal 10.05 Versek 10.25 Szimfonikus zene 12.20 Tánczene 13.13 Népi zene 14.00 Édes anyanyelvünk 14.05 Dalok 14.15 Mozart-áriák 14.40 Irodalmi összeállítás 15.10 Gyermekrádió 15.46 Rádiójáték 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Bartók B. zongorázik 17.46 Tardos A. Írása 19.02 Különleges tudakozó 19.35 Rádió Kabarészínház 20.45 Nóták 21.03 Házimuzsika 22.20 Kantáta 22.42 A kor embere 22.57 Népdalok 23.40 Áriák PETŐFI RÁDIÓ 8.OS Kamarazene 8.45 Népművészek 9.00 Ezeregydélelőtt 11.44 Az ismeretlen Budapest 11.59 Puccini: A köpeny 13.05 Munka és szenvedély 13.20 Menuhin hegedül 14.00 Ez is, az is . . . 18.10 Kodály-hangverseny 18.45 Rádiójáték 19.40 Könyvhét 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.00 Beszéljünk a húsról! 20.25 Új könyvek 20.28 Bartók: II. szvit 21.01 Népi zene 21.40 Krizsán L. írása 22.00 Operettekből 22.50 Kórusműsor 23.10 A hét előadóművésze 23.45 Táncdalok URH 18.10 Tánczenei koktél 18.55 Wagner művészi pályája 19.55 Kamarazene 20.36 Szimfonikus mű 20.49 Írod. összeállítás 21.20 Dzsesszfesztivál 22.00 Kamarazene Június 3 KOSSUTH RÁDIÓ 8.17 Operett . . . 9.02 Gyermekrádió 9.35 Operákból 10.05 Portugál népdalok 10.25 Rádiójáték 11.00 Zenekari muzsika 12.30 Melódiakoktél 13.45 ÚJ Georgikon 14.00 Operettdalok 14.15 Rádiójáték gyermekeknek 15.10 Rádióiskola 16.05 Mai dalok 16.15 Népdalexpedíció 16.43 Nógrád megyei riport 17.05 A politikus Gandhi 17.20 Bartók: A kékszakállú herceg vára 18.20 Könyvhét 18.28 Könnyűzenei híradó 19.25 Szabó család 19.55 Mindent a hallgatóért! 20.58 Esti beszélgetés 21.28 Lemezek közt válogatva 22.20 Nóták 22.40 Közgazd. műsor 23.00 Szimfonikus zene PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Dvorzsák-művek 8.45 Külpolitikai figyelő 9.00 Kórusok 9.15 Tánczene 9.45 Könyvhét 12.00 Mozart-művek 13.05 Törvénykönyv 13.25 Puccini-kettősök 14.00 Zenés délután 18.10 Cimbalommuzsika 18.19 Tudományos körkép 18.44 Szimfonikus hangv. 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.28 Vígjáték 20.57 Hangversenynaptár 21.12 Nótacsokor 22.03 Vonósnégyesek 23.10 Tánczene URH 18.10 Magnósok! 18.55 Kamarazene 18.46 Rádiójáték 20.25 Operarészletek 21.00 Dzsessz 21.20 Láttuk, hallottuk 21.40 Beethoven: Missa Solemnis TELEVÍZIÓ 18.05 Készítsünk együtt filmet! 18.50 Esti mese 19.00 Vélemények . . . 19.40 Írók, könyvek . .. 20.00 Tv-híradó 20.20 Engedjék meg: a nevem Cox . . . Bűnügyi film­sor..­­. 21.10 Finn zenés film 21.40 Csendes kávéház. Bohózat 22.05 Tv-híradó 2. • SZERDA • Június 4 KOSSUTH RÁDIÓ Áriák A Szekeres fiúk. II. • Stúdium • Népi zene Zenekari muzsika Könyvhét Lemezek közt válogatva Szabó család­i Tánczene Nóták Nőkről nőknek Kóruspódium Operettrészletek : Válasz a hallgatónak • Táncdalok 8.15 8.44 9.20 9.30 10.05 10.39 10.59 11.30 12.30 13.15 13.45 14.15 14.27 14.45 15.10 15.20 Kerekasztal . . . 16.05 Muzsikáló házak 16.30 Adottságok, lehetőségek 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Mozart: G-dúr vonósnégyes 17.47 Tudományos híradó 18.02 Áriák 18.23 Tánczene 19.25 Könyvhét 19-35 Szimfonikus hangv. 21.30 Népdalok 22.20 Zongoramuzsika 22.56 Meditáció 23.06 Tánczene PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Citeramuzsika 8.15 Könnyűz. híradó 8.45 A politikus Gandhi 9.00 Ezeregydélelőtt 11.56 Tudomány . . . 12.01 Cherubini: Medea. I. felv. 13.05 Falurádió 13.25 Hangszerszólók 14.00 Zenés délután 18.10 Dokumentumműsor 19.00 Szórakoztató zene 19.24 Népi zene 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.28 M. Dietrich énekel 20.39 Riport 20.54 Miljutyin: Nyugtalan boldogság 23.10 Barokk muzsika URH 18.10 Tánczenei koktél 18.55 Wagner művészi pályája 19.55 Dzseszfesztivál 20.38 Dalok 23.13 Szatírák 21.53 Francia muzsika TELEVÍZIÓ 18.05 Tizen Túliak Társasága 1­9.00 Esti mese 19.10 Legyen a zene mindenkié! 19.40 Arckép egy faluról 20.00 Tv-híradó 20.20 Nótaszó 20.45 A nevem Cox. n. 21.35 Az öltözködés művészete 21.55 Tv-híradó 2.­ ­" CSÜTÖRTÖK Június 5 KOSSUTH RÁDIÓ 8.15 Kamarazene 9.00 Tudományos körkép 9.25 Tánczene 10.05 Kamarazene 10.59 Erdély aranykora. Rádiójáték 12.30 Melódiakoktél 13.40 Katona Imre előadása 14.00 Csajkovszkij, V. szimfónia 14.43 Könnyűzene 15.10 Énekkari híradó 15.40 Chopin-művek 16.05 Népi muzsika 16.40 Atlasz 17.05 Nemzetközi kérdések 17.15 Magnósok! 18.00 Nyitott stúdió 18.28 Operaslágerek 19.25 Költők vonzásában 20.15 Nóta­, népdalest 21.09 Kerekasztal . .. 21.39 Beszélgessünk zenéről! 22.13 Kötöttfogású birkózó EB 22.30 Bartók: A csodálatos mandarin 23.00 Elbeszélés 23.24 Operettrészletek PETŐFI RÁDIÓ Népi zene Külpolitikai figyelő Versenyművek Tanácstagi beszámolókból Arcok munka közben Cherubini: Medea, n—III. felvonás Munkásmozg. dalok Ifjúsági randevú Operettrészletek Vendégségben ... Csángó dalok Hangy. a stúdióban Jó estét, gyerekek! Új könyvek Tóték. Színházi közv. Táncdalok Operarészletek URH 18.10 Könnyűzene 18.55 Kórusmű 19.05 Magyar zeneművek 19.45 Kamarazene 20.33 Zenei panoráma 21.03 Versenyművek 21.59 Riport 22-19 Operarészletek TELEVÍZIÓ Szót kérünk! Robert Kennedy utolsó hadjárata Esti mese Show-hivatal Tv-híradó A nevem Cox. nl. Tv-galéria T­örténész-k­erekasz­ta­l Tv-híradó 2. c. PÉNTEKJ) Június 6 KOSSUTH RÁDIÓ 8.15 Zenekari muzsika 9.20 Gyógypedagógia és pszichológia 9.30 Daljátékrészl. 10.05 Kamarazene 10.59 Lottóeredmények 11.00 A Szekeres fiúk. III. 11.40 Édes anyany­elvünk 11.45 Operarészlet 12.30 Tánczene 13.15 Népi zene 13.45 Kosztolányi D. publi­cisztikai írásaiból 14.00 Áriák 14-30 Dalok Zatmnából A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224-819* 15.10 A francia sanzon 15.49 Indulók 16.05 Riport 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Énekkari hangv. 17.50 Mikrofórum 18.05 Népi zene 18.30 Beethoven: VIII. szimfónia 19.25 Könyvsátor 21.30 Könnyűzene 22.15 Kötöttfogású birkózó El 212.28 A dzsessz világa 23.18 Doráti A. vezényel PETŐFI RÁDIÓ 7.15 Izr. felekezet negyedórája 8.05 Fúvósesztrád 8.15 Népdalok 8.50 Idősz. nemzetk. kérd. 9.00 Ezeregydélelőtt 12.01 Doráti A. vezényel 12.45 Könyvhét 13.05 Operaslágerek 13.35 Dzsessz 14.00 Mindenki kedvére! 18.10 Láttuk, hal lőttük 18.30 Szórakoztató zene 18.45 A kutatási szakadék 19.00 Mozart: B-dúr vonósnégyes 19.25 Nóták 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.28 W­agner: A nürnbergi mesterdalnokok, I.n. felvonás 23.10 Operettrészletek URH 18.10 Tánczenei koktél 18.55 Zenei kalauz 19.29 Operarészletek 20.32 Kamarazene 21.29 Dzsessz 21.44 Szimfonikus művek TELEVÍZIÓ Kuckó Matematika a gazdasági életben Esti mese Évek, emlékek Dzsesszpódium Tv-híradó A nevem Cox. TV. Szülők, nevelők Tv-híradó 2. ökölvívó EB elődöntők Június 1 KOSSUTH RÁDIÓ 8.15 Lányok, asszonyok 8.36 Népdaljáték 9.14 Doráti A. felvételei 10.05 Szigeti József műsora 10.35 Dalok 10.43 Rádiókomédia 12.20 Melódiakoktél 13.48 Várkonyi E. írása 13.58 Kóruspódium 14.10 Könyvhét 14.25 Új Zenei Újság 15.05 Külpolitikai figyelő 15.20 Tánczene 16.05 Berek Katalin műsora 16.35 Szombat délután Szegeden 18.00 Csajkovszkij-művek 19.25 Dokumentumjáték Blaha Lujzáról 21.03 Népdalfeldolgozások 21.15 Páholyból 22.15 Kötöttfogású birkózó EB 22.30 Tánczene PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Operarészletek 9.00 Külpolitikai figyelő 9.15 Népi zene 9.45 Válasz a hallgatónak 11.30 Térzene 12.05 Zenekari muzsika 13.05 Kamarazene 14-00 Könnyűzene 14.25 Orvosi tanácsok 14.30 Népi zene 15.15 Eke Károly műsora 15.30 H. Prey énekel 16.05 Zenés játékból 16.32 Ifj. Rádiószínpad 18.10 Rádió Kabarészínház 19.20 Dzsessz 19.52 Jó estét, gyerekek! 20.28 Csárdások 20.40 Vendégkönyv 20.54 A nürnbergi mesterdal­nokok. in. felv. 23.10 Kamarazene 23.48 Népdalok URH 16.05 Dzsesszfesztivál 16.45 Ötórai tea 18.10 Könnyűzene 19.00 Áriák 19.35 Szimf. hangverseny 21.30 Olasz áriák 21.54 Dzsessz 22.09 Két szerenád TELEVÍZIÓ 9.00 Nótaszó 0.26 A kanadai férfi. NDK tv-film 11.10 Riportfilm 11.30 Az öltözködés­­.. 16.28 A kárrendezésről 16.40 A népdal jegyében 17.10 Teleimpex 17.53 Olvasójegy 18.10 A tv jelenti 1S.25 Cicavízió 19.35 Mindenki újakra készül 20.00 Tv-híradó 20.20 A Bóbita-együttes 20.35 Pásztoróra. Tv-komédia 21.10 Gilbert Bécaud-show 32.10 Tv-híradó 2. 22.30 Delly Rózsi énekel 23.06 Turpi úrfi­ ú VASÁRNAP3 Június 8 KOSSUTH RÁDIÓ 6.10 Zenés műsor 7.28 Emléktábla 8.10 Édes anyanyelvünk 8.15 Operettrészletek 8.45 Hajósinas kerestetik 10.05 MRT Gyermekkórus* 10.15 Könyvszemle 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Népi zene 13.00 Szántó Jenő műsora 13.10 Brahms-hangv. 15.05 Írók műhelyében 15.20 Írország—Magyarország labdarúgó-mérkőzés 17.20 Kantáta 17.33 Szórakoztató zene 18.08 Hanglemezek 19.10 Kötöttfogású birkózó EB 19.20 Táncdalok 19.53 Havannai emberünk- Rádiójáték 21.00 Birkózó EB 21.10 Szonátaest 23.01 Versek 23.17 Népdalok 0.07 Operaáriák PETŐFI RÁDIÓ 7.00 Rom. kat. egyház félórája 7.30 Orgonaművek 8.09 Lemezesláda 8.39 Operakalauz 9.39 A hét műsorából 11.03 Operahangverseny 13.00 Fúvószene 13.12 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Művészl emezek 16.05 Mit üzen a rádió? 16.40 Nóták 16.57 A félkegyelmű. Rádiódráma I. 18.05 Kötöttfogású birkózó EB 18.15 Jövő heti műsorból 18.45 Operettrészletek 19.09 Szimfonikus hangv. Közben 19.52 Jó estét, gyerekek* 20.10 Birkózó EB 20.57 Földrajzi fejtörő 21.12 Kórusok 21.50 Sándor Iván jegyzete 22.00 Tánczene 23.07 Balettzene URH 16.06 Tán ezen© 17.35 Könnyűzene 18.05 Zongoraest Közben kb. 18.40 Elektromos feszültségek 19.40 Dzsessz 19.55 Händel-művek 20.17 Vígopera 22.22 Rádiójáték TELEVÍZIÓ 9.18 Úttörő híradó 9.35 Sakktanfolyam 10.00 Gyerekek nép­dal vetélkedő­je 11.00 Ú­ttörő tűzoltók 11.40 Román Tv műsora 14.53 Budapesti KRESZ-ver­­seny 15.25 Turpi úrfi 15.50 Kiváló együttesek 16.20 Képes kalendárium 16.55 New York. Dokumentumfilm 17.50 Költészet 18.00 Telesport 19.10 A világ térképe előtt 19.20 Esti mese 19-30 Vidocq. 10. 20.00 Tv-híradó 20.20 Színházi jegyzet 20.30 Csibe. Szính. közv. 22.40 Tv-híradó 2. 22.50 Ökölvívó EB, döntők 8.05 8.45 9.00 9.43 11.45 12.00 13.36 14.00 18.10 18.30 18.50 19.02 19.52 20.25 20.28 22.49 23.10 18.05 18.40 19.05 19.15 20.00 20.20 31.11 21.55 22.30 RADIdisilHU­­ ........... HETI 1*1ÉVso 18.05 18.35 19.00 19.10 19.40 20.00 20.20 21.35 22.35 22.25 CSZOMBAT 3 (ŐQO&ratDCS UIORXZ/XIVIOk KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Zenés műsor 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Reggeli krónika 5.44 Falurádió 6.00 Hírek. Időjárás 6.30 Hírek. Időjárás Kb. 6.40 Rádióreklám 6.45 Műsorismertetés 7.00 Reggeli krónika n. Utána: Körzeti időjárás 7.30 Új könyvek 8.00 Hírek. Időjárás. Műsorok 10.00 Hírek. Időjárás 12.00 Déli krónika. Időjárás 12.20 Ki nyer ma? 15.00 Hírek. Időjárás 16.00 A világgazdaság hírei 16.58 Műsorok 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Tallózás a világsajtóban 18.58 Műsorismertetés u.pp esti krónika Kb. 9.00 Hírek. Időjárás 22.00 Hírek. Időjárás 0.10 Zenés műsor PETŐFI RADIO 6.20 Torna 6.30—8.05 Azonos a Kossuth adóval 10.00 A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora közben 11.00 Hírek 13.00 Hírek. Időjárás 13.45 Időjárás, vízállás 14.30 Hírek 15.30 Hírek 16.30 Hírek 17.30 Hírek 18.00 Hírek. Időjárás 20.00 Esti krónika II. 23.00 Hírek. Időjárás 24 00 Hírek. Időjárás URH 18.00 Hírek Időjárás Kb. 20.30 Hírek 23.00 Hírek. Időjárás Sztereo kísérleti triók 17.30 Zenei műsor

Next