Népszava, 1969. július (97. évfolyam, 150–176. szám)
1969-07-31 / 176. szám
„Egy egész század huszonhatévesen“ 120 éve halt meg Petőfi — Kiállítás az Irodalmi Múzeumban Százhúsz éve (1849. július 31-én) halt meg a magyar költészet mindmáig legnagyobb alakja, Petőfi Sándor, aki a múló időben, a távolodó évtizedekben nemhogy nem halványul, hanem mindig fényesebben tündököl. A világhódító költő knek az emberiség ajkán — ismétlem meg, amint a nevét viselő múzeumban (a Petőfi Irodalmi Múzeumban) az évforduló alkalmából rendezett kamarakiállítás vitrinjeit nézegetem. A moccanatlan könyvek idegen betűi — mennyire különböznek egymástól, s mégis ugyanarról beszélnek: a költő tiszta szavú dalairól, halhatatlan gondolatainak lobogásáról, amelyek fénye éppen úgy átvilágítja a japán diák lelkét, mint azét a perzsa lányét, aki általa ismeri a magyar népet. Az első vitrin vallomása: orosz nyelvre minden versét lefordították. Az egyik kötet előszavát — születésének 100. évfordulójára adták ki — Lunacsarszkij írta. Gorkij mindennapos olvasmányként tette éjjeliszekrényére verseit. Az orosz után, a Szovjetunióban, más népek nyelvén dalolva is megkezdte a költő vándorútját, végigjárta Grúzia földjét, az ukrán mezőket, az örmény hegyeket, a Finn-öböllel ölelkező észt partokat. A többi vitrin a cseh, szlovák, bolgár, lengyel, szerb-horvát, finn, kínai, koreai, japán, vietnami, spanyol, olasz, új héber fordításokat őrzi. (A műnyelveken — eszperantó és volopük — is elevenen hatnak versei.) A franciák többször is kiadták költeményeit, akárcsak a németek, ahol valamennyi verse és prózai írása megjelent. Román nyelven Jebeleanu, a magyar költészetlegkiválóbb tolmácsolója szólaltatta meg — a műfordítás szakértői szerint számos fordítása egyenrangú az eredeti alkotással. Az idő aranypénzei De nemcsak a könyvek idézik őt, hanem fordítóinak, szellemi tisztelőinek kéziratai is: a „Reszket a bokor, mert” perzsa fordításának gondos gyöngybetűi, s Paul Éluard Emlékbeszéd Petőfi Sándor halálának századi. évfordulójára című versének eredeti kézirata, amelynek egyik versszaka (Illyés Gyula fordításában) a ma is „élő” költőt mutatja be: „Petőfi tudja mily erő a hajnalé / Sugarai dolgos kezekben gyökereznek / Élet s öröklét közt hidat ő emeltet / Szivébresztő csókok őtőle fényesednek / Forrásvíz őt viszi új s új mezők felé.” Mintha ezt a hajnali erőt sűrítené kirobbanó mozdulataiba Medgyessy Ferenc egész alakos szobra, s Kisfaludy Strobl Zsigmondé is. És itt van Benczúr Gyula tűzlobogású festménye, Madarász Viktor bensőségesebb, „halk szavúbb” képe. Külön vitrinben sorakoznak a róla készült érmék, az idő, a múlt, a jelen és a jövendő aranypénzei. A legfénylőbbek Beck ö. Fülöp és Borsos Miklós munkái. A Nép Szava szerkesztője A másik teremben a reformkori Petőfi „fogad”. A Pesti Hírlapban megjelent Talpra magyar című verse alatt a következő kézzel írt sorok olvashatók: „Az 1848. március 15-én kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete.” Odébb egy meglepő alcím: Nép Szava, az Életképek lap alcíme, amelynek Jókaival együtt felelős szerkesztője volt. A Petőfi-ereklyék között mint embert ismerem fel, aki szabad óráiban portrékat rajzol kisfiáról, Zoltánkáról, töltögeti pipáját, s ha partnere akad, sakkozik is — sakk-készletét minden útjára magával vitte. Aztán újra kézirat következik. Az utolsó. Lázas sietséggel, de fegyelmezett betűkkel rótta Mezőberényben a „Szörnyű idő”-t, amelyben már megpillantja a döghalált, s amely néhány hét múlva utol is éri a segesvári csatában. Vele együtt halt meg hosszú időre az a szent ügy is, a szabadság, amelyért küzdött. Tamás Menyhért A Kiskunságból Petőfi-emléktúra indult Segesvárra Szerdán külön autóbusszal negyvennégy kiskunfélegyházi és környékbeli lakos indult el Nagyváradon és Kolozsváron át Segesvárra. A kiskunságiak Petőfi Sándor halálának 120. évfordulója alkalmából leróják kegyeletüket a fehéregyházi síkon felállított emlékműnél, ahol a költő elesett. Velük utazik Mezősi Mihály az ismert Petőfi-kutató is. Csütörtök délután érkeznek az emlékműhöz, ahol ünnepséget tartanak, Petőfi-verseket szavalnak, s elhelyezik a kiskunsági város lakóinak koszorúját. Ugyanebben az időpontban rendezik a Petőfiemlékünnepséget Kiskunfélegyházán is, ahol a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a költő nevét viselő intézmények képviselői megkoszorúzzák a Petőfi-szobrot. (MTI) láten^Sottitrop' NéP' faragókiállítás Balatonellen kocsinkkal, és az ablakon kihajolva egy út mentén ácsorgó társaságtól érdeklődtem. — Meg tudnák-e mondani, merre találjuk a Kapoli népi faragó kiállítást?— Sajnos, nem tudjuk, nyaralók vagyunk. Végül egy bennszülött lellei igazított útba, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy magamnak sem lett volna nehéz rátalálnom a kastélyépületben működő művelődési házra, amelyben július 27-én, vasárnap megnyitották a kiállítást. Igaz, az útról nem látszik, mert a park fái eltakarják. Csak a külföldieket érdekli ? Nem akarom azonban elhamarkodottan azt állítani, hogy egyetlen üdülőt sem érdekel, mi látható ezen a szép bemutatón, bizonyára közülük is nagyon sokan megnézik majd, hiszen nagyszerű program, ha például a rossz idő miatt fürödni nem lehet, de még nagy kánikulában is kellemes egy-egy félórát eltölteni a hűvös kiállítóteremben. És főleg érdemes, hiszen ritkán láthatóak így együtt az ország legjobb faragó népművészeinek a munkái. Az általánosítás annál inkább jogtalan lenne, mert az előcsarnokban találkoztam néhány üdülővel, igaz, nem magyarok voltak, és elsősorban vásárolni akartak (a mű Velődési házban'' n#ra13)®n szép dunántúli ■korsókat, tálakat lehet kapni), de utána végignézték a kiállítást is. Sőt, ha eladók lettek volna, jó néhány kiállított tárgy gazdára is talál az osztrák hölgyek között. Mit teremt a ..somogyi makk” A balatonlellei kiállítás pedig még azok számára is tartogat kellemes meglepetéseket, akik úgy vélik: nagyon jól ismerik a magyar népművészetet. Egy olyan képzeletgazdag, színes világ tattal itt a látogató elé, amelyről talán azt hitte, hogy már csak a régmúltat idéző múzeumi vitrinekben létezik. Valóban ősi művészet a népi fafaragás. Téli estéken az ügyes kezű parasztemberek, a nyájukat terelgető magányos pásztorok a mindent tudó, szalonnaevő, tilinkót faragó kisbicskával csordálák''díszítéséket rétrtak a karikás" ostor, a pásztorbot nyelére, a szószék, a fali téka alapjára, vagy éppen a mángorló fán élték ki művészi fantáziájukat. Az sem véletlen, hogy a Dunántúlon Somogyország volt mindig a faragók központja, hiszen Csokonai szavaival élve egy időben valóban csak disznót etetett „a somogyi makki haraszt”, de hogy a „kanásznak termett somogysági paraszt” képességeiből, tehetségéből másra is futotta, azt éppen a remekbe készült faragások bizonyítják. Még ma is Somogy megye fafaragói a leghíresebbek, az országos pályázatot is éppen somogyi faragó népművész, a Kossuth-díjas id. Kapoli Antal emlékére rendezik meg, és az idén a Népi Iparművészeti Tanács szintén somogyi, segesdi faragót, Tóth Mihályt jutalmazta a Kapoli-emlékdíjjal. aü:r'.i's y * - \ ! c '. Régi művészet — új formákon A kiállításon a gazdag faragással díszített régi használati tárgyak, eszközök (mángorlófa, karikás ostor, kanásztülök, borotvatartó stb.) mellett azonban már ott láthatjuk a modern lakás berendezési tárgyaira, a kor igényeihez igazított használati tárgyakra átmentett ősi motívumokat is. A szeszélyesen kanyargó indákkal, finoman faragott virágokkal vagy megkapó, primitív bájjal megjelenített vadászjelenetekkel díszített kazettákban talán majd füstszűrös cigarettákat őriznek, és a rafinált ügyességgel, egyetlen szög nélkül összeállított, szépen faragott fogason nem pörgő pásztorkalap, hanem orkán kabát lóg, ha használatba veszik, a tálas pedig esetleg a könyvszekrény mellett kap helyet. Szinte lehetetlen betelni az itt látható művek legapróbb részleteinek finom művű szépségeivel is. Én csupán szemlélője és nem alkotója voltam a faragásoknak, mégis jól eset: . hallanorrT á2'akár az áradozó tetszésrtyilvánításo- ' •■kát, amelyekkel ■ osztrák vendégeink az egyes munkákat nyugtázták Azt hiszem, legszívesebben valamennyit hazavitték volna magukkal. És ha ez a kis írás netán a bevezetőben említett, Lellén üdülő magyar társaság valamelyik tagjának a kezébe kerül, remélem, ő sem amiatt fog sajnálkozni, hogy nyaralása alatt elmulasztott egy szép programot, hanem abban ad igazat, hogy érdemes volt megnéznie e népi fafaragók kiállítását. Rideg Gábor A remeket faragó kisbicska A helybeli munkástanács elnökéhez megyek. Az ismeretlen, középkorú, derék paraszt arca borús, gondterhelt. Homályos, bizonytalan kijelentéseket tesz, látom, ő is rossz híreket kapott, de nem ismer, hiába a hivatalos igazolvány, ki tudja, mi lakik bennem, nem mer nyíltan beszélni. Felhívom Pestet, onnanse hallok biztatót, gyanús, hogy az öszszeköttetés gyorsan megszakad. Újra felhívom őket, igen szűkszavúak, de semmi célzás valamiféle katasztrófáról, váratlan fordulatról. A harctéren számtalan elhantolásban vettem részt, ismerős és ismeretlen fiatalok hullájára dobtam a földet, polgári, civil, majdnem békebeli temetésnek most vagyok először résztvevője, szenvedője. Kínzóbb, mint azok a régiek, a szertartás hoszszú, egy túlbuzgó pap részletesen áradozik az elhunyt fiainak jelességéről, pedig nem is fizettünk sokat neki. És aztán leeresztik a koporsót, dobbannak, koppannak a zuhogó göröngyök, a majdnem idillikus, kisvárosi temető távoli sarkában új, friss dombocska áll. Anyám, nővérem sírását nem lehet elállítani. A 133-ik napon, augusztus 1-jén este érkezünk vissza a Déli pályaudvarra. Még mindig nem tudok semmit, első dolgom, hogy Schultzot, a Vörös Őrség egyik parancsnokát hívjam fel. Ingerülten szól a hang a drót másik végéről: — Nem tudod, mi van? Kunék most mondtak le, a diktatúra megbukott. A Munkás Tanács utolsó ülése már lezajlott, nem lehettem ott, az elvtársak, akik pár szóval tudósítottak róla, elszorult torokkal, könnyekkel szemükben beszéltek. Ha nem is vetettem magam a földre, mégis ott hevertem. Életem legnagyobb csapásai egymás után. Kétszer vesztettem el apámat! De ha kábult is voltam megrenült, mint ahogy társaim közül sokan,fiatal lelkem vigasztalást, reményt keresett. Teljes-e a tragédia, vagy talán van valamiféle kiút? Nem lehet igaz, hogy amiért annyian ontottak vért, a nagy ügy ... Ellenérveket, védelmet kerestem. De lehet-e bízni a Peidl-kormányban? Haubrich van benne, akiről már hónapok óta suttognak és Peyer, meg a többi áruló. És felsorakoztattam gondolataimban azokat, akik addig vezették ügyünket, nem, nem szerettem valamennyit, nem nagyon megalapozott érzelmi elfogultság irányított, meg is tagadtam a megbecsülést egyiktől-másiktól, például Pogány József műveltségét, tudását szellemes stílusát elismertem, de pózait, demagógiáját méltatlannak éreztem, nemcsak őhozzá, törekvéseinkhez is. Rajongtam Nyisztor Györgyért, ezért a bölcs, egyszerű parasztemberért, csodáltam Varga Jenőt, a nagy tudóst, Rudas Lászlót, a ragyogó vitázót, de nem éreztem igaznak Böhm Vilmost. Bokányi, az igen. 1918 őszén hallottam először szónokolni, még a színpadiasság is illett hozzá, a néptribunok mintapéldánya volt. Már külső megjelenése is szuggesztív, a széles karimájú művészkalap, és a mozdulat, ahogy leveszi (figyeljetek, ti. emberek, előbb kalapban állt, most meg letette a kalapját!), most hátrasimítja a rengeteg hajat! És a többi vezető elvtárs és a nem az első vonalban állók, fáradhatatlan, e 133 nap alatt önmaguk fölé emelkedő, vagy legalább igyekvő, a világot átalakítani akaró emberek, tegnap még szürkék — és most megint a szürkeségbe hullanak? Vagy még szörnyűbb jön, az embertelen szenvedésbe, a pusztulásba, a megsemmisülésbe?! Én láttam őket gazdag, dolgos, reményteli, pátosz fűtötte napokban. És ezek veszítsenek? Azt is, ami életük értelme lett — és talán életüket is? És az úgynevezett tömegek? A munkálkodó milliók, a mögöttük állók? De ott állnak-e, ott álltak-e mögöttük, mögöttünk? Ha volt is értetlen, aki megingott, aki nem értette meg, ha sokan is lehettek ilyenek, mi érettük voltunk és megkíséreltük, amit most lehetetlennek, ostoba, vakmerő kísérletnek kárognak. Ezeknek a Garamiaknak lenne igazuk? És a nagy urak, a mások verejtékéből aranyat csiholok, ők győznek megint? Minden összeomlott? A Vörös Újság utolsó vezércikkében figyelmeztette a munkásságot, ha nem fog össze, az urak szörnyű terrorja, bosszúja következik. De olvassák-e még ezt a figyelmeztetést? Használ-e, van-e, aki megfogadja a tanácsot, nem hullt-e már minden szét, van-e még elég erő a felsorakozásra? És hogy omolhatott ott össze a front, mi történt a proletárkatonákkal, zászlóaljak, ezredek mondtak csődöt! Hogy elfelejtették valamennyien a párt és a kormány kiáltványát a diktatúra első napjaiból. Mit is mondott? „A Magyarországi Szocialista Párt és a Forradalmi Kormányzó Tanács felismeri, mennyi nehézséggel és áldozattal kell megküzdenie a Magyar Népköztársaságnak, ha elindul ezen a bátor és nagyszerű úton . . . Nélkülözések, nyomorgás, szenvedés várakozik ránk ezen az úton. És mégis rá kell lépnünk, és mégis rá merünk lépni, mert bízunk a magyar proletárság hősiességében és áldozatkészségében. Rá kell lépnünk, mert csak így vihetjük győzelemre a szocializmus világot megváltó ügyét. Minden munkást és földművest felszólítunk, hogy dolgozzon, termeljen vagy álljon be a proletárhadseregbe, verejtékével vagy vérével áldozzon az eszme diadaláért. Bármi várjon ránk, a szocializmus ügyének győznie kell.” Nem, nem gondoltunk rá, nem vettük oly véresen komolyan ezeket a mondatokat, ahogy kötelességünk, ahogy létérdekünk, életünk értelme, a forradalom követelte. Már talán akkor sem, amikor elhangzottak, amikor lenyomtatták őket, később pedig hányan érezték csak szólamnak, fitymálták, semmibe vették! Ezért fizetnünk kell — ismételgettem keserűen magamban, amikor búsan, letörten, azon az estén a Sziget csöndes útjain szállásom felé baktattam. Hogy milyen keservesen kell fizetnünk tavaszunkért, azt persze nem sejtettem. (Folytatása következik) Sádass József: A 134-ik nap (2. Hívd a férjem Gantner Ilona találkára EmmnnHD FILMJE iV/v h n h fii rrtri'o l Esetlen, ügyetlen, tétova gig hangulatos keretet teusieiy mojurnovet Fekete Péter~ó _ aki remt a felszínfecsegésű A cím mindenképpen találó. A híres filmszakember estélyén a legnagyobb esemény a habfürdő! Habos, azaz habkönynyű a téma is. Illetve nincs is cselekmény —csak ötletek sorakoznak gyors egymásutánban az új amerikai színes filmben. Peter Sellers ezúttal hindusként kavar mindenfajta bonyodalmat a felső tízezer partyján. Ennek következtében torták repülnek, székek potyognak, szépasszony „frizurája” belekerül a csirkészálba és így tovább! Továbbá szerepel a filmben még egy hippi-módra kipingált elefánt is , amely „kirobbantja” a háborút, azaz a habfürdőt! Blake Edwars rendező jól ismeri a kommersz vígjáték alapszabályait. Egy percig sem hagyja lankadni a figyelmet. Mindig kitalál valamit (ha mást nem, hát a szendvicsen mászkáló cipellőt!) hogy kicsikarja a nevetést, hogy megmozgassa a rekeszizmokat. S mert halmoz, óhatatlanul is több a rossz, mint a jó ötlet. Hogy a film mégis valamivel több, mint az ilyen jellegű filmecskék — az elsősorban Peter Sellersnek köszönhető, csak „keretként” „háttér- történet köréként” kezeli a helyzetko- És ismét „felfedezés" unikumot. Szinte minden Rex Harrison! Ezúttal is jelenetben kitalál valami remeket. Megszokott és furcsát, valami eredetit — művelt átgondoltsággal amellyel sajátossá tegye- formálja meg az ügyvédeivé formálja a jól ismert figuráját — s óhatatlanul figurát. fölébe nő a többi színész-Micsoda és mennyi bonyodalom! Nem csoda, hiszen a forgatókönyv Georges Feydeau híres színpadi műve nyomán készült. Feydeau a századfordulón írta ezt a remekbe szabott vígjátékát — akkor, amikor „követelmény” volt a bonyodalom, a fordulat a bohózatokban, így aztán az új amerikai filmben is anynyi minden történik, hogy szinte nehéz követni. Talán elsősorban azért, mert a filmből hiányzik a bővérű cselekmény kísérője: a könnyed, pikáns feydeau-i humor. Fogalmazhatnék így is: a könnyed ötlet, a sziporkázó fordulat gyakran elnehezült Jacques Charon rendező munkájában. Ami viszont hamisíthatatlan és igazi: a századforduló. Kosztümben, díszletben, enterieur-ben. A századforduló színes Párizsa mindvé- Jugoszláviai turnéra készül a többszörösen kitüntetett békéscsabai Balassi nemzetiségi együttes. A 40 tagú együttes egyhetes útja során négy alkalommal lép színpadra. Gazdag repertoárjukban magyar, román, szlovák és német népitáncok, tánc-, játékok, népdalok szerepelnek. Műsorok Budai Parkszínpad: Palastrevü ’69 (a berlini Friedrichstadt Palast vendégjátéka, este 8). — Károlyi-kert: M. Állami Hangversenyzenekar, vez. Sulyok Tamás, ker. Varsányi László (Cs. előadás, este 8; rossz idő esetén aug. 1-én). — Sigeti Sátorcirkusz: Moszkvai Jégcirkusz (du. 4). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időj. 4.33: 7. Közb. 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.15: Rádióreklám. 6.30: H. Időj. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Műsor. 7: Regg. kr. II. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Műsorok. 8.20: Kállai Ernő klarinétozik. 8.3.5: Donizetti: Lammermoori Lucia. 3 felv. opera. Közb. 9.16: Vállalatok a tárgyalóasztalnál. Bán János írása a nemzetközi együttműködésről. I. 9.16: Operaközv. folyt. Közb. 10: H. Idős. 10.07: Ópéra folyt. 10.50: Forgószínpad Vas István műveiből. 12: Déli kr. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13.42: Petőfi-versek. 13.52: Kóruspódium. 14.03: Új lemezeinkből. Simfonikus művek. 15: H. Idős. 13.10: Énekkari híradó. 15.40: Urbán Katalin énekel. Árpássy Sándor cimbalmozik. 16: Világgazda hírek. 16.05: Magyar szerzők dalai. 16.23: Berlini memorandum. XV. 16.43: Népművészek a mikrofon előtt. .h?n?or. 17: Ifújat Idős. 17.05.: Titkos háború, A sivatag rókája. Ónodofi György műsora. VII. rés?uiA. 17.25: Operaslágerek. 17.35.: Nyitott stúdió — ezúttal Esztergomból. 18.99: Szimfonikus könnyűzene. 18.38: Műsor. 19: Esti krónika. 19.35: Slágerek. 20: Richter két zongoraversenyt játszik. 21.05: Hírek. 21.08: Visszhang... 31.39: Beszélgessünk zenéről! 22: H. Időj. 22.15: Sporthírek. 22.20: Operarészletek. 23: Tánczene. 23.30: Brahms: F-dúr szonáta. 24: H. Idős. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30-8.05: Az© * nos a Kossuth-adóval. 8.03: Vivaldi: Három hegedűverseny. 8.39: Orsi napló. XIX. 8.55: Külpol.figyelő. 9.10: Könnyűzenei híradó. 9.10: Tanácstagok az állandó bizottságokban. 10: A zene hullámhosszán. Közb. Il: Hírek. 11.47: Munkaerő-mobilitás 12.02: Észak-magyarországi dalok, versek, vallomások. 12.45: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 13: H. Tdej. 13.05: Két szvit. 13.43: Időjárás, vízállás. 14: Hiúsági randevú 2-től 6-ig. Közb. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak! 16.30: Hírek. 18: H. idős. 18.10: Hangv. a stúdióbak. 18.50: Kant igazi portréja. Könyvismertetés. 18.58: Hgl. 19.91: Új könyvek. 19.04: Legenda a dicsőséges feltámadásról. Misztérium játék közv. a Thalia Színházból, felvételről. Közl. 19.71: Eiti mese. 20: Esti kr. n. 20 25: Színházi közv. folyt. 21.48: Vendégségben Jámbor Istvánnál, a földes Rákóczi Tsz elnökénél. 22.08: Hangversen-nanfár. 22.23: Néni zene. 23: H. Időj. 23.10: Kórusművek. 23.30: Operettrész]. 24: H. Időj. URH 18: H. Időj. 18.10: Hangfémc/narádé. 19: Szimf. zene. 19.48: Kamarazene. 20.11-Dzsessz. 20.30: Hírek. 20.33: Orosz, operákból. 21.12: K't Schubert-szimfónia, vez. W. Sstwallisch. 22.07: Kamaráz. 23: H. Idős. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Figyeljetek, indul az adási Látogatás a Magyar Televízióban. 5. A filmtechnikai berendezések. Ism. 18.30: írók, könyvek, kritikusok. Patkó József, József Attila-díjas költővel beszélget Koczkás Sándor és Bodor Tibor. 18.40: Nóta-szó. 18*56: Esti mese. 19.05: Reklámműsor. 19.19: Tájak, városok, emberek. Az elfelejtett háború. 19.30: A Tv Galériája. Közv. a Képcsarnok Derkovits-terméből. 20: Tvhíradó. 20.20: Augusztusi kaland. Tv-film. 21.35: Telesport. Európa—Amerika atlétikai viadal közv. Stuttgartból. 22.35: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 19: Tv-híradó. 19.30: A tvhíradó melléklete. 20.15: Európa—Amerika atlétikai viadal. 22.15: Tv-híradó.