Népszava, 1969. július (97. évfolyam, 150–176. szám)

1969-07-01 / 150. szám

Tavaszi bajnok az Újpesti Dózsa Két pont különbség az első három között A labdarúgó-bajnokság NBI -es eredmények ezzel félidőhöz érkezett. A tav 1 m/v t­­vaszi 15. fordulóval pihe­nőre térnek a játékosok. Az elmúlt hét végén még kiadták magukból, ami erőt tartalékoltak, s ma már talán a Balaton part­ját élvezik a szabadságot. Az utolsó 90 percek azon­ban még éles küzdelme­ket nyújtottak, s egyik csapat sem adta könnyen a pontokat. A legnagyobb érdeklő­dés a bajnoki táblázat élén álló három csapat szereplését kísérte. A ta­vaszi végső sorrend ugyanis csak vasárnap dőlt el. Az Újpesti Dózsa és a Ferencváros vidéki szereplése magában rej­tette a pontvesztés lehe­tőségét, ugyanakkor a harmadik vetélytárs, a Bp. Honvéd saját ottho­nában léphetett pályára. A várt meglepetés azon­ban nem született meg. Mindhárom együttes győ­zött, s így az élen semmi nem változott. Az Újpesti Dózsa 60 percen keresztül kiegyen­súlyozott küzdelmet ví­vott az Egerrel. Ha figye­lembe vesszük, hogy a hazai csapat egygólos ve­zetését a Dózsa vitatható 11-esből egyenlítette ki, akkor tudjuk igazán fel­mérni, hogy a végül is im­ponáló győzelem nagy csatában született meg. Mindenesetre a lila-fehé­reknek a tavaszi elsőséget jelentette, s így most vég­re pihenhetnek a játéko­sok. A Ferencváros győzel­me azonban még nehe­zebb volt A Dunaújváros 70 percig jól tartotta ma­gát s valójában csak az első — és egyben utolsó — gól törte meg a csapa­tot. Ettől kezdve a Ferencváros már magá­hoz ragadta a játék irá­nyítását, s így Szőke gólja nemcsak a 2 pontot, ha­nem a bajnoki táblázat második helyét is jelen-Vasas—Pécs 3:0 (2:0) Honvéd—­BTC 3:1 (1:1) V. Dózsa—Eger 4:1 (1:1) Tatab.—Egyetértés 1:0 (1:0) Komló—MTK 0:0 FTC—Dunaújv. 1:0 (0:0) DVTK—Szombathely 1:1 (1:0) Csepel—Rába ETO 4 :7 (1:1) Az NB I. tavaszi végeredménye­ tette. A hazai csapat azonban nagyon közel állt az egyik ponthoz... A Bp. Honvéd számára a tét elég nagy volt. Meg­felelő arányú győzelem esetén — és a Ferenc­város pontvesztése segít­ségével — akár a bajnoki táblázat második helyén is végezhetett volna. Nem sikerült, bár a 2 pon­tot megszerezték a Salgó­tarjánnal szemben, de a 3. hellyel is elégedettek le­hetnek a kispestiek, mert a bajnokság elején még mindenki a Vasast tekin­tette az első három hely esélyesének. Nem így történt, mert a piros-kékek korábbi meg­ingása ezt meghiúsította, s hiába nyertek biztosan az utolsó két fordulóban, csak a negyedik helyet tudták megszerezni. A Vasast azonban mind­össze 3 pont választja el a 9. helyezett Pécstől, s így pillanatnyilag inkább a középmezőnyhöz számít, mint az élcsoport végé­hez. A táblázat végén álló Egyetértésnek most sem sikerült győznie. Soroksá­ron kapott ki megint. S mindent meg is mondottunk. A vendég­látóipari csapat helyzete több, mint aggasztó. (­n) gépírást másolásra, ormigra, stencilre, totó alá rövid határidővel vállal TEMPÓ KTSZ Bp. V., Báthory u. 15. Bp. IX., Üllői út T. Bp. II., Keleti K. u. 12. T.: 129—597 T.: 181—668 T.: 356—523 SELEJT GÉPKOCSI­AKKUMULÁTOROKAT magas áron vásárol — magánszemélyektől is az M­T TECHNIKA KTSZ Budapest X., Hidas köz­ö—ti TELEFON: 349—196­­M(6£(tf JRg(fdfK KQldi&cT| ERRE AD VÁLASZT a TECHNIKA legújabb, júliusi számában megjelent érdekes, színes összeállítás Kapható: MINDEN ÚJSÁGÁRUSNÁL ÁRA: Ft 3.—­­ 1969. július 1 NÉPSZAVA R • NDK—Magyarország 175:87/ 66:62 A nők igen , a férfiak nem Az NDK—magyar atlé­tikai viadal vasárnap már kevesebb sikert hozott számunkra, női atlétacsa­patunk ugyan jól helytállt ezen a napon is a Népsta­dionban, férfiatlétáink azonban már jó néhány számban csalódást okoz­tak. Kulcsár Gergelynek, Mecset Lajosnak, Fejér Gézának, Tégla Ferenc­nek, s futóinknak is gyen­gébben ment, mint általá­ban s legtöbben tudásuk, formájuk alatt szerepel­tek. A második napi via­dal egyébként — talán el­sősorban a kedvezőtlen időjárás, az erős szél miatt — gyengébb ered­ményeket hozott, mint a szombati versenynap, amikor országos csúcs és Európa-rekord is született a Népstadionban. S amíg vasárnap a férfiaknak — a váltó­­szám kivételével — egyet­lenegy számban sem sikerült győzelmet szerez­ni, addig atlétanőink kö­zül Balogh Györgyi a 200 m-es síkfutásban, a 4X100 m-es női váltó, magasug­rásban pedig Csábiné ér­tékes első helyet szerzett é­s igazolták jó formá­jukat. A férfiak viadalát vég­eredményben az NDK együttese 125:87 arányban nyerte, míg a nők össze­csapásának sokkal szoro­sabb lett az eredménye. Az NDK 66:62 arányban győzött. (1) Eredmények: Férfiak-200 m: 1. Burde (n) 21.1, 2. Bombach (n) 21.3. 800 m: 1. Fromm (n) 1:48.6, 2. Matuschewski (n) 1:48.7. 10 000 m: 1. Eisenberg (n) 29:12.4, 2. Krebs (n) 29:15. 3000 m akadály: 1. Hart- mann (n) 8:43.4, 2. Máté (m) 8:49.0. 400 m gát: 1. Röhrdanz (n) 52.4, 2. Ringhoff­er (m) 52,8. 4 X400 m: 1. Magyarország (Ró­zsa, Fügedi, Bátori, Sza­kály) 3:12,3, 2. NDK 3,14. Távol: 1. Luhmann (n) 769, 2. Kalocsai (m) 766. Disz­kosz: 1. Milde (n) 62,36, 2. Fejér (m) 59,62. Gerely: 1. Stolle (n) 81,32, 2. Kul­csár G. (m) 78,92. Nők: 200 m: 1. Balogh Gy. (m) 23.9, 2. Vogt (n) 24.2. 800 m: 1. Schmidt (n) 2:06.9, 2. Kulcsár M. (m) 2:08.2. 4X100 m: 1. Magyaror­szág (Bartosné, Lázár, Ba­logh, Szabóné) 45.7, 2. NDK 46.3. Magas: 1. Csá­biné (m) 174, 2. Thiele (n) 174. Súly: 1. Lange (n) 17,66, 2. Friedrich 16,69. (n) A Vasas nyerte a kardcsapat-bajnokságot Vasárnap a játékcsar­nokban befejeződött az országos vívóbajnokság. Az utolsó nap a kardcsa­patok léptek pástra, a­z együttesből az esélyesek jutottak a döntőbe. A döntőben a Vasas és a Honvéd igen nagy küz­delmet vívott. A Honvéd már 8:4-re vezetett, de feljött a Vasas 8:7-re és az utolsó asszóban találat­arányon dőlt el a bajnoki cím sorsa. Kovács Attila 5:2-re győzött dr. Bakonyi ellen és ezzel a Vasas lett a bajnok. A 3—4. helyért folyó küzdelemben az Ú. Dózsa 8:6 arányban győzött az OSC ellen. ----------­Keleme Hétfőn reggel 8 órakor folytatódott a Játékcsar­nokban az 1969. évi fel­nőtt és junior öttusa­bajnokság. A lovaglák során bukott Balczó nem érzett fájdal­mat, folytatta a versenyt. Délután 3 óra körül feje­ződött be az első forduló, ekkor Sárfalvi és Kele­men állt az élen 21—21 győzelemmel. A második fordulóban vn vezet Kelemen továbbra is egyenletesen vívott és vé­gül 41 győzelemmel, meg­közelítve az 1000 pontot, megnyerte ezt a számot és első helyre került az össze­tettben. A lovaglásban győztes Móczár mindösz­­sze 27 győzelmet aratott, jelentősen visszaesett. A világbajnok Balczó ugyanolyan teljesítményt nyújtott, mint az első for­dulóban, s végül 905 pon­tot ért el, a 11. helyen áll. To­tó eredmények: 1, 1, x, 1, 1, 1, x, x, 1, 1, í, 1, x, X.­­ Totónyeremények: 13+1 talá­latra 40 054, 13-ra 8030, 12-re 37­, 11-re 30, 10-re pedig 11 forintot űzetnek szelvényen­ként. Berlinben befejeződött a nemzetközi teniszverseny. A magyarok közül Szőke szere­pelt a legjobban, az egyes­ben, és Szöcsikkel az oldalán párosban is győzött. A jugoszláviai nemzetközi országúti kerékpáros verse­nyen a H. szakaszon Keserű győzött. A nemzetközi sportlövő ver­senyen, a Mexikói úton a nagyöbű sportpisztolyban Dom­rich (NDK) győzött 588 körrel. Csapatban is az NDK együttese végzett az 1. he­lyen. A Dukla Prága nyerte a Bp. Honvéd jubileumi röp­labda tornáját. A döntőben a csehszlovák csapat 3:1 arány­ban győzött a Bp. Honvéd ellen. A magyar öregfiúk váloga­tott csapata Krakkóban a lengyel öregfiúk ellen mér­­győzött. Góllövők: Hidegkúti között és 4 ál (1:0) arányban (2), Szimcsák és Raduly. NAGYÜZEMEK, GYÁRAK, NAGY RAKTÁRAK, FIGYELEM! ISMÉT KAPHATÓ a nagy hatású, könnyen kezelhető MSZ 1037, 50 és 250 kg-os PORRALOLTÓ KÉSZÜLÉK Rendelésével forduljon a VASÉRT VÁLLALAT kohóosztályához, Budapest VIII., Üllői út 32 Megtérül budapesti lakása vagy háza rezsije, HA AZT AZ ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT RÉSZÉRE BÉRLEMÉNYKÉNT KIADJA! Írásban jelentkezhet az OGV központi munkaügyi osztályán, Budapest VIII., Kerepesi út 17. szám alatt, ahol a folyamatos, egészéves bérleti szerződés megkötését folyamatba teheti Kérjük, közölje velünk a kiadandó szoba­­­ területét, közüzemi (víz, gáz, fűtés stb.) ellátottságát a férőhelyek számát LEVELE. ÉRTESÍTÉSE ALAPJÁN VÁLLALATUNK MEGKERESI Cukorbetegek, figyelem! Július elejétől DIABETIKUS FAGYLALT, SÜTEMÉNY kapható az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat Szivárvány Diabetikus Cukrászdában (Budapest V. Károlyi M. u. 29) Telefon: 185—329 SZAKTANÁCSADÓ SZOLGÁLAT Ki lesz a bajnok? A Népszava „Ki lesz a bajnok?” című pályáza­tának kiírása értelmében — az eredeti sorsolásnak megfelelő — 5., 10. és 15. forduló után nyeremény­­sorsolásra kerül sor a legtöbb pontot elért pá­lyázók között. Miután a kedvezőtlen időjárás miatt az 1. fordulót jú­nius 29-re halasztották, így csak most tudtuk az eredeti sorsolásnak meg­felelő táblázatokat össze­hasonlítani. A kiírás szerint minden eltalált helyezési szám 1 pontot, s a csapat helyes pontszáma további 1 pon­tot ér. Például, aki azt írta, hogy „1. Újpesti Dózsa, 10 pont” — az 2 pontot kap. Ha csak V. Dózsát tippelte, akkor 1 pontot, ha csak a 10 pon­tot találta el, akkor vi­szont egyetlen pontot sem kap. Az első szakasz, tehát az 5. forduló utáni hely­zet értékelése megkezdő­dött, s a július 13-iki szá­munkban kerül nyilvá­nosságra az eredmény. Ezt követően a 10. for­duló, vagyis a második szakasz eredménye a jú­lius 20., a harmadik sza­kaszé pedig a július 27-iki számunkban lát napvilá­got. Az esetleges észrevéte­leket „Ki lesz a bajnok?” jeligére kérjük szerkesz­tőségünknek megküldeni. * A Szombathely és a Komló pontszámban és gól­­arányban )6 teljesen azonos eredményt ért el. A sorrend eldöntése érdekében azt vet­tük alapul, hogy melyik csa­pat lőtt több gólt, s így ala­kult ki a fenti — a pályá­zat elbírálásához nélkülözhe­tetlen — sorrend. AZ NB I ALXASA az eredeti 3. forduló után: 1. C. Dózsa5 5 1 1 15:210 2.Vasas5 4 1 16:29 3.FTC5 4 1—14:59 4.Honvéd5 3 1 1 8:47 5.MTK­ 5 2 2 1 4:36 6.Rába E.5 2 1 2 13:75 7.DVTK5 2 1 2 5:65 8.Pécs5 2 1 2 3:55 9.Csepel5 2— 3 6:84 10.SBTC5 2— 3 4:64 11.Eger5 1 2 2 4:74 12.Szomb.*5 1 2 2 5:184 13.Komló*5 1 2 2 2:44 14.Dunai­.5 1— 44:162 15.Tatab.5 1— 42:122 is. Egy été­s-----s las • Kozma a góllövőlista élén 14 gólos: Kozma (Bp. Honvéd), 13 gólos: Bene (ÜI. Dózsa), Puskás (Va­sas), 11 gólos: Albert (FTC), 9 gólos: Farkas (Vasas), 8 gólos: Korsós (ETO), Németh (FTC), So­mogyi (ETO), 7 gólos: Du­nai IL (II. Dózsa), Pusztai (Bp. Honvéd), Takács (MTK), 6 gólos: Fazekas (ÜI. Dózsa), Stolz (ETO), Szuromi (MTK). A János-ünnepélyen a nyomdászok,újságírók barát­ságos labdarúgó-mérkőzésen az újságírók 4:2 (3:0) arány­ban győztek. GÓLTOTÓ -PÁ­LYÁZAT Múlt heti góltotó-pályázatunk helyes eredménye: Dunaújváros—FTC 0:1, Eger—V. Dózsa 1:4. Az ered­ményt 47 pályázónk találta el, közülük sorsolás útján az alábbi 20 olvasónk kapott egyenként 10 totószel­vényt: Kiss Gabriella, Blaskó László, Vigh György, Ka­rikás Ferenc, ifj. Novák Géza, Szeitz Alfrédné, dr. Buecz Károly, Regős Frigyes, Regőczey Csaba, Pencz István, dr. Fejér József, Nahoczky Antalné budapes­tiek és Szökő István és társai Nagyfüged, Sándor Te­réz Szigethalom, Kotsis Lajos Kalocsa, V. Kurdi Jó­zsef Vác, Szele Gyula Lispeszentadorján, Kacsi Meny­hért Nagykáta, Földi Mátyás Salgótarján, Jármai Gyu­la Miskolc. GÓLTOTÓ Budafok—Szolnoki MTE . . . . . Pótmérkőzé­s: Pénzügyőr—BVTK . ...... a Név: Lakcím: ...i­...;... „Egy hét a Balatonon ” VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG! SIÓFOKON FONYÓDON BALATONI. ELLEN Főszezonban Elő- és VII.­­—VIII. 31-ig utószezonban személyenként: 564,— Ft 517,— Ft 369,— Ft 348,— Ft 420,— Ft 374,— Ft Ezért az alábbiakat nyújtjuk: Szállás (2—3 ágyas szobákban) 7 éjszakára Reggelt 7 napra Egyórás motorcsónakázás a Balatonon Térképek, tájékoztatók Siófokon egész napos Balaton körüli autóbusz-kirándulás étkezéssel és borkóstolóval Csoportok üdültetését, étkeztetését, programjuk teljes lebonyolítását is vállaljuk IDEGENFORGALMI HIV­ATAL Siófok, Szaba­dári tér 6

Next