Népszava, 1969. augusztus (97. évfolyam, 177–202. szám)
1969-08-01 / 177. szám
Palastrevü '69 A Berlini Friedrichstadt Palast vendégjátéka Budapesten Látványos, szórakoztató, színvonalas. Leginkább ezzel a hárorrs szóval jellemezhetem a Friedrichstadt Palast műsorát. Valóban, ez a műsor,— ha olykor hagyományos is — revü a javából. Látványos, szórakoztató, színvonalas revü, amely jobbára hiányzik hazai színpadjainkról. Nagyszabású táncprodukciók színes kavalkádja, briliáns artistaszámok sorozata, mai világhírű sláger, s andalító „örökzöld” dallam váltogatja egymást a gyors, pergő ritmusban. S mindez még azért is kellemes, szórakoztató, mert a látványos díszlet előtt, a reflektorok zöldkék-arany pásztájában többnyire szép, fiatal leányok és fiúk énekelnek, ropják a csacsacsát, vagy éppen a Kálinkét — modern köntösben. Palastical — a Friedrichstadt Palast egyik rendezője így fogalmazta meg a revüszínház sajátos stílusát. A szó első fele a hagyományos palaststílusra, az „ical” járulék pedig a mai musical mozgalmasságára, zenei frisseségére utal. Találó ez a szó. Már csak azért is, mert a berlini revü, a könnyed, szórakoztató műsorok közül azt a változatot műveli, amely nagy súlyt helyez a „látványra”. Vagyis nem hiányzik a műsorukból a hatalmas tánckar, a toll, a flitter, az erotikus hangulat — ugyanakkor legtöbb produkció a modern táncok lendületét (Táncoló csizmák például), furcsa-groteszk mozdulatait idézi. A szólótáncok viszont jobbára a klasszikus balett alapelemeire épülnek. Jól ötvözi a hagyományos és a mai elemeket a jelmez is. Wolf Leder jelmeztervező kerüli a durva, a kemény, a harsány színeket. Jobbára a kék különböző árnyalatával, fehérrel, szürkével, ezüsttel dolgozik. A bőrzekék, bőrszoknyák, a csizmák viszont a modern, hétköznapi öltözékek egyszerűségével hatnak. A fergeteges táncok, a látványos produkciók mellett néhány izgalmas artistaszám, paródia is szerepel a programban. Félelmetes, lenyűgöző volt például a „Közjáték a műteremben” artistaszám. Iszonyatos hajlékonyság, s kitűnő mozgástechnika, már-már hihetetlen „gumiemberség” jellemezte ezt a produkciót — kár, hogy az összhatást lerontotta a kissé ízléstelen jelmez. Tetszett Gin, az eredeti „zenebohóc” is, négy trombitájával — és esetlen, kedves, ötletes pantomimmozgásával. Néhány tehetséges táncdalénekessel is találkoztunk ezen az előadáson. Lendülettel, jókedvvel énekelt (méghozzá magyarul) Éva Maria Bitomsky, Bärbel Wachholz, Siegmar Leistner, Siegfried Valendiy és a Michaelis Énekkar. Az est fénypontja Susi Schuster volt. A kitűnő énekesnő boszorkányosan jódlizik. Kitűnően utánozza a madarakat, füttyög, trillázik — és elsöprően temperamentumos. Az előadást Wolfgang E. Struck rendezte — jó tempóban, fergeteges ritmusban. Gantner Ilona Petőfire emlékezve Petőfi Sándor halálának 120. évfordulójára a költőt idéző emlékkiállítás nyílt csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Nemzetiszínű szalaggal díszítették fel a múzeum aulájában álló életnagyságú Petőfi-szobrot, amelyet Ferenczy Béni formált. A kiállítási teremben 16 vitrinben helyezték el a költő műveinek régi magyar kiadásait, s áttekintést kaphat a közönség arról is, mennyire részévé lett az egyetemes költészetnek Petőfi életműve. Az Irodalmi Múzeum az emlékkiállításon kívül állandó jellegű, gazdag anyagú bemutatóval várja a legnagyobb költőnk életművét tisztelő közönséget. Csütörtök délután — Petőfi Sándor halálának 120. évfordulója alkalmából — a költőre emlékeztek Kiskunfélegyházán. Szakszervezeti együttesek IV. táncfesztiválja Csütörtökön Szegeden megkezdődött a szakszervezeti együttesek IV. táncdalfesztiválja. Délután a Széchenyi téren ünnepélyesen felvonták a fesztivál lobogóját. Papp Gyula, a Szeged megyei jogú városi tanács vb-elnökhelyettese köszöntötte az idei háromnapos programra meghívott 7 magyar, valamint a cseh-szlovákiai Liptóról, a romániai Bacauból és a bulgáriai Sztara Zagorából érkezett külföldi szakszervezetek népitáncegyütteseket. Ezt követően a részvevő csoportok több száz tagja impozáns össztáncot mutatott be. Este az újszegedi liget szabadtéri színpadán megkezdődött a fesztivál A romániai magyar A romániai magyar írók jelentős eseménynek ítélik meg, hogy megjelent a Kolozsvári Babes- Bólyai Egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén előadó Sőni Pál egyetemi jegyzete könyv alakban, a mai romániai magyar irodalomról a bukaresti Didaktikai és Pedagógiai Kiadó kiadásában. A könyv a kolozsvári üzletekben órák alatt elfogyott. Az első rész foglalkozik a Szépmíves céh, az Erdélyi Helikon, a Ko irodalom története ránk szerepével. Külön fejezetek tárgyalják Kós Károly, Tabéry Géza, Tompa László, Áprily Lajos, Bartalis János, Szentimrei Jenő, Kuncz Aladár, Bánffy Miklós, Molter Károly, Sipos Domokos, Karácsony Benő, Berde Mária, Tamási Áron, Kacsó Sándor, Dsida Jenő, Gál Gábor, Balogh Edgár, Szilágyi András, Korvin Sándor, Brassai Viktor és Salamon Ernő munkásságát. Jó néhányat az elvtársak közül már nem láttam a Nagyszállóban , elsősorban a legjelentősebbek mérték fel okosan a helyzetet, és már az első nap, este, mentek föld alá vagy menekültek ki az országból. De maradtunk még néhányan, akik szorongva, telve kétségekkel, ittmaradtunk, öszszeültünk, gyászunkban, tanácstalanságunkban a többi tanácstalannál kerestünk menedéket. Azért-e, mert féltünk, hogy a szomszéd szobából, teremből kihallgatnak bennünket, vagy egyszerűen azért, mert fülledt este volt és jobb volt a szabad levegőn — nos, a fák alá, egy rejtettebb részen ültünk le a kerti székekre. Heten vagy nyolcan voltunk, Szikrára emlékezem, Schultzra, egy velem egykorú hosszú legényre, aki valahol a Belügyi Népbiztosságon dolgozott, a lelkes Elzára, az ötszázas Munkástanács tagjára, fáradhatatlan agitátorra. A legidősebb közöttünk, tulajdonképpen idegenként, mint agg költő kapott üdülésre szobát, Kiss József ült, csodáltuk, hogy ott van, egyébként eddig nemigen kereste a társaságunkat. Az első pillanatokban nagy csend volt, hallgatva, magunkba roskadva ültünk. Szikra tenyerébe temette arcát, Schultz nyögdécselt, a hasát dörzsölgette, minden izgalom a beleire ment, az öreg költő törte meg a csendet: — Én is voltam fiatal, és meg akartam enni a világot. Aztán a világ evett meg engem ... Suhanckoromban istenítettem a Tüzek és a Knyáz Potyemkin költőjét Most, hogy így beszélt, keserűbölcsességével tőrt döfött a szívünkbe, meg tudtam volna fojtani azt a kis ősz embert, sihederkorom ideálját. Szikra majdnem gorombán replikázott: — Nem a világot akartuk megenni, meg akartuk akadályozni, véget akartunk vetni annak, hogy a népet, munkáját, kenyerét, testét és lelkét egye meg egy kiváltságos réteg. A hosszú elvtárs folytatta: — Az igaz, hogy most bennünket esznek majd meg, de nemcsak bennünket, hanem azokat is, sokkal barbárabb módon, ahogy valaha, akiket meg akartunk védeni, akiket fel akartunk rázni. Most közbeszóltam. Meglepett, hogy szóra nyílt a szám, csodálkozva hallgattam mondataimat, összevissza beszéd, dadogás volt. — Most halt meg az apám, a temetéséről érkeztem, most meg magamat kell... Mondjatok valamit, egyet-mást sejtettem az utolsó napokban, volt valami, a pusztulás szele a levegőben, de... két órával ezelőtt érkeztem. A Munkás Tanács ülésén sem voltam ... Mit mondott Kun? A szikár, fiatal legyintett: — Amikor Kun felállt, akkor már el volt intézve minden. El voltunk intézve valamennyien. Forradalom és forradalmárok. Böhm és más szociáldemokraták hetek óta tárgyaltak titokban a bécsi antantmisszióval. Kun ugyan erősködött, hogy a munkásság akár utcai harcok árán is megvédi a diktatúrát, de egy Kun nem csinál Tanácsköztársaságot. A Szakszervezeti Tanács túlnyomó többséggel a Tanácskormány azonnali lemondását követelte. Hogy az öreg mit mondott? Valahogy így foglalta össze: a diktatúrát csak akkor lehet fenntartani, ha a nemzetközi szolidaritás elég erős, ez lett volna az első feltétel. A második feltétel az orosz segítség, ha el tudnának érni hozzánk a szovjetek. De a legeslegelső feltétel: a magyar munkásság és parasztság áldozatkészsége. Most, hogy egyikre sem számíthatunk a három közül, jön majd a fehérterror, és akkor a munkások megtudják, hogy mit vesztettek. Elza közbeszólt, nagyon szomorú hangon: — Ha tudták volna, ha el bírták volna hinni, hogy mit veszthetünk, akkor talán nem is vesztettünk volna el mindent. Mindent, ami volt. A hosszú fiatal visszavette a szót: — Elvesztettük, mert nem harcoltunk elég sok áldozattal érte... Nem adtunk elég vért... És ez olyan virág, amit csak vérrel lehet öntözni... Elza köbevágott: — Nemcsak vérrel... Verejtékkel és könnyel is, és az agysejtek munkájával is. Schulcz először szólalt meg: — Mit ér ez az okoskodás?!... Mindig okosok akartatok lenni.. . Túl korán ostobák voltatok, túl későn okosok. Kun is nagyon okos volt... Utólag. Ebben a beszédjében is — le kell venni a kalapot — objektíven, jól elemezte a helyzetet, de mit ér ez? Kitűnő gyógyszer a hullának. Előbb kellett volna objektíven és jól elemezni, és nem légvárakat építeni. Arról miért nem beszélt, hogy a munkások és parasztok miért nem álltak a diktatúra mellé, hé? Miért nem osztott földet, hogy megnyerjük a parasztságot? Beszélni azt tud most is és mindig tudott beszélni. A dumája az igen, azzal lehengerelt mindenkit, akinek ellenvéleménye volt. Emlékszem, amikor — még áprilisban — mi, nyomdászok ... akkor ő olyan gorombán ... az a baj, hogy ő a diktatúrát a munkások ellen gyakorolta ... A szikár fiatal dühösen közbevágott: — Hogy Kun nem volt kellemes vitapartner, az kétségtelen. De egy diktatúra vezérének ezt nem lehet a szemére hányni, sőt, ez talán szükséges is. Elégszer hallottam beszélni, rendben van, még veszekedni és gorombáskodni is. Minden szótagot keményen, világosan ejtett ki, pattogó beszédmodora nem volt behízelgő, de olyan legyőző, hogy egyúttal meggyőző is. A hallgatóság majd minden tagja azt érezte, hogy ez az ember tökéletesen meg van győződve minden kimondott szavának igazáról, hogy a tárgyról és elvről, amiről beszél, csak ezeket a mondatokat lehet mondani. Sem hozzátenni, sem elvenni ez igazságból nem lehet. Ez a kérlelhetetlen beszédmodor az ellenféllel, sőt az ellenséggel folytatott vitában úgy hatott, mint a gépfegyver sorozat, mely egyszerűen lekaszálja a másik oldalt. Majd mindig azt láttam, hogy az a másik oldal Kun szava után megzavarodva csak hápog, érveinek, gondolatainak szétzilált hadállásait kapkodva próbálja összeszedni. Vagy tehetetlenségében, dühében átkozódni, ordítozni, fenyegetőzni kezdett. Szikra nagyon csendesen: 1. — Ez mind igaz lehet. De ha egy helytelen stratégia szolgálatában áll az ilyen kitűnő tehetség, nos, annál rosszabb. Hogy dőlhetett be Clemencaeu-nak? Gépiesen lemásolni Lenin taktikáját, azt képzelte, Magyarország is rendezhet Breszt Litovszkot? Egy győzelmes hadsereget visszarendelni a hódított területekről? Teljesen megzavarodva jöttek haza a derék elvtársak, nem értették meg, nem lehetett velük megértetni, hogy miért kell visszaadni mindazt, amit ők nehéz harcok árán, győzelmesen megszereztek. Hogyan képzelte Kun, hogy ezeket a proletár katonákat megint ki lehet küldeni a frontra? Semmiféle katonát ilyen módon... (Folytatása következik) Nádasi József: A 134-ik nap «■» Az óceán túlsó partján Beszélgetés Ruzicskay A Körös-parti kis műteremház bizony alaposan megváltozott tavaly óta, amikor utoljára itt jártam, a szarvasi Erzsébetliget fái között. Sok minden történt ez alatt az egy esztendő alatt: Ruzicskay György akkor még csak készülődött a nagy útra, amelyre az egyik legnagyobb New York-i galéria tulajdonosa hívta meg. Most, több ezer kilométeres utazás után, újra itthon van a Körösparton. Talán hogy egy kicsit megpihenjen, vagy még inkább, hogy folytassa a tavaly félbehagyott nagy munkát. Amíg távol volt, a fehér kis parasztház mellett építkezni kezdtek. Egy modern, tetővilágítású műterem és kiállítóház épül itt, félig társadalmi munkában — meglepetésként, amellyel a szarvasi tanács várta a hazatérő művészt, Ruzicskay György régi vágyát váltva valóra. Ha felépül, itt dolgozik majd, és itt állítja ki készülő nagy művét, a több mint ötven méter hosszú, Szarvas története című pannóját. Vándorkiállítás amerikai módra Először is útjáról érdeklődöm. — Azt hiszem, sikerült megteremtenem a képzőművészeti kiállítások új típusát, a villámkiállítást. Torontóban például egy egyetem felkérésére az egyetem új, modern épületének huszonnegyedik emeleti dísztermében rendeztem kiállítást. A megnyitó előtt egy órával raktuk fel a képeket. Az egyetem egész tanári kara készségesen segített ebben a munkában, és még aznap este össze is csomagoltam mindent, s indultam tovább. A megnyitóra viszont meghívtak mindenkit, aki a város kulturális életében számít, s a meghívottak kivétel nélkül meg is jelentek. Olyan volt az egész, mint egy koncert, amelyen a hegedűművész fellép a pódiumra, eljátssza a számát, aztán összecsomagolja a hangszerét és utazik tovább — mondja Ruzicskay György ezekről a kiállításokról. Amikor elutazása előtt beszélgettünk a művészszel, azt mondta, szeretne sokat dolgozni amerikai útja során, és elsősorban az ott születő műveket akarja kiállítani. — Megvalósította eredeti elképzelését? A kint elkészült művekből rendezte a kiállításokat? — Igen, a kiállítások anyagának zömét ott készült munkáim alkották, de természetesen itthonról is vittem magammal anyagot. New Yorkban bemutatták például a Képzeletbeli utazások című rajzsorozatom mindegyik lapját. A körülmények különösen kedveztek a munkámnak, hiszen télen New Yorkban ítéletidő volt, néha napokig nem tudtunk kimozdulni szálláshelyünkről, mit csinálhattam volna mást, dolgoztam. Pegazus a felhőkarcolók között A különböző útikönyvek beszámolóiból már a magyar olvasóközönség is jól ismeri New York nevezetességeit, az amerikai életformát, mégis érdekes, mi volt egy magyar képzőművész benyomása e hatalmas metropolissal való találkozáskor. — Van valami nyomasztó New York felhőkarcoló rengetegében. Különösen a két világháború között épült vörös téglás monstrumok hatnak így az emberre. Az újabb felhőkarcolók már sokkal barátságosabbak. A színük rendszerint vid's a modern építőanyagok felhasználásával van bennük valami légies. New Yorkot azonban felülről kell megnézni, a legmagasabb felhőkarcoló tetejéről, s úgy valóban csodálatos látvány. Talán szimbolikus értelemben is igaz az, hogy felül kell emelkedni a felhőkarcoló-rengetegen. Ezt a gondolatot próbáltam kifejezni egyik Amerikában készült művemben is: Pegazus a felhőkarcolók között. Eszembe jut Ruzicskay György egyik rajzalbuma, a húszas években készített, Szerelemkereső című. Ebben az albumban a nagyváros egy kicsit New Yorkra emlékeztetett. Ahogy a művész elképzelte akkoriban. — Úgy hiszem, most Györggyel volt először New Yorkban? Ilyennek képzelte? — Ez nagyon érdekes volt. Még elutazásom előtt idehaza, Pesten festettem egy képet New Yorkról. Amilyennek én elképzeltem a várost. Odakünn meglepetéssel tapasztaltam, hogy ez a prognózzis helyesnek bizonyult. Olyannak láttam New Yorkot, amilyennek itthon megfestettem. Ruzicskay György új művészeti törekvését a művész maga nevezte el biofestészetnek. Az élő természetet, a növényi vegetációt festi legújabb művein, sőt egy sajátos kollázstechnika alapján műveit magukból a növényekből állítja össze. — Milyen visszhangot váltott ki Amerikában ez a biofestészet? — Most nem mutattam be bioképeket. Majd talán a következő látogatásom során, hiszen alig érkeztünk haza, máris hívnak, azt szeretnék, hogy még ez évben visszautazzunk, de én most egy kicsit szeretnék megpihenni itt, a Körös-parton. Most, hogy meglesz ez az új műteremház, Szarvas történetéről festett pannómat is be akarom fejezni. Ha ez készen van, talán újra sor kerülhet egy amerikai utazásra. Búcsúzóul megmutatja belülről is a félig kész műtermet és kiállítócsarnokot. A teremben térválasztó elemekként fatörzsek állnak ki a földből. — Egy biofestő műterméhez, úgy gondolom, így is illik — mondja tréfásan Ruzicskay György. Rideg Gábor HOW/VM — Rio de Janeiro-i Totoarte című szaklap hagyományos nemzetközi fotókiállításán Petrovics László ezüst, Czeizing Lajos bronzérmet nyert. * — A Magyar Nemzeti Galériában augusztus 2- án, szombaton déli 12 órakor nyílik Barzó Endre festőművész emlékkiállítása. A kiállítást dr. Solymár István főigazgató-helyettes nyitja meg. Műsorok Budai Parkszínpad: Palastrevü ’?9 (a berlini Friedrichstadt Palast vendégjátéka, este 8). — Városmajori Szabadtéri Színpad: Ne szóljatok bele (a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka, este 8). — Körszínház (a BNV lengyel pavilonjában, jegypénztár telefonja: 223—640), Kalevala (este 8). — Ligeti Sátorcirkusz: Moszkvai Tégcirkusz vendégjátéka (du. 4, este 8). — Bécsi kapu téri evangélikus templom: Bach kollégium (este fél 7). KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időj. 4.33: Z. Közb. 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.15: Rádióreklám. 6.30: H. Időj. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Műsor. 7: Vegy. kr. II. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 7.45: Mit főzzünk? 8: H. Időj. Műsorok. 8.20: Népi zene. 8.50: Lemezek közt válogatva. 9.20: Könyvismertetés. 8.30: Könnyűzene. 10: II. Időj. 10.05: Verdi-opera kórusok. 10.25: Csónakkal a Tiszán. Gyermekrádió műsora. 10.50: Lottóeredmények. 11: Édes anyanyelvűnk. 11.03: Népszerű zenekari muzsika. 12: Déli krónika. Lottóeredmények. 12.23: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népdalok, csárdások. 13.41: A Nyugat főszerkesztője. Emlékezés Ignotusra, születésének 100. évfordulóján. 13.57: Húszas Stúdió. 15: Hírek. Idős. 15.10: A zenekar története. Puccini. II. rész. 15.50: Andor Hana énekkara énekel. 16: Világgazd. hírek. 16.05: Így élünk... Seefeldben. Riport az NDK-ból. 16.58: Műsor. 17: H. Idős. 17.05: Kislpol, figyelő. 17.20: Haydn: G-dúr ,Oxfordi-szimfónia. 17.47: Henry Esmond. Rádiójáték II. része. 18.49: Cherbourgi esernyők. Filmzene. 18.58: Műsor. 19: Esti krónika. 19.25: Nóta- és répdafest. 20.20: Láttuk, hallottuk. 20.40: Dzsessz. 21: Hírek. 21.03: Mindent a hallgatóért! 22: H. Időj. 22.15: Sporthírek. 22.20: Meditáció. 22.30: Változatok két témára. Beszélgetések. 23.30: Operettmuzsika. Közb. 24: H. Idős. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-adóval. 8.05: Erkel operáiból. 8.40: Titkos háború. A sivatag rókája. VII. rész. 9: Mese. 9.08: Belgrádi gyermekkórus énekel. 9.15: Tábortüzek égnek meszsze... 9.30: Gyermekzene. 9.40: Óvodások műsora. 10: A zene hullámhosszán. Közben. 10.59: Lottóeredmények. 11: Hírek. 11.44: Csinnadratta. H. Lányi Piroska elbeszélése. 12: Zenekari muzsika. 13: Hírek. Időj. 13.05: Kamarazene. 13.45: Időjárás, vízállás. 14: Rivaldafényben. I. Közben. 14.30: H. Körzeti időjárás 14.50: Zenei üzenetek. 15.30: Hírek. 15-33: Rivaldafényben. Közb. 16.30: Hírek. 17: Ötórai tea. Közb. 17.30: Hírek. 18: H. Idős. 18.10: Tudósaink arcképcsarnoka. Mészöly Gyula akadémikus. 18.25: Népi zene. 18.49: Új könyvek. 18.52: Esti mese. 19: Don Juan. Mozart kétfelvonásos operájának közv. a salzburgi Festspielhausból, vez. Herbert von Karajan. Közb. kb. 20.40: Esti kr. II. Kb. 21: Operaközv. folyt. Kb. 22 30: Könnyűzene. 23: H. Időj. 23.10: Tánczene. 23.25: Saint- Saëns, ín. szimfónia. 24: H. Időj. URH 18: H. Időj. 18.10: Tánc*. Koktél. 18.55: Versek. 19—Kb. 22.30: Azonos a Petőfi adó műsorával. Kb. 22.30: Hangszerszólók. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Mi újság a Futrinka utcában? Szép álmokat, Cicamica! 18.35: Reklámműsor. 18.40: Belépés a végtelen kicsinybe. Francia kisfilm. 19.05: Munkásszálló . 1907. Magyar rövidfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklámműsor. 19.30: Varázslatos szigetek. Szovjet filmsorozat 1. A komodói „sárkány”. 20: Tv-híradó. 20.20: Nyári esti dal. Színek és hangulatok fekete-fehérben. 21.05: Az öltözködés művészete. 7. Divat a XVII. században. 21.25: Moldován Stefánia énekel. Portréfilm ism. 22.05: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 18: Beatzene. 19: Tv-híradó. 19.30: A macedón tv estje. 19.55: Szórakoztató 7. 20.20: Arany a korom alatt. Művészeti dok.film. 20.35: Néprajzi műsor. 21: a bomba. Jug. film. 22.20: Esztrádműsor Szkopjéból. 23: Tv-híradó. A RAMÓNÁNÁL már kapható a TREVIRA kelméből készült RUHA, PULÓVER és KARDIGÁN Keressen fel bennünket! RAMONA-fiókok a város minden pontján A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224-819*