Népszava, 1969. szeptember (97. évfolyam, 203–227. szám)

1969-09-02 / 203. szám

l­ízig proletárjai, egyesüljetek ! !k ! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 97. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1969. SZEPTEMBER 2. KEDD B • * Ünnep Vietnamban tiszon­négy éve— 1945. szeptember 2-án — a ha­noi színház erkélyéről hangzott el Ho Si Minh elnök történelmi jelentőségű kiáltványa, amely — hosszú harcok után — a vietnami nép, s az egész világ számára jelentette be a Vietnami De­mokratikus Köztársaság létrejöttét. A Függetlenségi Nyilatkozat azonban nemcsak re­gisztrálta a szabad és demokratikus Vietnam létei­d, egyben kifejezte a 31 milliós vietnami nép — Észak és Dél — együttes szándékát szabadsága és függetlensége megvédésére bármilyen agresszorral szemben. Ennek dokumentálására álljon .itt néhány szó a Függetlenségi Nyilatkozatból: Vietnamnak joga van a szabadsághoz és a függetlenséghez, s valóban sza­bad és független lett. A vietnami nép telve van el­szántsággal, hogy minden lelki és anyagi erejével, életének és vagyonának, feláldozása árán is megvédi a szabadsághoz és függetlenséghez való jogát." S mert kevés olyan nép van, amelynek történel­mét, harcait olyan részletességgel ismerhettük vol­na meg, mint a vietnami népet, szinte feleslegesek a szavak felidézni ezen a mai évfordulón a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásától eltelt idő eseményeit Százéves francia, majd japán gyarmati elnyomás végét jelezték Vietnamban Ho Si Minh elnök szavai. De csak arra volt idő, hogy ez a sokat szenvedett nép megizlelje a szabadság alig ismert levegőjét, s már újra fegyvert kellett fognia a gyarmatosítók el­len, akik nem tudtak belenyugodni hatalmuk elvesz­tésébe. Nyolc hosszú év hihetetlenül nehéz harca hozta meg végre a győzelmet, s teremtette meg a lehetőséget a vietnami nép számára, hogy az ország északi felén, saját elhatározása szerint, a szocializ­mus útjára lépjen. A VIETNAMI HÁBORÚ eddig legsúlyosabb per­ceiben is — amikor a dél-vietnami szabadság­­harcosok és a VDK ellen egyforma dühvel tát­á­madtak a Amerikai Egyesült Államok és a báb­rezsim csapatai — szembetűnő volt, milyen hatal­mas utat tett meg a szocializmus útjára lépett Viet­nami Demokratikus Köztársaság a vietnami nép életének megváltoztatásában, az országépítő munká­ban Egy nép, amelyet emberszámba is alig vettek a gyarmatosítók, a szocializmus eszméjével, annak megvalósításával egy évszázadnyit lépett előre, el­foglalva méltó helyét a megbecsülésnek abban a rendjében, ahol minden nép egyenlő jogú. A gyarmatosító azonban hamarosan arcot változ­tatott, s ezúttal az amerikai imperializmus képében tett mindmáig tartó kísérletet arra, hogy elvitassa a vietnami nép jogát saját országára, szabadságára, önrendelkezési jogára, életére. S ez az a pont, ah­ol szükséges utalni arra, hogy a VDK ünnepén sem­ vá­­laszthatjuk ketté a szocializmust építő Vietnami De­mokratikus Köztársaságot és Dél-Vietnamot Vietnam erőszakos megosztása a genfi konven­ciókban csak a gyarmaturalom vereségét foglalhatta írásba, a vietnami nép jövendő sorsát nem. A szo­cializmust építő Észak-Vietnam eredményei láttán megerősödött dél-vietnami függetlenségi törekvések olyan mértékben ingatták meg a nehezen összetá­kolt rezsimet, hogy aligha kérdéses, mi lett volna a sorsa, ha az amerikai imperializmus nem kezd fegy­veres intervenciót a vietnami szabadságtörekvések ellen. És anélkül, hogy az annyiszor elmondottakat újra elismételnénk, csak a nyilvánvaló igazság hangsú­lyozására szögezzük le: a vietnami háború befejezé­sének kérdése most is, a jövőben is csak egyféle­képpen rendezhető, az amerikai csapatok feltétel nélküli kivonásával. Ho Si Minh elnök még az előző amerikai elnök­nek, Johnsonnak küldött válaszlevelében írta a kö­vetkezőket: „Vietnam több százezer mérföldre van az Egyesült Államoktól. A vietnami nép sohasem tört az Egyesült Államok ellen. Az Egyesült Álla­mok azonban a kötelezettségek ellenére, amelyeket képviselője az 1954-es genfi értekezleten magára vállalt, nem vetett véget vietnami intervenciójának, ellenkezőleg, agresszív háborút robbantott ki Dél- Vietnamban és azt kiterjesztette azzal a céllal, hogy Vietnam kettéosztottságát hosszú időre megőrizze, és Dél-Vietnamot Amerika új típusú gyarmatává és katonai támaszpontjává változtassa.” A­Z AMERIKAI SZÁNDÉK kudarca ma már nyil­vánvaló. S nyilvánvaló a manipulációs szándék is, amely a sokat hangoztatott amerikai ,,béke­tervek” mögött van, hiszen még a VDK elleni támadásokról sem mondtak le. Csak az év első felé­ben háromszáznál több kémrepülést hajtottak végre az amerikaiak a VDK területe fölött, s bombázták a déli tartományokat. A vietnami realitás ma az, hogy minden ameri­kai erőfeszítés ellenére létrejött és jelentős befo­lyásra tett szert a Dél-vietnami Ideiglenes Forradal­mi Kormány. Gyors és széles körű nemzetközi elis­merése, azoknak az erőknek a sikere, amelyek Viet­namban őszintén törekednek a békére, s amelyek­nek egyedül van joguk ahhoz, hogy a dél-vietnami nép igazi képviselőinek tekintsék magukat. • VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSA­­S­­SÁG kikiáltásának évfordulóján nemcsak ezek­­ek­nek a nyilvánvaló igazságoknak a hangsúlyo­­­­zására nyílik jó alkalom, de annak ismételt ki­fejezésére is, hogy a VDK számíthat a szocialista országok, közöttük hazánk segítségére, szocializmust építő munkájában, s az egész vietnami nép abban a jogos harcában, amelyet szabadságáért és független­ségéért vív. Diósdi László hi­­ ......... ...................... OLDAL Időtöltés-e az olvasás? ........ 2 Építkezni tilos. .............................................3 Gyorslista a lottó tárgynyeremény­­sorsolásáról.............................................4 Különleges szolgáltatásokat nyújt a KERAVILL­A LÖV-ön............................8 Ai VII. szakszervezeti világkongresszus előkészületeiről tárgyalt a SZOT elnöksége Tájékoztató az I. félévi baleseti helyzetről­­ Szeptember második felében összehívják a Szakszervezetek Országos Tanácsának soron következő ülését Hétfőn ülést tartott a SZOT elnöksége. Az el­nökség megvitatta és jó­váhagyta a magyar szak­­szervezeti mozgalomnak a Vll. szakszervezeti világ­kongresszusra való felké­szülésével kapcsolatos be­számolót, amelyet a Szak­­szervezetek Országos Ta­nácsának soron követke­ző ülése elé terjeszt. Az elnökség tudomásul­ vette az 1969. I. félévi üzemi baleseti helyzetről­ szóló tájékoztató jelen­tést, amely megállapítja, hogy az állami ipar, épí­tőipar, szállítás és hír­közlés területén az 1969. év első félévében az előző év azonos időszakához vi­szonyítva az üzemi halá­los balesetek száma 3,5 százalékkal emelkedett. Csökkent a csonkulásos balesetek száma 10 száza­lékkal, az egyéb üzemi balesetek száma 8,4 szá­zalékkal, az 1000 munkás­ra eső balesetek száma 11,6 százalékkal. Emelkedett a halálos balesetek száma a vegy­iparban, az építőanyag­­iparban, a papíriparban, a kohászatban, az építő­iparban. Csökkent a halá­los balesetek száma a gépiparban, az élelmiszer­­iparban, a szállítás és hírközlés terü­letén. Az üzemi bal­ese­tek száma a bányászat, fém­­tömegcikk-, papír-, kéz­mű- és hosdipar, szállítás és hírközlés területét ki­véve, minden iparcsoport­ban csökkent. Nagyará­nyú a csökkenés a villa­mosen­ergia-iparban (19 százalék), az építőiparban és könnyűiparban (13 szá­zalék). A mezőgazdaság állami szektorában a halálos balesetek száma 26 száza­lékkal, a balesetek száma 12 százalékkal csökkent. A halálos balesetek bal­esetek száma az erdőgaz­daságot kivéve, minden területen csökkent vagy stagnál. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben a halálos balesetek száma 25 százalékkal csökkent, a balesetek száma azon­ban 10 százalékkal emel­kedett, de a termelőszö­vetkezetekben a balese­tek bejelentése hiányos, így az adatok nem telje­sek. Az iparban a halálos balesetek kedvezőtlen ala­kulását a gyakoribbá vált tömeges balesetek idézték elő. .A tömeges balesetek oka: a technológiai, üzemviteli utasítások megszegése, illetve mun­kabiztonság szempontjá­ból nem megfelelő mű­szaki, technológiai meg­oldások, módszerek, to­vábbá a laza fegyelem, az ellenőrzés hiánya. Ilyen okokra vezethetők vissza a többi között a répcelaki Szénsavtermelő Vállalatnál, a Nagyalföl­di Kőolajipari és Föld­­gá­z­termelő Vállalat al­győi telepén, a Bélapát­falvi Cementműve­k kő­bányájában, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat miskolci üzemében és az Észak­magyarországi Ve­gyiművekben bekövetke­zett balesetek. 1969 1. félévében — az előző év azonos idősza­kához viszonyítva — emelkedett az égés, rob­banás, erő- és munkagé­pek által okozott halálos balesetek száma. A leg­több­­ halálos baleset ■ to­vábbra is a járművekkel, t­rak­torokkal következet­t be, bár összességében csökkent a számuk. A vállalati szervek a korábbi éveknél nagyobb összegeket fordítottak a munkakörülmények javí­tására, de még mindig sok a korszerűtlen, el­avult üzem­­technológiai folyamat, ahol továbbra is veszélyes körülmények között foglalkoztatják a dolgozókat. Viszonylag lassú ütemű az előrehala­dás a leggyakrabban bal­esetet okozó restél­y­forrá­sok felszámolásában. A nehéz, veszélyes, egészségre ártalmas mun­kahelyeken, technológiai folyamatoknál nagyará­nyú a munkaerő-vándor­­lás és a létszámhiány. Mindezek kedvezőtlenül hatnak és lazítják a biz­tonsági szabályok, techno­lógiai előírások betartásá­val kapcsolatos fegyelmet. .A szakszervezeti szer­vek a dolgozók szélesebb körű bevonásával, a tár­sadalmi felügyelők, a munkavédelmi aktívák, a munkavédelmi őrök se­gítségével, intézkedéseik­kel, a nevelő- és felvilá­gosító munkával tevéke­nyen közreműködtek a veszélyforrások feltárásá­ban, a balesetek, halálos balesetek megelőzésében. A fél év során a dolgo­zók egészségét, testi ép­ségét veszélyeztető körül­mények miatt a munka­védelmi felügyelők 516 esetben függesztették fel a munkavégzést. Így pél­dául: a komáromi Kőolaj­ipari Vállalatnál, az Ön­tödei Vállalat soroksári gyáregységében és a Lja­­bor Műszeripari Művek (Folytatás a 3. oldalon) az új oktatási év Hetszen az ország 570­ általános és mintegy 530 középiskolájában ünnepé­lyes külsőségek között megnyitották az 1989 70- es tanévet. Az általános iskolai ünnepségeken mindenütt külön köszön­tötték idősebb társaik a legfiatalabbakat, az első­söket, akik 124 000-en most lépték­ át először ez iskola küszöbét. Az ünnepségeken az igazgatók tájékoztatták a diákokat és a szülőket az iskolai élet szervezeti kérdéseiről. A tanítás kedden kezdődik. A téli szünidő a népszámlálás miatt hosszabb lesz 1969. december 22-től 1970. ja­nuár 14-ig tart. Az írás­beli érettségi képesítő vizsgákat, valamennyi kö­zépiskolában nappali ta­gozaton 1970. május 11. és 18-a között tartják. (MTI) Csúcstalálkozó Kairóban Nasszer elnök hétfőn a délelőtti órákban rövid megbeszélést folytatott a négyes csúcstalálkozóra odaérkezett Atasszi szíriai államfővel és Husszein jordániai királlyal, vala­mint Ammas tábornokkal, az iraki miniszterelnök­­helyettessel és belügymi­niszterrel, aki meglepetést keltve Al Bakhr elnök helyett érkezett a csúcs­találkozóra Kairóba Mindeddig nem adtak­ hi­­vatalos magyarázatot az iraki államfő távolmara­dására. A négy küldöttség első, érdemi megbeszélésére még hétfőn az esti órák­ban került sor. A két ta­lálkozó közötti szünetben Nasszer elnök és Husszein jordániai király folytatta szombaton a megkezdett megbeszéléseit. Hétfőn délután Kairó­ban az Arab Liga székhá­zában megnyílt a Palesz­tinai Nemzeti Tanács — a különféle palesztinai el­lenálló szervezeteket ösz­­szefogó testület — konfe­renciája. A kétszázezer lakosú Haifa izraeli kikötőváros egyik központi parkoló­helyen vasárnapra virra­dóra bomba robbant. Csu­pán egy nő sebesült meg könnyebben, de több gép­kocsi porrá égett. Ez volt egyébként két hét lefor­gása alatt a második me­rénylet a városban. Hétfő délelőtt az Alita­lia olasz légitársaság Ca­­ravelle-gépe elszállította­ Damaszkuszból azt a négy izraeli állampolgárt — három felnőtt nőt és egy 13 éves lányt — akiknek a szíriai hatóságok szabad eltávozást biztosítottak a pénteken Damaszkuszba térített TWA-gép hat iz­raeli állampolgárságú utasa közül. „Az emberiségnek soha nem szabad elfelejtenie Nagygyűlés a nemzetközi antifasiszta nap alkalmából A Magyar­ Partizán Szövetség és a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága ■az Országos Béketanács­­csal és a Magyar Jogász Szövetséggel közösen­ — a nemzetközi antifasiszta nap alkalmából — hétfő délután nagygyűlést ren­dezett a vasasszakszerve­zet székházának díszter­­mében Bodor Tibor színművész szavalata után dr. Mar­kója Imre, az igazságügy­miniszter első helyettese­­üdvözölte a részvevőket, majd dr. Sós György rendőr vezérőrnagy, a Budapesti Rendőrfőkapi­tány­ság vezetője, a Ma­gyar Partizán Szövetség alelnöke mondott beszé­det. Dr. Sós György beve­zetőben a második világ­háború szörnyűségeire emlékeztetett: 54 millió halottja volt, 28 millióan váltak rokkanttá, s a fa­sizmus éveiben több mint 26 millió embert hurcol­tak koncentrációs tábo­rokba. 11 milliót pedig megsemmisítettek gáz­­kamrákban, felakasztot­tak, agyonlőttek, vagy más módon pusztítottak el. — Népünk soha nem felejtheti el — hangoz­tatta —, hogy több mint félmillió magyar felnőtt, lakosságénak 1 százaléka pusztult el, hazánk anya­gi veszteségei is óriásiak voltak. — Az ermdenség sze­rencséje, hogy a szörnyű­ség éveiben volt olyan erő, amely szilárdan szembeszált a fasizmus­sal: a Szovjetunió hős­népe és azok az antifa­siszta harcosok, akik­ bát­ran, életüket is kockára téve harcoltak a fasiz­mussal szemben. — A fasizmus az em­­ber­iség elleni bűn volt, és a jövőben is az marad. Az emberiségnek — sa­ját érdekében — soha nem­ szabad elfelejtenie az fasizmus okozta szörnyű­ségeket — mondotta, majd a fasizmus újjá­élesztéséről, az imperia­listák felelősségéről szólt. Rámutatott ezzel kapcso­latban arra is, hogy a második világháború után az imperialisták több mint 80 helyi hábo­rút robbantottak ki, ezek közül a legszennyesebb az, amit az Egyesült Ál­lamok a vietnami nép el­len folytat. — Pártunk és népünk legjobbjai harcoltak a fa­sizmus barbársága ellen — hangoztatta dr. Sós György. — a mai antifasiszta napon gyű­lésünkön megfogadjuk: minden eszközzel ül­dözni fogjuk a fasiszta bűnöket és bűnösöket. A gyűlés részvevői ez­után felhívást fogadtak el, amely egyebek közt hangsúlyozza: nem feled­jük el a múltat, nem bo­csátunk, mert nem bo­csáthat­unk, meg ember­­milliók gyilkosainak. Kö­veteljük­ a régi és az új háborús bűnösök meg­büntetését Minden ország mondja ki a háborús bű­nök elévülhetetlenségét és vonja felelősségre a még szabadon járó gyilkoso­kat. (MTI­ // Katonai puccs Líbiában Megdöntötték a királyságot Kikiáltották a köztársaságot A bengázi rádió hét­főn reggel bejelentette, hogy a fegyveres erők képviselőiből alakult „Forradalmi Parancsnok­ság Tanácsa" megdöntöt­te a királyságot és ki­kiáltotta a Líbiai Köz­társaságot. A tripoli rádió ugyan­csak hétfőn reggel közöl­te, hogy Líbiában kijá­rási tilalmat rendeltek el, és lezárták az ország va­lamennyi légi- és tengeri kikötőjét. A katonatisztek kije­lentik : „Azért lázadtunk fel, hogy megvédj­ük a nép szabadságát és mél­tóságát, hogy magasra emeljük az arab nemzet zászlaját”. A tripoli rádió bejelen­tette, hogy szeptember 1-i hatállyal feloszlatták a korábbi rendszer törvény­hozó szerveit. A volt ve­ze­tőknél, a forradalom el­len irányuló mindennemű kísérletet, erőteljesen le­törik. A Forradalmi Pa­rancsnokság Tanácsa a Lí­biai Arab Köztársaság­­ügyeit intéző egyetlen il­letékes szerv. A tanács­ „minden doktrinától mentes” szo­cialista Líbiát, azaz olyan haladó országot kíván te­remteni, amely szembe­száll majd a gyarmatosí­tással és a fajgyűlölettel, s támogatja a gyarmati el­nyomás alatt élő országo­kat. Hasszán Erridha trón­örökös, aki a Törökor­szágban gyógykezelteté­sen levő apja, a 81 éves Idrisz király helyett az államügyeket intézte, 12 óra előtt néhány perccel a tripoliszi rádió­ban bejelentette, hogy lemond trónörökösi tisz­téről. Hasszán Erridha támogatásáról biztosítot­ta az új rendszert, fel­hívta az­ ország lakossá­gát, adjanak meg minden támogatást a hatalom új birtokosainak. A trónörö­kös óva intette a líbiaia­kat, nehogy fegyvert ra­gadjanak. A damaszkuszi rádió a bengázi rádió egyik adá­sát ismertette, amelyben bejelentették, hogy Líbia hivatalos új neve Líbiai Arab Köztársaság lesz. Fock Jenő : Todor Zsivkov, a Bol­gár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Miniszter­tanács elnöke hétfőn fo­gadta Fock Jenőt, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagját, a Minisz­tertanács elnökét és ba­ráti beszélgetést folyta­tott vele. A találkozón részt vett Borisz Velcsev, a Bolgár Kommunista Párt Politi­kai Bizottságának tagja Bulgáriában és Lucsezar Avramov, a Politikai Bizottság pót­tagja is. Ugyancsak hétfőn a BKP Politikai Bizottsága nevében hivatalos foga­dást rendeztek a magyar miniszterelnök tiszteleté­re, amelyen bolgár rész­ről Todor Zsivkov, Zsiv­­ko Zsivkov, Ivan Popov és Sucsezar Avramov is részt vett. A fogadás jó hangulatban, baráti lég­körben zajlott le. (BTA)

Next