Népszava, 1969. október (97. évfolyam, 228–254. szám)

1969-10-18 / 243. szám

KULTÚRA - TÁRSADALOMTUDOMÁNY - IRODALOM - MŰVÉSZET Vas János Műveltség és világnézetS­ zemtanúi vagyunk a világban vég­bemenő változásoknak. Szinte naponta találkozunk technikai újdonságokkal, tudományos felfede­zésekkel. Nagy és egyre növekvő szerepe van ma már az automa­tizálásnak, a komplex gépesítés­nek, az atomenergiának, az orvos­­tudományokban elért új eredmé­nyeknek, a szervátültetéseknek, a világűr meghódításának, szinte az emberi gondolkodást „helyettesítő” elektromos berendezéseknek, kompu­tereknek, a kibernetikának. Mindez jelzi azt az új folyamatot, amelyet tudományos-technikai forradalom­nak nevezünk Nem kisebb a változás a világ po­litikai arculatán sem. Megszilárdult a szocialista világrendszer. A szocia­lista országokban tökéletesedik a tár­sadalmi berendezkedés, a gazdaság­­irányítás rendszere, a szocialista de­mokratizmus továbbfejlődése nyo­mán újfajta közélet bontakozik ki. M­ind a technikában és tudo­mányban, mind a társadalmi­politikai életben a változások üteme felgyorsult, a tartalma jelen­tős mértékben gazdagodott, egyben bonyolultabb is lett. A hazánkban végbemenő társadalmi-gazdasági vál­tozások megértése is sokaknak okoz gondokat Ha ehhez hozzávesszük az életmódban történt változásokat, ak­kor kézenfekvő az a következtetés, hogy a ma emberének az eddigiek­nél sokkal több ismeretanyagot, na­gyobb műveltséget és politikai­ látó­kört kell szereznie, hogy a világban eligazodjon, hogy felfogja a változá­sok értelmét, tartalmát. A társadalmilag igényelt és szük­séges műveltséganyag kiválogatása és megszerzése azonban nem könnyű a XX. század második felében. Ko­runkban az ismeretek olyan sokasá­ga halmozódik fel, melyet teljes ter­jedelmében egyetlen ember sem tud birtokba venni. A korszerű művelt­ség, bár magában foglalja a sokol­dalúság követelményét, feltétlenül megkívánja a rendelkezésre álló is­meretanyag alapos szelektálását. A hajdani egyoldalú „humán művelt­ségeszmény” helyébe mindinkább egy lényegre koncentráló, sokolda­lúbb műveltségeszmény lép, mégpe­dig úgy, hogy a lexikális műveltség­anyag helyett használható, aktív és a dolgok lényegi összefüggéseit meg­érteni segítő műveltség kerül. En­nek a műveltségnek mintegy vég­eredménye s egyszersmind magva a marxista-leninista világnézet, a természet-­­és társadalomtudomány eredményein alapuló világkép, mely a világra vonatkozó alapvető isme­reteinket, meggyőződésünket foglalja össze, segít abban, hogy megtaláljuk helyünket a világban, a társadalom­ban, sőt közvetlen környezetünkben is, s nagyrészt meghatározza legfon­tosabb állásfoglalásainkat, cselekede­teinket is. J­elentős azoknak a száma, akik a korszerű műveltség megszerzésé­ben a műszaki-technikai, a szak­mai hozzáértést kívánják magas fo­kon elsajátítani. Ez egybeesik a tár­sadalmi szükséglettel. Azonban csak a műszaki tudás, világnézeti megala­pozottság nélkül nem adhat választ minden kérdésre. A „technicizmus” mindenhatóságát valló embereknek valamilyen módon előbb-utóbb konf­liktusuk támad környezetükkel, mert nem képesek megérteni a társadal­mi változásokét, nem találják meg helyüket a társadalomban. Nemcsak az ember és a természet között, ha­nem az ember és a társadalom között is felmerülnek problémák. Tehát a társadalomtudományokban való jár­tasság nélkülözhetetlen. A kapitalis­ta világban az emberek gondolkodá­sával való manipulálást, a dolgozók­nak saját érdekeikkel és osztályérde­­keikkel való szembeállítását éppen az teszi lehetővé, hogy nem ismerik a társadalmi mozgás törvényszerű­ségeit, kevésbé vagy egyáltalán nem ismerik a szocialista ideológiát. Mindez arra mutat, hogy a mai bo­nyolult világban korszerű műveltség nem lehetséges marxista-leninista világnézet nélkül. Kétségtelen, hogy az ember társadalmi hasznosságát csak az általános, a szakmai és a po­litikai műveltség együttesen adja. A műveltség, a világnézet alapjait a felnövekvő nemzedék az iskolában sajátítja el. Közoktatásunk az elmúlt évek során jelentős eredményeket ért el. A tudomány és technika egyre gyorsuló fejlődése, a bonyolult tár­sadalmi mozgások azonban további változtatásokat sürgetnek. Közokta­tásunk előtt a korszerű műveltség megalapozásának rendkívül bonyo­lult, világméretekben sem megoldott feladata áll. Ehelyütt e komplex fel­adat egyik összefüggésére utalunk csupán: az általános műveltség vi­lágnézeti megalapozására. A kérdés számunkra így vetődik fel: olyan if­jak, munkások, értelmiségiek okta­tását és nevelését várjuk a közokta­tástól, akik ismerik szakmájukat, lé­pést tudnak tartani annak fejlődésé­vel, felismerik helyüket és felada­taikat a társadalomban — mert szi­lárd marxista világnézetük van —, képességeiket népünk javára tudják és akarják kibontakoztatni. Nem lehet vitás, hogy épülő szocia­lista rendszerünk társadalmi igénye az, hogy növekedjék a szocialista tu­datosság, általánossá váljon a szocia­lista gondolkodás, mert ebből fakad a dolgozók aktív és tudatos részvé­tele célkitűzéseink megvalósításában. A szocialista tudatosság adja azt az indítékot, amely mind nagyobb fe­lelősséget érez a kollektíva és a tár­sadalom ügyéért. Ez fejeződik ki a munkafeladatok tudatos vállalásá­ban, a termelési tervek teljesítésé­ben, valamint abban, hogy a dolgo­zók részt vesznek és beleszólnak az üzemek gazdálkodásába, az országos politikába. A műveltség és világnézet össze­függésében külön helyet foglal­nak el a művészetek, amelyek­nek segíteniük kell a világnézeti tisztánlátást, gazdagítani az emberek érzelmi világát, műveltségét. A művészek számára a jelentkező társadalmi és egyéni problémák megközelítésének módja is világné­zeti kérdés. Egyazon jelenségből, at­tól függően, hogy kinek milyen a vi­lágnézete, különböző következtetésre lehet jutni. Az íróknak és művészek­nek a társadalmi igények kielégíté­sére belső indítékból kell vállalkoz­niuk. Az íróknak és a művészeknek a valóságos társadalmi problémákat kell ábrázolniuk, gondosan ügyelve arra, hogy életünknek a teljességét, örömeit és bánatait egyaránt bemu­tassák. Szocialista rendszerünk azt igény­li minden művésztől, hogy alkotásaik érzelmi és értelmi hatása sokoldalú legyen. A kor igazi művészének csak az te­kinthető, aki képes a szocializmus problémáit megérteni, aki ezeket a törekvéseket és eszméket magáénak vallja. Képes regényben, novellában, színműben vagy filmben, képzőmű­vészetben vagy más művészeti ágban magas hevítettséggel alkotni. Akinek van világos és magvas mondanivaló­ja a társadalom számára. Művelődéspolitikánk széles körű lehetőséget ad arra, hogy a legkülön­bözőbb művészi termékeket közönsé­günk megismerje. Nem mindegy azonban a világnézeti hatás szem­pontjából a művek tartalma. A gaz­dasági mechanizmus, ahogy az egész magyar társadalmi életet, úgy a kul­turális életet is megpezsdítette. Sok jó, új kezdeményezés született, azon­ban egyoldalú értelmezése következ­tében van bizonyos torzulás. A nye­reségérdekeltség miatt egyes esetek­ben háttérbe szorulnak kultúrpoliti­kai célkitűzéseink. S előnyben része­sülnek magasabb bevételt biztosító műsorok vagy alkotások. A tapaszta­latok már most összegezhetők. Ami hasznosnak bizonyult, azt tovább kell fejleszteni, de nem szabad kés­lekedni a jelentkező torzulások fel­számolásával. A szakszervezetek tevékenysége ar­ra is irányul, hogy a munkásosz­tályt és az összes bérből és fize­tésből élők körében, a társadalmi el­várásokat tudatosítva a kívánt irány­ba terelje, szervezze a művelődést Nem kevés az a tennivaló, amit a fen­ti elvek gyakorlati érvényesítésében a szakszervezetek magukra vállalnak és saját eszközeikkel is segítenek. A művelődés, és ezen belül a poli­tikai műveltség szoros összefüggés­ben van a munkásosztály társadalmi vezető szerepével és politikai presz­tízsével. Szocialista államunk eddig is mindent megtett a munkásosztály műveltségének emeléséért. Anyagi, társadalmi, erkölcsi erőket nem kí­mélve segítette társadalmi életünk vezető osztályának kulturálódását. Most azonban a társadalom átalakí­tásával járó feladatok fokozottabb felelősségét, a korszerű, szocialista műveltség magasabb igényét tá­masztja a dolgozókkal szemben. Mindenkinek meg kell találnia a személyes művelődési lehetőséget sa­ját szakmai, politikai művelődése fo­lyamatos, „permanens” megoldására. Szocialista rendszerünk az iskolán kívüli művelődés, tanulás óriási vá­lasztékát és lehetőségét kínálja a te­levíziótól a múzeumig, a szakmai tan­folyamok­tól a kultúrházig,­­az is­meretterjesztéstől a színházig. Min­denki önmagának felelős a lehetősé­gek elmulasztásáért. Társadalmi rendszerünk megannyi lehetőséget kínál, hát éljünk vele. Dacs Gábor: Múzsa BEKÖSZÖNTŐ M­ától kezdve minden szombaton négy oldallal terjedelmesebb Népszavát kap kézbe minden kedves olvasónk. „Szép Szó”-val jelzett fejlécünk alatt szépirodalmi olvasmányt, elbeszélést, tárcát, verset, valamint kulturális politikánkat érintő írásokat, kritikákat közlünk kibővített rovatunkban. Mi vezetett bennünket arra, hogy a Népszava terjedelemnöve­kedését így használjuk fel? Először is: olvasmányt akarunk adni lapunk kedvelőinek. A könyv, az írás szeretete egyre terjed hazánk­ban, s feladatunknak éreztük mi is ennek az igénynek a kielégítését. Olyan szépprózát, írásokat és verseket adunk közre, amelyek va­lamiképpen kapcsolatban vannak mindennapi életünkkel, örömünk­kel, bánatunkkal, a mai ember küzdelmeivel, gondolatvilágával. Azt hiszem, az természetes, hogy a mai munkásemberek, a kétkezi dol­gozók életéről szóló írásokat szívesen látjuk lapunkban. Szép Szó címet választottuk — előre meghatározott céllal. Jelezni akartuk ezzel, hogy a József Attila-i hagyományt akarjuk folytatni, a dolgozókhoz, a történelmet formáló osztályhoz akarunk szólni mindenekelőtt. Tudjuk, nem csupán a mi célunk ez, hiszen kultu­rális életünk szervezőinek jelentős része ugyancsak hasonló célt tű­zött­ maga elé. Szerény eszközeinkkel mi ezt szeretnénk segíteni, ha úgy tetszik: szolgálni a munkásosztály kulturális előrehaladását, műveltségének növekedését. S­zombati oldalainkon bemutatjuk majd olvasóinknak idősebb és fiatalabb alkotóinkat, életútjukat, új munkáikat. Igyekszünk majd hírt adni azokról a vitákról, amelyek szellemi életünkben zajlanak, és elmondjuk ezzel kapcsolatban az állásfoglalásunkat mi is. Nem titkoljuk célunkat, szeretnénk befolyásolni az olvasókat, a kultúra igaz értékeit akarjuk megismertetni, terjeszteni. Természetesen az idősebb alkotók mellett helyt kívánunk adni a most jelentkező fiatal nemzedéknek is. Szeretnénk elérni, hogy lapunk hasábjain induljanak útjukra azok a fiatal művészek, akik a nép szolgálatára „szegődtek” el. Kulturális rovatunk az eddigi helyszűke miatt alig tudott hírt adni a szomszéd országok magyar nyelvű irodalmáról, művészeté­ről. Szeretnénk pótolni most ezt a mulasztásunkat is, időnként be­mutatni a testvéri szocialista országokban működő alkotók mun­kásságát. A televízió, a film, a színház, a képzőművészet évről évre na­gyobb kisugárzást, szellemi befolyásolást gyakorol mindennapi éle­tünkre. Különösen a szabad szombatok terjedésével és bővülésével kapnak lehetőséget az emberek a kultúra eme műfajainak meg­ismerésére, élvezetére. Rovatunkban éppen ezért, az eddigieknél bővebben kívánunk foglalkozni ezekkel a műfajokkal is. Nem hall­gatva el azt, ami szép és jó, de azt sem, amivel nem értünk egyet, amit feleslegesnek, esetleg károsnak ítélünk meg. Más szóval: szel­lemi orientálást akarunk megvalósítani, vállalva annak a kocká­zatát, hogy nem mindig, s nem mindenkivel értünk egyet. Tudjuk, a mérce, amit magunk elé tűztünk, magas. Bízunk ab­ban, hogy törekvéseinket olvasóink megértik, és hasznosnak ítélik majd erőfeszítéseinket. H ■ ■jcuvn Derencseri Jenő A MAI FIATALOK Gondolatok az ifjúságról I. Az ifjúság életének, magatartásá­nak és nevelésének problémái a vilá­gon mindenütt élénken foglalkoztat­ják a közvéleményt. Pedagógusok, orvosok, jogászok, pszichológusok és más szakértők próbálják megfejteni a kor ifjúságának lélektani rejtélyeit. Az idősebb nemzedék hazánkban is aggódva figyeli az ifjúság külön­böző megnyilvánulásait. Nagy viták zajlanak, cikkek, nyilatkozatok jelen­nek meg, különböző megjegyzések hangzanak el; azt mondhatnánk, minden felnőtt embernek megvan a maga „külön véleménye” a fiatalok­ról. Ne ítéljünk igazságtalanul Természetesen, én is a „külön véle­ményemet” kívánom elmonda­ni, ami­kor az ifjúságról szólok — egy idő­sebb korosztály tagjaként. Gyakran előfordul, hogy egyes em­berek — néha fontos pozícióban levő vezetők is — kissé megfontolatlanul és elhamarkodottan mondanak ítéle­tet a fiatalokról. Látnak, hallanak valami visszásságot, nem tetszőt ma­guk körül, és máris megvan a véle­ményük, amit igaznak és megdönthe­­tetlennek tartanak. Márpedig valami, csak azért, mert személyesen tapasz­taljuk, nem mindig azonos a való­sággal, és nem is mindig igaz. Az egyes jelenségek kiragadása a nagy egészből, rendszerint felszínes isme­retet ad és téves ítéletekhez vezet. Mindenki által ismert és nagyon bölcs megállapítás:­ „A tengerben mindig jelen van a csepp, de a csepp­­ben nem mindig van jelen a tenger.” Érdemes volna ezen elgondolkodni azoknak is, akik egy-két szembetűnő jelenség alapján alkotnak véleményt az egész ifjúságról. Ne felejtsük el azt sem, hogy a rossz, a csúnya mindig szembetűnő, bántó, idegesítő, a szép, a jó, kellemes és természetes. Felháborodásra rend-­­­szerint csak a csúnya ad okot, a szép megnyugtató. Az ifjúság­ fogyatékos­ságait, rossz tulajdonságait a vak is észreveszi, a szép és nemes vonások sokszor a látók figyelmét is elkerü­lik. Igazságtalanság volna tagadni, hogy ifjúságunknak vannak rossz tu­lajdonságai, jellembeli fogyatékossá­gai , hogy a mai fiatalok között akad­nak bűnözők, csavargók, munkakerü­lők, durvák, udvariatlanok, felelőt­lenek, cinikusak és közömbösek. De legalább ennyire igazságtalanság vol­na tagadni azt is, hogy a mai fiata­lok nagy többsége kulturáltan visel­kedik, szorgalmasan tanul, dolgozik, fizikai és szellemi képességekben egyaránt felülmúlják elődeiket. Ami­kor véleményt alkotunk, vagy ítéletet mondunk róluk, a többség elvéből kell kiindulnunk. Nem olyanok, mint mi voltunk Rendszerint abból a hamis össze­hasonlításból adódik a téves megíté­lés, hogy „nem olyanok, mint mi vol­tunk”. De miért baj az, ha nem olya­nok? Mi sem voltunk olyanok, mint az előző nemzedék. Magatartásunk­kal, erkölcsi, politikai felfogásunkkal legalább annyira megdöbbentettük a szüleinket, mint ahogy a fiaink meg­döbbentenek minket. Ez az élet rendje. Minden kor meg­szüli a maga ifjúságát. A mi korunk olyan gazdasági, társadalmi, politi­kai körülményeket hozott létre, ame­lyek sajátos, új arculatot adnak a vi­lágnak és ezen belül az ifjúságnak is. Nem akarom a huszadik század jel­lemző vonásait felsorolni, csupán né­hány szembetűnő változásra kívá­nom felhívni a figyelmet. A technika fejlődésével szinte egyik napról a másikra megszűntek az or­szághatárok. Vannak ugyan még ha­társorompók, de azok­ felnyílnak­­ minden utazni vágyó fiatal előtt, aki megfelelő anyagi eszközökkel rendel­kezik. A repülőgépek egy nap alatt repítik át az embert a földgolyó má­sik oldalára és személyesen is tapasz­talhatja, hogy mi van ott. A rádió és televízió előtt pedig már sorompók sincsenek. A magyar fiatalok napon­ta hallhatják, láthatják, mi történik New Yorkban, Londonban, Párizs­ban, Rómában, Moszkvában vagy másutt a világon. A látottak és hal­lottak természetesen hatnak rájuk, gondolatokat váltanak ki belőlük, be­folyásolják jellemüket, magatartásu­kat. Mi, akik húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt voltunk fiatalok, csak a saját környezetünkben látottakhoz akartunk hasonlítani, ők már a vilá­got látják, és azzal keresik a hason­latosságot. A szocializmus nemcsak a fizikai rabság alá szabadítja fel az embere­ket, a lelki terrort is megszünteti. Új erkölcsöt szül, amely nyíltabbá, ter­mészetesebbé teszi az egyént. Ez a nyíltság és természetesség a szabad­ságban született fiataloknál már tisz­tán és teljes mezítelenségében jelent­kezik. A mi kezünket és agyunkat még ma is bénítják a múlt bilincsei. Hiába vagyunk szabadok, a szemünk a sötétséghez szokott és kissé még tapogatózunk, botorkálunk a fény­ben. Ők már otthonosan mozognak abban a környezetben, amelybe bele­születtek. Ezen nincs mit csodálkoz­nunk, így helyes, így jó. Próbáljuk őket megérteni. És ha formálni, ne­velni akarjuk őket, akkor ne a saját képünkre és hasonlatosságunkra pró­báljuk formálni, hanem a kor köve­telményeinek megfelelően alakítsuk arculatukat. (Folytatjuk) NÉPSZAVA 1969. október 18

Next