Népszava, 1969. október (97. évfolyam, 228–254. szám)
1969-10-18 / 243. szám
KULTÚRA - TÁRSADALOMTUDOMÁNY - IRODALOM - MŰVÉSZET Vas János Műveltség és világnézetS zemtanúi vagyunk a világban végbemenő változásoknak. Szinte naponta találkozunk technikai újdonságokkal, tudományos felfedezésekkel. Nagy és egyre növekvő szerepe van ma már az automatizálásnak, a komplex gépesítésnek, az atomenergiának, az orvostudományokban elért új eredményeknek, a szervátültetéseknek, a világűr meghódításának, szinte az emberi gondolkodást „helyettesítő” elektromos berendezéseknek, komputereknek, a kibernetikának. Mindez jelzi azt az új folyamatot, amelyet tudományos-technikai forradalomnak nevezünk Nem kisebb a változás a világ politikai arculatán sem. Megszilárdult a szocialista világrendszer. A szocialista országokban tökéletesedik a társadalmi berendezkedés, a gazdaságirányítás rendszere, a szocialista demokratizmus továbbfejlődése nyomán újfajta közélet bontakozik ki. Mind a technikában és tudományban, mind a társadalmipolitikai életben a változások üteme felgyorsult, a tartalma jelentős mértékben gazdagodott, egyben bonyolultabb is lett. A hazánkban végbemenő társadalmi-gazdasági változások megértése is sokaknak okoz gondokat Ha ehhez hozzávesszük az életmódban történt változásokat, akkor kézenfekvő az a következtetés, hogy a ma emberének az eddigieknél sokkal több ismeretanyagot, nagyobb műveltséget és politikai látókört kell szereznie, hogy a világban eligazodjon, hogy felfogja a változások értelmét, tartalmát. A társadalmilag igényelt és szükséges műveltséganyag kiválogatása és megszerzése azonban nem könnyű a XX. század második felében. Korunkban az ismeretek olyan sokasága halmozódik fel, melyet teljes terjedelmében egyetlen ember sem tud birtokba venni. A korszerű műveltség, bár magában foglalja a sokoldalúság követelményét, feltétlenül megkívánja a rendelkezésre álló ismeretanyag alapos szelektálását. A hajdani egyoldalú „humán műveltségeszmény” helyébe mindinkább egy lényegre koncentráló, sokoldalúbb műveltségeszmény lép, mégpedig úgy, hogy a lexikális műveltséganyag helyett használható, aktív és a dolgok lényegi összefüggéseit megérteni segítő műveltség kerül. Ennek a műveltségnek mintegy végeredménye s egyszersmind magva a marxista-leninista világnézet, a természet-és társadalomtudomány eredményein alapuló világkép, mely a világra vonatkozó alapvető ismereteinket, meggyőződésünket foglalja össze, segít abban, hogy megtaláljuk helyünket a világban, a társadalomban, sőt közvetlen környezetünkben is, s nagyrészt meghatározza legfontosabb állásfoglalásainkat, cselekedeteinket is. Jelentős azoknak a száma, akik a korszerű műveltség megszerzésében a műszaki-technikai, a szakmai hozzáértést kívánják magas fokon elsajátítani. Ez egybeesik a társadalmi szükséglettel. Azonban csak a műszaki tudás, világnézeti megalapozottság nélkül nem adhat választ minden kérdésre. A „technicizmus” mindenhatóságát valló embereknek valamilyen módon előbb-utóbb konfliktusuk támad környezetükkel, mert nem képesek megérteni a társadalmi változásokét, nem találják meg helyüket a társadalomban. Nemcsak az ember és a természet között, hanem az ember és a társadalom között is felmerülnek problémák. Tehát a társadalomtudományokban való jártasság nélkülözhetetlen. A kapitalista világban az emberek gondolkodásával való manipulálást, a dolgozóknak saját érdekeikkel és osztályérdekeikkel való szembeállítását éppen az teszi lehetővé, hogy nem ismerik a társadalmi mozgás törvényszerűségeit, kevésbé vagy egyáltalán nem ismerik a szocialista ideológiát. Mindez arra mutat, hogy a mai bonyolult világban korszerű műveltség nem lehetséges marxista-leninista világnézet nélkül. Kétségtelen, hogy az ember társadalmi hasznosságát csak az általános, a szakmai és a politikai műveltség együttesen adja. A műveltség, a világnézet alapjait a felnövekvő nemzedék az iskolában sajátítja el. Közoktatásunk az elmúlt évek során jelentős eredményeket ért el. A tudomány és technika egyre gyorsuló fejlődése, a bonyolult társadalmi mozgások azonban további változtatásokat sürgetnek. Közoktatásunk előtt a korszerű műveltség megalapozásának rendkívül bonyolult, világméretekben sem megoldott feladata áll. Ehelyütt e komplex feladat egyik összefüggésére utalunk csupán: az általános műveltség világnézeti megalapozására. A kérdés számunkra így vetődik fel: olyan ifjak, munkások, értelmiségiek oktatását és nevelését várjuk a közoktatástól, akik ismerik szakmájukat, lépést tudnak tartani annak fejlődésével, felismerik helyüket és feladataikat a társadalomban — mert szilárd marxista világnézetük van —, képességeiket népünk javára tudják és akarják kibontakoztatni. Nem lehet vitás, hogy épülő szocialista rendszerünk társadalmi igénye az, hogy növekedjék a szocialista tudatosság, általánossá váljon a szocialista gondolkodás, mert ebből fakad a dolgozók aktív és tudatos részvétele célkitűzéseink megvalósításában. A szocialista tudatosság adja azt az indítékot, amely mind nagyobb felelősséget érez a kollektíva és a társadalom ügyéért. Ez fejeződik ki a munkafeladatok tudatos vállalásában, a termelési tervek teljesítésében, valamint abban, hogy a dolgozók részt vesznek és beleszólnak az üzemek gazdálkodásába, az országos politikába. A műveltség és világnézet összefüggésében külön helyet foglalnak el a művészetek, amelyeknek segíteniük kell a világnézeti tisztánlátást, gazdagítani az emberek érzelmi világát, műveltségét. A művészek számára a jelentkező társadalmi és egyéni problémák megközelítésének módja is világnézeti kérdés. Egyazon jelenségből, attól függően, hogy kinek milyen a világnézete, különböző következtetésre lehet jutni. Az íróknak és művészeknek a társadalmi igények kielégítésére belső indítékból kell vállalkozniuk. Az íróknak és a művészeknek a valóságos társadalmi problémákat kell ábrázolniuk, gondosan ügyelve arra, hogy életünknek a teljességét, örömeit és bánatait egyaránt bemutassák. Szocialista rendszerünk azt igényli minden művésztől, hogy alkotásaik érzelmi és értelmi hatása sokoldalú legyen. A kor igazi művészének csak az tekinthető, aki képes a szocializmus problémáit megérteni, aki ezeket a törekvéseket és eszméket magáénak vallja. Képes regényben, novellában, színműben vagy filmben, képzőművészetben vagy más művészeti ágban magas hevítettséggel alkotni. Akinek van világos és magvas mondanivalója a társadalom számára. Művelődéspolitikánk széles körű lehetőséget ad arra, hogy a legkülönbözőbb művészi termékeket közönségünk megismerje. Nem mindegy azonban a világnézeti hatás szempontjából a művek tartalma. A gazdasági mechanizmus, ahogy az egész magyar társadalmi életet, úgy a kulturális életet is megpezsdítette. Sok jó, új kezdeményezés született, azonban egyoldalú értelmezése következtében van bizonyos torzulás. A nyereségérdekeltség miatt egyes esetekben háttérbe szorulnak kultúrpolitikai célkitűzéseink. S előnyben részesülnek magasabb bevételt biztosító műsorok vagy alkotások. A tapasztalatok már most összegezhetők. Ami hasznosnak bizonyult, azt tovább kell fejleszteni, de nem szabad késlekedni a jelentkező torzulások felszámolásával. A szakszervezetek tevékenysége arra is irányul, hogy a munkásosztályt és az összes bérből és fizetésből élők körében, a társadalmi elvárásokat tudatosítva a kívánt irányba terelje, szervezze a művelődést Nem kevés az a tennivaló, amit a fenti elvek gyakorlati érvényesítésében a szakszervezetek magukra vállalnak és saját eszközeikkel is segítenek. A művelődés, és ezen belül a politikai műveltség szoros összefüggésben van a munkásosztály társadalmi vezető szerepével és politikai presztízsével. Szocialista államunk eddig is mindent megtett a munkásosztály műveltségének emeléséért. Anyagi, társadalmi, erkölcsi erőket nem kímélve segítette társadalmi életünk vezető osztályának kulturálódását. Most azonban a társadalom átalakításával járó feladatok fokozottabb felelősségét, a korszerű, szocialista műveltség magasabb igényét támasztja a dolgozókkal szemben. Mindenkinek meg kell találnia a személyes művelődési lehetőséget saját szakmai, politikai művelődése folyamatos, „permanens” megoldására. Szocialista rendszerünk az iskolán kívüli művelődés, tanulás óriási választékát és lehetőségét kínálja a televíziótól a múzeumig, a szakmai tanfolyamoktól a kultúrházig,az ismeretterjesztéstől a színházig. Mindenki önmagának felelős a lehetőségek elmulasztásáért. Társadalmi rendszerünk megannyi lehetőséget kínál, hát éljünk vele. Dacs Gábor: Múzsa BEKÖSZÖNTŐ Mától kezdve minden szombaton négy oldallal terjedelmesebb Népszavát kap kézbe minden kedves olvasónk. „Szép Szó”-val jelzett fejlécünk alatt szépirodalmi olvasmányt, elbeszélést, tárcát, verset, valamint kulturális politikánkat érintő írásokat, kritikákat közlünk kibővített rovatunkban. Mi vezetett bennünket arra, hogy a Népszava terjedelemnövekedését így használjuk fel? Először is: olvasmányt akarunk adni lapunk kedvelőinek. A könyv, az írás szeretete egyre terjed hazánkban, s feladatunknak éreztük mi is ennek az igénynek a kielégítését. Olyan szépprózát, írásokat és verseket adunk közre, amelyek valamiképpen kapcsolatban vannak mindennapi életünkkel, örömünkkel, bánatunkkal, a mai ember küzdelmeivel, gondolatvilágával. Azt hiszem, az természetes, hogy a mai munkásemberek, a kétkezi dolgozók életéről szóló írásokat szívesen látjuk lapunkban. Szép Szó címet választottuk — előre meghatározott céllal. Jelezni akartuk ezzel, hogy a József Attila-i hagyományt akarjuk folytatni, a dolgozókhoz, a történelmet formáló osztályhoz akarunk szólni mindenekelőtt. Tudjuk, nem csupán a mi célunk ez, hiszen kulturális életünk szervezőinek jelentős része ugyancsak hasonló célt tűzött maga elé. Szerény eszközeinkkel mi ezt szeretnénk segíteni, ha úgy tetszik: szolgálni a munkásosztály kulturális előrehaladását, műveltségének növekedését. Szombati oldalainkon bemutatjuk majd olvasóinknak idősebb és fiatalabb alkotóinkat, életútjukat, új munkáikat. Igyekszünk majd hírt adni azokról a vitákról, amelyek szellemi életünkben zajlanak, és elmondjuk ezzel kapcsolatban az állásfoglalásunkat mi is. Nem titkoljuk célunkat, szeretnénk befolyásolni az olvasókat, a kultúra igaz értékeit akarjuk megismertetni, terjeszteni. Természetesen az idősebb alkotók mellett helyt kívánunk adni a most jelentkező fiatal nemzedéknek is. Szeretnénk elérni, hogy lapunk hasábjain induljanak útjukra azok a fiatal művészek, akik a nép szolgálatára „szegődtek” el. Kulturális rovatunk az eddigi helyszűke miatt alig tudott hírt adni a szomszéd országok magyar nyelvű irodalmáról, művészetéről. Szeretnénk pótolni most ezt a mulasztásunkat is, időnként bemutatni a testvéri szocialista országokban működő alkotók munkásságát. A televízió, a film, a színház, a képzőművészet évről évre nagyobb kisugárzást, szellemi befolyásolást gyakorol mindennapi életünkre. Különösen a szabad szombatok terjedésével és bővülésével kapnak lehetőséget az emberek a kultúra eme műfajainak megismerésére, élvezetére. Rovatunkban éppen ezért, az eddigieknél bővebben kívánunk foglalkozni ezekkel a műfajokkal is. Nem hallgatva el azt, ami szép és jó, de azt sem, amivel nem értünk egyet, amit feleslegesnek, esetleg károsnak ítélünk meg. Más szóval: szellemi orientálást akarunk megvalósítani, vállalva annak a kockázatát, hogy nem mindig, s nem mindenkivel értünk egyet. Tudjuk, a mérce, amit magunk elé tűztünk, magas. Bízunk abban, hogy törekvéseinket olvasóink megértik, és hasznosnak ítélik majd erőfeszítéseinket. H ■ ■jcuvn Derencseri Jenő A MAI FIATALOK Gondolatok az ifjúságról I. Az ifjúság életének, magatartásának és nevelésének problémái a világon mindenütt élénken foglalkoztatják a közvéleményt. Pedagógusok, orvosok, jogászok, pszichológusok és más szakértők próbálják megfejteni a kor ifjúságának lélektani rejtélyeit. Az idősebb nemzedék hazánkban is aggódva figyeli az ifjúság különböző megnyilvánulásait. Nagy viták zajlanak, cikkek, nyilatkozatok jelennek meg, különböző megjegyzések hangzanak el; azt mondhatnánk, minden felnőtt embernek megvan a maga „külön véleménye” a fiatalokról. Ne ítéljünk igazságtalanul Természetesen, én is a „külön véleményemet” kívánom elmondani, amikor az ifjúságról szólok — egy idősebb korosztály tagjaként. Gyakran előfordul, hogy egyes emberek — néha fontos pozícióban levő vezetők is — kissé megfontolatlanul és elhamarkodottan mondanak ítéletet a fiatalokról. Látnak, hallanak valami visszásságot, nem tetszőt maguk körül, és máris megvan a véleményük, amit igaznak és megdönthetetlennek tartanak. Márpedig valami, csak azért, mert személyesen tapasztaljuk, nem mindig azonos a valósággal, és nem is mindig igaz. Az egyes jelenségek kiragadása a nagy egészből, rendszerint felszínes ismeretet ad és téves ítéletekhez vezet. Mindenki által ismert és nagyon bölcs megállapítás: „A tengerben mindig jelen van a csepp, de a cseppben nem mindig van jelen a tenger.” Érdemes volna ezen elgondolkodni azoknak is, akik egy-két szembetűnő jelenség alapján alkotnak véleményt az egész ifjúságról. Ne felejtsük el azt sem, hogy a rossz, a csúnya mindig szembetűnő, bántó, idegesítő, a szép, a jó, kellemes és természetes. Felháborodásra rend-szerint csak a csúnya ad okot, a szép megnyugtató. Az ifjúság fogyatékosságait, rossz tulajdonságait a vak is észreveszi, a szép és nemes vonások sokszor a látók figyelmét is elkerülik. Igazságtalanság volna tagadni, hogy ifjúságunknak vannak rossz tulajdonságai, jellembeli fogyatékosságai , hogy a mai fiatalok között akadnak bűnözők, csavargók, munkakerülők, durvák, udvariatlanok, felelőtlenek, cinikusak és közömbösek. De legalább ennyire igazságtalanság volna tagadni azt is, hogy a mai fiatalok nagy többsége kulturáltan viselkedik, szorgalmasan tanul, dolgozik, fizikai és szellemi képességekben egyaránt felülmúlják elődeiket. Amikor véleményt alkotunk, vagy ítéletet mondunk róluk, a többség elvéből kell kiindulnunk. Nem olyanok, mint mi voltunk Rendszerint abból a hamis összehasonlításból adódik a téves megítélés, hogy „nem olyanok, mint mi voltunk”. De miért baj az, ha nem olyanok? Mi sem voltunk olyanok, mint az előző nemzedék. Magatartásunkkal, erkölcsi, politikai felfogásunkkal legalább annyira megdöbbentettük a szüleinket, mint ahogy a fiaink megdöbbentenek minket. Ez az élet rendje. Minden kor megszüli a maga ifjúságát. A mi korunk olyan gazdasági, társadalmi, politikai körülményeket hozott létre, amelyek sajátos, új arculatot adnak a világnak és ezen belül az ifjúságnak is. Nem akarom a huszadik század jellemző vonásait felsorolni, csupán néhány szembetűnő változásra kívánom felhívni a figyelmet. A technika fejlődésével szinte egyik napról a másikra megszűntek az országhatárok. Vannak ugyan még határsorompók, de azok felnyílnak minden utazni vágyó fiatal előtt, aki megfelelő anyagi eszközökkel rendelkezik. A repülőgépek egy nap alatt repítik át az embert a földgolyó másik oldalára és személyesen is tapasztalhatja, hogy mi van ott. A rádió és televízió előtt pedig már sorompók sincsenek. A magyar fiatalok naponta hallhatják, láthatják, mi történik New Yorkban, Londonban, Párizsban, Rómában, Moszkvában vagy másutt a világon. A látottak és hallottak természetesen hatnak rájuk, gondolatokat váltanak ki belőlük, befolyásolják jellemüket, magatartásukat. Mi, akik húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt voltunk fiatalok, csak a saját környezetünkben látottakhoz akartunk hasonlítani, ők már a világot látják, és azzal keresik a hasonlatosságot. A szocializmus nemcsak a fizikai rabság alá szabadítja fel az embereket, a lelki terrort is megszünteti. Új erkölcsöt szül, amely nyíltabbá, természetesebbé teszi az egyént. Ez a nyíltság és természetesség a szabadságban született fiataloknál már tisztán és teljes mezítelenségében jelentkezik. A mi kezünket és agyunkat még ma is bénítják a múlt bilincsei. Hiába vagyunk szabadok, a szemünk a sötétséghez szokott és kissé még tapogatózunk, botorkálunk a fényben. Ők már otthonosan mozognak abban a környezetben, amelybe beleszülettek. Ezen nincs mit csodálkoznunk, így helyes, így jó. Próbáljuk őket megérteni. És ha formálni, nevelni akarjuk őket, akkor ne a saját képünkre és hasonlatosságunkra próbáljuk formálni, hanem a kor követelményeinek megfelelően alakítsuk arculatukat. (Folytatjuk) NÉPSZAVA 1969. október 18