Népszava, 1969. november (97. évfolyam, 255–279. szám)
1969-11-22 / 272. szám
„Gyarmatosítás“ Palócföldön Egy kecses sasmadár látható Balassagyarmat címerében. Nagy szárnyai messzibb terjednek, mint a várost jelképező bástya. Nos, e sas most védőszárnyai alá fogadhatja majd a város melletti kisközséget. Az Elnöki Tanács határozata ugyanis lehetővé teszi, hogy a városainkkal közvetlenül szomszédos falvak tanácsait a városi tanács irányítása alá helyezzék. Ésszerű elgondolás, ez, amely főleg az érintett községek javát szolgálhatja. Ennek alapján a Nógrád megyei Tanács a Balassagyarmat városi Tanácsát Ipolyszög helyi vezetésével kívánta „összeházasítani”. Ám a város vezetői — mint ezt Kemény János tanácstitkár elmondta — ilyen formában nem látták értelmét a dolognak. Miért? A sas szárnyai alatt — Mert ez csak annyit jelentene, hogy a falubeliek, akiknek ügye vagy fellebbezése a másodfokhoz tartozik, a járási tanács helyett pár lépéssel arrább, hozzánk jönnének, hiszen a két tanácsháza csak száz méternyire van egymástól. — Mit javasoltak hát a megyének? — Azt, hogy vállaljuk Ipolyszöget — de csak egyesítés formájában ... — Szóval csak úgy „gyarmatosítanák” kis szomszédjukat? — Hát nem erről van szó — válaszolt Kemény János, tréfát értő nevetéssel —, bár Ipolyszög tényleg nagyon kicsi. A legutóbbi népszámlálás szerint mindössze 142 háza van, 643 lakossal. De azt hiszem, azóta még kevesebb, mert jó néhányan beköltöztek városunkba. A falu ugyanis csak öt kilométerre van tőlünk. — Az ottani tszcs, amely egyedül életképtelen volt, már két évvel ezelőtt egyesült városunk ,.Palócföld” nevű szövetkezetével, a tsz-en kívüliek nagy többsége pedig a mi városunk iparában, vállalatainál dolgozik. A gyermekeik az általános iskola felső tagozatát, a középiskolát, a különböző szakiskolákat is nálunk végzik el. Viszont körzeti orvost hetenként párszor mi küldünk hozzájuk a helyi rendelésre, így már érthető a javaslatuk. De vajon ez azt is jelentené, hogy Ipolyszögön teljesen megszűnne a tanács és az ottani lakosok kis ügyeikért is a városba szaladgálhatnának? — A helyi tanács megszűnne, mert felesleges három függetlenített embert tartani. Apróságokkal mégsem kellene hozzánk jönniük, mert rendszeresen kimenne egy-egy előadónk és megoldana minden helyben elintézhető ügyet. Persze, az egyesítéssel azt a kötelezettséget is magunkra kell majd vennünk, hogy segítsük Ipolyszög kommunális fejlesztését. A megyei vb ezt az elgondolásunkat támogatja , ha városunk tanácsa és főleg az ipolyszögiek is elfogadják. De vajon elfogadják-e? A falucskába is elmentem megtudakolni. A település nagyon kihaltnak látszik. Az a benyomásom, hogy a lakosok többsége most is a városban van. Az úttalan utak tócsáiban csak libák totyognak, gágokznak. A tanács egyszerű kis házát zárva találom. Kopogásomra a másik oldalról kijön a városból éppen kiszálláson levő körzeti orvos , de neki is üres a rendelője. Elmondja, hogy a titkár tanácsakadémián van, s időnként a patvarci titkár helyettesíti. A tanácselnök pedig csak egy tiszteletdíjas nyugdíjas, akinek megadja a címét, a hivatalsegédről viszont nem tudja, merre van. „Akkor áldásom rá" Szabó Ignác tanácselnök — amikor végre megtalálom — lényegileg mindenben alátámasztja a balassagyarmati tanácstitkár szavait, majd megjegyzi : — Itt már majd’ mindenki tud a tervről, és nekünk semmi kifogásunk az egyesítés ellen. De ha akarja, beszéljen néhány más emberrel is ... Az elnök kimegy, hogy keressen valakit a kihalt utcán. Szerencsére hamarosan arra kocog egy szekér két férfival, majd a szomszéd házak valamelyikéből áthív egy aszszonyt is. Elsőként Márton Ferenc nyugdíjas raktáros mondja el tömören a véleményét: — Az egyesítéssel a mi falunk is jobban érvényesül majd... Szabó Sándorné tsz-tag már gyakorlatiasabb észrevételt tesz: — Jó lesz Gyarmathoz tartozni, de akkor minden csip-csup üggyel a városba kell majd menni? Mert akik itthon dolgoznak, azoknak csak könnyebb volt ide beszaladni. Hogy lesz ezután? — Ezt megoldják — fűzi hozzá jól értesülten Családi István nyugdíjas tsz-mezőőr —, mert a városi tanácsnak lesz itt valamilyen kirendeltsége, vagy kijáró embere... — Hát akkor áldásom rá... — nyugszik meg Szabóné. — Hiszen a tsz-eink egyesítése is bevált. A szegény menyasszony — A tsz-ek egyesülése óta a munka is jobban megy? — Csak azóta megy igazán — állítja határozottan. — Bizonyság rá, hogy én most októberben is 2140 forintot kerestem ... — Igen, ez így van — erősíti meg a tanácselnök. — De amikor a tszeink egyesültek, akkor a mi szövetkezetünk még csak afféle szegény menyasszony volt, a gyarmati „Palócföld” pedig a gazdag vőlegény. Most azonban már nekünk is lesz némi „stafírungunk”! Alig fél éve például falunkban kavicsbányát nyitottunk, ahol három ember és két gép dolgozik, de már eddig is 1 200 000 forintot termeltünk ki belőle ... Az ipolyszögiek joggal büszkék eredményeikre. És ha most járdát, meg kövezett főutat is remélnek a várostól , mégis úgy vélik: a balassagyarmati sasmadár sem akárkiket vesz védőszárnyai alá... Szenes Imre Mongol mérföldek Hl. Eleven múzeum Ulánbátorban sok múzeum van. Csodálatos látnivalókkal fogadják vendégeiket, azt hiszem, a külföldiek közül nem ezeket keresik fel legtöbben, hanem azokat a fallal körülvett, tágas udvaron emelkedő, pagodaszerű épületeket, ahol egy eleven múzeum működik: a Gandan Tekcsingling kolostor. A lámák bizottsága nevében Minket megkülönböztetett figyelemmel fogadtak: vendéglátóim, mongol testvérlapunk, a Hökölmör szerkesztősége előre bejelentette látogatásunkat. A kapun belépve, lángvörös vászon tógaszerűségbe burkolt, kopaszra borotvált fejű, idősebb férfi fogadott. A bemutatkozás után a tolmács így fordította szavait: — A lámák bizottsága ■nevében szeretettel köszöntöm messziről jött vendégünket és kérem, tekintse meg kolostorunkat. A demokratikus fogalom említése kissé meglepett — a lámák korántsem egyenrangúak s a legalsóbbrendűek szabályosan szolgai munkát végeznek —, de szó nélkül követtem vezetőnket. A középső pagodaféle bejáratát színes köntösű, idős mongolok és fényképezőgépes külföldiek sokasága állta el. Vezetőnk kettőthármat kiáltott, türelmetlen, éles hangon — valósággal szétzavarta a bámészkodókat —, tekintet nélkül a csendesen imádkozókra és a bent zajló szertartásra. Utat csinált, és bevezetett a teremszerű helyiségbe. Ment tovább előttem, de én zavartan megálltam: nem tudtam, hogy követhetem-e, mert keresztülment az imádkozó lámák sorain, másrészt meglepett a szokatlan hang és látvány, ami elém tárult. A napfényről belépve, pislogó gyertyák félhomályában találtam magam. Szemben velem, hosszában, támlanélküli, lócaszerű, széles ülőalkalmatosságok, azokon ültek a vörös tógás lámák. A belső két sorban, egymással szemben, fiatalabbak, kezükben kis könyvecskékkel, és hangosan imádkoztak. Mögöttük két sorban idősebb lámák, összefont karral, maguk elé meredten, némán. Az imádkozók hangját, vagy inkább éneklését — bár kétségtelenül szavakat hadartak — nehéz szavakkal leírni. Magas, monoton fejhangon peregtek a sok torokhangot tartalmazó mongol szavak, mintha megannyi eleven kereplő lett volna. Időnként felvették maguk mellől kis csengettyűiket, megrázogatták, megütötték a hatalmas gongokat — aztán folytatták a kereplést, azaz a zsoltáréneklést. Füstölgő tömjénrúddal közben vezetőm integetett, hogy kövessem. Utánamentem a padok között — az imádkozók észre sem vettek —, az öreg láma megállt az ajtóval szembeni oltárfélénél. Egy vázaszerű tartóból kivett egy tömjénrudat, az egyik gyertya fölött meggyújtotta és csak ekkor kezdett el magyarázni. És ettől kezdve, míg el nem hagytuk a szent helyiségeket mindvégig a füstölgő tömjénrudat maga elé tartva vezetett, kalauzolt bennünket. Megmutatta a másik, éppen üres imahelyiségeket is. Mindegyikben hatalmas értékek vannak felhalmozva. Az ajtóval szembeni falakon, vitrin mögött arany-, ezüst- és bronzszobrok tömege, kétoldalt kézzel írt — némelyik arannyal — ősi könyvek a mennyezetig, illetve kisebb Buddha-szobrok halmaza. Külön könyvtárépületük is van, ahol büszkén mutatta meg a külön vitrinben őrzött ,,Az orvostudomány négy alapja” című, nagyon régi és nagyon értékes könyvet, mellette az acélból készült, hosszú, tűszerű punktáló „szerszámokat”. A vendég trónján A látogatás végén „a lámabizottság tagja” bevezetett bennünket (már tömjénfüst nélkül) a lámák jurtájába. A nagy, kerek sátor láthatóan reprezentatív célokat szolgál. Amikor a magas küszöböt gondosan áthágva beléptem — a jurta küszöbére lépni sohasem szabad! —, arra lettem figyelmes, hogy valami pislákol: a mennyezeten az egyik neoncső volt. Akkor gyújthatta meg a bent ránk várakozó szolgaláma. A jurta két oldalán ugyanolyan lócafélék álltak körben a fal mellett, mint a templomban, előttük asztalok, rajtuk tálakon fél méter magas, nagy piskótaformájú tésztákból rakott máglyák, tetejükön üvegtálban tarka csomagolású cukorkák. Csak az ajtóval szembeni, oltárszevű rész két oldalán állt támlás szék, díszes, lapos ülőpárnával. Olyan volt, mint két trónus. A jobb oldalihoz vezetett engem, ő maga átment a túloldalra és így, egymástól három méternyire beszélgettünk. Nagyon kedves és szívélyes volt. Elmondta, hogy a kolostort 1638-ban alapították és 1839 óta működik ezen a helyen. Körülbelül száz láma él itt, a hívők adományaiból tartják fenn magukat. Tagjai a Nemzetközi Buddhista Szövetségnek és munkájukat a békének szentelik. Közben a fiatal láma tejes teát szolgált fel (amit jegyzetelés ürügyén sikerült „elfelejtenem” meginni), majd a látogatás befejezéseként a vendégkönyvet tette elém. Közvetlenül előttem japán és NDK-beli vendég bejegyzése állt. Én ezt írtam bele: „Kívánom, hogy eredményes legyen tevékenységük az emberiség békéjéért Hiszen nemegyszer bizonyították a buddhisták — például Dél-Vietnamban —, hogy nemcsak imádkozni tudnak a békéért. Mailét Árpád A „láma-bizottság tagja” Az egyik imaház bejárata, kis nyeregtető alatt a henger alakú imamalmokat forgatják (A szerző felvételei) . II Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése (Folytatás az 1. oldalról) sát elősegítse. A kongresszuson elhangzott felhívásnak megfelelően belső érzéseinkből fakadóan hazai programot dolgozunk ki a Lenin-centenárium méltó megünneplésére. December 20-án pedig megfelelő programot rendezünk vietnami testvéreink iránti szolidaritásunk kifejezésére. Aktívan részt veszünk az európai országok szakszervezeti konferenciájának előkészítésében. Az elhangzott tájékoztatót a SZOT-plénum egyhangúlag elfogadta, s ezt, követően második napirendjén — Gáspár Sándor előterjesztésében — személyi kérdést tárgyalt. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa november 21-én ülést tartott, amelyen Egri Gyulát — érdemei elismerésével — felmentette elnöki funkciójából és az MTI Országos Tanácsa elnökségének tagsága alól Az MTI Országos Tanácsa elnökévé dr. Beckl Sándort választotta meg. Az ülésen részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, első titkárának. Az ülés MSZMP Politikai Bizottség részt vett és felszóságának tagja, a Központok Biszku Béla, az új Bizottság titkára. Az MTI Országos Tanácsának ülése Az MSZMP Baranya megyei bizottságának ülése Az MSZMP Baranya megbízatása miatt, felmegyei bizottsága novem mentette tisztsége és a bér 20-án ülést tartott, pártbizottsági tagsága amelyen Rapai Gyulát, a alól. megyei pártbizottság el- Egri Gyulát megváló titkárát, érdemei elislasztotta az MSZMP Bamerésével — más, fontos tanya megyei bizottsága A SZOT ülése A Szakszervezetek Or- Tanácsának elnökévé t Országos Tanácsának nő tént megválasztása miatt, vember 21-i ülésén dr. érdemeinek elismerése Beckl Sándort — a Ma-vei — felmentette a SZOT gyár Testnevelési és elnökségi tagsága és txt- Sportszövetség Országos kari funkciója alól A kórházépítés zöld útja az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága napirendjén Budapesten a harmadik ötéves tervre előirányzott 1100 ágyból mindössze 300 készül el a tervidőszakban. Az Egészségügyi Minisztérium felmérése szerint 1968-ban a kórházi beruházások pénzügyi teljesítése az egész népgazdaság 90 százalékos arányával szemben mindössze 56 százalék volt, de az idei arány sem sokkal kedvezőbb. E néhány tény is indokolja, hogy az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága dr. Posta László elnökletével napirendre tűzte az egészségügyi beruházások végrehajtását. (Idén a Népszava is több cikkben hívta fel a figyelmet a „zöld út” szükségességére a kórházak, rendelőintézetek, szociális otthonok kivitelezésére.) A bizottság tagjai felelősséggel, felkészülten szóltak hozzá a témához. Az országgyűlési képviselők, valamint az egészségügyi szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium, a fővárosi tanács egészségügyi főosztálya mellett jelen volt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal több illetékes vezetője, sorsa látszik kérdésesnek. Alátámasztották ezt az elöljáróban vázolt adatokkal, kiegészítve azzal, hogy a kórházépítés köztudomásúan nem tartozik a leghálásabb munkák közé. Ezek a beruházások rendkívül bonyolult kivitelezési feladatokat követelnek. A kórház tulajdonképpen szálloda-, konyha-, étterem, kazánházkomplexum. Ahhoz, hogy tető alá kerüljön, számtalan alvállalkozó közreműködése szükséges. Az alvállalkozók határidő-eltolódás és egyéb nehézségek miatt meglehetősen akadozóvá teszik a tervteljesítést. Érthető, hogy az építőipar szívesebben vállalja a neki kedvezőbb kötelezettségeket. És miután feladatainak 50 százalékát kötelező kijelölésre végzi, a fennmaradó 50 százalék erejéig lehetőleg válogat. Társadalmi érdeklődés A részvevők sokoldalúan elemezték a kedvezőtlen helyzetből kivezető út lehetőségeit. Aláhúzva, hogy az egészségügyi ellátás iránti igény társadalmi igényt fejez ki. A társadalmi igény szükségszerű velejárója a társadalmi érdeklődés, amely jelentős erőforrás. Az országgyűlési bizottság ülése szintén a társadalmi érdeklődés fontos megnyilvánulása. De a megoldást sürgetve is számolni kell azzal a közeggel, amelyben az egészségügyi beruházások folynak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az építőipari kínálat és az építőipar iránti kereslet közötti feszültséget. Irreális lenne az az igény, amely robbanásszerű változást kíván egészségügyi beruházások javára. Az adott közegben is van mód azonban előrelépésre. Az építőipari kapacitás szűk keresztmetszetét senki sem vonta, nem is vonja kétségbe. A bizottság tagjai csupán azt hangsúlyozták, hogy az általában problematikus helyzetben is leginkább az egészségügyi beruházások Együtt keresni a megoldást harmadik ötéves tervben tíz új kórház áll a gyógyítás szolgálatába. Kétségtelen azonban, hogy a tíz közül nyolc kivitelezése még a második ötéves terv időszakából húzódott át. És kétségtelen, hogy az erre az öt évre előirányzott ágyaknak jelentős díja marad Budapesten is, vidéken is. Nyilvánvaló tehát, hogy a kapacitást egyéb tényezők is szűkítik. Elsősorban a gazdasági ösztönzés hiánya Az egészségügy és az építésügy képviselői egybehangzóan vallják. A nehézségek ismeretében is lehet javítani a jelenlegi helyzeten. Ami az építőipar és az egészségügy vezetőire egyaránt tennivalókat hárít. Szóba kerültek például a kórházépítés normatívái, melyeket közösen lehetne korrigálni. Szükséges lenne iparosítani, erőteljesebben tipizálni az egészségügyi létesítmények kivitelezését. Együtt keresni a korszerű megoldásokat a gyorsabb üzembe helyezés javára. Az elhangzottak nem hagytak kétséget afelől, hogy az építőipar is jön -hogy az ipart érdekeltté kell tenni a kórházépítést ésnak tartja az egészségügyi létesítményeket. Bizonyítja ezt egyébként az a tény, hogy a korábbi ötéves tervhez viszonyítva számottevő a kórházi ágyfejlesztés. Tény, hogy a ben. Anyagilag ösztönözni olyan módon, hogy ne kerüljön hátrányos helyzetbe, ha az egészségügynek dolgozik. Indokolt az igény Az egészségügyi beruházások apropójából mindig szóba kerül a fontossági sorrend is. Ez a sorrend azonban a tervek összeállításában dőlt el. A tervek megvalósítása már nem indokol újabb rangsorolást, hanem végrehajtást. És korántsem megnyugtató, ha a tervek időszakonként csak 30 vagy 50 százalékban valósulnak meg. Joggal kéri tehát a megoldást az egészségügy. A kórházak zsúfoltságának megszüntetéséért, a gyógyítás jobb feltételeiért száll síkra, amikor a tervek valóra váltását, a beruházások kivitelezését sürgeti. És jóllehet, a parlamenti bizottság tagjai megnyugvással vehették tudomásul, hogy az építőipari kapacitás és a kereslet feszültsége a következő tervidőszakban lényegesen enyhül. Méltán tartottak igényt rá, hogy a harmadik ötéves terv ötödik évében közös erővel maximálisan igyekezzenek pótolni a lemaradást. Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága a közeljövőben kidolgozza erre javaslatait. A bizottság ülésén részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter is. Lukács Mária NÉPSZAVA 1969. november 115