Népszava, 1969. november (97. évfolyam, 255–279. szám)

1969-11-22 / 272. szám

8 NÉPSZAVA 1969. november 22 A szobrászat a fizikai és a szellemi munka egysége A szobrot fába, elefántcsontba, agyagba, kőbe vagy márványba fa­ragják. Esetleg bronzba és ólomba öntik. Szellemi ötlet, a gondolat va­lósul meg a megformált anyagban. Csakhogy a megvalósításához vezető út fáradságos fizikai munkát is je­lent. Erről beszélgetünk Vitt Tibor Munkácsy-díjas szobrászművésszel. — Amikor egy fiatalember neki­vág a művészi pályának, hogy szob­rász legyen, mint annak idején az én esetemben is, vajmi kevés fogalma van arról a munkáról, amelyet egy szobor elkészítése valójában jelent. Az első világháború után az ipar­­művészeti iskolában kezdtem el ta­nulmányaimat, és ha visszagondolok az ott eltöltött három esztendőre szerencsésnek tudom magam. Tulaj­donképpen csak két dolgot tanultam ott, de azt jól­ rajzolni és a külön­böző technikai munkálatokat. Gipsz­öntést, kőfaragást, a szobrok áll­ványzatainak elkészítését és az anyag megfelelő előkészítését. A rajz minden képzőművészeti mun­kának az alapja. A többi viszont, a szó szoros értelmében fizikai mun­kának tekinthető. Ott értettem meg teljes mélységében, hogy a szobrá­szatban a fizikai és a szellemi tevé­kenység szétválaszthatatlan egysé­get alkot A kettő valójában nem más, mint a szobrászat lényege és varázslata. Elmondhatatlanul való­ságos tevékenység éppen úgy mint egy ház építése, s mindez a fizikai és szellemi munka egységének kö­vetkezménye. Ezért valóságos mun­ka a szobrászat is. — Egy nagyobb méretű szobor el­készítése bizonyára komoly fizikai igénybevételt jelent... — Hadd mondjak egy példát s ak­kor bizonyára kiderül, hogy meny­nyire igaz ez a fizikai tevékenység. Egy három és fél méter magas szo­bor­­ábrázolhat állatot vagy embert) elkészítése során legalább hetven mázsa agyagot kell felrakni. (Ned­vesen, mert szárazon ez az anyag kb. harmincöt mázsa.) Nem is em­lítve a tartóváz építését, amelyet ne­héz vasrudakból hegesztenek össze. Aztán a gipszöntés, amely egy ilyen nagy szobor esetében legalább egy heti munkát jelent és nem is egye­dül, hanem segítővel. Ezért van az, hogy a szobrásznak úgyszól­ván nincs ünnepnapja, munka műszakja megszakítás nélkül év­tizedekig tart. A kívülállók mindezt nem vehetik tudomásul, csak az el­készült művel találkoznak. Igen, ez a gigantikus munka az, amely oly vonzó a szobrászatban és oly egye­dülálló a képzőművészetek között. Vonzó, mert hiszen egy ilyen szobor elkészítése hosszú, hosszú időt vesz igénybe, s ezen idő alatt a szobrász­nak feszesen kell tartania magát, hogy a rendkívül bonyolult fizikai munkafolyamatok közepette se ve­szítse el, egyetlen röpke percre sem, a művészi gondolatot, s minden technikai és fizikai munkamozza­natot e gondolat jegyében végezzen el.­­ A nehéz fizikai munka már ele­ve meghatározza, hogy csak erős testi felépítésű emberek vállalhatják ezt a művészetet? — Valóban. A szobrászatot nagyon is nagy mértékben a fizikai munka határozza meg. Éppen ezért termé­szetesnek tűnik, hogy ehhez a mun­kához megfelelő alkati adottságok is szükségesek. A szobrászat ugyanak­kor, felhasznált, anyagait tekintve sokrétű tevékenység lehet; portré­­szobrászatról, kisplasztikáról, és éremművészetről éppúgy beszélhe­tünk, mint a monumentális szob­rászkodásról. A szobrász általában minden műfajban dolgozik. Termé­szetesen egy törékenyebb alkat in­kább hajlik a kisebb fizikai igény­­bevételt jelentő munkára. Sok eset­ben viszont a látszólag vékonydon­­gájú emberek is óriási erőfeszíté­sekre képesek, ha a mondanivaló sodra hajtja őket. Mégis azt kell mondanom, hogy a szobrászok álta­lában zömök alkatú emberek, és eb­ben a zömökségben rendszerint ben­ne rejlik a szobrászkodás fizikai munkához kapcsolódó karakteriszti­­kuma. A pesti argó szerint a szob­rász melós ember. — Az anyagok közül melyikkel dolgozik szívesebben és, hogy lehel életet a holt anyagba? — A bronz kedvenc anyagom. A bronzszobor öntéssel készül, de előbb még egy teljes méretű gipszmodellt kell csinálnunk s csak ezután kezd­hetünk a tulajdonképpeni műhöz. Az öntést speciális szoboröntödék­ben végzik. Ezekben a kisüzemek­ben évszázados tradíciókkal és mun­kamódszerekkel dolgoznak. Itt való­ Vilt Tibor a munkáról ban nincs új a nap alatt. Amíg azon­ban a szobrász gipszmodelljét az öntöde rendelkezésére bocsáthatja, mint jelen esetben én a Margitszi­geten felállításra kerülő Madách­­emlékművemet, addig bizony még sok munkát kell elvégeznie. Sorol­juk csak fel. Az emlékmű monstre pályázatára kismintát készítettünk, amelyben minden szobrász beszá­molt alapvető elgondolásáról. A Ma­­dách-szobor pályázatánál 106 szobor közül 5 pályázó munkáját válasz­totta ki a zsűri, s valamennyit fel­szólította az újabb tervek elkészíté­sére. Ezúttal már nagyobb, egymé­teres méretben számoltunk be el­képzeléseinkről. A népes zsűri vé­gül is ebből választotta ki a leg­megfelelőbbet. Megkaptam a meg­bízatást egy teljes méretű gipsz­szobor megmunkálására. A továb­biakban a négy méter magasra tervezett Madách-szobor figurájá­nak megvalósítása életnagyságú ta­nulmányokkal folytatódik. Külön tanulmányt kíván a szobor arca, a keze, a ruhája — korabeli ruhára gondolok. — Amikor mindez meg­van el lehet kezdeni a valóságos mé­retű „Madáchot”. S ebben a műben a szobrász már minden addigi ta­pasztalatát összesűríti. Újabb zsűri­zés, újabb vélemények. Amennyi­ben még utólagos kívánalmak tá­madnak, akkor a szobrász az agyag­­modellről öntött gipszmodell­en vál­toztat. Csak ezután kezdődik a bronzöntés. Általában is mondható, de különösen egy ilyen gigantikus szobor elkészítésénél lehetetlen egye­dül dolgozni. A szobrász szinte ál­landó szimbiózisban él a különböző szakmabeli munkatársakkal. A bronzöntés üzemi munkája során pedig még intenzívebbé válik az együttműködés. A szobrász ilyenkor érzi, hogy valóban közös munkával jön létre a közösség számára készü­lő jelkép, amelynek megvalósítása a társak részéről is nagy odaadást és hivatásszerű rátermettséget igényel. Nemcsak a bronzszobor esetében van ez így. Készítettem már nagy mére­tű kőszobrokat is. Sőt, ilyen esetek­ben már nem beszélhetünk egysze­rűen munkásról. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat ragyogó gárdá­jának szakembereit művész kollé­gáknak kell tekintenem. Külföldi utazásaim során, mondhatom, ritkán láttam olyan kőszobrászokat, mint idehaza, hazánkban. Olyanok ők mint az a zongorista, aki interpre­tálni, átültetni kész a gondolatot, az érzelmeket, kőszobrászaink a múlé­­kony gipszmodellt kőben keltik élet­re. — A szobrászművész és a munkás együttműködésnek vannak-e tradí­ciói? Régen, évszázadokkal ezelőtt, hogy dolgoztak a szobrászok? — Hogy ez az együttműködés mennyire megvolt a régmúltban is, arra szép példa a reneszánsz művé­szet egyik legnagyobb mesteréről fenmaradt történet. Donatello tíz éven át élt Padovában s ez alatt a tíz esztendő alatt műhelyében bronz­­öntők, cizellőrök, fafaragók, lakato­sok, szerszámkovácsok szépszámú gárdája dolgozott, bizony a mi szá­munkra már elképzelhetetlen és szinte meseszerű körülmények kö­zepette. A javadalmak elosztásának módja ugyanis, a hagyomány szerint a következőképpen zajlott le. Dona­tello műhelyének mennyezetéről egy csigára erősített kötélen bőrzsák függött kibélelve az akkori idők tal­lérjaival. Ha a munkatársak bár­melyikének pénzre volt szüksége egyszerűen leeresztette a zsákot és ■kivette a szükséges összeget, így dolgoztak tehát Donatello műhelyé­ben. Ebben a csodálatos patriarká­lis egységben alkották meg remek­műveiket, amelyek az emberiség közkincsévé váltak. — A múltból visszatérve a jelen­be talán nehéz a kérdés, de engedje meg, hogy megkérdezzem: hogyan vélekedik a ma munkájáról? Egyál­talán hogy ábrázolná a kor munká­ját? Konkrét munkás arcokkal vagy a művész véleményét fedezhetnénk fel a kőbe faragott vagy bronzba öntött figurákon? — Egyáltalán nem nehéz a kér­désre válaszolnom. Ha egy mai mun­kás portréjának megformálását kap­nám feladatul, úgy gondolom nem állnék különösebben nehéz feladat előtt. Egyáltalán nem jelentene szá­momra súlyosabb feladatot, mint bármilyen más emberi arc ábrázolá­sa. Az emberábrázolás szintjén a különbségek elmosódnak. Az emberi arc redőit, a gond okozta vájárokat, a szem­figyelő tekintetét mindig az egyén élete és az idő munkálja ki. Nekem csupán az a feladatom, hogy átadjam magam az arc vagy arcok megmintázásának, hogy alázatos és engedelmes legyek akkor is, ha egy munkás áll előttem. A mintázótán híven kell követnem a homlok rán­cait, a szem sugarát. Jómagamnak nincs szükségem arra, hogy értel­mezzem is azt, amit látok. Ha jó munkát végzek, az eredmény egy munkás arca. S a munkásarc ily mó­don a lehető és számba vehető ösz­­szes tényezők lenyomata. A művész nem analizál, hanem megjelenít, és a későbbi korok egy-egy kiváló port­réról bőségesen elemezhetik a múlt társadalmi szociológiai és pszicholó­giai állapotát. Természetesen az egyéni arc tükrében. A portré készí­tőjének a megjelenítést megelőző vagy azzal egy időben kialakuló vé­leménye nem arra az arcra lesz jel­lemző, amelyet ábrázol, jelent eset­ben a munkás arcára, hanem igenis a művészre lesz jellemző! Ebben az esetben viszont már önportréról be­szélhetünk. — S ha véleményt formál a mű­vész, mi a mércéje a munka, a mun­kás vagy bármilyen teljesítmény megítélésénél? — Úgy vélem, hogy mindig az egyén öntudati tevékenységével tu­dunk mérni. Hogy milyen magas, vagy alacsony szintű egyéni öntu­dattal állunk szemben azt a munká­hoz kapcsolódó viszony dönti el. Hogy még világosabban beszéljek. Az az érzésem, hogy egy jól megal­kotott géprész, amelyet kellően és gondosan kiesztergáltak, megmun­káltak szebb, jobb és gazdaságosabb is, az egyetemes emberi előrehala­dást sokszorosan előbbre vivő alko­tás, mint például egy kenyén, zava­rosan elgondolt és elkészített szo­bormű. Azaz, nekem egy jó asztalos mindig többet ér egy rossz szobrász­nál. Nos, hát azt hiszem ebben ben­ne van a"Véleményem a munkáról és a munkásról. Szémann Béla TUDATOSSÁG — ÖSZTÖNÖSSÉG Mindennapi életünkben, cselekede­teinkben mindkét fogalom szerepet játszik, s adott esetben könnyen el­különíthetők egymástól. A matemati­kai feladatmegoldás például tudatos, a védekező reflexmozdulat ösztönös tevékenység. Az emberi munka azon­ban mindkettőt egyszerre tartalmaz­za. A célkitűzés, a tervezés feltétle­nül tudatos, a végrehajtás beidegzett mozdulatai (az elsajátított készségek) ösztönösek. A művészi alkotófolya­mat azonban egyike e legbonyolul­tabb emberi tevékenységeknek, ezért folyik napjainkban is annyi vita tu­datosság és ösztönösség szerepéről és arányairól a művészetben. A tudatosság „hívei" szerint — s ide tartoznak a marxisták — a mű­vészi tevékenység döntő eleme az ön­­ellenőrzés, az ésszerű munkaszerve­zés, a célratörő munka. A tudatosság elemei nélkülözhetetlenek bármely jelentős, maradandó műalkotás létre­jöttében. (Regény, film, zenemű, de Urai vers is elképzelhetetlen megha­tározott, sajátos szerkezet nél­kül.) Az ösztönösség elsődlegességének képviselői rendszerint abból indul­nak ki, hogy a művészi alkotó folya­mat, a műalkotás keletkezése lénye­gében megfejthetetlen rejtély. Sok­szor odáig mennek, hogy kijelentik: a túlzott tudatosság árt a művész­nek, például megbénítja a színész ki­fejezőerejét a színpadon, tudálékossá, magyarázó jellegűvé teszi alakítását. (Holott ilyen esetben egyszerűen mű­vészi gyengeségről van szó, hiszen például Ódry Árpádnak sem „ártott” műveltsége és alapos felkészülése.) Az ösztönösség pártiak érvelésükben gyakorta művészek önvallomásaira támaszkodnak, arra a tényre, hogy sok esetben maguk a művészek sem ismerik fel tevékenységük összete­vőit, a lelki folyamatokat, melyek a kész műalkotáshoz vezetnek. Tudva­levő azonban, hogy senkit sem ítél­hetünk meg csupán önmagáról al­kotott véleménye alapján. Félreértések elkerülése végett: azt semmiképp sem állíthatjuk, hogy az alkotó folyamat puszta, merő tuda­tosság, hogy a művész tevékenységé­nek minden mozzanata az értelem ellenőrzése alatt áll. (Ha így lenne, állandóan figyelnie kellene önmagát, s akkor valóban nem tudna a műre koncentrálni.) Mindössze arra szeret­nénk emlékeztetni: az idealista szemlélet gyakran él vissza az ösztö­nösség kétségkívül meglevő szerepé­vel, s annak jelentőségét felnagyítva, elhomályosítja a tudatosság döntő jelentőségét. Teszi ezt leginkább az ihlet és a vele rokon in­tuíció fogalmának használata közben, me­lyekre még visszatérünk. L. H. Gy. Fábián Zoltán :Műtársainkhoz!1­551 A pest-budai könyvnyomdászok önképzőegylete száz évvel ezelőtt je­lentette meg a „Typographic­” című szaklap első számát. Nem tudok el­­lentállni a kísértésnek és a kívánság­nak, hogy bevezetőül ne idézzek a „Műtársainkhoz­” szóló, beköszöntő vezércikkből. A nyelvi jó ízek és magvas gondolatok egyaránt erre késztetnek. „Itt a rákelet! — mert végre hoz­zánk is behatott azon ragyogó nap sugara, melynek századok előtt tört utat halhatatlan mesterünk, Guten­berg János, felszabadítván lángeszé­vel, magasztos találmányával az em­beri szellemet sötétség kovácsolta bé­káiból. Igen, itt a kikelet! mert meg­értve az előrehaladó kor intő szavát, kezdünk száguldani azon lobogó alá, melyen ,Műveltség!’ áll felírva, mint jelszó. Harmadik éve, hogy a pest­budai könyvnyomdászok — követve külföldi műtársak példáját — ,ön­képző egyletet’ alapítottak, elismer­vén, hogy anyagi helyzetünk valódi javítása, csakis úgy leend lehetséges, ha szellemi kiképzésünket állítjuk előtérbe.” Ma, száz évvel később nyugodtan a magunkénak vallhatjuk a hajdani műtársak önképző egyletének törek­vését. A huszadik század második fe­lében kibontakozott, félelmetes sod­rású tudományos és technikai forra­­dalom mindnyájunk számára kötele­zővé teszi, hogy minél sebesebben száguldjunk a műveltség lobogója alá, mert anyagi helyzetünk valódi javítása csakis így leend lehetséges. A magyar társadalom létkérdése, hogy minden dolgozó elérje a kor megkövetelte tudásszintet, s ennek ismeretanyagával éljen, munkálkod­jék. Itt kapcsolódik össze a szocia­lista brigádok és az „Olvasó népért" mozgalom törekvése. Kiművelt em­berfők kellenek, mondhatjuk Széche­nyi István szavaival élve, s a kimű­velődésnek, az emberfők formálásá­nak­ kitűnő iskolái a szocialista bri­gádok,­­ ahol még nem azok, ott azokká kell tenni. Nem törődhetünk bele abba, hogy a hármas célkitűzés­ből éppen ez sikkadjon, el leggyak­rabban, vagy csak tessék-lássék mó­don teljesítődjék. Antonio Gramsci a harmincas évek elején, börtönben ülve és eszmélked­­ve, így határozta meg a kultúra ka­rakterét: „Le kell szoknunk arról, és fel kell hagynunk azzal, hogy a kultúrát en­ciklopédikus tudásnak tekintsük; eb­ben a szemléletben .17 em­ber csak mint befogadó van jelen, akit meg kell tölteni és tele kell tömni empi­rikus adatokkal, nyers és összefüg­géstelen tényekkel, amelyeket szótár módjára raktároz el agyában, hogy aztán a külső világból jövő ösztönzés hatására minden alkalommal megad­hassa a választ. A kultúrának ez a formája valóban káros, különösen a proletariátus számára. ... Ez nem kultúra, ez pedantéria, ez nem intel­ligencia, hanem intellektus, és joggal lépnek fel vele szemben. A kultúra egészen más dolog. Saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját sze­mélyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amelynek révén képessé válunk tör­ténelmi jelentőségünk, az életben be­töltött funkciónk, jogaink és köteles­ségeink megértésére.” Antonio Gramsci gondolatson­ át a szocialista brigádok is, az „Olvasó népért” mozgalom is alapozó, elvi tételként használhatja: közös a cél, mielőbb el kell érnünk, hogy a kul­túra valóban rendet, belső fegyelmet adó erővé váljon mindennapi éle­tünkben. Nagy szükségünk van rá, mert másképp nem leszünk képesek történelmi feladatainkat megérteni és megoldani. Kultúra és demokrácia szorosan összefügg, ez ennek a gondolatsor­nak egyik szükségszerű és fontos konzekvenciája. Nyilvánvaló, hogy a műveltségében gyarapodó ember egyre több beleszólást igényel a ma­ga szűkebb és tágabb közösségének életébe. Közös felelősségvállalás kell, erre van szükség, ez pedig nem teremtőd­hetik meg eszmecserék — ha kell, viták — nélkül. Minden érett ember igényli, hogy felelős legyen, lehessen a közös munkáért. A felelősségválla­lás lehetősége adja meg az ember számára, hogy valóban éretté tudjon válni, s hogy valóban szabadon bon­takoztathassa ki az egyéniségét. Egy-egy üzem demokratikus életé­nek építő sejtjei a szocialista brigá­dok. Ezekben van meg az az erő, amely a kis közösség példájának ki­sugárzásával képes a nagy ha­ kisség életét alakítani, megváltoztat­­. A szocialista brigádok egyszerűen már azzal is, hogy egyáltalán vannak, serkentik az üzemi élet demokrati­zálását, általuk árad szét az az új­fajta emberi magatartás, amely nél­kül nem alakulhat­­ki demok­tratikus légkör. Belülről mozgatják és irá­nyítják az üzem nagy közösségét, igényeket támasztanak és rendterem­tő diszciplínákat fogalmaznak meg. Az „Olvasó népért” mozgalomnak itt kell megtalálnia, az egyik nagy lehetőségét, és itt kell elvégeznie az egyik fontos feladatát. MŰSOROK Operaház: Bűn és bűnhődés (Rékay béri. 3. ea. 7). — Erkel Színház: Cop­­pélia (11. bérlet. 3. ea. 7). — Nemzeti Színház: Mózes (7). — Katona József Színház: Varsói melódia (7). — Vígszín­ház: Solness építőmester (Komb. béri. 12. sor. 3. ea. 7). — Pesti Színház: Meddig lehet angyal valaki (XIV. béri. 1. ea. 7). Madách Színház: Hermelin. (II. bér­. 7). Madách Kamara Színház: Papucshős (7). Thália Színház: Akiért a harang szól (7). Ki lesz a bálanya? (stúdióelőadás. 8). — József Attila Színház: A­ futópá­lyán (M. béri. 2. ea. 7). — Fővárosi Ope­rettszínház : My fair Lady (du. fél 3); West Side Story (B. bérl. 1. ea. 7). — Állami Bábszínház: Angyal szállt le Ba­bilonba (felnőtt el­őad­ás, este fél 8). — Zeneakadémia: Középiskolai bérlet I. so­rozat (du. fél 3). — Zenen Stadém­ia Kis­terem : Elzibieta Stefatiska-Lukowicz (Var­só) csembalóert­je (fél 8). — KISZ Mű­vészegyüttes hangversenyterme: Középis­­kolai bérlet II. sorozat (du. fél 3). — Irodalmi Színpad: Rakéták és szekerek (Matiné 7. sorozat 1. ea. du. fél 4). Múlt nyáron: Bellaci Andlra (bérle+szü­net, fél 8). — Egyetemi Színpad: Sándor G­rötszv estje (fél 8) .*— Kis Színnad: A jövő század zenéje (du. 4). Urak és elvtársak (fél 8). — Mikroszkóp Színnad: Tessék továbbmenni! (fél 9). — Kamara Va­rieté: Vénítós négyes (6, fél 9). VASÁRNAPI tárlatvezetés Szén­mű­vészeti Múzeum: 23-án reggel 9, vezetés a Rembrandt emlékkiállításon (vez.: Gerszi Teréz). KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.33: Zenés műsor. 3: H­­Id­őj. 5.30: Reggeli krónika. 3.44: Falurá­dió. 6: H. Időj. 6.15: Rádióreklám. 6.30: H. Időj. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Műsor. 7: Reggeli krónika II. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 8: H. Időj. Műsorok. 8.30: Lá­nyok, asszonyok. 8.40: Donizetti: Don Pasquate. 3 felv. opera. Közb. 9.21: Ver­sek. 9.23: Operaközv. folyt. Közb. 10: H. Időj. 10.03: Operaközv. folyt. 10.51: Rá­diósbadilláit. Szákonyi Károly: Albérlet és Philodendron. Hangjáték. 12: Déli króni­ka. 12.00: Melódiakoktél. 13.55: Földes György írása. 14.05: November — fogá­szati hónon. 14.08: Hanglemez. 14.15: Hu­zait a brigádból. VI. Szombat. Szedlák Henrik. 14.25: Új Zenei Ü.főág. 13: Hírek. 15.05: Hétvégi külpo­. figyelő. 15.20: Kom­játhy Győrire tánczeneműeora. 16.05: Vers és sanzon Párizsból. 16.35: Szombat dél­után... Körb. 17: H. Idős. 18: Szabó Ferencre emlékezünk. 18.58: Műsor. 19: Esti krónika. 19.23: Connie Francis éne­kel. Cherry Weiner orgonái. 19.40: Vezes­sük egymást, gyerekek!... A Rádió vi­dám vezetőképző iskolá­ja. 20.35: Nép* z- 21.16: Hírek. 21.19: Vendégszerkesztő* Moldován Stefánia. Opera részlet­e. 22: H. Snort. Időj*z*­r. 22.15: A viszontlátott tea. VT. 22.25: Tánczene. 24: H. Időj 0.10: Melódiákoktól. Kfszb. 0.53: H. Idős. PETŐFI RÁDIÓ 5.1: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kos­suth adó műsorával. 8.05: A cigánybáró. Részletek J. Strauss operettjéből. 8.40: Kék mezőben fehér glóbusz. Regionális biztonság és a Biztonsági Tanács. 9: Nó­ták, csárdások. 9.45: Válasz a halgató­­nak. 10: A zene hullámhoszán. Közl. 11: Hírek. 12: Mozart-művek. 13: H. Idős. 13.05: Csa­jkovszki f­mfivek. 13.43: Időjá­rás, vízállás. 14: Musical-slágerek. 14.25: Orvosi tanácsok­. 14.30: Verbunkosok, ci­gánydalok. 15.10: Purcell-művek. 15.25: A csillagvitág talányai. Beszélgetés. 15.40: Kis történetek híres muzsikusokról. 16: H. Időj. 16.05: Az élő népdal. Ism. 16.15: Lemezmúz­eum. Fmanuel Feu­ermann gor­donkáik. Ism. 16.32: Inkább fájjon. Gal­­góczy Erzsébet rádiójátéké. Ism. 17.1­3: Az élő tróndal. Ism. 17.23: Ónéra slágerek. Ism. 17.53: Hanglemez. 18: H. Időj. 18.10: A nagy utazás. Forródok Sem orr a regé­nyéből. 19.07: A müncheni Bach-kórus hangversenye Schweltvingenből. Vez. és orgonán közreműködik: Karl Richter. Közb. 19.e­sti mese. 00: Fifi krónika TI. 20.25: Új köny-v­ek. 20 23: Hangv. körv. folyt. 21.13: Külföldi kulturális híradó. 21.23: Mario Lanza énekel, Bighr Vaughn z­e­kara játszik. 22.02: A Szófiai ATI. Filharmónia zenekarának hangversenye Szófiából, vez. Dob­rá u Petkov, kö­nr. An­ton Díkov (zev szoreh Közh. 23: H. Időj. 23.10: Hangv. körv. folyt. 23.48: Operett­finálé. 24: H. Időj. URH 16: H. Időj. 16.05: Tá­ncdalok. 16.40: Dzsesszlemezparádé. 17.08: Ötórai tea. 18: H. Időj. 18.10: Hamilemezparádé. 19: Ma­gyar zeneszerzők. 19.39: Traviata. Készte­tek Verdi om­rá­sából. 20 .30: Hírek. 20.33: Hangfelvételek f*T­­*fokon. 21.58: Kama­razene. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 9: Kisfilnek. 9 20: Mi az élelmiszergaz­daság? Riportműsor ism. 9.40: A kocká­zat. Magy. besz. lengyel filmsorozat. 7 A leleplezés. Ism. 10.30: A Déli-sarkvidé­ken jártunk. 5. Bellingshausen szigetén. Ism. 14.53: Az áldozat nem tesz vallo­mást. A Közlekedési Filmstúdió rövid­­filmje. 15.25: Nemzetközi Mezőgazdasági Magazin. 15.43: Őszi kirándulás. Úti film. 16.05: Reklámműsor. 16.15: Vasvirág. Ma­gyar film. Előtte Újhelyi Szilárd beszél­get Hárs Lászlóval. 17.50: Reklámműsor. 17.55: Hírek. 18: „Ki látott engem?” Ady Endre születésű an­yán ... 18.30: A Tv je­lenti. Aktuális riportm­űsor. 19.03: Cica­vízió. 19.15: A Cote d’Azurtól Párizsig. Zenés útifilm az MRT szimfonikus zene­karának franciaországi hangversenykör­­útjáról. 30: Tv-híradó. 20.30: Egyszerű kis ügy. Dokunentumko­média. Irta: Fehér Klára. 20.55: A múzsák neveletlen gyer­meke . .. A vádlott neve: operett. 21.40: Tv-híradó 2. 22: Éjszakai előadás. Három top­olyafa. Magy. besz. szovjet fum. POZSONYI TV 16.55: Csehszlovákia—Kanada jégkorong mérk. 19.15 és 22.25: Tv-híradó. 30.05: Természetfilm-sorozat a londoni átas­­kertből. 20.45: Bűnügyi történetek. 9. 21.45: A madam és a hét tolvaj. Zenés vígjáték. 2212­: Tallinn, 67.

Next