Népszava, 1969. november (97. évfolyam, 255–279. szám)
1969-11-22 / 272. szám
8 NÉPSZAVA 1969. november 22 A szobrászat a fizikai és a szellemi munka egysége A szobrot fába, elefántcsontba, agyagba, kőbe vagy márványba faragják. Esetleg bronzba és ólomba öntik. Szellemi ötlet, a gondolat valósul meg a megformált anyagban. Csakhogy a megvalósításához vezető út fáradságos fizikai munkát is jelent. Erről beszélgetünk Vitt Tibor Munkácsy-díjas szobrászművésszel. — Amikor egy fiatalember nekivág a művészi pályának, hogy szobrász legyen, mint annak idején az én esetemben is, vajmi kevés fogalma van arról a munkáról, amelyet egy szobor elkészítése valójában jelent. Az első világháború után az iparművészeti iskolában kezdtem el tanulmányaimat, és ha visszagondolok az ott eltöltött három esztendőre szerencsésnek tudom magam. Tulajdonképpen csak két dolgot tanultam ott, de azt jól rajzolni és a különböző technikai munkálatokat. Gipszöntést, kőfaragást, a szobrok állványzatainak elkészítését és az anyag megfelelő előkészítését. A rajz minden képzőművészeti munkának az alapja. A többi viszont, a szó szoros értelmében fizikai munkának tekinthető. Ott értettem meg teljes mélységében, hogy a szobrászatban a fizikai és a szellemi tevékenység szétválaszthatatlan egységet alkot A kettő valójában nem más, mint a szobrászat lényege és varázslata. Elmondhatatlanul valóságos tevékenység éppen úgy mint egy ház építése, s mindez a fizikai és szellemi munka egységének következménye. Ezért valóságos munka a szobrászat is. — Egy nagyobb méretű szobor elkészítése bizonyára komoly fizikai igénybevételt jelent... — Hadd mondjak egy példát s akkor bizonyára kiderül, hogy menynyire igaz ez a fizikai tevékenység. Egy három és fél méter magas szoborábrázolhat állatot vagy embert) elkészítése során legalább hetven mázsa agyagot kell felrakni. (Nedvesen, mert szárazon ez az anyag kb. harmincöt mázsa.) Nem is említve a tartóváz építését, amelyet nehéz vasrudakból hegesztenek össze. Aztán a gipszöntés, amely egy ilyen nagy szobor esetében legalább egy heti munkát jelent és nem is egyedül, hanem segítővel. Ezért van az, hogy a szobrásznak úgyszólván nincs ünnepnapja, munka műszakja megszakítás nélkül évtizedekig tart. A kívülállók mindezt nem vehetik tudomásul, csak az elkészült művel találkoznak. Igen, ez a gigantikus munka az, amely oly vonzó a szobrászatban és oly egyedülálló a képzőművészetek között. Vonzó, mert hiszen egy ilyen szobor elkészítése hosszú, hosszú időt vesz igénybe, s ezen idő alatt a szobrásznak feszesen kell tartania magát, hogy a rendkívül bonyolult fizikai munkafolyamatok közepette se veszítse el, egyetlen röpke percre sem, a művészi gondolatot, s minden technikai és fizikai munkamozzanatot e gondolat jegyében végezzen el. A nehéz fizikai munka már eleve meghatározza, hogy csak erős testi felépítésű emberek vállalhatják ezt a művészetet? — Valóban. A szobrászatot nagyon is nagy mértékben a fizikai munka határozza meg. Éppen ezért természetesnek tűnik, hogy ehhez a munkához megfelelő alkati adottságok is szükségesek. A szobrászat ugyanakkor, felhasznált, anyagait tekintve sokrétű tevékenység lehet; portrészobrászatról, kisplasztikáról, és éremművészetről éppúgy beszélhetünk, mint a monumentális szobrászkodásról. A szobrász általában minden műfajban dolgozik. Természetesen egy törékenyebb alkat inkább hajlik a kisebb fizikai igénybevételt jelentő munkára. Sok esetben viszont a látszólag vékonydongájú emberek is óriási erőfeszítésekre képesek, ha a mondanivaló sodra hajtja őket. Mégis azt kell mondanom, hogy a szobrászok általában zömök alkatú emberek, és ebben a zömökségben rendszerint benne rejlik a szobrászkodás fizikai munkához kapcsolódó karakterisztikuma. A pesti argó szerint a szobrász melós ember. — Az anyagok közül melyikkel dolgozik szívesebben és, hogy lehel életet a holt anyagba? — A bronz kedvenc anyagom. A bronzszobor öntéssel készül, de előbb még egy teljes méretű gipszmodellt kell csinálnunk s csak ezután kezdhetünk a tulajdonképpeni műhöz. Az öntést speciális szoboröntödékben végzik. Ezekben a kisüzemekben évszázados tradíciókkal és munkamódszerekkel dolgoznak. Itt való Vilt Tibor a munkáról ban nincs új a nap alatt. Amíg azonban a szobrász gipszmodelljét az öntöde rendelkezésére bocsáthatja, mint jelen esetben én a Margitszigeten felállításra kerülő Madáchemlékművemet, addig bizony még sok munkát kell elvégeznie. Soroljuk csak fel. Az emlékmű monstre pályázatára kismintát készítettünk, amelyben minden szobrász beszámolt alapvető elgondolásáról. A Madách-szobor pályázatánál 106 szobor közül 5 pályázó munkáját választotta ki a zsűri, s valamennyit felszólította az újabb tervek elkészítésére. Ezúttal már nagyobb, egyméteres méretben számoltunk be elképzeléseinkről. A népes zsűri végül is ebből választotta ki a legmegfelelőbbet. Megkaptam a megbízatást egy teljes méretű gipszszobor megmunkálására. A továbbiakban a négy méter magasra tervezett Madách-szobor figurájának megvalósítása életnagyságú tanulmányokkal folytatódik. Külön tanulmányt kíván a szobor arca, a keze, a ruhája — korabeli ruhára gondolok. — Amikor mindez megvan el lehet kezdeni a valóságos méretű „Madáchot”. S ebben a műben a szobrász már minden addigi tapasztalatát összesűríti. Újabb zsűrizés, újabb vélemények. Amennyiben még utólagos kívánalmak támadnak, akkor a szobrász az agyagmodellről öntött gipszmodellen változtat. Csak ezután kezdődik a bronzöntés. Általában is mondható, de különösen egy ilyen gigantikus szobor elkészítésénél lehetetlen egyedül dolgozni. A szobrász szinte állandó szimbiózisban él a különböző szakmabeli munkatársakkal. A bronzöntés üzemi munkája során pedig még intenzívebbé válik az együttműködés. A szobrász ilyenkor érzi, hogy valóban közös munkával jön létre a közösség számára készülő jelkép, amelynek megvalósítása a társak részéről is nagy odaadást és hivatásszerű rátermettséget igényel. Nemcsak a bronzszobor esetében van ez így. Készítettem már nagy méretű kőszobrokat is. Sőt, ilyen esetekben már nem beszélhetünk egyszerűen munkásról. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat ragyogó gárdájának szakembereit művész kollégáknak kell tekintenem. Külföldi utazásaim során, mondhatom, ritkán láttam olyan kőszobrászokat, mint idehaza, hazánkban. Olyanok ők mint az a zongorista, aki interpretálni, átültetni kész a gondolatot, az érzelmeket, kőszobrászaink a múlékony gipszmodellt kőben keltik életre. — A szobrászművész és a munkás együttműködésnek vannak-e tradíciói? Régen, évszázadokkal ezelőtt, hogy dolgoztak a szobrászok? — Hogy ez az együttműködés mennyire megvolt a régmúltban is, arra szép példa a reneszánsz művészet egyik legnagyobb mesteréről fenmaradt történet. Donatello tíz éven át élt Padovában s ez alatt a tíz esztendő alatt műhelyében bronzöntők, cizellőrök, fafaragók, lakatosok, szerszámkovácsok szépszámú gárdája dolgozott, bizony a mi számunkra már elképzelhetetlen és szinte meseszerű körülmények közepette. A javadalmak elosztásának módja ugyanis, a hagyomány szerint a következőképpen zajlott le. Donatello műhelyének mennyezetéről egy csigára erősített kötélen bőrzsák függött kibélelve az akkori idők tallérjaival. Ha a munkatársak bármelyikének pénzre volt szüksége egyszerűen leeresztette a zsákot és ■kivette a szükséges összeget, így dolgoztak tehát Donatello műhelyében. Ebben a csodálatos patriarkális egységben alkották meg remekműveiket, amelyek az emberiség közkincsévé váltak. — A múltból visszatérve a jelenbe talán nehéz a kérdés, de engedje meg, hogy megkérdezzem: hogyan vélekedik a ma munkájáról? Egyáltalán hogy ábrázolná a kor munkáját? Konkrét munkás arcokkal vagy a művész véleményét fedezhetnénk fel a kőbe faragott vagy bronzba öntött figurákon? — Egyáltalán nem nehéz a kérdésre válaszolnom. Ha egy mai munkás portréjának megformálását kapnám feladatul, úgy gondolom nem állnék különösebben nehéz feladat előtt. Egyáltalán nem jelentene számomra súlyosabb feladatot, mint bármilyen más emberi arc ábrázolása. Az emberábrázolás szintjén a különbségek elmosódnak. Az emberi arc redőit, a gond okozta vájárokat, a szemfigyelő tekintetét mindig az egyén élete és az idő munkálja ki. Nekem csupán az a feladatom, hogy átadjam magam az arc vagy arcok megmintázásának, hogy alázatos és engedelmes legyek akkor is, ha egy munkás áll előttem. A mintázótán híven kell követnem a homlok ráncait, a szem sugarát. Jómagamnak nincs szükségem arra, hogy értelmezzem is azt, amit látok. Ha jó munkát végzek, az eredmény egy munkás arca. S a munkásarc ily módon a lehető és számba vehető öszszes tényezők lenyomata. A művész nem analizál, hanem megjelenít, és a későbbi korok egy-egy kiváló portréról bőségesen elemezhetik a múlt társadalmi szociológiai és pszichológiai állapotát. Természetesen az egyéni arc tükrében. A portré készítőjének a megjelenítést megelőző vagy azzal egy időben kialakuló véleménye nem arra az arcra lesz jellemző, amelyet ábrázol, jelent esetben a munkás arcára, hanem igenis a művészre lesz jellemző! Ebben az esetben viszont már önportréról beszélhetünk. — S ha véleményt formál a művész, mi a mércéje a munka, a munkás vagy bármilyen teljesítmény megítélésénél? — Úgy vélem, hogy mindig az egyén öntudati tevékenységével tudunk mérni. Hogy milyen magas, vagy alacsony szintű egyéni öntudattal állunk szemben azt a munkához kapcsolódó viszony dönti el. Hogy még világosabban beszéljek. Az az érzésem, hogy egy jól megalkotott géprész, amelyet kellően és gondosan kiesztergáltak, megmunkáltak szebb, jobb és gazdaságosabb is, az egyetemes emberi előrehaladást sokszorosan előbbre vivő alkotás, mint például egy kenyén, zavarosan elgondolt és elkészített szobormű. Azaz, nekem egy jó asztalos mindig többet ér egy rossz szobrásznál. Nos, hát azt hiszem ebben benne van a"Véleményem a munkáról és a munkásról. Szémann Béla TUDATOSSÁG — ÖSZTÖNÖSSÉG Mindennapi életünkben, cselekedeteinkben mindkét fogalom szerepet játszik, s adott esetben könnyen elkülöníthetők egymástól. A matematikai feladatmegoldás például tudatos, a védekező reflexmozdulat ösztönös tevékenység. Az emberi munka azonban mindkettőt egyszerre tartalmazza. A célkitűzés, a tervezés feltétlenül tudatos, a végrehajtás beidegzett mozdulatai (az elsajátított készségek) ösztönösek. A művészi alkotófolyamat azonban egyike e legbonyolultabb emberi tevékenységeknek, ezért folyik napjainkban is annyi vita tudatosság és ösztönösség szerepéről és arányairól a művészetben. A tudatosság „hívei" szerint — s ide tartoznak a marxisták — a művészi tevékenység döntő eleme az önellenőrzés, az ésszerű munkaszervezés, a célratörő munka. A tudatosság elemei nélkülözhetetlenek bármely jelentős, maradandó műalkotás létrejöttében. (Regény, film, zenemű, de Urai vers is elképzelhetetlen meghatározott, sajátos szerkezet nélkül.) Az ösztönösség elsődlegességének képviselői rendszerint abból indulnak ki, hogy a művészi alkotó folyamat, a műalkotás keletkezése lényegében megfejthetetlen rejtély. Sokszor odáig mennek, hogy kijelentik: a túlzott tudatosság árt a művésznek, például megbénítja a színész kifejezőerejét a színpadon, tudálékossá, magyarázó jellegűvé teszi alakítását. (Holott ilyen esetben egyszerűen művészi gyengeségről van szó, hiszen például Ódry Árpádnak sem „ártott” műveltsége és alapos felkészülése.) Az ösztönösség pártiak érvelésükben gyakorta művészek önvallomásaira támaszkodnak, arra a tényre, hogy sok esetben maguk a művészek sem ismerik fel tevékenységük összetevőit, a lelki folyamatokat, melyek a kész műalkotáshoz vezetnek. Tudvalevő azonban, hogy senkit sem ítélhetünk meg csupán önmagáról alkotott véleménye alapján. Félreértések elkerülése végett: azt semmiképp sem állíthatjuk, hogy az alkotó folyamat puszta, merő tudatosság, hogy a művész tevékenységének minden mozzanata az értelem ellenőrzése alatt áll. (Ha így lenne, állandóan figyelnie kellene önmagát, s akkor valóban nem tudna a műre koncentrálni.) Mindössze arra szeretnénk emlékeztetni: az idealista szemlélet gyakran él vissza az ösztönösség kétségkívül meglevő szerepével, s annak jelentőségét felnagyítva, elhomályosítja a tudatosság döntő jelentőségét. Teszi ezt leginkább az ihlet és a vele rokon intuíció fogalmának használata közben, melyekre még visszatérünk. L. H. Gy. Fábián Zoltán :Műtársainkhoz!1551 A pest-budai könyvnyomdászok önképzőegylete száz évvel ezelőtt jelentette meg a „Typographic” című szaklap első számát. Nem tudok ellentállni a kísértésnek és a kívánságnak, hogy bevezetőül ne idézzek a „Műtársainkhoz” szóló, beköszöntő vezércikkből. A nyelvi jó ízek és magvas gondolatok egyaránt erre késztetnek. „Itt a rákelet! — mert végre hozzánk is behatott azon ragyogó nap sugara, melynek századok előtt tört utat halhatatlan mesterünk, Gutenberg János, felszabadítván lángeszével, magasztos találmányával az emberi szellemet sötétség kovácsolta békáiból. Igen, itt a kikelet! mert megértve az előrehaladó kor intő szavát, kezdünk száguldani azon lobogó alá, melyen ,Műveltség!’ áll felírva, mint jelszó. Harmadik éve, hogy a pestbudai könyvnyomdászok — követve külföldi műtársak példáját — ,önképző egyletet’ alapítottak, elismervén, hogy anyagi helyzetünk valódi javítása, csakis úgy leend lehetséges, ha szellemi kiképzésünket állítjuk előtérbe.” Ma, száz évvel később nyugodtan a magunkénak vallhatjuk a hajdani műtársak önképző egyletének törekvését. A huszadik század második felében kibontakozott, félelmetes sodrású tudományos és technikai forradalom mindnyájunk számára kötelezővé teszi, hogy minél sebesebben száguldjunk a műveltség lobogója alá, mert anyagi helyzetünk valódi javítása csakis így leend lehetséges. A magyar társadalom létkérdése, hogy minden dolgozó elérje a kor megkövetelte tudásszintet, s ennek ismeretanyagával éljen, munkálkodjék. Itt kapcsolódik össze a szocialista brigádok és az „Olvasó népért" mozgalom törekvése. Kiművelt emberfők kellenek, mondhatjuk Széchenyi István szavaival élve, s a kiművelődésnek, az emberfők formálásának kitűnő iskolái a szocialista brigádok, ahol még nem azok, ott azokká kell tenni. Nem törődhetünk bele abba, hogy a hármas célkitűzésből éppen ez sikkadjon, el leggyakrabban, vagy csak tessék-lássék módon teljesítődjék. Antonio Gramsci a harmincas évek elején, börtönben ülve és eszmélkedve, így határozta meg a kultúra karakterét: „Le kell szoknunk arról, és fel kell hagynunk azzal, hogy a kultúrát enciklopédikus tudásnak tekintsük; ebben a szemléletben .17 ember csak mint befogadó van jelen, akit meg kell tölteni és tele kell tömni empirikus adatokkal, nyers és összefüggéstelen tényekkel, amelyeket szótár módjára raktároz el agyában, hogy aztán a külső világból jövő ösztönzés hatására minden alkalommal megadhassa a választ. A kultúrának ez a formája valóban káros, különösen a proletariátus számára. ... Ez nem kultúra, ez pedantéria, ez nem intelligencia, hanem intellektus, és joggal lépnek fel vele szemben. A kultúra egészen más dolog. Saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amelynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére.” Antonio Gramsci gondolatson át a szocialista brigádok is, az „Olvasó népért” mozgalom is alapozó, elvi tételként használhatja: közös a cél, mielőbb el kell érnünk, hogy a kultúra valóban rendet, belső fegyelmet adó erővé váljon mindennapi életünkben. Nagy szükségünk van rá, mert másképp nem leszünk képesek történelmi feladatainkat megérteni és megoldani. Kultúra és demokrácia szorosan összefügg, ez ennek a gondolatsornak egyik szükségszerű és fontos konzekvenciája. Nyilvánvaló, hogy a műveltségében gyarapodó ember egyre több beleszólást igényel a maga szűkebb és tágabb közösségének életébe. Közös felelősségvállalás kell, erre van szükség, ez pedig nem teremtődhetik meg eszmecserék — ha kell, viták — nélkül. Minden érett ember igényli, hogy felelős legyen, lehessen a közös munkáért. A felelősségvállalás lehetősége adja meg az ember számára, hogy valóban éretté tudjon válni, s hogy valóban szabadon bontakoztathassa ki az egyéniségét. Egy-egy üzem demokratikus életének építő sejtjei a szocialista brigádok. Ezekben van meg az az erő, amely a kis közösség példájának kisugárzásával képes a nagy ha kisség életét alakítani, megváltoztat. A szocialista brigádok egyszerűen már azzal is, hogy egyáltalán vannak, serkentik az üzemi élet demokratizálását, általuk árad szét az az újfajta emberi magatartás, amely nélkül nem alakulhatki demoktratikus légkör. Belülről mozgatják és irányítják az üzem nagy közösségét, igényeket támasztanak és rendteremtő diszciplínákat fogalmaznak meg. Az „Olvasó népért” mozgalomnak itt kell megtalálnia, az egyik nagy lehetőségét, és itt kell elvégeznie az egyik fontos feladatát. MŰSOROK Operaház: Bűn és bűnhődés (Rékay béri. 3. ea. 7). — Erkel Színház: Coppélia (11. bérlet. 3. ea. 7). — Nemzeti Színház: Mózes (7). — Katona József Színház: Varsói melódia (7). — Vígszínház: Solness építőmester (Komb. béri. 12. sor. 3. ea. 7). — Pesti Színház: Meddig lehet angyal valaki (XIV. béri. 1. ea. 7). Madách Színház: Hermelin. (II. bér. 7). Madách Kamara Színház: Papucshős (7). Thália Színház: Akiért a harang szól (7). Ki lesz a bálanya? (stúdióelőadás. 8). — József Attila Színház: A futópályán (M. béri. 2. ea. 7). — Fővárosi Operettszínház : My fair Lady (du. fél 3); West Side Story (B. bérl. 1. ea. 7). — Állami Bábszínház: Angyal szállt le Babilonba (felnőtt előadás, este fél 8). — Zeneakadémia: Középiskolai bérlet I. sorozat (du. fél 3). — Zenen Stadémia Kisterem : Elzibieta Stefatiska-Lukowicz (Varsó) csembalóertje (fél 8). — KISZ Művészegyüttes hangversenyterme: Középiskolai bérlet II. sorozat (du. fél 3). — Irodalmi Színpad: Rakéták és szekerek (Matiné 7. sorozat 1. ea. du. fél 4). Múlt nyáron: Bellaci Andlra (bérle+szünet, fél 8). — Egyetemi Színpad: Sándor Grötszv estje (fél 8) .*— Kis Színnad: A jövő század zenéje (du. 4). Urak és elvtársak (fél 8). — Mikroszkóp Színnad: Tessék továbbmenni! (fél 9). — Kamara Varieté: Vénítós négyes (6, fél 9). VASÁRNAPI tárlatvezetés Szénművészeti Múzeum: 23-án reggel 9, vezetés a Rembrandt emlékkiállításon (vez.: Gerszi Teréz). KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.33: Zenés műsor. 3: HIdőj. 5.30: Reggeli krónika. 3.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.15: Rádióreklám. 6.30: H. Időj. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Műsor. 7: Reggeli krónika II. Utána: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 8: H. Időj. Műsorok. 8.30: Lányok, asszonyok. 8.40: Donizetti: Don Pasquate. 3 felv. opera. Közb. 9.21: Versek. 9.23: Operaközv. folyt. Közb. 10: H. Időj. 10.03: Operaközv. folyt. 10.51: Rádiósbadilláit. Szákonyi Károly: Albérlet és Philodendron. Hangjáték. 12: Déli krónika. 12.00: Melódiakoktél. 13.55: Földes György írása. 14.05: November — fogászati hónon. 14.08: Hanglemez. 14.15: Huzait a brigádból. VI. Szombat. Szedlák Henrik. 14.25: Új Zenei Ü.főág. 13: Hírek. 15.05: Hétvégi külpo. figyelő. 15.20: Komjáthy Győrire tánczeneműeora. 16.05: Vers és sanzon Párizsból. 16.35: Szombat délután... Körb. 17: H. Idős. 18: Szabó Ferencre emlékezünk. 18.58: Műsor. 19: Esti krónika. 19.23: Connie Francis énekel. Cherry Weiner orgonái. 19.40: Vezessük egymást, gyerekek!... A Rádió vidám vezetőképző iskolája. 20.35: Nép* z- 21.16: Hírek. 21.19: Vendégszerkesztő* Moldován Stefánia. Opera részlete. 22: H. Snort. Időj*z*r. 22.15: A viszontlátott tea. VT. 22.25: Tánczene. 24: H. Időj 0.10: Melódiákoktól. Kfszb. 0.53: H. Idős. PETŐFI RÁDIÓ 5.1: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth adó műsorával. 8.05: A cigánybáró. Részletek J. Strauss operettjéből. 8.40: Kék mezőben fehér glóbusz. Regionális biztonság és a Biztonsági Tanács. 9: Nóták, csárdások. 9.45: Válasz a halgatónak. 10: A zene hullámhoszán. Közl. 11: Hírek. 12: Mozart-művek. 13: H. Idős. 13.05: Csajkovszki fmfivek. 13.43: Időjárás, vízállás. 14: Musical-slágerek. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Verbunkosok, cigánydalok. 15.10: Purcell-művek. 15.25: A csillagvitág talányai. Beszélgetés. 15.40: Kis történetek híres muzsikusokról. 16: H. Időj. 16.05: Az élő népdal. Ism. 16.15: Lemezmúzeum. Fmanuel Feuermann gordonkáik. Ism. 16.32: Inkább fájjon. Galgóczy Erzsébet rádiójátéké. Ism. 17.13: Az élő tróndal. Ism. 17.23: Ónéra slágerek. Ism. 17.53: Hanglemez. 18: H. Időj. 18.10: A nagy utazás. Forródok Sem orr a regényéből. 19.07: A müncheni Bach-kórus hangversenye Schweltvingenből. Vez. és orgonán közreműködik: Karl Richter. Közb. 19.esti mese. 00: Fifi krónika TI. 20.25: Új köny-vek. 20 23: Hangv. körv. folyt. 21.13: Külföldi kulturális híradó. 21.23: Mario Lanza énekel, Bighr Vaughn zekara játszik. 22.02: A Szófiai ATI. Filharmónia zenekarának hangversenye Szófiából, vez. Dobrá u Petkov, könr. Anton Díkov (zev szoreh Közh. 23: H. Időj. 23.10: Hangv. körv. folyt. 23.48: Operettfinálé. 24: H. Időj. URH 16: H. Időj. 16.05: Táncdalok. 16.40: Dzsesszlemezparádé. 17.08: Ötórai tea. 18: H. Időj. 18.10: Hamilemezparádé. 19: Magyar zeneszerzők. 19.39: Traviata. Késztetek Verdi omrásából. 20 .30: Hírek. 20.33: Hangfelvételek f*T*fokon. 21.58: Kamarazene. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 9: Kisfilnek. 9 20: Mi az élelmiszergazdaság? Riportműsor ism. 9.40: A kockázat. Magy. besz. lengyel filmsorozat. 7 A leleplezés. Ism. 10.30: A Déli-sarkvidéken jártunk. 5. Bellingshausen szigetén. Ism. 14.53: Az áldozat nem tesz vallomást. A Közlekedési Filmstúdió rövidfilmje. 15.25: Nemzetközi Mezőgazdasági Magazin. 15.43: Őszi kirándulás. Úti film. 16.05: Reklámműsor. 16.15: Vasvirág. Magyar film. Előtte Újhelyi Szilárd beszélget Hárs Lászlóval. 17.50: Reklámműsor. 17.55: Hírek. 18: „Ki látott engem?” Ady Endre születésű anyán ... 18.30: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.03: Cicavízió. 19.15: A Cote d’Azurtól Párizsig. Zenés útifilm az MRT szimfonikus zenekarának franciaországi hangversenykörútjáról. 30: Tv-híradó. 20.30: Egyszerű kis ügy. Dokunentumkomédia. Irta: Fehér Klára. 20.55: A múzsák neveletlen gyermeke . .. A vádlott neve: operett. 21.40: Tv-híradó 2. 22: Éjszakai előadás. Három topolyafa. Magy. besz. szovjet fum. POZSONYI TV 16.55: Csehszlovákia—Kanada jégkorong mérk. 19.15 és 22.25: Tv-híradó. 30.05: Természetfilm-sorozat a londoni átaskertből. 20.45: Bűnügyi történetek. 9. 21.45: A madam és a hét tolvaj. Zenés vígjáték. 2212: Tallinn, 67.