Népszava, 1969. november (97. évfolyam, 255–279. szám)
1969-11-01 / 255. szám
Nem minden mérhető forintban A termelőszövetkezetek segédüzemi munkásainak bére általában 30—50 százalékkal meghaladja az állami vállalatoknál dolgozó társaikét. A 30—50 százalék — becsült arány. Helyenként kisebb, másutt lényegesen nagyobb is lehet ez a differencia — a segédüzemiek javára. Mégsem lehet állítani, hogy ugyanez a különbség — egy az egyhez — nyilvánul meg a két réteg életszínvonalában. Az életnívó ugyanis a Munkaidő — — Hétszázmillió forintba került ez a gyár. Modern, jól felszerelt A gépi kapacitást mégsem tudjuk kihasználni, egyrészt a szakmunkás-, másrészt a rendeléshiány miatt — fakad ki Zsofinyecz Imre, az öntödei Vállalat Soroksári Vasöntödéjének igazgatója. — Január óta 158-an léptek ki az öntödéből, 25-en a mintaműhelyből. Mintakészítőink 30 százaléka távozott, csaknem valamennyien a környező községekben működő tsz segédüzemekbe. Az üzemgazdasági osztályon teljes névsort mutatnak. Feltüntetve rajta a „hűtlenek" legutóbbi órabérét és új munkahelyét. Nyilvántartásuk szerint négyen a dunaharaszti Ezüstkalász, öten a szigetújfalusi, hárman a szigetcsépi, négyen a szentendrei tsz-be mentek. A kiskunlacházi Petőfi Tsz-be öt régi mintakészítő lépett át. Olyanok, akiknek 14.30, 13, 11.80 forint volt az órabére Soroksárott — Megrendeléssel el vagyunk látva — mondja Szűcs Béla, a Petőfi Tsz elnöke. — Főképpen a Csepel Vasműnek, a „Népi ” mintakészítő műhelyek mellett jó néhány „népi kohó” működik a ráckevei járás községeiben. Dunaharasztiban például kettő. Egyik a ráckevei Aranykalász Tsz „gondnoksága” alatt. — Főképpen helybeli, illetve környékbeli munkásokkal dolgozunk — érvel itt is a művezető. — Azért nem Ráckevén működünk — magyarázza az egyik öntő —, hogy ne kelljen annyit utazni. Mert Haraszti közelebb van a fővároshoz. De attól félünk, hogy a rendelkezések értelmében vagy becsukják, vagy Ráckevére helyezik az öntödét. A fővárosi öntödék — tekintettel a munkáshiányra — feltehetően akkor is „kaphatók” lesznek. . . . “— Mi nem szívesen hagynánk itt ezt a munkahelyet — ellenkezik Eschbach József önző. — Jól érezzük magunkat, mert számítanak ránk. Mindent megbeszélnek velünk. — Szóval — ahogyan mondani szokás — érdekeltek vagyuunk a munkában — folytatja társa. — És ez majdnem ugyanannyit számít, mint a 3500—4000 forintos átlagkereset. Az elhangzott véleményekben igen sok a megszívlelni való. Csak az a baj, hogy a munkakörülmények, konkrétan: a műhely levegője elmarad a munkahelyi légkör mögött. Nem lehet gyerekjáték a pinceöntödében eltölteni a napi tíz órát És nem gyerekjáték a munka sem! A művezető asztala — a kirakat. Itt láthatóak az Aranykalász öntöde gyártmányai — A Mezőgazdasági Gépgyárnak, az Élelmiszeripari Gépjavítónak, szerszámgépgyárnak dolgozunk. Rostélypálcát öntünk a Dunai Vasműnek is — hangzik a megrendelők kissé megdöbbentő felsorolása. A különös kooperációk azonban nemcsak öntödék viszonylatábanabérnél jóval tágabb fogalom. Illetve — a bér csak egyik összetevője a sok közül. Igaz, legjelentősebb, de korántsem kizárólagos tényezője. Ezért nem helyes kategorikusan kijelenteni, hogy jól kalkuláltak, akik stabil munkahelyüket újjal cserélték fel. Sokkal nagyobb biztonsággal állítható, hogy néhány — a mezőgazdasággal még távoli rokonságban sem levő — melléküzemi tevékenység drágán bosszulja meg magát, napi tíz óra Debreceni Ruhagyárnak dolgozunk. — A Csepel Autónak, a Ganz-MÁVAG-nak, a Hajógyárnak is készítünk mintákat — folytatja Szecsey Gábor üzemvezető. — A tizennégy mintaasztalos mind taksonyi, haraszti, szigetszentmiklósi lakos. Pesti egy sincs köztük. A lakóhelynyilvántartás körül valami hiba van, mert kettőről nyomban kiderül, hogy XX. kerületi lakos. — Valamivel tovább tart a közlekedés — ismeri el Müller József, —, de megéri. A soroksári vasöntödében 3600 forint volt a havi átlagom, itt négyezer. Négyszáz forint valóban nagy különbség. De milyen a két munkahely közötti differencia? A soroksári gyár mintakészítő üzeme az országban levő legmodernebbek egyike. A lacházis korábban tyúkól volt Elszívóberendezésről, egyelőre szó sincs. Majd az épülő új üzemben... De a korábbi nyolc helyett itt napi tíz órán keresztül szívják a fűrészporos levegőt Lohóka pasztalhatóak. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár üzemi újságja például azt a meglepő tényt közölte legutóbb, hogy ezentúl a kapcsológépek hídvázainak krómározását a Telefongyár helyett a XV. kerületi Béke Tsz végzi: „Májusban mindkét helyen megtörtént a próbagyártás, amelynek alapján megkaptuk az árajánlatot, ez minden kétséget kizáróan a Béke Tsz-nek kedvezett, ahol egy darab hídváz króma- Amiben a versenyt A próbagyártás eredményeiről mi nem tudunk (?!), a 21 forintos kalkuláció azonban enyhe túlzás — jegyzi meg a telefongyári galvanizáló műhely vezetője. — A horganyzott hídvázat mi körülbelül 11 forintért adtuk volna és adhatnánk most is, mert kapacitásunk van hozzá. A tsz galvanizálójának adottságait, körülményeit nem ismerem, bizonyos azonban, hogy összehasonlíthatatlanul alacsonyabb rezsivel dolgoznak. A két munkahely más tekintetben sem összehasonlítható. A Telefongyár galvanizálói heti 42 órát dolgoznak. Körülményeikre jellemző: az ablakban virágok. Ez mindennél — még a negyvenmilliós beruházásnál is — többet mond például az elszívóberendezések hatásosságáról. A rákospalotai galvánüzem nem dicsekedhet ezzel. Meglehetősen primitív körülmények között folyik a munka. Egészségtelen, rossz levegőben — az elszívók ellenére. És heti 40 órában! Bérek dolgában azonban versenyképesek Az október havi bérlista tanúsága szerint az átlag 3000 forint fölött van. A telefongyári galvánműhely a szennyvíz automatikus méregtelenítésére költi a termelési összár 30 százalékát. De nem jut mérgező anyag a csatornába. És bár Rákospalotán is igyekeznek, a kezdetleges berendezés kevés garancia erre. * . A néhány tapasztalat alapján érdemes lenne afelett is meditálni, kifizetődő-e a népgazdaságnak a nagyüzemek parlagon heverő kapacitása tozását 6 forintban állapították meg, szemben a TRT 21 forintos kalkulációjával.” segédüzemképtelen is helyenként a manufakturális viszonyok viszszaállítása, a pajtákból, ólakból és egyéb, más rendeltetésű épületekből varázsolt „üzemekben”. Helyes-e kiterjeszteni a tsz-ek indokolt adókedvezményét ezekre a vállalkozásokra? Szolgálja-e az egészséges konkurenciát, hogy magas rezsiköltségükkel, többféle adókötelezettségükkel az ipari üzemek eleve versenyképtelenek ? Visszatérve azonban a kiindulóponthoz: kifizetődő-e a munkásoknak az átlagost felülmúló kereset? Mert való igaz — a néhány példa is alátámasztja —, hogy a segédüzemi munkások jól keresnek. Létbiztonság dolgában viszont a segédüzemek nem versenyképesek. Érdekes például, hogy a rákospalotai galvanizáló műhelyben dolgozó szövetkezeti tagok fenntartották szakszervezeti tagságukat. Mintegy biztosítva a jogfolytonosságot. Mintha úgy éreznék, hogy a jelenlegi helyzetüknek van valami konjunkturális vonása. És amit talán még nem éreznek, de tény: büntetlenül az emberi szervezetet sem lehet kirabolni. Az egészségtelen munkakörülmények előbb-utóbb megbosszulják magukat. Ma talán még nem képesek felmérni, milyen következményekkel jár, hogy lemondtak a napi nyolcórás munkaidőről. Lemondtak a csökkentett munkaidőről, a kulturált üzemi viszonyokról. Olyan vívmányokról, amelyek nem mérhetők forintban. De életmódunknak, életszínvonalunknak lényeges alkotó elemei. Lukács Mária sépipari küldöttséggel Szovjetunióban 2111. A Szovjetunió a meglepetések országa. Vannak dolgok, amit látni kell, különben alig képzelhető. A gépipari delegációval a Rádióipari Tudományos Kutatóintézetben jártam. Ez az intézet A modellek" Amikor az intézetben Sz. V. Szpírov igazgató a repülés biztonságát szolgáló műszerek funkcióiról kezdte tájékoztatását, azt hittem, szanszkritül beszél. Az egyszerű halandónak, még ha műszaki is, elég nehéz a repülésirányítás technikájában tájékozódni. A különféle műszerek funkcióját csak műszaki kabinetjükben értettem meg, ahol szemléletesen működő modellen mutatták be, hogy egy-egy műszer mit mond a pilótának, az adott jelekre milyen műveleteket kell végrehajtania. Itt tudtam meg, hogy van a leszállásnál a pálya középtengelyét jelző műszer, a leszállószög regisztráló, a leszállópályától való távolságjelző stb. Igaz, mindez csak nekem volt újdonság, mert egy aktív pilóta mindezt tudja. Miután megkaptam az „alapfokú oktatást”, olyasmit is láttam és hallottam, amelyről még minden pilóta sem tud. Ez a robotpilóta. Egy IL—62- esen próbálgatják pillanatnyilag. Nem hiszem, nem egyszerűen a rádióhírközlés technikájával foglalkozik, hanem a légiközlekedést biztosító hírközléssel, vagyis mindazokkal a hírközlő eszközökkel, berendezésekkel, melyek a felszállást, a megadott útvonalon való repülést és a leszállás biztonságát szolgálják. Én tanultam hogy bárki számára is az első pillanatokban felemelő érzés lenne, amikor repülés közben a pilótafülkébe betekint, s azt látja, nem ül benn senki. A biztonságérzete egy pillanat alatt elvész az utasnak, de aztán kiderül, hogy ez a „pilóta” rendkívül megbízható. Arról már nyugati lapokban is olvashattunk, hogy van robot Most nem katonai gépek robotjaira gondolok, hanem utasszállítókéra. Mit tud általában egy utasszállító robot? Tartja a magasságot, a sebességet és az irányt Na, persze, mindezt legalább a Magyar megbízás A „repülő tudósok” azt állítják, hogy a legnehezebben automatizálható a gép leszállása a repülőtérre. Ezt pillanatnyilag még az említett robot sem tudja. De van már olyan berendezésük, amelyet ugyancsak IL—62 utasszállítókon próbáltak ki, csaknem ezer leszállást másodpilóta felügyelete mellett. Ez a szovjet robot azonban mást is tud. Érthető, hiszen nem más, mint számítógép. E számítógépbe beprogramozzák a repülés összes adatait: a légifolyosó koordinátáit, amelyen a gépnek haladnia kell — ez nem egyenes vonal —, a magasságot, a sebességet stb. A robot rádiójelzéseket is ad a földi irányító állomásnak: leadja azonossági számát, s repülési adatait. A földi állomástól pedig veszi saját helyzetét, amit lentről mértek. A kapott adatokat a számítógép összehasonlítja a program jeleivel, ha eltérés van, akkor a számítógép intézkedik. Végrehajtja a korrekciókat és visszaállítja a repülőgépet a program szerinti útvonalra. A számítógép tehát mindenütt utat tör magának. L. G. Rabinovics konstruktőr szerint sz Aeroflot nemzetközi járatain rövidesen szolgálatba állnak a robotok, no persze, nem pilóta nélkül. ►ra is dolgoznak végeztek vele, és tökéletesen, a legprecízebb pilóta módjára hajtja végre automatikusan a leszállást Itt nincs tévedés, s program ellenőrzött, nem lehet kifelejteni belőle egyetlen fázist sem, a futómű-kieresztést sem. Különös, de ilyen eset már gyakorlott pilótákkal is előfordult. A robot tehát megbízhatóbb, mint az igazi. A robotpilóta az intézet munkájának csupán egyik érdekessége. Dolgoznak ők magyar megbízásokon is. Olyan megfigyelőrendszert kell kiépíteniük a MALÉV megbízása alapján hazánkban, amely segítségével a Ferihegyi repülőtérről áttekinthető az ország egész légtere, sőt azon túl is. Erre azért van szükség, hogy az utassoraz intézetről magáról is érdemes néhány szót szólni. Igaz, ha már robotpilóta van, akkor már az is könnyen elképzelhető hogy van robottervező. Ilyenről ugyancsak hallottam már, de látni csupán itt volt szerencsém. Mit csinál a robottervező? Az úgynevezett tervezési stüli” munkát. A műszerek általában mind kicsinyek, nyomtatott áramkörű panelekből épülnek, tranzisztorokkal, mikroelemekkel. A tervező csupán e panelok sémáját készíti el, azt, mit kell tudnia a panelnak. Az áramkör szerkesztési rajzot, mely nagy figyelmet igénylő munka, számítógép végzi egy hozzákapcsolt berendezéssel. Néhány perc múlva a konstruktőr megkapja a panel áramköri rajzát. Ha nem tetszik a megoldás, közli óhaját a géppel és az akár több új változatot is készít Mindaddig dolgozik. Malmi gépek közlekedését még nagyobb biztonsággal tudják szolgálni Érdekes volt Sz. V. Szpirov megjegyzése, amikor arról tájékoztatott minket, hogy fedélzeti műszereik egy részét működés közben, bemutatták Angliában is. Az angol repülésügyi szakemberek a látottak után kijelentették: e műszereket szívesen alkalmaznák saját légijárataik gépein, míg munkája a konstruktőr tetszését el nem nyeri. De ha valaki arra gondol, hogy csak egy ilyen berendezés szolgálja a tervezőt, akkor téved, itt sok minden megtalálható: a lyukszalagos koordináta rajzasztaloktól a legkülönbözőbb automata fotósokszorozókig. A tervező itt ténylegesen csak szellemi munkát végez. Egyszóval, nagyszerű intézet Kérdezhetnék: minek ez a nagy felkészülés? A repülés biztonságáért. A múlt esztendőben a szovjet gépek több mint 62 millió utast szállítottak Műszereik is tehát olyan konstrukciók, melyek a megfelelő biztonsági berendezésekkel sohasem hagyják cserben a pilótát, mert nincs olyan drága technikai eszköz, amely az ember életével felér. A robotpilóta tervező A biztonság mindenek fölött REFT.FKTORFÉNYBEN A MUNKÁSIFJÚSÁG Fiatal anyák kettős felelőssége Alighanem zavarba ejtenénk a 14 éves kislányokat, ha megkérdeznénk tőlük, miért akarnak tanulni, szakmát, pályát választani, miért nem maradnak odahaza, háztartást vezetni. Racionális, természetes igény, megváltozott társadalmi szem- Műveltebb A nő foglalkoztatásának társadalmi összefüggéseivel, az iparban dolgozó nők munka- és életkörülményeivel régóta foglalkozik Turgonyi Júlia, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki nemrégiben megjelent tanulmányában a felmerülő kérdések sokasága közül néhány leglényegesebbet meg is válaszol. — Úgy tudom, ön a nők munkavállalásához alapvetőnek tartja a megfelelő iskolai, szakmai felkészülést. — Igen. A leányifjúság továbbtanulási adatait vizsgálva azt látjuk, hogy a legnépszerűbb a középiskola, és azon belül is a gimnázium. Vonzásának indoka köztudott. Ugyanakkor az is közismert, hogy az egyetemi felvétel lehetőségei korlátozottak. Bátrabban ! — Úgy tudom, szép számmal akad érettségizett lányok foglalkoztatására alkalmas, képzettségükkel szinkronban levő munkaterület. Vajon kihasználják-e ezeket? — Jelentős már a számuk a híradástechnikai, gyógyszeripari gyárakban. Korszerű munkakörülmények között, de egyre több érettségizett nőt foglalkoztatnak már élelmiszeripari gyárak, a kereskedelem és a közlekedés is. Műveltségükre, nagyobb ismeretükre mindinkább szükség lesz. Óriási kincs ez az új munkásréteg, bátran, okosan kellene energiájukra, tettvágyukra építeni, vonzóbbá és könnyebbé kellene tenni a lélet és anyagi meggondolás jelentkezik a leányok által kitöltött pályaválasztási kérdőíveken. Azt mondhatnánk, egyre reálisabb életszemléletet, jobb gyakorlatot, a nő emancipációját fejezik ki ezek a válaszok. nemzedéket Három szempontból jónak tartom a leányok nagyarányú gimnáziumi továbbtanulását Egyrészt így nagyobb a lehetőség, hogy a tényleg tehetséges leányok arányuknak megfelelően bejussanak az egyetemekre, másrészt az érettségizett nő, ha ugyan szakma nélkül is, de művelten kerül ki az iskola padjai közül A nő anyai hivatása szempontjából ez nem becsülhető eléggé. Mindenképpen pozitív hatása lesz annak, hogy az új generációkat korszerű középiskolákban felkészített anyák nevelik majd. Harmadrészt az érettségizett lány igényesebben dönthet arról, hogy tudását a társadalmi munkamegosztásban hol kamatoztassa. De persze, téves azt hinni, hogy nagyobb műveltség csak íróasztal mellett kamatoztatható. Építeni rájuk a munkakezdés amúgy is nehéz első hónapjait, esetleg éveit. Lehetővé kellene tenni, hogy nagyobb műveltségükhöz mielőbb — még a családi terhek bekövetkezése előtt — megfelelő szakképzettságot is szerezzenek. — Egyelőre azért még nem az érettségizett munkásnők vannak többségben. Sokan az általános iskola befejezése után közvetlenül az ipari munkás pályát választják. Jelentős hányaduk ipari tanuló lesz, de igen sokan közvetlenül az adott lehetőségeket kihasználva vállalnak munkát. Az adatokat elemezve, azt láthatjuk, hogy jelentős az ipari, kereskedelmi, közlekedési pályára induló lányok száma és aránya, de közel se olyan, mint amilyen kívánatos lenne ahhoz, hogy a következő nőgenerációnak már ne az anyai hivatás mellett kelljen szakmát tanulnia. Ezt elsősorban a tájékoztatás hibájának, a pályaválasztási propaganda kezdetlegességének, a társadalmi tradícióknak tudhatjuk be, nem utolsósorban a nem megfelelő munkakörülményeknek, a béreknek is. A női munkaerőhiány, illetve női munkaerő-vándorlás is emellett bizonyít? — Talán legyünk pontosak. Általában nincs női munkaerőhiány. Szakmunkások, és azok is bizonyos iparágakban hiányoznak. Még van egy (nem túl nagy) női munkaerő-tartalék, igaz, nem Budapesten. A nők egyébként sok tényező hatására kevésbé gyakran változtatnak munkahelyet, mint a férfiak. Nem teljesen ind — A legsúlyosabb munkaerő-gondokkal köztudomásúlag a textilipar küzd. — Valóban így van, ha az elsősorban nőket foglalkoztató iparágakat vizsgáljuk. Az itt jelentkező munkaerőhiányt nem a nők vándorlási szándékában, hanem az ipar munkaszervezési rendjében, a rr munkakörülményekben,az anyai hivatás és az ilyen munkaidőrendszer egyet okolt hagyomány tetésénél jelentkező konfliktusban kell keresni. E munkahelyeken nem egészen indokoltan, a gazdaságosságra hivatkozva, a hagyományok hatására, a munkavégzés rendje — a három műszak. A nők számára, különösen aiatal anyáknak, ez a lehető legkedvezőtlenebb. Világviszonylatban és hazánkban is történnek erőfeszítések a terhek csökkentésére. — Az ipari szakmunkásnők munka- és életkörülményeinek javítását azért is tartom külön vizsgálandónak és céltudatosan javítandónak, mert a jövő generációra két szempontból is felelős társadalmi kötelezettségek hárulnak. Egyrészt ez a fiatal munkásnőnemzedék éli át a legérzékenyebben a technika gyors változását, fejlődését Reális számításnak tekinthető ugyanis, hogy alkotó életük során 3—4, sőt több szakmaváltásnak is ki lesznek téve, s új követelményeknek csak szellemileg friss, munkájukkal megelégedett, harmonikus emberen tudnak eleget tenni. És az új követelmények mellett tesznek majd eleget az anyai hivatásnak is. Mindehhez az szükséges, hogy a növekvő anyagi jólét mellett az anyáknak műveltségben is felkészültebbeknek és optimálisan pihentnek kel lenniük. *. A. A NÉPSZAVA tELEFOMSZÍMAI 224-819* NETSZAVA 1909. istenkor 1