Népszava, 1969. december (97. évfolyam, 280–303. szám)

1969-12-02 / 280. szám

Eszmék és téveszmék A szomszéd rétje Az idegen tartomány iránti előítélet — így ne­vezik a szociológia szak­­irodalmában azt a jelen­séget, amikor a lakosság egyik rétege csupán felü­letes motívumok, szubjek­tív feltevések és hallomá­sok alapján nyilvánít vé­leményt a társadalom má­sik rétegéről. Nos, illeté­kesek szerint ez az előíté­letes gondolkodás főszere­pet játszhatott a gazdasá­gi reformmal kapcsolatos legutóbbi országos közvé­lemény-kutatás egyik fe­leletcsokrában is. A fő kérdés ugyanis így hang­zott: „Véleménye szerint általában kinek a jövedel­me magasabb: a mezőgaz­dasági dolgozóké vagy az ipari munkásoké?” A kérdéscsoport vála­szait többrétű elemzéssel dolgozták fel. Ezekből mi csak néhány elgondolkoz­tató összesítést emelünk ki. A mezőgazdaság fizi­kai dolgozóinak 55 száza­léka ugyanis úgy véleke­dett, hogy az ipari mun­kások jövedelme maga­sabb, viszont az ipari munkások 36 és az értel­miségiek 42 százaléka sze­rint a mezőgazdasági dol­gozók jövedelme maga­sabb ... Akárcsak a köz­mondásban: „A szomszéd rétje mindig zöldebb...” Nem érdemes taglalni, hogy a külön­böző „tartománybeliek” egymás állagjövedelmét mennyivel taksálták a va­lónál magasabbra. Emlí­tést kíván viszont, hogy a másik réteget illetően a munkások 26 és a tsz-ta­gok 34 százaléka túlbe­csülte azt. És paradox mó­don nem fukarkodtak a különös „licitálásban”. Békés Ferenc és Jakab Zoltán szociológus szerint e jelenség két tényezőre vezethető vissza. Az egyik az a több külföldi ország­ban is tapasztalt­ általános tendencia, hogy­ a városi és falusi lakosok hajlamo­sak egymás anyagi hely­zetét, életszínvonalát köl­csönösen magasabbra be­csülni. A másik pedig az, hogy e felmérés során a városi lakosok úgy érté­kelték az elmúlt évek ár­alakulásait, hogy az szá­mukra volt kedvezőtle­nebb, mert az élelmisze­rek árai jobban emelked­tek, mint az iparcikkeké. Ugyanakkor az ilyen ár­alakulást a falvak lakói helyesnek és szükséges­nek tartották a korábbi irreális agrárárak miatt. A gazdasági élet bizo­nyos szükségszerű hullám­zásai tehát mintha az ilyen előítéletes gondolko­zást is erősítenék mindkét rétegben, de főleg a vá­rosi lakosságban. Ezt iga­zolni látszik, hogy akik a parasztság jövedelmét ma­gasabbnak vélik, mint a munkásokét — azok 44 százaléka szerint ez az új mechanizmus révén ala­kult így. (39 százalékuk szerint már korábban is magasabb volt.) Ebből ar­ra lehet következtetni, hogy a válaszadók egy ré­sze az áremelkedésekért a parasztságot okolja, és az új mechanizmus csatt megerősíti meglevő elő­ítéleteiket. M­eglepő, hogy e felmérés során a válaszadók magasabb is­kolázottsága és keresete arányában növekedett azok száma, akik a másik „tartomány lakóinak” jö­vedelmét túlbecsülték. Er­re nehezen lehet magya­rázatot találni. Ha csak azt nem, hogy az iskolá­zottabb emberek a mások jövedelmében is tájéko­zottnak vélik magukat. Kiindulópontjuk pedig a saját keresetük, amellyel elégedetlenek. És ezt a másik réteg túlbecsült jö­vedelmével is megpróbál­ják „alátámasztani”, mond­ván, hogy még amazok­hoz képest sincs az ő munkájuk megfizetve... Gazdasági fejlődésünk mai szintjén, amikor — épp a fejlődéstől is ösztö­nözve — gyorsabban nő­nek az igények, mint a le­hetőségek, részben érthe­tő a más „tartományban” élők ilyesféle szemlélete. De ha érthető is, semmi­képp sem fogadható el. Már csak azért sem, mert tájékozatlanság és ellent­mondásos nézetek egy­aránt meghúzódnak mö­götte. Például az egyen­­lősdire törekvés, és ugyan­akkor az irreális differen­ciálás igénye. Ezek a jelenségek azon­ban még inkább mellék­­vágányra viszik a vázolt előítéletes gondolkodás téveszméit. Csak a sok­színű valósággal kell szem­besíteni. Valóban van ugyanis a tsz-pa­­rasztságnak olyan rétege, amely jobban él, mint a munkások átlaga, de emö­­gött a napi nyolc órát messze meghaladó, igen szorgalmas munka van a jól szervezett közösben és a háztájiban. A paraszt­ság más rétege vi­szont, hasonlóan szorgal­mas munkájuk ellenére, hátrányosabb feltételek között gazdálkodik — a természeti és vezetési adottságok miatt is akad­nak spekulációkkal is jól élő, vagy erre nagyon rá­fizető tsz-ek is. A munkások életszínvo­nalát túlbecsülő tsz-tagok is találhatnak „igazolást” véleményükre, mert a ma­gas képzettségű, bonyo­lult feladatokat végző, se­­lejtmentesen dolgozó, újí­tó szakmunkások sokasá­ga valóban többet keres, mint a parasztság átlaga. De ott vannak az átlago­san képzett vagy kevésbé jól dolgozó, tehát kisebb keresetű betanított mun­kások, és sok más válto­zat is. Így aztán különböző jö­vedelmeik­ alapján pro és kontrá egyaránt igazolhat­nák és cálfolhatnák ön­magukat E tények látszó­lag megingatják a mun­kások és tsz-parasztok át­lagkeresetéről szóló sta­tisztikákat is, de ez ter­mészetes, hiszen más az átlag és más a mögötte meghúzódó széles és vál­tozatos skála, amelyből minden „tartománybeli”­­ mindenre és az ellené­r­kezőjére is „bizonyíték­hoz” juthatna. Ide-oda bizonygatás he­lyett sokkal lényegesebb­­ az a tény, hogy a tsz-ek megerősítésére fordított rengeteg anyagi áldozat és munka az elmúlt eszten­dők óta végre már bőveb­ben termi gyümölcseit. És így a dolgozó parasztság korábban alacsony élet­színvonala is főként az­­ utóbbi években kezdett nagyobb ütemben emel­kedni. A felemelkedés üteme azonban sok munkás és értelmiségi számára azt a látszatot kelti, mintha a falu életszínvonala maga­sabb lenne, mint a váro­sé. A valóság pedig az, hogy Kádár János elvtárs még három évvel ezelőtt, a párt IX. kongresszusán, politikailag is fontos fel­adatnak jelölte meg, hogy a tsz-parasztság átlagos életszínvonala mielőbb összhangba kerüljön a munkásosztályéval. Nos, ez az összehangolódás kö­rülbelül most van kiala­kulóban,­­ még egy számtalanszor­­ beigazolódott alapelv is. Mégpedig az, hogy min­den ember és minden tár­sadalmi réteg csak a nem­zeti jövedelemhez való hozzájárulása arányában­­ meríthet „a nagy, közös­­ tálból”, a népgazdaság mindenkori lehetőségei szerint. Az, hogy a „tál” mennyire telik meg, s ab­ból mennyi jut, az viszont döntően iparunk, mező­­gazdaságunk és tudomá­nyos, kulturális életünk továbbfejlődésétől, a mun­ka termelékenységének lé­nyeges növekedésétől függ. Más kérdés, hogy az adott jövedelmi arányok nem mindenkinél vannak összhangban a végzett munkával, és a különböző fizikai, szellemi munkák közt még differenciál­tabb javadalmazásra len­ne szükség. Ennek a ki­alakítása, továbbcsiszolá­­sa — ami most folyik — épp az e körüli érdekel­lentétek miatt vitákkal, küzdelmekkel párosuló fo­lyamat Az igazi probléma tehát nem az, hogy mennyivel „zöldebb” a szomszéd rét­je. Társadalmunk valósá­gos problémája az, hogy miként lehetne még zöl­debb és dúsan termőbb mindnyájunk, az egész or­szág közös „rétje”. Számtalan tény és példa sokszor ta­núsította, hogy ez döntően egész népünk közös erőfe­szítéseitől függ. Hiszen hogy mélységeinkből már ennyire felemelkedtünk — ezt is csak a munkásság, a parasztság és az értel­miség közös nekifeszülé­­sével érhettük el. És köz­ben egymásról táplált elő­­ítéteteket, téveszméket is felszántott és elboronált a munka, a történelem. Itt az ideje hát, hogy az efféle „idegen tartomány” szemlélet is a realitások „ekéje” alá kerüljön ... Szenes Imre ilyesféle ide tartozik Eskütétel és Hármas ünnepségre ke­rült sor vasárnap Szolno­kon a honvédség egyik alakulatánál. Délelőtt a meghívott vendégek, csa­ládtagok, a város képvise­lői jelenlétében esküt tet­tek az ősszel bevonult sor­katonák. Ezt követően tar­talékos tiszteket avattak. Az elöljárók ünnepélyes fogadtatása után felolvas­ták Czinege Lajos vezér­­ezredes, honvédelmi mi­niszter napiparancsát, a tisztavatás majd dr. Kovács György alezredes mondott ünnepi beszédet, s üdvözölte a felavatott új tartalékos tiszteket. Ugyancsak vasárnap tettek ünnepélyes esküt a BM győri karhatalmi egy­ségének idén bevonult újoncai. Az ünnepségen a városi tanács épülete előt­ti téren részt vettek a me­gye, a város párt- és álla­mi vezetői. Készül az 1970. évi terv Lesz-e elegendő elem és akkumulátor? — Lényegében vállala­tunk jövőjét is megala­pozza a több hónapos számítgatások után elké­szült 1970-es évi tervünk — tájékoztat Szenten­­steín Antal, a VBKM ak­kumulátorgyár főmérnö­ke. — A terv háromféle variációjából hosszas vita után választottuk ki azt a legmegfelelőbbet, amely a vállalatunk, a dolgozók és a népgazdaság közös érdekeit leginkább tükrö­zi. — Mivel lehetne jelle­mezni a hármféle elgon­dolás közötti különbsé­get? — Az egyiknél nagyobb mennyiségben terveztük olyan termékek gyártását, amellyel aránylag köny­­nyen érhettük volna el a vállalati nyereség növelé­sét. A másiknál kissé ma­gasan húztuk meg a fej­lesztés mércéjét, s ez je­lentősen , csökkentette vol­na a dolgozók nyereségré­szesedését. Az elfogadott tervünk biztosítja legin­kább az erőnkhöz és anya­gi lehetőségeinkhez mért fejlesztést, s a dolgozók kellő nyereségét is. És ami igen lényeges, ezzel a lakosság igényeinek ki­elégítését is a leghaszno­sabban szolgálhatjuk. A lakosság igényeinek kielégítése Az biztos, hogy az új mechanizmus körülmé­nyei között nem könnyű dolog a terv összeállítása. Különösen egy olyan vál­lalat számára, mint az akkumulátorgyár, amely­nek termékei iránt igen nagy az országos érdek­lődés. Szinte kivétel nél­kül minden termékük a hiánycikklistán szerepel, így csábító az a gondolat, hogy a tervben olyan ter­mékek gyártását rögzít­sék, amelyekkel a legke­vesebb a baj, s könnyű­szerrel is magas nyeresé­get hoz. Érdemes köze­lebbről megvizsgálni, hogy e gondolatok tükré­ben mit is tartalmaz a gyár terve.­­ Az egyik leglénye­gesebb dolog, hogy ter­vünk szerint jövőre feje­ződik be a néhány éve in­dult 85 millió forintos költséget kitevő rekonst­rukció — magyarázza Süllei Árpád főkönyvelő. — Ezzel jelentősen bővül majd termelő kapacitá­sunk. Az új műhelycsar­nokokban új gépek kerül­nek beállításra. Ezzel le­hetővé válik, hogy termé­keinkből jelentősen eny­hítsük az ellátási gondo­kat. — Jellemzésképpen el­mondhatjuk, hogy az idei 21 millió különböző szá­razelemmel szemben jö­vőre 33 millió darabot gyártunk — folytatta a gondolatsort Zubor Lász­ló, a termelési főosztály vezetője. — A 4,5 voltos lapos elemekből például 4 millió darabbal több készül. Kétszeresére nö­vekszik a termelésünk a 3 voltos rúdelemekből is. — Gyakran nem kapni az üzletekben másfél vol­tos ceruzaelemet, pedig ezt a tranzisztoros rá­diókhoz és a nagyothalló készülékekhez, tehát gyó­gyászati célokra is hasz­nálják. Erre hogyan gon­doltak a tervben? — Tervkészítésünk alap­vető követelménye a piaci igények kielégítése. Úgy gondoljuk, hogy jövőre nem lesz baj a ceruzaele­mekkel. Ebből az idén 3 millió, jövőre pedig már 9 millió darab készül. És ez nemcsak papíron, a tervünkben szerepel, ha­nem le is gyártjuk. Műszaki fejlesztés - automatizálás Új műhelycsarnokkal bővül a gépkocsikhoz használatos savas­ akku­­mulátorgyártó üzemrész is. Ezzel az országos szük­ségletnek már a 70 száza­lékát kielégíthetik. Még­pedig nem is akárhogyan. Jelenleg, ha valaki vásá­rol egy akkumulátort, ak­kor mintegy 17 óra szük­séges ahhoz, hogy áram­mal feltöltse. Most új el­járást vezettek be. A gyár szárazon feltöltött akku­mulátorok gyártását kenfil január elsejével. A vásár­lónak csak savat és dessz­­tillált vizet kell önteni az akkumulátorba és az fél óra múlva már teljes ka­pacitással dolgozik. A gy­ártásf­e­j­les­zt­ésben még egyebeket is rögzít a terv, több témájuk megvalósu­lása jelentős importmeg­takarítást eredményez majd. Érdeklődésünkre még megtudtuk, hogy a szer­­szá­müzemüket — ahol az elmúlt tíz év alatt vagy­ 200 darab különféle cél­gép készült a termelés gépesítéséhez — tovább­fejlesztik. A kazánházban eldobhatják már a lapá­tot, mert az energiaszol­gáltatást a szén helyett teljes egészében olajtüze­lésre állítják át. A legne­hezebb munkafolyamato­kat, mint például az ön­tödéjüket is szinte teljes­­egészében gépesítik, az akkumulátor lemezek pe­dig programvezérlésű automatizált zárt rend­szerű technológiai folya­matban készülnek, az anyagmozgatást kisgépek­kel biztosítják. A gépesí­tett anyagmozgatás, per­sze, megköveteli a gyár úthálózatának átépítését, betonozását, amelyre 3 millió forintot állítottak be a tervbe. A mintegy 100 millió forint értékű többletter­mék legyártását tehát nagyrészt a korszerűbb technológiai eljárások, új gépi berendezések bizto­sítják. Igen jellemző erre, hogy például a 6 millió darabbal több ceruzaelem legyártására is új auto­mata gépsort helyeznek üzembe. A jövő évi terv mindössze 50—60 fő új munkaerő beállításával számol. Persze, a tervből az is kiderül, hogy a gyár vezetői­­messzemenően gondoskodnak a munka­­körülmények javításán kívül a dolgozók szociális ellátásáról is. Gondoskodás a dolgozókról — Az új szociális léte­sítményünk mintegy 15 millió forintos költséggel szerepel a tervben — is­merteti Vasas István, a szakszervezeti bizottság titkára. — Megépül az 500 fős fehér-fekete öltöző­fürdő. Ez az eddigi 200 fős új női öltözővel együtt már megszünnteti majd a tisztálkodásra és öltözkö­désre korábban elhang­zott panaszokat. A 600 adagos korszerű konyha és ebédlő a leg­igényesebb étkeztetés le­bonyolítására is alkalmas lesz. És bizonyára lükte­tőbbé válik majd a kultu­rális élet a gyárban az 5—600 fő befogadására alkalmas kultúrházak el­készültével, amelynek költsége mintegy 2 millió forintot tesz ki. Még igen sok egyéb konkrét olyan tényt tar­talmaz a terv, amely hi­vatva lesz arra, hogy 1970-ben szabályozza a termelőmunka menetét Természetesen — mond­ják a gyár vezetői — a tervet nem vakon akar­ják teljesíteni. Hiszen az élet gyakran támaszt ve­lük szemben rendkívüli igényeket Ezek kielégíté­sére is kellően felkészül­tek. A munkásokkal kö­zösen eddig is megoldot­tak már sok nehéz ter­melési gondot. S ez — ha a terv adatai, a rekonst­rukció nyomán a gyár ké­pe, a szociális és munka­­körülmények változnak is — nem lesz másképp 1970- ben sem. Tatai László Bejutni a napközibe! A napközi: a kérdések kérdése volt hosszú esz­tendőkig az alapfokú ok­tatásban ; a szülők amolyan szükséges rossz­nak tartották — s tartják helyenként most is. Az utóbbi időben azonban több olyan — okos és szükséges — pedagógiai kezdeményezés született, amely kimozdítja a holt­pontról a napközi ügyet, a tanulmányi eredmények javításának jobb bázisává kívánja tenni. Két-három éve, hogy­ néhány fővárosi iskolában „egész napos osztályokat” szerveztek. Remek kezdő- közelben — közérthetőbben: úgy dolgozzék együtt két vagy több nevelő, hogy a gye­rekek valóban otthon érezzék magukat az isko­lában, intenzívebben ta­nuljanak, megfelelő kor­repetálást kaphassanak — mondja ezekről a célokról Barta Györgyné, a Kovács László általános iskola igazgatója. — Mivel pedig a budapesti napközikbe túlnyomórészt a munkás­szülők gyermekei járnak, ez a célkitűzés egyezik az oktatáspolitika terveivel, a munkásgyerekek hatha­tósabb segítségével. Hatvanhét százalék a munkásdiákok aránya az iskolában: a Ganz-MÁ­­VAG, a Porcelángyár, a Téglagyár lakótelepeinek, dolgozóinak gyermekei ta­nulnak itt. De jönnek a Sörgyár, a Budapesti Kon­zervgyár munkásainak fényezésnek ígérkezett, jó tanulmányi és nevelési eredményekkel is járt — a legtöbb iskola azonban nincs abban a helyzetben, hogy megfelelően felsze­relhesse az ilyen osztályo­kat. Maradt: változtatni a napközis foglalkozásokon, oly módon, hogy jobban segítsék a tanulmányi cé­lok elérését, az eddiginél kellemesebb foglalatossá­got nyújtsanak a gyere­keknek, ugyanakkor köze­lebb kerüljön egymáshoz az osztályok vezető taná­rainak és a napközis ne­velőknek a munkája, a gyárak fiai, lányai is szép szám­mal. A demográfiai hul­lám levonulása viszonylag kevéssé csökkentette itt a gyermeklétszámot. Aho­gyan épülnek a környező új házak, úgy jönnek új és új hullámban a gyerekek is.­­ Keresnünk kellett te­hát azokat a módszereket és szervezési ötleteket, amelyek ezeknek a gyer­mekeknek a legjobb ta­nulmányi segítséget je­lenthetik. Nem kis dologra vállal­kozott a tantestület veze­tősége, amikor elhatároz­ták: szétbontják az évfo­lyamokat „napközis” és „nem napközis” osztályok­ra. Természetesnek tűnik immár — de két, vagy há­rom éve korántsem ment simán —, hogy ezek a „csak napközis” osztályok a legjobb tanárokat kap­ják és a napközi foglalko­zásokra is megkeressék a legjobb nevelőket . A napközis tanár pótlékot kap a munkája után — így az igazgató —, tehát anyagilag érdekeltté válik, nem bosszankodik Külön fáradság Szabó Sándornét hívja be az igazgatónő — a sző­ke fiatalasszony a tanári­ban készül a délutáni fog­lalkozásra —, idei osztálya tavaly a X. kerület napkö­zis versenyének győztese lett. A két szorosan együtt dolgozó pedagógus az idén sem akar szégyent vallani a gyerekekkel. A két második osztály közül a napközisnek két tizeddel jobb — 4,2 — a tanulmá­nyi eredménye, de még olyan számtanfelméréssel is dicsekedhetnek, amely 4,9-es osztályátlagot jel­zett ebben a nem könnyű tantárgyban. — A titkunk? Lekötni a gyerekeket, felhasználni a korszerű pedagógia min­den segédeszközét, játékos foglalkoztatástól szemlél­tetésig — mondja Szabó­né. Érezhetően büszke arra, amit csinálnak, való­ságos kis gyűjteményt ál­lított már össze didaktikus játékokból, nyelvtani, ol­vasási, környezetismereti segédanyagokból. A két pedagógus temérdek időt áldoz, azt vallják — és azt tanúsítják az eredményeik is —, hogy nem hiábavaló a külön fáradságuk. — Két évfolyam kivéte­annyira a beosztása miatt. A magunk részéről azt is hozzátennénk: jutalma­zásnál, besorolásnál előny­ben részesítjük azt a jó pedagógust, aki napközis osztályt vállal és jól is dolgozik ott.­ ­ — közös siker­ ­ével az egész iskolában kialakult most már a kü­lön napközis osztályok rendszere — teszi hozzá Barta György­né. — Ha azt mondom, hogy a napközis eredményeik nem rosszab­bak a „normál” osztályo­kénál, pedagógusok szá­mára eleget mondtam. De — nálunk esetenként már jobbak az osztályátlagok. Az elmúlt három év fá­radozásai gyakorlatilag most érlelődnek konkrét Egész nő A jövő — sőt már a jö­vő tanév — terve itt: meg­indulni az egész napos is­kola útján. — Még csak dédelgetem a tervet — így Bartáné —, meg kell nyernem a tan­testületet, és a tanácsot is. Nagyon jó lenne: a gyerek mindent megtanul az is­kolában, itt játszik, itt étkezik, szombaton haza­viszi megmutatni a füze­teit: „Tessék, ezt tanul­tam, ezt tudom." Éppen a munkásgyerekek számára lenne nagy jelentőségű az egész napos iskola. Több munkáskerületből jelezték az utóbbi időben hasonlóképpen a napközis sikerekké. A felsős nap­közisek rendszeres — és kötelező! — orosz és ma­tematika korrepetálásai, az a tény, hogy nem csa­tangolnak az utcán a gye­rekek, hanem a szabad idejüket is okos szórako­zásokkal köti le, az iskola segítőtársává tette a mun­kásszülők tekintélyes há­nyadát is. — Nem tudok olyasmit javasolni, amiben készség­gel ne segítenének — mondja örömmel Szabóné. — Társadalmi munka, ki­rándulás, rendezvény, ta­nulmányi megbeszélés, el­jönnek, megvitatjuk a ten­nivalókat, érzem, hogy egyetértenek az iskola céljaival, ez pedig igen nagy dolog. — Bejutni a napközis osztályokba — és nem ki­jutni! — ez mostanában a szülők jelszava. Sajnos, szorítanak a korlátok, nem indíthatunk 35—40 fős osztályokat. Van és lesz, akit „csak" hagyományos osztályba vehetünk fel. A iskola osztályok javulását, érle­lődő tanulmányi és neve­lési sikereit tovább kel­lene haladni ezen az úton. Az egész napos osztályok megindítása pedig gyakor­latilag azt is eredményez­né, hogy megszűnnék „a napközis -pedagógus” be­osztás. Két, minden tekin­tetben egyenrangú nevelő dolgoznék az osztályok­ban, — minden bizonnyal közös sikerrel. Érdemes továbblépni az úton. A színvonalasabb oktatás alappillére az ál­talános iskola, szükség van minél több hasonló ötletre és jó kezdeménye­zésre. Várkonyi Margit NÉPSZAVA 1969. december. )

Next