Népszava, 1969. december (97. évfolyam, 280–303. szám)
1969-12-02 / 280. szám
Eszmék és téveszmék A szomszéd rétje Az idegen tartomány iránti előítélet — így nevezik a szociológia szakirodalmában azt a jelenséget, amikor a lakosság egyik rétege csupán felületes motívumok, szubjektív feltevések és hallomások alapján nyilvánít véleményt a társadalom másik rétegéről. Nos, illetékesek szerint ez az előítéletes gondolkodás főszerepet játszhatott a gazdasági reformmal kapcsolatos legutóbbi országos közvélemény-kutatás egyik feleletcsokrában is. A fő kérdés ugyanis így hangzott: „Véleménye szerint általában kinek a jövedelme magasabb: a mezőgazdasági dolgozóké vagy az ipari munkásoké?” A kérdéscsoport válaszait többrétű elemzéssel dolgozták fel. Ezekből mi csak néhány elgondolkoztató összesítést emelünk ki. A mezőgazdaság fizikai dolgozóinak 55 százaléka ugyanis úgy vélekedett, hogy az ipari munkások jövedelme magasabb, viszont az ipari munkások 36 és az értelmiségiek 42 százaléka szerint a mezőgazdasági dolgozók jövedelme magasabb ... Akárcsak a közmondásban: „A szomszéd rétje mindig zöldebb...” Nem érdemes taglalni, hogy a különböző „tartománybeliek” egymás állagjövedelmét mennyivel taksálták a valónál magasabbra. Említést kíván viszont, hogy a másik réteget illetően a munkások 26 és a tsz-tagok 34 százaléka túlbecsülte azt. És paradox módon nem fukarkodtak a különös „licitálásban”. Békés Ferenc és Jakab Zoltán szociológus szerint e jelenség két tényezőre vezethető vissza. Az egyik az a több külföldi országban is tapasztalt általános tendencia, hogy a városi és falusi lakosok hajlamosak egymás anyagi helyzetét, életszínvonalát kölcsönösen magasabbra becsülni. A másik pedig az, hogy e felmérés során a városi lakosok úgy értékelték az elmúlt évek áralakulásait, hogy az számukra volt kedvezőtlenebb, mert az élelmiszerek árai jobban emelkedtek, mint az iparcikkeké. Ugyanakkor az ilyen áralakulást a falvak lakói helyesnek és szükségesnek tartották a korábbi irreális agrárárak miatt. A gazdasági élet bizonyos szükségszerű hullámzásai tehát mintha az ilyen előítéletes gondolkozást is erősítenék mindkét rétegben, de főleg a városi lakosságban. Ezt igazolni látszik, hogy akik a parasztság jövedelmét magasabbnak vélik, mint a munkásokét — azok 44 százaléka szerint ez az új mechanizmus révén alakult így. (39 százalékuk szerint már korábban is magasabb volt.) Ebből arra lehet következtetni, hogy a válaszadók egy része az áremelkedésekért a parasztságot okolja, és az új mechanizmus csatt megerősíti meglevő előítéleteiket. Meglepő, hogy e felmérés során a válaszadók magasabb iskolázottsága és keresete arányában növekedett azok száma, akik a másik „tartomány lakóinak” jövedelmét túlbecsülték. Erre nehezen lehet magyarázatot találni. Ha csak azt nem, hogy az iskolázottabb emberek a mások jövedelmében is tájékozottnak vélik magukat. Kiindulópontjuk pedig a saját keresetük, amellyel elégedetlenek. És ezt a másik réteg túlbecsült jövedelmével is megpróbálják „alátámasztani”, mondván, hogy még amazokhoz képest sincs az ő munkájuk megfizetve... Gazdasági fejlődésünk mai szintjén, amikor — épp a fejlődéstől is ösztönözve — gyorsabban nőnek az igények, mint a lehetőségek, részben érthető a más „tartományban” élők ilyesféle szemlélete. De ha érthető is, semmiképp sem fogadható el. Már csak azért sem, mert tájékozatlanság és ellentmondásos nézetek egyaránt meghúzódnak mögötte. Például az egyenlősdire törekvés, és ugyanakkor az irreális differenciálás igénye. Ezek a jelenségek azonban még inkább mellékvágányra viszik a vázolt előítéletes gondolkodás téveszméit. Csak a sokszínű valósággal kell szembesíteni. Valóban van ugyanis a tsz-parasztságnak olyan rétege, amely jobban él, mint a munkások átlaga, de emögött a napi nyolc órát messze meghaladó, igen szorgalmas munka van a jól szervezett közösben és a háztájiban. A parasztság más rétege viszont, hasonlóan szorgalmas munkájuk ellenére, hátrányosabb feltételek között gazdálkodik — a természeti és vezetési adottságok miatt is akadnak spekulációkkal is jól élő, vagy erre nagyon ráfizető tsz-ek is. A munkások életszínvonalát túlbecsülő tsz-tagok is találhatnak „igazolást” véleményükre, mert a magas képzettségű, bonyolult feladatokat végző, selejtmentesen dolgozó, újító szakmunkások sokasága valóban többet keres, mint a parasztság átlaga. De ott vannak az átlagosan képzett vagy kevésbé jól dolgozó, tehát kisebb keresetű betanított munkások, és sok más változat is. Így aztán különböző jövedelmeik alapján pro és kontrá egyaránt igazolhatnák és cálfolhatnák önmagukat E tények látszólag megingatják a munkások és tsz-parasztok átlagkeresetéről szóló statisztikákat is, de ez természetes, hiszen más az átlag és más a mögötte meghúzódó széles és változatos skála, amelyből minden „tartománybeli” mindenre és az ellenérkezőjére is „bizonyítékhoz” juthatna. Ide-oda bizonygatás helyett sokkal lényegesebb az a tény, hogy a tsz-ek megerősítésére fordított rengeteg anyagi áldozat és munka az elmúlt esztendők óta végre már bővebben termi gyümölcseit. És így a dolgozó parasztság korábban alacsony életszínvonala is főként az utóbbi években kezdett nagyobb ütemben emelkedni. A felemelkedés üteme azonban sok munkás és értelmiségi számára azt a látszatot kelti, mintha a falu életszínvonala magasabb lenne, mint a városé. A valóság pedig az, hogy Kádár János elvtárs még három évvel ezelőtt, a párt IX. kongresszusán, politikailag is fontos feladatnak jelölte meg, hogy a tsz-parasztság átlagos életszínvonala mielőbb összhangba kerüljön a munkásosztályéval. Nos, ez az összehangolódás körülbelül most van kialakulóban, még egy számtalanszor beigazolódott alapelv is. Mégpedig az, hogy minden ember és minden társadalmi réteg csak a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása arányában meríthet „a nagy, közös tálból”, a népgazdaság mindenkori lehetőségei szerint. Az, hogy a „tál” mennyire telik meg, s abból mennyi jut, az viszont döntően iparunk, mezőgazdaságunk és tudományos, kulturális életünk továbbfejlődésétől, a munka termelékenységének lényeges növekedésétől függ. Más kérdés, hogy az adott jövedelmi arányok nem mindenkinél vannak összhangban a végzett munkával, és a különböző fizikai, szellemi munkák közt még differenciáltabb javadalmazásra lenne szükség. Ennek a kialakítása, továbbcsiszolása — ami most folyik — épp az e körüli érdekellentétek miatt vitákkal, küzdelmekkel párosuló folyamat Az igazi probléma tehát nem az, hogy mennyivel „zöldebb” a szomszéd rétje. Társadalmunk valóságos problémája az, hogy miként lehetne még zöldebb és dúsan termőbb mindnyájunk, az egész ország közös „rétje”. Számtalan tény és példa sokszor tanúsította, hogy ez döntően egész népünk közös erőfeszítéseitől függ. Hiszen hogy mélységeinkből már ennyire felemelkedtünk — ezt is csak a munkásság, a parasztság és az értelmiség közös nekifeszülésével érhettük el. És közben egymásról táplált előítéteteket, téveszméket is felszántott és elboronált a munka, a történelem. Itt az ideje hát, hogy az efféle „idegen tartomány” szemlélet is a realitások „ekéje” alá kerüljön ... Szenes Imre ilyesféle ide tartozik Eskütétel és Hármas ünnepségre került sor vasárnap Szolnokon a honvédség egyik alakulatánál. Délelőtt a meghívott vendégek, családtagok, a város képviselői jelenlétében esküt tettek az ősszel bevonult sorkatonák. Ezt követően tartalékos tiszteket avattak. Az elöljárók ünnepélyes fogadtatása után felolvasták Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter napiparancsát, a tisztavatás majd dr. Kovács György alezredes mondott ünnepi beszédet, s üdvözölte a felavatott új tartalékos tiszteket. Ugyancsak vasárnap tettek ünnepélyes esküt a BM győri karhatalmi egységének idén bevonult újoncai. Az ünnepségen a városi tanács épülete előtti téren részt vettek a megye, a város párt- és állami vezetői. Készül az 1970. évi terv Lesz-e elegendő elem és akkumulátor? — Lényegében vállalatunk jövőjét is megalapozza a több hónapos számítgatások után elkészült 1970-es évi tervünk — tájékoztat Szentensteín Antal, a VBKM akkumulátorgyár főmérnöke. — A terv háromféle variációjából hosszas vita után választottuk ki azt a legmegfelelőbbet, amely a vállalatunk, a dolgozók és a népgazdaság közös érdekeit leginkább tükrözi. — Mivel lehetne jellemezni a hármféle elgondolás közötti különbséget? — Az egyiknél nagyobb mennyiségben terveztük olyan termékek gyártását, amellyel aránylag könynyen érhettük volna el a vállalati nyereség növelését. A másiknál kissé magasan húztuk meg a fejlesztés mércéjét, s ez jelentősen , csökkentette volna a dolgozók nyereségrészesedését. Az elfogadott tervünk biztosítja leginkább az erőnkhöz és anyagi lehetőségeinkhez mért fejlesztést, s a dolgozók kellő nyereségét is. És ami igen lényeges, ezzel a lakosság igényeinek kielégítését is a leghasznosabban szolgálhatjuk. A lakosság igényeinek kielégítése Az biztos, hogy az új mechanizmus körülményei között nem könnyű dolog a terv összeállítása. Különösen egy olyan vállalat számára, mint az akkumulátorgyár, amelynek termékei iránt igen nagy az országos érdeklődés. Szinte kivétel nélkül minden termékük a hiánycikklistán szerepel, így csábító az a gondolat, hogy a tervben olyan termékek gyártását rögzítsék, amelyekkel a legkevesebb a baj, s könnyűszerrel is magas nyereséget hoz. Érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy e gondolatok tükrében mit is tartalmaz a gyár terve. Az egyik leglényegesebb dolog, hogy tervünk szerint jövőre fejeződik be a néhány éve indult 85 millió forintos költséget kitevő rekonstrukció — magyarázza Süllei Árpád főkönyvelő. — Ezzel jelentősen bővül majd termelő kapacitásunk. Az új műhelycsarnokokban új gépek kerülnek beállításra. Ezzel lehetővé válik, hogy termékeinkből jelentősen enyhítsük az ellátási gondokat. — Jellemzésképpen elmondhatjuk, hogy az idei 21 millió különböző szárazelemmel szemben jövőre 33 millió darabot gyártunk — folytatta a gondolatsort Zubor László, a termelési főosztály vezetője. — A 4,5 voltos lapos elemekből például 4 millió darabbal több készül. Kétszeresére növekszik a termelésünk a 3 voltos rúdelemekből is. — Gyakran nem kapni az üzletekben másfél voltos ceruzaelemet, pedig ezt a tranzisztoros rádiókhoz és a nagyothalló készülékekhez, tehát gyógyászati célokra is használják. Erre hogyan gondoltak a tervben? — Tervkészítésünk alapvető követelménye a piaci igények kielégítése. Úgy gondoljuk, hogy jövőre nem lesz baj a ceruzaelemekkel. Ebből az idén 3 millió, jövőre pedig már 9 millió darab készül. És ez nemcsak papíron, a tervünkben szerepel, hanem le is gyártjuk. Műszaki fejlesztés - automatizálás Új műhelycsarnokkal bővül a gépkocsikhoz használatos savas akkumulátorgyártó üzemrész is. Ezzel az országos szükségletnek már a 70 százalékát kielégíthetik. Mégpedig nem is akárhogyan. Jelenleg, ha valaki vásárol egy akkumulátort, akkor mintegy 17 óra szükséges ahhoz, hogy árammal feltöltse. Most új eljárást vezettek be. A gyár szárazon feltöltött akkumulátorok gyártását kenfil január elsejével. A vásárlónak csak savat és dessztillált vizet kell önteni az akkumulátorba és az fél óra múlva már teljes kapacitással dolgozik. A gyártásfejlesztésben még egyebeket is rögzít a terv, több témájuk megvalósulása jelentős importmegtakarítást eredményez majd. Érdeklődésünkre még megtudtuk, hogy a szerszámüzemüket — ahol az elmúlt tíz év alatt vagy 200 darab különféle célgép készült a termelés gépesítéséhez — továbbfejlesztik. A kazánházban eldobhatják már a lapátot, mert az energiaszolgáltatást a szén helyett teljes egészében olajtüzelésre állítják át. A legnehezebb munkafolyamatokat, mint például az öntödéjüket is szinte teljesegészében gépesítik, az akkumulátor lemezek pedig programvezérlésű automatizált zárt rendszerű technológiai folyamatban készülnek, az anyagmozgatást kisgépekkel biztosítják. A gépesített anyagmozgatás, persze, megköveteli a gyár úthálózatának átépítését, betonozását, amelyre 3 millió forintot állítottak be a tervbe. A mintegy 100 millió forint értékű többlettermék legyártását tehát nagyrészt a korszerűbb technológiai eljárások, új gépi berendezések biztosítják. Igen jellemző erre, hogy például a 6 millió darabbal több ceruzaelem legyártására is új automata gépsort helyeznek üzembe. A jövő évi terv mindössze 50—60 fő új munkaerő beállításával számol. Persze, a tervből az is kiderül, hogy a gyár vezetőimesszemenően gondoskodnak a munkakörülmények javításán kívül a dolgozók szociális ellátásáról is. Gondoskodás a dolgozókról — Az új szociális létesítményünk mintegy 15 millió forintos költséggel szerepel a tervben — ismerteti Vasas István, a szakszervezeti bizottság titkára. — Megépül az 500 fős fehér-fekete öltözőfürdő. Ez az eddigi 200 fős új női öltözővel együtt már megszünnteti majd a tisztálkodásra és öltözködésre korábban elhangzott panaszokat. A 600 adagos korszerű konyha és ebédlő a legigényesebb étkeztetés lebonyolítására is alkalmas lesz. És bizonyára lüktetőbbé válik majd a kulturális élet a gyárban az 5—600 fő befogadására alkalmas kultúrházak elkészültével, amelynek költsége mintegy 2 millió forintot tesz ki. Még igen sok egyéb konkrét olyan tényt tartalmaz a terv, amely hivatva lesz arra, hogy 1970-ben szabályozza a termelőmunka menetét Természetesen — mondják a gyár vezetői — a tervet nem vakon akarják teljesíteni. Hiszen az élet gyakran támaszt velük szemben rendkívüli igényeket Ezek kielégítésére is kellően felkészültek. A munkásokkal közösen eddig is megoldottak már sok nehéz termelési gondot. S ez — ha a terv adatai, a rekonstrukció nyomán a gyár képe, a szociális és munkakörülmények változnak is — nem lesz másképp 1970- ben sem. Tatai László Bejutni a napközibe! A napközi: a kérdések kérdése volt hosszú esztendőkig az alapfokú oktatásban ; a szülők amolyan szükséges rossznak tartották — s tartják helyenként most is. Az utóbbi időben azonban több olyan — okos és szükséges — pedagógiai kezdeményezés született, amely kimozdítja a holtpontról a napközi ügyet, a tanulmányi eredmények javításának jobb bázisává kívánja tenni. Két-három éve, hogy néhány fővárosi iskolában „egész napos osztályokat” szerveztek. Remek kezdő- közelben — közérthetőbben: úgy dolgozzék együtt két vagy több nevelő, hogy a gyerekek valóban otthon érezzék magukat az iskolában, intenzívebben tanuljanak, megfelelő korrepetálást kaphassanak — mondja ezekről a célokról Barta Györgyné, a Kovács László általános iskola igazgatója. — Mivel pedig a budapesti napközikbe túlnyomórészt a munkásszülők gyermekei járnak, ez a célkitűzés egyezik az oktatáspolitika terveivel, a munkásgyerekek hathatósabb segítségével. Hatvanhét százalék a munkásdiákok aránya az iskolában: a Ganz-MÁVAG, a Porcelángyár, a Téglagyár lakótelepeinek, dolgozóinak gyermekei tanulnak itt. De jönnek a Sörgyár, a Budapesti Konzervgyár munkásainak fényezésnek ígérkezett, jó tanulmányi és nevelési eredményekkel is járt — a legtöbb iskola azonban nincs abban a helyzetben, hogy megfelelően felszerelhesse az ilyen osztályokat. Maradt: változtatni a napközis foglalkozásokon, oly módon, hogy jobban segítsék a tanulmányi célok elérését, az eddiginél kellemesebb foglalatosságot nyújtsanak a gyerekeknek, ugyanakkor közelebb kerüljön egymáshoz az osztályok vezető tanárainak és a napközis nevelőknek a munkája, a gyárak fiai, lányai is szép számmal. A demográfiai hullám levonulása viszonylag kevéssé csökkentette itt a gyermeklétszámot. Ahogyan épülnek a környező új házak, úgy jönnek új és új hullámban a gyerekek is. Keresnünk kellett tehát azokat a módszereket és szervezési ötleteket, amelyek ezeknek a gyermekeknek a legjobb tanulmányi segítséget jelenthetik. Nem kis dologra vállalkozott a tantestület vezetősége, amikor elhatározták: szétbontják az évfolyamokat „napközis” és „nem napközis” osztályokra. Természetesnek tűnik immár — de két, vagy három éve korántsem ment simán —, hogy ezek a „csak napközis” osztályok a legjobb tanárokat kapják és a napközi foglalkozásokra is megkeressék a legjobb nevelőket . A napközis tanár pótlékot kap a munkája után — így az igazgató —, tehát anyagilag érdekeltté válik, nem bosszankodik Külön fáradság Szabó Sándornét hívja be az igazgatónő — a szőke fiatalasszony a tanáriban készül a délutáni foglalkozásra —, idei osztálya tavaly a X. kerület napközis versenyének győztese lett. A két szorosan együtt dolgozó pedagógus az idén sem akar szégyent vallani a gyerekekkel. A két második osztály közül a napközisnek két tizeddel jobb — 4,2 — a tanulmányi eredménye, de még olyan számtanfelméréssel is dicsekedhetnek, amely 4,9-es osztályátlagot jelzett ebben a nem könnyű tantárgyban. — A titkunk? Lekötni a gyerekeket, felhasználni a korszerű pedagógia minden segédeszközét, játékos foglalkoztatástól szemléltetésig — mondja Szabóné. Érezhetően büszke arra, amit csinálnak, valóságos kis gyűjteményt állított már össze didaktikus játékokból, nyelvtani, olvasási, környezetismereti segédanyagokból. A két pedagógus temérdek időt áldoz, azt vallják — és azt tanúsítják az eredményeik is —, hogy nem hiábavaló a külön fáradságuk. — Két évfolyam kivéteannyira a beosztása miatt. A magunk részéről azt is hozzátennénk: jutalmazásnál, besorolásnál előnyben részesítjük azt a jó pedagógust, aki napközis osztályt vállal és jól is dolgozik ott. — közös siker ével az egész iskolában kialakult most már a külön napközis osztályok rendszere — teszi hozzá Barta Györgyné. — Ha azt mondom, hogy a napközis eredményeik nem rosszabbak a „normál” osztályokénál, pedagógusok számára eleget mondtam. De — nálunk esetenként már jobbak az osztályátlagok. Az elmúlt három év fáradozásai gyakorlatilag most érlelődnek konkrét Egész nő A jövő — sőt már a jövő tanév — terve itt: megindulni az egész napos iskola útján. — Még csak dédelgetem a tervet — így Bartáné —, meg kell nyernem a tantestületet, és a tanácsot is. Nagyon jó lenne: a gyerek mindent megtanul az iskolában, itt játszik, itt étkezik, szombaton hazaviszi megmutatni a füzeteit: „Tessék, ezt tanultam, ezt tudom." Éppen a munkásgyerekek számára lenne nagy jelentőségű az egész napos iskola. Több munkáskerületből jelezték az utóbbi időben hasonlóképpen a napközis sikerekké. A felsős napközisek rendszeres — és kötelező! — orosz és matematika korrepetálásai, az a tény, hogy nem csatangolnak az utcán a gyerekek, hanem a szabad idejüket is okos szórakozásokkal köti le, az iskola segítőtársává tette a munkásszülők tekintélyes hányadát is. — Nem tudok olyasmit javasolni, amiben készséggel ne segítenének — mondja örömmel Szabóné. — Társadalmi munka, kirándulás, rendezvény, tanulmányi megbeszélés, eljönnek, megvitatjuk a tennivalókat, érzem, hogy egyetértenek az iskola céljaival, ez pedig igen nagy dolog. — Bejutni a napközis osztályokba — és nem kijutni! — ez mostanában a szülők jelszava. Sajnos, szorítanak a korlátok, nem indíthatunk 35—40 fős osztályokat. Van és lesz, akit „csak" hagyományos osztályba vehetünk fel. A iskola osztályok javulását, érlelődő tanulmányi és nevelési sikereit tovább kellene haladni ezen az úton. Az egész napos osztályok megindítása pedig gyakorlatilag azt is eredményezné, hogy megszűnnék „a napközis -pedagógus” beosztás. Két, minden tekintetben egyenrangú nevelő dolgoznék az osztályokban, — minden bizonnyal közös sikerrel. Érdemes továbblépni az úton. A színvonalasabb oktatás alappillére az általános iskola, szükség van minél több hasonló ötletre és jó kezdeményezésre. Várkonyi Margit NÉPSZAVA 1969. december. )