Népszava, 1969. december (97. évfolyam, 280–303. szám)

1969-12-03 / 281. szám

A CSKP KB elnökségének illése elfogadott helytelen Gazdasági kérdésekkel foglalkozott hétfői ülésén­­ a CSKP KB elnöksége. Megállapította, hogy a Központi Bizottság szep­temberi plénumának fel­hívására " kibontakozó­­munkakezdeményezési mozgalom meghozta az első konkrét gazdasági eredményeket. Ezek mindenekelőtt ab­ban nyilvánulnak meg, hogy­ terven felül 500 mil­lió korona­­ értékű köz­szükségleti cikket adtak a belső piacnak, és a szén­bányászat is túlteljesítet­te a tervelőírásokat. A felszabadulás 25. év­fordulója tiszteletére in­dított versenymozgalom kedvezően befolyásolja a politikai helyzet alakulá­sát, a dolgozókat a kon­szolidáció érdekében vég­zett gyakorlati munkára ösztönzi, s a párt- és szakszervezeti szervek fi­gyelmét a termelés és a gazdálkodás feladataira irányítja.* A Szlovák Nemzeti Ta­nács — az elnökség ja­vaslatára — megvitatta az 1968. augusztus 21. és 29. közt elfogadott hatá­rozatait. Sajnálattal álla­pította meg, hogy az egész politikai helyzet, vala­mint néhány jobboldali opportunista képviselő befolyására az SZNT is politikailag határozatokat, nyilatkozatokat, amelyek ellentétben álltak a szlo­vák nemzet és az egész dolgozó nép érdekeivel, a marxizmus-leninizmus­­sal. Ezért érvénytelenített három dokumentumot. Az SZNT nagyra érté­kelte azoknak a képvise­lőknek a bátor kiállását, akik a bonyolult, nehéz időben is védelmezték a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolatokat és szövetséget, vállalták a támadásokat és rágalma­zásokat is. Feloszlatták a japán képviselőh­ázat Macuda, a japán pár­ gyors feloszlatását annak lament képviselőházának bizonyítékaként értékelik, elnöke kedden felolvasta a császár rendeletét a képviselőház feloszlatásá­ról. Ezzel háromnapos ta­nácskozás után véget ért a japán parlament 62. rendkívüli ülésszaka. Tokióban az alsóház hogy a kormány és az uralkodó Liberális De­mokrata Párt erősen tart az ellenzék bírálatától, amelyre a nemrégiben le­zajlott Szato­ Nixon tár­gyalásokról megjelent kö­zös közlemény adhat okot. Hága Véget ért a közös piaci csúcs Kedden délelőtt tíz óra­kor nyitották meg Hágá­ban az Európai Gazdasá­gi Közösség csúcsértekez­letének második munka­napját. Pompidou elnö­kön, illetve a többi öt or­szág kormányfőjén kívül a Közös Piac végrehajtó bizottságának elnöke, Jean Rey is részt vett a tanácskozáson. A kor­mányfők konferenciáját megelőzően, tárgyalóasz­talhoz ültek a külügymi­niszterek is. Hágában kedden befe­jezte munkáját a Közös Piachoz tartozó tagorszá­gok­­ állam- és kormány­főinek csúcsértekezlete. A csúcstalálkozó befejezté­vel közös közleményt hoz­tak nyilvánosságra. Ez a többi között bejelenti, hogy már 1970. január 1-e előtt életbe léptetik a me­zőgazdaság finanszírozá­sának új rendszerét. ­ Philibert Tsiranana köztársasági elnök kedden feloszlatta a Malgas Köz­társaság kormányát • « Ünnepre ÖRÖM ADNI. ÖRÖM KAPNI tollat, mappát, fotóalbumot, emlékkönyvet, levélpapírt Lengyel—NDK határügyi tárgyalások Lengyelország és az NDK nemzetvédelmi mi­nisztériumainak küldött­ségei között tárgyalások kezdődtek a közös állam­határ jogviszonyairól, a határügyi együttműködés­ről és kölcsönös segély­­nyújtásról 1969. október 28-án aláírt államközi egyezmény végrehajtásá­ról. A tárgyalásokon részt vevő lengyel küldöttséget M. Debicki tábornok, a határőrség parancsnoka, az NDK-ét pedig E. Peter tábornok, a határőrség parancsnoka vezeti. ­ Grecsko marsall, a Bécsben. Novak ellen az a Szovjetunió honvédelmi vád, hogy bűnrészes a minisztere, a kubai farra- második világháborúban dalmi fegyveres erők meg- végrehajtott zsidóüldözés­­alakulásának 13. évforé­ben és Adolf Eichmann dulója alkalmából távira- egyik segítőtársa volt. U­tot intézett Raul Castro _____ _______ őrnagyhoz, a kubai for­radalmi fegyveres erők miniszteréhez. © A KGST építőipari állandó bizottságának, va­lamennyi tagország kép­viselője jelenlétében, ba­ráti légkörben lefolyt 27. tanácskozása befejeződött az NDK-beli Rostockban.­­ Magyar pártmunkás­­küldöttség tartózkodott Moszkvában, élén Jakab Sándorral, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával, a KB agitációs és propagandaosztályának vezetőjével. A delegáció megismerkedett az SZKP ideológiai munkájának ta­pasztalataival, megbeszé­lést folytatott az SZKP KB több osztályán, to­vábbá intézményeknél és főhatóságoknál. A magyar pártmunkás-delegáció kedden hazautazott. • A Franz Novak volt SS-tiszt kedden harmad­szor került bíróság elé ÉRTESÍTJÜK t. ügyfeleinket, hogy a GELKA új szervizt nyitott a XVII. (Rákoskeresztúr) Pesti út 177. sz. alatt Hibabejelentés 481—860 telefonszámon XVII. (Rákosliget) Vill. u. 1. sz. alatti szervizünk változatlanul üzemel. Hibabejelentés 481—155 telefonszámon Amerikai jogász javasl­at­a Indítsanak újabb nümbszp­­iert a vietnami háborús bűncselekmények kivizsgálására Cyrus Eaton Moszkvából Hanoiba utazott Robert Kempner, aki a nürnbergi nemzetközi tör­vényszéken az amerikai főügyész helyettese volt, azt javasolta, hogy indít­sanak újabb nürnbergi pert, amelyben a Viet­namban elkövetett hábo­rús bűncselekményeket vizsgálnák ki. Tran Van Don szená­tor, a My Lai-i tömeg­gyilkosság ügyét vizsgáló dél-vietnami parlamenti bizottság vezetője kije­lentette: „kezdenek meg­győződni arról, hogy a ■vérengzés úgy folyt le, ahogyan az újságírók el­mondották”. A dél-vietnami budd­hista egyház hétfőn este tízpontos kiáltványban szólította fel a harcoló feleket, találják meg a módját a harci cselekmé­nyek beszüntetésének. A kiáltvány rámutat, hogy a dél-vietnami kormány „elvesztette a kezdemé­nyezést a béke megterem­tése érdekében”. Laird hadügyminiszter hétfőn a My Lai-i tömeg­gyilkosságról szólva új­­­ságíróknak kifejtette, „nem állíthatom — mon­dotta —, hogy ez az ügy árt Nixon elnök vietnami programjának, de azt sem mondhatom, hogy azt elő­segíti”. A továbbiakban kifejezte reményét, hogy a nagy felháborodás elle­nére az amerikai nép to­vábbra is támogatja a kor­mány vietnami politiká­­ját. Az Országos Béketa­­­­nácshoz és a Hazafias­­ Népfront Országos Taní­­­­ásához százával érkeznek­­ a táviratok, a megdöb­­­­bentő kegyetlenkedéseket­­ megbélyegzik és kemény­­ szavakkal ítélik el az or­­­­szág minden részében a­­ gyárak, üzemek munka-­­­sai, a hivatalok, intézmé­­nyek kollektívái, iskolák tanári kara és tanulóifjú­­­­sága. Saigoni katonai közlés szerint a szabadságharco­sok kedden lelőttek egy F—4 Phantom típusú lök­­hajtásos repülőgépet. Amerikai és dél-vietnami katonai szóvivők bejelen­tették, hogy B-52-es bombázók feltételezett el­lenséges célpontokat tá­madtak Cam Lo közelé­ben, mindössze másfél ki­lométerre a demilitarizált övezettől délre, valamint Saigontól 126 kilométerre­­ északkeletre. Amerikai katonai szó­vivők közlése szerint a szabadságharcosok ked­den hajnalban tüzérségi tüzet zúdítottak különbö­ző amerikai, illetve dél­­vietnami katonai állások­ra. Mint Dupuy, az AFP tudósítója jelenti, a Fel­­szabadulás hírügynökség „a szakadatlan győzelmek hónapjának” nevezte 1969 novemberét. A Felszaba­dulás hírügynökség je­lentése megállapítja, hogy a szabadságharcosok Dél- Vietnam egész területén különböző­­támaszpont­rendszereket, valamint­­ közlekedési útvonalakat támadtak. A Bu Prang— Due Lap szakaszon no­vember 28-án és 29-én 3500 ellenséges katonai személy, köztük 200 ame­rikai vesztette életét, és sok amerikai fogságba esett. A Pelican és Best Hét támaszpontok ellen intézett bombatámadások alkalmával a dél-vietna­mi zsoldoscsapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, továbbá mintegy 100 ame­rikai tiszt és technikus vált harcképtelenné. A szabadságharcosok 26 re­pülőgépet semmisítettek meg a Tan Tao repülőtér ellen intézett támadáskor. William Westmoreland tábornok, a Vietnamban állomásozó amerikai csa­patok volt főparancsnoka, a képviselőház katonai hitelekkel foglalkozó költ­ségvetési albizottságában október 8-án nyilatkoza­tot tett, amelyet hétfőn hoztak­ nyilvánosságra.­­ Ebben kijelentette, hogy „a vietnami háború már minden bizonnyal véget ért volna, vagy végéhez közeledne, ha az Egyesült Államok nem hagyta vol­na abba a VDK bombá­zását”. A tábornok ugyan­akkor hozzáfűzte, hogy egyetért Ni­von politiká­jával és stratégiájával, majd hangoztatta, ma már nem javasolja a VDK el­leni bombázások újrakez­dését.* Cyrus Eaton amerikai nagyiparos kedden ma­gánjellegű látogatásra Moszkvából Hanoiba uta­zott A nemzetközi meg­békélés ismert szószólója, a 85 éves Eaton, az Aero­flot repülőgépén pántekere érkezik meg a VDK fővá­rosába, ahol egy hetet tölt majd. Az USA nem tervez csapatkivonásokat Európából Az Egyesült Államok­nak nincs szándékában amerikai katonákat ki­vonni Európából, az 1970—71-es pénzügyi év­ben — közölte az ameri­kai külügyminisztérium szóvivője­­ sajtóértekezle­tén. Ropers amerikai kül­ügyminiszter, aki részt vesz a NATO miniszteri tanácsának Brüsszelben csütörtökön kezdődő ülé­sén, ezt az ígéretet viszi tarsolyában az Egyesült Államok szövetségeseinek ­ NÉPSZAVA 1969. december 3 K­airó világvárosi csodái és az asszuáni gátépí­tés monumentalitása után azt hiszi az ember, hogy felfedezte Egyiptomot. De szó sincs róla. Ismét új, merőben más várja a lá­togatót Luxorban. Este érkezem a város­kába, amely Felső-Egyip­­tom ókori központjának, a hajdani fővárosnak, Thébának építészeti ma­radványait őrzi: Luxor és Karnak. Nevük a rómaiak emlékét idézi. De az euró­pai ember jobbára csak századunkban ismerte meg. Leginkább a Tutan­­hamon-sír feltárásával kapcsolatban. A történet a legendák szellemét hor­dozza. Az ifjúkorában meghalt — szinte bizo­nyosra vehetően merény­let áldozatául esett — fáraó sírjának helyét so­káig titok fedte. Carter, az angol régész találta meg és tárta fel. A Ki­rályok Völgyében talán a legkisebb, de a leom­zda­­gabb sír (a többit évszá­­zad­kon át m­iródinasz­­tiák fosztogatták) Tutan­­hamoné. A Királyok Völ­gyében, ahol nem találni enyhet adó árnyékra, a látogató valamit megérez — talán a forró, inkább hevítő, mint hűsítő szél hatására — az ókori Egyiptom hőskorából. Akárcsak a luxori és a karnaki templomban vagy a szfinxsétányon, amelyet kétoldalt nem fák, ha­nem kosfejű szfinxek so­ra övez. A sziklafal Nílus felé eső oldalán (túl rajta a Királyok Völgye) látha­tó Hatsepszut királynő gyönyörű terasztemploma. Hatsepszuté, aki nő lété­re fáraó volt. Uralkodó és főpap. Utódai közül jó néhányan szerették volna kiirtani az emlékét. De a kő ellenálló, Luxor és Karnak a cso­dák sorozata. Az emberi alkotás maradandóságá­­nak optimizmust ébresz­tő bizonyítéka. De a cso­dák tövében — kivéve a két, luxusellátást biztosí­tó szállodát — szinte nyo­ma sincs a XX század vívmányainak. Megérkezésem után konflis visz a Hotel Sa­­cxytrbe Az egyfogatú tu­lajdonosa baksist kér, de felszólít, hogy a megérke­zés előtt adjam át, mert esetleg a szálloda előtt ott a rendőr, aki meg­akadályozza a már ren­dezett fuvar „felárazását”. A holnap idegenforgalmáért Sokhelyütt találkoztam ilyen óvatos kéregetéssel. Az EAK hatóságai ugyan­is gátat akarnak vetni a baksisszellemnek. A hol­nap idegenforgalmára gon­dolnak. Műemlékek kör­nyékén több helyütt táb­lákat láttam, amelyek fel­szólítják a látogatót, hogy árusok vagy koldusok zaklatása esetén forrdulja­­nak a rendőrhöz. Kétségtelen, hogy a helybeli fellahók, valóban csekély jövedelmük ki­egészítésére, cserepeket festenek, köveket vésnek, apró szobrocskákat készí­tenek gipszből, s nagy rá­beszélő képességgel igye­keznek meggyőzni a tu­ristákat készítményeik műkincs jellegéről. Az ár viszont többnyire néhány szál cigaretta, s ez kétsé­gessé teszi a műkincs ér­tékét. Egy alkalommal már a turistabuszban ül­tem, amikor egy fiatal férfi szobrocskát nyújtott be az ablakon, öt ciga­rettát kért érte. Mikor látta közönyömet, végül csak egyet kért. Nyilván­valóan nem annyira áru­sítani, mint inkább rá­gyújtani szeretett volna. Achmed úr, az idegenvezető A luxori beszámolóból azonban nem hiányozhat Achmed úr, az idegen­vezető. A 67 éves, hat nyelvet beszélő, turbánt, galabiát s azon a redős ruhadarabhoz elkalmaz­­kodó vékony felöltőt vi­selő, jó humorú, hivatását szenvedéllyel gyakorló ember. Ah­med úr tudja, hogy holnap jobb lesz. Tudja, hogy a földreform, amely most már — a harmadik lépcső után — az egy személyre jutó területet 50 feddánban maximálja, jó dolog. Fontosnak tart­ja, hogy ezt közölje a­ tu­ristákkal is. De realista. Azt is kijelenti, honi a jólétre, az általános fel­emelkedésre még várni kell. És főként dolgozni kell érte. A luxori templom obe­­liszkjénél felsorolja a vi­lág nagyvárosait, ahol hasonlók láthatók. Aztán sajnálkozva állapít­ja meg — mert szereti a magya­rokat —, hogy Budapes­ten még nincs. És — jó idegenvezetőhöz illően — ígéretet tesz, hogy majd megemlíti Nasszer elnök­nek: ajándékozzanak egy obeliszket a magyar fő­ve­rostiak is. Thurzó Tibor­­Következik: Alexandria) KÉT HÉT EGYIPTOMBAN Ill. : Luxor és Kamuk I­ fi szovjet nagykövetségen folytatódtak a helsinki A szovjet és az ameri­kai delegáció, amely elő­zetes tárgyalásokat foly­tat a hadászati -fegyver­kezési verseny korlátozá­sával kapcsolatos kérdé­sekről, kedden — ezúttal a szovjet nagykövetségen — tartott újabb találko­zót. A finn sajtó továbbra is nagy figyelmet szentel a megbeszéléseknek. A lapok hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások gya­korlatias, konstruktív lég­körben folynak. A Helsin­­gin Sanomat című lap a napokban hangot adott annak a meggyőződésé­nek, hogy Helsinkiben a küldöttségek megállapod­nak majd a hadászati fegyverkezési versenyre vonatkozó további tárgya­lások megkezdéséről. Helsinkiben megelége­déssel hangoztatják, hogy az egész vil­ág reményke­dik a megbeszélések ked­vező eredményében. Ugyanakkor azt is számí­tásba veszik már, hogy a kedvező kimenetel előse­gítené a feszültség általá­nos enyhülését és más fontos nemzetközi kérdé­sek megoldását. Magyar—angol közgazdasági kult­aki­ai íz­ dottséget dr. Bognár Jó­zsef akadémikus, a Kultu­rális Kapcsolatok Intéze­tének elnöke vezette. Tag­jai között volt dr. Csikós- Nagy Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnö­ke, államtitkár, Czeitler Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes, Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, An­­talpéter Tibor, a Külke­reskedelmi­­ Minisztérium főosztályvezető-helyettese és Bartha János, a Kül­ügyminisztérium főosz­tályvezetője, Boldizsár Iván, a New Hungarian Quarterly főszerkesztője. Az angol küldöttséget Sir Eric Windham White, a GATT volt­­ főigazgatója vezette, tagjai között volt Lord Balogh (Balogh Ta­más) és Sir Alec Cairn­­cross, a brit kormány két volt gazdasági főtanács­adója, több más ismert közgazdász, egyetemi ta­nár, parlamenti képvise­lő. Amint Sugár András, az MTI tudósítója jelen­ti: Londonban befejező­dött a vezető magyar és angol közgazdászok kol­lokviuma. A magyar kül­ ­ Szovjetunió ellenzi az EN­SZ-alapokmány elhamarkodott felülvizsgálatát Az­­ ENSZ-közgyűlés hétfőn plenáris ülést tar­tott. Megvitatták az ENSZ alapokmány felülvizsgá­lásával kapcsolatos javas­latok esetleges napirend­re tűzésének problémáját. A szovjet ENSZ-képvi­­selet nevében Nyikolaj Taraszov erélyesen tilta­kozott az ellen, hogy elha­markodottan olyan hatá­rozatot fogadtassanak el a közgyűléssel, amely lé­nyegében arra ösztönzi a tagállamokat, hogy felül­vizsgálják a világszerve­zet alapokmányát. Egy ilyen sebtében elfogadott határozatnak messzemenő politikai következményei lehetnek — jelentette ki a szovjet küldött. Ezért a Szovjetunió küldöttsé­gének kezdettől fogva az az álláspontja, hogy nincs szükség az említett javas­latok napirendre tűzésére. Az I-es számú politikai bizottságban folytatódik a vita a leszerelés problé­máiról. Ausztria küldötte hétfőn üdvözölte azt a tényt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok ratifikálta az atoms­orom­­pó-egyezményt és kifejez­te reményét, hogy a szer­ződés a közeljövőben ha­tályba lép. Az I-es számú politikai bizottságban egyébként eddig több mint tíz hatá­rozati javaslatot terjesz­tettek elő a leszerelésről. Ú­jabb 11 lakója van a houstoni ,J­old-komf­émfajta Újabb tizenegy fővel gyarapodott a houstoni űrkutatási központ karan­ténjának létszáma. Egy szakadt kesztyű következ­tében tizenegy személy­ről, köztük hat tudósról feltételezik, hogy a Hold­ról hozott kőzetminták beszennyezték­­ őket, s ezért a szokásos elővigyá­zatossági rendszabályok­nak megfelelően­­Decem­ber 10-ig nem hagyhatják el a karantént. Ezzel már közel harmincan állnak megfigyelés alatt, közöt­tük a három űrhajós, közvetlen környezetük és az újabb tizenegy fő. Az eset egyébként úgy történt, hogy a hold­kő­zetekkel foglalatoskodó egyik tudós védőkesztyű­jén egy hasadást fedez­tek fel, és­­ezért fe­ltétele­zik, hogy az­­ erről mit sem tudó szakember tár­sait is „megfertőzte”. ,99 Oroszlán — 69 „Oroszlán—69” fedőnév alatt Kölnben megkez­dődtek a NATO legna­gyobb szabású vezérkari gyakorlatai. A gyakorla­tokon az Egyesült Álla­mok, az NSZK, Anglia, Kanada, Belgium, Hollan­dia fegyveres erőinek 1400 tábornoka és tisztje vett részt. Az öt napig tartó gyakorlatok pa­rancsnoka a nyugatnémet Bennecke tábornok, a NATO közép-európai had­erőinek főparancsnoka. ­ A nigériai légierő a­z Egy spanyol katonai hét végén megsemmisített bíróság hétfőn 16 évi bőr­két biafrai repülőgépet. A tön­büntetéssel sújtotta sportg­épeket a biafraiak Pedro Zugadi baszk­na­­bombázásra használták, és­cionalista ellenállót, aki egy álcázott kifutópályán bombát , robbantott egy érték­eket a nigériai bom- falangista pártszervezet­­bük­­ben.

Next