Népszava, 1970. január (98. évfolyam, 1–26. sz.)

1970-01-01 / 1. szám

Magyarország a huszonötödik év küszöbén Vendégek a debreceni Nagyerdőn vezette! gondolok a tose-üdülő dolgozóira, akik gon­doskodtak arról, hogy erőt gyüjthessünk a további muna­kára/’ „Köszönjük a kraiyehnes tíz napot.'* ^Debrechti Nagyerdőbe» Vadgalambok tanyáznak. ElvÖKVZÜk a c­sép emlékét Ennek a ki» tanyának. Kukoricát kapált, arat­ta a búzát, traktort veze­tett , aki ezeket a soro­kat vendégkönyvbe írta. A néhol döcögő, reszke­­teg, helyesírási szabályo­kat időnként mellőző be­jegyzések egy valamiért nagyon is tiszteletre méltóak: olyanok írták, olyanok köszönték a ké­nyelmet, akiknek soha nem volt részük benne. A debreceni Nagyerdő­ben magasodó tsz-üdülőt már jól ismerik a város­ban, az országban is szétvitték a hírét a gya­korta megforduló vendé­gek. Az emeletes épület a hideg decemberi napok­ban is teljes kapacitással üzemel. A társalgó szé­kein bőszoknyás, fityulás asszonyok, csizmás fér­fiak nézik a délelőtti mű­sort a televízióban. Távo­labb beszélgetnek, kár­tyáznak, s hogy kevésbé zavarjam a pihenés per­ceit — egy újságolvasó vendég mellé telepszem. — Tóth Gergelynek hív­nak — mutatkozik be —, Zagyvaszántóról jöttem, Heves megyéből. Már töb­ben jártak itt a falumból Gábor bácsi, akivel ér­keztem, harmadszor van itt. Mi ketten különben Nem is tanya, üdülő Munkásoknak készült, és nekünk itt tíz napon át Bőségben volt részünk.” Moszkvába is együtt mentünk. Csodaszép volt Itt meg kényelmes min­den, a fürdőbe járunk, este színházba vittek bennünket. Kár, hogy a feleségem nem jöhetett De ki vigyázna otthon a házunkra? Tóth Gergely leteszi az újságot feláll,­­Illés Gá­bort maga mellé invitál­ja. — Jól feltaláljuk ma­gunkat itt — mondja Gá­bor bácsi. — Jó a kiszol­gálás, szép a Hagyerdő, kipihenjük magunkat. Irigykednek is ránk oda­haza. A koszt is elég. Nem kell repeta, mint fiatal koromban a kato­naságnál, ahol „Illésé­nek is meg „Gábori’-nak át kértem a csajkámba... — Még soha nem vol­tam üdülni — mondja Kósán Jánosné és fájós lábait nyújtóztatja. — A férjem beteg, kőbányá­ban dolgozott, nekem trombózisos a lábam, azért is küldtek, rábeszél­tek, jöjjek ide. A könyv­tárból olvasgatok, televí­ziót nézek, színészek is jöttek ide műsort adni, filmet vetítenek nekünk, színházba járunk. Sokat foglalkoznak velünk az­­ üdülőben. Ősz kontyához látha-^ tatlan hajszálakat igazít , majd meghív a szobájuk-­ ba. A háromszemélyes,­­ modern, kényelemmel be-­ rendezett szobában han-­­ gos eszmecsere folyik, a­­ hatvani asszonyok — Ta­j­kács Ferencné és Galgó-^ czi Istvánná — gyorsan­­ megbarátkoztak a szobi­­ gazdaasszonnyal. Nem-t csak pihenésre, ismerke-­­ désre — barátkozásra is -t jó az együttlét, meg vé-­ leménycserére, a minden- s napi munkáról. — 1963 óta, mióta meg-­ nyílt ez a szálló, tizna-­ ponként százas tu mu­-­ sokban érkeznek a ven- + dégek az ország nála-1 mennyi tsz-éből. — Évi-+ fce, Bieliczky Sándorné ! mondja ezt a kultúrfele-? lős, akinek fáradhatatlan -* szorgalmát dicsérték leg-­ jobban az üdülők. — A-t mi vendégeinknek több.'J jobb, sokoldalúbb prog-. ram kell, mint más üdü-f­­ökben szokás. Van, aki-+ nek ez az első benyomó-■¥ sa a kulturált életmódról.? Egy 65 éves tanyasi néni-? ke itt döbbent rá, ezen.* a széken mesélte nekem,­ hogy lám, mennyi jó. ér­.­* dekes dolog van a világ-* ban az otthoni munkán­­ kívül A jót nagyon köny-* nyű elfogadtatni, s mit igyekszünk is maradandón emléket, igazi kényelmet* nyújtani az embereknek. * «. Aj 2 Hat kilences tisztaság A pokol tornácán érez­hette magát aki belépett a wolframércfeltáró üzem­be. A meleg, a lúggőzök azonnal kedvét szegték mindentől, s a nagy edé­nyekben fortyogó sötét „kotyvalékok” még biz­tonságérzetétől is meg­fosztották az idegent Ördögi munkának tűnt hiszen a vegyi konyha eddig még nem állt túl közel a mindennapi em­­­berhez. A fénykép, melyet be­mutatunk, egy­más világa új, korszerű wolfram alapanyag előállító üzem. Ilyen még nem volt Európában. Olyan tiszta, mint a patika, különféle vég­.­szerek gőzének, sza­gának nyoma sincs. Az egész üzemben öten dol­goznak fehér köpenyben,­­ a munkafolyamatok döntő többségét automa­tika irányítja, ellenőrzi. Az ember szubjektív íté­lőképességét a vegyi fo­lyamatoknál kikapcsolták, az automatika nem fárad el, mindig azonos pontos­sággal állapítja meg, mi­kor mit kell tenni. Sokan arra gondolnak, ha valamit automatizá­lunk, akkor az már kor­szerű. Ez nem biztos: le­het régi technológiát is jobban gépesíteni. A kor­szerűség ott kezdődik, amikor ismert gyártási eljárásnál termeléke­nyebb, gazdaságosabb megoldást sikerül találni. Az Egyesült Izzóba t­est történt A kémiai labor vezető­je, Patzauer Győző olyan eljárást dolgozott ki a wolfram előállításához, amilyent eddig a világon senki nem alkalmazott — Mi ennek az előnye? — Rövidebb lett a gyár­tási idő — hangzott a vá­lasz. — Az alaptechnoló­gia csaknem száz éve vál­tozatlan, jó gépesítéssel 160—180 óra a gyártás ideje. A m­z eljárásunk­kal 50 óra. A vegyi fo­lyamat eddig 9 fázisból állt most összesen öt. A termék minősége olyan, hogy hat kilences — mil­liomod tisztaságú — wolf­­­ramot tudunk előállítani belőle, de ennél nagyobb tisztaságra is mód van, ha a víz nyolc kilences tisztaságát megoldjuk. Ebben az üzemben évente 100 tonna ammon­­wolframolt készülhet Az üzem minden részét a dolgozó számára is a leg­kedvezőbben alakították ki. Minden helyiség tá­gas, világos, jól áttekint­he­tő, a munkavégzés biz­­tonságos. Karácsonyi ajándék azoknak, akik valaha a régi üzemben dolgoztak. Ha nem lát­­tam volna, én sem hi­szem, hogy ez a több­szintes üzemépület teljes berendezésével, a terve­zéssel együtt öt hónap alatt készült el, ami az Egyesült Izzó­­mk­ üzem­­egységét dicséri És most, december máso­dik felében kezdődött a termelés. (pusztai) Bizonyos szempontból korszakváltás küszöbén járunk Nagykátán... Sok lépcsős átjáró a vasúti sínek felett Síkos, havas, csúszós , még ép­kézláb férfiaknak is ke­mény feladat a megmá­szása. Ám a lépcsőkön domborodó hasú kisma­mák, kendőkbe burkolt idős nénék kapaszkodnak a túlsó oldalra. Ott, egy roskatag vasúti felvonu­lási épületben — teljes joggal nevezik barakknak a kátaiak — székel ugyanis a járási szakor­vosi rendelőintézet terhes­­tanácsadói, fogorvosi és fizikoterápiás rendelése. De már nem sokáig, szemközt elkészült az új épület belsejében az év utolsó napjaiban folyik a műszaki átadás. — Hála a Szolnok me­gyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói szorgal­mának, áldozatkészségé­nek — jegyzi meg Rapai István, a Pest megyei Be­ruházási Vállalat műszaki ellenőre. — Ez a korszerű rendelőintézet Emődi At­tila Ybl-díjas tervező el­képzelése. Az építők any­­nyira megszívlelték a la­kosság óhaját a helyi ta­nácsi és pártszervek ké­rését hogy húsz hónap helyett kerek egy eszten­dő leforgása alatt min­dennel elkészültek. Még­hozzá igen jól. — Már csak a berende­zés van hátra, bár egy része annak is megérke­zett — teszi hozzá dr. Kárpáti Ervin, a járási szakrendelőintézet igazga­tó főorvosa, aki alig ké­pes leplezni boldogságát . Mindenből a legjob­bat, a legkorszerűbbet szállítja nekünk a Medi­cor Művek. Ne kívánja, hogy felsoroljam, mi lesz, ami most nincs, mert a lista önmagában kitöltene egy teljes cikket. Hogy csak a legegyszerűbbet mondjam: ma még az asszisztens kislányok ké­­zifűrésszel vágják le a gipszet a sérült végtagok­ról. Nehezebb, mint a fa­vágás. Az új intézetben elektromos gipszlevágót kapunk... Teljesen új alapokra helyezzük a 68 ezer főnyi járás szakor­vosi ellátását. Közel nyolc­millió forintot áldoz erre államunk. Az új egészségügyi kombinátot, ahová többé nem kell jeges felüljárón bukdácsolniuk a leendő kismamáknak és az öre­geknek, hangulatos park veszi majd körül, s­zent ragyogó mennyezetvilágí­­tás, a füstölgő vaskályhák helyett egyenletes köz­ponti fűtés, a meszelt fa­lak helyett plafonig érő, mosható műanyag tapéta burkolat várja őket. A kismamák kényelméről gyerekkocsi tároló, játék­­szobaszerű váróhelyiség gondoskodik. Ami pedig az egészség­­ügyi dolgozókat illeti — eddigi rendkí­vüli helyt­állásukat nem lehet elég­gé dicsérni —, végre ne­kik is megérkezik a megváltás. E pillanatban még nincs öltözőjük, für­dőjük, ebédjüket a ma­gukkal hozott lábaská­ban melegítik a labora-­­ tórium­ gázlángnál. Az új intézményben mindezért bőséges kárpótlást kap­nak. (miklós) Korszakváltás Nagykátán Új év és új évtized küszöbén pillantunk kö­rül az országban. Mit lát a ránk köszöntő 1970? Trent­ben, építke­zésen szorgos munkát, a földeken — az évszak természete szerint — csak havat, de a hó alatt érlelődik, csírázik a nyári termés. A hu­szonötödik szabad esz­tendő magyar körképe természetesen nem ek­kora újságoldalt fog­lalna el, hanem kötete­ket, vagy mondjuk egy több órás dokumentum­­filmet. A mi pillanat­felvételeink ezúttal nem a haza szépségeit, a táj varázslatos pontjait mutatják m meg, hanem néhány olyan helyet al­kotásnak, arankának, szolgálatnak, ahol ko­runk igényelt legmaga­sabb színvonalára sike­rült eljutnunk. Az igé­nyek egyáltalán nem alacsonyak — és azt is tudjuk, hogy nem min­denütt sikerül még az igazán korszerű színvo­nal elérése. De dolgo­zunk rajta 1979-ben is —­ mint ahogy 1969-ben is ezt tettük —, hogy jövőre még több ilyen tudósításunk lehessen. * Parkokkal övezett, mo­rdem épületek... — "mindnyájan így képzet­t társítjuk a lakótelep ma "már közismert fogalmát. "Alig van városunk­, ahol «már ne épült volna ki­­­sebb-nagyobb lakótelep.­­ A sok, új városnegyed "több százezernyi lakója J egy új életforma részese­dés alakítója. Ennek leg­­­­gyakoribb jellemzője a­­ maximális városi kom­­­fort párosulása, a falvak­énál oly becsült termé­­­szeti környezettel, a tisz- ttább levegővel és a na­­­gyobb csenddel. " Bizonyság erre a két­­,cseh Pongrác úton léte­sült lakótelepünk is. La- Jzán szétszórt, halvány­szürke, zöld, sárga há- izait még a behavazott s rmost kopárnak látszó, tá­­­gas kertjei is a termé-­észet üdeségével és nyu­­­galmával lengik körül ! És mintha ezt sugároz­­t­ná a 4—18 emeletes há­­­zak 2000 lakásának sok "ablakában látszó háztáji "„mini zöldövezet” is. A­­ többnyire két- és három­­- szobás otthonokban egyéb­­ként mintegy 6000 ember ,és Amikor a házak ap­raja­ nagyja kirajzik a munkába, iskolába, a te­lep két alközpontjában elhelyezett elárusító és szolgáltató boltokba — vagy csupán sétálni, ját­szani —, a környezethez igazodóan, itt kevesebb a rohanás, a látás-futás. Elbeszélgettem két it­teni tanácstaggal: Raj­nai Dezsővel és Mihol Uk Lajossal. Mindketten nyugdíjasok és jól isme­rik az itt lakók életét, hangulatát Mint elme­sélték: munkásoktól mi­niszterhelyettesig, sok­féle dolgozó lakik itt — és Budapest minden ke­rületének egykori őslakói közül. Óriási többségük általában elégedett szép, új hajlékával — függet­lenül a helyenként még felbukkanó rpro-cseprő problémáktól. Tetszik ne­kik otthonuk környezete és fekvése is. Hiszen Zugló, Pest egyik leg­szebb, legmodernebb és legzöldebb területe. Az itt épült parkos-virágos lakótelepek révén pedig sokan úgy tekintik Zug­lót, mint valami budai negyedet — Pesten. A Kacsóh Pongrác úti lakótelep néhány lakójá­val is beszélgettem ■— megerősítették tanácstag­jaik véleményét Azt is firtattam: vajon a fővá­ros minden részéből ide költözöttek közt kialakul­hat-e valamilyen telep* közösség? Többen úgy vélik, hogy ez bizonyos feltételeket és hosszabb folyamatot kíván — s eb­ben nyilván igazuk lehet De már ez is csírázóban van. A telepi lakóbizott­ságok kezdeményezésére például a Kacsóh Pong­rác út és a Tengerszem utca közt elterülő, kilo­méternyi szemetes, tör­­melékbuckás térségen ta­vasszal nagyszabású tár­sadalmi munkába kezde­nek; játszóteret és gyer­mek sportpályákat létesí­tenek a fővárosi kerté­szet itteni kirendeltségé­nek irányításával és se­gítségével ... A közösséggé válásnak ez is nagyszerű érlelője lehet és igényt teremt­het majd lakótelepi klu­­bokra is. Az ország sok­ lakótelepén lassanként szintén így formálódnak az új, s tartalmas emberi közösségek... (szenes) Budai negyed Pesten A hegyen szikrázik a hó, a talp alatt csikorog. A rakétatest hideg és ha­talmas. A kabinban — az irányítók munkahelyén — villanykályha melegít. Az •őrhelyen semmi Vagy valami mégis? A Hegy alatt a táj. Lágy ívek. Jegenyesorok. Kisgyerekek, ródlin. Ví­­kendházak is. Vasutak, gyárkémények, erdők, őzek, óvodák, fűszerbol­tok, házacskák, bennük kombinált szekrények és meleg fényű, ernyős lám­pák. Távolabb egy város, kisebb, aztán egy másik, egy nagy. Magyarország. A Hegyen a férfiak Magyarország egét őrzik, ha kék, ha viharszürke. Milyen készültségi fo­kon? Mindig a szüksége­sen. Milyen fegyverekkel? V­ilágszinvonalúakkal. Kérkedés? Kérdezzék meg Powers urat vagy Viet­namban fogolytáborban élő kollégáit. 1969 utolsó napjaiban, itt a Hegyen, két őrna­gyot kérdezek meg, s egy náluk évekkel fiatalabb főhadnagyot, az OLP ra­­kétás szakemberei közül véletlenül őket. Ha má­sokkal beszélgetnék, kö­rülbelül azonos, vagy igen hasonló adatokat halla­nék, nem mintha ez len­ne a kötelező „válaszsab­lon”, hanem, mert ez a helyzet a légtér őreiné. Nos, ez a helyzet. A hivatásos állomány megszerezte az egyetemi, technikumi, műszaki fő­iskolai képzettséget. Hat­nyolc éve állnak a helyü­kön , keményen dolgoz­tak és tanultak és köz­ben szolgáltak itt, a He­gyen. A frissebben jöttek általában „dupla diplomá­val” jönnek az akadémiá­ról, tisztek is, s mondjuk, az impulzustechnika mér­nökei is. G. főhadnagy­nak, ha rákerülne a sor, meg kellene nyomnia azt a gombot, amely útnak indítja a honi légvéde­lem­ egyik ezüst óriás nyi­lát a sztratoszférában felénk irányított bombá­zók elé. Ehhez éveket kell­­ tanulni. Nem kellett, ha­nem kell, ma is, a köve-­­ telmények nem tartanak­­ vakációt: nőnek, nőnek, nőnek.­­ Képes rá egyedül? Sor­­i katonák nélkül nem. — A kabinban a fel- '. adat: célra irányítani a rakétákat. Az én kezem­től tízezrek élete függhet , — az oldalirányi követés az én dolgom. Emberéle­tek és milliós értékek... Civilkoromban a gyenge­áramú kérdésekkel keve­­­­sebbet foglalkoztam, itt viszont erősen gyarapod­tam az impulzustechnikai képzettségemben. Ezek már nem a fő-­­ hadnagy mondatai. Ezer­­ ket egy csendes, vékony, rendfokozatot nem viselő fiatalember mondja. Mó­­­­csai honvéd. „Kézikövető egy rakétarendszerben” — saját szavával. — A kabinban tökéle-­­ tesen összehangolt mun- ’ kára van szükség.­­ Ezt teszi még hozzá.­­ Meg a családjáról: apja , nagyon meglepődött, ami­kor első eltávozására ha­zatérve, összehajtotta és rendbe rakta a ruháit Hm, nem volt mindig ilyen. Különben vőle­gény. A menyasszony — itt a közelben lakik. Ha lepillant a Hegyről, oda­fér a kislányok házára. Nem, a kezének nem ■zabad remegnie. A Ganz Villanyban ta­nult 3 évet, villamosgép­­technikai szakember lesz, ha majd leszerel. Itt­ ki­váló katona. Az őrnagy mondja róla — a szemén látom, magától nem jött volna elő vele. Körülbe­lül ilyen képzettségi fo­kon áll (sokadmagával) Vati György tizedes, akit azonban nem találtunk itthon, az igazat megvall­va, valami sürgős ünnepi kellékért ment stve. Milyen lesz az ünnep? A tisztek, akik itt lak­nak, családostul, az asz­­szonyokkal együtt ünne­pelnek, s mivel egy ba­ráti kör a kis lakótelep, a klubban koccintanak majd. Valaki megnyeri a pezsgőt, amit az ultiver­seny győztese kap, valaki a bort, a „legjobb asztali­teniszező” címével, rájuk virrad 1970. Tizenkilenc éves férfiakra, akik pél­dául — ha az alegység útra kel — néhány tíz­milliós értéket visznek magukkal egy kamionok­nál nagyobb vontató vo­lánjánál ülve. A légtér gazdáira, védőire, tisztek­re, sorkatonákra, meg az ezüst karcsú „szivarok­ra” a raktárakban, a csi­korgó hó alatt. Meg majd az orgonaillatú tavasz­ban is. Hiszen a Hegy minden évszakban más. A kötelesség soha.­ ­B. rj Hegy, hó, rakéták

Next