Népszava, 1970. január (98. évfolyam, 1–26. sz.)
1970-01-24 / 20. szám
Társasházépítés „jogi készenléttel“ „Hatlakásos társasházhoz építőtársakat keresünk. Közkilátás, másfél- és kétszoba hallos lakások, idei kezdés. Jelentkezni lehet az 5. számú ügyvédi munkaközösségben.” Az utóbbi időben megszaporodtak az ilyen és hasonló hirdetések a napilapokban. Egyre több olyan társasházépítő kollektíva szerveződik, ahol az érdeklődőket valamelyik ügyvédi munkaközösség egy-egy tagja igazítja el. És nemcsak eligazításról van szó ... Figyelemre méltó és igen hasznosnak ígérkező kezdeményezéssel dicsekedhetik most a Budapesti Ügyvédi Kamara. Lényegében arról van szó, hogy hosszú évek vajúdása, tömérdek hibaforrás feltárása után — szervezett és pontos jogi segítséggel — képviseletet és szervezési irányítást kapjanak a gombamódra szaporodó társasházak építtetői. A Kamara elnökével, dr. Gárgyán Tiborral beszélgetünk erről a kezdeményezésről, s az eddig megtett lépésekről. A csalások, visszaélések ellen i Kiindulási „tételünk” tulajdonképpen az a soksok kínos per volt, amelyben az ügyvédek már csak a foltozgató munkát, a „mentsük, ami menthető" alapon való belépést vállalhatták — így dr. Gárgyán Tibor. — A bírósági statisztikák szerint 1958—1959 óta több tucat per és sok száz kárvallott építtető jelezte: ezekben az építkezésekben rengeteg a visszaélési, csalási lehetőség. A laikus, szakkérdésekben járatlan emberek egy-egy gátlástalan csaló, sikkasztó markába kerültek nemegyszer, pénzüket csak bírósági eljárás után lehetett — legtöbbször csak a töredékét — visszaszerezni. Magunk is több ízben írtunk korábban társasház-építkezéseknél tapasztalt súlyos visszaélésekről. Megtörtént, hogy 9 társasházat szervezett egyetlen bűnszövetkezet, két épület árát „menet közben” tökéletesen elsikkasztották. Egy építési „vállalkozó” 42 családot károsított meg, csaknem félmillió forinttal, s mindössze egyetlen, 9 lakásos házat készíttetett el. De volt olyan példa is — szintén bírósági ügy lett belőle —, hogy ha már kész épületet az alapokig le kellett bontani, minden értékesebb, fontosabb nyersanyagot eladott belőle a gátlástalan szerencselovag, a szervező. — Számba vettük, miben segíthetünk, melyek azok a ténykedések, ahol az építtetőket nem lehet magukra hagyni — mondja az elnök. — Jelenleg több száz társasház épül, a társulások létrejöttétől az alapító okirat megszövegezéséig számtalan bonyolult teendővel. ízelítőnek: elsősorban a telekkel kapcsolatos adásvételi szerződések elkészítése szükséges, enélkül sem építési engedélyt, sem kölcsönt nem kaphatnak az építtető közösségek. A telekárak „szabad piaca” igen sok ügyvédi közbelépést, nemegyszer kifejezett nyomozómunkát igényel. Gyakori ugyanis, hogy a telek több tulajdonos birtokában van, vagy egyikük külföldön él; utóbbi időben megtörtént az is, hogy a régen halott tulajdonos örökösei még a hagyatéki eljárást is a vevőkre kényszerítették. Ha a telek megvan, következik a szerződéskötés a kivitelezőkkel, majd — a munka során — a számlázások ellenőrzése, a sűrűn felbukkanó hibás munka esetén azonnal jogi megtorlás (perlés), azután az illetékek, a társasházalapító okirat elkészítése. Garancia a közös vagyonra És — hogy ne feledkezzünk meg a legfontosabbról — a tulajdonosok összekuporgatott pénzének, a letéteknek kezelése. — A társasház-építkezésekbe ma már egyre több kisebb pénzű család is bekapcsolódik. Nyolc— tíz év alatt gyűjtögették össze a kezdéshez szükséges összeget, pedagógusok, technikusok, szakmunkások. Évekig Csáky szalmájaként hullt szét sokuk pénze, túlszámlázások — gyakran sikkasztások miatt. A Kamara akciója azzal jár, hogy az ügyvédi munkaközösségek garanciát vállalnak az ügyfél betétjéért, semmi módon nem károsodhat, s illetéktelen a közös vagyonhoz nem juthat hozzá. Ez az, amit igen lényegesnek tartok: anyagi biztonság a társasház-építtetőknek. Jelenleg már épül néhány tucat társasház ügyvédi segítséggel és garanciával. Több munkaközösségben — 1-es, 30-as — igen lelkiismeretesen és szívesen csinálják ezt a munkát az ügyvédek. Sajnos, a kezdeményezés még kevéssé ismert, másrészt tapasztalható, hogy sokan még húzódoznak ettől a munkától. Jó ötlet, de kevesen ismerik — Két-három évi állandó kötöttséget jelent; azt, hogy szombat-vasárnap is tárgyalnia, beszélgetnie kell az ügyvédnek az építtetőkkel, a munkaközösségek zsúfoltsága erre kényszerít — magyarázza a Kamara elnöke. — Tény az is, hogy a különböző hatóságok sokszor lassan, vontatottan dolgoznak, temérdek felesleges utánjárást jelent ez az ügyvédnek. Úgy vélem, ez a jogi, érdekképviseleti segítség tulajdonképpen csak az első lépést jelenti. Most azt kellene megvizsgálni — ügyvédjeink sok jó ötlettel szolgálhatnak — miként lehetne a különböző eljárásokat gyorsabbá, az ügyintézést rugalmasabbá tenni. Beszélgettünk néhány társasház-építtetővel is. A jogi segítséget jónak tartják, néhányan azt is hozzátették, hogy a 2—3 évi ügyvédi munka díjazása is mértéktartó, nem jelent terhet a családoknak. A tapasztalatok szerint a kamarának az eddiginél jobban kellene propagálnia ezt a kezdeményezést, a lehetőségeket. Több száz társasház építése szerveződik most is, egy részüknél feltétlenül szükség lenne a közös vagyon kezelésének komolyabb ellenőrzésére. A következő ötéves terv pedig tízezres nagyságrendű társasház-építkezésekkel számol. Nem lehet tehát közömbös: vajon meg tudjuk-e szüntetni a társasházak építésénél a csalást, a pénzek fecsérlését, vagy éppen elsikkasztását. T. M. / Olaszországi jegyzetek I. A tömegharcok sikerei AZ ÚJSÁGOLVASÓ, aki az utóbbi hónapokban szinte naponta találkozott a lapokban az olaszországi sztrájkmozgalmakról, a nagyszabású tömegtüntetésekről, az ismétlődő olasz belpolitikai válságról szóló hírekkel, nyilván gyakran feltette magának a kérdést: tulajdonképpen mi is történik Olaszországban? Mi a háttere az utóbbi évtizedek példa nélkül álló tömegmozgalmainak, az osztályharc kézzelfogható éleződésének, a szakszervezeti mozgalom szembetűnő erősödésének és sikereinek? Ha néhány napos olaszországi látogatás után megkísérlünk a helyszíni tapasztalatok alapján választ adni ezekre az izgalmas kérdésekre, akkor első és döntő tényező a tömegek öntudatának és aktivitásának rendkívüli mértékű megerősödése, a mindennapos tömegharc iskoláiban történt megedződése. Ebben jelentős szerepük van a szakszervezeteknek, elsősorban a legnagyobb szakszervezeti központnak, a 2 600 000-es létszámú CGIL-nek, amelynek egységpolitikája az elmúlt év „forró olasz őszén” látványos eredményeket hozott. Ha az utas az olasz újságokat böngészi, naponta valamennyi lap címoldalán találkozhat a szakszervezeti akciókról beszámoló hírekkel, a különböző iparági szervezeteknek és a szakszervezeti központoknak a tömegeket harcra mozgósító kezdeményezéseiről szóló jelentésekkel. AZ OLASZ SZAKSZERVEZETI MOZGALOM 1969-ben kimagasló harci sikereket könyvelhetett el. Az év utolsó negyedére esett a legintenzívebb tömegharcok időszaka. Egyrészt a mintegy 18—20 milliónyi ipari és mezőgazdasági munkás, valamint alkalmazott összességét, sőt ezen túlmenően valamennyi dolgozó réteget érintő, nagy jelentőségű országos kérdések megoldásáért szálltak harcba, mint például a nyugdíjreform, amelyet végül is a szakszervezetek követeléseinek megfelelően sikerült megoldani, vagy a lakáskérdés rendezése, amelyben az olasz munkásmozgalom rendkívüli méretű tömegakciója és általános sztrájkja zajlott le múlt év november 19-én, 18 millió dolgozó részvételével. Másrészt ebben az időszakban újították meg az iparági és egyéb kollektív szerződéseket, amelyek nagy részét hosszas küzdelem után sikerült tető alá hozni, néhány szerződés megkötése pedig ez év elejére maradt. Valamennyi kollektív szerződésnél a szakszervezetek egységes harci programja alapján a következő kérdésekre koncentráltak: az iparág, üzem, vagy intézmény dolgozóinak egészét érintő béremelés, a munkaidő csökkentése, továbbá a szakszervezeti jogok, elsősorban az üzemi szervezkedés intézményes biztosítása. Az eddig megkötött kollektív szerződésekben — természetesen a helyi és iparági adottságokhoz alkalmazkodva — mindhárom alapvető követelés teljesítését sikerült kiharcolni. A TŐKÉSEK, elsősorban a gyáriparosok nagy hatalmú érdekvédelmi szervezetének, a Confindustriának a vezetői természetesen tele vannak panaszszal. Lapjaikban, valamint a kormány által ellenőrzött rádióban és televízióban arról igyekeznek meggyőzni a közvéleményt, hogy a szakszervezetek követeléseinek kielégítése, különösen a béremelések és a munkaidő-csökkentés kiharcolása nagyon megdrágítja a termelést, és az olasz ipar versenyképességét is érinti. Ezzel szemben a tény az , amint arra Novella elvtárs, a CGIL főtitkára a szakszervezeti mozgalom harcait és eredményeit összegező hagyományos évi értekezletén nyomatékosan rámutatott, hogy a hivatalos kimutatások szerint is az olasz bérköltségek 1966-ban 14 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint a Közös Piac többi országában és az olasz dolgozókat sújtó különbség még 69-ben sem csökkent jelentősen. Ami pedig a közvélemény befolyásolását és a szakszervezetekkel való szembefordítását célzó legújabb propagandajelszót illeti, nevezetesen azt, hogy az üzemi szakszervezeti jogoknak a kollektív szerződésekben kiharcolt bővítése és a követelések nem teljesítése esetén állandóan ismétlődő sztrájkok valamiféle „szakszervezeti diktatúrá”-hoz vezetnének, azzal kapcsolatban a szakszervezetek vezetői újból és újból aláhúzzák: éppen az ellenkezőjéről van szó! A reakció kísérel meg minden módon, gyakran nyers erőszakkal is fellépni a dogozók jogos követeléseivel szemben, gazdasági és politikai síkon egyaránt. Ezért volt és van szükség arra, hogy a szervezettség legkülönbözőbb formáinak megújításával és a tömegek állandó harci készenlétével akadályozhassák meg ezeket a próbálkozásokat. AZ ÜZEMI SZERVEZKEDÉS JOGA, elsősorban pedig annak a szerződéses biztosítása, hogy az üzemben szakszervezeti gyűléseket lehet rendezni, amelyeken nem üzemi szakszervezeti vezetők — tehát iparági, vagy központi küldöttek — is részt vehetnek, először valósul meg ilyen formában az olasz szakszervezeti mozgalomban. Ez — a dolog jelentőségét tekintve — túlszárnyalja a gazdasági téren kivívott eredményeket is. Persze, mindez nem ment harc nélkül. Sőt, az osztályharc erőteljes éleződéséhez és páratlan arányú tömegmozgalmak kibontakozásához, a „forró ősz” milliós demonstrációihoz vezetett, amelyek során új harci formák, új szervezeti módszerek kialakítása, mindenekelőtt pedig a dolgozók egységének magasabb szintre emelése valósult meg. Következő cikkünkben erről számolunk be. Gedeon Pál (Következik: Az egység fegyverével) Tömegtüntetés Torinóban A munkához szív is kell Ha a fonodában a gépek felmondják a szolgálatot, megjelenik egy kék munkásruhás férfi, néhány percet igazít, bütyköl, s nemsokára újra megindul a fonal. Ők a karbantartók, s egyben a Steinmetz szocialista brigád tagjai. — A szegedi gyárba új gépeket vettek — fogad Jánosik József brigádvezető. — A régieket nekünk adták át. Nem túlzok, ha azt mondom, gyalázatos állapotban voltak. Rengeteget dolgoztunk, amíg úgy ahogy helyrepofoztuk azokat. A brigád sok újítást adott be, mert mindenki azt akarta, hogy jól menjenek a masinák. De az újítások megvalósítása is ránk várt. A cseppnyi kis műhelyünkben. És emellett még a napi rendes munkánkat sem hanyagolhattuk el... Ennek ellenére közülünk senkit sem hallottak panaszkodni. A munkához szív is kell... Majd Jánosik József az r ! Két brigádvezetővel beszélgettem a Magyar Pamutipari Vállalatnál. Egyikőjük nő, a másik férfi. Az egyik brigád csak most küzd a címért, a másik már többször el- Még senki sem Fonoda, Vulkán szocialista brigád. Tagjai aszszonyok. A legidősebb közülük 55, a legfiatalabb 20 éves. Brigádvezetőjük, Kiss Sándorné mondja: — Eddig a kártolónők azt mondták: „Csomósan megy az anyag, hát csomósan megy. Akinek nem tetszik, majd kijavítja.” Így volt azelőtt. Ma menjen csak ki, nézze meg, hogyan dolgoznak az emberek. Pedig nem mentek el a régiek és nem jöttek újak... A fesztelenül beszélgető, közvetlen asszony most keresi a megfelelő kifejezést, aztán így folytatja: — Lehet, hogy sokszor elmondták már ezt, lehet, hogy túl megkoptak a szavak, de higgye el: a brigáddá alakulás átformált minket. Igen. Azóta valahogy együtt akarunk lenni, önzetlenül segíteni akarunk egymásnak ... Nincs olyan kérés, amit ne teljesítenének. Még senki sem mondott nemet semmire. Ez pedig ma nem kis dolog ... A brigád 1969. március 21-én alakult. A gépekre azóta is ugyanazok a dolgozók ügyelnek, mint azelőtt. Valami mégis történt. Egy kicsi, de jellemző példa: a hulladék még nemes anyagot is tartalnyezte azt. Ugyanabban a gyárban dolgoznak, nehézségeik mégiscsak helyenként hasonlóak. Mintha az idő itt is, ott is más gondokat, más követelményeket szülne... mondott nemet már. A brigádtagok az eddigiekkel ellentétben ezt kiválogatták. És az elmúlt évben 254 ezer forint értékű anyagot mentettek meg... — Nekünk sem fenékig tejföl az élet — folytatja Kiss Sándorné. — Nagy a munkaerőhiány a vállalatnál. Ha a tervet teljesíteni akarjuk, akkor az itt levőknek „rá kell tenni az eddigi fejadagra”. Fél éve aztán olyan a hajtás, hogy másfélszeresét adjuk a normális munkának. Túlvállalás, vasárnapi műszak, szóval éppen elég. De csináltuk. Mert valamit mindig ki kell tűzni az emberek elé, ami serkent. Egy célt, amit el kell érni... Az üzemben lassan futnak el előttem az „elefántok”. Magukba szippantják a levegőben szállongó apró, finom szálakat. És látom azt a négy álló gépet, amit kék műanyag lepellel letakartak. Nincs számukra munkáskéz. És beszéltem néhány asszonnyal a brigádtagok közül. Keresetük az eltelt közel egy év alatt érezhetően emelkedett. Szinte kivétel nélkül elégedettek, s szavaik kapcsolódnak Kiss Sándorné mondataihoz, öntudatról beszélt. És itt, a fonó 1-esben senki még egy pillanatra sem mosolyodik el a szavak hallatán ... — Az a baj, hogy sokául csak azt nézik, mi van a borítékban. Nem azt mondom, ez is kell. De én a lényeget valahogy úgy fogalmaznám meg: ne csak azt nézzük, ami a borítékban van!... A mozgalommal az emberek gondolkodásmódját is alakítani lehet. Ezzel szemben a felajánlások nálunk nem mindig ezt a célt szolgálják. Gyakran csak papíron, vállalunk. A kulturális felajánlások a Akár leivel is beszéltem a gyárban, a karbantartókat mindenki dicsérte. Néhányan azt mondták: „Emberfeletti munkát végeztek." / . A szakszervezeti bizottság termelési felelőse így látja a helyzetet: „ A sok ki-be lépő megzavarta a szocialista brigádmozgalmat is. Én magam is azt mondtam: „Nem érdekel, hogyan, de töltsétek fel a létszámot!" Kényszermegoldás volt. Csak az a kérdés, hogy jó-e ez így? A felhígítás nem rontja-e a minőséget?... Valamit tenni kellene. Valamit tenni is fogunk, mert a felelősség bennünket is nyom ... legritkább esetben valósak. Javasoltam például, hogy mindenki rendszeresen járjon könyvtárba. Elfogadták. Azóta jó pár hónap eltelt, s van, aki még be sem iratkozott. Valahogy úgy látom én, hogy nincs időnk a gondolkodásmód alakítására. Van, aki kereken kimondja: „Engem a politika nem érdekel.” De ebbe semmiképpen nem szabad beletörődni. Kell, hogy időt szakítsunk, a nevelésre, és fel kell keltenünk az érdeklődést az emberekben. Ellenkező esetben visszaesik a brigádunk. Két szocialista brigád. Az egyik alig egy éve dolgozik együtt. Ők elégedettek. Valóban sikerült első lépésként egy jó szellemű kollektívát kialakítani. A másik brigád lassan már öt éve alakult, s többször elnyerték a címet. A gazdasági eredményeken túl, ők már valami mást is igényelnek. S ez az igény nem hiányzik a mozgalom célkitűzéseiből sem. Csak valahogy a gyakorlatban az esetek egy részénél elsikkad. Pedig én is azt hiszem, „kell, hogy időt szakítsunk a nevelésre, és fel kell keltenünk az érdeklődést az emberekben"... Mélykúti Attila Két brigád egy üzemből A mozgalommal az emberek gondolkodásmódját is alakítani lehet Kell, hogy időt szakítsunk a nevelésre FAO—magyar vegyes bizottság alakult Több szakaszos fejlesztési programok, R. Etchats, az ENSZ fejlesztési program különleges alapjának igazgatója és Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a FAO magyar nemzeti bizottságának elnöke pénteken a MÉM- ben szerződést írt alá, amelynek értelmében az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete, a FAO és Magyarország szakembereiből konzultatív vegyes bizottság alakul. A megállapodás szerint a fejlődő országok öntözési mérnökei és technikusai számára Budapesten, Gödöllőn és Szarvason továbbképzési lehetőséget biztosítanak. Fiatal magyar szakemberek pedig hathónapos külföldi tanulmányúton vehetnek részt A konzultatív vegyes bizottság rövidesen elkészíti a Tisza 11. vízrendszer nyolc modellüzemének terveit. Ezekben a mintagazdaságokban próbálják majd ki, hogyan lehet a területen a leggazdaságosabb módon felhasználni az öntözővizet A tapasztalatok alapján alakítják majd ki az egész öntözőrendszert amely 1985-ig készül el. A FAO-program második szakaszát szintén a konzultatív vegyes bizottság készíti elő. Az általa összeállított terveket 1971. február végéig hagyják jóvá. Ez az újabb megállapodás azt rögzíti majd, hogy a FAO és az ENSZ fejlesztési programja milyen berendezéseket és licenszeket bocsát a modellüzemek rendelkezésére. Ezekben az üzemekben egyébként a fejlődő országok szakembereit is kiképzik és később a tapasztalatokat nemzetközileg hasznosítják. (MTI) A NÉPSZAVA TELEFONSZÁMA: 224—819* NÉPSZAV 1970. január 24 .