Népszava, 1970. február (98. évfolyam, 27–50. sz.)

1970-02-01 / 27. szám

ry /re­X­CJ / Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 98. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA 1,20 FORINT 1970. FEBRUÁR 1. VASÁRNAP Hazaérkezett a magyar küldöttség az NDK-ból Együttműködésünket tovább szilárdítjuk minden területen Kádár János nyilatkozata a berlini látogatásról Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Politikai Bizottság tag­ja, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke — akik az NSZEP Közé­­ponti Bizottsága és az NDK Minisztertanácsa meghívására baráti láto­gatást tettek az NDK- ban — szombat délelőtt visszaérkeztek Budapest­re. Fogadásukra a Nyugati pályaudvaron megjelen­tek: Komócsin Zoltán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizott­ság titkárai, dr. Ajtai Miklós, a PB póttagja, a kormány elnökhelyettese, dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter, Péter János kül­ügyminiszter, Gyenes András, és Jakab Sándor, a Központi Bizottság osz­tályvezetői. Ugyancsak jelen volt dr. Herbert Plaschke, az NDK buda­pesti nagykövete. Kádár János a megér­kezés után a pályaudva­ron nyilatkozott az új­ságíróknak az NDK-ban tett látogatásról. — Látogatásunk ered­ményeit a nyilvánosságra hozott közös közlemény összegezi. A Berlinben folytatott eszmecsere ré­sze a szocialista országok között az utóbbi években kialakult gyakorlatnak. Mind a belső építőmun­­ka­, mind a nemzetközi helyzet azt igényli, hogy a szocialista országok kép­viselői — kétoldalú és sokoldalú tanácskozások keretében — rendszeresen kicseréljék véleményüket, hogy módjuk legyen a legidőszerűbb politikai kérdések megtárgyalásá­ra, a szocialista építésben szerzett tapasztalatok meg­ismerésére, azok kölcsönös hasznosítására. Ezek a ta­lálkozók jó alkalmat nyújtanak arra is, hogy demonstráljuk politikai egységünket, egyetérté­sünket. — Fock elvtárs és jó­magam készséggel, öröm­mel tettünk eleget a Né­met Szocialista Egység­párt Központi Bizottsága és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya meghívásának. Mint is­meretes, a látogatás há­rom napos volt. E három nap intenzív munkával, érdemi megbeszélésekkel, olyan létesítmények meg­tekintésével telt el, ame­lyek valamilyen módon összefüggésben álltak be­szélgetésünk témáival . Walter Ulbricht és Willi Stoph elvtársak, va­lamint az NDK más párt- és állami vezetői, a test­véri ország dolgozói a leg­nagyobb szívélyességgel, testvéri barátsággal fo­gadtak bennünket. Tár­gyalásaink, munkaprogra­munk minden aktusának légköre szívélyes, elvtár­­sias, s­­ ami a napi­rendre tűzött kérdéseket illeti, gyakorlatias volt. Sorra vettük az időszerű elvi, politikai kérdéseket, ismertettük álláspontun­kat, kicseréltük vélemé­nyünket, s mint ismere­tes, hangsúlyoztuk elvi egységünket. Beszéltünk a jövő feladatairól is. Mind­két fél szilárd elhatáro­zása, hogy együttműkö­désünket tovább szilár­dítjuk és bővítjük min­den területen, ahol az nemzetközi harcunk szem­pontjából szükséges, s a két nép érdekeinek, meg­felel. Közös úton A barátság: elkötelezettség. És annak a biztos tu­data, hogy számíthatunk egymásra. Így van ez két ember, de két nép, két párt és két állam esetében is. Hazánk és a Német Demokratikus Köztársaság barátságának több mint két évtizedes hagyományai vannak. Két évtized hétköznapjai, a közös munka, a közös célok, megvalósításáért vívott harc élményei, eseményei megbomlhatatlanná tették barátságunkat. A barátság útjának vannak nagy je­lentőségű állomásai. Pillérek, amelyek közt a barát­ság hídja ível. Ilyen állomás volt az a január végi három nap, amelyet Kádár János és Fock Jenő ba­ráti látogatáson az NDK-ban töltött. — Mostani látogatásunk célja — mondotta Ká­dár János, amikor üdvözölte az NDK egyik repre­zentáns üzemének dolgozóit —, hogy véleményt cse­réljünk a bennünket kölcsönösen érdeklő időszerű politikai kérdésekről, megvizsgáljuk együttműködé­sünk további bővítésének lehetőségeit, kicseréljük szocialista építőmunkánk során szerzett tapasztala­tainkat, s nem utolsósorban, hogy ország-világ előtt demonstráljuk a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság egységét, pártjaink, kor­mányaink együttműködését, népeink barátságát. Ezeket a szavakat erősítette meg a megbeszélé­sekről kiadott közlemény, amelyből kitűnik, hogy a háromnapos látogatás teljes sikerrel zárult. Egymásnak és a szocialista közösségnek, a szo­cializmus ügyének elkötelezett barátok folytattak megbeszéléseket az egység és a testvéri együttműkö­dés szellemében pártjaink, országaink, népeink közös ügyeiről, s szilárd egyetértésben, a nézetek teljes azonosságán alapuló biztonságérzettel tárták a világ elé véleményüket az időszerű nemzetközi kérdések­ben. É­rthető módon Európáról, kontinensünk biztonsá­­­i­­gáról esett a legtöbb szó. Népeink emlékeikben, 111 idegeikben őrzik két pusztító világégés borzal- Is­mait. A tárgyalásokról kiadott közlemény újólag aláhúzza az európai szocialista országok párt- és ál­lami vezetők 1969. december 3—4-i moszkvai tanács­kozásának jelentőségét. E tanácskozás megállapodá­sának szellemében a magyar és az NDK vezetők megerősítették: „Továbbra is kitartóan arra töre­kednek, hogy Európa földjein a békés egymás mel­lett élés a különböző társadalmi rendszerű európai államok kapcsolatainak egyetemes normájává vál­jék.” Értékelték a Varsói Szerződés tagállamai Politi­kai Tanácskozó Testületének kezdeményező jellegű budapesti felhívását, s a megbeszélésekről kiadott közlemény jogos megelégedéssel állapította meg, hogy Európa népei egyre jobban felismerik az euró­pai biztonsági konferencia mielőbbi megtartásának szükségességét. E­urópa nyugalma, a kontinens jelene és jövője szempontjából egyaránt sorsdöntő azoknak a realitásoknak a széles körű elismerése, amelyek a második világháború után alakultak ki föld­részünkön. Ezért indokolt és jogos az a követelés, hogy az NSZK és a többi kapitalista állam a nem­zetközi jog alapján létesítsen egyenjogú kapcsolato­kat az NDK-val. A két német állam léte napjaink Európájának meghatározó realitása. A béke és biz­tonság szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy közös ügyeink — a kontinens népeinek legfon­tosabb közös ügye pedig a béke és nyugalom bizto­sítása, a feszültség enyhítése — megvitatásánál jelen vannak-e, s méghozzá egyenjogú félként vannak-e jelen az NDK képviselői. Elsősorban természetesen a két német állam kapcsolatainak rendezése a fontos. Ehhez megfelelő alapot ad az NDK Walter Ulbricht által nyilvánosságra hozott és az NSZK elnökéhez eljuttatott kilencpontos államszerződés tervezete. Hazánk és az NDK vezetői a berlini tárgyaláso­kon széles körű eszmecserét folytattak a két párt és állam kapcsolatainak és együttműködésének bővíté­séről, ezek lehetőségeiről, s megállapították, hogy az eddigiekben az 1967-ben aláírt baráti szerződés szel­lemében m­űk­öd­tünk együtt — sikerrel. A berlini tanácskozás tovább erősítette­­ lazánk és­­ az NDK megbonthatatlan barátságát, tovább LM erősíti a szocialista közösséget, tevékenyen szol­­gálva az európai béke és biztonság ügyét. Az NDK sikerei a mi erőinket is növelik . Munkánk legfőbb el­bírálói természetesen nem mi magunk vagyunk, mégis szeretném elmon­dani, hogy a látogatás légkörével és eredményei­vel nagyon elégedettek vagyunk. Mint ismeretes, Fock elvtárssal együtt vi­szonylag rövid idő alatt másodszor jártunk Ber­linben. Tavaly október elején ugyanis részt vet­tünk a Német Demokra­tikus Köztársaság fenn­állásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ju­bileumi ünnepségeken. Mind az akkor szerzett benyomások, mind a mos­tani megbeszélések, talál­kozások tapasztalatai igen jók. A Német Szocialista Egységpárt, a Német De­mokratikus Köztársaság egész dolgozó népe — ter­mészetesen a saját viszo­nyainak megfelelő konk­rét célokkal és módszerek alkalmazásával — szerve­zetten és céltudatosan dolgozik a politikai mun­ka, a gazdasági építés te­rületén, a kultúra fejlesz­tésén, a közgondolkodás formálásán egyaránt. Erélyel, célratörően, igen komoly eredményekkel dolgoznak nagy szocialis­ta céljaik eléréséért. Közös elveinkből, köl­csönös érdekeltségünkből fakad, hogy nagy öröm­mel töltenek el bennün­ket a Német Demokra­tikus Köztársaság impo­náló eredményei, s azt tartjuk, hogy az NDK- ban elért sikerek a mi népünk erőit is növelik. A tárgyalásokról szólva Kádár János hangsúlyoz­ta: " Természetesen arra törekedtünk, hogy sorra vegyük kétoldalú kapcso­lataink legfontosabb kér­déseit. Kölcsönösen tájé­koztatást adtunk az or­szágainkban folyó szocia­lista építőmunkáról és sok időt szenteltünk a kap­csolatok konkrét kérdé­seinek, hiszen ez is alap­ja a tapasztalatcserének. Kölcsönösen és ismétel­ten nagy megelégedéssel állapítottuk meg — bár egyes területen más-más módszerekkel dolgozunk —, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspártot és a Német Szocialista Egy­ségpártot a szocializmus építésének alapelveit il­letően elvi közösség fűzi össze. Különösen so­kcat foglalkoztunk a gazdasá­gi építés kérdéseivel, amelyek döntő szerepet játszanak szocialista cél­jaink mielőbbi elérésé­ben, a dolgozó emberek életének megjavításában. Kapcsolataink fejlesztése . Tanácskozásai m­b­on az együttműködés úgy­szólván minden területét érintettük. A Magyar Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köz­társaság között egészsé­ges, széles körű és évről évre fejlődő együttműkö­dés alakult ki. Örömmel nyugtáztuk, hogy az utóbbi időben évről évre 12 százalékkal növeke­dett a két ország közötti áruforgalom. Éppen öt esztendővel ezelőtt tár­gyaltunk német elvtár­sainkkal arról, hogy öt év alatt körü­lbelül 60 szá­zalékkal kell növelnünk a forgalmat. Akkoriban (Folytatás a 2. oldalon) Fock Jenő, Kádár János, Kádár Jánosné, Nyers Rezső, Komócsin Zoltán a pályaudvari fogadtatáson (MTI Fotó : Pálfai Gábor felvétele) Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Prágából Az SZVSZ igazolta a történelmi küldetéséhez fűzött reményeket Magyar felszólalások a prágai nemzetközi szakszervezeti konferencián A londoni szakszerve­zeti világkonferencia év­fordulója alkalmából Prá­gában folyó nemzetközi tanácskozás második nap­ján két magyar felszóla­lás hangzott el. A délelőt­ti ülésen Forgács Pál, a Vegyipari Nemzetközi Szakmai Szövetség főtit­kára arról beszélt, hogy nem elegendő, ha a szak­­szervezetek kinyilvánít­ó délutáni ülésen fel­szólalt Timmer József, a SZOT titkára. Timmer József beveze­tőben hangsúlyozta, hogy a londoni konferencia szellemében létrejött Szak­­szervezeti Világszövetség igazolta a történelmi küldetéséhez fűzött vá­rakozásokat és reménye­ket. Az időközben bekö­vetkezett szakadás ellené­re tovább erősödik, mert nem tévesztette szem elől osztályharcos hivatását, és mert alapél­éi szellemé­ben változatlan erővel harcol a béke megóvá­sáért, az emberi jogok ki­vívásáért és továbbfej­lesztéséért, a dolgozók gondjainak, problémáinak megoldásáért, élet- és munkakörülményeinek ja­vításáért. ják az egység iránti óha­jukat, hanem konkrét lé­péseket kell tenni a kü­lönböző vallási és politi­kai felfogású, illetve párt­állású szervezett munká­sok aktív, folyamatos együttműködése érdeké­ben. Rámutatott, hogy ez különösen fontos a szak­­szervezetek ipari tevé­kenységének eredményes­sége szempontjából. A továbbiakban arról a sokoldalú segítségről és támogatásról szólt, mely­ben az SZDSZ a szocia­lista országok szakszerve­zeteit részesítette. Rámu­tatott, milyen sokat me­rítettek a mi új úton já­ró, új társadalmi viszo­nyok közepette dolgo­zó szakszervezeteink az SZVSZ negyedszázados tárházából. Az SZVSZ mindenkor védte és oltal-­ mazta a szocialista orszá­gok szakszervezeteit a nemzetközi osztályellen­­ség támadásaival szem­ben, és a szocialista or­szágok szakszervezetei az SZVSZ-szel együtt ellen­álltak ezeknek a­­ roha­moknak. Új típusú szakszervezet a miénk — mondotta ez­után —, új történelmi, társadalmi körülmények között dolgozunk, keres­sük és fejlesztjük a cél­jaink megvalósításához legalkalmasabb munka­­módszereket. És elvitat­hatatlan, hogy a történe­lem során még sohasem volt lehetősége szakszer­vezeteknek olyan közvet­len módon, olyan igazán szolgálni a dolgozó embe­rek érdekeit, mint a szo­cialista viszonyok között. Felszólalása további ré­szében Timmer József foglalkozott azzal a fele­lősséggel, amelyet az SZDSZ a gyarmati sorban élő emberek sorsáért vál­lalt, majd a tőkésorszá­gokban folyó osztályharc éleződéséről és az SZVSZ befolyásának növekedé­séről szólt. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szak­­szervezeti mozgalom meg­osztottsága ellenére is ér­vényesül a Szakszervezeti Világszövetség jelentős befolyása a nyugati tőkés­­országok dolgozóinak ak­cióiban. A tőkésorszá­ok munkásai állják a nagy megpróbáltatásokat, és — mint mondotta — mi szo­lidárisak vagyunk har­cukkal. A SZOT titkára befeje­zésül arról beszélt, hogy a londoni konferencia, majd az SZVSZ megala­kulása óta történelmi ese­(Folytatás az 5. oldalon) Timmer József beszéde A nogd­íjkiegészítésről Palotai Károly főigazgató-helyettes tájékoztatója A Minisztertanács leg­utóbbi ülésén — aho­gyan már közölték a la­pok — megtárgyalta és elfogadta a Szakszerveze­tek Országos Tanácsának és a munkaügyi minisz­ternek a nyugdíjak és járadékok kiegészítésére vonatkozó együttes elő­terjesztését. Az intézke­dés részleteiről érdeklőd­tünk a Szaktanács Tár­sadalombiztosítási Főigaz­gatósága helyettes veze­tőjétől, Palotai Károlytól . A szakszervezetek rendszeresen foglalkoznak a nyugdíjasok helyzeté­vel, ennek ismeretében dolgozták ki javaslatu­kat, amelyben tavaly no­vemberben kialakította álláspontját az MSZMP Központi Bizottsága, majd napirendre tűzte az or­szággyűlés is. A határo­zat — amint köztudomá­sú — 900 millió forint­tal egészíti ki a nyugdí­jak, járadékok évi össze­gét, 1970. március 1-jei hatállyal.­­ A határozat értelmé­ben az 1969. január­­ előtt megállapított havi 1600 forinton aluli nyug­díjak és járadékok kiegé­szítésének összegét, a dif­ferenciálást az szabja meg, hogy a különböző időpontokban megállapí­tott nyugdíjak között még mindig nagyok az arány­talanságok. A régi nyug­díjak lényegesen alacso­nyabb összegűek, ezekhez tehát több kiegészítést adunk. Indokolja ezt az is, hogy a régi nyugdíja­sok magas koruk, egész­ségi állapotuk miatt már aligha képesek bár­milyen keresettel segíteni magu­kon.­­ Ennek megfelelően az 1954. október 1 előtt megállapított öregségi, rokkantsági, özvegyi, szü­lői nyugdíjak és az árva­ellátás összegét 20 száza­lékkal egészítjük ki. Az 1954. október 1 és 1958. december 31 között meg­állapított nyugdíjak havi 10 százalékkal emelked­nek. A 20, illetve a 10 százalékos emelés azon­ban nem lehet kevesebb 60, illetve 40 forintnál. Az 1959. január 1 és 1968. december 31 közötti idő­szakban megállapított nyugdíjak esetében 60 fo­rinttal növekszik az öreg­ségi, 40 forinttal az özve­gyi, szülői, rokkantsági nyugdíj és az árvaellátás.­­ Ugyancsak 60, illet­ve 40 forintos kiegészítés jár a mezőgazdasági tsz és a kisiparos nyugdíja­soknak. Gondoltunk egyéb­ként a tsz öregségi, mun­kaképtelenségi és özvegyi járadékok kiegészítésére is: ez egységesen 40 fo­rint.­­ A Minisztertanács évi 18 millió forintot bo­csátott a tanácsok ren­delkezésére, hogy egyéni elbírálás alapján rend­szeresen segélyezzék a rászoruló tsz-járadékoso­­kat, illetve özvegyeiket. — Változnak-e a nyugdíj­­minimumok? — A rendelkezések szükségessé teszik ezt. 1970. március 1-től a mun­kaviszony, illetve a kis­ipari termelőszövetkezeti tagság alapján járó öreg­ségi nyugdíj minimális összege 550 helyett 610 forint, az özvegyi nyug­díjak legkisebb összege 385-ről 425 forintra, az árvaellátás minimuma 193-ról 233 forintra emel­kedik.­­ Természetesen ezzel nem tekinthetjük megol­dottnak a nyugdíjasok problémáját. Az új intéz­kedés csupán a legége­tőbb napi gondokat eny­híti. A kiegészítéssel a különböző időpontokban megállapított nyugdíjak közötti aránytalanságot akartuk csökkenteni. A szakszervezetek továbbra (Folytatás a 2. oldalon)

Next