Népszava, 1970. március (98. évfolyam, 51–75. sz.)

1970-03-01 / 51. szám

Májusra megnyílik Helyreállítják a pécsi Barbakánt Tölgyfa híd a várárok fölött • Kör alakú „gyilokjáró" Teljesül a pécsiek het­venéves vágya: hamaro­san megnyitják a nagy­­közönség előtt a várfal egyik legszebb részét, a Barbakánt és környékét. A városi tanács 21 la­kást bontott le, hogy a déli és nyugati várfalat kiszabadítsa a régi házak gyűrűjéből. Csak ezt kö­vetően kezdődhetett meg a Barbakán rekonstruk­ciója. A tervek szerint tölgyfából készült híd ível majd át a várárkon. A Barbakán belsejében kör alakú, fából készült sé­tányt képeznek ki, az egy­kori, úgynevezett gyilok­járó mintájára. A Barba­kán átadásával egyidőben megnyitják a püspöki pa­lota déli kertjét is, amely­nek ősi növényzetét ki­egészítik. Kezdetben nyá­ri kamarahangversenye­ket rendeznek a kertben, később pedig itt kap he­lyet a „pécsi panteon" is, azoknak a szobrával, akik — a középkortól napjainkig — kiemelkedő érdemeket szereztek a vá­ros életében. A Barbakán helyreállí­tása télen sem szünetelt, s a város vezetői arra szá­mítanak, hogy legkésőbb május elsején átadhatják Pécs újabb látványossá­gát. M.L. A rudabányai bányamúzeum meglevő épülete mellett a különféle bányamű­velési módok és főtőbiztosítások bemutatására egy mesterséges föld alatti vá­gatot képeztek ki. Képünk: a föld alatti múzeum egy részlete (MTI Fotó : Kunkovács László felvétele) Darvas József nyilatkozata a szocialista írószövetségek nemzetközi konferenciájáról Szombat délben vissza­érkezett Budapestre az a magyar íródelegáció, mely Bukarestben részt vett a szocialista országokban működő írószövetségek ve­zetői­neki nemzetközi ta­nácskozásán. Darvas Jó­zsef, a Magyar Írók Szö­vetségének elnöke vezette a delegációt, amelynek tagja volt az írószövetség részéről Dobozy Imre fő­titkár, Molnár Géza kül­ügyi titkár, Fehér János külügyi csoportvezető, va­lamint Simon István, a Kortárs főszerkesztője. Darvas József pénteken felszólalt a bukaresti saj­tókonferencián, szomba­ton pedig a Magyar Táv­irati Iroda munkatársának nyilatkozott.­­ Hetedik alkalommal került sor a szocialista or­szágokban működő írószö­vetségek vezetőinek nem­zetközi találkozójára. A bukaresti találkozón elis­meréssel nyilatkoztak a delegátusok arról a mun­kaformáról, amelyet a Magyar Írók Szövetsége előbb a szovjet írószerve­­zettel, majd a lengyel író­szövetséggel valósított meg, vegyes bizottságot hozva létre a fordítások szorgalmazására, az iro­dalmak megismertetésé­nek szorgalmazására.­­ A kölcsönös könyv­kiadások tekintetében a részt vevő országok — Bulgária, Magyarország, az NDK, Kuba, Mongólia, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlo­vákia — írószövetségi ve­zetői egyetértettek a mű­vek átültetésének, széles körű propagálásának dol­gában. Egyelőre bizonyos stagnálás mutatkozik a fordításokban, illetőleg előfordult, hogy nem min­dig az arra legérdemesebb írásműveket fordították le.­­ Elismeréssel fogad­ták a találkozó részvevői a magyar küldöttek által elmondott olyan híreket, hogy nemrégiben Buda­pesten a lengyel irodalom magyarországi helyzetéről rendeztek szimpoziont, s most a romániai írószö­vetséggel történt megálla­podás, "hogy ez év őszén az elkötelezettség és az írói szuverenitás témáját tűzik együttes napirendre. Ugyancsak az idén a Szov­jetunióban megrendezik a magyar dráma, tágabb ér­telemben a magyar iroda­lom ünnepi hetét. (MTI) NÉPSZAVA 1970. március 1 Bátran szakítanak a beidegződött „hagyománnyal66 Figyelmet érdemlő gondolatok a nyereségrészesedés elosztásáról Két dolog foglalkoztat­ja most leginkább a Kis­motor- és Gépgyár dolgo­zóit: megkapják-e a ki­váló vállalat címet, amit megpályáztak, illetve, hogy mennyi lesz a nyereség­részesedés. Az első kérdésre ma még senki sem tud fe­lelni. Mindössze annyi bi­zonyos, hogy „kiváló’’ ered­ménnyel zárták az 1969-es évet. Kilencvenhét millió forint nyereséget értek el, — Korai az érdeklődés. A vállalati mérlegbeszá­moló ellenőrzését éppen hogy befejeztük — vála­szol Trattner Ferenc számviteli főosztályveze­tő. — Hogy ki mire szá­míthat személy szerint, arról pillanatnyilag csak általában beszélhetünk. — A részesedési alap elosztását a kollektív szer­ződésben szabályoztuk. Ebben rögzítettük, hogy a nyereségrészesedés egyik felét bérarányosan, a má­sikat pedig a végzett munka szerint kapják a gyáregységek. Hozzávető­leges pontossággal min­denhol sejtik, mire szá­míthatnak kollektíván. Egyetlen kikötésünk: a „legjobb” és a „legrosz­­szabb” gyáregység közöt­ti eltérés nem lehet több 25 százaléknál — foly­tatja Varga Ottó, a vár­t ezzel többet, mint ta­valy. A második kérdés­re tehát már konkrétabb a válasz: nyereségükből 6,5 millió forint részese­dési alapot képezhettek s am­ átlagosan 24 napi munkabérnek felel meg. Az átlag, persze, sok mindent eltakar. Az em­bereket viszont mégis csak érdekli, hogy egyé­nenként mire számíthat­nak.­lalati szakszervezeti ta­nács titkára.­­ A részesedési alap egy részét év közben el­költöttük. A bérszínvonal mintegy 3 százalékos eme­lése körülbelül 8 napi ré­szesedésnek felel meg. A műszaki, gazdasági veze­tők tavaly folyamatosan 1 250 000 forint célpré­miumot kaptak, az előre kitűzött feladatok teljesí­téséért. Ez az összeg vál­lalati átlagban mintegy 4,5 napos részesedéssel egyenlő — mondja Vajda Sándor üzemgazdasági fő­osztályvezető. — Mindent egybevetve, átlag 12—13 napi részesedést osztha­tunk. — Persze, lesz, aki töb­bet, lesz, aki kevesebbet köp. Az egyenlősdit nem tá­m­ogatjuk — ismerteti a vállalat szakszervezeti tanácsának álláspontját Varga Ottó. — Bérará­nyosan körülbelül 8, a munkában töltött évek alapján 3—4, a kiemelke­dően dolgozó munkások, műszakiak és alkalmazot­tak honorálására pedig 1,5 napot fordítunk. Az idén a korábbinál erőtel­jesebben szeretnénk dif­­ferenciálni. Töprengeni kezdtünk, s rájöttünk, hogy ennél jó­val kevesebb ember befo­lyásolja lényegesen a vál­lalat egészének gazdálko­dását, a nagy többség vi­szont a különböző rész­területeken játszhat meg­határozó szerepet. Ezért a kollektív szerződésben csak körülbelül huszonöt vezetőt szándékozunk anyagilag is felelőssé ten­ni a vállalat esetleg vesz­teséges gazdálk­od­ásáért, a többi anyagi érdekeltsé­gét viszont saját területé­hez akarjuk kapcsolni — mondja Vajda Sándor. Munkaköröket, beosz­tásokat premizálnak ez­után? — Szó sincs róla. El­lenkezőleg. A beosztás nem jár automatikusan, nyereségprémiummal vagy nyereség jutalommal. Csak annak fizetünk, aki meg is dolgozik érte — folytatja az üzemgazda­sági főosztályvezető. — Nincs két egyforma em­ber. Az egyik csak dol­gozgat, amíg a másik teli ötlettel és lelkiismerete­sen, szorgalmasan, áldo­zatkészen dolgozik. Nem vitás, melyik érdemel többet És mi az utóbbi típust szeretnénk anyagi­lag is az eddiginél sok­kal jobban megbecsülni. Hogyan képzelik el ezt a gyakorlatban? „Nem támogatjuk az egyenlősdit** Fogszuvasodás ellen a sikondai víz Magas fluor tartalmú vizet találtak a közel­múltban a Komló közelé­ben levő sikondai üdülő­hely három mélyfúrású kútjának vizében. Külö­nösen az S4-es jelzésű kút vize gazdag fluorban: a Baranya megyei KÖJÁL dr. Szabó Lajos vezette kutatócsoportjának meg­állapítása szerint 4,6 mil­ligrammot tartalmaz lite­renként. (Dr. H. Trendley Dean amerikai fogorvos már 1940-ben kimutatta, hogy aki egymilliomod rész fluort tartalmazó tűzet iszik, az megmenekül a fogszuvasodástól. Amikor az amerikai kutató a Mi­chigan állambeli Grand Rapids város ivóvizét fluorozta, rohamosan csökkenni kezdett a fog­szuvasodás a lakosság körében. Hasonló eredmé­nyekre jutottak az NDK kutatói is, akik a gyer­mekek körében végeztek hat évig tartó kísérletet.­ A megyei tanács avval a gondolattal foglalkozik hogy palackozó üzemet létesít és a három sikon­dai kút vizét ásványvíz­ként, esetleg üdítőitalba keverve hozza forgalom­ba. (m. 1.) A beosztás önmagában nem érdem . Azelőtt mintegy két­száz különböző beosztású gazdasági vezetőt sorol­tunk az I. és II. részese­dési kategóriába. A ka­tegorizálást megszüntető kormányhatározat után szabad kezet kaptunk SOHASEM POFONOKKAL .. merem remélni, hogy soraimat nem hagyja megválaszolatlanul” — kötötte lelkemre a levél­író. Védelmébe véve a na­pokban megbírált szállo­daigazgatót, aki tettleges­­séggel akarta jobb mun­kára „ösztönözni” az elő­kelő, patinás hotel szak­munkástanulóit. Válaszolok. Nemcsak azért, mert telkemre kö­tötte, hanem azért, mert T.-né 26 évéhez, ifjú anyai mivoltához képest elszomorítóan egyoldalú beállítottságát hiba volna reflexió nélkül hagyni. És azért is, mert — a szer­kesztőségi posta tanúsága szerint — általánosító ér­tékítéletével nem áll egyedül. „Az­ ön által „áldozatok"-nak nevezett tizenévesek szeretik elfelejteni, hogy munkába kell menni,... hogy egy munkahelyen időben kell megjelenni... Ezek az »áldozatok­ egy­általán nem »szégyellték« magukat, amikor lop­tak ...” — írja T.-né. ..Az a tény, hogy a ti­zenévesek »szégyelltek« bevallani a kapott pofo­nokat, bizonyítja, hogy bűnösnek érezték magu­kat... Majd lármáztak volna, ha ártatlannak ér­zik magukat! Majd emlé­keztek volna a pofonok­ra!” — rója papírra sorait Ck Cézárné. — És nem tehetek róla, ha olvasása közben dühtől eltorzult ábrázat jelenik meg kép­zeletemben. K. Zoltán az ország jö­vőjét félti az ifjúságtól. . Az állami fegyelem? 1944-ben meghalt. Egy ember akadt ezzel a fej­jel lefelé fordult ország­ban, aki ezekből a fiata­lokból embert akart csi­nálni ...” Ez az ember — a levél­író szerint — a szálloda­­igazgató. Nem ismerem a levél­írót. Azt sem tudom, hogy valódi vagy álnévvel „fémjelezte”-e sorait. Nem tudhatom, milyen minő­ségben állt 1944-ben ama bizonyos állami fegyelem „ravatalánál”. Gyanítom azonban, hogy nem a mi színeinkben gyászolja ma is azt, ami — hála a sors­nak — valóban meghalt. Egyszer s mindenkorra. És aminek helyébe mi hu­manizmustól áthatott szo­cialista rendet ültetünk. Hogy ebben az új rend­ben akadnak hibák? Os­tobaság lenne tagadni Hogy sok a fegyelmezet­lenség? Magunk is sokall­ják. De kik a fegyelemlazí­­tók? Csak, egyedül és ki­zárólag a tizenévesek? Nem hiszem, hogy a le­vélírók komolyan gondol­ják ezt. Mert amennyiben igen, akkor hadd kérdez­zem meg: vajon azért kit hibáztatnak, hogy ilyenek ezek a mai fiatalok? Hadd kérdezzem, egyi­kük szavait idézve: „...ki neveli ezeket a fiatalokat?" Az apjuk? Az dolgozik. Az anyjuk? Az is dolgo­zik. Az iskola? A tanár uralt "pajtáskás­", meg a Pali bácsik.. Tehát — K. Zoltán sze­rint — senki sem neveli őket. Fogadjuk el ezt az állí­tást. Csak annyi időre, amíg abszurditásáról le­hull a lepel. Hiszen ha el­fogadom, hogy senki sem neveli, nyomban fel is kell mentenem minden fele­lősség alól őket. Ponto­sabban: minden felelősség azonnal a felnőtt generá­ció nyakába szakad. Amiért nem neveli az if­júságot. És ami persze nem fe­lel meg a valóságnak. Mert a felnőttek tudato­san vagy spontánul, akar­va vagy akaratlanul — nevelnek. Az ifjúság arculata pe­dig — tetszik vagy nem tetszik — tükörképe en­nek a nevelésnek. Az őket övező körülményeket, a környezetet tükrözi visel­kedésük. A világról alko­tott képzeteiket pedig nem lehet pofonokkal megváltoztatni. Sőt, fegyelmezetlensé­geiknek sem ez az egye­dül üdvözítő ellenszere. Mert — félreértés ne es­sék — senki, tehát ma­gam sem a rendtartás jo­gát vitattam, amikor a pofonok ellen szót emel­tem. Csak a módszer el­fogadhatatlanságát igye­keztem bebizonyítani. Nem hiszem, hogy a le­vélírók közül bárki kér­désessé tette volna ezt, amennyiben a tettleges­­ség szenvedő alanyai — felnőttek. És azt sem hin­ném, hogy — nehezen ért­hető elfogultságuktól meg­szabadulva — józan ítélő­képességük birtokában ál­lítanák, hogy a fiatalok általában pofoznivalók, a felnőttek pedig kivétel nélkül követendő példa­képek. Soraikból mégis valami ilyesmi olvasható ki. Pe­dig — a vendéglátó szak­mában maradva — ki nem találkozott udvarias, jó modorú, fiatal pincérrel ületve pökhendi, kellet­len felnőtt felszolgálóval.? És viszont. Nem hinném azonban, hogy az eltérő viselkedés oka a lekent pofonok ará­nyában keresendő. De nem is az életkori sajátosságokban. Hanem az alkati adott­ságokban, amelyeket a környezet — a vezetők, a munkatársak — képes ki­­bontakoztatni. Befolyásol­ni, helyes irányba terelni Sokféleképpen. De — sohasem pofonokkal. Lukács Mária Ami csak a lustáknak kedvezne . A nyereségpremizá­lás módszerét már érzé­keltettem. Ehhez annyit fűzhetek hozzá: nem te­ketóriázhatunk tovább, vállalva a szaktársak és a kollégák esetleges meg­­sértődését is, nyíltan meg kell mondanunk, sze­mély szerint kiket tartunk a legjobb szakemberek­nek. A kormány határo­zata lehetőséget ad a lét­szám 15 százalékának ki­emelt fizetésére. Eddig elvétve fordult elő ilyes­mi. Itt is változást ter­vezünk. Ha valaki két­ségbe vonja helyességét és jogosságát, akár azon­nal tényekkel bizonyítha­tom, hogy néhány mun­kás, művezető, beosztott mérnök vagy osztályve­zető munkája összehason­líthatatlanul jobb, hasz­not hasítóbb az átlagosnál. Indokolt, hogy a tudás­beli különbség a jöve­delmekben is erőteljeseb­ben megmutatkozzék... " A szenvedélyes, logikus érvelés az egyenlősdi leg­megrögzöttebb híveit is gondolkodásra késztet­heti.­­ Elvileg senki sem vitatkozik. Az érdem sze­rinti differenciálás ellen többnyire azok fakadnak ki, akiket hátrányosan érint az elbírálás. Ilyen­kor azután sokan sutba dobják az általában he­lyeselt elveket, s rögvest előkerülnek a vélt vagy valódi sérelmek — mond­ja befejezésül Varga Ot­tó, a vállalat szakszer­vezeti tanácsának titká­ra. — Szándékunkból azonban jottányit sem en­gedünk. Meggyőződésünk, hogy az egyenlősdi csak a lustáknak, hanyagok­nak és munkahelyüket ál­landóan cserélgető ván­dormadaraknak hasznos. A kollektív szerződés alá­írását megelőző szakszer­vezeti tanácskozásokon és egyéb rendezvényeken el­sősorban a megvalósítás hogyanjára kérünk észre­vételeket és javaslatokat. Mocsári Károly HETI POSTÁNKBÓL K­­ilenc évig dolgozott levélírónk az egyik nagy vállalatnál, mint kézbesítő. Szűkös kereseté­ből két­­gyermeket nevelt fel: egy fiút és egy lányt. Férje hosszú évekkel ezelőtt szívroham követ­keztében meghalt, s azóta szakadt rá minden gond és felelősség, amit szívesen vállalt, mert gyermekeiért mindenre kész volt. Fia most tölti katonaidejét, kis­lánya már betöltötte a tizenhetedik életévét s havi ezer forintért munkát vállalt, h­ogy ezzel is segítsen édesanyján. „Most ebből a pénzből lengetjük életün­ket, mert én nem keresek, mivel állásomból el­bocsá­tották.” Így panaszkodik az özvegyasszony, aki so­sem gondolt arra, hogy valaha is megismeri a mun­kanélküliséget. Hiszen a vállalatnál elégedettek vol­tak munkájával és szorgalmával, amit bizonyít a sok írásbeli dicséret és jutalom is. Kétségbeejtő helyzetbe került: elvesztette táp­pénzes igazolványát, mellyel igazolni akarta, hogy munkaképtelen. A vállalat munkaügyi előadója nem fogadta el az asszony sírva, könyörögve elmondott magyarázkodását. Ridegen elutasította azt a kérését is, hogy, ha már hibájából így alakult a helyzete, ak­kor adjanak tíz nap szabadságot, hátha addig előke­rül a táppénzes papírja. „Megbízhattak volna ben­nem, hiszen majdnem tíz évig dolgoztam náluk, s tudhatták rólam, hogy nem vagyok hazudós és mun­kakerülő sem.” A józan és a megértő jóindulat nyil­ván azt diktálná az adott esetben is, hogy a munka­ügyi előadó mérlegelje ezt a kérést és segítsen a bajbajutott édesanyán. Sajnos, nem ez történt. N­­éhány nap múlva újabb kellemetlen meglepetés is érte. A postás ajánlott levelet kézbesített címé­re. A vállalattól kapta a postai küldeményt Néhány sorban közölték vele, hogy munkaviszonyát megszüntették. A levélhez mellékelték munkaköny­vét, „kilépett” bejegyzéssel. Mindez azért történt így, mert nem hitték el, hogy beteg és egyszerűen járó­­képtelen, annyira legyöngítette a láz. De arra már nem volt idejük a vállalat illetékeseinek, hogy meg­látogassák csak egyszer is a beteg dolgozójukat, és megkérdezzék tőle: miben szenved hiányt. A köny­­nyebb — és eléggé el nem marasztalható — megol­dást választották: igazolatlan mulasztásnak tekintet­ték levélírónk betegállományát, mivel „hivatalosan nem tudta bizonyítani a valóságos helyzetet. És az sem segített a kézbesítőn, hogy napok múlva, az egyik ismerőse kíséretében felkereste a munkaügyi előadót és bemutatta a megtalált táppén­zes igazolványát. „Arra kérek választ, hogyan jár­hattak így el egy dolgozóval, aki nem szolgált rá az ilyen bánásmódra?” A kérdésre nehéz válaszolni, mivel magunk is egyetértünk a kérdezővel Talán megnyugvást jelent számára, hogy azóta orvosolták panaszát és elégtételt kapott a felesleges és sok bá­natot okozó intézkedés miatt. A vállalat igazgatója kérésünkre ugyanis vissza­út­menőlegesen hatályon kívül helyezte az intéz­kedést és anyagilag kártalanította levélírónkat. De nem lehetett volna mindezt megelőzni? Szerin­­­tem nagyon is, ha a munkaügyi előadónak a szíve is a helyén van ... Sarv­aljai Tibor

Next