Népszava, 1970. március (98. évfolyam, 51–75. sz.)

1970-03-26 / 72. szám

MŰKEDVELŐK ÉS HIVATÁSOSOK Próbán az ÉDOSZ-ban — A Sörszállító Vállalattól a Zeneakadémiáig egy fiatal zeneszerzővel A zenekar április 2-i rangversenyére Aszafjev ,Baszkok táncá”-t pró­bálja, és Hacsaturjan ,Kardtánc”-át — egyik sem gyerekjáték amatő­­röknek. Nekik sem — de ők azért már nagyobb fákba is belevágták a fej­széjüket (stílszerűbb vol­mielőtt arról beszélnék, miért látogattam meg őket éppen most­ — illő, és ér­dekes valamit szólni a küzdelmes útról, amely a cím eléréséig és tovább vezetett. És — tegyük hoz­zá gyorsan — vezet még ma is. Tizenhét éve kilenctagú szalonzenekar működött a Sörszállító Vállalatnál. Amolyan „mindenre jó” zenekar — ha kellett, tánchoz játszottak. Cser Gusztáv, kitűnő karmes­terünk (azóta is a zenekar vezetője) akkoriban a Húsipari Vállalat férfika­rát irányította és folyto­nos gondban volt, vala­hányszor zenekari kísére­­tes mű előadására került sor, honnét kerítsen zene­kart. Felszólították, pró­bálja meg szimfonikus ze­nekarrá fejleszteni ezt a magot. Bizony elég me­rész elképzelés. Szeren­csére jó kapcsolatai vol­tak lelkes amatőr muzsi­kusokkal, a Honvéd Mű­vész Együttest nem említ­ve, amelynek egyik kar­mestere volt. De akkor még senki sem hitte, hogy az ÉDOSZ na fejsze helyett dobütőt említeni­ — sikerrel. Az ÉDOSZ (Élelmezési Dol­gozók Szakszervezete) Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekara három eszten­deje „kiváló együttes” — és igazán rászolgál erre a névre. Szimfonikus Zenekara há­rom év múlva Beethoven Kórusfantáziájában mű­ködik közre a Zeneakadé­mián, a SZOT zenei fesz­tiválján (együtt az ÉDOSZ nagy hagyománnyal ren­delkező énekkarával) — Magyarországon első íz­ben a műkedvelő együtte­sek közül. Nyolc év óta is­ a zene­kar, amely a legkiválób­bak egyike a maga nemé­ben, évente sorozathang­versenyeket ad, zenebarát kört tömörített, kamara­­együtteseket alakított ki saját tagjai köréből, leg­kiválóbb szólóművészeink­kel működött együtt, si­kerrel vendégszerepeit Prágában, Lipcsében. És a fiatalokkal, az újakkal együtt muzsikál ma is a zenekarban a „hő­si időkből” Halász Ferenc, a koncertmester (civilben a Történeti Múzeum gaz­dasági igazgatója), a má­sodik hegedű élén Schnei­der Károlyné, a Keksz- és Ostyagyár volt dolgozója, Kapuvári Ferenc, a tim­­panista, Bálint Ferenc, az egyik kürtös, és mások, hatoljanak, amelyek eddig nem találkoztak műveik­kel, viszont immár rend­szeresen találkoznak ked­ves, magukénak érzett ze­nekaraikkal. A legcélravezetőbbnek az látszott, hogy a zene­karok nevezzék meg az általuk kívánt szerzőt, akitől szívesen játszaná­nak, akivel kedvük volna együttműködni, és előre­láthatóan a zeneszerzőnek is velük. Ezután jöttek létre sorra a beszélgeté­sek a zenekarok vezetői és a vállalkozó zeneszer­zők között. Egyelőre a Tatabányai Bányász Szim­fonikus Zenekar (karmes­ter Breitner Tamás) Lend­­vay Kamillával, a nyom­dászok (karmester Várko­nyi Sándor) Balázs Ár­páddal, a Csepeli Mun­kásotthon Ifjúsági Szim­fonikus Zenekara (kar­mester Demján József) Gulyás Lászlóval, a köz­­alkalmazottak (karmester Bogina Elemér) Nagy Oli­vérrel állapodtak meg, hogy jeles szerzőink mű­vet komponálnak részük­re. A vasasok (karmester Somlai Ferenc) Farkas Ferencet szeretnék „meg­szerezni maguknak”, a vasutasok, a KPVDSZ, a Fővárosi Tanács Szimfo­nikus Zenekara (amely szintén jelentékeny rész­ben szakszervez­eti segít­séggel működik) szintén csatlakozni szeretnének az új és kimagaslóan jó kez­deményezéshez. Durkó Zsolt a zenekarnak komponál No, most már azt is el­mondhatom, mert neve­zetes ez a próba. Egy szemüveges fiatalember teszi azzá. Ő vendég, mondhatni illusztris ven­dég, és ritka. Sőt, most van itt életében először. Durkó Zsolt zeneszerző, a fiatal magyar komponis­tagárda egyik legérdeke­sebb alakja. — Itt valóban először vagyok, de azért nem sze­retném, ha amúgy is láb­ra kapott „csodabogár’ híremet öregbítenék. Cser Guszti barátom a meg­mondhatója, jó néhány éve a Ganz-MÁVAG Acél­hang Énekkarának zon­­gorakísérőjeként ismert meg. Szolfézst is tanítot­tam ott. Valaha, még előbb, az úttörő Áruház táncegyüttesét is kísér­tem. Egek! De régen volt. Tizenhét éves voltam. Ideje elmondani, mért van itt Durkó Zsolt — és magam is. Valami új kez­dődik — és ilyenkor min­dig jó ott lenni. A SZOT kultúrnevelési osztályán született a gon­dolat, és a gyakorlati elő­készítés munkája is itt in­dult meg. A különféle fel­szabadulási pályázatok so­rában felmerült az idea, hogy zeneszerzők részére is indokolt és hasznos volna pályázatot indítani, immár a kórusok hagyo­mányos területén túl, a mind magasabb színvo­nalra fejlődő amatőr ze­nekarok segítésére is. Igen ám, de azért a két terü­let között jellegben igen nagy a különbség. A kó­rusmozgalom felső szint­jén lényegében egybemo­sódik a határ amatőrök és hivatásosak között — ze­nekarok esetében ez a do­log természete szerint nincs így. Ezért meglehe­tősen formális és haszon­talan dolog lett volna egy­szerűen pályázatot kiírni zenekari művek alkotásá­ra, amelyeket végül is az érdekelt együttesek nem tudnának , megszólaltatni, esetleg nem is felkészült­ségi okokból, vagy a mai muzsikában való kisebb gyakorlatuk, hanem pél­dául bizonyosfa­jta, ritkáb­ban alkalmazott hangsze­rek ismerete és hiánya miatt. Márpedig zeneszer­zőinknek is eminens ér­dekük, hogy műveikkel olyan tömegek közé is be­ íróküldöttség utazott Moszkvába Magyarország felszaba­dulásának évfordulójához kapcsolódó irodalmi ren­dezvényeken vesz részt a Szovjetunióban — a ma­gyar kulturális napok során — az az íródelegá­ció, amely szerdán uta­zott el Budapestről Moszkvába. Tagjai: Fo­dor András, Hidas Antal, Simon István, Somogyi Tóth Sándor, Urbán Ernő és a küldöttséghez Moszk­vában csatlakozó Dobozy Imre. (MTI) Május 18-23. Ötvennyolc rövid- és huszonnégy tv-filmet mutatnak be a 11. miskolci filmfesztiválon A május 18—23 között megrendezendő 11. mis­kolci filmfesztiválon 58 rövidfilm és a Magyar Te­levízió 24 versenyfilmje kerül közönség elé. A filmfesztivál kiemel­kedő eseménye lesz a Le­­nin-centenárium alkal­mából rendezett ünnepi műsor, amelyen Lenin­­filmekből készült összeál­lítást vetítenek. A korábbi évekhez ha­sonlóan az idén is négy hegyen tartanak „kihelye­zett” vetítést: Sajószent­­péteren és Borsodnádas­­don a szakszervezeti mű­velődési intézményekben, Sárospatakon és Tarcalon pedig a művelődési ház­ban. A fesztivál során több nemzetközi, illetve hazai tanácskozásra is sor ke­rül. Ankétot rendeznek a többi között a huszonöt éves magyar rövidfilm­gyártásról. A díjak kiosztására a május 23-i­­ záróünnepé­lyen kerül sor. NÉPSZAVA 2 197°- a-retus 26 Variáció egy nem létező népdalra Nos, így került Durkó Zsolt az ÉDOSZ Szimfo­nikus Zenekar próbájára, „kihallgatni”, hogy tulaj­donképpen kiknek kom­ponál, mire, kikre számít­son, amikor elképzelését zenei formába önti. (Per­sze a karmestert már rég­óta ismeri — itt tudja, mire számíthat.) Próba után a zeneszerző és a karmester társaságában még együtt maradtunk egy kicsit. — Mindig kezdeni vala­mi újat, enélkül nem le­het előrehaladni —mond­ja Cser Gusztáv —, mű­kedvelőink is szeretik a merész kísérleteket. Hat éve a Mozart Requiem tűnt képtelenségnek — és helyt álltunk az Állami Népi Együttes énekkará­val, majd más nehéz mű­vekkel és kóruspartnerek­kel is. Három éve ugyan­ilyen merésznek tűnt, még nekem is, hogy be­mutassuk Magyarországon Hacsaturjan Concerto rap­szódiáját csellószólóra és szimfonikus zenekarra. És háromszor is sikerrel el­játszottak koncerten. Most ez tűnik fantasztikusan nehéznek. De közösen megoldjuk majd — és itt a szerzőt is érti a „kö­­zös”-ön. — Remélem — mondja Durkó Zsolt —, sőt meg­győződésem. A zenekar jó, én majd ügyelek, hogy valóban neki komponál­jak, anélkül, hogy szembe kellene kerülnöm saját alaptörekvéseimmel, stí­lusommal. Gondolkoztam a megírásra való darabon, variáció lesz egy nem lé­tező népdalra. Az időtar­tama negyedórához áll majd közel. Alapgondola­tom egy bizonyos hangvé­teli kört jelöl és egyben meghatározza a darab szerkezetét,­ építésmódját. Mindez remélhetően nem lesz idegen sem a zene­karnak, sem a szűkebben és egészen tágan értelme­zett közönségnek, nem lesz idegen az én számom­ra sem, és megalkuvásra sem késztet. Szívesen vál­lalkoztam a felkérésre, és ami engem illet, szep­temberre elkészülök. Ha a zenekar is úgy akarja, még az ősszel be is lehet mutatni. Nem is vitás, a helyszí­nen tapasztaltam, a zene­kar így akarja. Zenei éle­tünk nagyon fontos ese­ménye lesz az a bemuta­tó, és mind a többi, ame­lyiket műkedvelők és ki­váló, hivatásos művészek újféle baráti kapcsolata eredményez. Rajk András — Operaház: A walkür (Ven­­czell béri. 7. ea., fél 7). — Erkel Színház: Hoffmann me­séi (3. béri. 7. ea., 7). — Pes­ti Színház: Csók (7). — Ma­dách Színház: Sakkmatt (6. béri., 7). — Madách Kamara Színház: Szabálytalan játé­kok (7). — József Attila Szín­ház: Centerb­ury mesék (V. béri. 4. ea., 7). — Fővárosi Operettszínház: My fair Lady (7). — Állami Bábszínház: A gyáva kistigris (de. 10); Tün­dér Lala (du. 3). — Kis Szín­pad: És mi lesz holnap (du. fél 4 és fél 8). — Irodalmi Színpad: Mokinpott­er (A. bér­. 5. ea., fél 8). — Mik­roszkóp Színpad: A tetőn dolgoznak (fél 9). — Zene­­akadémia : Intézeti hangver­seny (Kisterem, fél 7). — Bartók Gyermekszínház: A két koldusdiák (du. 3). — Egyetemi Színpad: Ülés­együttes hangversenye (7). * A Vígszínház április h­avi bérleti előadásai: 1-én Komb. 2. sor. 6; 3-án Bemutató 4; 4- én Komb. 5. sor. 6; 5-én este G. 4; 9-én D. 4; 16-én Z. 4; 11-én F. 4; 12-én du. Komb. 13. sor. 7; 12-én este R. 4; 13-án H. 4; 14-én K. 4; 15-én Komb. 2. sor. 7; 22-én L. 4; 23-án M. 4; 25-én P. 4; 26-án du. S. 4. előadása. A Pesti Színház április ha­vi bérleti előadásai: 10-én Bemutató 3; 11-én VI. 3; 12-én este VII. 3; 13-án I. 3; 14-én NI. 3; 17-én V. 3; 22-én III. 3; 23-án IV. 3; 25-én XIV. 3; 26-án du. VIII. 3; 29-én XI. 3; 30-án XII. 3. előadása. A Fővárosi Operettszínház április havi bérleti előadásai: 5- én Komb. 7. 7; 10-én P. 3; 11-én Komb. 12. 7; 13-án Komb. 8. 7; 14-én Komb. 1. 7; 18-án R. 3; 19-én H. 3; 23-án Komb. 3. 7; 26-án Komb. 14. 6; 27-én A. 4; 29-én C. Sárdy sor. 4. elő­adása. KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.33: Hajnal­tól reggelig! Közben 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.30: H. Időj. 6.45: Műsor. 7: Reggeli krónika 2. 7.15: Körz. időj. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. 8.05: Színház- és mozi­műsor. 8.20: Traviata (részf.). 9.04: Iparágak, melyeket a tudomány teremtett. 9.29: Könnyűzenei híradó. 10: H. Időj. 10.05: Zenekari muzsika. 12­: Déli krónika. 12.20: Ki Műsorok néver ma? 12.30: Melódiakok­tél. 13.40: Amíg egy kórház felépül (b­p.). 14: Kamaraz. 14.38: Öt hortobágyi népdal. 14.47: Kóruspódium. 15: H. Időj. 15.10: Rangok és érde­mek. . . 16: A világgazd. hí­rei. 16.05: Schubert: D-dúr szonatina. 16.28: Pincenapló­­részig. 16.58: Műsor. 17: H. Időj. 17.05: Időszerű nemzet­közi kérdések. 17.15: Brahms­­dalok. 17.37: A 04—05—07 je­lenti. 18.02: Operacsillagok — operaslágerek. 18.23: Negyed­század távolából (Fegyvertár­sak). 18.38: Count Basie ze­nekara játszik. 18.58: Műsor. 19: Esti krónika. 19.25: Kriti­kusok fóruma. 19.35: Nóta- és népdalest. 20.25: Doris Day énekel, Carmen Cavalero zon­gorázik. 20.57: Tavasz Ma­gyarországon (irodalmi est). 22. H. Időj. 22.15: Sporthírek. 22.20: Magnósok, figyelem! 23.05: Vokális zene. 24: Hírek. Időj. 0.10: Szélrózsa (részi.). PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05:­ Azo­nos a Kossuth adóval. 8.05: Nóták. 8.49: Külp. figyelő (ism.). 9.04: A Cárevics (részf.). 9.30: A rádió és te­levízió énekel. 9.50: Barátom. 10: A zene hullámhosszán. 11.50: Magánvélemény a köz­ügyekben. 12: R. Strauss: C- moll zongoranégyes. 12.45: Győri stúdiónk jelentkezik. 13: H. Idős. 13.03: Balettzene. 13.45: Időj. és vízállás. 14: Kettőtől — hatig! 18: H. Időj. 18.10: Vásárhelyi Zoltán fel­dolgozása: Régi katonaélet. 18.18: Huszonöt év prózája. 18.48: Wagner: Tannhäuser. Közben 19.54: Mese. 20: Esti krónika 2. 20.25: Új köny­vek. 21.43: Világot látni . .. (beszélg.). 23: H. Időj. 23.15: Verbunkosok, népdalok. "*24: H. Időj. URH 18: H. Időj. 18.10: Hangle­mezparádé. 18.45: Orosz nyelvtani, felnőtteknek. 19: Baróti István orgonaestje. 20.26: H. 20.29: A huszonha­todik év. 20.59: A rádió IV. dzsesszversenye. 21.19: Zenei panoráma. 21.45: Az I Musici di Roma kamarazenekar hangversenye. 23: H. Idős* TELEVÍZIÓ 8.10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 9: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). 11.05: Ké­mia (ált. isk. 8. oszt.). 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). 13.10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt ism.). 14: Környezetism. (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 16.40: Földrajz (7. oszt., ism.). 17.25: Irány az egyetem! (Matematika — al. oszt.). 17.58: Műsor. 18: Hírek. 18.05: Dzsesszpódium. 18.30: Rek­lám. 18.40: Teleimpex. 19.10: Mese. 19.20: Reklám. 19.25: Kronovizió . . . (tudományos műsor). 20: Tv-híradó. 20.20: Pamir ’69 (5. Grúzia ünnep­lőben .. .). 20.45: A novella­­irodalom gyöngyszemei tv­­filmen. 29.55: Tv-híradó 2. 22.05: Zenei figyelő. POZSONYI TV 9.45: Marysa (a prágai Rea­lista Színház előadása). 11.10: Poór Péter-show. 19 és 22.20: Tv-híradó. 19.35: A ház, melyben élek (szovjet film). M­T­ I Szerdán hazánkba érkezett A„ Karaganov filmesztéta, a Szovjet Filmművész Szövetség fő­titkára. Megbeszélést foly­tat a magyar filmművé­szekkel, valamint a kul­turális élet vezetőivel és tárgyal a két ország film­művész­­szövetségeinek együttműködéséről. Csü­törtök délután a film­klubban előadást tart Le­ninről. EJHEDHomnán Kis titkok Naiv, gyöngécske film -j- néhány formai bravúr­ral. A várnai tengerpar­ton mai, s túlságosan is ismerős figurák bukdá­csolnak a sovány drama­turgia útvesztőiben a tün­döklő napsütés alatt. Méla szomorúság, némi nosz­talgia fonja körül, az el­hagyott, szomorú nyugat­német asszonykát, a ka­landot kergető holland szépfiút, s az elcsábított bolgár leánykát. Hogy a krimi se hiányozzék a filmből — akad egy hulla is. Kilétét sehogy sem tudja felfedni a kissé ügyefogyott, ámde búsko­mor nyomozó. Szóval és röviden: az új bolgár—nyugatnémet filmből hiányzik a lendü­let, a mozgás, a merész gondolattársítás — amely igazán életszerűvé teszi az „életszerűnek” szánt alko­tásokat. Az eredeti ötlete­ket sem pótolhatja a szí­nes technika, a karnevál csattogása, s a gyönyör­ködtető szép tengerpart. Wolfgang Staudte­r jelen ■­tős és tehetséges rendező — ezúttal színvonaltalan, jellegtelen filmet alkotott. G. L Hétszer hét A hét aranyember után most hét „pénzember” kalandjain szórakozhat a mozilátogató. Hétpróbás gazfickók Michele Lupo olasz rendező színes film­jének „hősei”, hetedhét országban nem akad pár­juk. A banda zseniális ter­vet eszel ki az állami pénzverde, illetve a bank­jegynyomda „maszek” üzemeltetésére. Az akció végrehajtására a legalkal­masabb időt választják: azt a másfél órát, amikor a rend, a közbiztonság, a vagyon minden őre, egy­általán minden valamire­való férfi a televízión csüng, mert fontos kupa­­mérkőzést közvetítenek. A sok kaján és mulat­ságos ötlettel fűszerezett történetet poéngyilkosság nélkül nem lehetne el­mondani. Elég annyi, hogy a banda precízen kidolgo­zott tervében valami kis hiba támad, és emiatt kénytelenek visszatérni rendkívül lakájos börtö­nükbe, ahol majd az újabb nagy manővert előkészít­­tik. Ebből nyilvánvaló, hogy a film folytatással „fenyeget”. A szórakoztató kaland­filmek kedvelői bizonyára jól mulatnak majd a ren­geteg helyzetkomikumon, egy-két jól jellemzett, fu­ra figurán és a főszereplő Gastone Moschin sajátos humorú alakításán. (v. v.) Elbúcsúztatták Dénes Verát„MÚZSÁK“ A családtagok, pálya­társak, tanítványok nagy részvéttel búcsúztatták kedden a Farkasréti te­metőben az ötvenöt éves korában elhunyt Sándor Frigyesné Dénes Vera há­romszoros Liszt-díjas ér­demes művészt, a Magyar Állami Hangversenyzene­kar szólógordonkását, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola tanárát. A hamvasztás előtti búcsúszertartást Haydn zenéje vezette be. A ko­szorúkkal borított rava­talnál Hara László az Ál­lami Hangversenyzenekar és az Országos Filharmó­nia nevében mondott bú­csúbeszédet, felidézve azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet Dénes Vera mint hangszerének kimagasló előadóművésze, a hazai és külföldi szerzők új mű­veinek bemutatója, nagy­szerű kamaramuzsikus, kitűnő zenekari partner és tanár, több évtizeden keresztül kifejtett. A pá­lyatársak, a Zeneművé­szeti Főiskola és a Ma­gyar Zeneművészek Szö­vetségének nevében Mi­­hályi András búcsúzott. Bonyhádi József, az Álla­mi Hangversenyzenekar titkára a barátok nevében vett búcsút az elhunyttól. (MTI) „Múzsák” címen szép kiállítású, fontos művé­szeti és tudományos folyó­irat első száma jelent meg a Népművelési Propagan­da Iroda gondozásában. A múzeumi magazin a mú­zeumok rendkívül sok kö­zölnivalója és változatos tematikája mellett a mű­­­vészettörténet, a néprajz, a természettudomány, a régészet, az iparművészet hazai és nemzetközi kér­déseiről tájékoztatja az érdeklődőket. Örömmel mondhatjuk: az utóbbiak száma rend­kívüli mértékben megnőtt az elmúlt negyedszázad­ban, amelynek folyamán ugyanannyi legkülönfé­lébb tárgy került múzeu­mi tulajdonba, mint a megelőző százötven esz­tendőben és múzeumaink száma negyvennyolcról száznyolcvanra növeke­dett. A negyedévenként meg­jelenő folyóirat első szá­mában a többi­­között a Szépművészeti Múzeum­ban levő, Leonardo da Vincinek tulajdonított hí­res lovasszobrocska ügyé­ről, a honfoglaláskori ma­gyar ötvösművészetről, a gyöngyösi mammutcsont­­vázról, archív filmjeinkről, régi táncrendekről, a ve­szélyeztetett Akropolisz sorsáról kapnak tájékoz­tatást az érdeklődők. téPES/­fo Az ÉPÍTŐIPARI GÉPESÍTŐ VÁLLALAT torony-, lánctalpas autódaru kezelői TANFOLYAMRA BEISKOLÁZ DOLGOZÓKAT Jelentkezhet minden katonaviselt, egészségileg erre a­ munkakörre alkalmas férfidolgozó, aki a 35. évét még nem töltötte be, és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik A jelentkezésnél a lakatos, villanyszerelő, gépkocsivezető beosztású dolgozók ELŐNYBEN RÉSZESÜLNEK Jelentkezni írásban, rövid önéletrajz megküldésével az alábbi címen lehet: ÉPÍTŐIPARI GÉPESÍTŐ VÁLLALAT Budapest XX., Soroksár, Marx Károly út 251 A csodálatos mandarin a 25. Prágai Tavasz programján A nemzetközi zenei élet kimagasló eseményéről, a május 12 és június 4 kö­zött megrendezendő Prá­gai Tavasz gazdag prog­ramjáról tájékoztatta dr. Vilém Pospisil, a rende­zőség titkára szerdán az újságírókat a Csehszlo­vák Kultúrában. Két je­lentős évforduló fémjel­zi az idei zenei sereg­szemlét: Csehszlovákia felszabadulásának 25. és Beethoven születésének 200. évfordulója. A hu­­szonötödször megrende­zésre kerülő Prágai Ta­vasz védnökségét Ludvik Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke vállalta. A prágai koncertter­mekben tizenegy szimfo­nikus zenekar lép dobo­góra, közte a világ leg­nevezetesebb együttesei, zenekarok élén az öt kontinens legkiválóbb karmestereit, köztük Fe­­rencsik Jánost üdvözöl­heti a közönség. A Prágai Tavasz két jelentős eseménnyel tisz­teleg Bartók Béla emlé­kének: bemutatják A cso­dálatos mandarint, s nagyszabású fotó- és do­kumentumkiállítás ismer­teti a magyar zeneköltő életművét. VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK, SZÖVETKEZETEK! Kedvező feltételek mellett, korlátozott mennyiségben vállalunk VOLGA, WARSAW­A, GAZ tip. SZEMÉLY- és CSEPEL 350, 480, 450 tip. TEHERGÉPKOCSI nagyjavításokat Kérjük a L Cím gépkocsielőadóját, hogy igényével sürgősen jelentkezzen személyesen, levélben vagy telefonon kereskedelmi osztályunkon BM GÉPKOCSIJAVÍTÓ VÁLLALAT Bp. XIV., Miskolci u. 757­/59. Telefon: 831-1201174

Next