Népszava, 1970. március (98. évfolyam, 51–75. sz.)

1970-03-28 / 74. szám

­ Fiatalok a szakszervezetben a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára I­FJÚSÁGUNK HELYZETÉRŐL, prob­lémáiról, feladatairól pártunk Köz­ponti Bizottsága a közelmúltban át­fogó határozatot hozott. Felkérte a társadalmi szerveket is, hogy tekintsék át e téren tennivalóikat. A szakszervezetek most készülnek arra, hogy értékeljék tevékenységüket és meghatározzák további feladataikat. Addig is, amíg ez az áttekintő, alapos vizsgálódás napirendre kerül a szak­­szervezeti mozgalom felső fórumain, érdemes végiggondolni a dolgozó fia­talok között végzett munkánkat a párthatározat tükrében. Az utóbbi időkben gyakran felvető­dött a kérdés: kell-e külön szakszer­vezeti ifjúsági politikát kidolgozni? Úgy gondolom nem szükséges, kü­lönösen most a KB határozata után, amelynek állásfoglalásával egyetértünk. A szakszervezetnek megvan a he­lyes politikai vonala. Szerves része ennek az ifjú szakszervezeti tagokkal való foglalkozás is. Fiatalok mindig voltak, vannak és lesznek a szakszer­vezeti mozgalomban. Érdekeik egy ré­sze — többsége — azonos az idősebb szakszervezeti tagokéval. Természete­sen vannak speciális érdekeik is, ame­lyek életkori tulajdonságaikból, helyze­tükből adódnak. A SZAKSZERVEZETI TAGOK egy­­harmada fiatal, de a vegyiparban, ebben a fiatal iparágban ennél több, sőt új nagy gyáróriásainkban a dolgozók mintegy 80 százaléka az if­júsági korba tartozik. Ha ez az arány nem is marad állandó, az élet törvé­nyei szerint mindig lesznek fiatalok és idősebbek. Mint ahogy törvényszerű, hogy a jövő a fiataloké. Itt merül fel a másik gyakori kér­dés: ki a felelős az ifjúságért? Mindenkinek, így a szakszervezetnek is és minden idősebb tagjának is meg van a felelőssége. A szakszervezet a munkássá válás korában találkozik a fiatalokkal, amikor az üzemben meg­kezdik munkájukat. Igen ám, de a szakszervezeti tag, mint szülő otthon, a családban is együtt él, s naponta „találkozik” gyermekévek Csakhogy otthon elsősorban szülő. Itt kezdődnek ma, ellentmondások. Bár logikusan az következne, hogy ne választódjon el a kettő, mégis gyak­ran szétválik. Éppen ez a fiatalok egyik legszélesebb jellegű panasza a szakszervezeti funkcionáriusokra. Csak egy-két példát erre. U­GYANAZ AZ EMBER mint szü­lő felháborodik, ha a saját isko­lázott, egyetemet végzett jól dol­gozó gyermeke nem kapja meg az egyenlő munkáért járó egyenlő bért, de az üzemben, ha mint szakszerveze­ti aktivistának kell e kérdésben állást foglalnia —­ és gyereke nem ott dolgo­zik — már nem gondol rá, és nem harcol olyan következetesen ezért. Mint szülő, ha a gyermeke távol van, aggódva várja haza, nem történt-e baja, nem érte-e baleset. Az üzemben a más szülő gyermekére már nem olyan féltő gonddal ügyel, mint ahogy elvárja, hogy az övére ügyeljenek. A saját gyermekét feltétlenül alkalmas­nak tartja vezető állásra, de amikor neki kell döntenie különböző­­vezetői kinevezésekről — más gyermekéről — akkor előtérbe kerül az, hogy „még fiatal, még nincs elég tapasztalata”. Akkor is, ha ő maga fiatalabban kezd­te el vezetői tevékenységét. Ilyenkor még arról is megfeledkeznek, hogy a vezetést csak vezetés közben le­het elsajátítani és társadalmi szükséges­ség, hogy az idősebbek megfontoltságá­val és tapasztalatával mindig párosítsuk a fiatalok lelkesedését és új iránti fogé­konyságát. R­észe a munkásosztálynak a dolgozó ifjúság — ebből kell kiindulnunk. Az ifjúságnak azonban vannak speciális tulajdonságai, speciális problémái, speciális adottsá­gai, amelyeket mindennapi munkánk­ban jobban figyelembe kell vennünk. És még egyet: bár sokszor elmondjuk, hogy a mai gyerekek mennyivel oko­sabbak és műveltebbek, mint mi vol­tunk, mégsem mindig vesszük figye­lembe, hogy a mai ifjúság nem azonos a tegnapival. A mai ifjúság egyre többet tud a mi történelmünkből, mert többet tanulhat róla. Ma jobban tanítják haladó ha­gyományainkat, a munkásmozgalom múltját az általános iskolától az egye­temig. Viszont a fiatalok sokkal keveseb­bet tudnak a mozgalom jelenéről és jövőjéről. Ezen kell gondolkodni a szakszervezetekben is. Ebben a vonat­kozásban mi sem teszünk meg min­dent. Hozzánk is tartozik néhány ipa­­ritagudó- intézet, s ott sem megoldott probléma ez, s főleg a 14—18 éveseket nem segítjük eléggé, azokat akik ép­pen a munkássá­­válás állapotában vannak. Amikor veteránjaink beszámolóit hallgatják a hősi múltról, az illegális munkáról, a fiatalok felteszik a kér­dést: azt mondjátok meg, milyen hős­tettet vigyünk mi ma végbe? De azt is gyakran hangoztatják, hogy a felnőt­tek személyes példával mutassák meg, mit kell tenniük. Sajnos minderről keveset írunk és beszélünk. Pedig vannak ma is ifjú­munkás hőstettek és mai példamutató idősek. Utalok itt a nagy létesítmé­nyeink felett vállalt KISZ védnöksé­gekre, amelyek keretében az ifjúmun­kások mai és holnapi jobb életünk alapjait rakják le. Vagy a most kibonta­kozó, fiatalok által kezdeményezett „kommunista szombatokra”, amelyek magukkal ragadják az idősebbeket is. G­yakran felvetődő kérdés az is: kell-e külön ifjúsági szerve­zet a szakszervezeti mozgalom­ban? Szakszervezetünkben 1945 után volt külön ifjúsági csoport. Most nincs, csak ifjúsági felelős van. Véleményem szerint nem is szükséges külön ifjúsági csopor­tot, vagy valamilyen külön szervezetet létrehozni. Ugyanakkor tény, hogy az ifjúsággal nem foglalkozunk kielégí­tően. Gondolkoznunk kell azon, hogyan tudjuk szervezettebbé tenni ifjúsági munkánkat. Jó és követendő módszer­nek tekinthetjük azt, amit 1968-ban al­kalmaztunk, amikor a kollektív szerző­dések kötésére készülve, a szakszerve­zeti központban összehívtuk a fiatalo­kat, a KISZ-titkárokat. Nagyon sok hasznos észrevételük volt és sok javas­latuk a kollektív szerződések megköté­séhez, elősegítették, hogy jobban vegyék figyelembe az ifjúság sajátos helyzetét, speciális érdekeit. Ugyanilyen megbeszélést tartottunk 1969-ben, amikor a választásokra ké­szültünk. Ezt a példát a vállalati szak­­szervezeti szervek egész sora követte. Az utóbbi években lényegesem javult a vállalati szakszervezetek és a KISZ- szervezetek közötti kapcsolat. Kérdés azonban, hogy elegendő-e az eddigi munkakapcsolat, megfelelő-e a fiata­lokkal való foglalkozás a szakszerve­zeti munka különböző területein. Pár­tunk Központi Bizottsága arra figyel­meztet, hogy a különböző társadalmi szervezetek, a szakszervezetek is, „te­gyék lehetővé, hogy a fiatalok a mainál jobban részt vegyenek a különböző szervezetek életében, ha arra érdeme­sek a vezető tisztségek betöltésében is”. A szakszervezeti mozgalom sokrétű tevékenysége sok szép feladatot jelent­het a fiataloknak. Elképzelésünk szerint — amit már részben meg is valósítot­tunk — minden osztályunkon és mun­kabizottságunkban lesz külön ifjúsági felelős, és ugyanezt akarjuk elérni az üzemekben a bér-, a termelési, a mun­kavédelmi és az üdülési stb. bizottsá­gokban is. Van olyan elképzelésünk is, hogy a legközelebbi szakszervezeti vá­lasztások alkalmából vállalati és orszá­gos ifjúsági konferenciákat tartunk, együtt a KISZ-szervezetekkel. A VEGYIPAR továbbra is a dinami­kusan fejlődő iparágak közé tarto­zik. Sok ifjú szakember, jól kép­zett technikus és mérnök dolgozik az iparágban. Többségük még nem nőtt ki a KISZ-ista korból, de sok tekintetben éretten, gyakorlott szakemberek módján nagy felelősséggel és igazságérzettel vég­zik munkájukat. Egyidejűleg tanulnak és dolgoznak, nagyszerű alkotások, újí­tások születnek eszük, szívük és kezük nyomán. Érdemes lenne jobban rájuk irányítani a hírközlő szervek figyelmét, s a televízió is műsorra tűzhetne vala­miféle „Műszaki fény”-t, hogy rendsze­resen a világ elé tárhassák alkotó mun­kájukat. . Mindenütt sok sikerről adhatnak szá­mot az ifjúmunkások, fiatal műszakiak. Csak, mint az emberek általában, mi, szakszervezetiek is hamarabb meglátjuk a huligánokat, a galeribe verődött fiata­lokat és kevésbé figyelünk fel a munká­ban és tanulásban kitűnt fiatalokra. Ar­ra is kevesebb erőt és energiát fordí­tunk, hogy anyagi és erkölcsi támoga­tással több segítséget nyújtsunk a fia­talok kulturális és sportolási igényeinek kielégítésére. Abban pedig még a kez­deti lépéseket sem tettük meg, hogy nagy ipari központjainkban a fiatalok „vegyipari módra” barkácsolhassanak, kísérletezzenek. __-__GY GONDOLOM, hogy a Központi fő Bizottság határozata alapján, az új élet követelményeinek megfelelően, minden tekintetben nagyobb figyelmet kell fordítanánk­ a fiatalokra, írta Szilágyi Sándor. A Szakszer­vezetek Országos Ta­nácsának és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége mély fájdalommal közli, hogy Blaha Béla elvtárs, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, a Bányaipari Dolgozók Szakszerve­zete elnökségének tagja hosszas betegség után március 27-én el­hunyt. A Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének központi veze­tősége Blaha Béla elvtársat saját halottjának tekinti. Temetésére a szakszervezeti mozgalom vezetői­ből és a harcostársakból külön bi­zottság alakult. A temetés időpontjáról később történik intézkedés. S­ZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA BÁNYAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖZPONTI VEZETŐSÉGE Blaha Béla elvtárs 1915. október 29-én született Hódoscsépányban. Bányász családból származott, és folytatva édesapja szakmáját, a királdi bányászüzemben kezdett dolgozni. 1945 januárjától már a bányászszakszervezet királdi cso­portjának elnöke. 1946-tól az óz­di körzeti bányászszakszervezet titkára, 1948-tól a Borsod megyei pártbizottság ipari osztály­vezető­je, majd 1951-től a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének fő­titkára volt, 1967 januárjában vá­lasztották meg a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökének. Számos kormánykitüntetés tulaj­donosa. Érdemeinek elismerése­képpen 1965-ben a Magyar Nép- BLAHA BÉLA (1915-1970) Köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vörös Zászló Érdemrend­del tüntette ki. B­laha Béla elvtárs halálával egy igazi munkásszív szűnt meg dobogni. Élete a sok­­gyermekes bányászcsaládok sorsa volt. Tizennégy testvére közül ő volt a legidősebb, ezért neki kel­lett a családban először megfogni a csákány nyelét. Olyan jellemvo­nások és tulajdonságok alakultak ki benne, melyeket a bányászság legjobb fiai vallhatnak maguké­nak. Megtanulta és magáénak vallhatta a bányászokra jellemző harcosságot, következetességet, elvhűséget a munkások és a mun­kásmozgalom iránt. Példája volt azoknak az embereknek, akikre a harcosság mellett az emberi sze­rénység, az egyszerűség és az em­berek iránti nagy szeretet, a mun­kások, a nép iránti felelősség és kötelességérzete jellemző. A mun­ka, a mindenapi élet küzdelmei mellett példás férj, családapa, meleg szívű testvér, szüleit tisz­telő ember volt. Élete összeforrott a bányászság sorsával csakúgy, mint a munkás­­mozgaloméval. 1944 decemberé­ben belépett a Magyar Kommu­nista Pártba. 1946-tól, mint hiva­tásos forradalmár szolgálta a munkásmozgalmat, különböző fe­lelős beosztásokban. Amíg egész­sége engedte, kiemelkedő szemé­lyisége volt a társadalmi, a poli­tikai közéletnek. Több éven ke­resztül tagja volt a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának. Éveken át mint or­szággyűlési képviselő tevékenyke­dett választói, a bányászok érde­kében. Blaha Béla elvtárs élete nyitott könyv volt harcostársai, munka­társai, a bányászok előtt. Mind­azok, akik ismerték, szerették is, mert igaz munkásembert, kom­munista munkásvezetőt láttak benne. Halálával a magyar mun­kásmozgalmat, a szakszervezete­ket fájdalmas veszteség érte. Meghajtjuk az elismerés, a tisz­telet zászlaját Blaha Béla elvtárs előtt. Küzdelmes munkáséletét, nagyértékű emberi jellemvonásait példaképnek tekintjük, harcos életének emlékét szívünkben megőrizzük. ­ A felszabadulás tiszteletére Előbb épül fel az ország legnagyobb cementm­űve Beremend háromezer lelket számláló Baranya megyei község. A házak­tól nem messze épül Ma­gyarország legnagyobb cementműve. Építési költsége meghaladja a két és fél milliárd forin­tot. A száz holdnyi gyár­területen jelenleg ezeröt­­százan dolgoznak. A Volga hörögve ka­paszkodik a helyenként több mint húsz centimé­teres sárban. Jaszenovics Miksa beruházási főmér­nök az épülő malom­csarnokra mutat. — Résalapozással több emeletnyi mélységbe le­megyünk a föld alá. Gyönge az altalaj. Aztán, A gödrökben, a vasbé­­on oszlopokon és a Sz­áll­ányokon, a gépek mel­­ett mindenütt emberek, ki Pest megyéből, ki Győrből érkezett, de van, ki Szabolcsban szállt vo­­ntra. Többségük szemé­ri igazolványában ideig­­enes lakóhelyként Bere­dend szerepel. — A Tiszapalkonyai Erőmű és­ a Borsodi Ére­lőkészítő építésénél is tt voltam — mondja Jakkai Albert, a 31-es­zámú Építőipari Vállalat őművese. — Már nyolc ve vándorlunk a felesé­­emmel egyik munka­­elvről a másikra. Most a islányom is itt dolgozik,­­ unokánk pedig Bere­denden született. Ez lett zabolcsból... A cement­­füvet még végi­gcsinál­­­ja, aztán valahol végle­­esen letelepszünk. Az uokámat fel szeretném evelni. Most már nyu­­odtan. Makkai Albert ottho­­nig, Újfehértóig 540 ki­­lmétert fut a vonat. f­eleségével felváltva lá­­rgatnak haza. — Elégedett? — Igen. Az itt dolgozók kere­ste meghaladja az építő­­iari átlagot. Jövedelm­­ét nyolc százalék kí­néit munkahelyi, és tíz sázalék sürgősségi pét­ik növeli. Hó végén h­árom-négyezer forintos­­fizetések sem ritkák. Az étkezdét és a kány­át kétezer munkás ellá­­­sára építették. A regge­­, az ebéd és a vacsora 5szesem 9 forint 80 fll­­írbe kerül. A munkások zerint az étkezés változá­ss és tápláló. Az egyik asztalnál Denatto Lajos kubikossal ha kiszedtük a földet, be­ton kerül a helyére. A malomcsarnok alá húsz­ezer köbmétert pumpá­lunk. Ez az egyetlen épület 90 millió forintba kerül. Ebből a föld alatti mun­ka 30 millió forintot visz el. A gépkocsi jobbra for­dul. A már felhúzott vi­lágos épület a tmk-mű­­hely. Majd tíz hatalmas fehér torony, a cementsi­lók tűnnek fel. Most a födémépítésnél tartanak és rövidesen megkezdik a belső szerelést is. A 32 méter magas hengerekben tárolják majd a már el­készült cementet, beszélgetünk. A 31 éves ember már Százhalom­battát és Pécset is meg­járta. — Nézze csak! — mu­tat a tárcával várakozó emberekre. — A főnökök épp úgy sorba állnak és kiszolgálják magukat, mint mi! Itt aztán senki sem sírhat. Ha a karban­tartással nem lesz baj és a munkahelyeket is biz­tosítják, már szervezhe­tik a felavatási ünnepsé­get. A gyár területén épült ABC-áruházban a szalá­mitól a fehérneműig min­den megtalálható. Az üzemorvosi rendelőben fél tizenkettőtől fél ket­tőig szakrendelést tarta­nak. Nyolc órán keresz­tül asszisztensnő ügyel. A gépkocsi végigszalad a hat kilométer hosszú községen. Aztán lefordul az út, elhúzunk a régi ce­ment- és mészgyár előtt. A kis völgyben öt több emeletes ház áll. Mun­— A földmunkákat még el sem kezdtük, de a házakat és az ebédlőt már megépítettük — mondja Jaszenovics Mik­sa. — Most munkásszál­lás, az itt maradóknak, pedig majd lakás lesz. A gondnok kinyit né­hány ajtót. Tágas előszo­bán keresztül jutunk be a két hálószobába. Min­den kétszobás lakáshoz fürdőszoba és konyha, hi­deg-meleg vízzel. Egy la­kásra átlagban hat mun­kás jut. A szállásért az itt lakók havi 25 forintot fizetnek. Az épületekben klubo­kat is berendeztek. Itt tv­terem „Tilos a dohány­zás!” felirattal, olvasóte­rem játékasztallal és szakszervezeti könyvtár található. A gondnok megáll az olvasóterem küszöbén. •A cementmű építése 1968. április 1-én indult. Egy évvel később lerak­ták a gyár alapjait. 1970: az építésben részt vevő vállalatok a felsza­badulás 25. évfordulójá­nak tiszteletére szocialis­ta együttműködési szer­ződést kötöttek. Ebben vállalták, hogy az üzem­behelyezés előbbrehozata­­lával 1973 végéig 450 ezer tonna cementet termelnek terven felül. Ezzel négy és fél millió dollár érté­kátszállások. Az építőket a gyártól a szállásig autó­buszon szállítják. — Csizmával senki sem jön ide be — magyaráz­za. — Előbb megfürd­e­­nek az emberek, lábbelit váltanak, s csak aztán ülnek be. Sokan jönnek. Elindulunk - ■ visszafelé, az aszfaltúton. A házak előtt virágágyak, néhány méterrel arrébb sportte­lep lesz. És a cementmű­vet különleges elektromos tisztító berendezéssel lát­ják el. A lakótelepre nem kerülhet szennyező­dés. — A községben mozi és cukrászda is van, és rend­szeresen tartunk TIT-elő­­adásokat — mondja Dom­­sics János, az SZMT ki­helyezett szervezője. — A KISZ nemrég avatta fel a pinceklubot a mozi mellett. Én azt hiszem, gyáron kívül is jól érzik magukat a dolgozók, ha devizát takarítanak meg a népgazdaságnak. Az első üzemvonal 1972. április 4-én már termel. A cement a ba­jai Duna-hídon átjutva, megindul az Alföld növe­kedni vágyó, cementben szegény területei felé. Egyre távolodik Bere­mend. Még látni a hatal­mas cementsiló tornyát, s a nagy daru körvonalai is kivehetők. Az embereket ilyen messziről már nem lehet észrevenni. Mélykúti Attila Ideiglenes lakóhely: Beremend Tv-terem és pinceklub Szocialista szerződés még a makett, ma már valóság

Next